Bg. 2.38

Az Úr Kṛṣṇa most egyenesen megmondja Arjunának, hogy a harc kedvéért kell harcolnia, mert Ő akarja a csatát. A Kṛṣṇa-tudatban cselekvő nem törődik boldogsággal vagy boldogtalansággal, nyereséggel vagy veszteséggel, győzelemmel vagy vereséggel. Az a tudat, amikor mindent Kṛṣṇa érdekében teszünk, transzcendentális, s így az anyagi tettek nem járnak semmilyen visszahatással. Aki saját érzékei kielégítéséért cselekszik – akár a jóság, akár a szenvedély kötőerejében –, az jó vagy rossz visszahatásoknak teszi ki magát. Ám aki teljesen átadta magát a Kṛṣṇa-tudatú tetteknek, az a közönséges tetteket végrehajtó emberrel szemben már nem tartozik kötelességgel senki felé, s nem is adósa senkinek. Az írásokban (Śrīmad-Bhāgavatam 11.5.41) ez áll:

„Aki teljesen meghódolt Kṛṣṇának, azaz Mukundának, s aki minden más kötelességgel felhagyott, az nem tartozik senkinek, és kötelességei sincsenek sem a félistenekkel, sem a bölcsekkel, sem a közönséges emberekkel, sem a hozzátartozóival, sem az emberiséggel, sem az ősatyákkal szemben.” Erre céloz Kṛṣṇa burkoltan Arjunának ebben a versben, s a következő versek még világosabban kifejtik ezt.