Skip to main content

TEXT 3

3. VERS

Texto

Szöveg

aśraddadhānāḥ puruṣā
dharmasyāsya paran-tapa
aprāpya māṁ nivartante
mṛtyu-saṁsāra-vartmani
aśraddadhānāḥ puruṣā
dharmasyāsya paran-tapa
aprāpya māṁ nivartante
mṛtyu-saṁsāra-vartmani

Palabra por palabra

Szó szerinti jelentés

aśraddadhānāḥ — aquellos que son infieles; puruṣāḥ — esa clase de personas; dharmasya — hacia ese proceso religioso; asya — este; param-tapa — ¡oh, aniquilador de los enemigos!; aprāpya — sin obtener; mām — a Mí; nivartante — regresan; mṛtyu — de muerte; saṁsāra — en la existencia material; vartmani — en el sendero de.

aśraddadhānāḥ – a hit nélküli; puruṣāḥ – emberek; dharmasya – a vallás folyamatában; asya – ebben; parantapa – ó, ellenség elpusztítója; aprāpya – nem érve el; mām – Engem; nivartante – visszatérnek; mṛtyu – a halálnak; saṁsāra – az anyagi létnek; vartmani – az útjára.

Traducción

Fordítás

Aquellos que no son fieles en este servicio devocional no pueden alcanzarme, ¡oh, conquistador de los enemigos! Por lo tanto, ellos regresan al sendero del nacimiento y la muerte de este mundo material.

Ó, ellenség legyőzője! Akiknek nincs hitük az odaadó szolgálatban, azok nem érhetnek el Engem, hanem visszatérnek az anyagi világbeli születés és halál ösvényére.

Significado

Magyarázat

Los infieles no pueden llevar a cabo este proceso del servicio devocional; ése es el significado de este verso. La fe se crea mediante la relación con devotos. La gente desafortunada no tiene fe en Dios, ni siquiera después de oír a grandes personalidades presentar toda la prueba de la literatura védica. Esas personas son indecisas, y no pueden permanecer fijas en el servicio devocional del Señor. Así pues, la fe es un factor de lo más importante para progresar en el cultivo de conciencia de Kṛṣṇa. En el Caitanya-caritāmṛta se dice que fe es la plena convicción en que, por el simple hecho de servir al Señor Supremo, Śrī Kṛṣṇa, se puede lograr la perfección absoluta. Eso se llama verdadera fe. Como se afirma en el Śrīmad-Bhāgavatam (4.31.14):

Aki nem rendelkezik hittel, nem képes végigjárni az odaadó szolgálat útját – ez a mondanivalója ennek a versnek. A hit a bhakták társaságában ébred fel. A szerencsétlen emberek még azután sem hisznek Istenben, hogy a legkiválóbb személyiségektől hallották a védikus irodalom bizonyítékait. Határozatlanok, s nem tudnak szilárdan megállapodni az Úr odaadó szolgálatában. A hit tehát a legfontosabb tényező, ami szükséges ahhoz, hogy fejlődhessünk a Kṛṣṇa-tudatban. A Caitanya-caritāmṛta szerint a hit az a teljes meggyőződés, hogy csupán a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa szolgálatával teljes tökéletességet lehet elérni. Ezt hívják igazi hitnek. A Śrīmad-Bhāgavatam (4.31.14) így ír:

yathā taror mūla-niṣecanena
tṛpyanti tat-skandha-bhujopaśākhāḥ
prāṇopahārāc ca yathendriyāṇāṁ
tathaiva sarvārhaṇam acyutejyā
yathā taror mūla-niṣecanena
tṛpyanti tat-skandha-bhujopaśākhāḥ
prāṇopahārāc ca yathendriyāṇāṁ
tathaiva sarvārhaṇam acyutejyā

«Al darle agua a la raíz de un árbol, uno satisface a sus ramas, ramitas y hojas, y al suministrarle comida al estómago, uno satisface a todos los sentidos del cuerpo. De igual modo, al uno dedicarse al trascendental servicio del Señor Supremo, automáticamente satisface a todos los semidioses y a todas las demás entidades vivientes». Por lo tanto, después de leer el Bhagavad-gītā se debe llegar prestamente a la conclusión del Bhagavad-gītā: uno debe abandonar todas las demás ocupaciones y adoptar el servicio del Señor Supremo, Kṛṣṇa, la Personalidad de Dios. Si uno está convencido de esa filosofía de la vida, eso es tener fe.

