Skip to main content

TIZENHARMADIK FEJEZET

A természet, az élvező és a tudat

Szöveg

arjuna uvāca
prakṛtiṁ puruṣaṁ caiva
kṣetraṁ kṣetra-jñam eva ca
etad veditum icchāmi
jñānaṁ jñeyaṁ ca keśava
śrī-bhagavān uvāca
idaṁ śarīraṁ kaunteya
kṣetram ity abhidhīyate
etad yo vetti taṁ prāhuḥ
kṣetra-jña iti tad-vidaḥ

Szó szerinti jelentés

arjunaḥ uvāca – Arjuna mondta; prakṛtim – a természetet; puruṣam – az élvezőt; ca – is; eva – bizony; kṣetram – a mezőt; kṣetra-jñam – a mező ismerőjét; eva – bizony; ca – is; etat – mindezt; veditum – megérteni; icchāmi – kívánom; jñānam – tudást; jñeyam – a tudás tárgyát; ca – is; keśava – ó, Kṛṣṇa; śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Személyisége mondta; idam – ezt; śarīram – a testet; kaunteya – ó, Kuntī fia; kṣetram – mezőnek; iti – így; abhidhīyate – hívják; etat – ezt; yaḥ – aki; vetti – tudja; tam – őt; prāhuḥ – nevezik; kṣetra-jñaḥ – a mező ismerőjének; iti – így; tat-vidaḥ – azok, akik tudják.

Fordítás

Arjuna szólt: Ó, kedves Kṛṣṇám, szeretném megérteni, hogy mi a prakṛti [a természet], a puruṣa [az élvező], a mező, a mező ismerője, a tudás, valamint a tudás tárgya.
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így válaszolt: Ó, Kuntī fia, ezt a testet hívják mezőnek, s aki a testet ismeri, azt a mező ismerőjének nevezik.

Magyarázat

Arjuna kíváncsi volt, hogy mi is a prakṛti (a természet), a puruṣa (az élvező), a kṣetra (a mező), a kṣetra-jña (annak ismerője), a tudás és a tudás tárgya. Amikor ezekről kérdezett, Kṛṣṇa azt válaszolta, hogy a testet hívják mezőnek, ismerőjét pedig a mező ismerőjének. A feltételekhez kötött lélek számára ez a test a cselekvés mezeje. Az anyagi lét rabjaként megpróbál ura lenni az anyagi természetnek, s tettei mezejéhez ennek megfelelően, uralkodási vágyának mértékétől függően jut. A cselekvés mezeje a test. Mi is a test? A test érzékszervekből áll. A feltételekhez kötött lélek érzékei kielégítésére vágyik, és az élvezetre való hajlama szerint kap egy testet, egy cselekvési mezőt. A testet ezért kṣetrának, vagyis a feltételekhez kötött lélek cselekedetei mezejének hívják. A személyt, akinek nem szabad a testével azonosítania magát, kṣetra-jñának, azaz a mező ismerőjének nevezik. A mező és ismerője, azaz a test és a test ismerője közötti különbséget nem nehéz megérteni. Mindenki megértheti, hogy teste a gyermekkortól az öregkorig sok változáson megy keresztül, ám ő mégis ugyanaz a személy marad. Láthatjuk tehát, hogy különbség van a tettek mezejének ismerője és a tettek mezeje között. A feltételekhez kötött lélek ily módon megértheti, hogy nem azonos a testével. A könyv elején – dehino 'smin – arról olvashattunk, hogy az élőlény az anyagi testen belül foglal helyet, amely állandóan cserélődik: a gyermektestből előbb serdülő, majd kifejlett és végül öreg test lesz. A test birtokosa tudja, hogy a teste változik. Őt éppen ezért a megkülönböztetés érdekében kṣetra-jñának hívják. Azok a gondolatok, hogy „boldog vagyok”, „férfi vagyok”, „nő vagyok”, „kutya vagyok”, „macska vagyok”, a mező ismerőjének testi megjelölései, ám az ismerő maga különbözik a testtől. Számtalan dolgot használunk (a ruháinkat stb.), mégis tudjuk, hogy nem vagyunk azonosak velük. Ennek analógiájára azt is megérthetjük, ha egy kicsit elgondolkozunk, hogy az anyagi testünktől is különbözünk. Én, te vagy bárki más, aki testtel rendelkezik, kṣetra-jña, a cselekedet mezejének ismerője, a test pedig kṣetra, a tettek mezeje.

A Bhagavad-gītā első hat fejezete a test ismerőjéről (az élőlényről) ír, s arról, hogyan érthetjük meg a Legfelsőbb Urat. A középső hat fejezetben az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről találhatunk leírást, valamint a kapcsolatról, amely az egyéni lelket az odaadó szolgálaton keresztül a Felsőlélekhez fűzi. Ezek a fejezetek félreérthetetlenül meghatározzák az Istenség Legfelsőbb Személyisége felsőbbrendű, valamint az egyéni lélek alárendelt helyzetét. Az élőlények szerepe minden körülmények között alárendelt, s amikor megfeledkeznek erről, szenvednek. Amikor az élőlények a jámbor cselekedetek következtében megvilágosodnak, különféle okokból fordulnak a Legfelsőbb Úrhoz: vannak, akik azért, mert szenvednek, vannak, akiket szegénység sújt, vannak, akik kíváncsiak, s vannak, akik tudásra vágynak. Erről szintén olvashatunk. A tizenharmadik fejezettel kezdődően arról lesz szó, hogyan kerül az élőlény kapcsolatba az anyagi természettel, s hogyan szabadítja fel őt a Legfelsőbb Úr a különféle folyamatok – a gyümölcsöző cselekvés, a tudás művelése és az odaadó szolgálat – által. Arról is szó lesz, hogy az élőlény, noha teljesen különbözik az anyagi testtől, valamiképpen mégis kapcsolatba kerül vele.

Szöveg

kṣetra-jñaṁ cāpi māṁ viddhi
sarva-kṣetreṣu bhārata
kṣetra-kṣetrajñayor jñānaṁ
yat taj jñānaṁ mataṁ mama

Szó szerinti jelentés

kṣetra-jñam – a mező ismerőjeként; ca – is; api – bizony; mām – Engem; viddhi – ismerj; sarva – minden; kṣetreṣu – testi mezőben; bhārata – ó, Bharata leszármazottja; kṣetra – a tettek mezejéről (a testről); kṣetra-jñayoḥ – és a mező ismerőjéről; jñānam – szóló tudás; yat – ami; tat – az; jñānam – a tudás; matam – vélemény; mama – Enyém.

Fordítás

Ó, Bharata sarja, értsd meg, hogy Én is jelen vagyok minden testben a mező ismerőjeként, s a tudás nem más, mint megérteni, hogy mi ez a test és ki annak ismerője. Ez az Én véleményem.

Magyarázat

A test és ismerője, valamint a lélek és a Felsőlélek tárgyalása három különböző témát érint, melyek: az Úr, az élőlény és az anyag. Minden cselekvési mezőben, minden testben két lélek van: az egyéni lélek és a Felsőlélek. Mivel az utóbbi Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes értékű kiterjedése, Kṛṣṇa azt mondja: „Én is ismerő vagyok, de nem a test egyéni ismerője, hanem a legfelsőbb ismerő. Paramātmāként, azaz Felsőlélekként jelen vagyok minden testben.”

Aki a Bhagavad-gītā alapján nagyon alaposan tanulmányozza a tett mezejét és a mező ismerőjét, az tudásra tehet szert.

Az Úr kijelenti: „Én minden egyes egyéni testben a tettek mezejének ismerője vagyok.” Az élőlény ismerheti a saját testét, de másokét nem. A Felsőlélekként minden testben jelen lévő Istenség Személyisége azonban tökéletesen ismeri mindegyik testet, minden fajban. Egy közönséges ember tudhat mindent a saját kis földjéről, de a király nemcsak a saját palotájáról, hanem minden egyes alattvalója minden tulajdonáról is tud. Ehhez hasonlóan az élőlény csak a saját testének egyéni birtokosa, a Legfelsőbb Úr azonban minden testnek. A király az ország eredeti tulajdonosa, a polgárok pedig csupán másodlagos tulajdonosok. Éppen így a Legfelsőbb Úr valamennyi test legfelsőbb birtokosa.

A test érzékszervekből áll. A Legfelsőbb Úr Hṛṣīkeśa, ami azt jelenti, hogy Ő „az érzékek irányítója”. Ő az érzékek eredeti irányítója, pontosan úgy, mint ahogyan az állam tetteinek is a király a legfőbb irányítója, míg a polgárok csak másodlagos irányítók. Amikor az Úr azt mondja: „Én is ismerő vagyok”, az annyit jelent, hogy Ő a felsőbbrendű tudó, míg az egyéni lélek csak a saját testét ismeri. A védikus irodalomban a következőt olvashatjuk:

kṣetrāṇi hi śarīrāṇi
bījaṁ cāpi śubhāśubhe
tāni vetti sa yogātmā
tataḥ kṣetra-jña ucyate

Ezt a testet kṣetrának hívják, s ezen belül lakozik a test tulajdonosa, valamint a Legfelsőbb Úr, aki ismeri a testet és annak tulajdonosát is. Éppen ezért Őt minden mező ismerőjének nevezik. A tettek mezeje, a tettek ismerője és a tettek legfelsőbb ismerője közötti különbségről a következőket mondhatjuk el: A test, az egyéni lélek és a Felsőlélek természetéről szóló tökéletes tudást a védikus irodalom jñānának nevezi. Ez Kṛṣṇa véleménye. A tudás azt jelenti, hogy megértjük: a lélek és a Felsőlélek egy, mégis különböző. Aki nem érti meg a tettek mezejét és a tettek ismerőjét, az nem rendelkezik tökéletes tudással. Meg kell értenünk a prakṛti (a természet), a puruṣa (a természet élvezője) és az īśvara (a természetet és az egyéni lelket irányító ismerő) helyzetét. Ezt a hármat nem szabad összetévesztenünk egymással, ahogyan nem szabad összetévesztenünk a festőt, a festményt és a festőállványt sem. Természeten ezt az anyagi világot értjük, ami a tettek mezeje, a természet élvezője pedig az élőlény. Mindkettő felett a legfelsőbb irányító áll, az Istenség Személyisége. Ezzel kapcsolatban így írnak a Védák (Śvetāśvatara-upaniṣad 1.12): bhoktā bhogyaṁ preritāraṁ ca matvā / sarvaṁ proktaṁ tri-vidhaṁ brahmam etat. Három brahman-felfogás van: brahman a prakṛti, a tettek mezeje; brahman a jīva (az egyéni lélek), aki megpróbál uralkodni az anyagi természeten, és Brahman mindkettőjük irányítója, de Ő a valódi irányító.

