Skip to main content

MÁSODIK FEJEZET

A Bhagavad-gītā tartalmának összefoglalása

Szöveg

sañjaya uvāca
taṁ tathā kṛpayāviṣṭam
aśru-pūrṇākulekṣaṇam
viṣīdantam idaṁ vākyam
uvāca madhusūdanaḥ

Szó szerinti jelentés

sañjayaḥ uvāca – Sañjaya mondta; tam – Arjunának; tathā – így; kṛpayā – részvéttől; āviṣṭam – lesújtottnak; aśru-pūrṇa-ākula – könnyekkel teli; īkṣaṇam – szeműnek; viṣīdantam – panaszkodónak; idam – ezeket; vākyam – a szavakat; uvāca – mondta; madhu-sūdanaḥ – Madhu démon végzete.

Fordítás

Sañjaya mondta: Arjuna együttérzését, bánatát és könnyes szemét látván így szólt Madhusūdana, Kṛṣṇa:

Magyarázat

Az anyagi részvét, a panaszkodás és a könnyek mind az igazi énről való tudatlanság jelei. Az örök lélek iránti részvétet az önmegvalósítás jelenti. A „Madhusūdana” szónak nagy jelentősége van ebben a versben. Az Úr Kṛṣṇa megölte Madhu démont, s Arjuna azt szerette volna, ha most a félreértés démonával is végez, aki hatalmába kerítve őt akadályozta kötelessége végrehajtásában. Az emberek nem tudják, mi iránt kell részvétet érezniük. A fuldokló ruhája iránti szánalom ostobaság. A tudatlanság óceánjában fuldoklón nem segíthetünk azzal, ha csak ruháját, durvaanyagi testét mentjük meg. Aki ezt nem tudja, s ezért csak a ruha miatt siránkozik, azt śūdrának, vagyis fölöslegesen kesergőnek hívják. Arjunához kṣatriya lévén méltatlan volt az ilyen viselkedés. Az Úr Kṛṣṇa azonban véget vethet a tudatlan ember kesergésének, s e célból énekelte el a Bhagavad-gītāt. E fejezetben a legfelsőbb hiteles forrás, az Úr Śrī Kṛṣṇa arra oktat bennünket, hogyan érhetjük el az önmegvalósítást az anyagi test és a szellemi lélek elemző tanulmányozásával. Ez annak számára lehetséges, aki tettei során nem ragaszkodik azok gyümölcséhez, s az igazi önvaló szilárd tudatában cselekszik.

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
kutas tvā kaśmalam idaṁ
viṣame samupasthitam
anārya-juṣṭam asvargyam
akīrti-karam arjuna

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt; kutaḥ – honnan; tvā – neked; kaśmalam – szennyeződés; idam – ez a panaszkodás; viṣame – e válságos órában; samupasthitam – jött; anārya – az élet értékét nem ismerők által; juṣṭam – gyakorolt; asvargyam – ami nem juttatja el az embert a felsőbb bolygókra; akīrti – szégyen; karam – az oka; arjuna – ó, Arjuna.

Fordítás

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Arjunám, hogyan fertőzhettek meg téged ezek a tisztátalanságok? Ezek nem illenek az olyan emberhez, aki ismeri az élet értékét, s nem a felsőbb bolygókra, hanem a szégyenhez vezetnek.

Magyarázat

Kṛṣṇa és az Istenség Legfelsőbb Személyisége egy és ugyanaz, ezért Kṛṣṇát a Gītā végig Bhagavānnak nevezi. Bhagavān az Abszolút Igazság végső aspektusa. Az Abszolút Igazságnak három aspektusában lehet tudatára ébredni: 1. mint Brahman, a személytelen, mindent átható szellem, 2. mint Paramātmā, a Legfelsőbb minden élőlény szívében lakozó, helyhez kötött formája és 3. mint Bhagavān, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Kṛṣṇa. A Śrīmad-Bhāgavatam (1.2.11) az Abszolút Igazság e felfogását a következőképpen magyarázza:

vadanti tat tattva-vidas
tattvaṁ yaj jñānam advayam
brahmeti paramātmeti
bhagavān iti śabdyate

„Az Abszolút Igazságot illető tudatosságra annak ismerője három aspektusban tehet szert. Mindhárom azonos egymással, és Brahmannak, Paramātmānak és Bhagavānnak nevezik őket.”

Ezt a három isteni aspektust a Nap példájának segítségével lehet elmagyarázni. A Napnak szintén három arculata van: a napfény, a Nap felszíne és maga a Nap bolygó. Aki csupán a napfényt tanulmányozza, az a kezdeti szinten áll, míg aki megérti a Nap felszínét, már sokkal fejlettebb, s az, aki képes bejutni a Nap bolygó belsejébe, valamennyiük közül a legjobb. Az átlagemberek, akik megelégszenek azzal, hogy egyedül a napfényt – egyetemes kiterjedését és személytelen természetének ragyogó sugárzását – tanulmányozzák, azokhoz hasonlíthatók, akik az Abszolút Igazság Brahman-arculatának képesek csupán a tudatára ébredni. Az ennél továbblépő tanuló megismerheti a Nap felszínét, amit az Abszolút Igazság Paramātmā-arculatát illető tudatossághoz hasonlíthatunk, azt a tanítványt pedig, aki a Nap szívébe hatol, azokhoz hasonlíthatjuk, akik a Legfelsőbb Abszolút Igazság személyes vonásainak tudatos megértését tették magukévá. A legkiválóbb transzcendentalisták ezért a bhakták, akik eljutottak az Abszolút Igazság Bhagavān-arculatát illető tudatosságig, annak ellenére, hogy az Abszolút Igazságot tanulmányozók mind ugyanazt a témát vizsgálják. A napfényt, a Nap felszínét és a bolygó belső jelenségeit nem lehet egymástól elválasztani, de a három különböző aspektust tanulmányozók mégis eltérő kategóriába tartoznak.

Parāśara Muni, Vyāsadeva apja, a kiváló, hiteles szaktekintély megmagyarázta a szanszkrit bhagavān szó értelmét. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki minden vagyon, erő, hírnév, szépség, tudás és lemondás birtokosa, Bhagavānnak hívják. Sok ember van, aki végtelenül gazdag, roppant hatalmas vagy rendkívül szép, világhírű, esetleg kimagaslóan képzett és lemondó is, mégsem állíthatja senki sem magáról azt, hogy minden vagyonnal, erővel stb. rendelkezik. Egyedül Kṛṣṇa mondhatja ezt, mert Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény, még Brahmā, az Úr Śiva és Nārāyaṇa sem rendelkezik e fenséges jellemzőkkel olyan teljességben, mint Kṛṣṇa. Ezért aztán maga az Úr Brahmā Brahma-saṁhitā című művében arra a következtetésre jut, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem múlhatja felül Őt. Ő az eredeti Úr, Bhagavān, akit Govindának is hívnak, és Ő minden ok legfelsőbb oka.

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ
sac-cid-ānanda-vigrahaḥ
anādir ādir govindaḥ
sarva-kāraṇa-kāraṇam

„Számtalan személyiség létezik, aki rendelkezik Bhagavān jellemvonásaival, ám közülük Kṛṣṇa a legfelsőbb, mert senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, kinek teste örök, tudással és boldogsággal teljes. Ő az eredeti Úr, Govinda, s Ő minden ok oka” (Brahma-saṁhitā 5.1).

A Bhāgavatam szintén sokat felsorol az Istenség Legfelsőbb Személyisége inkarnációi közül, de Kṛṣṇát az eredeti Istenség Személyiségének nevezi, akiből sok-sok inkarnáció és Istenség Személyisége árad ki (1.3.28):

ete cāṁśa-kalāḥ puṁsaḥ
kṛṣṇas tu bhagavān svayam
indrāri-vyākulaṁ lokaṁ
mṛḍayanti yuge yuge

„Az Istenség itt felsorolt inkarnációi mind vagy teljes kiterjedései a Legfelsőbb Istenségnek, vagy részei az Ő teljes kiterjedéseinek, de Kṛṣṇa maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége.”

Kṛṣṇa tehát az eredeti Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, aki a Felsőlélek és a személytelen Brahman eredete.

Arjuna panaszkodása rokonai sorsa miatt az Istenség Legfelsőbb Személyiségének jelenlétében valóban nem illő, Kṛṣṇa ezért meglepetését a kutaḥ, „honnan” szóval érzékelteti. Az efféle tisztátalanság semmi esetre sem méltó az olyan emberhez, aki az āryák civilizált osztályába tartozik. Az ārya szó azokra utal, akik tisztában vannak az élet értékével, s akiknek civilizációja a lelki felemelkedésre épül. A materialista életfelfogás által vezérelt emberek nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság, Viṣṇu, vagyis Bhagavān elérése. Az anyagi világ külső vonásai igézik meg őket, ezért nem tudják, hogy mi a felszabadulás. Azokat, akik mit sem tudnak arról, hogyan lehet az anyagi kötelékektől megszabadulni, nem lehet āryáknak nevezni. Noha Arjuna kṣatriya volt, mégis megtagadta a harcot, s ezzel eltért előírt kötelességétől. Az efféle gyáva tett nem méltó egy āryához. A kötelesség elhanyagolása nem csupán a lelki élet fejlődésének nem használ, de annak lehetőségétől is megfosztja az így cselekvőt, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban. Az Úr Kṛṣṇa nem helyeselte Arjuna rokonai iránt érzett „részvétét”.

Szöveg

klaibyaṁ mā sma gamaḥ pārtha
naitat tvayy upapadyate
kṣudraṁ hṛdaya-daurbalyaṁ
tyaktvottiṣṭha paran-tapa

Szó szerinti jelentés

klaibyam – tehetetlenséget; mā sma – ne; gamaḥ – fogadd el; pārtha – ó, Pṛthā fia; na – sohasem; etat – ez; tvayi – hozzád; upapadyate – illő; kṣudram – kicsinyes; hṛdaya – a szívnek; daurbalyam – gyengeségét; tyaktvā – feladva; uttiṣṭha – kelj fel; param-tapa – ó, ellenség fenyítője.

Fordítás

Ó, Pṛthā fia, ne add át magad e lealázó tehetetlenségnek, mert ez nem illő hozzád! Ó, ellenség fenyítője, válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel!

Magyarázat

Arjunát Pṛthā fiának szólítja az Úr. Pṛthā Kṛṣṇa apjának, Vasudevának a nővére, emiatt tehát Arjuna Kṛṣṇa vérrokona volt. Ha egy kṣatriya fia megtagadja a harcot, akkor csak névleg kṣatriya, s ugyanez vonatkozik egy brāhmaṇa fiára is, ha nem cselekszik jámboran. Az ilyen kṣatriyák és brāhmaṇák csupán apáik hitvány fiai. Kṛṣṇa nem akarta, hogy Arjunából is érdemtelen kṣatriya sarj váljék. Arjuna Kṛṣṇa legmeghittebb barátja volt, és szekerén maga Kṛṣṇa látta el utasításokkal, a bizalom ellenére azonban szégyen lett volna számára, ha meghátrál a harc elől. Ezért mondta Kṛṣṇa, hogy az ilyen viselkedés nem méltó Arjuna jelleméhez. Arjuna érvelhetett volna azzal, hogy a rendkívüli tiszteletnek örvendő Bhīṣma és rokonai iránt érzett nemesszívűségből akar lemondani a küzdelemről, ám Kṛṣṇa véleménye szerint az efféle nemeslelkűség csupán a szív gyengesége. Egyetlen hiteles tekintély sem helyeselte az ilyen viselkedést. Az olyan embernek tehát, mint amilyen Arjuna volt, aki közvetlenül Kṛṣṇa utasításait követte, le kell mondania az ilyen nagylelkűségről vagy úgynevezett erőszakmentességről.

Szöveg

arjuna uvāca
kathaṁ bhīṣmam ahaṁ saṅkhye
droṇaṁ ca madhusūdana
iṣubhiḥ pratiyotsyāmi
pūjārhāv ari-sūdana

Szó szerinti jelentés

arjunaḥ uvāca – Arjuna mondta; katham – hogyan; bhīṣmam – Bhīṣmát; aham – én; saṅkhye – a harcban; droṇam – Droṇát; ca – és; madhu-sūdana – ó, Madhu végzete; iṣubhiḥ – nyilakkal; pratiyotsyāmi – fogom visszaverni; pūjā-arhau – akik imádatra méltóak; ari-sūdana – ó, ellenség elpusztítója.

Fordítás

Arjuna így szólt: Ó, ellenség elpusztítója, Madhu végzete, hogyan harcolhatnék nyilakkal olyan harcosok ellen, mint Bhīṣma és Droṇa, akik méltóak arra, hogy imádjam őket?

Magyarázat

A tiszteletreméltó feljebbvalók, mint Bhīṣma nagyatya és Droṇācārya, a tanító, mindig érdemesek az imádatra, s még ha ők támadnak, akkor sem szabad fegyvert fogni ellenük. Az általános illem azt tanítja, hogy a feljebbvalókkal még szócsatába sem szabad bocsátkozni. Szépen kell velük bánni még akkor is, ha ők esetleg nyersen viselkednek. Hogyan szállhatott volna szembe velük Arjuna? Vajon megtámadná-e valaha is Kṛṣṇa saját nagyatyját, Ugrasenát, vagy tanárát, Sāndīpani Munit? Ilyen és hasonló érveket hozott fel Arjuna Kṛṣṇának.

Szöveg

gurūn ahatvā hi mahānubhāvān
śreyo bhoktuṁ bhaikṣyam apīha loke
hatvārtha-kāmāṁs tu gurūn ihaiva
bhuñjīya bhogān rudhira-pradigdhān

Szó szerinti jelentés

gurūn – feljebbvalókat; ahatvā – meg nem ölve; hi – bizony; mahā-anubhāvān – nagy lelkeket; śreyaḥ – jobb; bhoktum – élvezni az életet; bhaikṣyam – koldulással; api – még; iha – ebben az életben; loke – e világon; hatvā – megölvén; artha – haszonra; kāmān – vágyókat; tu – de; gurūn – feljebbvalókat; iha – e világon; eva – bizony; bhuñjīya – élvezni kell; bhogān – kellemes dolgokat; rudhira – vérrel; pradigdhān – szennyezetteket.

Fordítás

Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem a nagy lelkek, tanáraim élete árán folytatni az életet. Világi nyereségre vágynak bár, mégis a feljebbvalóink, s ha megöljük őket, vér szennyezi majd be mindazt, amit élvezni fogunk.

Magyarázat

A szentírások parancsai szerint az ember megtagadhatja tanárát, ha az elítélendő tetteket hajt végre és elveszti józan ítélőképességét. Bhīṣma és Droṇa úgy érezték, kötelességük, hogy Duryodhana pártját fogják, akinek anyagi támogatását élvezték, noha nem lett volna szabad így tenniük pusztán e szempont alapján. Így aztán elvesztették tanári tekintélyüket. Arjuna azonban úgy véli, hogy ennek ellenére továbbra is a feljebbvalói, s a megölésük árán szerzett anyagi nyereség élvezete nem lenne más, mint holmi vérrel szennyezett hadizsákmány élvezete.

Szöveg

na caitad vidmaḥ kataran no garīyo
yad vā jayema yadi vā no jayeyuḥ
yān eva hatvā na jijīviṣāmas
te ’vasthitāḥ pramukhe dhārtarāṣṭrāḥ

Szó szerinti jelentés

na – sem; ca – és; etat – ezt; vidmaḥ – tudjuk; katarat – melyik; naḥ – nekünk; garīyaḥ – jobb; yat vā – vajon; jayema – legyőzhetjük; yadi – ha; – vagy; naḥ – bennünket; jayeyuḥ – legyőznek; yān – akiket; eva – bizony; hatvā – megölvén; na – soha; jijīviṣāmaḥ – szeretnénk élni; te – mindegyikük; avasthitāḥ – vannak; pramukhe – előttünk; dhārtarāṣṭrāḥ – Dhṛtarāṣṭra fiai.

Fordítás

Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők győznek le minket. Ha megöljük Dhṛtarāṣṭra fiait, tovább már nekünk sem szabadna élnünk. Most mégis előttünk sorakoznak a csatatéren.

Magyarázat

Arjuna nem tudta, mit tegyen: harcoljon-e, amivel azt kockáztatná, hogy felesleges erőszakot alkalmaz, noha a harc a kṣatriya kötelessége, vagy vonuljon vissza és koldulással tengesse életét. Ha nem kerekedik felül az ellenségen, a koldulás marad számára az egyetlen lehetőség a megélhetésre. Nem volt azonban biztos a győzelemben sem, hiszen bármelyik fél győztesként kerülhetett ki a csatából. Még ha megnyernék a csatát (ami ügyük igazságát jelentené), akkor is nehéz lenne folytatni életüket Dhṛtarāṣṭra fiai nélkül, ha azok mind a csatatéren vesznek. Ilyen körülmények között a győzelem is vereséget jelentett volna. E megfontolások határozottan bizonyítják, hogy Arjuna nemcsak az Úr hűséges bhaktája, de rendkívül felvilágosodott ember is volt, aki teljesen ura tudott lenni elméjének és érzékeinek. Kívánsága, hogy koldulva éljen – habár királyi család sarja volt – szintén a világi dolgokról való lemondását mutatja. Ezek a jellemvonások, valamint Śrī Kṛṣṇának, lelki tanítómesterének szavaiba vetett hite arról tanúskodnak, hogy Arjuna igazán erényes ember volt, s ebből arra következtethetünk, hogy megérdemelte a felszabadulást. Az ember mindaddig nem emelkedhet a tudás síkjára, amíg nem képes uralkodni az érzékszervein, tudás és odaadás nélkül pedig senkinek sincs esélye a felszabadulásra. Arjuna az anyagi kapcsolataiban megnyilvánuló rendkívüli jellemvonások mellett ezekkel a tulajdonságokkal is mind rendelkezett.

Szöveg

kārpaṇya-doṣopahata-svabhāvaḥ
pṛcchāmi tvāṁ dharma-sammūḍha-cetāḥ
yac chreyaḥ syān niścitaṁ brūhi tan me
śiṣyas te ’haṁ śādhi māṁ tvāṁ prapannam

Szó szerinti jelentés

kārpaṇya – szánalmasság; doṣa – gyengeség által; upahata – sújtva; sva-bhāvaḥ – tulajdonságok; pṛcchāmi – kérdezem; tvām – Neked; dharma – vallás; sammūḍha – zavart; cetāḥ – a szívben; yat – ami; śreyaḥ – legjobb; syāt – lehet; niścitam – bizalmasan; brūhi – mondd; tat – azt; me – nekem; śiṣyaḥ – tanítvány; te – Tiéd; aham – vagyok; śādhi – csak oktass; mām – engem; tvām – Neked; prapannam – meghódoltat.

Fordítás

Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és szánalmas gyengeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem!

Magyarázat

A természet elrendezése folytán az anyagi cselekedetek szövevénye zavarodottságot szül minden élőlényben. Minden lépésnél megzavar bennünket valami, ezért mindenkinek kötelessége, hogy felkeressen egy hiteles lelki tanítómestert, aki képes megmutatni a helyes utat, azt, hogy az ember hogyan teljesítheti be az élet értelmét. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, forduljunk egy hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet bonyodalmaitól, amelyekben akaratunk ellenére részünk van. Az erdőtűzhöz hasonlíthatnánk ezeket, amely valamiképpen fellobban, noha senki sem gyújtotta meg. Hasonló a világ helyzete is: az élet bonyodalmai maguktól jönnek, még akkor is, ha nem akarjuk őket. Senki sem akarja a tüzet, mégis fellobban, s mi megzavarodunk. A védikus írások ezért bölcsen azt tanácsolják: ha megoldást akarunk találni az élet bonyodalmaira, s ha meg akarjuk érteni ennek tudományát, egy lelki tanítómesterhez kell fordulnunk, aki a tanítványi láncolat tagja. Az az ember, akinek igaz lelki tanítómestere van, mindent megtudhat. Nem szabad ezért az anyagi zavarodottság helyzetében maradnunk: egy lelki tanítómesterhez kell fordulnunk. Ez a magyarázata ennek a versnek.

Kiről mondjuk, hogy anyagi zavarodottságban él? Arról, aki nem érti meg az élet problémáit. A Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad (3.8.10) így ír a zavarodott emberről: yo vā etad akṣaraṁ gārgy aviditvāsmā´ lokāt praiti sa kṛpaṇaḥ. „Fösvény az, aki emberi lény létére nem oldja meg az élet problémáit, s aki úgy távozik e világból, mint a macskák és a kutyák, anélkül hogy megértené az önmegvalósítás tudományát.” Az élőlény számára ez az emberi létforma a legértékesebb kincs, s eszköz arra, hogy megoldja az élet problémáit. Éppen ezért szánalmasan fösvény az, aki nem használja ki ezt a lehetőséget. Az ő ellentéte a brāhmaṇa, vagyis az, aki kellőképpen intelligens ahhoz, hogy testét az élet problémáinak megoldására használja. Ya etad akṣaraṁ gārgi viditvāsmā´ lokāt praiti sa brāhmaṇaḥ.

A kṛpaṇák, a fösvények csak az idejüket vesztegetik, amikor az anyagi felfogásba merülve oly erősen ragaszkodnak a családjukhoz, közösségükhöz, hazájukhoz stb. Az emberek legtöbbször külsőségek alapján ragaszkodnak a családi élethez, vagyis a feleséghez, a gyermekekhez és a többi családtaghoz. A kṛpaṇa azt gondolja, képes megvédeni hozzátartozóit a haláltól, vagy épp azt hiszi, hogy családja és közössége mentheti meg őt annak torkából. Az efféle ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatokban is megtalálható, akik szintén törődnek utódaikkal. Arjuna okos volt, ezért megértette: zavarodottságának oka a családtagok iránti ragaszkodása s az a vágya volt, hogy megmentse őket a haláltól. Habár tudta, hogy harcosi kötelességének teljesítése még rá vár, szánalmas gyengesége miatt mégsem érezte magát képesnek erre. Ezért kéri az Úr Kṛṣṇát, a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy találjon egyértelmű megoldást. Tanítványként adja át magát Kṛṣṇának, véget akar vetni a baráti társalgásnak. A tanítómester és tanítvány közötti beszélgetések komolyak, s most Arjuna nagyon komolyan akart szólni hiteles lelki tanítómestere előtt. A Bhagavad-gītā tudományának eredeti lelki tanítómestere tehát Kṛṣṇa, az első tanítvány pedig, aki elsajátította azt, Arjuna. Hogy miképpen értette meg a Bhagavad-gītāt, arról maga a Gītā beszél. Ennek ellenére az ostoba világi tudósok úgy magyarázzák, hogy nem Kṛṣṇa személyének kell átadnunk magunkat, hanem „a Kṛṣṇán belüli megszületetlennek”. Kṛṣṇa belseje és külseje között azonban nincs különbség. Aki ezt nem képes felfogni, s így próbálja megérteni a Bhagavad-gītāt, az a legnagyobb ostoba.

Szöveg

na hi prapaśyāmi mamāpanudyād
yac chokam ucchoṣaṇam indriyāṇām
avāpya bhūmāv asapatnam ṛddhaṁ
rājyaṁ surāṇām api cādhipatyam

Szó szerinti jelentés

na – nem; hi – bizonyosan; prapaśyāmi – látom; mama – enyém; apanudyāt – elűzheti; yat – azt; śokam – bánatot; ucchoṣaṇam – kiszikkasztja; indriyāṇām – az érzékszerveknek; avāpya – elérve; bhūmau – a Földön; asapatnam – páratlan; ṛddham – gazdag; rājyam – királyságot; surāṇām – a félistenekét; api – még ha; ca – is; ādhipatyam – uralmat.

Fordítás

Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy páratlan, virágzó földi királyságot nyerek, olyan korlátlan hatalommal, mint a félisteneké a mennyek országában.

