Skip to main content

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

A Legfelsőbb Személy elérésének yogája

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
ūrdhva-mūlam adhaḥ-śākham
aśvatthaṁ prāhur avyayam
chandāṁsi yasya parṇāni
yas taṁ veda sa veda-vit

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; ūrdhva-mūlam – felfelé álló gyökerű; adhaḥ – lefelé álló; śākham – ágú; aśvattham – banyanfa; prāhuḥ – mondják; avyayam – örökkévaló; chandāṁsi – a védikus himnuszok; yasya – amelynek; parṇāni – levelei; yaḥ – aki; tam – azt; veda – ismeri; saḥ – ő; veda-vit – a Védák ismerője.

Fordítás

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Van egy elpusztíthatatlan banyanfa, melynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek a védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat.

Magyarázat

A bhakti-yoga fontosságának megvitatása után az ember megkérdezheti: „És mi a helyzet a Védákkal?” Ez a fejezet elmondja majd, hogy a Védák tanulmányozásának célja az, hogy az ember megismerje Kṛṣṇát. Éppen ezért aki Kṛṣṇa-tudatú, s odaadó szolgálatot végez, az már ismeri a Védákat.

Az anyagi világ útvesztőjét ez a vers egy banyanfához hasonlítja. A gyümölcsöző cselekedeteket végző számára ez a fa végtelen – egyik ágáról a másikra vándorol az idők végezetéig. Az anyagi világ fája határtalan, s aki ragaszkodik hozzá, annak nincs reménye a felszabadulásra. Az ember felemelését szolgáló védikus himnuszok e fa levelei. A fa gyökerei felfelé nőnek, mert az univerzum legfelső bolygójától, Brahmā hajlékától indulnak ki. Ha valaki képes megérteni az illúziónak ezt az elpusztíthatatlan fáját, az kiszabadulhat útvesztőjéből.

Meg kell értenünk, milyen úton szabadulhatunk ki. Az előző fejezetek már elmagyarázták, hogy több folyamat is létezik, amelyek segítségével megmenekülhetünk az anyag fogságából, s egészen a tizenharmadik fejezetig azt láthattuk, hogy erre a Legfelsőbb Úrnak végzett odaadó szolgálat a legjobb módszer. Az odaadó szolgálat alapelve nem más, mint hogy meg kell válnunk az anyagi tettektől, s az Úr transzcendentális szolgálatába kell állnunk. Az anyagi világhoz fűződő ragaszkodás elvágásának módjáról e fejezet elején lesz szó. Az anyagi létezés gyökere felfelé nő. Ez azt jelenti, hogy a teljes anyagi szubsztanciától, az univerzum legmagasabb bolygójától indul ki. Innen kezdődve terjed ki az egész univerzum megannyi ággal, melyek a különféle bolygórendszereket képviselik. A gyümölcsök képviselik az élőlények tetteinek eredményeit, azaz a vallást, az anyagi gyarapodást, az érzékkielégítést és a felszabadulást.

Ebben a világban nem tudunk olyan fáról, melynek ágai lefelé, gyökerei pedig fölfelé nőnének. Ám mégis létezik ilyen – a tóparton magunk is láthatjuk. A parton álló fa tükröződik a vízen, s a tükörképen az ágai lefelé, gyökerei pedig felfelé nőnek. Más szóval az anyagi világ fája csupán tükörképe a lelki világ igazi fájának. A lelki világ tükröződésének alapját a vágyak jelentik, mint ahogyan a fa tükröződésének alapja a víz. A vágy okozza tehát, hogy a dolgok e tükrözött anyagi fényben léteznek. Aki szeretne kikerülni ebből az anyagi létből, annak az elemző tanulmányozás segítségével alaposan meg kell ismernie ezt a fát. Csakis akkor vághatja majd el a kötelékeket, melyek hozzá kötözik.

Ez a fa pontos mása az igazi fának, mivel annak tükörképe. A lelki világban minden megtalálható. Az imperszonalisták úgy vélik, hogy a Brahman a gyökere az anyagi világ fájának, és a sāṅkhya filozófia szerint ebből a gyökérből hajt ki a prakṛti, a puruṣa, majd a három guṇa, az öt durvafizikai elem (pañca-mahā-bhūta), a tíz érzékszerv (daśendriya), az elme stb. Ilyen módon osztják fel az egész anyagi világot huszonnégy elemre. Ha a Brahman minden megnyilvánulás középpontja, akkor ez az anyagi világ olyan megnyilvánulás, ami a középponttól 180 fokot képez, a másik 180 fokot pedig a lelki világ alkotja. Az anyagi világ torz tükörkép, ami azt jelenti, hogy a lelki világ is rendelkezik ugyanazzal a változatossággal, de valóságosan. A prakṛti a Legfelsőbb Úr külső energiája, a puruṣa pedig maga a Legfelsőbb Úr. Ezt fejti ki a Bhagavad-gītā. Ez a megnyilvánulás anyagi, éppen ezért ideiglenes. A tükröződés ideiglenes, hiszen néha látható, néha pedig nem; az eredet azonban, ahonnan a tükröződés származik, örökkévaló. Az igazi fa anyagi tükörképét ki kell vágnunk. A Védákat az ismeri igazán, aki tudja, hogyan kell elvágni az anyagi világhoz fűző ragaszkodást. Aki ismeri ezt a folyamatot, az valóban ismeri a Védákat. A Védák rituális formaságaihoz vonzódó ember a fa gyönyörű zöld leveleihez vonzódik, s nem ismeri igazán a Védák célját. Az Istenség Személyisége maga fedi fel, hogy a Védák célja a tükörkép-fa kivágása, s a lelki világ igazi fájának elérése.

Szöveg

adhaś cordhvaṁ prasṛtās tasya śākhā
guṇa-pravṛddhā viṣaya-pravālāḥ
adhaś ca mūlāny anusantatāni
karmānubandhīni manuṣya-loke

Szó szerinti jelentés

adhaḥ – lefelé; ca – és; ūrdhvam – felfelé; prasṛtāḥ – szétterjedtek; tasya – annak; śākhāḥ – ágai; guṇa – az anyagi természet kötőerői hatására; pravṛddhāḥ – kinőttek; viṣaya – az érzéktárgyak; pravālāḥ – gallyak; adhaḥ – lefelé; ca – és; mūlāni – gyökerek; anusantatāni – kiterjedtek; karma – tettekhez; anubandhīni – kötöttek; manuṣya-loke – az emberi társadalom világában.

Fordítás

E fa ágai lefelé és felfelé egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. A gallyak rajtuk az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.

Magyarázat

Ez a vers folytatja a banyanfa leírását. Ágai minden irányban kiterjednek, s az alsóbb ágakon különféle élőlények sokaságát találhatjuk: embereket, lovakat, teheneket, kutyákat, macskákat stb., a felsőbb ágakon pedig az élőlények magasabb rendű fajtáival találkozhatunk: félistenekkel, gandharvákkal és sok más magasabb rendű fajjal. Ahogyan a fát a víz élteti, ezt a fát az anyagi természet három kötőereje táplálja. Néha azt tapasztaljuk, hogy egy földterület meddő a szárazság miatt, míg egy másik szép zöld. Az élet különféle fajai hasonló módon aszerint nyilvánulnak meg, hogy hol és milyen arányban érvényesülnek az anyagi természet kötőerői.