Ez a fejezet azt is kifejti, hogy a két ismerő közül az egyik tévedhetetlen, míg a másik esendő, az egyik felsőbbrendű, míg a másik alárendelt. Aki a mező két ismerőjéről azt gondolja, hogy egy és ugyanaz, az ellentmond az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki itt egyértelműen kijelenti: „Én is ismerem a cselekvés mezejét.” Aki a kötelet kígyónak véli, az nem rendelkezik tudással. Különféle testek vannak, s a testeknek különféle tulajdonosai. Mivel az egyéni lelkek mind más és más mértékben kívánnak uralkodni az anyagi természet felett, ennek érdekében más és más testet kapnak. A Legfelsőbb azonban irányítóként minden testben jelen van. A ca szó fontos, mert valamennyi test összességére utal. Ez Śrīla Baladeva Vidyābhūṣaṇa véleménye. Kṛṣṇa a Felsőlélek, aki az egyéni lélektől függetlenül jelen van minden egyes testben. E versben Kṛṣṇa egyértelműen kijelenti, hogy valódi tudás az, amikor valaki tudja, hogy a Felsőlélek irányítja a tettek mezejét és a parányi élvezőt is.

Szöveg

tat kṣetraṁ yac ca yādṛk ca
yad-vikāri yataś ca yat
sa ca yo yat-prabhāvaś ca
tat samāsena me śṛṇu

Szó szerinti jelentés

tat – azt; kṣetram – a cselekvés mezejét; yat – amit; ca – és; yādṛk – ahogy van; ca – is; yat – milyen; vikāri – változások; yataḥ – amiből; ca – szintén; yat – ami; saḥ – ő; ca – is; yaḥ – aki; yat – milyen; prabhāvaḥ – hatás; ca – is; tat – azt; samāsena – összefoglalva; me – Tőlem; śṛṇu – értsd meg.

Fordítás

Kérlek, halld most rövid leírásom a tett mezejéről, annak felépítéséről, változásairól, keletkezéséről, ismerőjéről és annak hatásairól!

Magyarázat

Az Úr most a cselekvés mezeje és annak ismerője örök helyzetéről fog beszélni. Ismernünk kell a test felépítését, alkotóelemeit, hogy kinek az irányítása alatt működik, hogyan és miért változik, mik az indítékok és mik az okok, mi az egyéni lélek végső célja és valódi formája. Azt is tudnunk kell, hogy mi a különbség az egyéni élő lélek és a Felsőlélek között, ismernünk kell eltérő hatásukat, képességeiket stb. Egyszerűen meg kell értenünk a Bhagavad-gītāt közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szavain keresztül, s valamennyi kérdésre választ kapunk. Vigyáznunk kell azonban, nehogy a minden testben jelen lévő Istenség Legfelsőbb Személyiségét azonosnak higgyük az egyéni lélekkel, a jīvával. Az olyan lenne, mintha az erőset egyenlőnek tartanánk a tehetetlennel.

Szöveg

ṛṣibhir bahudhā gītaṁ
chandobhir vividhaiḥ pṛthak
brahma-sūtra-padaiś caiva
hetumadbhir viniścitaiḥ

Szó szerinti jelentés

ṛṣibhiḥ – a bölcs szentek által; bahudhā – sokféleképpen; gītam – leírt; chandobhiḥ – védikus himnuszok által; vividhaiḥ – különfélék; pṛthak – különbözőképpen; brahma-sūtra – a Vedāntának; padaiḥ – az aforizmái által; ca – is; eva – bizony; hetu-madbhiḥ – okot és okozatot; viniścitaiḥ – megállapítók által.

Fordítás

A bölcsek a különféle védikus könyvekben leírják a tettek mezejéről és a tettek ismerőjéről szóló tudást. Különösképpen a Vedānta-sūtra ír erről, ami nagyon logikusan, ok és okozatként mutatja be őket.

Magyarázat

Ennek a tudásnak a megmagyarázásában Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfőbb szaktekintély. A művelt tudósok és az élenjáró tekintélyek a szokások szerint még mindig a korábbi hiteles forrásokra hivatkozva bizonyítják állításaikat. Kṛṣṇa ezt a legellentmondásosabb pontot – a lélek és a Felsőlélek kettősségét illetve egységét – a szentírásra, név szerint a hiteles forrásként elfogadott Vedāntára hivatkozva magyarázza meg. Először is azt mondja: „Ez a bölcsek véleménye.” A bölcsek alatt saját magán kívül elsősorban Vyāsadevát, a Vedānta-sūtra szerzőjét érti. A Vedānta-sūtra tökéletesen rávilágít a kettősségre. Parāśara, Vyāsadeva apja egy másik nagy bölcs, aki vallásos témájú könyvében így ír: aham tvaṁ ca tathānye... „Mi – én, te és a számtalan különféle élőlény – mindannyian transzcendentálisak vagyunk, noha anyagi testet öltöttünk. Jelenlegi cselekvésünket eltérő karmánk alapján az anyagi természet három kötőereje határozza meg. Ezért van az, hogy egyesek magasabb, mások alacsonyabb szinten állnak. A magasabb és alacsonyabb szintek létezése a tudatlanságnak köszönhető, és végtelen számú élőlényben nyilvánul meg. A csalhatatlan, transzcendentális Felsőlelket azonban nem szennyezi be a természet három kötőereje.” Az eredeti Védák – leginkább a Kaṭha-upaniṣad – szintén különbséget tesznek a lélek, a Felsőlélek és a test között. Sok nagy bölcs magyarázta el ezt, s közülük Parāśarát tekintik a legfőbbnek.

A chandobhiḥ szó a különféle védikus írásokra utal. A Taittirīya-upaniṣad például, ami a Yajur-veda egyik ága, leírást ad a természetről, az élőlényről és az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről.

Ahogyan arról korábban olvashattuk, a kṣetra a tettek mezejét jelenti, s kétféle kṣetra-jña van: az egyéni élőlény és a legfelsőbb élőlény. Ahogyan az a Taittirīya-upaniṣadban (2.5) áll: brahma pucchaṁ pratiṣṭhā. A Legfelsőbb Úr energiájának van egy anna-maya nevű megnyilvánulása, ami nem más, mint az ételtől való függés a lét fenntartása érdekében. Ez egy materialista felfogás a Legfelsőbbről. Az azt követő prāṇa-maya szinten, miután az ember felismeri a Legfelsőbb Abszolút Igazságot az ételben, megtapasztalja a léttünetekben vagy létformákban is. A jñāna-maya szintjén ezt a tapasztalatát kiterjeszti a léttüneteken túl a gondolkodás, az érzés és az akarat területére. A Brahman-tudatosság következő szintje a vijñāna-maya. Ezen a szinten az ember különválasztja az elmét és a léttüneteket magától az élőlénytől. A következő és legfelsőbb szint az ānanda-maya, amikor valaki tudatára ébred a gyönyörrel teljes természetnek. A Brahman-tudatosságnak ily módon öt lépcsőfoka van, amit brahma pucchának neveznek. Ezek közül az első három – anna-maya, prāṇa-maya és jñāna-maya – az élőlények cselekvésmezejével kapcsolatos. A Legfelsőbb Úr, akit ānanda-mayának is hívnak, transzcendentális a cselekvések mezeihez képest. A Vedānta-sūtra szintén így jellemzi a Legfelsőbbet: ānanda-mayo 'bhyāsāt. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének természete örömmel teli, s hogy ezt a transzcendentális örömet élvezhesse, kiterjed mint vijñāna-maya, prāṇa-maya, jñāna-maya és anna-maya. A cselekvés mezején az élőlényt tekintik az élvezőnek, s az ānanda-maya különbözik tőle. Ez azt jelenti, hogy az élőlény akkor válik tökéletessé, ha elhatározza, hogy az ānanda-mayával összekapcsolódva akar élvezethez jutni. Így alkothatunk valós képet a Legfelsőbb Úrról mint a cselekvés mezejének legfőbb ismerőjéről, az élőlényről mint alárendelt ismerőről, valamint a cselekvés mezejének természetéről. Ha ezt az igazságot akarjuk megismerni, a Vedānta-sūtrában, azaz a Brahma-sūtrában kell kutatnunk.

E vers szerint a Brahma-sūtra kódolt kijelentései nagyon szépen elmagyarázzák az okot és az okozatot. Íme néhány ilyen sūtra vagy aforizma: na viyad aśruteḥ (2.3.2), nātmā śruteḥ (2.3.18), parāt tu tac-chruteḥ (2.3.40). Az első sūtra a tettek mezejére, a második az élőlényre, a harmadik pedig a Legfelsőbb Úrra utal, aki a különféle élőlények teljes megnyilvánulása közül a legfőbb jó.

Szöveg

mahā-bhūtāny ahaṅkāro
buddhir avyaktam eva ca
indriyāṇi daśaikaṁ ca
pañca cendriya-gocarāḥ
icchā dveṣaḥ sukhaṁ duḥkhaṁ
saṅghātaś cetanā dhṛtiḥ
etat kṣetraṁ samāsena
sa-vikāram udāhṛtam

Szó szerinti jelentés

mahā-bhūtāni – a durva elemek; ahaṅkāraḥ – a hamis ego; buddhiḥ – az értelem; avyaktam – a megnyilvánulatlan; eva – bizony; ca – is; indriyāṇi – az érzékek; daśa-ekam – tizenegy; ca – is; pañca – öt; ca – is; indriya-go-carāḥ – az érzékek tárgyai; icchā – a vágy; dveṣaḥ – a gyűlölet; sukham – a boldogság; duḥkham – a boldogtalanság; saṅghātaḥ – az összesség; cetanā – a léttünetek; dhṛtiḥ – meggyőződés; etat – mindez; kṣetram – a cselekvés mezeje; samāsena – összefoglalva; sa-vikāram – kölcsönhatásokkal; udāhṛtam – szemléltetett.

Fordítás

Az öt őselem, a hamis ego, az értelem, a megnyilvánulatlan, a tíz érzék és az elme, az öt érzéktárgy, a vágy, a gyűlölet, a boldogság, a boldogtalanság, az elemek összessége, a léttünetek és a meggyőződések – ezeket együttesen a tettek mezejének és kölcsönhatásainak nevezik.

