Skip to main content

TIZENHATODIK FEJEZET

Az isteni és a démoni természet

1–3. VERS:
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Félelemnélküliség, a lét megtisztítása, a lelki tudás művelése, adományozás, önfegyelmezés, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól – ó, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.
4. VERS:
Ó, Pṛthā fia! Büszkeség, dölyf, önteltség, düh, durvaság és tudatlanság – ezek a tulajdonságok tartoznak a démoni természethez.
5. VERS:
A transzcendentális tulajdonságok a felszabaduláshoz vezetnek, míg a démonikusak kötöttséget eredményeznek. Ne aggódj, ó, Pāṇḍu fia, mert te isteni jellemmel születtél!
6. VERS:
Ó, Pṛthā fia, kétféle teremtett lény van ebben a világban: az egyiket isteninek, a másikat démoninak hívják. Az isteni jellemről már bővebben szóltam. Hallj most Tőlem a démoniról is!
7. VERS:
A démonikus emberek nem tudják, mit kell tenni és mit nem szabad tenni. Sem tisztaság, sem helyes viselkedés, sem pedig becsületesség nem jellemzi őket.
8. VERS:
Azt mondják, hogy ez a világ valótlan, nincsen alapja, és nincs irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, s a kéjvágyon kívül nincs más oka.
9. VERS:
Efféle végkövetkeztetésekre jutva az önmagukból kifordult, csekély értelemmel megáldott, démoni emberek kedvezőtlen, szörnyű tettekbe fognak, hogy elpusztítsák a világot.
10. VERS:
A démonikus emberek a kielégíthetetlen kéjvágyban keresnek menedéket, s a gőg és a hamis tekintély önteltségébe merülnek. Illúziójukban a mulandó vonzza őket, s így mindig tisztátalan tettekre tesznek fogadalmat.
11 – 12. VERS:
Abban hisznek, hogy az érzékkielégítés az emberi civilizáció elsődleges szükséglete, ezért életük végéig tart határtalan aggodalmuk. Ezer és ezer vágy láncolja le őket, s a kéjben és dühben elmerülve törvénytelen úton keresnek pénzt érzékeik kielégítéséhez.
13 – 15. VERS:
A démonikus ember így gondolkodik: „Most ennyi vagyonom van, s a terveim szerint ez gyarapodni fog. Oly sok minden az enyém, s a jövőben még több kincsem lesz. Volt egy ellenségem, de már megöltem, és előbb vagy utóbb a többivel is elbánok majd. Én vagyok mindennek az ura, mindennek az élvezője, tökéletes, hatalmas és boldog. Én vagyok a leggazdagabb, és előkelő rokonok vesznek körül. Senki sem olyan hatalmas és boldog, mint én. Áldozatokat hajtok majd végre, egy kicsit adományozni is fogok, s így élvezem majd az életet.” Ily módon téveszti meg őt a tudatlanság.
16. VERS:
A számtalan aggodalomtól megzavarodva, az illúzió szövevényébe keveredve egyre erősebben ragaszkodnak az érzéki örömökhöz, s a pokolba zuhannak.
17. VERS:
Önteltek, örökké szemtelenek, s a vagyon és az áltekintély káprázatában olykor büszkén, minden előírást és szabályt mellőzve áldozatokat hajtanak végre, melyek csupán névleges áldozatok.
18. VERS:
A démonok a hamis egótól, az erőtől, a büszkeségtől, a kéjvágytól és a dühtől megtévesztve irigyek lesznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, aki az ő testükben és mások testében egyaránt jelen van, és gyalázzák az igazi vallást.
19. VERS:
Örökre az anyagi lét óceánjába, különféle démoni fajokba dobom az irigyeket és a gonoszokat, az emberiség alját.
20. VERS:
Ó, Kuntī fia! Az ilyen emberek újra és újra démoni fajokban fognak megszületni, így sohasem érhetnek el Engem. Fokozatosan a lét legszörnyűbb formájába süllyednek.
21. VERS:
Három kapu nyílik e pokolba: a vágy, a düh és a mohóság. Minden józan embernek meg kell válnia tőlük, mert a lélek lealacsonyodásához vezetnek.
22. VERS:
Ó, Kuntī fia! Aki kikerülte a pokol e három kapuját, az olyan tettekbe fog, melyek elősegítik az önmegvalósítást. Ily módon fokozatosan eléri a legfelsőbb célt.
23. VERS:
De aki félredobja az írások parancsolatait, és saját kénye-kedvére cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legvégső célt nem éri el.
24. VERS:
Az írások útmutatásából kell megérteni, mi a kötelesség és mi nem az. Miután az ember megismerte e szabályokat, cselekedjék úgy, hogy fokozatosan felemelkedhessen általuk.