Az érzékek tárgyai képezik e fa gallyait. A természet különféle kötőerőinek kifejlesztésével különféle érzékeket kapunk, amelyekkel az érzéktárgyak számtalan eltérő változatát élvezzük. Az ágak csúcsai az érzékszervek (fül, orr, szem stb.), melyek ragaszkodnak az érzéktárgyak élvezetéhez. A gallyak alkotják az érzékek tárgyait, vagyis a hangot, a formát, az érintést stb. A mellékgyökerek a vonzalomnak és a gyűlöletnek felelnek meg, melyek a szenvedés és érzékkielégítés különféle változatainak a melléktermékei. A jámbor illetve bűnös jellemre való hajlam ezekből a másodlagos gyökerekből fejlődik ki, amelyek minden irányban elágaznak. A fő gyökér Brahmalokán ered, a többi pedig az emberek lakta bolygórendszerekből. Miután jámbor tetteinek eredményét élvezhette a felsőbb bolygókon, az ember visszakerül a Földre, hogy újra felvegye karmája fonalát, azaz gyümölcsöző cselekedeteket végezzen, hogy ismét felemelkedjen. A tettek mezejének ezt az emberi bolygót tekintik.

Szöveg

na rūpam asyeha tathopalabhyate
nānto na cādir na ca sampratiṣṭhā
aśvattham enaṁ su-virūḍha-mūlam
asaṅga-śastreṇa dṛḍhena chittvā
tataḥ padaṁ tat parimārgitavyaṁ
yasmin gatā na nivartanti bhūyaḥ
tam eva cādyaṁ puruṣaṁ prapadye
yataḥ pravṛttiḥ prasṛtā purāṇī

Szó szerinti jelentés

na – nem; rūpam – formája; asya – ennek e fának; iha – ebben a világban; tathā – szintén; upalabhyate – érzékelhető; na – soha; antaḥ – vége; na – soha; ca – is; ādiḥ – eleje; na – soha; ca – is; sampratiṣṭhā – az alapja; aśvattham – banyanfát; enam – ezt; su-virūḍha – erősen; mūlam – gyökerezőt; asaṅga-śastreṇa – a közömbösség fegyverével; dṛḍhena – erőssel; chittvā – kivágva; tataḥ – ezután; padam – helyzetet; tat – azt; parimārgitavyam – fel kell kutatni; yasmin – ahová; gatāḥ – akik eljutottak; na – soha; nivartanti – visszatérnek; bhūyaḥ – ismét; tam – Neki; eva – bizony; ca – is; ādyam – az eredetinek; puruṣam – az Istenség Személyiségének; prapadye – meghódol; yataḥ – akitől; pravṛttiḥ – a kezdet; prasṛtā – a kiterjedés; purāṇi – nagyon ősi.

Fordítás

Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem értheti meg, hogy hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. Gyökerei erősek, de nagy elszántsággal, a közömbösség fegyverével az embernek ki kell vágnia ezt a fát. Azután fel kell kutatnia azt a helyet, ahová egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérnie, s ott meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiből időtlen idők óta minden kiárad.

Magyarázat

Ez a vers egyértelműen kimondja, hogy e banyanfa igazi formáját ebben az anyagi világban lehetetlen megismerni. Mivel gyökerei felfelé állnak, az igazi fa a másik végén van. Aki a fa anyagi kiterjedésének útvesztőjébe bonyolódott, az nem láthatja, milyen messzire nyúlik, s így a kezdetét sem ismeri. Ám mégis meg kell találnunk az eredetét. „Én az apám fia vagyok, az apám pedig ennek és ennek az embernek a fia stb.” Ha így tekintünk vissza, akkor eljutunk Brahmāhoz, akit Garbhodakaśāyī Viṣṇu teremtett. Így végül elérkezünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, s ez kutatásunk végét jelenti. Fel kell tehát kutatnunk a fa eredetét, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, olyan emberek segítségével, akik ismerik Őt. Ilyen tudás birtokában az ember fokozatosan eltávolodik a valóság hamis tükröződésétől, s a tudás fegyverével elvághatja a kötelékeket, hogy végül elérje az igazi fát.

Ezzel kapcsolatban az asaṅga szó nagyon fontos, mert az érzéki élvezethez és az anyagi természet feletti uralkodáshoz való ragaszkodás nagyon erős. Azáltal, hogy a hiteles szentírásokon alapuló lelki tudományról beszélgetünk, illetve meghallgatjuk azokat, akik valódi tudással rendelkeznek, meg kell tanulnunk, hogyan szabaduljunk meg ettől a ragaszkodástól. A bhakták társaságában folytatott efféle beszélgetések azt eredményezik, hogy az ember eljut az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Ekkor az első, amit tennünk kell, hogy meghódolunk Neki. Ez a vers megemlíti azt a helyet, ahová ha egyszer eljutunk, nem térünk vissza többé a hamis tükörkép-fához. Az eredeti gyökér Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s Belőle árad minden. Az Istenség Személyisége kegyének elnyeréséhez csupán az szükséges, hogy meghódoljunk Előtte, s ezt az odaadó szolgálat végzésével – hallással, énekléssel stb. – érhetjük el. Ő tehát az anyagi világ kiáradásának oka. Amint ezt az Úr már korábban kijelentette: ahaṁ sarvasya prabhavaḥ. „Én vagyok minden dolog eredete.” Ahhoz tehát, hogy kijussunk az anyagi élet erős banyanfájának sűrű ágai közül, át kell adnunk magunkat Kṛṣṇának. Amint ez megtörténik, automatikusan eltávolodunk ettől az anyagi világtól.

Szöveg

nirmāna-mohā jita-saṅga-doṣā
adhyātma-nityā vinivṛtta-kāmāḥ
dvandvair vimuktāḥ sukha-duḥkha-saṁjñair
gacchanty amūḍhāḥ padam avyayaṁ tat

Szó szerinti jelentés

niḥ – nélküliek; māna – akik hamis tisztelet; mohāḥ – és illúzió; jita – akik legyőzték; saṅga – a kapcsolatok; doṣāḥ – hibáit; adhyātma – akiknek lelki tudásuk van; nityāḥ – az örökkévalóról; vinivṛtta – akik elszakadtak; kāmāḥ – a mohó vágyaktól; dvandvaiḥ – akik a kettősségektől; vimuktāḥ – megszabadultak; sukha-duḥkha – boldogság és boldogtalanságnak; saṁjñaiḥ – nevezettől; gacchanti – elérik; amūḍhāḥ – akik nem megtévesztettek; padam – helyzetet; avyayam – örökkévalót; tat – azt.

Fordítás

Aki nem követel magának hamis tiszteletet, aki nincs illúzióban, s megszabadult a nemkívánatosak társaságától, aki megértette az örökkévalót, felhagyott az anyagi vágyakkal, a boldogság és boldogtalanság kettőssége nem zavarja, józan, s tudja, hogyan kell meghódolnia a Legfelsőbb Személy előtt – az eléri azt az örök birodalmat.

Magyarázat

Ez a vers nagyon szépen leírja, hogyan kell meghódolni. Az első szükséges tulajdonság az, hogy az embert ne tévessze meg a büszkeség. A feltételekhez kötött lélek rendkívül felfuvalkodott, s magát hiszi az anyagi természet urának, ezért nagyon nehéz meghódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. Az igazi tudás tanulmányozásával fel kell ismernünk, hogy nem mi vagyunk az anyagi természet urai; az Istenség Legfelsőbb Személyisége az Úr. A meghódolás folyamatát akkor kezdheti el az ember, ha megszabadult a büszkeségből fakadó illúziótól. Aki az anyagi világban mindig tiszteletre vágyik, az nem képes meghódolni a Legfelsőbb Személy előtt. Büszkeségét az illúzió okozza, mert ostobán azt hiszi, hogy ő a világ ura, pedig csupán egy rövid ideig marad itt: jön, aztán hamarosan eltávozik, közben pedig mindent túlbonyolít, s állandóan bajban van. Az egész világot ez a felfogás tartja mozgásban. Az emberek úgy vélik, hogy a Föld bolygó az emberi társadalom tulajdona, s e hamis felfogás eredményeképpen felosztották területeit. Meg kell szabadulnunk attól a téves elgondolástól, hogy a világ az emberi társadalomé, és csak ezután válhatunk meg azoktól az illuzórikus kapcsolatoktól, melyeket a családi, a társadalmi és a nemzeti érzések hoznak létre. Ezek a hamis kapcsolatok kötöznek bennünket az anyagi világhoz. A következő lépés a lelki tudás elsajátítása. Meg kell tanulnunk, mi az, ami valóban a miénk, és mi az, ami nem. Ha az ember mindent a valóságnak megfelelően ért meg, megszabadul a boldogság és boldogtalanság, élvezet és fájdalom stb. ellentétpárjaitól. Teljes tudásra tesz szert, és így képes lesz meghódolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt.

