Bg. 16.24

Mint ahogy a tizenötödik fejezet kijelentette, a Védák minden szabályának és előírásának célja Śrī Kṛṣṇa megismerése. Az ember akkor érte el a védikus irodalomból elsajátítható tudás legtökéletesebb szintjét, ha megértette a Bhagavad-gītāból, kicsoda Kṛṣṇa, s ekképpen Kṛṣṇa-tudatossá válva odaadó szolgálatot végez. Az Úr Caitanya Mahāprabhu megkönnyítette számunkra ezt a folyamatot. Csupán arra kérte az embereket, hogy énekeljék a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, szolgálják odaadóan az Urat, és fogyasszák a mūrtiknak felajánlott étel maradékait. Aki egyenesen az ilyen odaadó tettekhez lát, arról tudnunk kell, hogy már áttanulmányozta az egész védikus irodalmat, és tökéletesen megértette a végkövetkeztetést. Természetesen a közönséges, nem Kṛṣṇa-tudatú embernek vagy azoknak, akik nem végeznek odaadó szolgálatot, a Védák utasításaiból kell megtudniuk, hogy mit kell és mit nem szabad tenniük, s az előírásokat vita nélkül végre kell hajtaniuk. Ezt hívják a śāstra, vagyis a szentírás által előírt elvek követésének. A śāstrák mentesek attól a négy alapvető hibától, melyek a feltételekhez kötött lelket jellemzik: a feltételekhez kötött léleknek tökéletlenek az érzékei, hajlamos a csalásra, biztos, hogy hibázik, és biztos, hogy illúzióban van. Ez a négy legfőbb hiányosság alkalmatlanná teszi arra, hogy szabályokat és előírásokat teremtsen. Ezért a négy hibán felül álló śāstrák előírásait és kijelentéseit valamennyi nagy szent, ācārya és nagy lélek módosítás nélkül követi.

Indiában a lelki tudomány művelőinek számtalan csoportja van, melyek általában két irányzathoz, a személytelen és a személyes filozófiai irányzathoz tartoznak. A Védák elveit követő életforma mindkettőre jellemző. Az írások elveinek betartása nélkül ugyanis senki sem érheti el a tökéletesség szintjét. Ezért tekinthető szerencsésnek az, aki valóban megértette a śāstrák szándékát.

Az emberi társadalom degradálódását az okozza, hogy elfordultunk az Istenség Legfelsőbb Személyisége megismerését szolgáló elvektől. Ez az emberi életben a legnagyobb bűn, ezért a māyā, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének anyagi energiája a háromféle szenvedés formájában folytonosan aggodalmat okoz nekünk. Ez az anyagi energia az anyagi természet három kötőerejéből áll. Az embernek legalább a jóság szintjére fel kell emelkednie ahhoz, hogy a Legfelsőbb Úrról szóló tudás útjára léphessen. Ha nem jut el a jóság szintjéig, akkor a tudatlanságban és a szenvedélyben kell maradnia, melyek démoni létet idéznek elő. A szenvedély és tudatlanság kötőerejének rabjai gúnyt űznek az írásokból, a szent emberekből és az Istenség Legfelsőbb Személyisége helyes megismeréséből. Nem engedelmeskednek a lelki tanítómester utasításainak, és nem törődnek a szentírások parancsolataival sem. Annak ellenére, hogy hallottak az odaadó szolgálat dicsőségéről, nem vonzódnak hozzá, ehelyett saját utakat találnak ki fejlődésük érdekében. Ez csupán néhány az emberi társadalom azon hibái közül, amelyek a démoni léthez vezetnek. Ha azonban valaki képes követni egy megfelelő, hiteles lelki tanítómester utasításait, aki a felemelkedés útjára, egy magasabb szintre tudja vezetni, élete sikeressé válik.