Skip to main content

55. VERS

TEXT 55

Szöveg

Tekstas

bhaktyā mām abhijānāti
yāvān yaś cāsmi tattvataḥ
tato māṁ tattvato jñātvā
viśate tad-anantaram
bhaktyā mām abhijānāti
yāvān yaś cāsmi tattvataḥ
tato māṁ tattvato jñātvā
viśate tad-anantaram

Szó szerinti jelentés

Synonyms

bhaktyā – tiszta odaadó szolgálat által; mām – Engem; abhijānāti – megismerhet; yāvān – amennyire; yaḥ ca asmi – ahogyan vagyok; tattvataḥ – a valóságban; tataḥ – azután; mām – Engem; tattvataḥ – a valóságban; jñātvā – ismerve; viśate – belép; tat-anantaram – azután.

bhaktyā — per tyrą pasiaukojimo tarnystę; mām — Mane; abhijānāti — gali pažinti; yāvān — tiek, kiek; yaḥ ca asmi — koks Aš esu; tattvataḥ — iš tiesų; tataḥ — po to; mām — Mane; tattvataḥ — iš tiesų; jñātvā — pažinęs; viśate — jis įžengia; tat-anantaram — po to.

Fordítás

Translation

Engem, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét egyedül az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Ha valaki az ilyen odaadás révén tudatát teljesen Bennem merítette el, beléphet Isten birodalmába.

Pažinti Mane, Aukščiausiąjį Dievo Asmenį, tokį, koks Aš esu, galima tik per pasiaukojimo tarnystę. Kai su pasiaukojimu tarnaudamas žmogus visiškai įsisąmonina Mane, jis gali įžengti į Dievo karalystę.

Magyarázat

Purport

Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét vagy teljes értékű részeit lehetetlen elmebeli spekuláció útján megérteni, és az abhakták sem érthetik meg Őt. Ha valaki az Istenség Legfelsőbb Személyiségének megismerésére vágyik, akkor egy tiszta bhakta irányításával el kell kezdenie a tiszta odaadó szolgálatot, másképp az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló igazság örökre rejtve marad előtte. Ahogyan a Bhagavad-gītā (7.25) már elmondta, az Úr nem nyilvánul meg mindenki előtt (nāhaṁ prakāśaḥ sarvasya). Pusztán elméleti tudás vagy elmebeli spekuláció által senki sem ismerheti meg Istent. Csakis az ismerheti meg Őt, aki valóban Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, és odaadó szolgálatot végez. Az egyetemi diplomák nem segítenek.

KOMENTARAS: Nebhaktai ir spekuliatyvūs mąstytojai negali pažinti Aukščiausiojo Dievo Asmens, Kṛṣṇos, ir Jo pilnutinių skleidinių. Norintis patirti Aukščiausiąjį Dievo Asmenį turi pradėti tyrai su pasiaukojimu tarnauti Viešpačiui, vadovaujamas tyro bhakto. Antraip tikroji Aukščiausiojo Dievo Asmens prigimtis jam niekada neatsiskleis. „Bhagavad-gītoje“ (7.25) jau buvo pasakyta: nāhaṁ prakāśaḥ sarvasya – Jis neapsireiškia kiekvienam. Dievui pažinti nepakanka erudicijos, Jo negalima suvokti spekuliatyviais samprotavimais. Tik tas, kuris iš tikrųjų įsisąmonino Kṛṣṇą ir pasiaukojęs tarnauja Jam, supras, kas yra Kṛṣṇa. Mokslo laipsniai šiuo atveju niekuo nepadės.

Aki elsajátítja a Kṛṣṇáról szóló teljes tudományt, az alkalmassá válik arra, hogy belépjen a lelki birodalomba, Kṛṣṇa hajlékára. A Brahmanná válás nem azt jelenti, hogy az ember elveszíti azonosságát. Az odaadó szolgálat tovább létezik, és ez azt jelenti, hogy Isten, az Ő hívei és az odaadó szolgálat folyamata is létezik. Az ilyen tudás soha, még a felszabadulás után sem szűnik meg. Felszabadulás alatt azt értjük, hogy az ember megszabadul az anyagi létfelfogástól. A lelki életben is jelen van ugyanez a különbözőség, ugyanez az individualitás, de ott tiszta Kṛṣṇa-tudatban. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a viśate („Belém hatol”) szó azt a monista elméletet támasztja alá, hogy a lélek és a személytelen Brahman homogén egységgé válik. Nem, a viśate szó arra utal, hogy beléphetünk a Legfelsőbb Úr hajlékára, ahol az egyéni lélek az Ő társaságában él, és Őt szolgálja. Ha egy zöld madár leszáll egy zöld fára, célja nem az, hogy eggyé váljon vele, hanem hogy élvezze a fa gyümölcseit. Az imperszonalisták általában az óceánba ömlő és abban eltűnő folyó példájával érvelnek. Lehet, hogy ez nekik örömet okoz, de a személyes filozófia követői megtartják egyéniségüket, hasonlóan a tenger vízi lényeihez. Az óceán megismeréséhez, melynek mélyén számtalan élőlény lakik, nem elég, ha csak a felszínt vizsgáljuk. A víz mélyén élőkről is teljes tudással kell rendelkeznünk.