Szöveg

na tad bhāsayate sūryo
na śaśāṅko na pāvakaḥ
yad gatvā na nivartante
tad dhāma paramaṁ mama

Szó szerinti jelentés

na – nem; tat – azt; bhāsayate – beragyogja; sūryaḥ – nap; na – sem; śaśāṅkaḥ – hold; na – sem; pāvakaḥ – a tűz, az elektromosság; yat – ahová; gatvā – elmenvén; na – sohasem; nivartante – visszatérnek; tat dhāma – az a hajlék; paramam – a legfelsőbb; mama – Enyém.

Fordítás

Az Én legfelsőbb hajlékomat nem nap vagy hold, tűz vagy elektromosság ragyogja be. Aki egyszer eljut oda, többé már nem tér vissza az anyagi világba.

Magyarázat

Ez a vers a lelki világról, Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a hajlékáról beszél, amit Kṛṣṇalokának vagy Goloka-Vṛndāvanának neveznek. A lelki világban nincs szükség napfényre, holdfényre, tűzre vagy elektromosságra, mert ott a bolygók mind önragyogóak. A mi univerzumunkban csak a nap önragyogó, a lelki világban azonban minden bolygó ilyen. Az ottani bolygók (a Vaikuṇṭhák) sugárzása alkotja a brahmajyoti ragyogó egét. Valójában ez a ragyogás Kṛṣṇa bolygójából, Goloka-Vṛndāvanából árad, s egy részét a mahat-tattva, az anyagi világ fedi be. A tündöklő lelki ég többi, nagyobbik részét a Vaikuṇṭhaloka nevű lelki bolygók töltik be, melyek közül Goloka-Vṛndāvana a legfőbb.

Amíg az élőlény e sötét anyagi világban van, élete feltételektől függ, ám amint elvágja a kötelékeket, melyek az anyagi világ hamis, eltorzult fájához kötik, és eljut a lelki világba, azonnal felszabadul. Onnan sohasem fog már visszatérni. Feltételekhez kötött életében az élőlény önmagát hiszi az anyagi világ urának, de a felszabadulás után a lelki birodalomba kerül, s a Legfelsőbb Úr társaságában élvezi örökkévaló, gyönyörrel és tudással teljes életét.

Minden embernek vonzódnia kellene ehhez a leíráshoz, s vágynia kellene arra, hogy megváljon a valóság e hamis tükröződésétől, és az örökkévaló világba jusson. Az anyagi világhoz túlságosan vonzódó ember nagyon nehezen vágja el a ragaszkodást, de ha elkezdi a Kṛṣṇa-tudat folyamatát, akkor lehetősége nyílik a fokozatos eltávolodásra. A Kṛṣṇa-tudatú bhakták társaságát kell keresnie. Fel kell kutatnia egy olyan közösséget, amelynek tagjai Kṛṣṇának szentelték életüket, s meg kell tanulnia tőlük az odaadó szolgálat végzését. Ily módon lehet elvágni a ragaszkodást, amely az anyagi világhoz fűz bennünket. Pusztán azzal, hogy sáfrányszínű ruhát öltünk, nem győzhetjük le az anyagi világ vonzerejét. Az Úr odaadó szolgálatához kell kötődnünk. Nagyon komolyan kell tehát vennünk a tizenkettedik fejezet szavait, miszerint az odaadó szolgálat az egyetlen út, mely által kiszabadulhatunk az igazi fa hamis tükröződéséből. A tizennegyedik fejezet arról ír, hogy az anyagi természet minden folyamatot beszennyez, s egyedül az odaadó szolgálatról mondja, hogy tisztán transzcendentális.

A paramaṁ mama szavak nagyon fontosak ebben a versben. Tulajdonképpen az egész világ a Legfelsőbb Úr tulajdona, ám a lelki világ paramam, teljes a hat fenségben. A Kaṭha-upaniṣad (2.2.15) is megerősíti, hogy a lelki világban nincs szükség napfényre, holdfényre vagy csillagokra (na tatra sūryo bhāti na candra-tārakam), mert ott mindent a Legfelsőbb Úr belső energiája ragyog be. E legfelsőbb hajlékra csakis a meghódolás vezet – ez az egyetlen út.

Szöveg

mamaivāṁśo jīva-loke
jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ
manaḥ-ṣaṣṭhānīndriyāṇi
prakṛti-sthāni karṣati

Szó szerinti jelentés

mama – az Én; eva – bizony; aṁśaḥ – parányi részem; jīva-loke – a feltételekhez kötött lét világában; jīva-bhūtaḥ – a feltételekhez kötött élőlény; sanātanaḥ – örökkévaló; manaḥ – az elmével; ṣaṣṭhāni – és a hat; indriyāṇi – érzékkel; prakṛti – az anyagi természetben; sthāni – elhelyezkedővel; karṣati – keményen küzd.

Fordítás

Az élőlények ebben a feltételekhez kötött világban az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt küzdelmes harcot vívnak a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.

Magyarázat

Ez a vers az élőlény helyzetét határozza meg nagyon érthetően. Az élőlény örökké a Legfelsőbb Úr parányi töredék szerves része. Az a feltevés, miszerint csupán a feltételekhez kötött létben van egyénisége, s felszabadult állapotában eggyé válik a Legfelsőbb Úrral, nem helytálló. Az élőlény örökké töredék rész. Ez a vers félreérthetetlenül kijelenti: sanātanaḥ. A Védák tanítása szerint a Legfelsőbb Úr kiterjedéseinek és megnyilvánulásainak száma végtelen. Az elsődleges kiterjedéseket viṣṇu-tattvának, a másodlagosakat pedig élőlényeknek hívják. Más szóval a viṣṇu-tattva saját személyes, az élőlények pedig különálló kiterjedések. Saját személyes kiterjedése által az Úr különféle formákban nyilvánul meg, például az Úr Rāmaként, Nṛsiṁhadevaként, Viṣṇumūrtiként és a Vaikuṇṭha-bolygókon uralkodó Istenségekként. A különálló kiterjedések, vagyis az élőlények örökké az Ő szolgái. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes kiterjedései, vagyis az Istenség egyéni személyiségei mindig léteznek. Hasonló módon a különálló kiterjedések, vagyis az élőlények is rendelkeznek egyéni léttel. Az élőlények tehát a Legfelsőbb Úr parányi, szerves részei, ezért részben rendelkeznek a tulajdonságaival is, melyek közül az egyik a függetlenség. Mint egyéni léleknek, minden élőlénynek saját egyénisége és parányi függetlensége van. Ha visszaél a függetlenségével, feltételekhez kötött létbe jut, ha helyesen alkalmazza, örökre felszabadul. Ám természetét tekintve mindkét esetben örökkévaló, hasonlóan a Legfelsőbb Úrhoz. Felszabadult állapotában nem hatnak rá az anyagi feltételek, és egyedül az Úr transzcendentális szolgálatának él. Amikor azonban feltételekhez kötött helyzetben van, akkor a természet anyagi kötőerőinek irányítása alatt áll, s megfeledkezik az Úr transzcendentális szerető szolgálatáról, aminek az a következménye, hogy teljes erejéből kell küzdenie létéért az anyagi világban.