Magyarázat

Arjuna számtalan érvvel hozakodott elő a vallási elvek és az erkölcsi törvények ismeretében, mégis úgy tűnik, igazi problémájára képtelen volt megoldást találni a lelki tanítómester, az Úr Śrī Kṛṣṇa segítsége nélkül. Megértette, hogy úgynevezett tudományának nem veheti hasznát gondjai elűzésében, melyek már egész létét felemésztették. Ezeket a bonyodalmakat lehetetlen volt megoldania egy olyan lelki tanítómester segítsége nélkül, mint az Úr Kṛṣṇa. Akadémikus tudás, humanista műveltség, magas rang – mind-mind hasznavehetetlenek az élet problémáinak megoldásában. Segítséget csakis egy olyan lelki tanítómester nyújthat, mint Kṛṣṇa. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hiteles lelki tanítómester az, aki száz százalékosan Kṛṣṇa-tudatú, mert egyedül ő képes megoldani az élet problémáit. Az Úr Caitanya szerint aki mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának, az társadalmi helyzetétől függetlenül igazi lelki tanítómesternek számít.

kibā vipra, kibā nyāsī, śūdra kene naya
yei kṛṣṇa-tattva-vettā, sei ‘guru’ haya

„Nem számít, hogy az ember vipra [a védikus tudomány művelt tudósa], vagy épp alacsonyrendű család szülötte, esetleg az élet lemondott rendjében él. Ha mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának, akkor ő a tökéletes és hiteles lelki tanítómester.” (Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 8.128) Senki sem lehet tehát hiteles lelki tanítómester, ha nem mestere a Kṛṣṇa-tudat tudományának. A védikus irodalom hasonlóképpen ír:

ṣaṭ-karma-nipuṇo vipro
mantra-tantra-viśāradaḥ
avaiṣṇavo gurur na syād
vaiṣṇavaḥ śva-paco guruḥ

„A védikus tudomány valamennyi ágát jól ismerő tudós brāhmaṇa nem méltó arra, hogy lelki tanítómester legyen, ha nem vaiṣṇava, vagyis ha nem jártas a Kṛṣṇa-tudat tudományában. Ellenben az, aki egy alacsony kasztú családban jött a világra, lelki tanítómesterré válhat, ha vaiṣṇava, azaz Kṛṣṇa-tudatú” (Padma-purāṇa).

Az anyagi lét problémáira – a születésre, az öregségre, a betegségre és a halálra – nem jelent megoldást a vagyongyűjtés és az anyagi gyarapodás. Sok olyan gazdag, fejlett ország van a világon, amely bővelkedik az élethez szükséges minden kincsben, ám az anyagi lét problémáival még ott is találkozunk. Számtalan úton keresik az emberek a békét, az igazi boldogsághoz azonban csak akkor jutnak el, ha Kṛṣṇához vagy a Kṛṣṇa tudományát tartalmazó Bhagavad-gītāhoz és a Śrīmad-Bhāgavatamhoz fordulnak Kṛṣṇa hiteles képviselőjén, a Kṛṣṇa-tudatú emberen keresztül.

Ha a gazdasági fejlődés és az anyagi kényelem véget tudnának vetni a családi, szociális, nemzeti és nemzetek közötti nézeteltérések okozta kesergésnek, akkor Arjuna nem mondta volna, hogy még egy páratlan földi királyság vagy a mennyei bolygókon élő félistenek korlátlan hatalma sem lenne képes elűzni bánatát. Ezért aztán a Kṛṣṇa-tudatnál keresett menedéket, s ez az a helyes út, amely a békéhez és a harmóniához vezet. Az anyagi gyarapodásnak vagy a világ feletti korlátlan hatalomnak az anyagi természet katasztrófái bármelyik pillanatban véget vethetnek. Manapság az emberek meg akarják a lábukat vetni a Holdon, de még ez a próbálkozásuk is, hogy eljussanak a felsőbb bolygórendszerekbe, egy csapásra kudarcba fulladhat. A Bhagavad-gītā megerősíti ezt: kṣīṇe puṇye martya-lokaṁ viśanti. „Amikor jámbor tettei többé nem hoznak gyümölcsöt, az ember a boldogság csúcsáról az élet legalantasabb formájába zuhan.” A világ számos politikusa bukott el már így, s az efféle bukás csak egyre több szomorúságot okoz.

Ezért ha végérvényesen véget szeretnénk vetni a siránkozásnak, akkor Kṛṣṇánál kell menedéket keresnünk, ahogyan Arjuna teszi. Arjuna Kṛṣṇa segítségét kérte, hogy végleg megoldhassa problémáit. Ez a Kṛṣṇa-tudat útja.

Szöveg

sañjaya uvāca
evam uktvā hṛṣīkeśaṁ
guḍākeśaḥ paran-tapaḥ
na yotsya iti govindam
uktvā tūṣṇīṁ babhūva ha

Szó szerinti jelentés

sañjayaḥ uvāca – Sañjaya mondta; evam – így; uktvā – szólva; hṛṣīkeśam – Kṛṣṇához, az érzékek urához; guḍākeśaḥ – Arjuna, a tudatlanság legyőzésének mestere; parantapaḥ – az ellenség fenyítője; na yotsye – nem fogok harcolni; iti – így; govindam – Kṛṣṇának, aki boldoggá teszi az érzékeket; uktvā – mondván; tūṣṇīm – néma; babhūva – lett; ha – minden bizonnyal.

Fordítás

Sañjaya szólt: Így beszélt Arjuna, az ellenség fenyítője, majd e szavakkal fordult Kṛṣṇához: „Govinda, én nem fogok harcolni!” Aztán elhallgatott.

Magyarázat

Dhṛtarāṣṭra nagyon boldog lehetett, amikor meghallotta, hogy Arjuna a harc helyett el akarja hagyni a csatateret, hogy aztán koldusként tengesse életét. De Sañjaya ismét csalódást okozott neki, amikor tudatta vele, hogy Arjuna képes ellenségei megölésére (parantapaḥ). Arjunát egy időre elöntötte a családja iránt érzett szeretetből fakadó illuzórikus bánat, mint tanítvány azonban meghódolt Kṛṣṇa, a legfelsőbb lelki tanítómester előtt. Ez arra utal, hogy hamarosan megszabadul ettől az alaptalan panaszkodástól, ami a családi ragaszkodás eredménye, s az önmegvalósítás tökéletes tudományában, a Kṛṣṇa-tudatban megvilágosodva biztosan harcolni fog. Ha Kṛṣṇa felvilágosítja Arjunát – aki azután a végsőkig küzd majd –, Dhṛtarāṣṭra öröme szertefoszlik.

Szöveg

tam uvāca hṛṣīkeśaḥ
prahasann iva bhārata
senayor ubhayor madhye
viṣīdantam idaṁ vacaḥ

Szó szerinti jelentés

tam – neki; uvāca – mondta; hṛṣīkeśaḥ – az érzékek ura, Kṛṣṇa; prahasan – mosolyogva; iva – úgy; bhārata – ó, Dhṛtarāṣṭra, Bharata sarja; senayoḥ – a seregeknek; ubhayoḥ – mindkét félnek; madhye – között; viṣīdantam – a bánkódónak; idam – a következő; vacaḥ – szavakat.

Fordítás

Ó, Bharata leszármazottja! Kṛṣṇa ekkor a két sereg között az alábbi szavakat intézte mosolyogva a bánattól sújtott Arjunához:

Magyarázat

A beszélgetés két bensőséges barát, Hṛṣīkeśa és Guḍākeśa között folyt. Barátok lévén azonos szinten álltak, ám egyikük önszántából a másik tanítványa lett. Kṛṣṇa azért mosolygott, mert egy barátja a tanítványa akart lenni. Ő, mindenki Ura és mestere, mindig felsőbbrendű helyzetben van, mégis barátjává, fiává vagy kedvesévé válik annak a bhaktájának, aki ilyen szerepben szeretné látni Őt. Amikor mesternek választották, rögtön vállalta ezt a szerepet, s tanítványához mesterként, kellő komolysággal szólt. Láthatjuk, hogy a tanítómester és tanítványa közötti beszélgetés a két sereg jelenlétében történt, nyíltan, hogy mindenkinek áldására legyen. A Bhagavad-gītā tehát nem egy bizonyos embernek, társadalomnak vagy közösségnek szól, hanem mindenkinek, s barát és ellenség egyformán jogosult arra, hogy hallja.

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
aśocyān anvaśocas tvaṁ
prajñā-vādāṁś ca bhāṣase
gatāsūn agatāsūṁś ca
nānuśocanti paṇḍitāḥ

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; aśocyān – nem érdemes bánkódni érte; anvaśocaḥ – bánkódsz; tvam – te; prajñā-vādān – művelt beszéd; ca – és; bhāṣase – beszélve; gata – elveszett; asūn – élet; agata – nem veszett el; asūn – élet; ca – és; na – soha; anuśocanti – siránkoznak; paṇḍitāḥ – a tanult emberek.

Fordítás

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett.

Magyarázat

Az Úr máris felvette a tanító szerepét, s megszidta tanítványát, amikor közvetve ostobának nevezte: „Művelt emberként szólsz, de azt mégsem tudod, hogy a tanult ember, aki tudja, mi a test, és tudja, mi a lélek, nem panaszkodik a test egyik állapota miatt sem, legyen az élő vagy halott.” Ahogyan az a későbbi fejezetek magyarázataiból világossá válik, a tudás annyit jelent, mint ismerni az anyagot és a lelket, valamint mindkettő irányítóját. Arjuna azzal érvelt, hogy a vallásos elvek fontosabbak, mint a politika és a szociológia, de azt nem tudta, hogy az anyagról, a lélekről és a Legfelsőbbről szóló tudás még a vallásos külsőségeknél is fontosabb. Nem rendelkezett ezzel az ismerettel, ezért nem lett volna szabad bölcs embernek mutatnia magát. Nem volt az, s ezért olyasvalami miatt panaszkodott, ami miatt egyáltalán nem érdemes szomorkodni. A test megszületik, és sorsa az, hogy ma vagy holnap elpusztuljon, ezért nem olyan fontos, mint a lélek. Aki ennek tudatában van, az valóban művelt, és számára semmi nem jelent okot a panaszkodásra, bármilyen helyzetben is legyen az anyagi test.

Szöveg

na tv evāhaṁ jātu nāsaṁ
na tvaṁ neme janādhipāḥ
na caiva na bhaviṣyāmaḥ
sarve vayam ataḥ param

Szó szerinti jelentés

na – soha; tu – de; eva – bizony; aham – Én; jātu – bármikor; na – nem; āsam – léteztem; na – nem; tvam – te; na – nem; ime – mindezek; jana-adhipāḥ – királyok; na – soha; ca – szintén; eva – bizonyosan; na – nem; bhaviṣyāmaḥ – létezni fog; sarve vayam – mi mindannyian; ataḥ param – ezek után.

Fordítás

Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.

Magyarázat

A Védák – a Kaṭha-upaniṣad és a Śvetāśvatara-upaniṣad – azt mondják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége tartja fenn a számtalan élőlényt, egyéni tetteik és azok visszahatásai következtében elért helyzetüknek megfelelően. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes részei által minden élőlény szívében is jelen van. Csakis azok a szent emberek érhetik el valóban a tökéletes és örökkévaló békét, akik belül és kívül egyaránt látják ugyanazt a Legfelsőbb Urat.

nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām
eko bahūnāṁ yo vidadhāti kāmān
tam ātma-sthaṁ ye ’nupaśyanti dhīrās
teṣāṁ śāntiḥ śāśvatī netareṣām

(Kaṭha Upaniṣad 2.2.13)

Azt a védikus igazságot, amelyet Arjuna megtudott, megtudhatják azok is mind, akik nagyon műveltnek adják ki magukat, holott tudásuk rendkívül csekély. Az Úr egyértelműen kijelenti, hogy Ő maga, Arjuna és a csatatéren összegyűlt királyok mind örökkévaló egyéni élőlények, s Ő az örök fenntartójuk mind feltételekhez kötött, mind felszabadult helyzetükben. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb egyén, és Arjuna, az Úr örök társa, valamint az ott összesereglett uralkodók szintén egyéni, örök személyek. Nem igaz, hogy nem léteztek mint egyének a múltban, s hogy nem maradnak örökkévaló személyek. Egyéni létük megvolt a múltban, és megszakítás nélkül folytatódni fog a jövőben is. Éppen ezért nincs értelme bárkiért is bánkódni.

A legfelsőbb hiteles forrás, az Úr Kṛṣṇa ebben a versben megcáfolja azt a māyāvādī elméletet, miszerint a felszabadulás után az egyéni lélek, aki megszabadult a māyā, vagyis az illúzió burkától, beleolvad a személytelen Brahmanba, és elveszíti egyéni létét. Azt az elméletet sem támasztja alá, mely az egyéniséget csakis a feltételekhez kötött állapotban ismeri el. Kṛṣṇa ebben a versben világosan kijelenti, hogy az Ő egyénisége, valamint minden élőlény egyénisége a jövőben is örökké létezni fog. Ezt az upaniṣadok is megerősítik. Kṛṣṇának ez a kijelentése autentikus, hiszen Őt nem kerítheti hatalmába az illúzió. Ha az egyéniség nem lenne valóság, Kṛṣṇa nem hangsúlyozta volna ennyire még a jövőre vonatkozóan is. Egy māyāvādī érvelhet azzal, hogy a Kṛṣṇa által említett egyéniség nem lelki, hanem anyagi. Még ha el is fogadnánk azt az érvet, hogy az egyéniség az anyagi síkon létezik, hogyan különböztetnénk meg Kṛṣṇa egyéniségét? Kṛṣṇa határozottan állítja, hogy rendelkezett egyéniséggel a múltban, és megerősíti, hogy az a jövőben is megmarad. Egyéniségének létét számtalan formában megerősítette, s kijelentette, hogy a személytelen Brahman az alárendeltje. Kṛṣṇa mindvégig fenntartotta lelki egyéniségét, s ha Őt valaki közönséges, egyéni tudattal rendelkező, feltételekhez kötött léleknek tekinti, akkor a Bhagavad-gītānak mint hiteles szentírásnak nincsen értéke. Egy közönséges ember, akit az emberi gyarlóság négy hibája jellemez, nem képes olyan tanítást átadni, amely meghallgatásra érdemes. A Gītā felette áll az ilyen irodalomnak. Egyetlen világi könyvet sem lehet összehasonlítani vele. Ha valaki közönséges embernek tekinti Kṛṣṇát, a Gītā elveszíti minden jelentőségét. A māyāvādīk érve szerint a versben említett többes szám használata csak a szokásokat követi, és csak a testre utal. Ám egy verssel korábban Kṛṣṇa már elítélte az efféle testi felfogást. Hogyan tehetett volna újra egy általános kijelentést a testet illetően, ha azt a felfogást, amely az élőlényeket a testüknek tekinti, már elítélte? Az egyéniség tehát a lelki síkon marad fenn, s ezt a nagy ācāryák, például Śrī Rāmānuja és mások is megerősítik. A Gītā sok helyen világosan kijelenti, hogy ezt a lelki egyéniséget azok érthetik meg, akik az Úr bhaktái. Azok, akik irigyek Kṛṣṇára, mert Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége, nem érthetik meg e nagy művet. Ha olyanok próbálják elsajátítani a Gītā tanítását, akik nem bhaktái az Úrnak, az olyan, mint amikor a méhek kívülről nyalogatják a mézesüveget. Senki sem élvezheti a méz ízét, amíg nem nyitja fel az üveget, s éppen így a Bhagavad-gītā misztériumát is egyedül a bhakták érthetik meg. Senki más nem ízlelheti meg, ahogyan azt e könyv negyedik fejezetében olvashatjuk. A Gītāt nem érthetik meg azok sem, akik irigyek az Úr létére. A Gītā māyāvādī magyarázata tehát a teljes igazság leginkább félrevezető bemutatása. Az Úr Caitanya megtiltotta számunkra a māyāvādīk magyarázatainak olvasását, és figyelmeztetett bennünket, hogy aki elfogadja a māyāvādī filozófia tanítását, az elveszíti minden képességét arra, hogy a Bhagavad-gītā valódi misztériumát megérthesse. Ha az egyéniség a felfogható univerzumra vonatkozik, akkor semmi szükség az Úr tanítására. Az egyéni lélekre és az Úrra vonatkozó többes szám örök tény, s a Védák megerősítik, ahogyan azt az előbbiekben láthattuk.

Szöveg

dehino ’smin yathā dehe
kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
tathā dehāntara-prāptir
dhīras tatra na muhyati

Szó szerinti jelentés

dehinaḥ – a megtestesültnek; asmin – ebben; yathā – mint; dehe – a testben; kaumāram – gyermekkor; yauvanam – fiatalság; jarā – öregség; tathā – hasonlóan; deha-antara – a test cseréjének; prāptiḥ – elérése; dhīraḥ – a józan; tatra – azután; na – nem; muhyati – megtéved.

Fordítás

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

Magyarázat

Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekről van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. Biztos, hogy a következő születésben új testet kap – vagy anyagit, vagy lelkit –, ezért Arjunának semmi oka nem volt amiatt keseregni, hogy Bhīṣma és Droṇa, akikért annyira aggódott, meg fognak halni. Inkább örülnie kellett volna, hogy öreg testüket újakra cserélik, s ezzel energiájuk is megfiatalodik. Ez a testcsere az élvezet és a szenvedés legváltozatosabb formáit teszi lehetővé az ember számára, életében elkövetett tetteinek megfelelően. Bhīṣma és Droṇa mindketten nemes szívű lelkek voltak, s így kétségtelenül lelki testet kaptak volna következő életükben, vagy legalábbis mennyeit, hogy egy magasabb rendű anyagi létet élvezhessenek. Bánkódásra tehát egyik esetben sem volt ok.

Aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélekről, a Felsőlélekről, valamint az anyagi és a lelki természetről, azt dhīrának, nagyon józannak nevezik. Az ilyen embert sohasem téveszti meg a test cseréje.

A lélek és a Legfelsőbb egységéről szóló māyāvādī elmélet elfogadhatatlan, mert a lelket nem lehet töredék részekre osztani. Ha a Legfelsőbbet különböző egyéni lelkekre lehetne darabolni, akkor felosztható és változó lenne, ami ellentmond annak az elvnek, miszerint a Legfelsőbb Lélek változatlan. Ahogyan azt a Gītā megerősíti, a Legfelsőbb töredék részei örökké (sanātana) léteznek, és kṣarának hívják őket, ami azt jelenti, hogy hajlamosak arra, hogy az anyagi természetbe kerüljenek. Ezek a töredék részek mindig töredékek, és azok maradnak még az egyéni lélek felszabadulása után is. Felszabadulásuk után azonban egy örök, tudással és boldogsággal teli életet fognak élni az Istenség Személyiségével. A Felsőlélekre – akit Paramātmānak hívnak, s aki bár minden egyéni testben jelen van, különbözik az élőlényektől – a tükröződés elvét lehet alkalmazni. Amikor az égbolt visszatükröződik a vízben, a napot, a holdat és a csillagokat is láthatjuk. A csillagokat az élőlényekhez lehet hasonlítani, a napot vagy a holdat pedig a Legfelsőbb Úrhoz. Arjuna képviseli az egyéni, töredék lelket, a Legfelsőbb Lélek pedig az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa. Nincsenek ugyanazon a szinten, ahogy azt meglátjuk majd a negyedik fejezet elején. Ha Arjuna egy szinten lenne Kṛṣṇával, vagyis ha Kṛṣṇa nem állna Arjuna fölött, akkor tanító-tanítvány viszonyuk értelmetlenné válna. Ha az illuzórikus energia (māyā) mindkettőjüket megtévesztené, semmi értelme sem lenne, hogy az egyik tanár, a másik pedig tanítvány legyen. Az efféle oktatás hiábavaló lenne, mert a māyā karmai között senki sem adhat hiteles útmutatást. Így aztán Kṛṣṇát a Legfelsőbb Úrnak tekintik, aki magasabb rendű helyzetben van, mint Arjuna, az élőlény, a feledékeny lélek, aki a māyā vonzerejének hatása alá került.

Szöveg

mātrā-sparśās tu kaunteya
śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ
āgamāpāyino ’nityās
tāṁs titikṣasva bhārata

Szó szerinti jelentés

mātrā-sparśāḥ – érzékfelfogás; tu – csak; kaunteya – ó, Kuntī fia; śīta – tél; uṣṇa – nyár; sukha – boldogság; duḥkha – és fájdalom; dāḥ – adó; āgama – megjelenés; apāyinaḥ – eltűnés; anityāḥ – nem állandó; tān – mindegyiket; titikṣasva – próbáld meg eltűrni; bhārata – ó, Bharata-dinasztia leszármazottja.

Fordítás

Ó, Kuntī fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt.

Magyarázat

Ha szeretnénk jól végezni a kötelességünket, meg kell tanulnunk eltűrni a boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenését és eltűnését. A védikus előírások szerint az embernek még māgha (január-február) hónapban is kora reggel meg kell fürödnie. Ilyen tájban nagyon hideg van, de a vallásos elveket követő ember ennek ellenére nem vonakodik a fürdőtől. Éppen így egyetlen nő sem tétovázik, hogy főzzön-e a konyhában májusban és júniusban, a nyár legforróbb időszakában. Az embernek az időjárás okozta minden kellemetlenség ellenére is végre kell hajtania feladatát. A kṣatriyák vallásos elve a harc, s előírt kötelességüktől még akkor sem szabad eltérniük, ha úgy adódik, hogy barátjukkal vagy rokonukkal kell megküzdeniük. Az embernek követnie kell a vallásos elvek által előírt szabályokat, hogy felemelkedjen a tudás szintjére, mert egyedül a tudás és az odaadás segítségével szabadulhat meg a māyā (az illúzió) karmaiból.

A két név, ahogyan Kṛṣṇa szólítja Arjunát, szintén jelentőségteljes. Amikor Kaunteyának nevezi, anyai ági nemes vérrokonságára utal, a Bhārata elnevezés pedig az apai ág szerinti előkelő származására. Mindkét ágtól nagy örökséget mondhat tehát a magáénak. E nemes származás arra kötelezte, hogy megfelelően hajtsa végre feladatát, éppen ezért nem kerülhette el a harcot.

Szöveg

yaṁ hi na vyathayanty ete
puruṣaṁ puruṣarṣabha
sama-duḥkha-sukhaṁ dhīraṁ
so ’mṛtatvāya kalpate

Szó szerinti jelentés

yam – akit; hi – bizony; na – nem; vyathayanti – gyötörnek; ete – mindezek; puruṣam – személyt; puruṣa-ṛṣabha – ó, emberek legkiválóbbja; sama – változatlan; duḥkha – boldogtalanságban; sukham – és boldogságban; dhīram – béketűrő; saḥ – ő; amṛtatvāya – a felszabadulásra; kalpate – alkalmasnak számít.

Fordítás

Ó, emberek között a legkiválóbb [Arjuna]! Akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az kétségtelenül méltó rá, hogy felszabaduljon.

Magyarázat

Bárki, aki szilárd elhatározással törekszik a lelki megvalósítás fejlett fokának elérésére, s aki képes elviselni a boldogtalanság és a boldogság támadásait egyaránt, az biztosan megérett a felszabadulásra. A varṇāśrama intézményében az élet negyedik szakasza, azaz a lemondás rendje (sannyāsa) megpróbáltatásokkal teli életet jelent. Ám aki komolyan törekszik, hogy tökéletessé tegye az életét, az minden nehézség ellenére biztosan belép e rendbe. A bonyodalmak általában abból származnak, hogy az embernek el kell vágnia a kötelékeket, melyek a családhoz fűzik őt, s meg kell szüntetnie kapcsolatát a feleségével és a gyerekeivel. Aki azonban képes eltűrni az ilyen nehézségeket, annak számára az út, amely a lelki megvalósításhoz vezet, minden bizonnyal véget ért. Kṛṣṇa Arjunának is azt tanácsolja, hogy tartson ki kṣatriya kötelessége mellett, még akkor is, ha családtagjai ellen kell harcolnia, vagy olyanok ellen, akiket hasonlóan nagyon szeret. Az Úr Caitanya huszonnégy éves volt, amikor a sannyāsa rendbe lépett, és családjának, fiatal feleségének és idős anyjának senkije sem maradt, aki gondoskodott volna róluk. Egy felsőbb cél érdekében mégis sannyāsī lett, és állhatatosan végezte magasabb rendű kötelességét. Ily módon lehet megszabadulni az anyagi kötelékektől.

Szöveg

nāsato vidyate bhāvo
nābhāvo vidyate sataḥ
ubhayor api dṛṣṭo ’ntas
tv anayos tattva-darśibhiḥ

Szó szerinti jelentés

na – nem; asataḥ – a nem létezőnek; vidyate – van; bhāvaḥ – állandósága; na – nem; abhāvaḥ – változás; vidyate – létezik; sataḥ – az örökkévalónak; ubhayoḥ – a kettőnek; api – valóban; dṛṣṭaḥ – megfigyelték; antaḥ – végkövetkeztetés; tu – de; anayoḥ – nekik; tattva – igazság; darśibhiḥ – a látnokok által.

Fordítás

Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.