Kas gerai išmano Kṛṣṇos mokslą, tas gauna teisę įžengti į dvasinę karalystę – Kṛṣṇos buveinę. Tapti Brahmanu – nereiškia prarasti savo identiškumą. Pasiaukojimo tarnystė išlieka ir brahma-bhūtos lygyje, o pasiaukojimo tarnystei yra būtini Dievas, bhaktai ir pats pasiaukojimo tarnystės procesas. Toks žinojimas niekada, net ir išsivadavus, nepradingsta. Išsivaduoti – tai atsikratyti materialios būties sampratos. Tas pats formų skirtingumas ir individualumas yra ir dvasiniame gyvenime, tačiau tyros Kṛṣṇos sąmonės lygiu. Nereikia klaidingai manyti, kad žodis viśate – „įžengia į Mane“ – patvirtina monistų teoriją apie susiliejimą su beasmeniu Brahmanu. Jokiu būdu ne. Viśate reiškia, kad gyvoji būtybė gali įžengti į Aukščiausiojo Viešpaties buveinę, neprarasdama savos individualybės – kad bendrautų su Juo ir Jam tarnautų. Juk žalias paukštis nutupia žaliame medyje ne susilieti su juo, o paragauti jo vaisių. Impersonalistai paprastai pateikia upės, įtekančios į vandenyną ir susiliejančios su juo, pavyzdį. Tas susiliejimas gali būti didžiausia laimė impersonalistui, tačiau personalistas išsaugo savo individualumą, kaip išsaugo ją vandenyno gyventojai. Panirę į vandenyno gelmes, aptiksime didžiulę daugybę gyvųjų esybių. Nepakanka paviršutiniškai susipažinti su vandenynu, norint jį pilnai pažinti reikia pažinti ir vandenyno gelmių gyventojus.

Tiszta odaadó szolgálata révén a bhakta képes igazán megérteni a Legfelsőbb Úr transzcendentális tulajdonságait és fenségét. A tizenegyedik fejezet is elmondta már, hogy megértésre csakis az odaadó szolgálat által lehet szert tenni. Ez a vers ugyanazt erősíti meg: az odaadó szolgálat révén az ember megértheti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, és beléphet birodalmába.

Tyros pasiaukojimo tarnystės dėka bhaktas suvokia Aukščiausiojo Viešpaties transcendentines savybes, Jo turtus ir galybę, – tokius, kokie jie yra. Vienuoliktame skyriuje nurodyta, kad tai įmanoma tiktai pasiaukojimo tarnystės dėka. Tą patį liudija ir šis posmas. Pažinti Aukščiausiąjį Dievo Asmenį ir įžengti į Jo karalystę tegalima per pasiaukojimo tarnystę.

Az ember a brahma-bhūta szint elérését követően, vagyis miután megszabadult az anyagi felfogástól, az Úrról hallva az odaadó szolgálatba kezd. Ha valaki a Legfelsőbb Úrról hall, automatikusan eléri a brahma-bhūta szintet, és megtisztul az anyagi szennyeződéstől, vagyis az érzékkielégítés utáni mohóságtól és vágyakozástól. Amint a sóvárgás és a vágyak lassan eltűnnek a szívéből, a bhakta egyre jobban ragaszkodni kezd az Úr szolgálatához, s ez a ragaszkodás teljesen megszabadítja minden anyagi szennytől. Az életnek ezen a szintjén megértheti a Legfelsőbb Urat. Ezt mondja ki a Śrīmad-Bhāgavatam is. A bhakti, a transzcendentális szolgálat a felszabadulás után is folytatódik. A Vedānta-sūtra (4.1.12) megerősíti: ā-prāyaṇāt tatrāpi hi dṛṣṭam. Ez azt jelenti, hogy az odaadó szolgálat a felszabadulás után sem szűnik meg. A Śrīmad-Bhāgavatam meghatározása szerint az igazi felszabadulás nem más, mint az élőlény önazonosságának, örök természetének visszaállítása. Az élőlények örök természetéről már volt szó: minden lélek a Legfelsőbb Úr töredék, szerves része, éppen ezért örök feladata az, hogy szolgáljon. Ez még a felszabadulás után sem szűnik meg. A valódi felszabadulás azt jelenti, hogy megszabadulunk a téves életfelfogástól.

Pasiekęs brahma-bhūtos būvį, arba atsikratęs materialių sampratų, bhaktas pasiaukojimo tarnystę pradeda nuo klausymosi apie Viešpatį. Klausydamiesi apie Aukščiausiąjį Viešpatį, savaime pasiekiame brahma-bhūtos būvį, ir materialios nešvarybės – godumas ir noras patenkinti jusles – išnyksta. Geismui ir troškimams nykstant bhakto širdyje, jis pajunta didėjantį potraukį tarnauti Viešpačiui, ir tas potraukis padeda jam nusiplauti materijos nešvarybes. Šiame gyvenimo būvyje jis pažįsta Aukščiausiąjį Viešpatį. Taip sakoma ir „Śrīmad-Bhāgatavam“. Išsivadavus bhakti, ar transcendentinė tarnystė, tęsiasi toliau. „Vedānta-sūtra“ (4.1.12) liudija: ā-prāyaṇāt tatrāpi hi dṛṣṭam. Tai reiškia, kad išsivadavus pasiaukojimo tarnystės procesas nenutrūksta. „Śrīmad-Bhāgavatam“ tikrą išsivadavimą pasiaukojimo tarnystėje apibūdina kaip gyvosios esybės identiškumo atgavimą, sugrįžimą į jos prigimtinį būvį. Apie prigimtinę gyvosios esybės padėtį jau buvo kalbėta: kiekviena gyvoji esybė – neatskiriama Aukščiausiojo Viešpaties dalelė, todėl jos prigimtinis būvis – tarnauti. Išsivadavus tarnystė nenutrūksta nė akimirkai. Tikrasis išsivadavimas – atsikratyti klaidingų būties sampratų.