Valamennyi élőlény a Legfelsőbb Úr szerves része – nemcsak az emberek, a macskák és a kutyák, de még az anyagi világ nagyhatalmú irányítói is, például Brahmā, az Úr Śiva, sőt még Viṣṇu is. Mindegyikük örökkévaló, s nem ideiglenes megnyilvánulás. A karṣati („küzd”, „viaskodik”) szó nagyon fontos. A lélek az anyagi létben rabságban van, mintha bilincsbe lenne verve. A hamis ego az, ami megkötözi, az elme pedig a legfőbb ügynök, ami az élőlényt az anyagi létben irányítja. Ha az elme a jóság kötőerejében van, az élőlény jó tetteket hajt végre, ha a szenvedély kötőerejében van, akkor szenvednie kell cselekedetei miatt, ha pedig a tudatlanság kötőerejében, akkor alacsonyabb rendű létformákba kerül. Ebből a versből azonban kiderül, hogy a feltételekhez kötött lelket az anyagi test, s ezzel együtt az elme és az érzékek burkolják be, ám amint felszabadul, ez az anyagi burkolat megsemmisül, és az egyéni képességeknek megfelelően megnyilvánul a lelki test. A Mādhyandināyana-śruti a következőket tudatja velünk: sa vā eṣa brahma-niṣṭha idaṁ śarīraṁ martyam atisṛjya brahmābhisampadya brahmaṇā paśyati brahmaṇā śṛṇoti brahmaṇaivedaṁ sarvam anubhavati. E vers szerint amikor az élőlény megválik az anyagi testtől, s a lelki világba jut, visszanyeri lelki testét, amelyben szemtől szemben megláthatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Személyesen beszélhet Vele és hallhatja Őt, sőt képes lesz igazán megérteni Őt. A smṛtik állítása szerint vasanti yatra puruṣāḥ sarve vaikuṇṭha-mūrtayaḥ: a lelki bolygókon mindenki teste az Istenség Legfelsőbb Személyisége testéhez hasonlít. A test felépítésében tehát nincs különbség a szervesrész-élőlények és a viṣṇu-mūrti-kiterjedések között. Más szóval az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből az élőlény lelki testet kap, ha felszabadul.

A mamaivāṁśaḥ szavak („a Legfelsőbb Úr parányi szerves részei”) szintén nagyon jelentősek. A Legfelsőbb Úr parányi szerves részei nem olyanok, mint egy anyagi dolog töredék darabkái. A második fejezet már kifejtette, hogy a lelket nem lehet feldarabolni, éppen ezért e töredék szerves részt nem anyagi felfogással kell megértenünk. Nem olyan, mint az anyag, amit fel lehet darabolni és aztán újra össze lehet illeszteni. Az élőlénnyel kapcsolatban ez az elképzelés nem alkalmazható, mert a vers a szanszkrit sanātana („örök”) kifejezést használja. A töredék rész örökkévaló. A második fejezet elején azt is olvashattuk, hogy a Legfelsőbb Úr töredék részecskéje minden egyes egyéni testben jelen van (dehino 'smin yathā dehe). Ha kiszabadul a test rabságából, visszanyeri eredeti lelki testét a lelki világ egyik lelki bolygóján, s a Legfelsőbb Úr társaságát élvezi. Azt is meg kell azonban értenünk, hogy mint a Legfelsőbb Úr parányi szerves része, az élőlény minőség tekintetében azonos Vele, mint ahogyan az aranydarabkák is aranyból vannak.

Szöveg

śarīraṁ yad avāpnoti
yac cāpy utkrāmatīśvaraḥ
gṛhītvaitāni saṁyāti
vāyur gandhān ivāśayāt

Szó szerinti jelentés

śarīram – a testet; yat – ahogy; avāpnoti – kapja; yat – ahogy; ca api – is; utkrāmati – feladja; īśvaraḥ – a test ura; gṛhītvā – felvéve; etāni – mindezeket; saṁyāti – elmegy; vāyuḥ – a levegő; gandhān – az illatokat; iva – mint; āśayāt – a forrásuktól.

Fordítás

Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja az illatot. Felvesz egy testet, majd kilép belőle, hogy egy újat öltsön magára.

Magyarázat

Ez a vers īśvarának, vagyis saját teste irányítójának nevezi az élőlényt, aki kívánsága szerint kerülhet magasabb illetve alacsonyabb rendű testbe. Az élőlény parányi függetlenséggel rendelkezik. Testének cseréje rajta múlik, s halálakor a saját maga teremtette tudata határozza meg a következő testét. Ha a macska vagy a kutya tudatához hasonlóra alakította tudatát, akkor elkerülhetetlenül macska- vagy kutyatestbe kerül. Ha azonban tudatát az isteni tulajdonságokra rögzítette, akkor félistenként fog megszületni, s ha Kṛṣṇa-tudatú, akkor a lelki világba, Kṛṣṇalokára jut, ahol Kṛṣṇa társaságában lehet. Az a felfogás, hogy a test megsemmisülése után mindennek vége, helytelen. Az egyéni lélek egyik testből a másikba vándorol, s jelenlegi teste és tettei alapozzák meg a következő testét. Az ember a karma szerint kapja a különféle testeket, melyeket egy idő után el kell hagynia. E vers szerint a következő testet a finomfizikai test fejleszti ki, amely a következő test felfogását hordozza magában. Az egyik testből a másikba vándorlást és a testi létben folytatott küzdelmet karṣatinak, létért vívott harcnak nevezik.

Szöveg

śrotraṁ cakṣuḥ sparśanaṁ ca
rasanaṁ ghrāṇam eva ca
adhiṣṭhāya manaś cāyaṁ
viṣayān upasevate

Szó szerinti jelentés

śrotram – fület; cakṣuḥ – szemet; sparśanam – érintést; ca – is; rasanam – nyelvet; ghrāṇam – a szaglás képességét; eva – is; ca – és; adhiṣṭhāya – birtokolva; manaḥ – elmét; ca – is; ayam – ő; viṣayān – az érzéktárgyakat; upasevate – élvezi.

Fordítás

Az élőlény egy újabb durvafizikai testet kap, bizonyos fajta füllel, szemmel, nyelvvel, orral és érintésérzékkel, melyeket az elme fog össze, s így élvezheti az érzékek tárgyainak egy adott csoportját.

Magyarázat

Ha tehát az élőlény tudata a kutyák és macskák szintjére süllyed, akkor a következő életében kutya- vagy macskatestet kap, s azt élvezi. A tudat eredetileg tiszta, mint a víz. Ha azonban a vízbe színes festéket keverünk, elszíneződik. Éppen így a tudat is tiszta, mivel a lélek tiszta, az anyagi kötőerőkkel kapcsolatba kerülve azonban megváltozik. Az igazi tudat a Kṛṣṇa-tudat, ezért az él valóban tiszta életet, aki Kṛṣṇa-tudatú. Ha azonban tudatát az anyagi mentalitás valamilyen formája beszennyezi, következő életében annak megfelelően kap anyagi testet. S ez nem feltétlenül jelent emberi testet. Nyolcmillió-négyszázezer faj létezik, s az élőlény megjelenhet macskák, kutyák, disznók, félistenek között vagy bármely más fajban.

Szöveg

utkrāmantaṁ sthitaṁ vāpi
bhuñjānaṁ vā guṇānvitam
vimūḍhā nānupaśyanti
paśyanti jñāna-cakṣuṣaḥ

Szó szerinti jelentés

utkrāmantam – a testet elhagyót; sthitam – a testben lévőt; vā api – sem; bhuñjānam – az élvezőt; – vagy; guṇa-anvitam – az anyagi természet kötőerőinek varázsa alatt lévőt; vimūḍhāḥ – az ostobák; na – sohasem; anupaśyanti – láthatják; paśyanti – láthatják; jñāna-cakṣuṣaḥ – akik a tudás szemével látnak.

Fordítás

Az ostobák nem értik meg, hogyan képes az élőlény elhagyni testét, s azt sem, miféle testből merít örömet az anyagi természet kötőerőinek varázsa alatt. De aki a tudás szemével néz, az látja mindezt.

