Bg. 6.10

A Kṛṣṇát illető tudatosság különféle fokokban valósulhat meg: ismerhetjük Őt mint Brahmant, mint Paramātmāt és mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A Kṛṣṇa-tudat lényegében azt jelenti, hogy az ember szüntelenül az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzi. Akik azonban a személytelen Brahmanhoz vagy a helyhez kötött Felsőlélekhez vonzódnak, részben szintén Kṛṣṇa-tudatúak, mert a személytelen Brahman Kṛṣṇa lelki sugárzása, a Felsőlélek pedig az Ő mindent átható, részleges kiterjedése. Így az imperszonalista és a meditáló yogī közvetve szintén Kṛṣṇa-tudatú. A közvetlenül Kṛṣṇa-tudatú bhakta a legkiválóbb transzcendentalista, mert jól tudja, mi a Brahman és a Paramātmā. Tudása az Abszolút Igazságról tökéletes, ellenben az imperszonalisták és a meditáló yogīk Kṛṣṇa-tudata tökéletlen.

Ez a vers mindamellett mindnyájukat arra utasítja, hogy töretlenül folytassák saját útjukat, hogy előbb vagy utóbb elérjék a legfelsőbb tökéletességet. A transzcendentalista első kötelessége, hogy elméjét mindig Kṛṣṇára irányítsa. Örökké gondoljon Kṛṣṇára, s ne felejtse el Őt egy pillanatra sem. Az elme összpontosítását a Legfelsőbbön samādhinak, transznak nevezik. Az elme sikeres koncentrálása érdekében az embernek a világtól elvonultan kell élnie, s kerülnie kell a külső tényezők zavaró hatásait. Nagyon kell vigyáznia arra is, hogy elfogadja mindazt, ami kedvezően hat az önmegvalósításra, és hogy elutasítson mindent, ami káros. Teljes eltökéltségre szert téve ne vágyódjon fölösleges anyagi dolgokra, melyek a birtoklás érzését keltve megkötik őt.

Amikor az ember közvetlenül Kṛṣṇa-tudatú, akkor szert tesz e képességekre, és betart minden tiltást, mert a közvetlen Kṛṣṇa-tudat önmegtartóztatást jelent, ami nem nyújt sok lehetőséget az anyagi birtoklástudat kialakulására. Śrīla Rūpa Gosvāmī így jellemzi a Kṛṣṇa-tudatot (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.255–256):

„Amikor az ember nem kötődik semmihez, ám ugyanakkor mindent elfogad, ami Kṛṣṇával kapcsolatban áll, akkor felülemelkedett a birtoklástudaton. Ellenben nem ilyen teljes annak a lemondása, aki mindent elutasít, anélkül, hogy ismerné azok Kṛṣṇához fűződő kapcsolatát.”

A Kṛṣṇa-tudatú ember nagyon jól tudja, hogy minden Kṛṣṇához tartozik, ezért sohasem érzi azt, hogy ő a tulajdonosa valaminek, s nem vágyakozik semmire a saját maga számára. Tudja, hogyan kell elfogadni a Kṛṣṇa-tudat szempontjából hasznos dolgokat és elutasítani a haszontalanokat vagy károsakat. Mivel mindig transzcendentális, az anyagi dolgok felett áll, s mert nincs kapcsolata olyan emberekkel, akik nem Kṛṣṇa-tudatúak, mindig egyedül van. A Kṛṣṇa-tudatú személy a tökéletes yogī.