Magyarázat

A változó test számára nincsen állandóság. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test minden pillanatban változik a különféle sejtekben végbemenő hatásoknak és ellenhatásoknak köszönhetően. Ennek eredménye a növekedés és az öregség. A lélek azonban örökké létezik, s ugyanaz marad a test és az elme minden változása ellenére. Ez a különbség az anyag és a lélek között. A test természete az, hogy mindig változik, a léleké pedig hogy örök. Ezt a következtetést az igazság különféle látnokai – a személytelen és a személyes filozófia hívei egyaránt – mind elfogadták. A Viṣṇu-purāṇában (2.12.38) az áll, hogy Viṣṇunak és hajlékainak önragyogó lelki létük van (jyotīṁṣi viṣṇur bhuvanāni viṣṇuḥ). A létező illetve nem létező szavak csakis a lélekre, illetve az anyagra vonatkoznak. Mindenki, aki látja az igazságot, egyetért ezzel.

Ezzel kezdődik az a tanítás, melyben az Úr a tudatlanság hatására megzavarodott élőlényeket részesíti. A tudatlanság eltávolítása azt jelenti, hogy visszaállítjuk az imádó és az imádandó közötti örök kapcsolatot, és ezáltal megértjük a különbséget a szerves részek – az élőlények – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. A Legfelsőbb természetét úgy ismerheti meg az ember, hogy mélyrehatóan tanulmányozza önmagát, valamint az önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget, amit a rész és az egész viszonyaként érthetünk meg. A Legfelsőbbet a Vedānta-sūtrák a Śrīmad-Bhāgavatammal együtt valamennyi kiáradás eredetének fogadják el. Ezek a kiáradások a felsőbb- és alsóbbrendű természet jelenségein keresztül tapasztalhatóak. Az élőlények a felsőbb természethez tartoznak, ahogyan azt majd a hetedik fejezetből megtudhatjuk. Habár nincsen különbség az energia és az energia forrása között, ez utóbbit a Legfelsőbbnek, az energiát – vagy természetet – pedig alárendeltnek tekintik. Az élőlények így mindig a Legfelsőbb Úr alárendeltjei, ahogyan szolga az urának, tanítvány a tanítójának. Amíg az ember a tudatlanság bűvöletében él, nem értheti meg e nyilvánvaló bölcsességet. Az Úr azért tanítja a Bhagavad-gītāt, hogy elűzze e tudatlanságot, s hogy minden élőlényt örök időkre felvilágosítson.

Szöveg

avināśi tu tad viddhi
yena sarvam idaṁ tatam
vināśam avyayasyāsya
na kaścit kartum arhati

Szó szerinti jelentés

avināśi – elpusztíthatatlan; tu – de; tat – az; viddhi – tudd meg; yena – aki által; sarvam – az egész test; idam – ez; tatam – áthatva; vināśam – pusztulást; avyayasya – az elpusztíthatatlannak; asya – annak; na kaścit – senki sem; kartum – megtenni; arhati – képes.

Fordítás

Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.

Magyarázat

Ez a vers még érthetőbben elmagyarázza az egész testben jelen lévő lélek igazi természetét. Bárki megértheti, mi az, ami áthatja a testet: a tudat. Mindenki tudatában van a fájdalomnak és az örömnek, melyet vagy az egész testében, vagy annak egyes részeiben érzékel. A tudat kiterjedésének határa az egyéni test. Senki sem tud egy másik test fájdalmáról és boldogságáról. Minden test egy egyéni lélek megtestesülése tehát, s a lélek jelenlétének szimptómája az egyéni tudat. A lélek nagysága megegyezik egy hajszál felső vége keresztmetszetének tízezred részével. A Śvetāśvatara-upaniṣad (5.9) megerősíti ezt:

bālāgra-śata-bhāgasya
śatadhā kalpitasya ca
bhāgo jīvaḥ sa vijñeyaḥ
sa cānantyāya kalpate

„Ha egy hajszál felső végének keresztmetszetét száz részre osztjuk, majd az így kapott részeket ismét százra, a kapott egységek azonosak lesznek a lélek nagyságával.” Máshol is hasonló magyarázatot találunk:

keśāgra-śata-bhāgasya
śatāṁśaḥ sādṛśātmakaḥ
jīvaḥ sūkṣma-svarūpo ’yaṁ
saṅkhyātīto hi cit-kaṇaḥ

„Megszámlálhatatlan lelki atomrészecske létezik, melynek mérete a hajszálvég felső keresztmetszete tízezred részének felel meg.”

Az egyéni lélekrészecske tehát egy lelki atom, amely kisebb az anyagi atomnál. Megszámlálhatatlan ilyen atom létezik. Ez a nagyon parányi lélekszikra az anyagi test alapja, s hatása az egész testre kiterjed, mint ahogy egy gyógyszer hatóanyaga is eljut a test minden részébe. A lélek szétoszlását tudatként érzékelhetjük szerte a testben, s ez a bizonyíték jelenlétére. Minden laikus megértheti, hogy a test tudat nélkül halott, s ezt a tudatot semmilyen anyagi módszerrel nem lehet felébreszteni a testben. A tudat léte tehát nem az elemek bizonyos összetételének, hanem a léleknek köszönhető. A Muṇḍaka-upaniṣad (3.1.9) további magyarázattal szolgál az atomnyi lélek méretéről:

eṣo ’ṇur ātmā cetasā veditavyo
yasmin prāṇaḥ pañcadhā saṁviveśa
prāṇaiś cittaṁ sarvam otaṁ prajānāṁ
yasmin viśuddhe vibhavaty eṣa ātmā

„A lélek mérete az atoménak felel meg, és csakis tökéletes értelemmel lehet érzékelni. Ez az atomnyi lélek ötfajta levegőben (prāṇa, apāna, vyāna, samāna és udāna) lebeg, a szívben helyezkedik el, és hatását a megtestesült élőlény egész testére kiterjeszti. Lelki hatása akkor nyilvánul meg, amikor megtisztult az ötféle anyagi levegő okozta szennyeződéstől.”

A haṭha-yoga folyamatának célja az, hogy különféle ülőhelyzetek által szabályozza a tiszta lelket körülzáró ötféle levegőt – nem az anyagi haszon érdekében, hanem hogy a parányi lélek kiszabaduljon az anyagi atmoszféra kötelékéből.

Az atomnyi lélek természetéről tehát mindegyik védikus írás beszámol, s minden józan ember is tapasztalhatja a mindennapi életben. Csak egy elmebeteg hiheti a parányi lélekről azt, hogy a mindent átható viṣṇu-tattva.

Az atomnyi lélek hatása az egyéni test minden részébe képes eljutni. A Muṇḍaka-upaniṣad szerint jelen van minden élőlény szívében, s mivel méretének meghatározása meghaladja a materialista tudósok képességeit, némelyikük ostobán azt állítja, hogy nem is létezik. Az atomnyi, egyéni lélek kétségtelenül jelen van a szívben a Felsőlélekkel együtt, s ezért a test működéséhez szükséges minden energia a testnek ebből a részéből származik. A tüdőből oxigént szállító vörösvértestek energiájukat a lélektől kapják. Ha a lélek elhagyja helyét, akkor a vér működése, amely a fúziót idézi elő, megszűnik. Az orvostudomány elismeri a vörösvértestek jelentőségét, azt azonban nem tudja kideríteni, hogy az energia forrása a lélek. Ennek ellenére elfogadja, hogy a szív a központja a test minden energiájának.

A lelki egész atomnyi részecskéit a napfény részecskéihez hasonlíthatjuk. Ahogyan a napfény végtelen sok ragyogó molekulát tartalmaz, a Legfelsőbb Úr parányi részei a Legfelsőbb Úr sugarainak atomnyi szikrái, melyeket prabhānak, vagyis felsőbbrendű energiának neveznek. Akár a védikus tudást, akár a modern tudományt fogadja el valaki, nem tagadhatja, hogy a lélek a testben létezik. A lélek tudományáról maga az Istenség Személyisége beszél rendkívül érthetően a Bhagavad-gītāban.

Szöveg

antavanta ime dehā
nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ
anāśino ’prameyasya
tasmād yudhyasva bhārata

Szó szerinti jelentés

anta-vantaḥ – mulandóak; ime – mindezek; dehāḥ – anyagi testek; nityasya – az örökké létezőnek; uktāḥ – így mondják; śarīriṇaḥ – a megtestesült léleknek; anāśinaḥ – a megsemmisíthetetlennek; aprameyasya – a mérhetetlennek; tasmāt – ezért; yudhyasva – harcolj; bhārata – ó, Bharata leszármazottja.

Fordítás

Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, ó, Bharata leszármazottja!

Magyarázat

Az anyagi test természeténél fogva mulandó. Lehet, hogy rövidesen elpusztul, lehet, hogy csak száz év múlva – csupán idő kérdése. Nem lehet örökre megtartani. A lélek ezzel szemben olyan parányi, hogy az ellenség nem is láthatja, mit sem szólva arról, hogy megölje. Ahogy azt az előző vers említette, annyira parányi, hogy senki sem tudja, hogyan lehetne megmérni kiterjedését. Egyik szempontból sincs tehát ok a kesergésre, hiszen sem az élőlényt nem lehet elpusztítani, sem az anyagi testet nem lehet hosszú ideig megtartani vagy örökre megvédeni. Az egész lélek parányi része tettei alapján kapja anyagi testét, ezért a vallásos elvek betartása nagyon fontos. A Vedānta-sūtrák az élőlényt fénynek minősítik, mert szerves része a legfelsőbb fénynek. Ahogyan a napsugár tartja fenn az egész univerzumot, úgy tartja fenn a lélek fénye is az anyagi testet. Amint a szellemi lélek távozik az anyagi testből, az azonnal bomlásnak indul. A lélek az tehát, ami fenntartja a testet; magának a testnek nincs jelentősége. Kṛṣṇa azt a tanácsot adta Arjunának, hogy harcoljon, s ne áldozza fel a vallás ügyét anyagi, testi érdekeiért.

Szöveg

ya enaṁ vetti hantāraṁ
yaś cainaṁ manyate hatam
ubhau tau na vijānīto
nāyaṁ hanti na hanyate

Szó szerinti jelentés

yaḥ – aki; enam – ezt; vetti – tudja; hantāram – gyilkosnak; yaḥ – aki; ca – szintén; enam – ezt; manyate – gondolja; hatam – megöltnek; ubhau – mindkettő; tau – ők; na – nem; vijānītaḥ – tudással rendelkeznek; na – sohasem; ayam – ez; hanti – öl; na – sem; hanyate – megöletik.

Fordítás

Aki az élőlényt gyilkosnak hiszi, vagy azt gondolja, hogy megölhető, az nem rendelkezik tudással, hiszen az önvaló nem gyilkos és nem is ölhető meg.

Magyarázat

Az embernek tudnia kell, hogy a testen belüli élőlény nem pusztul el még akkor sem, ha a megtestesült élőlényt fegyver sebzi halálra. A szellemi lélek olyan parányi, hogy semmilyen anyagi fegyver nem képes elpusztítani, ahogyan az a következő versekből kiderül. Egy másik ok, ami miatt az élőlényt nem lehet megölni, hogy alapvetően lelki természetű. Amit megölnek – vagy amit megölhetnek –, az csupán a test. Ez azonban ne bátorítson senkit a test elpusztítására. A védikus parancs kimondja: mā hiṁsyāt sarvā bhūtāni, soha ne alkalmazz erőszakot senki ellen. Annak megértése, hogy az élőlény elpusztíthatatlan, szintén nem biztathat az állatok lemészárlására. Valakinek a testét megölni a felsőbb hatalom jóváhagyása nélkül szörnyű és büntetendő tett, az állam és az Úr törvényei szerint egyaránt. Arjuna azonban nem a saját szeszélyei miatt, hanem a vallás elvéért öl.

Szöveg

na jāyate mriyate vā kadācin
nāyaṁ bhūtvā bhavitā vā na bhūyaḥ
ajo nityaḥ śāśvato ’yaṁ purāṇo
na hanyate hanyamāne śarīre

Szó szerinti jelentés

na – nem; jāyate – születik; mriyate – meghal; – vagy; kadācit – mindenkor (a múltban, a jelenben és a jövőben); na – nem; ayam – ez; bhūtvā – létrejött; bhavitā – létre fog jönni; – vagy; na – nem; bhūyaḥ – újra létrejön; ajaḥ – megszületetlen; nityaḥ – örökkévaló; śāśvataḥ – maradandó; ayam – ez; purāṇaḥ – a legöregebb; na – sohasem; hanyate – öletik meg; hanyamāne – meggyilkolása esetén; śarīre – a testnek.

Fordítás

A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.

Magyarázat

A Legfelsőbb Lélek parányi, atomnagyságú töredék része minőségileg azonos a Legfelsőbbel, s a testtel ellentétben nem változik. Néha kūṭa-sthának, állandónak is nevezik. A test hatféle változáson megy keresztül. Megszületik az anya méhéből, egy ideig fennmarad, növekszik, utódokat hoz létre, majd fokozatosan elsorvad, és végül a feledés homályába merül. A lelket azonban nem érik ilyen változások. Nem születik, de mivel anyagi testbe költözik, a test megszületik. A lélek nem születik és nem hal meg. Minden, ami megszületik, el is pusztul. Mivel a léleknek nincs születése, nincs múltja, jelene és jövője sem. Örökkévaló, mindig létező és eredeti, azaz létrejöttének nincsen nyoma a történelemben. Csupán a testről szerzett tapasztalataink miatt akarunk tudni a lélek születéséről és többi változásáról. A testtel ellentétben a lélek sohasem öregszik meg. Ezért van az, hogy egy úgynevezett idős ember ugyanúgy érzi magát, mint gyermekkorában vagy fiatalként. A test változásai nem befolyásolják a lelket. A lélek nem indul bomlásnak az idő hatására, mint a fa vagy bármilyen más anyag, és melléktermékei sincsenek. A test melléktermékei, azaz a gyermekek szintén különböző egyéni lelkek, s egyedül a testnek tudható be, hogy valaki gyermekeinek tűnnek. A test a lélek jelenlétének következtében fejlődik ki, de a lélek nem változik, s utódokat sem hoz létre – mentes tehát a test hatféle változásától.

A Kaṭha-upaniṣadban (1.2.18) egy hasonló kijelentést olvashatunk:

na jāyate mriyate vā vipaścin
nāyaṁ kutaścin na babhūva kaścit
ajo nityaḥ śāśvato ’yaṁ purāṇo
na hanyate hanyamāne śarīre

E vers jelentése és magyarázata ugyanaz, mint a Bhagavad-gītā verséé, ám egy sajátos szóval találkozunk benne – vipaścit –, ami azt jelenti, hogy „tanult” vagy „tudással rendelkező”.

A lélek tudással teli, azaz mindig teljes tudattal rendelkezik; a tudat a lélek tünete. Még ha nem is találjuk meg a lelket a szívben – ott, ahol elhelyezkedik –, a tudat jelenlétéből mégis következtethetünk arra, hogy létezik. Néha a felhők miatt vagy más okból nem látjuk a napot az égen, de napfény mindig van, s ebből tudhatjuk, hogy nappal van. Amint egy halvány fényt látunk korán reggel az égen, megérthetjük, hogy felkelt a nap. Hasonlóan, miután bizonyos mértékű tudattal minden test rendelkezik, legyen az emberé vagy állaté, megérthetjük, hogy a lélek jelen van benne. A lélek tudata azonban különbözik a Legfelsőbb tudatától, mert a legfelsőbb tudat mindentudó, ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, míg az egyéni lélek tudata hajlamos a feledékenységre. Amikor megfeledkezik valódi természetéről, Kṛṣṇa felsőbbrendű tanítása világosítja fel. Kṛṣṇa azonban nem olyan, mint a feledékeny lélek, mert ha olyan lenne, akkor a Bhagavad-gītā tanításának semmi haszna nem lenne.

Kétféle lélek létezik: a parányi lélekrészecske (aṇu-ātmā) és a Felsőlélek (vibhu-ātmā). Ezt a Kaṭha-upaniṣad (1.2.20) is megerősíti:

aṇor aṇīyān mahato mahīyān
ātmāsya jantor nihito guhāyām
tam akratuḥ paśyati vīta-śoko
dhātuḥ prasādān mahimānam ātmanaḥ

„A Felsőlélek [Paramātmā] és az atomnyi lélek [jīvātmā] a test ugyanazon fáján, egyazon élőlény szívében helyezkedik el. Egyedül az értheti meg a Legfelsőbb kegyéből a lélek dicsőségét, aki megszabadult minden anyagi vágytól, s nem siránkozik semmi miatt.” Kṛṣṇa a Felsőlélek forrása is – ahogyan azt a későbbi fejezetek feltárják –, míg Arjuna az atomnyi lélek, aki megfeledkezett igazi természetéről, s ezért szüksége van Kṛṣṇa vagy hiteles képviselője (a lelki tanítómester) felvilágosítására.

Szöveg

vedāvināśinaṁ nityaṁ
ya enam ajam avyayam
kathaṁ sa puruṣaḥ pārtha
kaṁ ghātayati hanti kam

Szó szerinti jelentés

veda – tudja; avināśinam – elpusztíthatatlannak; nityam – mindig létezőnek; yaḥ – aki; enam – ezt (a lelket); ajam – megszületetlennek; avyayam – változhatatlannak; katham – hogyan; saḥ – az; puruṣaḥ – az ember; pārtha – ó, Pārtha (Arjuna); kam – kit; ghātayati – megsebesít; hanti – megöl; kam – kit.

Fordítás

Ó, Pārtha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan?

Magyarázat

Mindennek megvan a maga haszna, s a tökéletes tudással rendelkező ember tudja, mit, hogyan és hol alkalmazzon. Annak is megvan a módja, hogyan lehet erőszakot alkalmazni, s a tudással rendelkező ember ismeri ennek a titkát. A bíró halálbüntetéssel sújthatja a gyilkost, ám tettéért nem hibáztatható, mert a jogszabályok alapján rendelte el az erőszakot egy másik élőlénnyel szemben. A Manu-saṁhitā, az emberiség törvénykönyve egyetért azzal, hogy a gyilkost halálra kell ítélni, mert így következő életében nem kell szenvednie a súlyos bűn miatt, amit elkövetett. Ha tehát egy király valakit kötél általi halálbüntetéssel sújt, azzal valójában jót tesz neki. Ehhez hasonlóan amikor Kṛṣṇa rendeli el a harcot, abból arra következtethetünk, hogy ez az erőszak a legfőbb igazságot szolgálja. Arjunának éppen ezért követnie kell az utasítást, és tudnia kell, hogy az az erőszak, amit Kṛṣṇáért harcolva követ el, egyáltalán nem erőszak, mert az embert, pontosabban a lelket semmilyen körülmények között nem lehet megölni. Az igazságszolgáltatás érdekében tehát megengedett az úgynevezett erőszak. Egy sebészeti műtét célja sem a beteg elpusztítása, hanem a gyógyítása. Ezért a harc, amit Arjuna Kṛṣṇa utasítását követve fog megvívni, teljes tudás birtokában történik, s így nem lehet semmilyen bűnös visszahatása.

Szöveg

vāsāṁsi jīrṇāni yathā vihāya
navāni gṛhṇāti naro ’parāṇi
tathā śarīrāṇi vihāya jīrṇāny
anyāni saṁyāti navāni dehī

Szó szerinti jelentés

vāsāṁsi – ruhákat; jīrṇāni – régieket és elnyűtteket; yathā – ahogyan; vihāya – levetve; navāni – új ruhákat; gṛhṇāti – felvesz; naraḥ – egy ember; aparāṇi – másokat; tathā – ugyanúgy; śarīrāṇi – testeket; vihāya – levetve; jīrṇāni – öreg és hasznavehetetlen; anyāni – különböző; saṁyāti – valóban elfogadja; navāni – új öltözékeket; dehī – a megtestesült.

Fordítás

Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy válik meg a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testektől, hogy újakat fogadjon el helyükbe.

Magyarázat

Az atomnyi egyéni lélek testének cseréje elfogadott tény. Még a modern tudósok is – akik nem hisznek a lélek létében, ám nem képesek magyarázatot adni a szívből származó energia eredetére – kénytelenek elismerni, hogy a test szünet nélkül változik, s ez a gyermekkortól a serdülőkoron át a felnőttkorig és az öregkorig folyamatosan észlelhető. Az öregség után a test egy másikra változik. Ezt egy korábbi vers (2.13) már elmagyarázta.

Az atomnyi egyéni lélek másik testbe kerülését a Felsőlélek kegye teszi lehetővé. Eleget tesz a parányi lélek kívánságainak, mint ahogyan az ember barátja vágyait teljesíti. A Védák – például a Muṇḍaka-upaniṣad és a Śvetāśvatara-upaniṣad – a lelket és a Felsőlelket két madár-baráthoz hasonlítják, akik ugyanazon a fán ülnek. Az egyik madár (az egyéni, atom nagyságú lélek) a fa gyümölcseit csipegeti, miközben a másik (Kṛṣṇa) csupán figyeli barátját. A két madár között minőség tekintetében nincs különbség, ám az egyiket elbűvöli az anyagi fa gyümölcse, míg a másik csupán szemtanúja barátja tetteinek. A tanú-madár Kṛṣṇa, a csipegető pedig Arjuna. Barátok, de az egyik közülük mester, a másik pedig szolga. Az atomnyi lélek vándorlását egyik fáról a másikra, azaz egyik testből a másikba az okozza, hogy megfeledkezik e kapcsolatról. A jīva-lélek erejét megfeszítve küzd az anyagi test fáján, ám amint elfogadja a másik madarat legfelsőbb lelki tanítómesterének – ahogyan azt Arjuna tette, amikor önként meghódolt Kṛṣṇa előtt, hogy tanulhasson Tőle –, az alárendelt madárnak többé nem kell keseregnie semmi miatt. Ezt a Muṇḍaka-upaniṣad (3.1.2) és a Śvetāśvatara-upaniṣad (4.7) egyaránt megerősíti:

samāne vṛkṣe puruṣo nimagno
’nīśayā śocati muhyamānaḥ
juṣṭaṁ yadā paśyaty anyam īśam
asya mahimānam iti vīta-śokaḥ

„Noha a két madár ugyanazon a fán ül, a csipegető, aki megpróbálja élvezni a fa gyümölcseit, aggodalommal és bánattal teli. Ha azonban ez a szenvedő madár valahogyan barátja, az Úr felé fordítja az arcát, s felismeri dicsőségét, azonnal megszabadul minden aggodalomtól.” Arjuna örök barátja, Kṛṣṇa felé fordította arcát, s most Tőle tanulja a Bhagavad-gītāt. Kṛṣṇát hallgatva megértheti az Úr legfelsőbb dicsőségét, és megszabadulhat minden bánatától.

Az Úr itt azt tanácsolja Arjunának, hogy ne keseregjen öreg nagyatyja és tanítója testcseréje miatt. Inkább örüljön, hogy igazságos harcban öli meg testüket, s így azonnal megtisztulhatnak a különféle testi cselekedetek valamennyi visszahatásától. Aki életét áldozza az áldozati oltáron, vagyis az igaz csatában, az azonnal megtisztul a testi visszahatásoktól, s egy magasabb rendű létbe emelkedik. Arjunának tehát semmi oka sem volt a kesergésre.

Szöveg

nainaṁ chindanti śastrāṇi
nainaṁ dahati pāvakaḥ
na cainaṁ kledayanty āpo
na śoṣayati mārutaḥ

Szó szerinti jelentés

na – sohasem; enam – ezt a lelket; chindanti – darabokra vágják; śastrāṇi – fegyverek; na – sohasem; enam – ezt a lelket; dahati – megégeti; pāvakaḥ – tűz; na – sohasem; ca – szintén; enam – ezt a lelket; kledayanti – nedvesíti; āpaḥ – víz; na – sohasem; śoṣayati – felszárítja; mārutaḥ – szél.

Fordítás

A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja.

Magyarázat

A lelket egyetlen fegyver – sem kard, sem tűzfegyver, sem esőfegyver, sem szélfegyver stb. – nem pusztíthatja el. Láthatjuk, hogy a modern tűzfegyverek mellett valaha számtalan más, földből, vízből, levegőből, éterből és egyéb anyagokból készült fegyver létezett. Még napjaink nukleáris fegyverei is tűzfegyvereknek számítanak, ám hajdanában sok más fegyver is volt, melyeket különféle anyagi elemekből készítettek. A tűzfegyvereket a vízfegyverekkel hárították el, amelyek a modern tudomány számára ismeretlenek. Manapság a tudósok a szélfegyverekről sem tudnak. Azonban bármit is találjon fel a tudomány, a lelket soha nem lehet feldarabolni, és megsemmisíteni sem tudja semmilyen fegyver.