Magyarázat

A jñāna-cakṣuṣaḥ szó nagyon fontos. Tudás nélkül az ember képtelen megérteni, hogyan hagyja el az élőlény a testét, milyen formát kap majd a következő életében, és miért rendelkezik egy bizonyos fajta testtel. Hogy ezt megérthessük, nagy tudásra van szükségünk, melyre a Bhagavad-gītāból és más hasonló irodalomból, egy hiteles lelki tanítómester közvetítésével tehetünk szert. Nagyon szerencsés az az ember, akit úgy tanítottak, hogy megértse ezeket a dolgokat. Minden élőlény bizonyos körülmények között hagyja el testét, bizonyos körülmények között él, s bizonyos körülmények között élvez az anyagi természet varázsa alatt. Ennek eredményeként az érzékkielégítés illúziójában a legváltozatosabb anyagi boldogságban és szenvedésben van része. Akiket örökké megtéveszt a vágy és a kéj, azok elveszítik minden képességüket, hogy megértsék, hogyan lakoznak a testben, s hogyan cserélik azt. Egyszerűen nem tudják felfogni. Akik azonban lelki tudásra tettek szert, azok képesek meglátni, hogy a lélek különbözik a testtől, s a testeket cserélve mindig másféle élvezet vár rá. Az ilyen ismeret birtokában az ember megértheti, hogyan szenved a feltételekhez kötött élőlény ebben az anyagi létben. Ezért a Kṛṣṇa-tudatban magas szinten álló bhakták mindent megtesznek azért, hogy átadják ezt a tudományt az embereknek, akik oly sokat szenvednek a feltételekhez kötött lét során. El kell hagyniuk ezt a fajta létet, Kṛṣṇa-tudatossá kell válniuk, s fel kell szabadulniuk, hogy a lelki világba juthassanak.

Szöveg

yatanto yoginaś cainaṁ
paśyanty ātmany avasthitam
yatanto ’py akṛtātmāno
nainaṁ paśyanty acetasaḥ

Szó szerinti jelentés

yatantaḥ – a törekvő; yoginaḥ – transzcendentalisták; ca – is; enam – ezt; paśyanti – láthatják; ātmani – az önvalóban; avasthitam – lévőt; yatantaḥ – a törekvők; api – habár; akṛta-ātmānaḥ – akik nem jutottak el az önmegvalósításig; na – nem; enam – ezt; paśyanti – láthatják; acetasaḥ – fejletlen elméjűek.

Fordítás

A törekvő transzcendentalisták, akik az önmegvalósításnak élnek, tisztán látják mindezt. De akiknek elméje nem fejlett, s nem jutottak el az önmegvalósításig, azok még ha próbálkoznak vele, akkor sem képesek látni, mi történik.

Magyarázat

A lelki önmegvalósítás útját sok transzcendentalista járja, de akik még nem ébredtek rá igazi énjükre, azok képtelenek megérteni, hogyan változik minden az élőlény testében. Ezzel kapcsolatban a yoginaḥ szó nagyon fontos. Manapság számtalan úgynevezett jógi és jógatársaság van, ám az önmegvalósítás témájában valamennyien vakok. Bizonyos tornagyakorlatokhoz ragaszkodnak csupán, és megelégszenek annyival, hogy testük erős és egészséges lesz. Ennyiből áll a tudományuk. Őket nevezik yatanto 'py akṛtātmānáknak. Noha szorgalmasan végzik állítólagos jógagyakorlataikat, nem jutnak el az önmegvalósításig. Az ilyen emberek képtelenek megérteni a lélekvándorlás folyamatát. Egyedül azok tudják felfogni, hogyan történik minden, akik az igazi yogát végzik, akik megértették, kicsodák ők, mi ez a világ és ki a Legfelsőbb Úr – azaz a tiszta odaadó szolgálatot végző, Kṛṣṇa-tudatú bhakti-yogīk.

Szöveg

yad āditya-gataṁ tejo
jagad bhāsayate ’khilam
yac candramasi yac cāgnau
tat tejo viddhi māmakam

Szó szerinti jelentés

yat – ami; āditya-gatam – a napfényben lévő; tejaḥ – ragyogás; jagat – az egész világot; bhāsayate – beragyogja; akhilam – teljesen; yat – ami; candramasi – a holdon; yat – ami; ca – is; agnau – a tűzben; tat – azt; tejaḥ – a ragyogást; viddhi – értsd meg; māmakam – Tőlem van.

Fordítás

Az egész világ sötétségét szétoszlató nap ragyogása, a hold sugárzása és a tűz fényessége is mind Belőlem árad.

Magyarázat

Aki nem kellőképpen intelligens, az nem láthatja, mi hogyan megy végbe. Tudásunkat azonban megalapozhatjuk azzal, ha megértjük, amit az Úr ebben a versben mond. Mindenki láthatja a napot, a holdat, a tüzet és az elektromosságot. Csupán annyit próbáljunk megérteni, hogy a nap, a hold, az elektromosság és a tűz fénye mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből árad. Ez a felfogás, ami a Kṛṣṇa-tudat kezdetét jelenti, nagy lépés az anyagi világban feltételekhez kötött lélek lelki fejlődésének útján. A élőlények lényegüket tekintve a Legfelsőbb Úr szerves részei, és Kṛṣṇa a versben arra céloz, hogyan térhetnek haza, vissza Istenhez.

Ebből a versből azt is megtudhatjuk, hogy a nap beragyogja az egész naprendszert. Különféle univerzumok és naprendszerek vannak, napokkal, holdakkal és bolygókkal, de minden univerzumban csak egy nap van. Ahogyan azt a Bhagavad-gītā (10.21) elmondja, a hold szintén csillag (nakṣatrāṇām ahaṁ śaśī). A napfény a Legfelsőbb Úr lelki világa lelki ragyogásának köszönhető. Az emberek általában akkor kezdenek el tevékenykedni, ha felkel a nap. A főzéshez tűz kell, s tűzre van szükség a gyárak működtetéséhez is, és még sorolhatnánk, mi mindenhez. A tűz tehát nagyon sok dologhoz szükséges. Láthatjuk, hogy a napfény, a holdfény és a tűz nagyon kedves az élőlények számára. Nélkülük senki sem élhetne. Ha tehát megértjük, hogy a nap, a hold, a tűz fénye és ragyogása mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, Kṛṣṇából árad, akkor a Kṛṣṇa-tudatunk fejlődni kezd. A hold fénye táplálja a zöldségeket. A holdfény olyannyira kellemes, hogy az emberek könnyen megérthetik ebből, hogy Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből élnek. Az Ő kegye nélkül nem lenne nap, hold és tűz, s ezek nélkül senki sem élhetne. E néhány gondolat célja az, hogy felébressze a Kṛṣṇa-tudatot a feltételekhez kötött lelkekben.

Szöveg

gām āviśya ca bhūtāni
dhārayāmy aham ojasā
puṣṇāmi cauṣadhīḥ sarvāḥ
somo bhūtvā rasātmakaḥ

Szó szerinti jelentés

gām – a bolygókba; āviśya – behatolva; ca – szintén; bhūtāni – az élőlényeket; dhārayāmi – fenntartom; aham – Én; ojasā – energiám által; puṣṇāmi – táplálom; ca – és; auṣadhīḥ – a zöldségeket; sarvāḥ – mindet; somaḥ – a holddá; bhūtvā – válva; rasa-ātmakaḥ – ízt adóvá.

Fordítás

Behatolok minden bolygóba, s az Én energiám tartja őket pályájukon. Holddá válva Én látom el a zöldségeket az élet ízes levével.

