Bg. 15.6

Ez a vers a lelki világról, Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a hajlékáról beszél, amit Kṛṣṇalokának vagy Goloka-Vṛndāvanának neveznek. A lelki világban nincs szükség napfényre, holdfényre, tűzre vagy elektromosságra, mert ott a bolygók mind önragyogóak. A mi univerzumunkban csak a nap önragyogó, a lelki világban azonban minden bolygó ilyen. Az ottani bolygók (a Vaikuṇṭhák) sugárzása alkotja a brahmajyoti ragyogó egét. Valójában ez a ragyogás Kṛṣṇa bolygójából, Goloka-Vṛndāvanából árad, s egy részét a mahat-tattva, az anyagi világ fedi be. A tündöklő lelki ég többi, nagyobbik részét a Vaikuṇṭhaloka nevű lelki bolygók töltik be, melyek közül Goloka-Vṛndāvana a legfőbb.

Amíg az élőlény e sötét anyagi világban van, élete feltételektől függ, ám amint elvágja a kötelékeket, melyek az anyagi világ hamis, eltorzult fájához kötik, és eljut a lelki világba, azonnal felszabadul. Onnan sohasem fog már visszatérni. Feltételekhez kötött életében az élőlény önmagát hiszi az anyagi világ urának, de a felszabadulás után a lelki birodalomba kerül, s a Legfelsőbb Úr társaságában élvezi örökkévaló, gyönyörrel és tudással teljes életét.

Minden embernek vonzódnia kellene ehhez a leíráshoz, s vágynia kellene arra, hogy megváljon a valóság e hamis tükröződésétől, és az örökkévaló világba jusson. Az anyagi világhoz túlságosan vonzódó ember nagyon nehezen vágja el a ragaszkodást, de ha elkezdi a Kṛṣṇa-tudat folyamatát, akkor lehetősége nyílik a fokozatos eltávolodásra. A Kṛṣṇa-tudatú bhakták társaságát kell keresnie. Fel kell kutatnia egy olyan közösséget, amelynek tagjai Kṛṣṇának szentelték életüket, s meg kell tanulnia tőlük az odaadó szolgálat végzését. Ily módon lehet elvágni a ragaszkodást, amely az anyagi világhoz fűz bennünket. Pusztán azzal, hogy sáfrányszínű ruhát öltünk, nem győzhetjük le az anyagi világ vonzerejét. Az Úr odaadó szolgálatához kell kötődnünk. Nagyon komolyan kell tehát vennünk a tizenkettedik fejezet szavait, miszerint az odaadó szolgálat az egyetlen út, mely által kiszabadulhatunk az igazi fa hamis tükröződéséből. A tizennegyedik fejezet arról ír, hogy az anyagi természet minden folyamatot beszennyez, s egyedül az odaadó szolgálatról mondja, hogy tisztán transzcendentális.

A paramaṁ mama szavak nagyon fontosak ebben a versben. Tulajdonképpen az egész világ a Legfelsőbb Úr tulajdona, ám a lelki világ paramam, teljes a hat fenségben. A Kaṭha-upaniṣad (2.2.15) is megerősíti, hogy a lelki világban nincs szükség napfényre, holdfényre vagy csillagokra (na tatra sūryo bhāti na candra-tārakam), mert ott mindent a Legfelsőbb Úr belső energiája ragyog be. E legfelsőbb hajlékra csakis a meghódolás vezet – ez az egyetlen út.