„A fa gyökerét öntözve az ágak és a levelek is elégedetté válnak, s ha az étel a gyomorba jut, kielégül a test minden érzéke. Éppen így a Legfelsőbb Úr transzcendentális szolgálatával is minden félistent és élőlényt elégedetté teszünk.” A Bhagavad-gītā elolvasása után azonnal megérthetjük annak végkövetkeztetését: fel kell hagynunk minden más tevékenységgel, s el kell kezdenünk a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége szolgálatát. Ha valakinek meggyőződésévé vált ez az életfilozófia, annak igazi hite van.

Ahora bien, el desarrollo de esa fe constituye el proceso de conciencia de Kṛṣṇa. Hay tres categorías de hombres conscientes de Kṛṣṇa. En la tercera categoría se encuentran aquellos que no tienen fe. Ellos, incluso si se hallan dedicados oficialmente al servicio devocional, no pueden alcanzar la etapa más elevada y perfecta. Lo más probable es que después de algún tiempo se resbalen. Puede que ellos se ocupen, pero como no tienen plena fe y convicción, es muy difícil para ellos continuar en el proceso de conciencia de Kṛṣṇa. Hemos tenido la experiencia práctica al llevar a cabo nuestra actividad misionera, de que cierta gente viene y, con algún motivo oculto, se aplica en el proceso de conciencia de Kṛṣṇa, y en cuanto logra estar algo bien económicamente, abandona el proceso y se entrega de nuevo a sus antiguos hábitos. Solo mediante la fe puede uno adelantar en el proceso de conciencia de Kṛṣṇa. En lo que respecta al desarrollo de fe, aquel que está bien versado en las Escrituras del servicio devocional y que ha alcanzado la etapa de la fe firme, se dice que es una persona consciente de Kṛṣṇa de primera categoría. En la segunda categoría se encuentran aquellos que no están muy adelantados en su comprensión de las Escrituras devocionales, pero que automáticamente tienen una fe firme en que el kṛṣṇa-bhakti, o el servicio que se le presta a Kṛṣṇa, es el mejor camino, y en virtud de ello lo han emprendido de buena fe. En consecuencia, ellos son superiores a los de la tercera categoría, que ni tienen un conocimiento perfecto de las Escrituras, ni una buena fe, pero que mediante las compañías y la sencillez tratan de seguir. La persona consciente de Kṛṣṇa de tercera categoría puede caer, pero cuando uno se halla en la segunda categoría no cae, y para la persona consciente de Kṛṣṇa de primera categoría no hay ninguna posibilidad de caer. Aquel que se encuentra en la primera categoría, es seguro que va a progresar y que al final va a conseguir el resultado. En lo que respecta a la persona consciente de Kṛṣṇa de tercera categoría, aunque ella tiene fe y convicción en que el servicio devocional que se le presta a Kṛṣṇa es algo muy bueno, aún no ha adquirido el conocimiento adecuado acerca de Kṛṣṇa a través de Escrituras tales como el Śrīmad-Bhāgavatam y el Bhagavad-gītā. A veces estas personas conscientes de Kṛṣṇa de tercera categoría tienen cierta tendencia hacia el karma-yoga y el jñāna-yoga, y a veces se perturban, pero en cuanto la infección del karma-yoga o el jñāna-yoga es vencida, se vuelven personas conscientes de Kṛṣṇa de primera o de segunda categoría. La fe en Kṛṣṇa también se divide en tres etapas, y se describe en el Śrīmad-Bhāgavatam. Los apegos de primera, de segunda y de tercera clase también se explican en el Śrīmad-Bhāgavatam, en el Undécimo Canto. Aquellos que no tienen fe ni siquiera después de oír hablar de Kṛṣṇa y de la excelencia del servicio devocional, que piensan que todo ello es tan solo un elogio, encuentran que el sendero es muy difícil, incluso si supuestamente están dedicados al servicio devocional. Para ellos hay muy pocas esperanzas de lograr la perfección. Así pues, la fe es algo muy importante en el desempeño del servicio devocional.

