28. VERS
VERSO 28
Szöveg
Texto
vyakta-madhyāni bhārata
avyakta-nidhanāny eva
tatra kā paridevanā
vyakta-madhyāni bhārata
avyakta-nidhanāny eva
tatra kā paridevanā
Szó szerinti jelentés
Sinônimos
avyakta-ādīni – kezdetben megnyilvánulatlan; bhūtāni – minden teremtett; vyakta – megnyilvánult; madhyāni – a közbeeső időben; bhārata – ó, Bharata leszármazottja; avyakta – megnyilvánulatlan; nidhanāni – amikor megsemmisül; eva – ez így van; tatra – ezért; kā – mi; paridevanā – bánat.
Fordítás
Tradução
Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?
Todos os seres criados são imanifestos no seu começo, manifestos no seu estado intermediário, e de novo imanifestos quando aniquilados. Então, qual a necessidade de lamentação?
Magyarázat
Comentário
Kétféle filozófus van: az egyik hisz a lélek létezésében, a másik nem, ám egyiknek sincs miért keseregnie. Azokat, akik nem hisznek a lélekben, a védikus bölcsesség hívei ateistáknak nevezik. Sajnálkozásra azonban még akkor sincs okunk, ha pusztán a vita kedvéért elfogadjuk az ateista elméletet. A lélek különálló lététől függetlenül az anyagi elemek a teremtés előtt megnyilvánulatlan állapotban vannak, s e finomfizikai, megnyilvánulatlan állapotból nyilvánulnak meg, ahogyan az éterből megnyilvánul a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből pedig a föld. A föld számtalan megnyilvánulás forrása. Nézzünk meg példaként egy nagy felhőkarcolót, ami szintén a földből jön létre. Miután romba dől, a megnyilvánultból ismét megnyilvánulatlan lesz, s a végső szinten atomokként létezik tovább. Az energiamegmaradás törvénye továbbra is érvényes, a különbség csupán annyi, hogy a dolgok idővel megnyilvánulnak, majd ismét megnyilvánulatlan állapotba kerülnek. Miért kellene hát siránkoznunk bármelyik állapot miatt? Semmi sem vész el, még akkor sem, ha megnyilvánulatlanná válik. Kezdetben és a végső szinten minden elem megnyilvánulatlan, s csak a középső stádiumban nyilvánul meg, ez azonban nem jelent igazi, lényeges különbséget.
Aceitando que existam duas classes de filósofos, uma que acredita na existência da alma e outra que não acredita na existência da alma, em nenhum caso justifica-se o fato de alguém ficar lamentando-se. Os que não acreditam na existência da alma são chamados de ateus pelos seguidores da filosofia védica. Mas mesmo que, à guisa de argumento, aceitemos esta teoria ateística, continuaria não havendo motivo para lamentação. Mesmo que não levemos em conta a existência separada da alma, os elementos materiais permanecem imanifestos antes da criação. Deste estado sutil, da não-manifestação, surge a manifestação, assim como do éter gera-se o ar; do ar, gera-se o fogo; do fogo, a água; e da água, a terra. Da terra, ocorrem muitas variedades de manifestações. Tomemos, por exemplo, um grande arranha-céu manifestado da terra. Quando ele é demolido, a manifestação volta a ser imanifesta e na etapa final permanece como átomos. Prevalece a lei da conservação de energia, mas no decorrer do tempo as coisas são manifestas ou imanifestas — esta é a diferença. Então, que motivo há para lamentação quer na fase de manifestação, quer na de não-manifestação? O ponto é que, mesmo na fase imanifesta, as coisas não se perdem. Tanto no começo quanto no fim, todos os elementos permanecem imanifestos, e só no período intermediário é que eles são manifestos, e isto a rigor não faz nenhuma diferença materialmente.
Ha elfogadjuk a Bhagavad-gītāban megfogalmazott védikus végkövetkeztetést, miszerint az anyagi testek idővel mind megsemmisülnek (antavanta ime dehāḥ), ellenben a lélek örök (nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ), akkor mindig emlékeznünk kell arra, hogy a test olyan, mint egy ruha. Miért keseregnénk azon, hogy másik ruhát öltünk magunkra? Az anyagi testnek nincs valóságos léte az örök lélekhez viszonyítva. Olyan ez, mint egy álom. Álmunkban repülhetünk az égen, vagy királyként egy hintóban ülhetünk, ám amikor felébredünk, láthatjuk, hogy sem az égen nem vagyunk, sem hintóban nem ülünk. A védikus bölcsesség azon az alapon, hogy az anyagi test nem létezik, az önmegvalósításra biztat. Akár hiszünk tehát a lélek létezésében, akár nem, egyik esetben sincs okunk szomorkodni a test elvesztése miatt.
E se aceitamos a conclusão védica que consta no Bhagavad-gītā segundo a qual estes corpos materiais acabam perecendo no transcorrer do tempo (antavanta ime dehāḥ), sendo que a alma é eterna (nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ), então devemos sempre lembrar-nos de que o corpo é como uma roupa; portanto, por que lamentar a mudança de uma roupa? O corpo material não tem uma existência verdadeiramente relacionada com a alma eterna. É algo parecido com um sonho. Num sonho, podemos pensar que voamos no céu, ou sentamo-nos numa quadriga como um rei, mas quando acordamos, podemos ver que não estamos nem no céu nem sentados na quadriga. A sabedoria védica encoraja a auto-realização, tomando-se como base a não-existência do corpo material. Logo, em qualquer dos casos, quer se acredite na existência da alma, ou não se acredite na existência da alma, não há motivo de lamentação pela perda do corpo.