Skip to main content

Bg. 13.18

Szöveg

jyotiṣām api taj jyotis
tamasaḥ param ucyate
jñānaṁ jñeyaṁ jñāna-gamyaṁ
hṛdi sarvasya viṣṭhitam

Szó szerinti jelentés

jyotiṣām – minden fénylő testnek; api – is; tat – azt; jyotiḥ – a fényforrásának; tamasaḥ – sötétségen; param – túlinak; ucyate – mondják; jñānam – a tudásnak; jñeyam – a tudás tárgyának; jñāna-gamyam – a tudás által elérendőnek; hṛdi – a szívben; sarvasya – mindenkiében; viṣṭhitam – lakozónak.

Fordítás

Ő a fény forrása minden fénylő testben. Túl van az anyag sötétségén, s megnyilvánulatlan. Ő a tudás, a tudás tárgya és a tudás célja. Mindenki szívében jelen van.

Magyarázat

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Felsőlélek a forrása minden ragyogó test fényének, például a napénak, a holdénak és a csillagokénak. A védikus irodalom leírása szerint a lelki világban a Legfelsőbb Úr ragyogása világít, így ott nincs szükség napra vagy holdra. Az anyagi világban a brahmajyotit, az Úr lelki ragyogását a mahat-tattva, az anyagi elemek összessége borítja be, ezért szükség van a nap, a hold, az elektromos áram stb. fényére. A lelki világban azonban erre nincs szükség. A Védák egyértelműen leírják, hogy az Úr fényes ragyogása mindent bevilágít. Ebből nyilvánvaló, hogy Ő nem az anyagi világban, hanem messze-messze, a lelki égben lévő lelki világban lakozik. A Védák ezt is megerősítik. Āditya-varṇaṁ tamasaḥ parastāt (Śvetāśvatara-upaniṣad 3.8). Ő örökkön ragyogó, mint a nap, de messze túl van a sötét anyagi világon.

Az Úr tudása transzcendentális. A Védák megerősítik, hogy a Brahman sűrített transzcendentális tudás. Aki igazán szeretne eljutni a lelki világba, azt a mindenki szívében jelen lévő Legfelsőbb Úr tudásban részesíti. Egy védikus mantra (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.18) így szól: taṁ ha devam ātma-buddhi-prakāśaṁ mumukṣur vai śaraṇam ahaṁ prapadye. Ha valaki felszabadulásra vágyik, meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. A tudás végső céljáról pedig így szólnak a Védák (Śvetāśvatara-upaniṣad 3.8): tam eva viditvāti mṛtyum eti. „Egyedül a Róla szóló ismerettel emelkedhet felül az ember a születésen és a halálon.”

Az Úr legfelsőbb irányítóként mindenki szívében jelen van. A Legfelsőbb lába és keze mindenhol ott van, ám az egyéni lélekre ez nem jellemző. Ezért be kell látnunk, hogy a cselekvés mezejének két ismerője van: az egyéni lélek és a Felsőlélek. Az egyéni lélek keze és lába helyhez kötött, míg Kṛṣṇáé mindenhová elér. Ezt a Śvetāśvatara-upaniṣad (3.17) is megerősíti: sarvasya prabhum īśānaṁ sarvasya śaraṇaṁ bṛhat. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Felsőlélek a prabhu, vagyis minden élőlény mestere, ezért Ő a végső menedéke mindenkinek. Nem lehet tehát megcáfolni azt a tényt, hogy a Legfelsőbb Felsőlélek és az egyéni lélek mindig különbözik egymástól.