A māyāvādīk nem tudnak magyarázatot adni arra, hogyan jött létre az egyéni lélek pusztán a tudatlanság miatt, és ennek következtében hogyan borította be az illuzórikus energia. Az sem történhetett meg soha, hogy az egyéni lelket kivágják az eredeti Legfelsőbb Lélekből, hiszen az egyéni lelkek a Legfelsőbb Lélektől örökké különálló részek. Örökké (sanātana) atomnyi egyéni lelkek, ezért nagyon könnyen az illuzórikus energia hatása alá kerülnek, távol a Legfelsőbb Úrtól, ahogyan a lángokból kipattanó szikrák is kialszanak, noha minőségileg nem különböznek a tűztől. A Varāha-purāṇa az élőlényekről mint a Legfelsőbb különálló szerves részeiről beszél. A Bhagavad-gītā szerint szintén ez az örök jellemzőjük. Így tehát az élőlény még azután is különálló entitás marad, hogy megszabadult az illúziótól, ahogyan azt az Úr Arjunának átadott tanításaiból megtudhatjuk. Arjuna a Kṛṣṇától kapott tudás következtében felszabadult, ám sohasem vált eggyé Vele.

Szöveg

acchedyo ’yam adāhyo ’yam
akledyo ’śoṣya eva ca
nityaḥ sarva-gataḥ sthāṇur
acalo ’yaṁ sanātanaḥ

Szó szerinti jelentés

acchedyaḥ – törhetetlen; ayam – ez a lélek; adāhyaḥ – éghetetlen; ayam – ez a lélek; akledyaḥ – feloldhatatlan; aśoṣyaḥ – nem lehet felszárítani; eva – bizony; ca – és; nityaḥ – örökkévaló; sarva-gataḥ – mindent átható; sthāṇuḥ – állandó; acalaḥ – megingathatatlan; ayam – ez a lélek; sanātanaḥ – örökké ugyanaz.

Fordítás

Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.

Magyarázat

A parányi lélek e tulajdonságai mind határozottan bizonyítják, hogy az egyéni lélek örökké a lelki egész atomnyi részecskéje, s az is marad mindig, változatlanul. A monizmus elméletét ebben az esetben nagyon nehéz lenne alkalmazni, mert az egyéni lélek sohasem válik homogén egységgé a lelki egésszel. Miután megszabadul az anyagi szennyeződéstől, az atomnyi lélek – ha arra vágyik – az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ragyogó sugárzásába kerülhet mint lélekszikra, a bölcs lelkek azonban a lelki bolygókra mennek, hogy ott az Istenség Személyisége társaságát élvezzék.

A sarva-gataḥ („mindent átható”) szó fontos, hiszen semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az élőlények mindenhol jelen vannak Isten teremtésében. Ott vannak a szárazföldön, a vízben, a levegőben, a föld mélyén, sőt a tűzben is. Az az elképzelés, hogy a tűzben az élőlény elpusztul, elfogadhatatlan, hiszen ebből a versből félreérthetetlenül kiderül, hogy a lelket a tűz nem égetheti meg. Éppen ezért még a Napon is kétségtelenül élnek élőlények, az ottani élethez alkalmazkodó testben. Ha a Nap egy lakatlan bolygó volna, a sarva-gata – „mindenhol élő” – szó értelmetlenné válna.

Szöveg

avyakto ’yam acintyo ’yam
avikāryo ’yam ucyate
tasmād evaṁ viditvainaṁ
nānuśocitum arhasi

Szó szerinti jelentés

avyaktaḥ – láthatatlan; ayam – ez a lélek; acintyaḥ – felfoghatatlan; ayam – ez a lélek; avikāryaḥ – változatlan; ayam – ez a lélek; ucyate – úgy mondják; tasmāt – ezért; evam – ilyennek; viditvā – ismervén; enam – ezt a lelket; na – nem; anuśocitum – keseregni; arhasi – érdemes.

Fordítás

Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt.

Magyarázat

Ahogyan korábban már elmondtuk, a lélek anyagi számításaink alapján olyan parányi, hogy még a legfinomabb mikroszkóppal sem lehet kimutatni, ezért hát láthatatlan. A lélek létezését senki sem képes tapasztalati úton bizonyítani. A śruti, a védikus bölcselet bizonyítékára kell hallgatnunk. Ezt az igazságot el kell fogadnunk, mert a lélek létéről – noha érzékelhető tény – semmilyen más forrásból nem szerezhetünk tudomást. Számtalan olyan dolog van, amit pusztán egy felsőbb, hiteles tekintélyre támaszkodva kell elfogadnunk. Senki sem tagadhatja apja létezését, ha arról anyja biztosítja. Egyedül anyánk szavainak hihetünk, ha apánk kilétére vagyunk kíváncsiak – nincs más módja, hogy tudomást szerezzünk róla. Ehhez hasonlóan a lélek létezéséről sem tehetünk szert tudásra más úton, csakis a Védák tanulmányozásával. A lélek tehát az emberi tapasztalat számára felfoghatatlan. A lélek maga a tudat, és tudatos – ezt szintén a Védák jelentik ki, s nekünk el kell fogadnunk. A testtel ellentétben a lélek nem változik. Örökké változatlan, s így örökké parányi marad a határtalan Legfelsőbb Lélekhez képest. A Legfelsőbb Lélek határtalan, az atomnyi lélek pedig végtelenül parányi. Éppen ezért a végtelenül parányi lélek – mivel változatlan – sohasem válik egyenlővé a határtalan lélekkel, az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Ezt a nézetet a Védák több formában ismétlik el, hogy megerősítsék a lélek fogalmának biztos meghatározását. Az ismétlésre szükség van ahhoz, hogy alaposan és helyesen értsük meg ezt a témát.

Szöveg

atha cainaṁ nitya-jātaṁ
nityaṁ vā manyase mṛtam
tathāpi tvaṁ mahā-bāho
nainaṁ śocitum arhasi

Szó szerinti jelentés

atha – ha azonban; ca – szintén; enam – ezt a lelket; nitya-jātam – mindig megszületőnek; nityam – mindig; – vagy; manyase – hiszed; mṛtam – meghalónak; tathā api – mégis; tvam – te; mahā-bāho – ó, erős karú; na – soha; enam – a lelket; śocitum – siratni; arhasi – érdemes.

Fordítás

Még ha azt hiszed is, hogy a lélek [vagy az élet jele] szüntelenül megszületik és örökké meghal, akkor sincs okod a bánkódásra, ó, erős karú!

Magyarázat

A filozófusoknak mindig is létezett egy olyan rétege, mely a buddhistákhoz hasonlóan nem hisz abban, hogy a testen túl a lélek különállóan létezik. Láthatjuk, hogy ilyen filozófusok már akkor is voltak, amikor az Úr Kṛṣṇa elbeszélte a Bhagavad-gītāt. Lokāyatikáknak és vaibhāṣikáknak nevezték őket. Nézeteik szerint az életjelenségek akkor nyilvánulnak meg, amikor az anyag kombinációja egy bizonyos érettségi fokot elér. Napjaink materialista tudósai és filozófusai hasonlóképpen gondolkodnak. Szerintük a test az anyagi elemek kombinációja, s a fizikai és kémiai elemek kölcsönhatása következtében egy adott szinten megnyilvánulnak az életjelenségek. Az antropológia tudománya erre a filozófiára épül. Manapság számtalan álvallás – melyek egyre divatosabbá válnak Amerikában – vallja ezt a nézetet, a nihilista, minden odaadást mellőző buddhista vallásfelekezetekkel együtt.

Arjunának még akkor sem lenne oka a búslakodásra, ha a vaibhāṣika filozófiának megfelelően nem hinne a lélek létezésében. Senki sem kesereg egy halom kémiai anyag elvesztésén, és senki sem hagyja abba emiatt előírt kötelessége végzését. A modern tudományban és a tudományos hadviselésben sok-sok tonna vegyszer vész kárba az ellenség legyőzése érdekében. A vaibhāṣika filozófia szerint az úgynevezett lélek vagy ātmā megsemmisül a test halálával. Így tehát akár elfogadja Arjuna a védikus következtetést, miszerint létezik egy atomnyi lélek, akár nem hisz a lélek létezésében, egyik esetben sincs oka szomorúságra. A fenti elmélet szerint semmi értelme a halál felett keseregni, hiszen számtalan élőlény keletkezik az anyagból és hal meg minden pillanatban. Ha a lélek nem születik újjá, akkor Arjunának nincs miért félnie a bűnös visszahatásoktól, melyek nagyatyja és tanára meggyilkolásából származnának. Kṛṣṇa természetesen nem fogadta el a védikus bölcseletet figyelmen kívül hagyó vaibhāṣikák filozófiáját, ezért gúnyosan mahā-bāhunak, erős karúnak szólítja Arjunát, aki kṣatriya volt, a védikus kultúra részese, így illő lett volna betartania a védikus elveket.

Szöveg

jātasya hi dhruvo mṛtyur
dhruvaṁ janma mṛtasya ca
tasmād aparihārye ’rthe
na tvaṁ śocitum arhasi

Szó szerinti jelentés

jātasya – annak, aki megszületett; hi – bizony; dhruvaḥ – tény; mṛtyuḥ – halál; dhruvam – szintén tény; janma – születés; mṛtasya – a halottnak; ca – szintén; tasmāt – ezért; aparihārye – annak, ami elkerülhetetlen; arthe – erre vonatkozóan; na – nem; tvam – te; śocitum – keseregni; arhasi – érdemes.

Fordítás

A megszületett számára biztos a halál, s halála után újra megszületik kétségtelenül. Ezért hát nem szabad keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben!

Magyarázat

Az embernek életében véghezvitt tettei alapján kell újra megszületnie, s ha tevékenységeinek egy adott sorát elvégezte, meg kell halnia, hogy aztán újra megszülessen. Így vándorol megállás nélkül a születés és halál körforgásában, s nem szabadulhat belőle. A születés és halál körforgása azonban nem jogosít fel a fölösleges gyilkolásra, mészárlásra és háborúskodásra. Az erőszak és a háború ugyanakkor elkerülhetetlen az emberi társadalomban, a törvény és a rend fenntartása érdekében.

A kurukṣetrai csata a Legfelsőbb akarata volt, s így nem lehetett elkerülni. Egy kṣatriyának kötelessége, hogy az igaz ügyért harcoljon. Miért kellene Arjunának félnie rokonai halálától, vagy miért kellene sajnálkoznia emiatt, ha saját kötelességének tesz eleget? Nem volt méltó hozzá, hogy megszegje a törvényt, s hogy ezzel bűnös tettek visszahatását vonja magára, amitől annyira félt. Rokonai halálát nem akadályozhatná meg kijelölt kötelessége végrehajtásának elmulasztásával, s a cselekedetek helytelen útját választva csak mélyre süllyedne.

Szöveg

avyaktādīni bhūtāni
vyakta-madhyāni bhārata
avyakta-nidhanāny eva
tatra kā paridevanā

Szó szerinti jelentés

avyakta-ādīni – kezdetben megnyilvánulatlan; bhūtāni – minden teremtett; vyakta – megnyilvánult; madhyāni – a közbeeső időben; bhārata – ó, Bharata leszármazottja; avyakta – megnyilvánulatlan; nidhanāni – amikor megsemmisül; eva – ez így van; tatra – ezért; – mi; paridevanā – bánat.

Fordítás

Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?

Magyarázat

Kétféle filozófus van: az egyik hisz a lélek létezésében, a másik nem, ám egyiknek sincs miért keseregnie. Azokat, akik nem hisznek a lélekben, a védikus bölcsesség hívei ateistáknak nevezik. Sajnálkozásra azonban még akkor sincs okunk, ha pusztán a vita kedvéért elfogadjuk az ateista elméletet. A lélek különálló lététől függetlenül az anyagi elemek a teremtés előtt megnyilvánulatlan állapotban vannak, s e finomfizikai, megnyilvánulatlan állapotból nyilvánulnak meg, ahogyan az éterből megnyilvánul a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből pedig a föld. A föld számtalan megnyilvánulás forrása. Nézzünk meg példaként egy nagy felhőkarcolót, ami szintén a földből jön létre. Miután romba dől, a megnyilvánultból ismét megnyilvánulatlan lesz, s a végső szinten atomokként létezik tovább. Az energiamegmaradás törvénye továbbra is érvényes, a különbség csupán annyi, hogy a dolgok idővel megnyilvánulnak, majd ismét megnyilvánulatlan állapotba kerülnek. Miért kellene hát siránkoznunk bármelyik állapot miatt? Semmi sem vész el, még akkor sem, ha megnyilvánulatlanná válik. Kezdetben és a végső szinten minden elem megnyilvánulatlan, s csak a középső stádiumban nyilvánul meg, ez azonban nem jelent igazi, lényeges különbséget.

Ha elfogadjuk a Bhagavad-gītāban megfogalmazott védikus végkövetkeztetést, miszerint az anyagi testek idővel mind megsemmisülnek (antavanta ime dehāḥ), ellenben a lélek örök (nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ), akkor mindig emlékeznünk kell arra, hogy a test olyan, mint egy ruha. Miért keseregnénk azon, hogy másik ruhát öltünk magunkra? Az anyagi testnek nincs valóságos léte az örök lélekhez viszonyítva. Olyan ez, mint egy álom. Álmunkban repülhetünk az égen, vagy királyként egy hintóban ülhetünk, ám amikor felébredünk, láthatjuk, hogy sem az égen nem vagyunk, sem hintóban nem ülünk. A védikus bölcsesség azon az alapon, hogy az anyagi test nem létezik, az önmegvalósításra biztat. Akár hiszünk tehát a lélek létezésében, akár nem, egyik esetben sincs okunk szomorkodni a test elvesztése miatt.

Szöveg

āścarya-vat paśyati kaścid enam
āścarya-vad vadati tathaiva cānyaḥ
āścarya-vac cainam anyaḥ śṛṇoti
śrutvāpy enaṁ veda na caiva kaścit

Szó szerinti jelentés

āścarya-vat – csodálatosnak; paśyati – látja; kaścit – valaki; enam – ezt a lelket; āścarya-vat – csodálatosként; vadati – beszél róla; tathā – így; eva – bizony; ca – szintén; anyaḥ – a másik; āścarya-vat – hasonlóan csodálatosnak; ca – szintén; enam – ezt a lelket; anyaḥ – másik; śṛṇoti – hall róla; śrutvā – hallott róla; api – még; enam – ezt a lelket; veda – tudja; na – soha; ca – és; eva – bizony; kaścit – valaki.

Fordítás

A lelket egyesek csodálatosnak látják, mások olyannak írják le, megint mások azt hallják róla, hogy csodálatos, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla.

Magyarázat

A Gītopaniṣad többnyire az upaniṣadok elveire épül, ezért nem meglepő, hogy hasonló verssel találkozunk a Kaṭha-upaniṣadban (1.2.7) is:

śravaṇayāpi bahubhir yo na labhyaḥ
śṛṇvanto ’pi bahavo yaṁ na vidyuḥ
āścaryo vaktā kuśalo ’sya labdhā
āścaryo ’sya jñātā kuśalānuśiṣṭaḥ

Az, hogy az atomnyi lélek jelen van egy hatalmas állat testében éppúgy, mint egy gigantikus banyanfáéban és a mikrobákéban, amelyekből egy köbcentiméternyi területen több millió található, kétségkívül nagyon csodálatos. A csekély tudással rendelkező emberek és azok, akik nem végeznek lemondásokat, nem érthetik meg az egyéni, atomnyi nagyságú lélekszikra csodáit, annak ellenére sem, hogy a tudás leghitelesebb szaktekintélye magyarázza el nekik, aki még Brahmāt, az univerzum első élőlényét is tanította. A megrögzött materialista felfogásnak köszönhetően napjainkban a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogyan képes e parányi részecske olyan hatalmassá, s emellett olyan kicsinnyé is válni. Így aztán az emberek csodálatosnak tekintik a lelket, ha megismerik természetét vagy hallanak róla. Az anyagi energia illúziójának hatása alatt olyannyira elmerülnek érzékeik kielégítésében, hogy szinte semmi idejük nem marad az önvaló megértésére, noha tény, hogy enélkül a létért folytatott küzdelem során minden próbálkozásuk kudarcba fullad. Valószínűleg még azt sem tudják, hogy az embernek gondolnia kell a lélekre is, és így véget kell vetnie az anyagi szenvedésnek.

Azok, akik hallani akarnak a lélekről, talán eljárnak előadásokra és kellemes emberekkel tartanak kapcsolatot, de tudatlanságuk következtében gyakran tévútra vetődnek, amikor elfogadják, hogy a Felsőlélek és az atomnyi lélek egy, s nagyságuk sem különböző. Nagyon ritka az olyan ember, aki tökéletesen megérti a Felsőlélek és az atomnyi lélek helyzetét, szerepét, egymáshoz fűződő viszonyát s a többi részletet. S még ritkább az olyan, aki valóban hasznosan alkalmazza a lélekről szóló tudást, s aki képes különböző szempontok szerint leírást adni a lélek természetéről. Ha valakinek mégis sikerül megismernie a lelket, élete sikeressé válik.

Az önvaló megismerésének legkönnyebb módja az, ha elfogadjuk a legfelsőbb hiteles forrás, az Úr Kṛṣṇa tanítását a Bhagavad-gītāban, anélkül hogy más elméletek megtévesztenének bennünket. Ezenkívül sok előző vagy jelen életbeli vezeklés és áldozat is szükséges ahhoz, hogy Kṛṣṇát az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként fogadjuk el. Ez a felismerés azonban csakis egy tiszta bhakta indokolatlan kegyéből lehetséges, sehogyan másképp.

Szöveg

dehī nityam avadhyo ’yaṁ
dehe sarvasya bhārata
tasmāt sarvāṇi bhūtāni
na tvaṁ śocitum arhasi

Szó szerinti jelentés

dehī – az anyagi test birtokosa; nityam – örökké; avadhyaḥ – elpusztíthatatlan; ayam – ez a lélek; dehe – a testben; sarvasya – mindenkié; bhārata – ó, Bharata leszármazottja; tasmāt – ezért; sarvāṇi – minden; bhūtāni – élőlényt (a megszületetteket); na – soha; tvam – neked; śocitum – siratni; arhasi – érdemes.

Fordítás

Ó, Bharata leszármazottja, egy élőlényért sem kell bánkódnod, hiszen a testben lakozót sohasem lehet elpusztítani!

Magyarázat

Az Úr ezzel fejezi be a soha meg nem változó lélekről szóló tanítását. Miközben sokféleképpen jellemzi a halhatatlan lelket, az Úr Kṛṣṇa bebizonyítja, hogy a lélek halhatatlan, míg a test ideiglenes. Arjunának éppen ezért kṣatriya lévén nem szabad hátat fordítania kötelességének csupán azért, mert attól fél, hogy nagyatyja és tanára – Bhīṣma és Droṇa – elesnek a csatában. Śrī Kṛṣṇára mint hiteles forrásra támaszkodva az embernek el kell hinnie, hogy a lélek létezik, s különbözik az anyagi testtől. Nem szabad azt gondolnia, hogy nincs lélek, vagy hogy az életjelenségek a kémiai anyagok kölcsönhatása következtében, az anyag fejlődésének bizonyos szintjén nyilvánulnak meg. A lélek halhatatlan, ám ez senkit nem jogosít fel az erőszakra. Egyedül háború esetén lehet erőszakhoz folyamodni, amikor valóban szükség van rá, s ezt az Úr jóváhagyása alapján, s nem az emberi szeszélyre hallgatva kell megítélni.

Szöveg

sva-dharmam api cāvekṣya
na vikampitum arhasi
dharmyād dhi yuddhāc chreyo ’nyat
kṣatriyasya na vidyate

Szó szerinti jelentés

sva-dharmam – az emberre vonatkozó vallásos elveket; api – is; ca – valóban; avekṣya – figyelembe véve; na – sohasem; vikampitum – vonakodni; arhasi – érdemes; dharmyāt – a vallásos elvekért folytatott; hi – bizony; yuddhāt – harcnál; śreyaḥ – jobb elfoglaltság; anyat – bármi más; kṣatriyasya – egy kṣatriyának; na – nem; vidyate – létezik.

Fordítás

Kṣatriya kötelességedet figyelembe véve tudnod kell, hogy nincs számodra jobb elfoglaltság, mint harcolni a vallásos elvekért. Semmi szükség hát a tétovázásra.

Magyarázat

A társadalom négy rendje közül a második tagjai a kṣatriyák, akik a megfelelő irányításért felelősek. A kṣat szó jelentése: „bánt”. Azt tehát, aki megvéd a bajtól, kṣatriyának nevezik (trāyate – védelmet nyújtani). A kṣatriyák az erdőben gyakorolják az ölést. Hajdanán egy szál karddal a kezükben szembeszálltak a tigrissel, megküzdöttek vele, s a legyőzött állatot aztán nagy pompával elhamvasztották. Jaipur állam kṣatriya királyai mind a mai napig követik e hagyományt. A kṣatriyákat főleg párbajra és ölésre tanítják, mert a vallásos erőszakra néha szükség van. Nekik éppen ezért sohasem szabad a sannyāsa, vagyis a lemondás rendjébe lépniük. Az erőszakmentesség lehet jó politikai fogás, de sohasem lehet alapvető tényező vagy elv. A vallásos törvénykönyvekben ez áll:

āhaveṣu mitho ’nyonyaṁ
jighāṁsanto mahī-kṣitaḥ
yuddhamānāḥ paraṁ śaktyā
svargaṁ yānty aparāṅ-mukhāḥ
yajñeṣu paśavo brahman
hanyante satataṁ dvijaiḥ
saṁskṛtāḥ kila mantraiś ca
te ’pi svargam avāpnuvan

„Az a király vagy kṣatriya, aki a csatatéren a rá irigykedő király ellen harcol, méltó arra, hogy halála után a mennyei bolygókra kerüljön, ahogyan az áldozati tűzben állatot feláldozó brāhmaṇa is oda jut.” Ezért a csatában, a vallásos elvek érdekében történt ölés, valamint az állatok feláldozása az áldozati tűzben semmiképpen nem tekinthető erőszakos cselekedetnek, mert a vallásos elvek, amelyek érdekében végrehajtják őket, mindenkire áldást hoznak. A feláldozott állat azonnal emberi testet kap, anélkül hogy keresztül kellene mennie a fokozatos fejlődési folyamaton, egyik testből a másikba kerülve, s az áldozatot végrehajtó brāhmaṇákhoz hasonlóan a csatatéren elesett kṣatriyák is a felsőbb bolygókra jutnak.

Kétféle sva-dharma, azaz egyéni kötelesség van. Amíg az ember el nem jut a felszabadulás szintjére, ennek elérése érdekében a teste alapján meghatározott kötelességeknek kell eleget tennie, a vallásos elvekkel összhangban. Felszabadulása után sva-dharmája, sajátos kötelessége lelkivé válik, s nem az anyagi testhez kapcsolódik. A testet figyelembe vevő életfelfogásban a brāhmaṇákra és a kṣatriyákra sajátos kötelességek hárulnak, melyeket nem kerülhetnek ki. Ahogyan a negyedik fejezetből majd kiderül, a sva-dharmát az Úr Kṛṣṇa rendelte el. Testi síkon e sva-dharmát varṇāśrama-dharmának nevezik, s ez az egyik lépcsőfok a lelki felemelkedés felé vezető úton. Az emberi civilizáció a varṇāśrama-dharma szintjén kezdődik, azon a szinten, amikor az ember sajátos kötelességét az határozza meg, milyen természeti kötőerők hatnak a testére, melyet kapott. Ha adott kötelességét minden területen a felsőbb tekintélyek utasításainak megfelelően hajtja végre, egy magasabb szintű létbe emelkedhet.

Szöveg

yadṛcchayā copapannaṁ
svarga-dvāram apāvṛtam
sukhinaḥ kṣatriyāḥ pārtha
labhante yuddham īdṛśam

Szó szerinti jelentés

yadṛcchayā – magától; ca – is; upapannam – érkezett; svarga – a mennyei bolygóknak; dvāram – kapuját; apāvṛtam – szélesre táró; sukhinaḥ – nagyon boldogok; kṣatriyāḥ – a királyi rend tagjai; pārtha – ó, Pṛthā fia; labhante – elérik; yuddham – háborút; īdṛśam – mint amilyen ez.

Fordítás

Ó, Pārtha! Boldogok a kṣatriyák, akiknek ilyen váratlan lehetőségeik kínálkoznak a harcra, megnyitván számukra a mennyei bolygók kapuját.

