Bg. 13.17

Felsőlélekként az Úr mindenkinek a szívében jelen van. Azt jelentené ez, hogy Ő részekre oszlik? Nem, Ő valójában egyetlen. Ezzel kapcsolatban a nap példáját említhetjük meg. A nap délben egy adott helyen van, ám ha ötezer mérfölddel távolabbra megyünk bármelyik irányban, s ott bárkitől megkérdezzük, hogy hol van a nap, mindenki azt fogja mondani, hogy a feje fölött. Ezt a példát azért adják a Védák, hogy szemléltessék: habár az Úr felosztottnak tűnik, mégis osztatlan. A Védák azt is leírják, hogy Viṣṇu amiatt, hogy mindenható, jelen van mindenhol, ahogy a nap is egyszerre sok helyen, sok ember számára látható. Habár a Legfelsőbb Úr minden élőlény fenntartója, a megsemmisüléskor mégis elnyel mindent. Ezt az Úr a tizenegyedik fejezetben erősíti meg, amikor azt mondja, azért jött, hogy megölje a Kurukṣetrán összesereglett harcosokat. Azt is megemlíti, hogy az idő formájában szintén felemészt mindent. Ő tehát a pusztító, mindenki végzete. A teremtéskor létrehoz mindenkit eredeti állapotából, a megsemmisüléskor pedig elnyeli őket. A védikus himnuszok megerősítik, hogy Ő minden élőlény forrása és egyben nyugvóhelye is. A teremtés után minden az Ő mindenható energiájában nyugszik, a megsemmisülés után pedig ismét Hozzá tér vissza minden, hogy Benne maradjon. Így mondják a védikus himnuszok. Yato vā imāni bhūtāni jāyante yena jātāni jīvanti yat prayanty abhisaṁviśanti tad brahma tad vijijñāsasva (Taittirīya-upaniṣad 3.1).