Bg. 6.2

Az igazi sannyāsa-yoga vagy bhakti azt jelenti, hogy az embernek ismernie kell élőlényként betöltött eredeti helyzetét, s eszerint kell cselekednie. Az élőlénynek nincsen különálló, független azonossága; ő a Legfelsőbb határenergiájához tartozik. Amikor az anyagi energia csapdába ejti, feltételekhez kötötté válik, amikor azonban Kṛṣṇa-tudatú, vagyis tudatára ébred a lelki energiának, akkor visszakerül valódi és természetes létállapotába. A teljes tudással rendelkező éppen ezért felhagy minden anyagi érzékkielégítéssel, vagyis lemond minden érzékkielégítő cselekedetről. Ezt azok a yogīk gyakorolják, akik távol tartják érzékeiket az anyaggal való kapcsolattól. Annak azonban, aki Kṛṣṇa-tudatú, nincs alkalma érzékeit semmi olyasmivel lefoglalni, aminek nem Kṛṣṇa kielégítése a célja, ezért ő egyidejűleg sannyāsī és yogī is. A Kṛṣṇa-tudattal minden külön törekvés nélkül elérhető a különféle jñāna- és yoga-rendszerek által célul kitűzött tudás és érzékszabályozás is. Ha valaki képtelen abbahagyni az önző természetű tetteket, akkor sem a jñāna, sem a yoga nem használ. Az élőlény igazi célja nem más, mint hogy felhagyjon minden olyan tettel, melynek alapja az öncélú elégedettség megszerzése, valamint hogy készen álljon a Legfelsőbb vágyainak teljesítésére. A Kṛṣṇa-tudatú ember nem vágyik semmiféle önző élvezetre, hanem mindig a Legfelsőbb öröméért cselekszik. Mivel senki sem lehet tétlen, az, aki mit sem tud a Legfelsőbbről, csak saját boldogságára törekedhet. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlásával azonban minden cél elérhető.