Magyarázat

Az Úr Kṛṣṇa, a világ legfelsőbb tanítója elítéli Arjuna magatartását, aki azt mondta: „Nem látok semmi jót a harcban. Csupán örökké tartó pokoli léthez vezet majd.” Arjuna szavai egyedül tudatlanságának tudhatók be. Nem akart erőszakot alkalmazni a reá kiszabott kötelesség végrehajtása során, ám egy kṣatriya részéről meglehetősen ostoba filozófia a csatatéren az erőszakmentességet választani. A Parāśara-smṛtiben, a vallásos szabályok könyvében – melyet a nagy bölcs, Parāśara, Vyāsadeva apja írt – ez áll:

kṣatriyo hi prajā rakṣan
śastra-pāṇiḥ pradaṇḍayan
nirjitya para-sainyādi
kṣitiṁ dharmeṇa pālayet

„A kṣatriya kötelessége, hogy megvédelmezze a népet minden bajtól, s ezért adott esetben erőszakhoz kell folyamodnia a törvény és a rend fenntartása érdekében. Le kell tehát győznie az ellenséges királyok katonáit, s a vallásos elvek szerint kell kormányoznia a világot.”

Arjunának semmilyen szempontból nem volt oka rá, hogy megtagadja a harcot. Ha legyőzi ellenségeit, királyi örömök várják, ha pedig elesik a csatában, a felsőbb bolygókra emelkedik, melynek kapui tárva-nyitva állnak előtte. A harc tehát mindkét esetben a javára válna.

Szöveg

atha cet tvam imaṁ dharmyaṁ
saṅgrāmaṁ na kariṣyasi
tataḥ sva-dharmaṁ kīrtiṁ ca
hitvā pāpam avāpsyasi

Szó szerinti jelentés

atha – ezért; cet – ha; tvam – te; imam – ezt; dharmyam – mint vallásos kötelességet; saṅgrāmam – a harcot; na – nem; kariṣyasi – végrehajtod; tataḥ – akkor; sva-dharmam – vallásos kötelességedet; kīrtim – hírnevedet; ca – is; hitvā – elveszítve; pāpam – bűnös visszahatást; avāpsyasi – fogsz nyerni.

Fordítás

Ha azonban nem hajtod végre vallásos kötelességedet s nem harcolsz, akkor feladatod elhanyagolásával bizonyosan bűnt követsz el, s így búcsút mondhatsz harcosi hírnevednek.

Magyarázat

Arjuna híres harcos volt, s hírnevére azzal tett szert, hogy számtalan hatalmas félistennel megküzdött, még az Úr Śivával is. Az Úr Śivának, aki vadásznak öltözve jelent meg előtte, nagy örömet szerzett Arjuna harca és győzelme, s jutalmul megajándékozta a pāśupata-astra nevű fegyverrel. Mindenki tudta, hogy Arjuna kiváló harcos. Még mestere, Droṇācārya is megáldotta, s egy különleges fegyvert ajándékozott neki, amivel még őt is megölhette. Számos fölötte álló, elismert szaktekintély – beleértve fogadott apját, Indrát, a mennyei bolygók királyát – részesítette katonai kitüntetésben. Ha azonban feladta volna a csatát, akkor nemcsak előírt kṣatriya kötelességének nem tett volna eleget, hanem hírét és dicsőségét is elveszítette volna, s ezzel csupán azt az utat nyitotta volna meg maga előtt, ami egyenesen a pokolba vezet. Más szóval nem a harc, hanem a meghátrálás juttatta volna a pokolba.

Szöveg

akīrtiṁ cāpi bhūtāni
kathayiṣyanti te ’vyayām
sambhāvitasya cākīrtir
maraṇād atiricyate

Szó szerinti jelentés

akīrtim – szégyent; ca – is; api – ezenkívül; bhūtāni – mindenki; kathayiṣyanti – beszélni fognak; te – rólad; avyayām – örökre; sambhāvitasya – egy tiszteletre méltó ember számára; ca – is; akīrtiḥ – a rossz hír; maraṇāt – a halálnál; atiricyate – több lesz.

Fordítás

Az emberek szégyenedről beszélnek majd, s egy tiszteletre méltó ember számára a szégyen még a halálnál is rosszabb.

Magyarázat

Az Úr Kṛṣṇa filozófusként és barátként most kimondja végső ítéletét a harcot megtagadó Arjuna felett: „Arjuna! Ha elhagyod a csatateret még azelőtt, hogy a csata elkezdődne, az emberek gyávának fognak bélyegezni. Ha pedig úgy döntesz, hogy nem törődsz az emberek gúnyolódásával, s elmenekülsz a csatatérről, hogy mentsd az életed, akkor véleményem szerint jobb, ha meghalsz a csatában. Egy tiszteletre méltó ember számára, mint amilyen te vagy, a szégyen rosszabb a halálnál. Nem szabad hát elmenekülnöd csupán azért, mert félted az életed! Jobb, ha a csatában esel el, mert az megment a szégyentől, amit a barátságommal való visszaélés jelent, s társadalmi tekintélyedet sem veszíted el.”

Az Úr végső szava tehát az, hogy Arjuna inkább haljon meg az ütközetben, mintsem hogy meghátráljon.

Szöveg

bhayād raṇād uparataṁ
maṁsyante tvāṁ mahā-rathāḥ
yeṣāṁ ca tvaṁ bahu-mato
bhūtvā yāsyasi lāghavam

Szó szerinti jelentés

bhayāt – félelemből; raṇāt – a csatától; uparatam – elállónak; maṁsyante – gondolnak majd; tvām – téged; mahā-rathāḥ – a nagy tábornokok; yeṣām – akiknek; ca – is; tvam – te; bahu-mataḥ – nagy becsben; bhūtvā – lévő; yāsyasi – menni fogsz; lāghavam – jelentéktelenségbe.

Fordítás

A hatalmas hadvezérek, akik oly nagyra tartották neved és dicsőséged, azt fogják hinni, hogy puszta félelemből hagytad el a csatateret, s így jelentéktelen személyiségnek tekintenek majd.

Magyarázat

Az Úr Kṛṣṇa így folytatja szavait, miközben Arjunának kifejti véleményét: „Ne hidd, hogy a nagy hadvezérek, Duryodhana, Karṇa és a többiek arra gondolnak majd, hogy a fivéreid és nagyatyád iránti részvét miatt hagyod el a csatamezőt. Azt fogják hinni, azért menekülsz, mert félted az életed, s irántad érzett nagyrabecsülésük szertefoszlik.”

Szöveg

avācya-vādāṁś ca bahūn
vadiṣyanti tavāhitāḥ
nindantas tava sāmarthyaṁ
tato duḥkha-taraṁ nu kim

Szó szerinti jelentés

avācya – barátságtalan; vādān – hazug szavakat; ca – is; bahūn – sokat; vadiṣyanti – mondani fognak; tava – a te; ahitāḥ – ellenségeid; nindantaḥ – miközben becsmérlik; tava – a te; sāmarthyam – képességedet; tataḥ – annál; duḥkha-taram – fájdalmasabb; nu – természetesen; kim – mi lehet.

Fordítás

Ellenségeid bántó szavakkal fognak illetni, s gúnyt űznek majd tehetségedből. Mi lehetne számodra ennél fájdalmasabb?

Magyarázat

Az Úr Kṛṣṇát először meglepte, hogy Arjuna váratlanul a könyörületesség ürügyével hozakodik elő, s elmondta neki, hogy együttérzése nem méltó az āryákhoz. Most szavaival alátámasztja korábbi kijelentéseit, melyek Arjuna úgynevezett „könyörületességét” bírálták.

Szöveg

hato vā prāpsyasi svargaṁ
jitvā vā bhokṣyase mahīm
tasmād uttiṣṭha kaunteya
yuddhāya kṛta-niścayaḥ

Szó szerinti jelentés

hataḥ – megölve; – vagy; prāpsyasi – nyersz; svargam – mennyei birodalmat; jitvā – a győzelemmel; – vagy; bhokṣyase – élvezed; mahīm – a világot; tasmāt – ezért; uttiṣṭha – kelj fel; kaunteya – ó, Kuntī fia; yuddhāya – harcra; kṛta – elszánt; niścayaḥ – bizonyosságban.

Fordítás

Ó, Kuntī fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, s harcra fel!

Magyarázat

Még ha nem is volt biztos számára a győzelem, Arjunának harcolnia kellett, hiszen még ha megölik, akkor is a mennyei bolygókra kerül.

Szöveg

sukha-duḥkhe same kṛtvā
lābhālābhau jayājayau
tato yuddhāya yujyasva
naivaṁ pāpam avāpsyasi

Szó szerinti jelentés

sukha – boldogságot; duḥkhe – és nyomorúságot; same – egyformának; kṛtvā – tartva; lābha-alābhau – nyereséget és veszteséget; jaya-ajayau – győzelmet és vereséget; tataḥ – ezután; yuddhāya – a harc kedvéért; yujyasva – harcolj; na – sohasem; evam – ily módon; pāpam – bűnös visszahatást; avāpsyasi – szerezni fogsz.

Fordítás

Harcolj a harc kedvéért, s ne gondolj boldogságra vagy szomorúságra, nyereségre vagy veszteségre, győzelemre vagy vereségre! Így cselekedvén sohasem fogsz bűnt elkövetni.

Magyarázat

Az Úr Kṛṣṇa most egyenesen megmondja Arjunának, hogy a harc kedvéért kell harcolnia, mert Ő akarja a csatát. A Kṛṣṇa-tudatban cselekvő nem törődik boldogsággal vagy boldogtalansággal, nyereséggel vagy veszteséggel, győzelemmel vagy vereséggel. Az a tudat, amikor mindent Kṛṣṇa érdekében teszünk, transzcendentális, s így az anyagi tettek nem járnak semmilyen visszahatással. Aki saját érzékei kielégítéséért cselekszik – akár a jóság, akár a szenvedély kötőerejében –, az jó vagy rossz visszahatásoknak teszi ki magát. Ám aki teljesen átadta magát a Kṛṣṇa-tudatú tetteknek, az a közönséges tetteket végrehajtó emberrel szemben már nem tartozik kötelességgel senki felé, s nem is adósa senkinek. Az írásokban (Śrīmad-Bhāgavatam 11.5.41) ez áll:

devarṣi-bhūtāpta-nṛṇāṁ pitṝṇāṁ
na kiṅkaro nāyam ṛṇī ca rājan
sarvātmanā yaḥ śaraṇaṁ śaraṇyaṁ
gato mukundaṁ parihṛtya kartam

„Aki teljesen meghódolt Kṛṣṇának, azaz Mukundának, s aki minden más kötelességgel felhagyott, az nem tartozik senkinek, és kötelességei sincsenek sem a félistenekkel, sem a bölcsekkel, sem a közönséges emberekkel, sem a hozzátartozóival, sem az emberiséggel, sem az ősatyákkal szemben.” Erre céloz Kṛṣṇa burkoltan Arjunának ebben a versben, s a következő versek még világosabban kifejtik ezt.

Szöveg

eṣā te ’bhihitā sāṅkhye
buddhir yoge tv imāṁ śṛṇu
buddhyā yukto yayā pārtha
karma-bandhaṁ prahāsyasi

Szó szerinti jelentés

eṣā – mindez; te – neked; abhihitā – leírva; sāṅkhye – elemző tanulmányozás során; buddhiḥ – értelem; yoge – a tettek gyümölcsére nem vágyva cselekedni; tu – de; imām – ezt; śṛṇu – halld hát; buddhyā – értelem által; yuktaḥ – összekapcsolt; yayā – amivel; pārtha – ó, Pṛthā fia; karma-bandham – a visszahatás kötelékét; prahāsyasi – elhagyod.

Fordítás

Eddig az elemző tanulmányozás segítségével írtam le neked e tudást. Halld most, ahogy a tettek gyümölcseire nem vágyó cselekvés alapján magyarázom el! Ó, Pṛthā fia! Ha ilyen tudás birtokában cselekszel, megszabadulhatsz a munka bilincseitől.

Magyarázat

A Nirukti, a védikus értelmező szótár szerint a saṅkhyā szó a dolgok részletes leírását jelenti, a sāṅkhya pedig arra a filozófiára utal, amely a lélek igazi természetét írja le. A yoga az érzékek szabályozását foglalja magában. Arjuna ötlete, hogy nem fog harcolni, az érzékkielégítésen alapult. Megfeledkezett alapvető kötelességéről, s hátat akart fordítani a harcnak, mert azt hitte, boldogabb lehet, ha nem pusztítja el rokonait, mint ha unokatestvéreit és fivéreit, Dhṛtarāṣṭra fiait legyőzve élvezi a királyságot. Az alapelv azonban mindkét esetben csupán az érzékkielégítés volt. Akár a legyőzésük jelent számára boldogságot, akár az, hogy életben látja őket, mindkettő saját érzékkielégítésén alapszik, aminek érdekében még a bölcsességet és a kötelességet is hajlandó volt feláldozni. Kṛṣṇa éppen ezért meg akarta magyarázni Arjunának, hogy nagyatyja testének elpusztításával magát a lelket nem ölné meg. Elmondta, hogy minden egyéni személy – magát az Urat is beleértve – örökké egyéniség marad. Azok voltak a múltban, azok a jelenben, s azok maradnak a jövőben is, mert mindannyian örökké egyéni lelkek vagyunk. Csupán testi öltözékünket cseréljük számtalan módon, valójában azonban egyéniségünket még az után is megőrizzük, hogy megszabadultunk az anyagi öltözék kötelékeitől. Az Úr Kṛṣṇa nagyon szemléletesen magyarázta el a lélek és a test analitikus tudományát. A Nirukti szótárnak megfelelően a vers sāṅkhyának nevezi ezt a leíró tudományt, amely különböző nézőpontokból vizsgálja a lelket és a testet. Ez a sāṅkhya semmilyen kapcsolatban nem áll az ateista Kapila sāṅkhya filozófiájával. Jóval a csaló Kapila előtt a valódi Kapila, az Úr Kṛṣṇa inkarnációja már részletesen kifejtette a sāṅkhya filozófiát a Śrīmad-Bhāgavatamban, amikor anyjának, Devahūtinak tanította azt. Érthetően elmagyarázta, hogy a puruṣa, vagyis a Legfelsőbb Úr az aktív princípium, s hogy azáltal teremt, hogy rápillant a prakṛtire. Ezt mind a Védák, mind a Gītā elfogadja. A Védák leírása szerint az Úr rápillantott a prakṛtire, vagyis a természetre, és megtermékenyítette azt az atomnyi egyéni lelkekkel. Ezek az egyének valamennyien az érzékeik kielégítése érdekében cselekszenek az anyagi világban, és az anyagi energia hatása alatt azt gondolják, hogy ők az élvezők. E mentalitás mellett egészen a felszabadulás végső pontjáig kitartanak, amikor is eggyé akarnak válni az Úrral. Ez a māyānak, az érzékkielégítés illúziójának utolsó csapdája. Sok-sok ilyen érzékkielégítő tevékenységben eltöltött élet után a kiváló lélek meghódol Vāsudevának, az Úr Kṛṣṇának, s így eléri a végső igazság utáni kutatás célját.

Arjuna már elfogadta Kṛṣṇát lelki tanítómesterének, amikor meghódolt Előtte: śiṣyas te 'haṁ śādhi māṁ tvāṁ prapannam. Kṛṣṇa ezért most beszélni fog neki a buddhi-yoga, vagyis a karma-yoga tetteiről, más szóval az odaadó szolgálat végzéséről, amely egyedül az Úr érzékeinek kielégítését tekinti céljának. A tizedik fejezet tizedik verse érthetően elmagyarázza, hogy a buddhi-yoga nem más, mint közvetlen kapcsolat az Úrral, aki Paramātmāként mindenki szívében jelen van. Ezt a kapcsolatot azonban lehetetlen megteremteni az odaadó szolgálat nélkül. Aki tehát az Úr transzcendentális, szeretetteljes odaadó szolgálatának él – vagyis Kṛṣṇa-tudatú –, az az Úr különleges kegyéből eljut a buddhi-yoga szintjére. Ezért mondja az Úr, hogy csak azokat jutalmazza meg a szeretetteljes odaadás tiszta tudományával, akik transzcendentális szeretettel mindig odaadóan szolgálják Őt. A bhakta ily módon könnyen elérheti Őt örök, gyönyörteli birodalmában.

A versben említett buddhi-yoga ily módon az Úr odaadó szolgálatát jelenti, és a sāṅkhya szónak, melyet szintén e versben találunk, semmi köze nincs a csaló Kapila által hirdetett ateista sāṅkhya-yogához. Nem szabad hát félreértenünk, és azt gondolnunk, hogy az itt említett sāṅkhya-yogának kapcsolata van az ateista sāṅkhyával. Annak a filozófiának akkor még semmilyen hatása nem volt; s az Úr Kṛṣṇa nem is beszélne egy ilyen istentagadó filozófiai spekulációról. A valódi sāṅkhya filozófiát az Úr Kapila írja le a Śrīmad-Bhāgavatamban, de még annak a sāṅkhyának sincs köze a jelenlegi témához. Itt a sāṅkhya a test és a lélek elemző leírását jelenti. Az Úr Kṛṣṇa analitikus leírást adott a lélekről, hogy Arjunát eljuttassa a buddhi-yoga, vagyis a bhakti-yoga szintjére. Az Úr Kṛṣṇa sāṅkhyája, valamint az Úr Kapila sāṅkhyája, melyet a Bhāgavatam ír le, egy és ugyanaz tehát. Mindkettő bhakti-yoga. Az Úr Kṛṣṇa ezért kijelentette, hogy csak a csekély értelemmel megáldott emberek tesznek különbséget a sāṅkhya-yoga és a bhakti-yoga között (sāṅkhya-yogau pṛthag bālāḥ pravadanti na paṇḍitāḥ).

Az ateista sāṅkhya-yogának természetesen nincs köze a bhakti-yogához, az intelligenciával nem rendelkező emberek mégis azt mondják, hogy a Bhagavad-gītā az ateista sāṅkhya-yogára utal.

Meg kell értenünk, hogy a buddhi-yoga azt jelenti, hogy az ember Kṛṣṇa-tudatban, az odaadó szolgálat teljes boldogságában és tudásában cselekszik. Aki csupán azért dolgozik, hogy elégedetté tegye az Urat, s ennek érdekében mindent megtesz, legyen az bármilyen nehéz, az a buddhi-yoga elvei szerint cselekszik, s mindig transzcendentális boldogságot érez. Az ilyen transzcendentális tevékenység következtében az Úr kegyéből az ember tökéletes transzcendentális tudásra tesz szert, s így felszabadulása teljessé válik, anélkül hogy külön erőfeszítést tenne a tudás elsajátítása érdekében. A Kṛṣṇa-tudatú tettek és a gyümölcsökért végzett munka között nagy különbség van, különösen ha az utóbbival az embernek az érzékkielégítés a célja, hogy családi vagy anyagi boldogsághoz jusson. A buddhi-yoga tehát az elvégzett munka transzcendentális természetére utal.

Szöveg

nehābhikrama-nāśo ’sti
pratyavāyo na vidyate
sv-alpam apy asya dharmasya
trāyate mahato bhayāt

Szó szerinti jelentés

na – nincs; iha – ebben a yogában; abhikrama – törekvésben; nāśaḥ – veszteség; asti – van; pratyavāyaḥ – csökkenés; na – sohasem; vidyate – létezik; su-alpam – egy kicsi; api – is; asya – ebből; dharmasya – az elfoglaltságból; trāyate – megszabadít; mahataḥ – nagyon nagy; bhayāt – veszélytől.

Fordítás

Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.

Magyarázat

A Kṛṣṇa-tudatú – vagyis az érzékkielégítés vágya nélkül, Kṛṣṇa kedvéért végzett – tevékenység a cselekvés legfelsőbb transzcendentális szintje. Már a legkisebb erőfeszítés is eredményes lehet, s a csekélyke eredmény sem vész el soha. Az anyagi síkon minden elkezdett tevékenységet be kell fejezni, másképp minden igyekezet hiábavaló. A Kṛṣṇa-tudatban végzett munka azonban maradandó eredménnyel jár még akkor is, ha az ember nem fejezi be. Aki tehát ilyen tetteket végez, azt nem éri veszteség még akkor sem, ha munkáját nem tudja befejezni. Ha egy százalékát végzi el Kṛṣṇa-tudatban, annak eredménye örök, így a következő alkalommal már két százalékról indul. Ezzel ellentétben az anyagi cselekedet semmi haszonnal nem jár, ha nem száz százalékos sikerrel hajtja végre az ember. Ajāmila csupán néhány százalékos Kṛṣṇa-tudatban tett eleget kötelességének, ám az Úr kegyéből végül száz százalékos eredményt élvezhetett. Szép verset találunk erre vonatkozóan a Śrīmad-Bhāgavatamban (1.5.17):

tyaktvā sva-dharmaṁ caraṇāmbujaṁ harer
bhajann apakvo ’tha patet tato yadi
yatra kva vābhadram abhūd amuṣya kiṁ
ko vārtha āpto ’bhajatāṁ sva-dharmataḥ

„Mit veszít az az ember, aki hivatásbeli kötelességeivel felhagyva Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, de nem sikerül befejeznie munkáját, s visszaesik? S mit nyer az, aki anyagi cselekedeteit tökéletesen hajtja végre?” Vagy ahogyan a keresztények mondják: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot elnyeri, örök lelkében azonban kárt vall?”

Az anyagi cselekedeteknek és azok eredményeinek a testtel együtt vége szakad, a Kṛṣṇa-tudatban végzett tettek azonban még a test elvesztése után is újra a Kṛṣṇa-tudathoz vezetik az embert. Minden esélye megvan rá, hogy következő életében ismét emberként szülessen meg nagyon művelt brāhmaṇák vagy pedig gazdag, előkelő emberek családjában. Ily módon kap további lehetőségeket a fejlődésre. Ebben áll a Kṛṣṇa-tudatban végzett tettek egyedülálló volta.

Szöveg

vyavasāyātmikā buddhir
ekeha kuru-nandana
bahu-śākhā hy anantāś ca
buddhayo ’vyavasāyinām

Szó szerinti jelentés

vyavasāya-ātmikā – a Kṛṣṇa-tudatban eltökélt; buddhiḥ – értelem; ekā – egyetlen; iha – ebben a világban; kuru-nandana – ó, Kuruk szeretett gyermeke; bahu-śākhāḥ – szerteágazó; hi – valóban; anantāḥ – határtalan; ca – is; buddhayaḥ – értelme; avyavasāyinām – azoknak, akik nem Kṛṣṇa-tudatúak.

Fordítás

Akik ezt az utat járják, szilárdak elhatározásukban, és csak egyetlen céljuk van. Ó, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok szétszórt értelműek.

Magyarázat

A megingathatatlan hitet abban, hogy a Kṛṣṇa-tudat által az ember elérheti az élet legtökéletesebb szintjét, vyavasāyātmikā értelemnek nevezik. A Caitanya-caritāmṛta (Madhya-līlā 22.62) így ír:

‘śraddhā’-śabde – viśvāsa kahe sudṛḍha niścaya
kṛṣṇe bhakti kaile sarva-karma kṛta haya

A hit valamilyen magasztos dologba vetett rendíthetetlen bizalmat jelent. Amikor valaki a Kṛṣṇa-tudat kötelességeit végzi, többé nem kell tekintettel lennie az anyagi világ kapcsolataira – megszűnnek kötelezettségei a családi hagyományokkal, az emberiséggel vagy a nemzettel szemben. Gyümölcsöző tettek alatt azt az elfoglaltságot értjük, amelyre az embert korábbi jó és rossz cselekedeteinek visszahatásai késztetik. A Kṛṣṇa-tudat éber állapotában az embernek már nem szükséges cselekedetei során a jó eredményre törekednie. Minden tette abszolút síkon van, mivel nem hatnak rá többé az olyan kettősségek, mint a jó és a rossz. A Kṛṣṇa-tudat legtökéletesebb foka az anyagi életfelfogásról való lemondás. Ezt a szintet a Kṛṣṇa-tudat fejlődésével automatikusan el lehet érni.

A Kṛṣṇa-tudatú ember eltökéltsége a tudáson alapszik. Vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ: olyan ritka és jó lélek ő, aki tökéletesen megérti, hogy Vāsudeva, azaz Kṛṣṇa a gyökere minden megnyilvánult oknak. Ahogyan a fa gyökerét öntözve a víz eljut az ágakig és a levelekig is, úgy a Kṛṣṇa-tudatos tettekkel a legnagyobb szolgálatot nyújthatjuk mindenkinek – saját magunknak, a családnak, a társadalomnak, a hazának, az emberiségnek és így tovább. Ha tetteink elégedettséget okoznak Kṛṣṇának, akkor mindenki más is elégedett lesz.