Magyarázat

A kiváló bölcsek hiteles állításai, a védikus himnuszok és a Vedānta-sūtra aforizmái szerint e világ összetevőit a következőképpen lehet megérteni: Először is van a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter. Ez az öt őselem (mahā-bhūta). Aztán van a hamis ego, az értelem és a természet három kötőerejének megnyilvánulatlan állapota. Ezenkívül van még öt tudásszerző érzékszerv (a szem, a fül, az orr, a nyelv és a bőr), öt cselekvő érzékszerv (a hangadás szerve, a láb, a kéz, a végbél és a nemi szerv). Az érzékek felett az elme áll, amit belső érzéknek is nevezünk, mert a testen belül van. Az elmével együtt tehát tizenegy érzékszerv van. Aztán van az érzékszervek öt tárgya: az illat, az íz, a forma, az érintés és a hang. E huszonnégy elem együtteséből áll a cselekvés mezeje, melyet a huszonnégy elem analitikus tanulmányozásával az ember alaposan megérthet. A vágy, a gyűlölet, a gyönyör és a szenvedés kölcsönhatások, melyek a durvafizikai testben az öt őselemet képviselik. A lét tünetei, melyeket a tudat képvisel, valamint a meggyőződések a finomfizikai test – az elme, az ego és az értelem – megnyilvánulásai. Ezek a finomfizikai elemek is a cselekvés mezejéhez tartoznak.

Az öt őselem a hamis ego durva megnyilvánulása. Ez a durva megnyilvánulás a hamis ego eredeti állapotát képviseli, melyet szakkifejezéssel materialista felfogásnak, vagyis tāmasa-buddhinak, tudatlanságban lévő intelligenciának neveznek. Ez képviseli továbbá az anyagi természet három kötőerejének megnyilvánulatlan állapotát. Az anyagi természet megnyilvánulatlan kötőerőit pradhānának hívják.

Aki részletesen meg akarja ismerni a huszonnégy elemet, valamint azok kölcsönhatásait, annak részletesebben kell tanulmányoznia a filozófiát. A Bhagavad-gītā csak egy összegzést ad erről.

E tényezőket a test képviseli, amely hatféle változásnak van kitéve: születés, növekedés, stagnálás, utódok létrehozása, sorvadás és végül elmúlás. A mező tehát egy ideiglenes anyagi tényező, a kṣetra-jña, a mező ismerője és tulajdonosa azonban különbözik tőle.

Szöveg

amānitvam adambhitvam
ahiṁsā kṣāntir ārjavam
ācāryopāsanaṁ śaucaṁ
sthairyam ātma-vinigrahaḥ
indriyārtheṣu vairāgyam
anahaṅkāra eva ca
janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-
duḥkha-doṣānudarśanam
asaktir anabhiṣvaṅgaḥ
putra-dāra-gṛhādiṣu
nityaṁ ca sama-cittatvam
iṣṭāniṣṭopapattiṣu
mayi cānanya-yogena
bhaktir avyabhicāriṇī
vivikta-deśa-sevitvam
aratir jana-saṁsadi
adhyātma-jñāna-nityatvaṁ
tattva-jñānārtha-darśanam
etaj jñānam iti proktam
ajñānaṁ yad ato ’nyathā

Szó szerinti jelentés

amānitvam – alázatosság; adambhitvam – büszkeségnélküliség; ahiṁsā – erőszaknélküliség; kṣāntiḥ – béketűrés; ārjavam – egyszerűség; ācārya-upāsanam – egy hiteles lelki tanítómester felkutatása; śaucam – tisztaság; sthairyam – rendületlenség; ātma-vinigrahaḥ – önfegyelem; indriya-artheṣu – az érzékekkel kapcsolatban; vairāgyam – lemondás; anahaṅkāraḥ – hamis ego nélküliség; eva – bizony; ca – is; janma – születésnek; mṛtyu – halálnak; jarā – öregségnek; vyādhi – és betegségnek; duḥkha – a boldogtalanságnak; doṣa – a hibáját; anudarśanam – meglátván; asaktiḥ – nem ragaszkodva; anabhiṣvaṅgaḥ – nem társulva; putra – fiúgyermekhez; dāra – feleséghez; gṛha-ādiṣu – otthonhoz stb.; nityam – állandó; ca – is; sama-cittatvam – kiegyensúlyozottság; iṣṭa – kívánatost; aniṣṭa – és nemkívánatost; upapattiṣu – elérvén; mayi – Nekem; ca – és; ananya-yogena – tiszta odaadó szolgálattal; bhaktiḥ – odaadás; avyabhicāriṇī – töretlen; vivikta – magányos; deśa – helyekre; sevitvam – törekedve; aratiḥ – nem ragaszkodva; jana-saṁsadi – az átlagemberek tömegéhez; adhyātma – az önvalóra vonatkozó; jñāna – tudásban; nityatvam – állandóság; tattva-jñāna – az igazságról szóló tudásnak; artha – a céljáért; darśanam – filozófia; etat – mindez; jñānam – tudásnak; iti – így; proktam – nyilváníttatik; ajñānam – tudatlanság; yat – ami; ataḥ – ettől; anyathā – különböző.

Fordítás

Alázatosság; büszkeségnélküliség; erőszakmentesség; béketűrés; egyszerűség; egy hiteles lelki tanítómester elfogadása; tisztaság; kitartás; önfegyelem; lemondás az érzékkielégítés tárgyairól; a hamis ego hiánya; a születés, halál, öregség és betegség okozta gyötrelem felismerése; lemondás; nem kötődés a gyermekekhez, a feleséghez, az otthonhoz és a többi hasonló dologhoz; kiegyensúlyozottság kellemes és kellemetlen körülmények között egyaránt; az Irántam érzett állandó és tiszta odaadás; magányos életre törekvés; elhatárolódás az emberek általános tömegétől; az önmegvalósítás fontosságának felismerése; az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – mindezeket tudásnak nyilvánítom, s ezen kívül minden tudatlanság.

Magyarázat

A kevésbé értelmes emberek néha félreértik a tudás elérésének ezt a folyamatát, és úgy vélik, hogy ez a cselekvés mezejének kölcsönhatása. Valójában azonban ez a tudás utáni kutatás igazi folyamata. Ha valaki elfogadja ezt, akkor lehetősége nyílik az Abszolút Igazság elérésére. Ez tehát – ahogyan korábban már olvashattuk – nem a huszonnégy elem kölcsönhatásának az eredménye, hanem az elemektől való megszabadulás eszköze. A megtestesült lélek a test börtönében ül, ami egy huszonnégy elemből álló burkolat. Kiszabadulni belőle a tudás elérésének itt leírt folyamatával lehet. A folyamat leírásában a legfontosabb tényező az, amiről a tizenegyedik vers első sora ír. Mayi cānanya-yogena bhaktir avyabhicāriṇī: a tudás megszerzésének végén az Úr tiszta odaadó szolgálata áll. Tehát ha valaki nem jut el, illetve nem képes eljutni az Úr transzcendentális szolgálatához, akkor a többi tizenkilenc tényezőnek gyakorlatilag semmi haszna. Ellenben ha valaki az odaadó szolgálatba fog, és teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá válik, akkor a többi tizenkilenc tulajdonságra is automatikusan szert tesz. Ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam (5.18.12) kijelenti: yasyāsti bhaktir bhagavaty akiñcanā sarvair guṇais tatra samāsate surāḥ. A tudásra jellemző valamennyi jó tulajdonság kifejlődik abban az emberben, aki eljutott az odaadó szolgálat szintjére. A lelki tanítómester elfogadása – ahogyan a nyolcadik vers említi – nagyon lényeges. Még az odaadó szolgálatot végző számára is a legfontosabb dolog. A transzcendentális élet a hiteles lelki tanítómester elfogadásával kezdődik. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa itt érthetően kijelenti, hogy a tudás e folyamata az igazi út, és minden más kitaláció ostobaság.

A fenti versek által meghatározott tudás elemeit a következőképpen fejthetjük ki bővebben: Az alázatosság azt jelenti, hogy az embernek nem szabad vágynia a mások tiszteletéből fakadó elégedettségre. Anyagi életfelfogásunk miatt mindannyian nagyon szeretnénk elnyerni mások megbecsülését. De a tökéletes tudással rendelkező ember szemében, aki tudja, hogy nem azonos a testével, mindaz, ami a testre vonatkozik – tisztelet, szégyen stb. – teljesen lényegtelen. Senki ne vágyjon ilyen megtévesztő anyagi dolgokra. Vannak emberek, akik azt szeretnék, hogy vallásosságukról legyenek híresek, s ezért néha a vallás elveinek ismerete nélkül egy olyan csoportnak lesznek a tagjai, amely valójában nem is tartja be a vallásos elveket, s így vallási vezetőknek adják ki magukat. Hogy valaki milyen magas szinten áll a lelki tudományban, azt az ezekben a versekben felsorolt tulajdonságok alapján lehet megállapítani.

Erőszaknélküliség alatt az emberek általában a test elpusztításának vagy megölésének tilalmát értik, holott az igazi jelentése az, hogy ne okozzunk senkinek se aggodalmat. Általában az emberek anyagi életfelfogásuk miatt a tudatlanság csapdájában vergődnek, s állandó anyagi szenvedésnek vannak kitéve. Ezért az ember mindaddig erőszakot követ el, amíg nem kezd el törekedni arra, hogy embertársait a lelki tudás síkjára emelje. Próbáljunk megtenni minden tőlünk telhetőt az igazi tudás terjesztése érdekében, hogy az embereknek így lehetőségük nyíljon a megvilágosodásra, és képesek legyenek kiszabadulni az anyag fogságából. Ezt jelenti az erőszaknélküliség.

Béketűrés azt jelenti, hogy az ember megtanulja elviselni másoktól a sértést és a gyalázatot. Aki a lelki tudásban akar fejlődni, azt sok sértés és gyalázat fogja érni. Erre számítani kell, mert ez az anyagi világ természete. A lelki tudás után kutatva még Prahlāda (aki mindössze ötéves volt) is veszélybe került, amikor odaadása láttán az apja ellene fordult. Prahlāda békésen tűrte, amikor apja a legkülönfélébb módszerekkel próbálta őt megölni. Sok akadály állhat tehát utunkban, ha a lelki tudásban akarunk előrelépni, de béketűrőnek kell lennünk, s elszántan kell haladnunk tovább.

Az egyszerűség nem más, mint hogy az embernek színlelés nélkül nyíltnak és őszintének kell lennie, olyannak, aki még az ellenségének is megmondja az igazságot. A lelki tanítómester elfogadása elengedhetetlen, mert egy hiteles lelki tanítómester utasításai nélkül senki sem fejlődhet a lelki tudományban. A lelki tanítómestert az embernek teljes alázatossággal kell megszólítania, s fel kell ajánlania neki a szolgálatát, mert a mester így szívesen részesíti majd áldásában a tanítványt. A hiteles lelki tanítómester Kṛṣṇa képviselője, ezért bárhogyan áldja is meg tanítványát, az nyomban fejlődni fog a lelki életben, még akkor is, ha esetleg nem követi a szabályozó elveket. Másrészről pedig aki fenntartás nélkül szolgálja a lelki tanítómestert, annak a szabályozó elvek betartása is könnyebb lesz.