Magyarázat

Megérthetjük, hogy a bolygók csakis az Úr energiájának köszönhetően keringenek az űrben. Az Úr belép minden atomba, minden bolygóba és minden élőlénybe. Erről a Brahma-saṁhitā ír, ahol azt olvashatjuk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes értékű kiterjedése, Paramātmā behatol a bolygókba, az univerzumba, az élőlényekbe, sőt még az atomokba is. Az Ő jelenlétének köszönhető, hogy minden a megfelelő formában nyilvánul meg. Az élő ember lebeghet a vízen, mert a lélek jelen van a testben, de annak távoztával a test halottá válik, s elsüllyed. Természetesen a bomló test is úszhat úgy a habok tetején, mint például egy szalmaszál, de ha valakit a vízben ér a halál, teste azonnal elmerül. Az űrben a bolygók szintén azért lebegnek, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségének legfelsőbb energiája hatolt beléjük. Energiája úgy tartja fenn a bolygók mindegyikét, ahogyan az ember a homokot tartja a kezében. Ha valaki homokot tart a kezében, a homok nem hullik le, ám ha a levegőbe szórja, a homokszemek alászállnak. Az űrben lebegő bolygókat hasonlóképpen tartja kezében a Legfelsőbb Úr kozmikus formája. Az Ő ereje és energiája révén marad minden mozgó és mozdulatlan a helyén. A védikus himnuszok azt írják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének köszönhetően süt a nap és kering minden égitest rendíthetetlenül. Ha Ő nem lenne, a bolygók szétszóródnának, akárcsak a porszemek a levegőben, s valamennyi elpusztulna. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének köszönhető az is, hogy a hold táplálja a zöldségeket. A zöldségek a hold hatására válnak ízletessé. A hold fénye nélkül a zöldségfélék nem nőnének, s nem lennének ízletesek sem. Az emberi társadalom tagjai azért élhetnek kényelmesen, azért dolgozhatnak és élvezhetik a különféle ételeket, mert a legfelsőbb Úr megadja nekik mindezt. Ezek nélkül az emberiség nem lenne képes fenntartani létét. A rasātmakaḥ szó nagyon lényeges: mindent a Legfelsőbb Úr tesz ízletessé a hold hatásán keresztül.

Szöveg

ahaṁ vaiśvānaro bhūtvā
prāṇināṁ deham āśritaḥ
prāṇāpāna-samāyuktaḥ
pacāmy annaṁ catur-vidham

Szó szerinti jelentés

aham – Én; vaiśvānaraḥ – az Én teljes részem az emésztés tüzévé; bhūtvā – válva; prāṇinām – minden élőlénynek; deham – a testében; āśritaḥ – elhelyezkedve; prāṇa – a kiáramló levegőt; apāna – a lefelé áramló levegőt; samāyuktaḥ – egyensúlyban tartva; pacāmi – emésztek; annam – ételt; catuḥ-vidham – négyfélét.

Fordítás

Én vagyok az emésztés tüze minden élőlény testében, s a ki- és bemenő életlevegőhöz csatlakozva Én emésztem meg a négyféle ételt.

Magyarázat

Az āyur-veda śāstrából megtudhatjuk, hogy a gyomorban tűz emészti meg az ételt. Ha ez a tűz nem lángol, nem vagyunk éhesek, de ha megfelelően működik, akkor megéhezünk. Előfordul, hogy nem ég jól – ilyen esetben kezelésre van szükség. Ez a tűz szintén az Istenség Legfelsőbb Személyiségét képviseli. A védikus mantrák (Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad 5.9.1) megerősítik, hogy a Legfelsőbb Úr, vagyis a Brahman tűz formájában jelen van a gyomorban, s így emészti meg a különféle ételeket (ayam agnir vaiśvānaro yo 'yam antaḥ puruṣe yenedam annaṁ pacyate). Mivel segít az emésztésben, az élőlény még táplálkozását tekintve sem független. Ha a Legfelsőbb Úr nem segítené az emésztését, nem is ehetne. Az Úr az tehát, aki megtermeli és megemészti az ételeket, s az Ő kegyéből élvezzük az életet. A Vedānta-sūtra (1.2.27) szintén megerősíti ezt. Śabdādibhyo 'ntaḥ pratiṣṭhānāc ca: az Úr jelen van a hangban és a testben, a levegőben, sőt emésztő erőként még a gyomorban is. Négyféle étel van: nyelhető, rágható, nyalható és szopogatható. Mindegyik emésztését az Úr segíti elő.

Szöveg

sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo
mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca
vedaiś ca sarvair aham eva vedyo
vedānta-kṛd veda-vid eva cāham

Szó szerinti jelentés

sarvasya – mindenkinek; ca – és; aham – Én; hṛdi – szívében; sanniviṣṭaḥ – elhelyezkedve; mattaḥ – Tőlem; smṛtiḥ – emlékezés; jñānam – tudás; apohanam – feledékenység; ca – és; vedaiḥ – a Védák által; ca – szintén; sarvaiḥ – mindegyik által; aham – Én vagyok; eva – bizony; vedyaḥ – a megismerendő; vedānta-kṛt – a Vedānta szerkesztője; veda-vit – a Védák ismerője; eva – bizony; ca – és; aham – Én.

Fordítás

Én mindenki szívében ott lakozom, s Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység. Én vagyok az, akit a Védákból meg kell ismerni, s Én vagyok a Vedānta szerkesztője és a Védák ismerője is.

Magyarázat

A Legfelsőbb Úr Paramātmāként mindenki szívében jelen van, s Ő indít el minden tettet. Az élőlény ugyan elfelejti előző életét, ám a Legfelsőbb Úr irányítása alapján kell cselekednie, aki tanúja minden tettének, s ezért múltbeli cselekedeteinek megfelelően lát tetteihez. Elegendő tudást és emlékezetet kap, s előző életét elfelejti. Az Úr tehát nemcsak mindent átható, hanem minden egyéni szívben helyhez kötött is. Ő az, aki munkája különféle gyümölcseivel jutalmazza meg az embert. Őt nemcsak a személytelen Brahmanként, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként és helyhez kötött Paramātmāként imádják, hanem a Védák inkarnációjának formájában is. A Védák adják meg a helyes útmutatást ahhoz, hogy az emberek megfelelően élhessék életüket, s hazatérhessenek, vissza Istenhez. A Védák az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, Kṛṣṇáról szóló tudást adják át, akinek egyik inkarnációja, Vyāsadeva a Vedānta-sūtra szerkesztője. Ennek a műnek a valódi magyarázatát adja meg a Śrīmad-Bhāgavatam, amelyet szintén Vyāsadeva állított össze. A Legfelsőbb Úr minden tekintetben teljes: felszabadulásuk érdekében a feltételekhez kötött lelkeket élelemmel látja el, amit még megemészteni is segít, valamint tanúja a cselekedeteiknek, a Védák formájában tudásban részesíti őket, sőt Śrī Kṛṣṇaként, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként a Bhagavad-gītāt tanítja számukra. Ő valóban méltó a feltételekhez kötött lelkek imádatára. Isten tökéletesen jó és végtelenül kegyes.

Antaḥ-praviṣṭaḥ śāstā janānām. Az élőlény mindent elfelejt, amikor elhagyja testét, de aztán a Legfelsőbb Úr ösztönzésére ismét cselekedni kezd. Feledékenysége ellenére az Úr megadja neki a kellő értelmet, hogy tevékenységeit ott folytassa, ahol előző életében abbahagyta. Az élőlény tehát nemcsak örül és szenved ebben az anyagi világban a szívében lakozó Legfelsőbb Úr irányítása szerint, hanem Tőle kapja meg a lehetőséget a Védák megértésére is. Ha valaki komolyan elhatározza, hogy megérti a védikus tudást, Kṛṣṇa megadja neki az ehhez szükséges értelmet. S hogy miért tárja fel a védikus bölcsességet? Mert minden egyes élőlénynek szüksége van arra, hogy megismerje Kṛṣṇát. Ezt a védikus irodalom így erősíti meg: yo 'sau sarvair vedair gīyate. A négy Védától kezdődően az egész védikus irodalom, a Vedānta-sūtra, az upaniṣadok és a purāṇák mind a Legfelsőbb Úr dicsőségét hirdetik. Őt a védikus rítusok végzésével, a védikus filozófia tanulmányozásával és az odaadó szolgálatban végzett imádattal lehet elérni. A Védák célja tehát az, hogy megismerjük Kṛṣṇát. Úgy irányítanak bennünket, hogy megismerhessük Kṛṣṇát és az Ő elérésének folyamatát. A végső cél az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezt a Vedānta-sūtra (1.1.4) a következő szavakkal erősíti meg: tat tu samanvayāt. A tökéletességet három szinten lehet elérni. A védikus írások segítségével az ember megértheti kapcsolatát az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, a különféle folyamatok gyakorlásával egyre közelebb kerülhet Hozzá, s végül elérheti a végső célt, aki nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ez a vers tehát a Védák szándékáról, megértésének módjáról és céljáról beszél nagyon érthetően.