A Kṛṣṇa-tudatú szolgálatot azonban legjobban egy lelki tanítómester hozzáértő vezetésével végezhetjük, aki Kṛṣṇa hiteles képviselője, ismeri tanítványa természetét, s képes útmutatást adni neki, hogyan cselekedjen Kṛṣṇa-tudatosan. Ahhoz, hogy valaki szert tegyen a Kṛṣṇa-tudat tudományára, eltökélten kell cselekednie. Engedelmeskednie kell Kṛṣṇa képviselőjének, a hiteles lelki tanítómesternek, s utasítását élete küldetésévé kell tennie. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a következőképpen tanít bennünket a lelki tanítómesterhez írt híres imáiban:

yasya prasādād bhagavat-prasādo
yasyāprasādān na gatiḥ kuto ’pi
dhyāyan stuvaṁs tasya yaśas tri-sandhyaṁ
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam

„Ha a lelki tanítómester elégedett, az elégedettséget okoz az Istenség Legfelsőbb Személyiségének is, ám ha nem tesszük elégedetté a lelki tanítómestert, semmi esélyünk nem lesz arra, hogy eljussunk a Kṛṣṇa-tudat síkjára. Hadd meditáljak ezért naponta háromszor lelki tanítómesteremen, hadd fohászkodjam kegyéért, s hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat neki!”

A folyamat sikere azonban teljes egészében attól függ, hogy tökéletes tudással rendelkezik-e az ember a testen túl létező lélekről, nemcsak elméletben, de gyakorlatban is, ami azt jelenti, hogy nem törekszik a gyümölcsöző cselekedetekben megnyilvánuló érzékkielégítésre. Azt, akinek elméje nem szilárd, elcsábítják a különféle gyümölcsöző cselekedetek.

Szöveg

yām imāṁ puṣpitāṁ vācaṁ
pravadanty avipaścitaḥ
veda-vāda-ratāḥ pārtha
nānyad astīti vādinaḥ
kāmātmānaḥ svarga-parā
janma-karma-phala-pradām
kriyā-viśeṣa-bahulāṁ
bhogaiśvarya-gatiṁ prati

Szó szerinti jelentés

yām imām – mindezeket; puṣpitām – a virágos; vācam – szavakat; pravadanti – mondják; avipaścitaḥ – a csekély tudásúak; veda-vāda-ratāḥ – a Védák állítólagos követői; pārtha – ó, Pṛthā fia; na – nem; anyat – más; asti – van; iti – így; vādinaḥ – a szószólók; kāma-ātmānaḥ – érzékkielégítésre vágyók; svarga-parāḥ – mennyei bolygók elérésére törekvők; janma-karma-phala-pradām – jó születést és más gyümölcsöző visszahatásokat eredményezőket; kriyā-viśeṣa – pompás szertartásokat; bahulām – különféle; bhoga – érzékkielégítésben; aiśvarya – és gazdagságban; gatim – fejlődés; prati – felé.

Fordítás

A csekély tudással rendelkezők nagyon vonzódnak a Védák virágos szavaihoz, melyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket ajánlanak annak érdekében, hogy az ember eljusson a mennyei bolygókra, hogy előnyös helyzetben szülessen meg, hogy hatalomra tegyen szert és így tovább. Érzékkielégítésre és gazdag életre vágynak, ezért azt mondják, hogy nincs más ezen kívül.

Magyarázat

Az emberek legnagyobb része nem túlságosan intelligens, és tudatlansága következtében rendkívül ragaszkodik azokhoz a gyümölcsöző cselekedetekhez, melyeket a Védák karma-kāṇḍa része ajánl. Csak az érdekli őket, hogyan élvezhet az ember egy érzékkielégítéssel teli életet a felsőbb bolygókon, ahol bor, nők és anyagi gazdagság állnak a rendelkezésére. A Védák sok áldozatot ajánlanak, melyeknek eredményeképpen az ember a felsőbb bolygókra kerülhet, különösen a jyotiṣṭoma áldozatokat. A szentírásokban valóban az áll, hogy a mennyei bolygók eléréséhez elengedhetetlen ezeknek az áldozatoknak a bemutatása, s ezért a csekély tudással rendelkező emberek azt hiszik, hogy ez a védikus bölcsesség egyedüli célja. Az ilyen tapasztalatlan embereknek nagyon nehéz határozottan cselekedniük a Kṛṣṇa-tudatban. Ahogyan az ostobák vonzódnak egy mérgező fa virágaihoz, s nem tudják, mi lesz a következménye, úgy a felvilágosulatlan emberek is vágyódnak a mennyei gazdagságra és a vele járó érzéki élvezetre.

A Védák karma-kāṇḍa részében olvashatjuk: apāma somam amṛtā abhūma; akṣayyaṁ ha vai cāturmāsya-yājinaḥ sukṛtaṁ bhavati. Ez azt jelenti, hogy akik végrehajtják a négy hónapig tartó vezeklést, azok lehetőséget kapnak a soma-rasa ital fogyasztására, s így halhatatlanok és örökké boldogok lehetnek. Még a Földön is vannak olyanok, akik nagyon szeretnének szert tenni a soma-rasára, aminek hatására erősek lesznek, s alkalmassá válnak az érzéki élvezetre. Az ilyen emberek nem hisznek abban, hogy meg lehet szabadulni az anyagi kötelékektől, s nagyon ragaszkodnak a védikus áldozatok pompás szertartásaihoz. Leginkább a kéjvágy jellemzi őket, s az élet mennyei gyönyörein kívül nem vágynak semmi másra. Köztudott, hogy a mennyekben találhatók az úgynevezett nandana-kānana kertek, ahol az ember angyali, gyönyörű nők társaságát élvezheti, s bőségesen jut számára a soma-rasa borból is. Az efféle testi gyönyör kétségtelenül az érzékek boldogsága, ezért akik magukat az anyagi világ urainak hiszik, azok csakis az ilyen anyagi és ideiglenes boldogsághoz vonzódnak.

Szöveg

bhogaiśvarya-prasaktānāṁ
tayāpahṛta-cetasām
vyavasāyātmikā buddhiḥ
samādhau na vidhīyate

Szó szerinti jelentés

bhoga – az anyagi élvezethez; aiśvarya – és gazdagsághoz; prasaktānām – ragaszkodóknak; tayā – az ilyen dolgok által; apahṛta-cetasām – megtévesztett elméjűeknek; vyavasāya-ātmikā – szilárd elhatározás; buddhiḥ – az Úr odaadó szolgálata; samādhau – a szabályozott elmében; na – sohasem; vidhīyate – létrejön.

Fordítás

Azoknak az elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezethez és az anyagi gazdagsághoz, s akiket mindezek megtévesztenek, sohasem ébred szilárd eltökéltség, hogy a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatát végezzék.

Magyarázat

A samādhi szó jelentése „szilárd elme”. A Nirukti védikus értelmező szótár kijelenti: samyag ādhīyate 'sminn ātma-tattva-yāthātmyam. „Amikor az elme szilárdan megértette az önvalót, azt mondják róla, samādhiban van.” Azok, akiket az anyagi, érzéki gyönyörök érdekelnek, s akiket megtévesztenek az efféle ideiglenes dolgok, nem érhetik el a samādhit. Őket az anyagi energia működése valamilyen szinten kárhozatra ítéli.

Szöveg

trai-guṇya-viṣayā vedā
nistrai-guṇyo bhavārjuna
nirdvandvo nitya-sattva-stho
niryoga-kṣema ātmavān

Szó szerinti jelentés

trai-guṇya – az anyagi természet három kötőerejére vonatkozó; viṣayāḥ – téma; vedāḥ – védikus irodalom; nistrai-guṇyaḥ – az anyagi természet három kötőereje fölött álló; bhava – légy; arjuna – ó, Arjuna; nirdvandvaḥ – kettősség nélkül; nitya-sattva-sthaḥ – a lelki lét tiszta állapotában; niryoga-kṣemaḥ – a nyereség és védelem gondolatától mentesen; ātma-vān – az önvalóban megállapodott.

Fordítás

A Védák legfőképpen az anyagi természet három kötőerejéről beszélnek. Ó, Arjuna, légy transzcendentális, s emelkedj e három kötőerő fölé! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint minden aggodalomtól a nyereséget és a biztonságot illetően, s légy szilárd az önvalóban!

Magyarázat

Minden anyagi cselekedet az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt végzett tettből és annak visszahatásából áll. E tetteket a gyümölcseikért hajtják végre, melyek az anyagi világbeli rabsághoz vezetnek. A Védák leginkább e gyümölcsöző cselekedetekkel foglalkoznak, hogy az embereket az érzékkielégítés síkjáról fokozatosan a transzcendentális síkra emeljék. Az Úr Kṛṣṇa arra utasítja Arjunát, tanítványát és barátját, hogy emelkedjen fel a vedānta filozófia transzcendentális síkjára, mely a brahma-jijñāsāval, vagyis a legfelsőbb transzcendens utáni tudakozódással kezdődik. Az anyagi világban minden élőlény fáradságos küzdelmet folytat létéért. Az anyagi világ megteremtése után az Úr átadta nekik a védikus bölcsességet, melyben útmutatást ad, hogyan éljenek, s hogyan szabaduljanak meg az anyagi kötelékektől. Az érzékkielégítést szolgáló tetteket, a karma-kāṇḍát leíró fejezet után az upaniṣadok – melyek a négy Véda részét képezik, mint ahogyan a Bhagavad-gītā az ötödik Védának, a Mahābhāratának a része – lehetőséget nyújtanak a lelki felemelkedésre. Az upaniṣadok jelzik a transzcendentális élet kezdetét.

Mindaddig, amíg az anyagi test létezik, az anyagi kötőerők hatásai és ellenhatásai is léteznek. Az embernek meg kell tanulnia, hogyan tűrje el a boldogság és szomorúság, a hideg és meleg stb. kettősségeit, s e kettősségek eltűrésével meg kell szabadulnia a nyereséggel vagy veszteséggel járó aggodalmaktól. Ezt a transzcendentális helyzetet a teljes Kṛṣṇa-tudatban lehet elérni, amikor az ember tökéletesen rábízza magát Kṛṣṇa jóakaratára.

Szöveg

yāvān artha uda-pāne
sarvataḥ samplutodake
tāvān sarveṣu vedeṣu
brāhmaṇasya vijānataḥ

Szó szerinti jelentés

yāvān – mindaz; arthaḥ – cél; uda-pāne – egy vízzel teli kútban; sarvataḥ – minden tekintetben; sampluta-udake – egy nagy vízgyűjtőben; tāvān – hasonlóan; sarveṣu – mindegyik; vedeṣu – védikus írásban; brāhmaṇasya – aki ismeri a Legfelsőbb Brahmant; vijānataḥ – aki teljes tudással rendelkezik.

Fordítás

Ahogy egy nagy víztároló alkalmas mindarra, amire egy kis kút, úgy a Védák valamennyi célját eléri az, aki ismeri a mögöttük rejlő szándékot.

Magyarázat

A védikus irodalom karma-kāṇḍa részében említett szertartások és áldozatok arra szolgálnak, hogy elősegítsék az önmegvalósítás fokozatos fejlődését. Az önmegvalósítás céljáról a Bhagavad-gītā tizenötödik fejezete (15.15) ír világosan: a Védák tanulmányozásának célja az Úr Kṛṣṇának, minden dolog eredeti okának a megismerése. Az önmegvalósítás tehát Kṛṣṇának és az ember Hozzá fűződő örök kapcsolatának megértését jelenti. A Bhagavad-gītā tizenötödik fejezete (15.7) az élőlények és Kṛṣṇa kapcsolatáról szintén említést tesz. Az élőlények Kṛṣṇa szerves részei, ezért a védikus tudás legfelsőbb, tökéletes szintje az, amikor az egyéni élőlény újjáéleszti Kṛṣṇa-tudatát. A Śrīmad-Bhāgavatam (3.33.7) ezt a következőképpen erősíti meg:

aho bata śva-paco ’to garīyān
yaj-jihvāgre vartate nāma tubhyam
tepus tapas te juhuvuḥ sasnur āryā
brahmānūcur nāma gṛṇanti ye te

„Ó, Uram! Aki szent nevedet énekli, az az önmegvalósítás legmagasabb szintjén áll még akkor is, ha egy alacsony rendű, caṇḍāla (kutyaevő) család szülötte. Az ilyen ember kétségtelenül végrehajtott már minden vezeklést és áldozatot a védikus rítusok alapján, s miután megfürdött minden szent zarándokhelyen, sokszor áttanulmányozta a védikus irodalmat is. Az ārya család legkiválóbb tagjának tekintik őt.”

Az embernek kellőképpen okosnak kell lennie ahhoz, hogy megértse a Védák célját, s ne csak a szertartásokhoz vonzódjon. Nem szabad arra vágynia, hogy a jobb érzékkielégítés kedvéért a mennyei birodalomba kerüljön. Ebben a korszakban a közönséges ember nem képes arra, hogy betartsa a védikus rítusok valamennyi szabályát, s az is lehetetlen számára, hogy alaposan áttanulmányozza az egész vedāntát és az upaniṣadokat. A Védák céljainak elérése sok időt, energiát, tudást és anyagi ráfordítást igényel, s ez a mai korszakban aligha lehetséges. A védikus kultúra célját akkor érjük el, ha az Úr szent nevét énekeljük, ahogyan azt az Úr Caitanya, valamennyi bűnös lélek megmentője ajánlotta. A Védák nagy tudósa, Prakāśānanda Sarasvatī egyszer megkérdezte az Úr Caitanyát, miért énekli szentimentális módon az Úr szent nevét, ahelyett, hogy a vedānta filozófiát tanulmányozná. Az Úr azt válaszolta, hogy lelki tanítómestere nagyon ostobának találta, ezért arra kérte, énekelje az Úr Kṛṣṇa szent nevét. Az Úr így is tett, s olyan eksztázis lett úrrá rajta, hogy őrültként viselkedett. Ebben a Kali-korszakban az emberek legtöbbje ostoba, s nem elég művelt ahhoz, hogy megértse a vedānta filozófiát, melynek szándékát legjobban az Úr szent nevének sértés nélküli éneklésével lehet beteljesíteni. A védikus bölcsességben a vedānta az utolsó szó, s e vedānta filozófia szerzője és ismerője az Úr Kṛṣṇa. A legjobb vedāntista az a nagy lélek, aki örömét leli az Úr szent nevének éneklésében. Ez minden védikus miszticizmus végső célja.

Szöveg

karmaṇy evādhikāras te
mā phaleṣu kadācana
mā karma-phala-hetur bhūr
mā te saṅgo ’stv akarmaṇi

Szó szerinti jelentés

karmaṇi – előírt kötelességekben; eva – bizonyosan; adhikāraḥ – jog; te – neked; – sohasem; phaleṣu – a gyümölcsökben; kadācana – bármikor; – sohasem; karma-phala – a munka eredményének; hetuḥ – oka; bhūḥ – létrejötte; – soha; te – a te; saṅgaḥ – ragaszkodásod; astu – legyen; akarmaṇi – az előírt kötelességek nem teljesítéséhez.

Fordítás

Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!

Magyarázat

E vers három dolgot említ, melyet figyelembe kell vennünk: az előírt kötelességeket, az önkényes munkát és a tétlenséget. Az ember kötelességeit az határozza meg, hogy az anyagi természet melyik kötőerejének hatása alatt áll. Az önkényes munka olyan cselekedetet jelent, amely egy felsőbb tekintély jóváhagyása nélkül történik, a tétlenség pedig az előírt kötelességek végre nem hajtását jelenti. Az Úr azt ajánlja Arjunának, hogy ne legyen tétlen, hanem hajtsa végre előírt kötelességét, de ne ragaszkodjon annak eredményéhez. A munkája gyümölcseihez ragaszkodó embernek felelnie kell tetteiért, ezért ezek vagy élvezetet, vagy szenvedést okoznak számára.

Az előírt kötelességek három alosztályba sorolhatók: mindennapi, alkalmanként végzett és gyümölcsöző cselekedetek. A mindennapi tevékenység, melyet az ember az írások utasításait követve végez, s nem vágyik annak eredményére, a jóság kötőerejébe tartozik. Az a tett, amit az ember a gyümölcséért hajt végre, kötöttséget eredményez, tehát nem kedvező. Előírt kötelessége elvégzéséhez mindenkinek joga van, ám úgy kell cselekednie, hogy ne ragaszkodjon annak eredményéhez. Az ilyen érdek nélküli, kötelességből elvégzett tettek minden kétséget kizáróan a felszabadulás útjára vezetnek.

Az Úr éppen ezért azt ajánlotta Arjunának, hogy harcoljon kötelességből, s ne ragaszkodjon az eredményhez. Ha nem venne részt a csatában, az csak egy másik fajta ragaszkodás lenne, s az efféle kötődés sohasem vezeti az embert a felszabadulás útjára. Minden anyagi vonzódás, legyen jó vagy rossz, kötöttséget eredményez. A tétlenség azonban bűn, ezért Arjuna számára a felszabaduláshoz vezető egyetlen kedvező út a kötelességből végzett harc volt.

Szöveg

yoga-sthaḥ kuru karmāṇi
saṅgaṁ tyaktvā dhanañ-jaya
siddhy-asiddhyoḥ samo bhūtvā
samatvaṁ yoga ucyate

Szó szerinti jelentés

yoga-sthaḥ – kiegyensúlyozottan; kuru – hajtsd végre; karmāṇi – kötelességeidet; saṅgam – ragaszkodást; tyaktvā – elengedve; dhanañjaya – ó, Arjuna; siddhi-asiddhyoḥ – sikerhez vagy kudarchoz; samaḥ – kiegyensúlyozottá; bhūtvā – válván; samatvam – egyensúlyt; yogaḥyogának; ucyate – hívják.

Fordítás

Végezd kötelességed megingathatatlanul, ó, Arjuna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják yogának.

Magyarázat

Kṛṣṇa azt mondja Arjunának, hogy cselekedjen a yogában. Mi a yoga? A yoga azt jelenti, hogy az elmét az örökké zavart okozó érzékek szabályozásával a Legfelsőbbre irányítjuk. És ki a Legfelsőbb? Az Úr. Ő biztatja Arjunát a harcra, ezért Arjunának nem lesz köze annak eredményéhez. A nyereség vagy a győzelem Kṛṣṇa dolga, Arjunának csupán az Ő utasításai szerint kell cselekednie. Az igazi yoga Kṛṣṇa utasításainak követése, s a Kṛṣṇa-tudatnak nevezett folyamat e yoga gyakorlását jelenti. Egyedül a Kṛṣṇa-tudat segítségével szabadulhatunk meg a birtoklásvágytól. Az embernek Kṛṣṇa szolgájává, vagyis az Ő szolgájának a szolgájává kell válnia. Ez az igazi módja a kötelesség végrehajtásának a Kṛṣṇa-tudatban, s egyedül ez segíthet, hogy a yogában cselekedjünk.

Arjuna kṣatriya volt, így a varṇāśrama-dharma intézmény részese. A Viṣṇu-purāṇában az áll, hogy a varṇāśrama-dharma egyedüli célja Viṣṇu kielégítése. Az ember tehát ne saját elégedettsége elérésére törekedjen – ahogyan az az anyagi világra jellemző –, hanem Kṛṣṇának szerezzen örömet. Ha az ember nem teszi Kṛṣṇát elégedetté, akkor nem követi megfelelően a varṇāśrama-dharma elveit. Arjuna közvetve azt az utasítást kapta, hogy Kṛṣṇa parancsai szerint cselekedjen.

Szöveg

dūreṇa hy avaraṁ karma
buddhi-yogād dhanañ-jaya
buddhau śaranam anviccha
kṛpaṇāḥ phala-hetavaḥ

Szó szerinti jelentés

dūreṇa – messzire eldobva; hi – bizony; avaram – szörnyű; karma – tettet; buddhi-yogāt – a Kṛṣṇa-tudat segítségével; dhanañjaya – ó, gazdagság meghódítója; buddhau – ilyen tudatban; śaraṇam – teljes meghódolást; anviccha – próbálj; kṛpaṇāḥ – fösvények; phala-hetavaḥ – akik tetteik gyümölcsére vágynak.

Fordítás

Ó, Dhanañjaya! Az odaadó szolgálat erejével tartsd távol magad minden emberhez nem méltó tettől, s ebben a tudatban hódolj meg az Úr előtt! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, valamennyien fösvények.

Magyarázat

Aki valóban megértette, hogy eredeti helyzete szerint az Úr örök szolgája, az a Kṛṣṇa-tudatban végzett munkán kívül minden más elfoglaltsággal felhagy. Ahogyan már megmagyaráztuk, a buddhi-yoga az Úr transzcendentális szerető szolgálatát jelenti. Ez a szolgálat az élőlény számára a cselekvés helyes módja. Csak a fösvények akarják élvezni munkájuk gyümölcsét, hogy egyre inkább elvesszenek az anyagi lét útvesztőjében. A Kṛṣṇa-tudatú tetteket kivéve minden cselekedet szörnyű, mert a végrehajtót szakadatlanul a születés és halál körforgásába kényszerítik. Az embernek ezért sohasem szabad azt kívánnia, hogy tetteinek ő legyen az oka. Mindent Kṛṣṇa-tudatban, Kṛṣṇa elégedettségéért kell tennie. A fösvények nem tudják, hogyan használják fel jó szerencsével vagy fáradságos munkával szerzett vagyonukat. Minden energiánkkal a Kṛṣṇa-tudatban kell tevékenykednünk, s így életünk sikeres lesz. Akárcsak a fösvények, a szerencsétlen emberek sem állítják emberi energiájukat az Úr szolgálatába.

Szöveg

buddhi-yukto jahātīha
ubhe sukṛta-duṣkṛte
tasmād yogāya yujyasva
yogaḥ karmasu kauśalam

Szó szerinti jelentés

buddhi-yuktaḥ – aki odaadó szolgálatot végez; jahāti – megszabadulhat; iha – ebben az életben; ubhe – mindkettőtől; sukṛta-duṣkṛte – jó és rossz eredménytől; tasmāt – ezért; yogāya – az odaadó szolgálat kedvéért; yujyasva – cselekedj így; yogaḥ – a Kṛṣṇa-tudat; karmasu – minden cselekedetben; kauśalam – művészet.

Fordítás

Az odaadó szolgálatban élő ember még ebben az életében megszabadul mind a jó, mind pedig a rossz visszahatásoktól. Törekedj hát a yogára, a tettek művészetére!

Magyarázat

Minden egyes élőlény időtlen idők óta halmozza jó és rossz tettei különféle visszahatásait, s emiatt folytonosan tudatlanságban él, nem ismerve valódi, eredeti helyzetét. A Bhagavad-gītā tanítása megszünteti ezt a tudatlanságot, mert arra tanít, hogyan hódoljunk meg minden tekintetben az Úr Śrī Kṛṣṇának, és hogyan szabaduljunk meg a születésről születésre ismétlődő tettek és visszahatások bilincseitől. Kṛṣṇa ezért azt tanácsolja Arjunának, hogy cselekedjen Kṛṣṇa-tudatban, amely megtisztítja az embert a következményekkel járó tettektől.

Szöveg

karma-jaṁ buddhi-yuktā hi
phalaṁ tyaktvā manīṣiṇaḥ
janma-bandha-vinirmuktāḥ
padaṁ gacchanty anāmayam

Szó szerinti jelentés

karma-jam – a gyümölcsöző tetteknek köszönhetően; buddhi-yuktāḥ – odaadó szolgálatot végzők; hi – bizonyosan; phalam – eredményeket; tyaktvā – elhagyva; manīṣiṇaḥ – a nagy bölcsek vagy bhakták; janma-bandha – a születés és halál kötelékéből; vinirmuktāḥ – felszabadultak; padam – helyzetet; gacchanti – elérik; anāmayam – szenvedés nélkülit.

Fordítás

Az Úr odaadó szolgálatát végezve a nagy bölcsek és bhakták megszabadulnak az anyagi világban végzett munka eredményeitől. Ily módon kiszabadulnak a születés és halál körforgásából, és [azáltal, hogy hazatérnek Istenhez] elérik azt az állapotot, amely túl van minden szenvedésen.