A tisztaság alapvetően fontos a lelki fejlődéshez. Kétféle tisztaság van: külső és belső. Az előbbi azt jelenti, hogy az ember rendszeresen megfürdik, az utóbbi pedig azt, hogy mindig Kṛṣṇára gondol, és a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát énekli. Ez a folyamat megtisztítja az elmét a múlt karmájának összegyűlt porától.

A rendíthetetlenség azt jelenti, hogy az embernek nagyon eltökéltnek kell lennie, ha fejlődni akar a lelki életben. Ilyen eltökéltség hiányában nem lehet igazán eredményes. Az önfegyelmezés azt jelenti, hogy nem szabad elfogadnunk semmit, ami hátráltatja a lelki fejlődést. Meg kell szoknunk, hogy elutasítsunk mindent, ami gátolja előrehaladásunkat a lelki fejlődésben. Ez a valódi lemondás. Az érzékszervek nagyon erősek, s mindig élvezet után sóvárognak. Ezek a vágyak mind fölöslegesek, ezért nem szabad eleget tenni nekik. Az érzékszerveknek csak annyi élvezetet kell biztosítani, amennyi szükséges ahhoz, hogy a test egészséges maradjon, és alkalmas legyen a lelki fejlődést szolgáló kötelességek végrehajtására. A legfontosabb és egyben a legnehezebben megfékezhető érzékszerv a nyelv. Ha valaki képes uralkodni a nyelve fölött, annak minden esélye megvan a többi érzék szabályozására is. A nyelv feladata az ízlelés és a beszéd, ezért szabályozása azt jelenti, hogy mindig a Kṛṣṇának felajánlott étel maradékának ízlelésével és a Hare Kṛṣṇa éneklésével kell elfoglalni. Ami a szemet illeti, nem szabad engednünk, hogy Kṛṣṇa gyönyörűséges formáján kívül mást is lásson. Így lehet fegyelmezni a szemet. Hasonlóan a fülünket is csak arra kell használnunk, hogy Kṛṣṇáról halljunk, az orrot pedig arra, hogy a Neki felajánlott virágokat szagoljuk. Ez az odaadó szolgálat folyamata. Láthatjuk, hogy a Bhagavad-gītā egyedül az odaadó szolgálat tudományát tárgyalja részletesen. Az odaadó szolgálat az egyetlen és a legfontosabb cél. A Bhagavad-gītā ostoba magyarázói megpróbálják az olvasók figyelmét más témákra terelni, ám az odaadó szolgálaton kívül nincs másról szó ebben a műben.

A hamis ego nem más, mint amikor valaki a testét önmagának tekinti. A valódi ego ezzel szemben az, ha megértjük, hogy nem ez a test, hanem szellemi lélek vagyunk. Az ego létezik, ezért csupán a hamis ego a rossz, s nem az igazi. A védikus irodalom (Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad 1.4.10) így ír: ahaṁ brahmāsmi, brahman, vagyis lélek vagyok. Ez a „vagyok”, más szóval az énérzet még az önmegvalósítás felszabadult síkján is létezik. Ezt hívják egónak, amikor azonban az anyagi testre vonatkoztatják, hamis ego lesz belőle. Ha tehát az énérzet az igazi énünkkel kapcsolatos, igazi egónak nevezik. Némely filozófusok azt hangoztatják, hogy meg kell válnunk az egónktól. Ez azonban nem lehetséges, hiszen az ego az önazonosságunkat jelenti. Amitől azonban természetesen meg kell szabadulnunk, az a testtel való hamis azonosulás.

Az embernek törekednie kell arra, hogy megértse, milyen gyötrelemmel jár a születés, a halál, az öregség és a betegség. A védikus irodalom számos könyve ír a születésről. A Śrīmad-Bhāgavatam például nagyon szemléletesen ecseteli a még meg nem született embrió világát, helyzetét az anyaméhben, szenvedését stb. Alaposan meg kell értenünk, hogy megszületni rendkívül fájdalmas dolog. Mivel elfelejtjük, hogy mennyit szenvedtünk az anyaméhben, egyáltalán nem próbálunk megoldást keresni az ismétlődő születés és halál problémájára. A halál ehhez hasonlóan szintén sok fájdalommal jár, s a hiteles szentírások erről is szólnak. Ezekről a témákról beszélni kell. A betegséget és az öregséget bárki tapasztalhatja az életben. Senki sem kíván megbetegedni vagy megöregedni, ám ezt senki nem kerülheti el. Amíg a születés, a halál, az öregség és a betegség okozta szenvedés felismerésével nem teszünk szert pesszimista felfogásra az anyagi léttel kapcsolatban, addig nincs, ami előrelendítene bennünket a lelki élet fejlődésének útján.

Az, hogy ne kötődjünk a gyermekekhez, a feleséghez és az otthonhoz, nem azt jelenti, hogy érzéketlennek kell lennünk velük szemben. Az efféle érzések irántuk természetesek. Amikor azonban nem segítik elő a lelki fejlődésünket, nem szabad ragaszkodnunk hozzájuk. A Kṛṣṇa-tudat teheti leginkább kellemessé az otthonunkat. Ha valaki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, nagyon boldog otthont teremthet, mert a Kṛṣṇa-tudat folyamatát nagyon könnyű gyakorolni. Az embernek csupán arra kell ügyelnie, hogy énekelje a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, fogyassza a Śrī Kṛṣṇának felajánlott étel maradékait, tanulmányozza a szentírásokat, például a Bhagavad-gītāt és a Śrīmad-Bhāgavatamot, valamint imádja a mūrtikat. E négy cselekedet bárkit boldoggá tehet. Az embernek így kell nevelnie a családját. Reggelenként és esténként leülhetnek, hogy együtt énekeljék: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Ha az ember képes családi életét ennek megfelelően alakítani, és e négy dolgot gyakorolva kifejleszteni a Kṛṣṇa-tudatot, akkor nem szükséges áttérnie a családi életről a lemondott életrendre. Ha azonban a családi helyzete nem megfelelő, s az nem kedvez a lelki életben való fejlődésének, akkor le kell mondania a családról. Kṛṣṇa elérése és szolgálata érdekében mindent fel kell áldozni, ahogy Arjuna is tette. Arjuna nem akarta elpusztítani hozzátartozóit, de miután megértette, hogy akadályozzák őt Kṛṣṇa elérésében, elfogadta Kṛṣṇa utasítását, harcolt, s végül megölte őket. Az embernek sohasem szabad kötődnie a családi élet örömeihez és gondjaihoz, hiszen ebben a világban senki sem lehet soha csak boldog vagy csak boldogtalan.

A boldogság és a szenvedés az anyagi lét velejárói, s a Bhagavad-gītā azt tanácsolja, tanuljuk meg eltűrni őket. Az öröm és a szenvedés magától jön és tűnik el, s ezt nem tudjuk megakadályozni, ezért a legjobb, ha lemondunk a materialista életmódról, s így képesek leszünk megőrizni a lelki egyensúlyunkat mindkettő során. Az emberek általában akkor boldogok, ha valami kellemes éri őket, míg ellenkező esetben boldogtalanok. Ha azonban elérjük az igazi lelki szintet, akkor az ilyen dolgok nem okoznak többé aggodalmat nekünk. Ennek a síknak az elérése érdekében töretlenül kell végeznünk az odaadó szolgálatot. Kṛṣṇa megingathatatlan odaadó szolgálata azt jelenti, hogy az odaadó szolgálat kilenc folyamatát végezzük – éneklés, hallás, imádat, hódolatunk felajánlása stb. –, ahogyan a kilencedik fejezet utolsó verse is írja. Ez az az út, melyet követnünk kell.

Aki a lelki élethez már hozzászokott, az természetesen nem vágyik materialista emberek társaságára, hiszen ez ellenkezne a természetével. Az ember úgy teheti próbára saját magát, hogy megnézi, mennyire hajlik arra, hogy a nemkívánatos emberek társaságát elhagyva egy magányos helyen éljen. A bhaktának nincs kedve a felesleges sporthoz, nincs kedve moziba vagy társasági rendezvényekre járni, mert megértette, hogy ezzel csupán az idejét vesztegeti. Számtalan kutató és filozófus tanulmányozza például a nemi életet vagy más ehhez hasonló témát, de a Bhagavad-gītā szerint az efféle kutatómunka és filozófiai spekuláció haszontalan, s többé-kevésbé ostobaság. A Bhagavad-gītā a lélek természetének filozófiai tanulmányozását ajánlja. Az embernek azért kell kutatást végeznie, hogy megérthesse az önvalót, mondja ez a vers.

A versből egyértelműen kitűnik, hogy a bhakti-yoga az önmegvalósításhoz vezető legcélszerűbb folyamat. Ha odaadásról beszélünk, akkor a Felsőlélek és az egyéni lélek viszonyára kell gondolnunk. A Felsőlélek és az egyéni lélek nem lehet egy és ugyanaz, legalábbis nem a bhakti, vagyis az odaadás felfogása szerint. Az is világosan kiderül, hogy az egyéni lélek örökké (nityam) szolgálja a Legfelsőbb Lelket. Az odaadó szolgálat, a bhakti tehát örökkévaló. Az embernek szert kell tennie erre a filozófiai meggyőződésre.

A Śrīmad-Bhāgavatam (1.2.11) elmagyarázza ezt. Vadanti tat tattva-vidas tattvaṁ yaj jñānam advayam: „Az Abszolút Igazság ismerői tudják, hogy a Legfelsőbbet három szinten, mint Brahmant, mint Paramātmāt és mint Bhagavānt lehet tudatosan megérteni.” Bhagavān az Abszolút Igazság elérésének végső célja, ezért az Istenség Legfelsőbb Személyisége megismerésének síkjára kell eljutnunk, s ott az Úr odaadó szolgálatát kell végeznünk. Ez a tudás tökéletessége.