A Kṛṣṇa-tudat e hit kifejlesztésének módszere. A Kṛṣṇa-tudatú emberek három csoportba sorolhatók. A harmadik csoportba azok tartoznak, akiknek nincs hitük. Ha felszínesen gyakorolják is az odaadó szolgálatot, nem tudnak a legtökéletesebb szintre eljutni. Egy bizonyos idő után minden valószínűség szerint elbuknak. Hozzákezdenek az odaadó szolgálathoz, de mivel nincsen teljes meggyőződésük és hitük, nagyon nehezen tudják folytatni a Kṛṣṇa-tudat gyakorlását. Missziós tevékenységünk során sokszor tapasztaltuk, hogy vannak, akik valamilyen rejtett szándékkal csatlakoznak a Kṛṣṇa-tudathoz, s gyakorlásába kezdenek, amint azonban anyagi helyzetük javul, abbahagyják, s visszatérnek régi szokásaikhoz. A Kṛṣṇa-tudatban csakis a hit által lehet fejlődni. Ami a hit kialakulását illeti, aki jól ismeri az odaadó szolgálatról szóló írásokat, és szilárd hite van, azt a legkiválóbb Kṛṣṇa-tudatú embernek tekintik. A második osztályba azok tartoznak, akik nem nagyon értik még az odaadás szentírásait, de természetes, rendületlen hitük van abban, hogy a kṛṣṇa-bhakti, azaz Kṛṣṇa szolgálata a legjobb folyamat, ezért nagy hittel végzik. Magasabb szinten állnak, mint a harmadik csoportbeliek, akik nem ismerik tökéletesen az írások tudományát, s nincs erős hitük, ám akik a bhakták társaságában, egyszerűségük folytán mégis gyakorolni próbálják a módszert. A Kṛṣṇa-tudatúak harmadik csoportjába tartozók elbukhatnak, ám aki elérte a második szintet, az nem esik vissza, az elsőrangú bhakta számára pedig a bukás egyszerűen nem létezik. Ő minden kétséget kizáróan fejlődni fog, és végül eléri a kívánt eredményt. A harmadik csoportba tartozó bhakták, még ha meggyőződésük is, hogy Kṛṣṇa odaadó szolgálata jó, az írások – például a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā – tanulmányozásával nem tettek szert elegendő tudásra Kṛṣṇáról. Olykor a karma-yoga és a jñāna-yoga felé tekintgetnek, néha pedig teljesen összezavarodnak, de amint kigyógyulnak a karma-yoga és a jñāna-yoga fertőzéséből, ők is másod- vagy első rangú bhaktákká válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A Kṛṣṇába vetett hit – melyről a Śrīmad-Bhāgavatam ír – három kategóriába sorolható. A Śrīmad-Bhāgavatam tizenegyedik énekében a Kṛṣṇához fűződő első, másod- és harmadosztályú vonzódásról is olvashatunk. Akiknek még azután sincs hitük, hogy Kṛṣṇáról és az odaadó szolgálat nagyszerűségéről hallottak, s akik az egészet csupán eltúlzott dicshimnusznak tekintik, azok annak ellenére, hogy többé-kevésbé odaadó szolgálatot végeznek, nagyon nehéznek találják ezt az utat. Számukra nagyon kevés remény van arra, hogy elérik a tökéletességet. A hit tehát nagyon fontos az odaadó szolgálat végzéséhez.