Magyarázat

A felszabadult élőlények hazája az a hely, ahol nincsen anyagi szenvedés. A Bhāgavatam (10.14.58) így ír erről:

samāṣritā ye pada-pallava-plavaṁ
mahat-padaṁ puṇya-yaśo murāreḥ
bhavāmbudhir vatsa-padaṁ paraṁ padaṁ
padaṁ padaṁ yad vipadāṁ na teṣām

„Aki elfogadta az Úr lótuszlábának hajóját, aki a kozmikus megnyilvánulás menedéke, s aki Mukundaként, a mukti adományozójaként híres, annak az anyagi világ óceánja nem több, mint a borjú patanyomában összegyűlt víz. Az ilyen ember célja nem az a hely, ahol minden lépésnél veszély fenyegeti, hanem a paraṁ padam, az a hely, amely mentes a szenvedéstől, a Vaikuṇṭha világa.”

Tudatlansága következtében az ember nem látja be, hogy az anyagi világ nyomorúságos hely, ahol minden lépésnél veszély leselkedik rá. Kizárólag a tudatlanság az oka, hogy a csekély értelemmel megáldott emberek gyümölcsöző cselekedetekkel próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, mert azt hiszik, hogy azok eredményei majd boldoggá teszik őket. Nem tudják, hogy a világegyetemben sehol, semmilyen anyagi testben nem élhetnek szenvedések nélkül. Az élet gyötrelmei – a születés, a halál, az öregség és a betegség – mindenhol jelen vannak ebben az anyagi világban. Aki azonban megérti, hogy igazi, eredeti helyzetében az Úr örök szolgája, s így ismeri az Istenség Személyiségének helyzetét, az az Úr transzcendentális szerető szolgálatához lát, s ennek eredményeképpen alkalmassá válik arra, hogy eljusson a Vaikuṇṭha-bolygókra, ahol sem a nyomorúságos anyagi élettel, sem az idő vagy a halál befolyásával nem találkozik. Eredeti helyzetünk ismerete egyben azt is jelenti, hogy tisztában vagyunk az Úr felsőbbrendű helyzetével. Aki azt hiszi, hogy az élőlény és az Úr egyenrangúak, az téved, és egyértelműen sötétségben él, ezért nem képes az Úr odaadó szolgálatát végezni. Ő maga válik úrrá, így egyengetvén útját az ismétlődő születés és halál felé. Ám aki megértette, hogy feladata nem más, mint hogy szolgáljon, az az Úr szolgálatába áll, és azon nyomban alkalmassá válik a Vaikuṇṭhaloka elérésére. Az Úrért végzett szolgálatot karma-yogának vagy buddhi-yogának, egyszerűbb szavakkal az Úr odaadó szolgálatának hívják.

Szöveg

yadā te moha-kalilaṁ
buddhir vyatitariṣyati
tadā gantāsi nirvedaṁ
śrotavyasya śrutasya ca

Szó szerinti jelentés

yadā – amikor; te – a te; moha – illúziódnak; kalilam – sűrű erdejét; buddhiḥ – az intelligenciával végzett transzcendentális szolgálat; vyatitariṣyati – elhagyja; tadā – akkor; gantā asi – menni fogsz; nirvedam – közömbösségbe; śrotavyasya – az iránt, amit hallani fogsz; śrutasya – amit már hallottál; ca – és.

Fordítás

Amikor értelmed kitalál az illúzió sűrű erdejéből, közömbössé válsz mindaz iránt, amit hallottál, s amit hallani fogsz.

Magyarázat

Az Úr számtalan nagy bhaktájának élete példa arra, hogyan lehet közömbössé válni a Védák rítusai iránt pusztán az Úr odaadó szolgálatával. Amikor valaki valóban megérti, hogy kicsoda Kṛṣṇa és neki milyen kapcsolata van Vele, akkor a gyümölcsöző cselekedetek szertartásai egyszerre közömbössé válnak számára, még akkor is, ha ő maga tanult brāhmaṇa. Śrī Mādhavendra Purī, a tanítványi lánc nagy bhaktája és ācāryája mondja:

sandhyā-vandana bhadram astu bhavato bhoḥ snāna tubhyaṁ namo
bho devāḥ pitaraś ca tarpaṇa-vidhau nāhaṁ kṣamaḥ kṣamyatām
yatra kvāpi niṣadya yādava-kulottaṁsasya kaṁsa-dviṣaḥ
smāraṁ smāram aghaṁ harāmi tad alaṁ manye kim anyena me

„Ó, naponta háromszor ajánlott imák, minden dicsőséget nektek! Ó, fürdés, hódolatomat ajánlom neked! Ó, félistenek! Ó, ősatyák! Kérlek, bocsássatok meg nekem, hogy képtelen vagyok tiszteletemet ajánlani nektek! Bárhol vagyok, mindenhol a Yadu-dinasztia dicső leszármazottjára [Kṛṣṇára], Kaṁsa ellenségére gondolok, s ez kiszabadít a bűnök börtönéből. Úgy gondolom, nekem ez elegendő.”

A kezdők számára fontosak a védikus szertartások és rítusok: a különféle imák, melyeket naponta háromszor elmondanak, a kora reggeli fürdés, a tiszteletnyilvánítás az ősatyáknak stb. Az az ember azonban, aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, s aki az Úr transzcendentális szerető szolgálatában él, már elérte a tökéletességet, s e szabályozó elvek közömbösek számára. Ha valaki a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa szolgálata révén képes eljutni e tudás síkjára, többé már nem szükséges végrehajtania a kinyilatkoztatott írások ajánlotta különféle vezekléseket és áldozatokat. Ezzel szemben aki nem értette meg, hogy a Védák célja Kṛṣṇa elérése, és csupán a rítusoknak és a többi formaságnak él, az hiábavalóan vesztegeti az idejét. Azok, akik Kṛṣṇa-tudatúak, felülemelkednek a śabda-brahma, vagyis a Védák és az upaniṣadok birodalmán.

Szöveg

śruti-vipratipannā te
yadā sthāsyati niścalā
samādhāv acalā buddhis
tadā yogam avāpsyasi

Szó szerinti jelentés

śruti – a védikus kinyilatkoztatásoknak; vipratipannā – a gyümölcsöző eredményei által nem befolyásolt; te – tiéd; yadā – amikor; sthāsyati – marad; niścalā – mozdulatlan; samādhau – transzcendentális tudatban, azaz Kṛṣṇa-tudatban; acalā – rendíthetetlen; buddhiḥ – értelmed; tadā – akkor; yogam – önmegvalósítást; avāpsyasi – el fogod érni.

Fordítás

Amikor elmédet többé nem zavarják meg a Védák virágos szavai, és szilárdan megállapodik az önmegvalósítás transzában, isteni tudatra teszel majd szert.

Magyarázat

Amikor valakiről azt mondjuk, hogy samādhiban van, az azt jelenti, hogy tökéletes Kṛṣṇa-tudatra tett szert. Teljes samādhiban lenni tehát nem más, mint elérni a Brahman-, a Paramātmā- és a Bhagavān-tudatosság szintjét. Az önmegvalósítás legtökéletesebb foka az, ha valaki megérti, hogy ő Kṛṣṇa örök szolgája, s egyetlen dolga, hogy teljesítse Kṛṣṇa-tudatos kötelességeit. Egy Kṛṣṇa-tudatú embert, vagyis az Úr rendíthetetlen bhaktáját nem zavarják meg a Védák virágos szavai, és nem végez gyümölcsöző tetteket sem abban a reményben, hogy a mennyei bolygókra emelkedhet. A Kṛṣṇa-tudatban az ember közvetlenül kapcsolatba kerül Kṛṣṇával, és e transzcendentális szinten képes lesz megérteni Kṛṣṇa minden utasítását. Aki így cselekszik, az kétségtelenül elnyeri annak eredményét, és szert tesz a legvégső tudásra. Csupán arra van szükség, hogy betartsa Kṛṣṇa vagy az Ő képviselője, a lelki tanítómester utasításait.

Szöveg

arjuna uvāca
sthita-prajñasya kā bhāṣā
samādhi-sthasya keśava
sthita-dhīḥ kiṁ prabhāṣeta
kim āsīta vrajeta kim

Szó szerinti jelentés

arjunaḥ uvāca – Arjuna így szólt; sthita-prajñasya – annak, aki szilárd a Kṛṣṇa-tudatban; – milyen; bhāṣā – a nyelve; samādhi-sthasya – annak, aki elmerült a transzban; keśava – ó, Kṛṣṇa; sthita-dhīḥ – aki szilárdan Kṛṣṇa-tudatú; kim – mit; prabhāṣeta – beszél; kim – hogyan; āsīta – marad egy helyben; vrajeta – megy; kim – hogyan.

Fordítás

Arjuna így szólt: Ó, Kṛṣṇa! Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a transzcendensbe merült? Hogyan s milyen szavakkal beszél? Hogyan ül és hogyan jár?

Magyarázat

Ahogy helyzetéből adódóan mindenkinek sajátos ismertetőjelei vannak, úgy a Kṛṣṇa-tudatú ember is sajátos jellemmel rendelkezik, amely beszédében, járásában, gondolkodásában, érzéseiben stb. nyilvánul meg. Vannak bizonyos megkülönböztető jegyek, amelyek alapján felmérhetjük, hogy valaki gazdag, beteg vagy művelt, s éppen így a transzcendentális Kṛṣṇa-tudatba merülő ember tetteiben is sajátos jeleket figyelhetünk meg. Ezeket a Bhagavad-gītāból ismerhetjük meg. A legfontosabb az, hogyan beszél valaki, aki Kṛṣṇa-tudatos, hiszen ez minden ember legfontosabb jellemzője. Azt mondják, a bolond embert mindaddig nem ismerik fel, míg el nem kezd beszélni. Ez valóban így van. Egy jól öltözött ostobáról senki sem tudja, hogy kicsoda, amíg ki nem nyitja a száját, ám amint beszélni kezd, nyomban elárulja magát. A Kṛṣṇa-tudatú embert azonnal felismerhetjük arról, hogy csakis Kṛṣṇáról és a Vele kapcsolatos dolgokról beszél. A többi meghatározó vonás – amelyről a következőkben esik majd szó – ennek természetes velejárója.

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
prajahāti yadā kāmān
sarvān pārtha mano-gatān
ātmany evātmanā tuṣṭaḥ
sthita-prajñas tadocyate

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; prajahāti – elhagyja; yadā – amikor; kāmān – az érzékkielégítés utáni vágyakat; sarvān – minden fajtát; pārtha – ó, Pṛthā fia; manaḥ-gatān – az elme által kitaláltakat; ātmani – a lélek tiszta állapotában; eva – bizonyosan; ātmanā – a megtisztult elme által; tuṣṭaḥ – elégedett; sthita-prajñaḥ – transzcendentális helyzetűnek; tadā – akkor; ucyate – mondják.

Fordítás

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Ó, Pārtha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló, az elme által kitalált valamennyi vágyról, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettséget, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van.

Magyarázat

A Bhāgavatam megerősíti, hogy aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, azaz aki odaadással szolgálja az Urat, a nagy szentek minden jó tulajdonságával rendelkezik, míg annak az embernek, akinek helyzete nem transzcendentális, nincsenek jó tulajdonságai, hiszen saját elmeszüleményeinél keresett menedéket. Ezért hát helyesen mondja a vers, hogy az embernek meg kell válnia minden érzéki vágytól, melyet az elme hoz létre. E vágyakat nem lehet mesterséges úton megszüntetni, ám a Kṛṣṇa-tudat cselekedeteivel minden külön erőfeszítés nélkül maguktól lecsillapodnak. Ezért haladéktalanul a Kṛṣṇa-tudat tetteihez kell látnunk, mert az odaadó szolgálat azonnal a transzcendentális tudat szintjére segíthet bennünket. Egy rendkívül fejlett szinten álló lélek mindig elégedett, mert megértette, hogy ő a Legfelsőbb Úr örök szolgája. E transzcendentális helyzetben nincsenek alantas materializmusból fakadó érzéki vágyai, s a Legfelsőbb Úr örök szolgájának természetes helyzetében mindig boldog.

Szöveg

duḥkheṣv anudvigna-manāḥ
sukheṣu vigata-spṛhaḥ
vīta-rāga-bhaya-krodhaḥ
sthita-dhīr munir ucyate

Szó szerinti jelentés

duḥkheṣu – a háromféle szenvedésben; anudvigna-manāḥ – háborítatlan elméjű; sukheṣu – a boldogság iránt; vigata-spṛhaḥ – nem érdeklődő; vīta – aki mentes; rāga – ragaszkodástól; bhaya – félelemtől; krodhaḥ – és dühtől; sthita-dhīḥ – kinek elméje rendíthetetlen; muniḥ – bölcsnek; ucyate – hívják.

Fordítás

Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.

Magyarázat

A muni szó olyan embert jelent, aki az elméleti spekuláció segítségével számtalan formában képes az elméjét működésre késztetni, ám valódi végkövetkeztetésre sohasem jut. Azt mondják, minden muninak más a nézőpontja, s a szó valódi értelmében nem is hívhatnak valakit muninak, ha felfogása nem tér el a többiekétől. Nāsāv ṛṣiryasya mataṁ na bhinnam (Mahābhārata, Vana-parva 313.117). A sthita-dhīr muni azonban, akiről az Úr beszél, különbözik a közönséges munitól. Mindig elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, mert véget vetett a kreatív spekulációnak. Praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntarának nevezik (Stotra-ratna 43), ami azt jelenti, hogy felülemelkedett az elméleti találgatások szintjén, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa, vagyis Vāsudeva minden (vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ). Őt tehát rendíthetetlen elméjű muninak hívják. Az ilyen teljesen Kṛṣṇa-tudatú embert a háromfajta szenvedés támadásai a legkevésbé sem zavarják, mert minden megpróbáltatást az Úr kegyének tekint, s úgy gondolja, hogy múltbeli bűneiért még több gyötrelmet érdemelne, s egyedül az Úr kegyéből van része csupán ilyen kevés szenvedésben. Éppen így azt is az Úrnak köszöni meg, ha boldog, mert nem érzi magát méltónak a boldogságra. Megérti, hogy csak az Úr kegyének tudható be az is, hogy kellemes körülmények között élhet, ami lehetővé teszi számára, hogy még tökéletesebb szolgálatot végezzen Neki. Az Úr szolgálata érdekében semmitől nem riad vissza, mindig serény, és nem befolyásolja ragaszkodás vagy ellenszenv. Ragaszkodás alatt azt értjük, amikor saját érzékeink kielégítése érdekében fogadunk el bizonyos dolgokat, s ha nincs jelen ilyen érzéki ragaszkodás, azt közömbösségnek nevezzük. Aki azonban szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, az se nem ragaszkodó, se nem közömbös, mert életét az Úr szolgálatának szentelte, s ennek következtében a legkevésbé sem lesz dühös, ha törekvéseiben kudarcot vall. Aki Kṛṣṇa-tudatos, az siker vagy kudarc esetén egyformán rendíthetetlen marad elhatározásában.

Szöveg

yaḥ sarvatrānabhisnehas
tat tat prāpya śubhāśubham
nābhinandati na dveṣṭi
tasya prajñā pratiṣṭhitā

Szó szerinti jelentés

yaḥ – aki; sarvatra – mindenhol; anabhisnehaḥ – ragaszkodás nélküli; tat – az; tat – azt; prāpya – elérve; śubha – jót; aśubham – rosszat; na – sohasem; abhinandati – dicsér; na – sohasem; dveṣṭi – irigykedik; tasya – az ő; prajñā – tökéletes tudása; pratiṣṭhitā – szilárd.

Fordítás

Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban.

Magyarázat

Az anyagi világban mindig számíthatunk valamilyen jó vagy rossz fordulatra. Akit az ilyen váratlan anyagi események nem zavarnak meg, s akire a jó vagy a balsors nincs hatással, arról tudhatjuk, hogy rendíthetetlen Kṛṣṇa-tudatban él. A jóval és a rosszal számolnunk kell mindaddig, míg az anyagi világban vagyunk, mert ez a világ kettősségekkel teli. A Kṛṣṇa-tudatban szilárdan gyökerező embert azonban nem befolyásolja a jó és a rossz, mert kizárólag Kṛṣṇa érdekli, aki az abszolút jó. Ez a Kṛṣṇában elmerülő tudat az embert tökéletes transzcendentális állapotba emeli, melyet szaknyelven samādhinak neveznek.

Szöveg

yadā saṁharate cāyaṁ
kūrmo ’ṅgānīva sarvaśaḥ
indriyāṇīndriyārthebhyas
tasya prajñā pratiṣṭhitā

Szó szerinti jelentés

yadā – amikor; saṁharate – behúzza; ca – és; ayam – ő; kūrmaḥ – a teknősbéka; aṅgāni – a végtagokat; iva – mint; sarvaśaḥ – valamennyi; indriyāṇi – érzékeket; indriya-arthebhyaḥ – az érzékszervek tárgyaitól; tasya – az ő; prajñā – tudata; pratiṣṭhitā – szilárd.

Fordítás

Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban.

Magyarázat

A yogī, a bhakta, vagyis az önmegvalósítást elért lélek ismertetőjele, hogy tetszése szerint képes uralkodni érzékszervein. A legtöbb ember azonban a szolgája saját érzékeinek, s így azok parancsainak engedelmeskedik. Ez a válasz arra a kérdésre, milyen helyzetben van a yogī. Az érzékszerveket mérges kígyókhoz hasonlítják, melyek szabadon, minden korlátozás nélkül akarnak cselekedni. A yogīnak, vagyis a bhaktának rendkívül erősnek kell lennie, hogy a kígyóbűvölőhöz hasonlóan irányítani tudja a kígyókat. Sohasem engedi őket önállóan cselekedni. A kinyilatkoztatott írásokban sok parancs van arra vonatkozóan, mit szabad és mit nem szabad tenni. Amíg valaki nem tudja betartani e parancsokat, s így nem képes elállni az érzéki élvezettől, addig nem érheti el a szilárd, rendíthetetlen Kṛṣṇa-tudat szintjét. Erre a legjobb példa az említett teknősbéka. A teknős bármelyik pillanatban képes visszahúzni érzékeit, hogy aztán szükség esetén bármikor kiengedje őket. Ehhez hasonlóan a Kṛṣṇa-tudatú ember is csak bizonyos célra, az Úr szolgálatában használja érzékszerveit, egyébként visszahúzza őket. Kṛṣṇa itt arra tanítja Arjunát, hogyan állítsa érzékszerveit az Úr szolgálatába, ahelyett, hogy saját elégedettségének elérésére törekedne velük. Az érzékeit visszatartó teknős jó példa arra, hogyan kell az érzékeket mindig az Úr szolgálatába állítani.

Szöveg

viṣayā vinivartante
nirāhārasya dehinaḥ
rasa-varjaṁ raso ’py asya
paraṁ dṛṣṭvā nivartate

Szó szerinti jelentés

viṣayāḥ – az érzékkielégítés tárgyaitól; vinivartante – tiltásokkal; nirāhārasya – való tartózkodást gyakorolva; dehinaḥ – a megtestesült számára; rasa-varjam – az élvezet utáni vággyal felhagyva; rasaḥ – az élvezet érzése; api – noha ott van; asya – övé; param – sokkal magasabb rendű dolgokat; dṛṣṭvā – tapasztalva; nivartate – eláll tőle.

Fordítás

A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, de az érzékek tárgyai utáni vágya megmarad. Tudata azonban rendíthetetlen, mert egy magasabb rendű ízt tapasztalva hagyott fel az érzéki élvezettel.

Magyarázat

Az érzéki élvezetektől lehetetlen elállni addig, míg valaki transzcendentális szintre nem kerül. Amikor az érzéki élvezetekről a szabályok és korlátozások betartásával mond le az ember, az olyan, mint amikor egy beteget eltiltanak bizonyos ételektől. Nincs ínyére e korlátozás, és a tiltott ételek iránti étvágyát sem veszíti el. Az érzékek valamilyen lelki folyamat – például a yama, niyama, āsana, prāṇāyāma, pratyāhāra, dhāraṇā, dhyāna stb. gyakorlatát magában foglaló aṣṭāṅga-yoga – segítségével történő visszatartása a nem túlságosan intelligens embereknek ajánlott, akik nem tudnak ennél jobbat. Ám aki a Kṛṣṇa-tudatban egyre fejlődve megízlelte a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa szépségét, annak az élettelen anyagi dolgok többé nem jelentenek élvezetet. A korlátozások ezért a kevésbé értelmes kezdők lelki fejlődését szolgálják, ám csak addig hasznosak, míg az emberben valóban fel nem ébred a vágy a Kṛṣṇa-tudatra. Ha valaki Kṛṣṇa-tudatú lesz, annak számára a közönséges dolgok egyszerre ízüket vesztik.

Szöveg

yatato hy api kaunteya
puruṣasya vipaścitaḥ
indriyāṇi pramāthīni
haranti prasabhaṁ manaḥ

Szó szerinti jelentés

yatataḥ – törekvése közben; hi – bizony; api – ellenére; kaunteya – ó, Kuntī fia; puruṣasya – az embernek; vipaścitaḥ – megkülönböztető képességgel rendelkezőnek; indriyāṇi – az érzékszervei; pramāthīni – izgatott; haranti – dobálják; prasabham – erőnek erejével; manaḥ – az elmét.

Fordítás

Ó, Arjuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják.

Magyarázat

Sok művelt bölcs, filozófus és transzcendentalista próbálkozik érzékszervei legyőzésével, minden igyekezetük ellenére azonban néha még a legkiválóbbak is áldozatul esnek az anyagi érzéki élvezetnek, az izgatott elmének köszönhetően. Viśvāmitra, a nagy bölcs és tökéletes yogī szigorú vezeklésekkel és a yoga gyakorlásával törekedett az érzékek feletti uralomra, de Menakā még őt is elcsábította, s rávette a nemi élvezetre. Természetesen sok hasonló példa akad erre a világtörténelemben. Az elmét és az érzékszerveket kordában tartani rendkívül nehéz, ha az ember nem teljesen Kṛṣṇa-tudatú. Az ilyen anyagi cselekedetektől nem lehet addig ellálni, míg elménket nem merítjük el Kṛṣṇában. Erre Śrī Yāmunācārya, a nagy szent és bhakta mutatott gyakorlati példát, aki azt mondta:

yad-avadhi mama cetaḥ kṛṣṇa-pādāravinde
nava-nava-rasa-dhāmany udyataṁ rantum āsīt
tad-avadhi bata nārī-saṅgame smaryamāne
bhavati mukha-vikāraḥ suṣṭhu niṣṭhīvanaṁ ca

„Mióta elmémet az Úr Kṛṣṇa lótuszlábának szolgálatába állítottam, s egy örökké megújuló transzcendentális íz élvezetében van részem, ha a nemi élvezet jut az eszembe, csak elfordítom az arcom, s köpök egyet.”

A Kṛṣṇa-tudat olyan transzcendentálisan csodálatos dolog, hogy hatására az anyagi élvezet minden külön törekvés nélkül íztelenné válik, ahogyan az éhes embernek is elűzi az éhségét, ha elegendő mennyiségű tápláló ételt kap. Ambarīṣa Mahārāja szintén képes volt arra, hogy legyőzze a nagy yogīt, Durvāsā Munit, mert elméjét teljesen a Kṛṣṇa-tudat töltötte be (sa vai manaḥ krṣṇa-padāravindayor vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane).

Szöveg

tāni sarvāṇi saṁyamya
yukta āsīta mat-paraḥ
vaśe hi yasyendriyāṇi
tasya prajñā pratiṣṭhitā

Szó szerinti jelentés

tāni – azokat az érzékeket; sarvāṇi – mindegyiket; saṁyamya – leigázva; yuktaḥ – lefoglalva; āsīta – legyen ilyen helyzetben; mat-paraḥ – Velem kapcsolatban; vaśe – teljesen leigázva; hi – bizony; yasya – akinek; indriyāṇi – érzékszervei; tasya – annak; prajñā – tudata; pratiṣṭhitā – szilárd.

Fordítás

Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.