Ez a folyamat, ami az alázatosság gyakorlásával kezdődik, és egészen addig tart, amíg valaki tudatára nem ébred a Legfelsőbb Igazságnak, az Istenség Abszolút Személyiségének, hasonlatos egy lépcsőhöz, amely a földszintről a legfelső emeletre vezet. Ezen a lépcsőn sok ember jutott már fel az első, a második, a harmadik vagy valamelyik felsőbb emeletre, de amíg nem érik el a legfelső emeletet, ami Kṛṣṇa megismerése, addig mindannyian a tudás alacsonyabb szintjén állnak. Ha valaki gyarapítani akarja lelki tudását, közben azonban verseng Istennel, kudarc vár rá. Ez a vers világosan utal rá, hogy alázatosság nélkül valójában lehetetlen a megismerés. A magát Istennek képzelő ember mindenki között a legfelfuvalkodottabb. Habár az anyagi természet szigorú törvényei szüntelenül megleckéztetik, tudatlansága következtében továbbra is azt gondolja: „Én vagyok Isten.” A tudás tehát az amānitvával, az alázatossággal kezdődik. Az ember legyen alázatos, és értse meg, hogy a Legfelsőbb Úr alárendeltje. Az élőlény azért kerül az anyagi természet hatása alá, mert fellázad a Legfelsőbb Úr ellen. Erről az igazságról teljes meggyőződésre kell szert tennünk.

Szöveg

jñeyaṁ yat tat pravakṣyāmi
yaj jñātvāmṛtam aśnute
anādi mat-paraṁ brahma
na sat tan nāsad ucyate

Szó szerinti jelentés

jñeyam – a megismerhetőt; yat – amit; tat – azt; pravakṣyāmi – most el fogom magyarázni; yat – amit; jñātvā – megismervén; amṛtam – nektárt; aśnute – az ember megízleli; anādi – kezdet nélküli; mat-param – Nálam alacsonyabb rendű; brahma – lelket; na – sem; sat – oknak; tat – azt; na – sem; asat – okozatnak; ucyate – hívják.

Fordítás

Most elmagyarázom a megismerhetőt, melynek ismeretével megízlelheted az örökkévalóságot. A brahman, a kezdet nélküli és Nekem alárendelt lélek túl van az anyagi világ ok-okozati törvényén.

Magyarázat

Az Úr korábban már megmagyarázta a cselekvés mezejét és a mező ismerőjét, valamint azt a folyamatot, ami által tudást szerezhetünk a tett mezejének ismerőjéről. Most a tudás tárgyáról, azaz először a lélekről, majd a Felsőlélekről fog szólni. Az ismerőről, a lélekről és a Felsőlélekről szóló tudás révén az ember megízlelheti az élet nektárját. Ahogyan a második fejezet elmondta, az élőlény örökkévaló. Ezt erősíti meg ez a vers is. Nincs olyan időpont, amelyről azt mondhatnánk: ekkor született a jīva. Azt sem képes senki kideríteni, mikor nyilvánult meg a jīvātmā a Legfelsőbb Úrból. Ezért ő kezdet nélküli. A védikus irodalom alátámasztja ezt: na jāyate mriyate vā vipaścit (Kaṭha-upaniṣad 1.2.18). A test ismerőjére az jellemző, hogy sohasem született meg, sohasem fog meghalni, és teljes tudással rendelkezik.

A védikus irodalom (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.16) szerint a Legfelsőbb Úr mint Felsőlélek szintén pradhāna-kṣetrajña-patir guṇeśaḥ, a test legfőbb ismerője és az anyagi természet három kötőerejének mestere. A smṛti így ír: dāsa-bhūto harer eva nānyasyaiva kadācana. Az élőlények örökké a Legfelsőbb Úr szolgálatában állnak. Tanításában ezt az Úr Caitanya is megerősítette. Láthatjuk tehát, hogy az ebben a versben említett brahman szó az egyéni lélekre vonatkozik, és ilyen esetben nem szabad elfelejtenünk, hogy ő vijñāna-brahma, nem pedig ānanda-brahma. Ānanda-brahma az Istenség Legfelsőbb Brahman Személyisége.

Szöveg

sarvataḥ pāṇi-pādaṁ tat
sarvato ’kṣi-śiro-mukham
sarvataḥ śrutimal loke
sarvam āvṛtya tiṣṭhati

Szó szerinti jelentés

sarvataḥ – mindenhol; pāṇi – kezek; pādam – lábak; tat – az; sarvataḥ – mindenhol; akṣi – szemek; śiraḥ – fejek; mukham – arcok; sarvataḥ – mindenhol; śruti-mat – füle van; loke – ebben a világban; sarvam – mindent; āvṛtya – befedve; tiṣṭhati – létezik.

Fordítás

Kezei és lábai, szemei, fejei és arcai mindenhová elérnek, s fülei mindenhol jelen vannak. Áthatva mindent, így létezik a Felsőlélek.

Magyarázat

Ahogyan a nap létezik végtelen sugarait árasztva, úgy létezik a Felsőlélek, az Istenség Legfelsőbb Személyisége is. Mindent átható formájában létezik, az egyéni élőlények pedig Brahmātól, az első nagy tanítótól kezdve egészen a parányi hangyákig mind Benne élnek. Megszámlálhatatlanul sok fej, láb, kéz és szem, és végtelen számú élőlény létezik. Valamennyi a Felsőlélekben és a Felsőlelken létezik, éppen ezért a Felsőlélek mindent átható. Az egyéni lélek azonban nem mondhatja azt magáról, hogy mindenhol van keze, lába és szeme. Az ő esetében ez nem lehetséges. Ha mégis azt hiszi, hogy csak a tudatlanságnak köszönhetően nincs tudatában annak, hogy kezei és lábai mindenhová elérnek, ám az igazi tudásra szert téve majd eljut erre a szintre, akkor ezzel ellentmond önmagának, hiszen ez azt jelenti, hogy az egyéni lélek nem lehet a legfelsőbb, mert az anyagi természet alárendeltjévé vált. A Legfelsőbb különbözik az egyéni lélektől. A Legfelsőbb Úr képes a karját bármilyen hosszúra kinyújtani, az egyéni lélek viszont nem. A Bhagavad-gītāban azt mondja az Úr, hogy elfogadja a Neki felajánlott virágot, gyümölcsöt vagy egy kevés vizet. Ha Ő olyan távol van, hogyan képes bármit is elfogadni? Ez az Úr mindenható természete: bár messze a Földtől, saját hajlékán él, mégis kinyújthatja kezét, hogy elfogadja az ember felajánlását. Ilyen az Úr hatalma. A Brahma-saṁhitā (5.37) így ír: goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ – Kṛṣṇa örökké kedvteléseinek hódol transzcendentális hajlékán, ugyanakkor mindent átható is. Az egyéni lélek nem állíthatja ugyanezt magáról. Ezért ez a vers a Legfelsőbb Lélekről, az Istenség Személyiségéről, s nem az egyéni lélekről beszél.

Szöveg

sarvendriya-guṇābhāsaṁ
sarvendriya-vivarjitam
asaktaṁ sarva-bhṛc caiva
nirguṇaṁ guṇa-bhoktṛ ca

Szó szerinti jelentés

sarva – minden; indriya – érzéknek; guṇa – és tulajdonságnak; ābhāsam – az eredeti forrása; sarva – minden; indriya – érzék; vivarjitam – nélküli; asaktam – ragaszkodás nélküli; sarva-bhṛt – mindenki fenntartója; ca – is; eva – bizony; nirguṇam – anyagi tulajdonságok nélkül; guṇa-bhoktṛ – a guṇák mestere; ca – is.

Fordítás

A Felsőlélek az eredeti forrása minden érzéknek, ám Ő mégis érzékek nélküli. Ő nem kötődik semmihez, noha Ő minden lény fenntartója. A természet kötőerői fölött áll, s az anyagi természet valamennyi kötőerejének mestere.

Magyarázat

A Legfelsőbb Úr a forrása az élőlények minden érzékének, ám velük ellentétben Neki nincsenek anyagi érzékei. Valójában az egyéni lélek érzékei szintén lelkiek, a feltételekhez kötött lét során azonban az anyagi elemek fedik be őket, így működésük az anyagon keresztül nyilvánul meg. A Legfelsőbb Úr érzékei ezzel szemben nincsenek befedve, hanem transzcendentálisak, ezért nirguṇának nevezik őket. Guṇa anyagi kötőerőt jelent, ám az Ő érzékeit nem fedi be az anyag. Meg kell értenünk, hogy az Ő érzékei nem olyanok, mint a mieink. Ő minden érzéktevékenységünk forrása, de az Ő érzékei transzcendentálisak, s mentesek minden szennyeződéstől. Ezt a Śvetāśvatara-upaniṣad (3.19) az apāṇi-pādo javano grahītā versében nagyon szépen megmagyarázza. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nincs olyan keze, melyet az anyag beszennyez, de olyan van, amellyel elfogadja a Számára felajánlott áldozatot. Ez a különbség a feltételekhez kötött lélek és a Felsőlélek között. A Felsőléleknek nincs anyagi szeme, mégis van szeme, máskülönben hogyan látna? Mindent lát – múltat, jelent és jövőt egyaránt. Az élőlények szívében él, és ismeri nemcsak a jelenlegi, de a múltban elkövetett tetteinket is, valamint azt is, ami a jövőben vár ránk. A Bhagavad-gītā ezt is megerősíti: Ő mindenről tud, ám Őt senki sem ismeri. Úgy mondják, a Legfelsőbb Úrnak nincsen lába, mint nekünk, mégis képes járni az űrben, mert lelki lába van. Más szóval az Úr nem személytelen – van szeme, lába, keze stb., s mivel mi a Legfelsőbb Úr szerves részei vagyunk, mi is rendelkezünk ezekkel a testrészekkel. Az Ő kezét, lábát, szemét és érzékeit azonban nem fertőzi be az anyagi természet.

A Bhagavad-gītā azt is megerősíti, hogy az Úr belső energiája által jelenik meg az anyagi univerzumban. Ő az anyagi energia ura, ezért az nem fertőzheti meg. A védikus írások kijelentik, hogy Kṛṣṇa teste teljes egészében lelki. Formája örök, melyet sac-cid-ānanda-vigrahának neveznek, s minden fenséggel azok teljességében rendelkezik. Ő minden gazdagság birtokosa, minden energia forrása, a legokosabb, aki teljes tudással rendelkezik. Ez csupán néhány jellemzője az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Ő gondoskodik valamennyi élőlényről, és tanúja minden tettnek. A védikus irodalomból megtudhatjuk, hogy a Legfelsőbb Úr mindig transzcendentális. Nem látjuk ugyan, mégis van feje, arca, keze, lába, s ha majd a transzcendentális síkra emelkedünk, láthatjuk formáját. Jelenleg azonban nem vagyunk erre képesek, mert érzékeinket anyagi szennyeződés borítja. Az imperszonalisták, akik az anyag hatása alatt állnak, nem érthetik meg az Istenség Személyiségét.

