28. VERS
TEXT 28
Szöveg
Verš
vyakta-madhyāni bhārata
avyakta-nidhanāny eva
tatra kā paridevanā
vyakta-madhyāni bhārata
avyakta-nidhanāny eva
tatra kā paridevanā
Szó szerinti jelentés
Synonyma
avyakta-ādīni – kezdetben megnyilvánulatlan; bhūtāni – minden teremtett; vyakta – megnyilvánult; madhyāni – a közbeeső időben; bhārata – ó, Bharata leszármazottja; avyakta – megnyilvánulatlan; nidhanāni – amikor megsemmisül; eva – ez így van; tatra – ezért; kā – mi; paridevanā – bánat.
Fordítás
Překlad
Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?
Všechny stvořené bytosti jsou na počátku neprojevené, v přechodném období projevené, a když jsou zničeny, zůstávají opět neprojevené. Proč tedy bědovat?
Magyarázat
Význam
Kétféle filozófus van: az egyik hisz a lélek létezésében, a másik nem, ám egyiknek sincs miért keseregnie. Azokat, akik nem hisznek a lélekben, a védikus bölcsesség hívei ateistáknak nevezik. Sajnálkozásra azonban még akkor sincs okunk, ha pusztán a vita kedvéért elfogadjuk az ateista elméletet. A lélek különálló lététől függetlenül az anyagi elemek a teremtés előtt megnyilvánulatlan állapotban vannak, s e finomfizikai, megnyilvánulatlan állapotból nyilvánulnak meg, ahogyan az éterből megnyilvánul a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből pedig a föld. A föld számtalan megnyilvánulás forrása. Nézzünk meg példaként egy nagy felhőkarcolót, ami szintén a földből jön létre. Miután romba dől, a megnyilvánultból ismét megnyilvánulatlan lesz, s a végső szinten atomokként létezik tovább. Az energiamegmaradás törvénye továbbra is érvényes, a különbség csupán annyi, hogy a dolgok idővel megnyilvánulnak, majd ismét megnyilvánulatlan állapotba kerülnek. Miért kellene hát siránkoznunk bármelyik állapot miatt? Semmi sem vész el, még akkor sem, ha megnyilvánulatlanná válik. Kezdetben és a végső szinten minden elem megnyilvánulatlan, s csak a középső stádiumban nyilvánul meg, ez azonban nem jelent igazi, lényeges különbséget.
Jsou dva druhy filozofů — jedni věří v existenci duše a druzí nikoliv. Žádný z nich však nemá důvod naříkat. Ti, kdo následují Vedy, nazývají lidi nevěřící v existenci duše ateisty. Ale i když za účelem diskuse přijmeme ateistickou teorii, přesto platí, že není důvod k nářku. Ponecháme-li stranou oddělenou existenci duše, je skutečností, že hmotné prvky zůstávají před stvořením neprojevené. Z tohoto subtilního neprojeveného stavu dochází k projevení. Z éteru vzniká vzduch, ze vzduchu oheň, z ohně voda a z vody země. Ze země vzniká mnoho rozmanitých projevů; například velký mrakodrap. Po zbourání je tento mrakodrap opět neprojevený a nakonec zůstává v podobě atomů. Zákon zachování energie platí stále, ale v průběhu času jsou věci projevené a neprojevené — to je jediný rozdíl. Proč tedy naříkat kvůli projevenému či neprojevenému stavu? Skutečností zůstává, že ani v neprojeveném stavu není nic ztraceno. Na počátku i na konci jsou všechny prvky neprojevené a jen v prostředním stádiu jsou projevené; z hmotného hlediska to neznamená žádný skutečný rozdíl.
Ha elfogadjuk a Bhagavad-gītāban megfogalmazott védikus végkövetkeztetést, miszerint az anyagi testek idővel mind megsemmisülnek (antavanta ime dehāḥ), ellenben a lélek örök (nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ), akkor mindig emlékeznünk kell arra, hogy a test olyan, mint egy ruha. Miért keseregnénk azon, hogy másik ruhát öltünk magunkra? Az anyagi testnek nincs valóságos léte az örök lélekhez viszonyítva. Olyan ez, mint egy álom. Álmunkban repülhetünk az égen, vagy királyként egy hintóban ülhetünk, ám amikor felébredünk, láthatjuk, hogy sem az égen nem vagyunk, sem hintóban nem ülünk. A védikus bölcsesség azon az alapon, hogy az anyagi test nem létezik, az önmegvalósításra biztat. Akár hiszünk tehát a lélek létezésében, akár nem, egyik esetben sincs okunk szomorkodni a test elvesztése miatt.
Přijímáme-li védský závěr, jak je uvedený v Bhagavad-gītě — že tato hmotná těla časem zaniknou (antavanta ime dehāḥ), ale duše je věčná (nityasoktāḥ śarīriṇaḥ) — pak musíme mít vždy na paměti, že tělo je jako oděv. Proč bychom tedy měli naříkat nad změnou oděvu? Hmotné tělo je ve vztahu k věčné duši prakticky neskutečné; je něco jako sen. Ve snu si můžeme myslet, že létáme po obloze nebo sedíme v kočáře jako král, ale když se probudíme, vidíme, že nejsme ani na nebi, ani v kočáře. Védská moudrost nabádá k seberealizaci na základě toho, že hmotné tělo prakticky neexistuje. V žádném případě — ať už v existenci duše věříme, nebo v ní nevěříme — tedy nemáme důvod naříkat nad ztrátou těla.