Szöveg

dvāv imau puruṣau loke
kṣaraś cākṣara eva ca
kṣaraḥ sarvāṇi bhūtāni
kūṭa-stho ’kṣara ucyate

Szó szerinti jelentés

dvau – kettő; imau – ezek; puruṣau – élőlények; loke – a világban; kṣaraḥ – esendő; ca – és; akṣaraḥ – tévedhetetlen; eva – bizony; ca – és; kṣaraḥ – esendő; sarvāṇi – minden; bhūtāni – élőlények; kūṭa-sthaḥ – az egységben lévő; akṣaraḥ – tévedhetetlen; ucyate – úgy mondják.

Fordítás

Kétféle lény létezik: az esendő és a tévedhetetlen. Az anyagi világban minden lény esendő, a lelki világban pedig mindenki tévedhetetlen.

Magyarázat

Korábban már szó volt arról, hogy a Vedānta-sūtrát az Úr egyik inkarnációja, Vyāsadeva szerkesztette. Ebben a versben az Úr a Vedānta-sūtra tartalmát foglalja össze, s azt mondja: a megszámlálhatatlan élőlényeket két csoportra lehet osztani – esendőkre és tévedhetetlenekre. Az élőlények örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségének különálló szerves részei. Ha az anyagi világgal állnak kapcsolatban, jīva-bhūtának hívják őket, s az ebben a versben használt kṣaraḥ sarvāṇi bhūtāni szanszkrit szavak azt jelentik, hogy esendőek. Akik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével egységben élnek, azokat tévedhetetleneknek hívják. Ez az egység nem az egyéni lét megszűnését jelenti, hanem arra utal, hogy harmóniában élnek egymással. Mindannyian összhangban vannak a teremtés szándékával. A lelki világban természetesen nincs teremtés, de mivel – ahogy azt a Vedānta-sūtra kijelenti – az Istenség Legfelsőbb Személyisége a forrása minden kiáradásnak, ezért ezt a fogalmat magyarázzuk most meg.

Az Úr Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége kijelentése szerint az embereknek két csoportja van. Ezt a Védák is alátámasztják, így hát nem férhet hozzá kétség. Az anyagi világban az elméjükkel és az öt érzékkel küzdő élőlények anyagi testtel rendelkeznek, amely mindig változik. Amíg feltételekhez kötött állapotban vannak, testük az anyaggal való kapcsolatuk következtében változik. Az anyag változik, ezért úgy tűnik, hogy így tesz az élőlény is. A lelki világban azonban a test nem anyagból van, ezért nem változik. Az anyagi világban a test hat változáson megy keresztül: születés, növekedés, állandósulás, szaporodás, sorvadás és végül pusztulás. Ezek az anyagi test változásai. Ezzel ellentétben a lelki világban a test nem változik; ott nincsen sem öregkor, sem születés, sem halál. Ott minden egységben van. Kṣaraḥ sarvāṇi bhūtāni: az anyaggal kapcsolatba került élőlény cseréli a testét, tehát esendő, kezdve az első teremtett lénytől, Brahmātól egészen a parányi hangyáig. Ezzel szemben a lelki világban az élőlények mindig szabadok az egységben.

Szöveg

uttamaḥ puruṣas tv anyaḥ
paramātmety udāhṛtaḥ
yo loka-trayam āviśya
bibharty avyaya īśvaraḥ

Szó szerinti jelentés

uttamaḥ – a legkiválóbb; puruṣaḥ – személyiség; tu – de; anyaḥ – egy másik; parama-ātmā – a Legfelsőbb Lélek; iti – így; udāhṛtaḥ – mondják; yaḥ – aki; loka – az univerzumnak; trayam – mindhárom részébe; āviśya – behatolva; bibharti – fenntartja; avyayaḥ – a kimeríthetetlen; īśvaraḥ – az Úr.

Fordítás

E kettőn kívül létezik a leghatalmasabb élő személyiség, a Legfelsőbb Lélek, maga az elpusztíthatatlan Úr, aki behatol a három világba, s fenntartja azokat.

Magyarázat

A Kaṭha-upaniṣad (2.2.13) és a Śvetāśvatara-upaniṣad (6.13) nagyon szépen ír ugyanerről a témáról. Mindkettő egyértelműen kijelenti, hogy megszámlálhatatlanul sok élőlény létezik, egy részük feltételekhez kötött létállapotban, a többi felszabadultan, de rajtuk kívül van egy Legfelsőbb Személyiség is, a Paramātmā. Az upaniṣadok egyik verse így szól: nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām. Ez azt jelenti, hogy a feltételekhez kötött és felszabadult élőlények között létezik egy legfelsőbb élő személyiség, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki fenntartja őket, és tetteik alapján lehetőséget ad nekik az élvezetre. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége Paramātmāként jelen van mindenki szívében. Egyedül az a bölcs képes elérni a tökéletes békét, aki megértette Őt.

Szöveg

yasmāt kṣaram atīto ’ham
akṣarād api cottamaḥ
ato ’smi loke vede ca
prathitaḥ puruṣottamaḥ

Szó szerinti jelentés

yasmāt – mivel; kṣaram – az esendőhöz képest; atītaḥ – transzcendentális; aham – Én vagyok; akṣarāt – túl a tévedhetetlenen; api – is; ca – és; uttamaḥ – a legjobb; ataḥ – ezért; asmi – vagyok; loke – a világban; vede – a védikus irodalomban; ca – és; prathitaḥ – ünnepelt; puruṣa-uttamaḥ – a Legfelsőbb Személyiségként.

Fordítás

Transzcendentális vagyok, túl az esendőn és a tévedhetetlenen, s Én vagyok a leghatalmasabb, ezért a Legfelsőbb Személyként ünnepel Engem a világ és magasztalnak a Védák.

Magyarázat

Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Kṛṣṇát senki sem múlhatja felül, sem a feltételekhez kötött, sem a felszabadult lelkek, így tehát Ő minden személyiség közül a legnagyobb. Ebből a versből kiderül, hogy az élőlények és az Istenség Legfelsőbb Személyisége egyaránt egyének. Kettőjük között az a különbség, hogy az élőlény sem feltételekhez kötött, sem felszabadult állapotában nem tudja mennyiség tekintetében felülmúlni az Istenség Legfelsőbb Személyiségének felfoghatatlan képességeit. Aki azt gondolja, hogy a Legfelsőbb Úr és az élőlények egy szinten állnak, vagy hogy minden tekintetben egyenlőek, az téved. Kettőjük esetében mindig felsőbbrendűségről illetve alárendeltségről kell beszélni. Az uttama szó nagyon fontos. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét senki sem szárnyalhatja túl.

A loke szó jelentése: „a pauruṣa āgamában (a smṛti írásokban)”. A Nirukti értelmező szótár megerősíti: lokyate vedārtho 'nena. „A Védák célját a smṛti írások magyarázzák meg.”