Szöveg

bahir antaś ca bhūtānām
acaraṁ caram eva ca
sūkṣmatvāt tad avijñeyaṁ
dūra-sthaṁ cāntike ca tat

Szó szerinti jelentés

bahiḥ – kívül; antaḥ – belül; ca – is; bhūtānām – minden élőlényen; acaram – mozdulatlan; caram – mozgó; eva – is; ca – és; sūkṣmatvāt – mert finom; tat – az; avijñeyam – megismerhetetlen; dūra-stham – nagyon távoli; ca – is; antike – közel; ca – és; tat – az.

Fordítás

A Legfelsőbb Igazság minden élőlényen – mozgón és mozdulatlanon – kívül és belül egyaránt létezik. Ő megfoghatatlan, ezért az anyagi érzékek számára láthatatlan és megismerhetetlen. Bár nagyon-nagyon távol van, mégis közel van mindenkihez.

Magyarázat

A védikus írásokból megérthetjük, hogy a Legfelsőbb Személy, Nārāyaṇa minden élőlényen kívül és belül is létezik, és egyidejűleg jelen van az anyagi és a lelki világban is. Végtelenül messze van, ám ugyanakkor egészen közel is van hozzánk. Ezt mondja a védikus irodalom. Āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ (Kaṭha-upaniṣad 1.2.21). A Legfelsőbb Személy transzcendentális gyönyörbe merül, ezért képtelenek vagyunk megérteni, hogyan élvezi teljes fenségét. Anyagi érzékeinkkel nem láthatunk semmit, nem érthetünk meg semmit. A Védák éppen ezért azt mondják, hogy anyagi elmével és anyagi érzékszervekkel nem lehet megismerni Istent. Aki azonban a Kṛṣṇa-tudatban, az odaadó szolgálaton keresztül megtisztította elméjét és érzékeit, az mindig láthatja Őt. A Brahma-saṁhitā megerősíti, hogy az a bhakta, akiben szeretet ébredt a Legfelsőbb Isten iránt, örökké, szüntelenül láthatja Kṛṣṇát. A Bhagavad-gītā (11.54) alátámasztja: Őt csakis az odaadó szolgálat révén lehet meglátni és megérteni. Bhaktyā tv ananyayā śakyaḥ.

Szöveg

avibhaktaṁ ca bhūteṣu
vibhaktam iva ca sthitam
bhūta-bhartṛ ca taj jñeyaṁ
grasiṣṇu prabhaviṣṇu ca

Szó szerinti jelentés

avibhaktam – osztatlan; ca – is; bhūteṣu – minden élőlényben; vibhaktam – felosztott; iva – mintha; ca – szintén; sthitam – van; bhūta-bhartṛ – minden élőlény fenntartója; ca – is; tat – azt; jñeyam – meg kell érteni; grasiṣṇu – elnyelve; prabhaviṣṇu – létrehozva; ca – is.

Fordítás

Noha a Felsőlélek látszólag megoszlik az élőlények között, valójában sohasem felosztott. Ő mindig egy. Ő a fenntartója valamennyi élőlénynek, mégis tudni kell Róla, hogy Ő az, aki elpusztítja és megteremti mindegyiküket.

Magyarázat

Felsőlélekként az Úr mindenkinek a szívében jelen van. Azt jelentené ez, hogy Ő részekre oszlik? Nem, Ő valójában egyetlen. Ezzel kapcsolatban a nap példáját említhetjük meg. A nap délben egy adott helyen van, ám ha ötezer mérfölddel távolabbra megyünk bármelyik irányban, s ott bárkitől megkérdezzük, hogy hol van a nap, mindenki azt fogja mondani, hogy a feje fölött. Ezt a példát azért adják a Védák, hogy szemléltessék: habár az Úr felosztottnak tűnik, mégis osztatlan. A Védák azt is leírják, hogy Viṣṇu amiatt, hogy mindenható, jelen van mindenhol, ahogy a nap is egyszerre sok helyen, sok ember számára látható. Habár a Legfelsőbb Úr minden élőlény fenntartója, a megsemmisüléskor mégis elnyel mindent. Ezt az Úr a tizenegyedik fejezetben erősíti meg, amikor azt mondja, azért jött, hogy megölje a Kurukṣetrán összesereglett harcosokat. Azt is megemlíti, hogy az idő formájában szintén felemészt mindent. Ő tehát a pusztító, mindenki végzete. A teremtéskor létrehoz mindenkit eredeti állapotából, a megsemmisüléskor pedig elnyeli őket. A védikus himnuszok megerősítik, hogy Ő minden élőlény forrása és egyben nyugvóhelye is. A teremtés után minden az Ő mindenható energiájában nyugszik, a megsemmisülés után pedig ismét Hozzá tér vissza minden, hogy Benne maradjon. Így mondják a védikus himnuszok. Yato vā imāni bhūtāni jāyante yena jātāni jīvanti yat prayanty abhisaṁviśanti tad brahma tad vijijñāsasva (Taittirīya-upaniṣad 3.1).

Szöveg

jyotiṣām api taj jyotis
tamasaḥ param ucyate
jñānaṁ jñeyaṁ jñāna-gamyaṁ
hṛdi sarvasya viṣṭhitam

Szó szerinti jelentés

jyotiṣām – minden fénylő testnek; api – is; tat – azt; jyotiḥ – a fényforrásának; tamasaḥ – sötétségen; param – túlinak; ucyate – mondják; jñānam – a tudásnak; jñeyam – a tudás tárgyának; jñāna-gamyam – a tudás által elérendőnek; hṛdi – a szívben; sarvasya – mindenkiében; viṣṭhitam – lakozónak.

Fordítás

Ő a fény forrása minden fénylő testben. Túl van az anyag sötétségén, s megnyilvánulatlan. Ő a tudás, a tudás tárgya és a tudás célja. Mindenki szívében jelen van.

Magyarázat

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Felsőlélek a forrása minden ragyogó test fényének, például a napénak, a holdénak és a csillagokénak. A védikus irodalom leírása szerint a lelki világban a Legfelsőbb Úr ragyogása világít, így ott nincs szükség napra vagy holdra. Az anyagi világban a brahmajyotit, az Úr lelki ragyogását a mahat-tattva, az anyagi elemek összessége borítja be, ezért szükség van a nap, a hold, az elektromos áram stb. fényére. A lelki világban azonban erre nincs szükség. A Védák egyértelműen leírják, hogy az Úr fényes ragyogása mindent bevilágít. Ebből nyilvánvaló, hogy Ő nem az anyagi világban, hanem messze-messze, a lelki égben lévő lelki világban lakozik. A Védák ezt is megerősítik. Āditya-varṇaṁ tamasaḥ parastāt (Śvetāśvatara-upaniṣad 3.8). Ő örökkön ragyogó, mint a nap, de messze túl van a sötét anyagi világon.

Az Úr tudása transzcendentális. A Védák megerősítik, hogy a Brahman sűrített transzcendentális tudás. Aki igazán szeretne eljutni a lelki világba, azt a mindenki szívében jelen lévő Legfelsőbb Úr tudásban részesíti. Egy védikus mantra (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.18) így szól: taṁ ha devam ātma-buddhi-prakāśaṁ mumukṣur vai śaraṇam ahaṁ prapadye. Ha valaki felszabadulásra vágyik, meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. A tudás végső céljáról pedig így szólnak a Védák (Śvetāśvatara-upaniṣad 3.8): tam eva viditvāti mṛtyum eti. „Egyedül a Róla szóló ismerettel emelkedhet felül az ember a születésen és a halálon.”

Az Úr legfelsőbb irányítóként mindenki szívében jelen van. A Legfelsőbb lába és keze mindenhol ott van, ám az egyéni lélekre ez nem jellemző. Ezért be kell látnunk, hogy a cselekvés mezejének két ismerője van: az egyéni lélek és a Felsőlélek. Az egyéni lélek keze és lába helyhez kötött, míg Kṛṣṇáé mindenhová elér. Ezt a Śvetāśvatara-upaniṣad (3.17) is megerősíti: sarvasya prabhum īśānaṁ sarvasya śaraṇaṁ bṛhat. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Felsőlélek a prabhu, vagyis minden élőlény mestere, ezért Ő a végső menedéke mindenkinek. Nem lehet tehát megcáfolni azt a tényt, hogy a Legfelsőbb Felsőlélek és az egyéni lélek mindig különbözik egymástól.

Szöveg

iti kṣetraṁ tathā jñānaṁ
jñeyaṁ coktaṁ samāsataḥ
mad-bhakta etad vijñāya
mad-bhāvāyopapadyate

Szó szerinti jelentés

iti – ily módon; kṣetram – a cselekvés mezeje (a test); tathā – is; jñānam – a tudás; jñeyam – a tudás tárgya; ca – és; uktam – elmondatott; samāsataḥ – összefoglalóan; mat-bhaktaḥ – az Én bhaktám; etat – mindezt; vijñāya – megértvén; mat-bhāvāya – az Én természetemhez; upapadyate – eljut.

Fordítás

Röviden beszéltem hát a tettek mezejéről [a testről], a tudásról, valamint a tudás tárgyáról. Teljességében csak bhaktáim érthetik meg ezt, s így elérhetik az Én természetem.

Magyarázat

Az Úr összefoglaló leírást adott a testről, a tudásról és a tudás tárgyáról. A tudás három tényezőből áll: a tudóból, a tudás tárgyából és a tudás folyamatából. Együttesen ezeket vijñānának, vagyis a tudás tudományának nevezik. A tökéletes tudáshoz az Úr tiszta bhaktája közvetlenül jut, míg mások képtelenek rá szert tenni. A monisták szerint végső fokon ez a három tényező eggyé válik, ám a bhakták nem fogadják ezt el. A tudás és a tudás kibontakozása azt jelenti, hogy az ember Kṛṣṇa-tudatban felismeri, hogy kicsoda is ő. Mindenki az anyagi tudat irányítása alatt áll, ám amint Kṛṣṇa tetteire irányítjuk tudatunkat, s megértjük, hogy Ő minden, igazi tudáshoz jutunk. Más szóval a tudás nem más, mint az odaadó szolgálat tökéletes megismerésének előzetes szintje. A tizenötödik fejezet ezt világosan el fogja magyarázni.

Összegezve tehát, a 6. és a 7. vers (mahā-bhūtāni; cetanā-dhṛtiḥ) az anyagi elemeket és az életjelenségek különböző megnyilvánulásait elemzi. Ezek együttesen alkotják a testet, vagyis a cselekvés mezejét. A 8. verstől a 12-ig (amānitvam; tattva-jñānārtha-darśanam) a tudás folyamatáról olvashatunk, mely által megérthetjük a cselekvés mezejének mindkét ismerőjét, a lelket és a Felsőlelket is. A 13–18. vers (anādi mat-param; hṛdi sarvasya viṣṭhitam) a lélekről és a Legfelsőbb Úrról, azaz a Felsőlélekről beszél.