Magyarázat

Ez a vers világosan elmagyarázza, hogy a Kṛṣṇa-tudat a yoga legmagasabb rendű és legtökéletesebb formája. Az ember nem képes uralkodni az érzékszervein addig, míg nem válik Kṛṣṇa-tudatúvá. Az előzőekben már említettük, hogy a nagy bölcs, Durvāsā Muni vitába bocsátkozott Ambarīṣa Mahārājával, s miután büszkesége miatt minden ok nélkül méregbe gurult, nem tudott többé uralkodni érzékein. A király nem volt olyan hatalmas yogī, mint a bölcs, ám az Úr bhaktája volt, aki szó nélkül tűrte a bölcs minden igazságtalanságát, s így ő került ki győztesen. Azért tudta féken tartani az érzékszerveit, mert rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, melyekről a Śrīmad-Bhāgavatam (9.4.18–20) ír:

sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor
vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane
karau harer mandira-mārjanādiṣu
śrutiṁ cakārācyuta-sat-kathodaye
mukunda-liṅgālaya-darśane dṛśau
tad-bhṛtya-gātra-sparśe ’ṅga-saṅgamam
ghrāṇaṁ ca tat-pāda-saroja-saurabhe
śrīmat-tulasyā rasanāṁ tad-arpite
pādau hareḥ kṣetra-padānusarpaṇe
śiro hṛṣīkeśa-padābhivandane
kāmaṁ ca dāsye na tu kāma-kāmyayā
yathottama-śloka-janāśrayā ratiḥ

„Ambarīṣa király az elméjét az Úr Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítette, szavaival az Ő hajlékát írta le, két kezével az Ő templomát tisztította, fülével az Úr kedvteléseit hallgatta, szemével az Úr formáját nézte, testével a bhakták testét érintette, orrával az Úr lótuszlábának ajánlott virágok illatát szagolta, nyelvével a Neki felajánlott tulasī-leveleket ízlelte, lábával a szent helyre ment, ahol az Ő temploma áll, fejével hódolatát ajánlotta az Úrnak, vágyait pedig az Ő kívánságainak teljesítésére használta. Ezek a tulajdonságok alkalmassá tették arra, hogy az Úr mat-para bhaktája legyen.”

A mat-para szónak ebben a vonatkozásban nagy jelentősége van. Ambarīṣa Mahārāja életéből megtudhatjuk, hogyan válhat valakiből mat-para. Śrīla Baladeva Vidyābhūṣaṇa, a mat-para lánc nagy tudósa és ācāryája megjegyzi: mad-bhakti-prabhāvena sarvendriya-vijaya-pūrvikā svātma-dṛṣṭiḥ sulabheti bhāvaḥ. „Az érzékeken csakis a Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálat révén lehet teljes mértékben uralkodni.” Néha a tűz példáját is használjuk erre: „Ahogyan a lángoló tűz mindent felemészt egy szobában, úgy éget föl minden tisztátalanságot az Úr Viṣṇu, aki a yogī szívében lakozik.” A Yoga-sūtra szintén azt írja elő, hogy Viṣṇun kell meditálnunk, nem pedig a semmin. Azok az állítólagos yogīk, akik meditációjuk középpontjába nem Viṣṇu alakját helyezik, csupán idejüket vesztegetik, amikor hiábavalóan holmi álomvilág után kutatnak. Kṛṣṇa-tudatúvá, az Istenség Személyiségének odaadó hívévé kell válnunk. Ez az igazi yoga célja.

Szöveg

dhyāyato viṣayān puṁsaḥ
saṅgas teṣūpajāyate
saṅgāt sañjāyate kāmaḥ
kāmāt krodho ’bhijāyate

Szó szerinti jelentés

dhyāyataḥ – elmélkedés közben; viṣayān – az érzékek tárgyain; puṁsaḥ – az embernek; saṅgaḥ – ragaszkodása; teṣu – az érzékek tárgyai iránt; upajāyate – kifejlődik; saṅgāt – vonzódásból; sañjāyate – kifejlődik; kāmaḥ – vágy; kāmāt – vágyból; krodhaḥ – düh; abhijāyate – megnyilvánul.

Fordítás

Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból heves vágy támad, a vágy pedig dühöt szül.

Magyarázat

Aki nem Kṛṣṇa-tudatú, abban az érzéktárgyakon elmélkedve elkerülhetetlenül anyagi vágyak ébrednek. Az érzékeknek valódi elfoglaltságra van szükségük, s ha nem az Úr transzcendentális szerető szolgálata köti le őket, akkor egész biztos, hogy a materializmust szolgálják. Az anyagi világban mindenki, még az Úr Śiva és az Úr Brahmā is – mit sem szólva a mennyei bolygókon élő többi félistenről – ki van téve az érzéktárgyak hatásának. Ha ki akarunk kerülni az anyagi lét útvesztőjéből, az egyetlen út az, hogy Kṛṣṇa-tudatúvá válunk. Az Úr Śiva mély meditációba merült, ám amikor Pārvatī az érzéki élvezetre próbálta rávenni, hajlott a szavára, s ennek eredményeképpen megszületett Kārtikeya. Hasonlóan kísértette meg Māyā-devī inkarnációja Haridāsa Ṭhākurát, amikor még ifjú bhakta volt, ám Haridāsa az Úr Kṛṣṇa iránti vegyítetlen odaadása miatt könnyedén kiállta a próbát. Śrī Yāmunācārya korábban idézett verséből kitűnik, hogy az őszinte bhakta messze elkerül minden anyagi érzéki örömöt, mert az Úr társaságában sokkal magasabb rendű lelki élvezetben van része. Ez a siker titka. Az tehát, aki nem Kṛṣṇa-tudatú – legyen bármennyire erős érzékei mesterséges elnyomásában –, végül elkerülhetetlenül kudarcot vall, mert az érzéki élvezet leghalványabb gondolata is vágyai kielégítésére fogja késztetni.

Szöveg

krodhād bhavati sammohaḥ
sammohāt smṛti-vibhramaḥ
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo
buddhi-nāśāt praṇaśyati

Szó szerinti jelentés

krodhāt – a dühből; bhavati – lesz; sammohaḥ – teljes illúzió; sammohāt – az illúzióból; smṛti – az emlékezet; vibhramaḥ – zavara; smṛti-bhraṁśāt – az emlékezet zavarából; buddhi-nāśaḥ – az értelem elvesztése; buddhi-nāśāt – és az értelem elvesztése folytán; praṇaśyati – az ember elbukik.

Fordítás

A düh eredménye teljes illúzió, az illúzióé pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.

Magyarázat

Śrīla Rūpa Gosvāmī a következő utasítást adja számunkra:

prāpañcikatayā buddhyā
hari-sambandhi-vastunaḥ
mumukṣubhiḥ parityāgo
vairāgyaṁ phalgu kathyate

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.258)

Kṛṣṇa-tudata fejlődése során az ember megtanulja, hogy minden felhasználható az Úr szolgálatában. Akik nem ismerik a Kṛṣṇa-tudatot, azok természetellenes módszerekkel próbálják elkerülni az anyagi dolgokat, s ennek az az eredménye, hogy noha az anyagi kötelékek alóli felszabadulásra vágynak, nem jutnak el a lemondás tökéletes szintjére. Állítólagos lemondásukat phalgunak, lényegtelennek nevezik. A Kṛṣṇa-tudatú ember ezzel szemben tudja, hogyan használjon fel mindent az Úr szolgálatában, s ezért ő nem esik áldozatul az anyagi tudatnak. Az imperszonalisták például azt gondolják, hogy mivel az Úr, az Abszolút személytelen, nem képes enni. Megpróbálnak lemondani a finom ételekről, ám a bhakták velük ellentétben tudják, hogy Kṛṣṇa a legfelsőbb élvező, s elfogyasztanak mindent, amit odaadással felajánlanak Neki. Finomabbnál finomabb ételeket ajánlanak fel az Úrnak, majd megeszik a maradékot, amit prasādának hívnak. Ily módon minden lelkivé válik, s a bhaktákat nem fenyegeti az elbukás veszélye. Kṛṣṇa-tudatosan elfogyasztják a prasādát, míg az abhakták azt anyaginak tekintik, s elutasítják. Az imperszonalisták természetellenes lemondásuk miatt tehát nem tudják élvezni az életet, s ennek következtében elméjük a legkisebb izgatásra is az anyagi lét mocsarába rántja őket. A szentírások szerint az ilyen lélek még ha el is éri a felszabadulást, ismét visszaesik, mert nem áll mögötte az odaadó szolgálat támasza.

Szöveg

rāga-dveṣa-vimuktais tu
viṣayān indriyaiś caran
ātma-vaśyair vidheyātmā
prasādam adhigacchati

Szó szerinti jelentés

rāga – a ragaszkodástól; dveṣa – és közömbösségtől; vimuktaiḥ – megszabadultak által; tu – de; viṣayān – az érzéktárgyakat; indriyaiḥ – érzékei által; caran – használva; ātma-vaśyaiḥ – kontrolláltak által; vidheya-ātmā – a szabályozott szabadság útját követő; prasādam – az Úr kegyét; adhigacchati – eléri.

Fordítás

De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét.

Magyarázat

Már elmondtuk, hogy valamilyen természetellenes folyamattal a felszínen lehetséges uralkodni az érzékszervek fölött, de mindaddig, amíg az érzékeket nem állítjuk az Úr transzcendentális szolgálatába, minden esély megvan a visszaesésre. Az, aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, látszólag talán az érzékek síkján cselekszik, ám amiatt, hogy Kṛṣṇa-tudatú, egyáltalán nem ragaszkodik az érzéki cselekedetekhez. Semmi mással nem törődik, csak Kṛṣṇa elégedettségével, ezért fölötte áll minden ragaszkodásnak és ellenszenvnek. Ha Kṛṣṇa úgy akarja, a bhakta mindent megtesz, még azt is, amit egyébként nem akar, ha pedig Kṛṣṇa nem akarja, nem tesz olyat, amit másképp saját elégedettsége érdekében megtenne. Kṛṣṇa utasítását követve cselekszik, ezért ő dönti el, mit tesz és mit nem. Ez a tudat Kṛṣṇa indokolatlan kegye, amit a bhakta elnyerhet még akkor is, ha az érzékek elégedettségére vágyva cselekszik.

Szöveg

prasāde sarva-duḥkhānāṁ
hānir asyopajāyate
prasanna-cetaso hy āśu
buddhiḥ paryavatiṣṭhate

Szó szerinti jelentés

prasāde – az Úr indokolatlan kegyét elnyerve; sarva – minden; duḥkhānām – anyagi szenvedésnek; hāniḥ – megsemmisülése; asya – neki; upajāyate – történik; prasanna-cetasaḥ – a derűs elméjűnek; hi – bizonyosan; āśu – nagyon hamar; buddhiḥ – értelme; pari – kielégítően; avatiṣṭhate – megszilárdul.

Fordítás

Aki ily módon elégedett [a Kṛṣṇa-tudatban], annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul.

Szöveg

nāsti buddhir ayuktasya
na cāyuktasya bhāvanā
na cābhāvayataḥ śāntir
aśāntasya kutaḥ sukham

Szó szerinti jelentés

na asti – nem lehet; buddhiḥ – transzcendentális értelme; ayuktasya – annak, aki nem áll kapcsolatban (a Kṛṣṇa-tudattal); na – nem; ca – és; ayuktasya – annak, aki nem Kṛṣṇa-tudatú; bhāvanā – a (boldogságban) megállapodott elme; na – nem; ca – és; abhāvayataḥ – annak, aki nem szilárd; śāntiḥ – béke; aśāntasya – a nem békésnek; kutaḥ – hol van; sukham – boldogság.

Fordítás

Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel [a Kṛṣṇa-tudatban], annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna lehetséges a boldogság béke nélkül?

Magyarázat

Amíg valaki nem Kṛṣṇa-tudatú, nem érheti el a békét. Az ötödik fejezet (5.29) megerősíti, hogy csak akkor lehet valaki valóban békés, ha megérti, hogy Kṛṣṇa az áldozat és vezeklés minden kedvező eredményének egyetlen élvezője, az univerzumok valamennyi megnyilvánulásának birtokosa és minden élőlény igaz barátja. Ezért annak az elméjéből, aki nem Kṛṣṇa-tudatú, hiányzik a végső cél, s ez nyughatatlanságot okoz. Ám ha valaki biztos abban, hogy Kṛṣṇa mindenki és minden élvezője, tulajdonosa és barátja, az rendíthetetlen elméjével békét tud teremteni. Aki tehát úgy cselekszik, hogy nincsen kapcsolata Kṛṣṇával, annak örökké aggodalomban és nyugtalanságban van része, bármennyire is próbál nyugalmat színlelni és fejlett lelki szinten állónak látszani. A Kṛṣṇa-tudat egy magától megnyilvánuló békés állapot, melyet csakis Kṛṣṇával kapcsolatba kerülve lehet elérni.

Szöveg

indriyāṇāṁ hi caratāṁ
yan mano ’nuvidhīyate
tad asya harati prajñāṁ
vāyur nāvam ivāmbhasi

Szó szerinti jelentés

indriyāṇām – az érzékek közül; hi – bizonyosan; caratām – csapongó; yat – amivel; manaḥ – az elme; anuvidhīyate – állandóan elfoglalt lesz; tat – az; asya – annak; harati – elragadja; prajñām – értelmét; vāyuḥ – szél; nāvam – csónakot; iva – mint; ambhasi – a vízen.

Fordítás

Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.

Magyarázat

Minden érzékszervet az Úr szolgálatába kell állítanunk, mert ha közülük akár egy is érzékkielégítéssel foglalkozik, az már eltérítheti a bhaktát a transzcendentális fejlődés útjáról. Ahogyan Ambarīṣa Mahārāja életével kapcsolatban megemlítettük, minden érzékünknek Kṛṣṇa-tudatos elfoglaltságot kell adnunk. Ez a helyes módja az elme szabályozásának.

Szöveg

tasmād yasya mahā-bāho
nigṛhītāni sarvaśaḥ
indriyāṇīndriyārthebhyas
tasya prajñā pratiṣṭhitā

Szó szerinti jelentés

tasmāt – ezért; yasya – akinek; mahā-bāho – ó, erős karú; nigṛhītāni – féken vannak tartva; sarvaśaḥ – körös-körül; indriyāṇi – az érzékei; indriya-arthebhyaḥ – az érzéktárgyaktól; tasya – annak; prajñā – az értelme; pratiṣṭhitā – szilárd.

Fordítás

Ezért, ó, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen.

Magyarázat

Az érzékek kielégítésére irányuló késztetést kizárólag Kṛṣṇa-tudattal lehet legyőzni, vagyis azzal, hogy valamennyi érzékünket az Úr transzcendentális szerető szolgálatába állítjuk. Ahogyan az ellenséget a túlerő győzi le, úgy az érzékek fölött is egyedül az Urat szolgálva lehet győzelmet aratni, s nem emberi próbálkozással. Aki megérti, hogy az ember csakis a Kṛṣṇa-tudat által szilárdíthatja meg igazán az értelmét, s hogy e művészetet egy hiteles lelki tanítómester irányítása alatt kell gyakorolnia, azt sādhakának nevezik, olyan jelöltnek, aki megérett a felszabadulásra.

Szöveg

yā niśā sarva-bhūtānāṁ
tasyāṁ jāgarti saṁyamī
yasyāṁ jāgrati bhūtāni
sā niśā paśyato muneḥ

Szó szerinti jelentés

– ami; niśā – éj; sarva – minden; bhūtānām – élőlénynek; tasyām – abban; jāgarti – éber; saṁyamī – a fegyelmezett; yasyām – amelyikben; jāgrati – ébren van; bhūtāni – minden lény; – az; niśā – éjjel; paśyataḥ – a befelé tekintő; muneḥ – bölcsnek.

Fordítás

Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka.

Magyarázat

Az értelmes emberek két csoportot alkotnak. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek intelligenciája az érzékkielégítést szolgáló anyagi tettekre korlátozódik, míg a másikba azok, akik befelé tekintenek, s készen állnak az önmegvalósításra. Az introspektív, gondolkodó bölcs cselekedetei éjszakát jelentenek a materializmusba merült embereknek. Mivel a materialisták mit sem tudnak az önmegvalósításról, ilyenkor is folytatják álmukat, ám a befelé tekintő bölcs ébren marad az ő „éjszakájukban”. A bölcs transzcendentális örömöt érez, amint fokozatosan fejlődik a lelki életben, míg az anyagi tetteket végrehajtó ember az önmegvalósítás szempontjából alszik, s az érzéki gyönyörök különféle változatairól álmodva néha boldognak, néha pedig boldogtalannak érzi magát. Az anyagi boldogság vagy boldogtalanság közömbösen hat a befelé fordulóra, s miközben folytatja az önmegvalósítást szolgáló tetteit, az anyagi visszahatások nem zavarják meg.

Szöveg

āpūryamāṇam acala-pratiṣṭhaṁ
samudram āpaḥ praviśanti yadvat
tadvat kāmā yaṁ praviśanti sarve
sa śāntim āpnoti na kāma-kāmī

Szó szerinti jelentés

āpūryamāṇam – a mindig töltődő; acala-pratiṣṭham – mozdulatlan; samudram – óceánba; āpaḥ – vizek; praviśanti – beleömlenek; yadvat – amint; tadvat – úgy; kāmāḥ – vágyak; yam – akibe; praviśanti – ömlenek; sarve – mind; saḥ – az a személy; śāntim – békét; āpnoti – eléri; na – nem; kāma-kāmī – aki teljesíteni kívánja vágyait.

Fordítás

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

Magyarázat

A hatalmas óceán rendkívüli víztömeg, ám örökké egyre több és több víz ömlik bele, különösen az esős évszak idején. Ennek ellenére azonban ugyanolyan mozdulatlan marad: nem kavarodik fel, s nem önt ki medréből. Ez jellemzi a szilárd Kṛṣṇa-tudatú embert is. Amíg az embernek anyagi teste van, a test érzékkielégítés utáni követelései nem szűnnek meg. A bhaktát azonban tökéletessége miatt nem zavarják meg az efféle vágyak. Aki Kṛṣṇa-tudatú, annak semmire sincs szüksége, mert az Úr ellátja mindennel, amire az anyagi lét során szüksége van. Éppen ezért olyan ő, mint az óceán: mindig teljes magában. Vágyak özöne zúdulhat rá, ahogyan a folyók ömlenek az óceánba, ő azonban rendíthetetlen marad tetteiben, s az érzékkielégítésre irányuló vágyak a legkevésbé sem zavarják. Ez a Kṛṣṇa-tudatú ember ismertetőjele, aki – noha a vágyak jelen vannak benne – nem hajlik többé az anyagi érzékkielégítésre. Az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végezve mindig elégedett, ezért megingathatatlan marad, mint az óceán, s így teljes békében van része. Ezzel szemben mások, akik vágyaik beteljesítésére törekednek – beleértve még a felszabadulás utáni vágyat is, az anyagi siker utáni vágyról nem is beszélve –, sohasem érik el a békét. A tetteik gyümölcsére törekvők, a felszabadulásra vágyók és a misztikus hatalomra törekvő yogīk mind boldogtalanok beteljesületlen kívánságaik miatt. A Kṛṣṇa-tudatú ember azonban boldog az Úr szolgálatában, s nincsenek beteljesülésre váró vágyai. Valójában még az anyagi kötelékek alól sem akar felszabadulni. Kṛṣṇa bhaktáinak nincsenek anyagi vágyaik, ezért tökéletesen békések.

Szöveg

vihāya kāmān yaḥ sarvān
pumāṁś carati niḥspṛhaḥ
nirmamo nirahaṅkāraḥ
sa śāntim adhigacchati

Szó szerinti jelentés

vihāya – feladva; kāmān – az érzékkielégítés utáni anyagi vágyakat; yaḥ – aki; sarvān – mindet; pumān – az az ember; carati – él; niḥspṛhaḥ – vágyak nélkül; nirmamaḥ – birtoklásvágy nélkül; nirahaṅkāraḥ – hamis ego nélkül; saḥ – ő; śāntim – tökéletes békét; adhigacchati – elér.

Fordítás

Egyedül az éri el az igazi békét, aki megszabadult minden érzékkielégítésre irányuló vágytól, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól.

Magyarázat

Vágyak nélkül élni azt jelenti, hogy az ember nem törekszik az érzékkielégítésre. Az a vágy tehát, hogy valaki Kṛṣṇa-tudatúvá váljon, valójában vágynélküliség. Amikor az ember megérti valódi helyzetét mint Kṛṣṇa örök szolgája, s nem tekinti magát tévesen az anyagi testnek, valamint nem vallja magát jogtalanul semmi tulajdonosának, akkor a Kṛṣṇa-tudat tökéletes szintjére érkezett el. E tökéletes szintre eljutva tudja, hogy mivel Kṛṣṇa a birtokosa mindennek, mindent arra kell használnia, hogy Neki örömet szerezzen. Arjuna saját érzékkielégítésére gondolva nem akart harcolni, ám amikor teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá vált, mégis fegyvert fogott, mert Kṛṣṇa ezt kívánta tőle. Saját magáért nem akart harcolni, Kṛṣṇáért azonban ugyanaz az Arjuna minden erejével küzdött. Az az ember a valóban vágyak nélküli, aki Kṛṣṇa kedvét keresi, s nem az, aki természetellenes módon próbálja elűzni vágyait. Az élőlény nem lehet vágyak vagy érzékek nélküli, de változtatnia kell vágyai minőségén. Az anyagi kívánságoktól mentes ember jól tudja, hogy minden Kṛṣṇához tartozik (īśāvāsyam idaṁ sarvam), ezért semmit sem tekint jogtalanul a magáénak. Ez a transzcendentális tudás az önmegvalósításon alapszik, vagyis annak tökéletes felismerésén, hogy az élőlény lelki azonosságában Kṛṣṇa örök, szerves része, s ezért az élőlény örök helyzetében sohasem állhat Kṛṣṇával egyenlő vagy Nála magasabb szinten. E Kṛṣṇa-tudatos felfogás jelenti az igazi béke alapját.

Szöveg

eṣā brāhmī sthitiḥ pārtha
naināṁ prāpya vimuhyati
sthitvāsyām anta-kāle ’pi
brahma-nirvāṇam ṛcchati

Szó szerinti jelentés

eṣā – ez; brāhmī – lelki; sthitiḥ – helyzet; pārtha – ó, Pṛthā fia; na – sohasem; enām – ezt; prāpya – elérve; vimuhyati – megzavarodik; sthitvā – ilyen állapotban; asyām – ebben; anta-kāle – az élet végén; api – szintén; brahma-nirvāṇam – Isten lelki birodalmát; ṛcchati – eléri.

Fordítás

Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába.

Magyarázat

Az ember szert tehet a Kṛṣṇa-tudatra, az isteni életre egyetlen pillanat alatt is, de előfordulhat, hogy millió és millió élet sem elegendő számára, hogy elérje ezt a szintet. Ez csupán a tények megértésétől és elfogadásától függ. Khaṭvāṅga Mahārāja a halála előtt néhány perccel jutott el az életnek erre a szintjére, amikor átadta magát Kṛṣṇának. A nirvāṇa azt jelenti, hogy az ember véget vet az anyagi felfogású életnek. A buddhista filozófia szerint az anyagi élet után nincs semmi, ám a Bhagavad-gītā mást tanít. Az igazi élet az anyagi lét befejezése után kezdődik. A pusztán a durva anyagban hívő materialista beéri annyival, hogy tudja: fel kell hagynia anyagi életmódjával, ellenben a lelki értelemben fejlett emberek számára ez után az anyagi élet után egy másik élet következik. Ha valaki szerencsés módon még azelőtt Kṛṣṇa-tudatú lesz, hogy élete véget érne, azonnal eljut a brahma-nirvāṇa szintjére. Isten országa és az Úr odaadó szolgálata között nincsen különbség. Mindkettő az abszolút síkon van, ezért az Úr transzcendentális szerető szolgálata a lelki világ elérését jelenti. Az ember az anyagi világban érzékei kielégítéséért cselekszik, míg a lelki világban mindent Kṛṣṇa-tudatban tesz. Aki még ebben az életében Kṛṣṇa-tudatossá válik, az azonnal eléri a Brahmant, s aki Kṛṣṇa-tudatos, az minden kétséget kizárva már belépett Isten országába.

A Brahman az anyag ellentéte, így a brāhmī sthiti azt jelenti: „nem az anyagi cselekedetek szintjén”. A Bhagavad-gītā az Úr odaadó szolgálatát felszabadult szintnek tekinti (sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate), így a brāhmī sthiti nem más, mint megszabadulás az anyagi kötelékektől.

Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura a Bhagavad-gītā második fejezetéről kijelenti, hogy az az egész mű tartalmának tömör összefoglalása. A Bhagavad-gītā témáját a karma-yoga, a jñāna-yoga és a bhakti-yoga alkotja. A második fejezet a karma- és a jñāna-yogát tárgyalja nagyon érthetően, s röviden a bhakti-yogáról is említést tesz a mű tartalmának összegzése kapcsán.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā második fejezetéhez, melynek címe: „A Bhagavad-gītā tartalmának összefoglalása”.