A Védák a Legfelsőbb Úrról helyhez kötött aspektusában, Paramātmāként is írnak. Az alábbi vers szintén a Védákból származik (Chāndogya-upaniṣad 8.12.3): tāvad eṣa samprasādo 'smāc charīrāt samutthāya paraṁ jyoti-rūpaṁ sampadya svena rūpeṇābhiniṣpadyate sa uttamaḥ puruṣaḥ. „A testet elhagyó Felsőlélek a személytelen brahmajyotiba hatol, majd saját formájában megtartja lelki azonosságát. Ezt a Legfelsőbbet hívják a Legfelsőbb Személyiségnek.” Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Személy megnyilvánítja és szétosztja lelki sugárzását, amely a végső ragyogás. A Legfelsőbb Személy helyhez kötött aspektusát hívják Paramātmānak. Ő száll alá Satyavatī és Parāśara fiaként, Vyāsadevaként, hogy megmagyarázza a védikus tudományt.

Szöveg

yo mām evam asammūḍho
jānāti puruṣottamam
sa sarva-vid bhajati māṁ
sarva-bhāvena bhārata

Szó szerinti jelentés

yaḥ – aki; mām – Engem; evam – így; asammūḍhaḥ – kétség nélkül; jānāti – ismer; puruṣa-uttamam – az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként; saḥ – ő; sarva-vit – a mindentudó; bhajati – odaadó szolgálatot végez; mām – Nekem; sarva-bhāvena – minden tekintetben; bhārata – ó, Bharata fia.

Fordítás

Ó, Bharata fia! Legyen az bárki, mindentudónak kell tekinteni, ha kétség nélkül tudja Rólam, hogy Én vagyok az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s ezért teljesen átadja magát odaadó szolgálatomnak.

Magyarázat

Az élőlények és a Legfelsőbb Abszolút Igazság örök helyzetét illetően számtalan spekuláció létezik. Ebben a versben az Istenség Legfelsőbb Személyisége világosan kijelenti: az az ember, aki tudja, hogy Ő, az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, mindent tud. A tökéletlen ismeretekkel rendelkező ember tovább találgat az Abszolút Igazságról, de aki a tökéletes tudás birtokában van, nem vesztegeti értékes idejét, hanem közvetlenül a Kṛṣṇa-tudathoz, a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatához lát. Ennek fontosságát hangsúlyozza a Bhagavad-gītā minden oldala. Ennek ellenére vannak makacs magyarázók, akik egynek tekintik az élőlényt és a Legfelsőbb Abszolút Igazságot.

A védikus bölcseletet śrutinak, hallás útján megszerzett tudásnak hívják. A Védák üzenetét olyan hiteles forrásoktól kell megkapnunk, mint Kṛṣṇa és az Ő képviselői. Kṛṣṇa itt nagyon érthetően különbséget tesz a dolgok között, ezért ebből a forrásból kell hallani. Ha úgy hallgatunk, mint a disznók, az nem vezet célhoz. Képesnek kell lennünk arra, hogy a hiteles forrásokon keresztül mindent megértsünk. Nem elvont spekulálásra van szükség: alázatosan hallgatnunk kell a Bhagavad-gītā tanítását, miszerint az élőlények mindig alárendeltjei az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerint egyedül az ismeri a Védák tanításának lényegét, aki ezt képes megérteni.

A bhajati szó nagyon fontos ebben a versben. Ezt a szót sokszor használják a Legfelsőbb Úr szolgálatával kapcsolatban. Ha valaki tökéletes Kṛṣṇa-tudatban, odaadóan szolgálja az Urat, arról tudnunk kell, hogy birtokában van a teljes védikus tudásnak. A vaiṣṇava paramparā tanítása szerint a Śrī Kṛṣṇát odaadóan szolgáló embernek nincs szüksége más lelki folyamat végzésére a Legfelsőbb Abszolút Igazság megértéséhez. Már eljutott erre a szintre, hiszen az Úr odaadó szolgálatába merül, s már maga mögött tudja a tudásszerzés minden előzetes folyamatát. Ha azonban valaki még ezer és ezer életen keresztül folytatott spekuláció után sem jut el annak a megértéséig, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s hogy meg kell hódolnia Előtte, az a hosszú éveket és életeket hiábavalóan töltötte elmélkedéssel.

Szöveg

iti guhya-tamaṁ śāstram
idam uktaṁ mayānagha
etad buddhvā buddhimān syāt
kṛta-kṛtyaś ca bhārata

Szó szerinti jelentés

iti – így; guhya-tamam – a legtitkosabb; śāstram – kinyilatkoztatott írás; idam – ez; uktam – feltárva; mayā – Általam; anagha – ó, bűntelen; etat – ezt; buddhvā – megértve; buddhi-mān – értelmessé; syāt – válik; kṛta-kṛtyaḥ – törekvéseiben legtökéletesebbé; ca – és; bhārata – ó, Bharata fia.

Fordítás

Ó, bűntelen! Amit most feltártam előtted, az a védikus írások legmeghittebb része. Bárki, aki megérti ezt, bölccsé válik, s törekvéseit tökéletesség fogja koronázni.

Magyarázat

Az Úr félreérthetetlenül kijelenti, hogy ez valamennyi kinyilatkoztatott írás lényege. Úgy kell megértenünk, ahogyan az Istenség Legfelsőbb Személyisége elmondta, s így intelligenssé válhatunk, valamint tökéletes transzcendentális tudásra tehetünk szert. Úgy is mondhatnánk, hogy ezt az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló filozófiát megértve és az Ő transzcendentális szolgálatát végezve valamennyien megtisztulhatunk az anyagi természet kötőerőinek minden szennyeződésétől. Az odaadó szolgálat folyamata lelki megvilágosodáshoz vezet, s bárhol végzik, ott nem lehet anyagi szennyeződés. Az Úr és a Neki végzett odaadó szolgálat egy és ugyanaz, hiszen mindkettő lelki: az odaadó szolgálat a Legfelsőbb Úr belső energiájában történik. Az Urat a naphoz hasonlítják, a tudatlanságot pedig a sötétséghez. Ha feltűnik a nap, nem lehet szó sötétségről, s a tudatlanság léte is ki van zárva ott, ahol egy hiteles lelki tanítómester megfelelő irányításával valaki odaadó szolgálatot végez.

Mindenkinek el kell fogadnia ezt a Kṛṣṇa-tudatot, és mindenkinek odaadó szolgálatot kell végeznie ahhoz, hogy intelligenssé válhasson és megtisztulhasson. Ha valaki nem jut el Kṛṣṇa megismeréséig, s nem gyakorolja az odaadó szolgálatot, akkor bármilyen okosnak tekintsék a közönséges emberek, értelme nem tökéletes.

Az anagha szó, amellyel Kṛṣṇa megszólítja Arjunát, nagyon fontos. Ez a szó – aminek jelentése: „ó, bűntelen” – arra utal, hogy mindaddig nagyon nehéz megérteni Kṛṣṇát, amíg valaki meg nem szabadul minden bűnös visszahatástól. Az embernek meg kell tisztulnia minden szennyeződéstől, minden bűnös tettől, s aztán megértheti Kṛṣṇát. Az odaadó szolgálat azonban olyannyira tiszta és hatásos, hogy az azt végző minden külön törekvés nélkül eljut a bűntelenség síkjára.

A teljesen Kṛṣṇa-tudatú, tiszta bhakták társaságában odaadó szolgálatot végezve bizonyos dolgoktól teljesen meg kell szabadulnunk. A legfontosabb, hogy legyőzzük a szív gyengeségét. Az élőlény első bukását az anyagi természet feletti uralkodás vágya okozza – ez az, aminek hatására elhagyja a Legfelsőbb Úr transzcendentális szerető szolgálatát. A szív második gyengesége az, hogy az anyagi természet feletti uralkodás hajlamának erősödésével az élőlény ragaszkodni kezd az anyaghoz és az anyagi birtoklás érzéséhez. Az anyagi lét problémái a szív e gyengeségeinek köszönhetőek. Ez a fejezet az első öt versben azt a folyamatot írja le, amelyet követve megszabadulhatunk a szív gyengeségeitől, a hatodik verstől kezdve pedig a puruṣottama-yogáról beszél.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā tizenötödik fejezetéhez, melynek címe „A Legfelsőbb Személy elérésének yogája”, azaz Puruṣottama-yoga.