Három dologról esett tehát szó: a cselekvés mezejéről (a testről), a megismerés folyamatáról, valamint a lélekről és a Felsőlélekről. Ez a vers kijelenti, hogy kizárólag az Úr tiszta bhaktái érthetik meg ezt a három dolgot világosan. Az ilyen bhakták számára a Bhagavad-gītā tehát rendkívül hasznos; ők azok, akik el tudják érni a legfelsőbb célt, a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa világát. A bhaktákon kívül senki sem képes megérteni a Bhagavad-gītāt s elérni a kívánt eredményt.

Szöveg

prakṛtiṁ puruṣaṁ caiva
viddhy anādī ubhāv api
vikārāṁś ca guṇāṁś caiva
viddhi prakṛti-sambhavān

Szó szerinti jelentés

prakṛtim – az anyagi természetet; puruṣam – az élőlényeket; ca – és; eva – bizony; viddhi – tudd; anādī – kezdet nélkülinek; ubhau – mindkettőt; api – szintén; vikārān – az átalakulást; ca – is; guṇān – a természet három kötőerejét; ca – és; eva – bizony; viddhi – tudd; prakṛti – az anyagi természet; sambhavān – termékének.

Fordítás

Tudni kell, hogy az anyagi természet és az élőlények kezdet nélküliek. Változásaikat és az anyagi kötőerőket az anyagi természet hozza létre.

Magyarázat

Az ebben a fejezetben leírt tudás által az ember megismerheti a testet (a cselekvés mezejét) és annak ismerőit (az egyéni lelket és a Felsőlelket). A test a cselekvés mezeje, és az anyagi természet hozza létre. Az egyéni lélek, aki testet öltött és a test tetteit élvezi, a puruṣa, vagyis az élőlény. Ő az egyik ismerő, a másik pedig a Felsőlélek. Természetesen azt is meg kell értenünk, hogy a Felsőlélek és az egyéni élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyiségének két különböző megnyilvánulása. Az élőlény az energiája, a Felsőlélek pedig személyes kiterjedése.

Az anyagi természet és az élőlény egyaránt örökkévaló, vagyis létezett a teremtés előtt is. Az anyagi megnyilvánulás a Legfelsőbb Úr energiájából jön létre, s éppen így az élőlények is, ők azonban a felsőbbrendű energiához tartoznak. Az anyagi természet és az élőlények a kozmosz megnyilvánulása előtt is léteztek. A megnyilvánulatlan anyagi természet Mahā-viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége testébe merült, majd a mahat-tattva révén a kellő időben megnyilvánult. Hasonló módon vannak Benne az élőlények is. Feltételekhez kötött állapotuk következtében ellene vannak a Legfelsőbb Úr szolgálatának, ezért nem léphetnek be a lelki világba. Az anyagi természet megnyilvánulásával azonban ismét esélyt kapnak, hogy az anyagi világban cselekedve felkészülhessenek, s így eljuthassanak a lelki világba. Ez az anyagi teremtés titka. Eredetileg az élőlény a Legfelsőbb Úr szerves lelki része, de lázadó természete miatt az anyagi természet uralma alá kerül. Hogy ezek az élőlények, vagyis a Legfelsőbb Úr felsőbbrendű teremtményei miképpen kerültek kapcsolatba az anyagi természettel, az valójában nem számít. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége azonban tudja, hogy valójában hogyan és miért történt mindez. Az írásokban az Úr azt mondja, hogy akiket elbűvöl az anyagi természet, azoknak küzdelmes harcot kell vívniuk a létért. Az előző néhány vers alapján azonban tudnunk kell, hogy az anyagi természet minden változása és hatása, amely a három kötőerőn keresztül nyilvánul meg, szintén az anyagi természet terméke. Az élőlénnyel kapcsolatos minden változás és minden változatosság a testnek tulajdonítható. Az élőlények lelki természetüket tekintve valamennyien egyformák.

Szöveg

kārya-kāraṇa-kartṛtve
hetuḥ prakṛtir ucyate
puruṣaḥ sukha-duḥkhānāṁ
bhoktṛtve hetur ucyate

Szó szerinti jelentés

kārya – az okozatnak; kāraṇa – és az oknak; kartṛtve – a megteremtésében; hetuḥ – az eszköznek; prakṛtiḥ – az anyagi természetet; ucyate – mondják; puruṣaḥ – az élőlényt; sukha – a boldogságnak; duḥkhānām – és a boldogtalanságnak; bhoktṛtve – az élvezetében; hetuḥ – az eszköznek; ucyate – mondják.

Fordítás

Úgy mondják, a természet az oka minden anyagi oknak és következménynek, míg az élőlény a különféle szenvedések és élvezetek okozója a világban.

Magyarázat

Az élőlények testeinek és érzékeinek különféle megnyilvánulásait az anyagi természet idézi elő. Összesen nyolcmillió-négyszázezer faj van, s valamennyit az anyagi természet teremti meg. E létformák az élőlény sajátos érzéki vágyai alapján jönnek létre, aki ilyen vagy olyan testben kíván élni. Különféle testeket felöltve más és más jellegű boldogság illetve szenvedés vár rá. Anyagi boldogsága illetve boldogtalansága a testnek köszönhető, s nem neki magának. Kétségtelen, hogy az élőlénynek eredeti helyzetében élvezetben van része, így az élvezet eredeti természetéhez tartozik. Anyagi léte annak tudható be, hogy ura akar lenni az anyagi természetnek. A lelki világra ez nem jellemző. A lelki világ tiszta, míg az anyagi világban erejét megfeszítve mindenki azért küzd, hogy testének számtalan úton élvezetet szerezzen. Hogy még érthetőbbé váljon, azt mondhatjuk, hogy a test az érzékek hatására jön létre. Az érzékek eszközül szolgálnak, melyek által az ember kielégítheti vágyait. A teljes egészet – a testet és az érzékszerveket, az eszközöket – az anyagi természet adja, s ahogyan azt a következő versből megérthetjük, az élőlény múltbeli vágyainak és cselekedeteinek megfelelően kerül jó vagy rossz körülmények közé. Az anyagi természet az embert vágyai és tettei szerint különféle hajlékokba helyezi. Hogy milyen lakhelyet érdemel ki, s milyen örömben és szenvedésben lesz ott része, annak maga az élőlény az oka. Az élőlény egy adott testbe jutva a természet befolyása alá kerül, mert az anyagból álló test a természet törvényei szerint működik. Ebben a helyzetben az élőlénynek nincs módja változtatni ezen a törvényen. Tételezzük fel, hogy a lélek egy kutya testét ölti fel. Amint belekerül a kutyatestbe, azonnal kutya módjára kényszerül cselekedni, s máshogy nem is képes. Ha pedig valaki disznótestbe kerül, akkor kénytelen ürüléket enni és úgy viselkedni, mint egy disznó. Éppen így a félisteni testben megszülető élőlény is a testének megfelelően tud csak cselekedni – ez a természet törvénye. A Felsőlélek azonban minden körülmények között ott van az egyéni lélek mellett. A Védák (Muṇḍaka-upaniṣad 3.1.1) ezt a következőképpen magyarázzák: dvā suparṇā sayujā sakhāyaḥ. A Legfelsőbb Úr annyira kedves az élőlényhez, hogy állandóan vele van mint Felsőlélek, azaz Paramātmā.

Szöveg

puruṣaḥ prakṛti-stho hi
bhuṅkte prakṛti-jān guṇān
kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya
sad-asad-yoni-janmasu

Szó szerinti jelentés

puruṣaḥ – az élőlény; prakṛti-sthaḥ – az anyagi energiában elhelyezkedve; hi – bizony; bhuṅkte – élvezi; prakṛti-jān – az anyagi természet által létrehozott; guṇān – kötőerőket; kāraṇam – az ok; guṇa-saṅgaḥ – a természet kötőerőivel való kapcsolata; asya – az élőlénynek; sat-asat – a jó és rossz; yoni – fajokban való; janmasu – megszületésekben.

Fordítás

Így él az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.

Magyarázat

Ez a vers nagyon fontos ahhoz, hogy megérthessük, hogyan vándorol az élőlény egyik testből a másikba. A második fejezet magyarázata szerint az élőlény úgy váltja a testét, mint ahogyan ruháinkat cseréljük. Ez a ruhacsere az anyagi léthez való ragaszkodás következménye. Amíg az élőlény vonzódik ehhez a hamis megnyilvánuláshoz, addig egyik testből a másikba kell vándorolnia, s e nemkívánatos körülmények közé azért kényszerül, mert az anyagi természet ura akart lenni. Anyagi vágyai következtében hol félistenként, hol emberként, hol vadállatként, madárként, féregként, halként, szent emberként, olykor pedig bogárként születik meg. Így zajlik ez, s az élőlény mindegyik esetben a helyzet urának hiszi magát, holott az anyagi természet befolyása alatt áll.

Ez a vers azt magyarázza meg, hogyan kerül az élőlény a különféle testekbe. Ez a természet különféle kötőerőivel való kapcsolatának eredménye. Az embernek ezért felül kell emelkednie a három anyagi kötőerőn, s meg kell állapodnia a transzcendentális szinten. Ezt nevezik Kṛṣṇa-tudatnak. Amíg valaki nem Kṛṣṇa-tudatú, addig anyagi tudata arra fogja kényszeríteni, hogy egyik testből a másikba vándoroljon, mert időtlen idők óta anyagi vágyai vannak. Ettől a felfogástól azonban meg kell szabadulnia, s ez csak úgy lehetséges, ha a hiteles forrásokra hallgat. A legjobb példát Arjuna esete szolgáltatja, aki Kṛṣṇától hallott az Istenről szóló tudományról. Ha az élőlény átadja magát a hallás folyamatának, akkor megszabadulhat régi vágyától, hogy uralkodjon az anyagi természeten, s ahogyan vágya csökken, úgy tapasztal majd egyre nagyobb lelki boldogságot. A Védák egyik mantrája szerint olyan mértékben vagyunk képesek élvezni az örökkévaló, örömteli életet, amilyen mértékben megvilágosodunk az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságában.

Szöveg

upadraṣṭānumantā ca
bhartā bhoktā maheśvaraḥ
paramātmeti cāpy ukto
dehe ’smin puruṣaḥ paraḥ

Szó szerinti jelentés

upadraṣṭā – felülvigyázó; anumantā – engedélyező; ca – és; bhartā – mester; bhoktā – legfelsőbb élvező; mahā-īśvaraḥ – a Legfelsőbb Úr; parama-ātmā – a Felsőlélek; iti – szintén; ca – és; api – valóban; uktaḥ – mondják; dehe – a testben; asmin – ebben; puruṣaḥ – az élvező; paraḥ – transzcendentális.

Fordítás

Ebben a testben van egy másik, egy transzcendentális élvező is – az Úr, a legfelsőbb birtokos, aki felülvigyázóként és engedélyezőként létezik, s akit Felsőléleknek neveznek.

Magyarázat

Ez a vers kijelenti, hogy a Felsőlélek, aki mindig az egyéni lélekkel van, nem közönséges élőlény, hanem a Legfelsőbb Úr képviselője. A monista filozófusok felfogása szerint csupán egy ismerője van a testnek, ezért nem tesznek különbséget a Felsőlélek és az egyéni lélek között. E téves nézet eloszlatása érdekében mondja itt az Úr, hogy minden testben a Paramātmā képviseli Őt. Ő különbözik az egyéni lélektől, és para, azaz transzcendentális. Az egyéni lélek egy sajátos mező cselekedeteinek élvezője, de a Felsőlélek nem mint parányi élvező van jelen, s a test cselekedeteiben sem vesz részt: Ő tanú, felülvigyázó, engedélyező és a legfelsőbb élvező a testben. Paramātmānak, s nem ātmānak nevezik, és transzcendentális. Ebből a versből világosan kitűnik, hogy az ātmā és a Paramātmā különbözik egymástól. A Felsőlélek, Paramātmā karja és lába például mindenhová elér, az egyéni léleké azonban nem. Mivel Paramātmā a Legfelsőbb Úr, mindig jelen van az élőlényben, hogy szentesítse az egyéni lélek anyagi élvezetre törő vágyait. A Legfelsőbb Lélek beleegyezése nélkül az élőlény semmire sem képes. Ő bhukta, eltartott, a Paramātmā pedig a bhoktā, az eltartó. Megszámlálhatatlanul sok élőlény létezik, s az Úr mint barát jelen van mindegyikükben.

Tény, hogy minden egyéni élőlény örökké a Legfelsőbb Úr szerves része, és nagyon bensőséges baráti viszonyban áll Vele. Ám az élőlény hajlamos arra, hogy a Legfelsőbb Úr jóváhagyására fittyet hányva, a természeten való uralkodás reményében önállóan cselekedjék. E hajlama miatt nevezik a Legfelsőbb Úr határenergiájának. Más szóval tehát lehet akár a lelki, akár az anyagi energiában. Amíg az anyagi energia hatása alatt áll, addig a Legfelsőbb Úr a barátjaként mint Felsőlélek mindig vele marad, hogy visszatérítse a lelki energiába. Az Úr ezt szeretné, ám az élőlény parányi függetlenségével visszaélve mindig elutasítja a lehetőséget, hogy a lelki fény jelenlétét élvezze. Amiatt, hogy visszaél a függetlenségével, az anyagi természetben kell küzdenie. Az Úr ezért belülről és kívülről is mindig ellátja tanácsokkal. Kívülről a Bhagavad-gītān keresztül ad utasításokat, belülről pedig megpróbálja meggyőzni az élőlényt arról, hogy az anyagi síkon végzett tettek nem vezetnek igazi boldogsághoz. „Hagyj fel ezekkel, higgy Bennem, s boldog leszel!” – mondja az Úr. Az okos ember tehát, akinek teljes hite van a Paramātmāban, az Istenség Legfelsőbb Személyiségében, elindul az örökkévaló, tudással és gyönyörrel teli élet felé vezető úton.

Szöveg

ya evaṁ vetti puruṣaṁ
prakṛtiṁ ca guṇaiḥ saha
sarvathā vartamāno ’pi
na sa bhūyo ’bhijāyate

Szó szerinti jelentés

yaḥ – aki; evam – ily módon; vetti – megérti; puruṣam – az élőlényt; prakṛtim – az anyagi természetet; ca – és; guṇaiḥ – az anyagi természet kötőerőivel; saha – együtt; sarvathā – bármilyen; vartamānaḥ – helyzetben; api – is; na – soha; saḥ – ő; bhūyaḥ – ismét; abhijāyate – megszületik.

Fordítás

Aki megérti ezt az anyagi természetről, az élőlényről és a természet kötőerőinek kölcsönhatásairól szóló filozófiát, az biztosan felszabadul, s bármilyen helyzetben is van jelenleg, nem kell újra megszületnie e világban.

Magyarázat

Ha az ember világosan megérti, mit jelent az anyagi természet, a Felsőlélek, az egyéni lélek és a közöttük lévő kapcsolat, lehetővé válik számára, hogy felszabaduljon, visszatérjen a lelki világba, s többé ne kelljen újra az anyagi természetbe kerülnie. Ez a tudás eredménye, célja pedig az, hogy világosan megértsük: az élőlény véletlenül került az anyagi létbe. A felette álló hiteles tekintélyek, a szent életű emberek és a lelki tanítómester társaságában arra kell törekednie, hogy felismerje helyzetét, majd az Istenség Személyisége által elmondott Bhagavad-gītāt megértve lelki tudatúvá, azaz Kṛṣṇa-tudatúvá kell válnia. Ezek után biztos, hogy sohasem kell többé visszatérnie az anyagi létbe, hanem eljut a lelki világba, ahol örök, tudással és boldogsággal teli élet vár rá.

Szöveg

dhyānenātmani paśyanti
kecid ātmānam ātmanā
anye sāṅkhyena yogena
karma-yogena cāpare

Szó szerinti jelentés

dhyānena – meditáció által; ātmani – önmagukban; paśyanti – látják; kecit – néhányan; ātmānam – a Felsőlelket; ātmanā – az elmével; anye – mások; sāṅkhyena – filozófiai érveléssel; yogena – a yoga-rendszer segítségével; karma-yogena – a munka gyümölcseire nem vágyva végzett tettekkel; ca – is; apare – mások.

Fordítás

A Felsőlelket egyesek meditációban, mások a tudás művelésével, megint mások az érdek nélküli tettek révén látják meg magukban.

Magyarázat

Az Úr elmondja Arjunának, hogy a feltételekhez kötött lelkek annak alapján, hogy hogyan törekszenek az önmegvalósításra, két csoportra oszthatók. Az ateistáknak, az agnosztikusoknak és a szkeptikusoknak semmiféle lelki tudásuk nincs, ám rajtuk kívül vannak olyanok, akik hűségesen kitartanak lelki meggyőződésük mellett. Őket befelé tekintő bhaktáknak, filozófusoknak, a munkájuk gyümölcséről lemondó cselekvőknek nevezik. Akik állandóan a monista tanok megszilárdításán fáradoznak, azokat szintén az ateisták és agnosztikusok közé lehet sorolni. Ezek szerint tehát egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyiségének bhaktái tehetnek szert a lelki tudásra, mert megértik, hogy az anyagi természeten túl létezik a lelki világ és az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki Paramātmāként, Felsőlélekként kiterjedve jelen van mindenkiben, s így Ő a mindent átható Istenség. Vannak olyanok, akik a Legfelsőbb Abszolút Igazságot a tudás művelésével próbálják megérteni, s őket természetesen az Úr híveihez kell sorolnunk. A sāṅkhya filozófusok elemzése szerint az anyagi világ huszonnégy elemből áll, magát az egyéni lelket pedig a huszonötödik elemnek tekintik. Amikor eljutnak annak a megértéséig, hogy az egyéni lélek természete transzcendentális az anyagi elemekhez képest, akkor azt is megértik, hogy az egyéni lelken túl ott az Istenség Legfelsőbb Személyisége is, a huszonhatodik elem. Így aztán fokozatosan ők is eljutnak a Kṛṣṇa-tudatú odaadó szolgálat síkjára. Annak is tökéletes a hozzáállása, aki a munka gyümölcsére nem vágyva cselekszik. Ő szintén esélyt kap a Kṛṣṇa-tudatos odaadó szolgálat síkjának elérésére. E vers elmondja, hogy vannak olyan tiszta tudatú emberek, akik meditáció útján próbálják a szívükben felfedezni a Felsőlelket, s ha ez sikerül, helyzetük transzcendentálissá válik. Mások a tudás művelésével próbálják megérteni a Legfelsőbb Lelket, míg megint mások a haṭha-yogát végezve gyerekes tornagyakorlataikkal akarnak örömet okozni az Istenség Legfelsőbb Személyiségének.

Szöveg

anye tv evam ajānantaḥ
śrutvānyebhya upāsate
te ’pi cātitaranty eva
mṛtyuṁ śruti-parāyaṇāḥ

Szó szerinti jelentés

anye – mások; tu – de; evam – így; ajānantaḥ – lelki tudás nélküliek; śrutvā – hallván; anyebhyaḥ – másoktól; upāsate – imádni kezdik; te – ők; api – is; ca – és; atitaranti – túllépik; eva – bizony; mṛtyum – a halál ösvényét; śruti-parāyaṇāḥ – a hallás folyamatához vonzódva.

Fordítás

Azután vannak olyanok is, akik másoktól hallottak a Legfelsőbb Személyről, s bár nem jártasak a lelki tudásban, imádni kezdik Őt. Mivel hajlanak arra, hogy a hiteles forrásokra hallgassanak, ők is túljutnak a születés és halál birodalmán.

Magyarázat

Különösen a modern társadalomra vonatkozik ez a vers, ugyanis napjainkban a lélek tudományát gyakorlatilag sehol sem oktatják hivatalosan. Vannak, akik ateistáknak, agnosztikusoknak vagy filozofikus beállítottságúaknak látszanak, valójában azonban nincs filozófiai tudásuk. Ami a közönséges embert illeti, ha jó lélek, van esélye a fejlődésre a hallás folyamata által. A hallás nagyon fontos folyamat. Az Úr Caitanya, aki az újabb korban hirdette a Kṛṣṇa-tudatot, nagy hangsúlyt fektetett erre, mert ha az egyszerű ember csupán meghallgatja a hiteles forrásokat, fejlődést érhet el, különösen akkor – mondja az Úr Caitanya –, ha a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare transzcendentális hangvibrációját hallja. Éppen ezért ajánlatos, hogy mindenki éljen azzal a lehetőséggel, melyet az önmegvalósított lelkek hallgatása jelent, hogy így fokozatosan mindent megérthessen. Ezek után már kétségtelenül eljut a Legfelsőbb Úr imádatának szintjére. Az Úr Caitanya szerint ebben a korszakban az embernek nem szükséges a társadalmi helyzetén változtatnia, fel kell viszont hagynia azzal a törekvéssel, hogy spekuláló fejtegetésekkel értse meg az Abszolút Igazság természetét. Meg kell tanulnia azoknak a szolgájává válni, akik ismerik a Legfelsőbb Úrról szóló tudományt. Ha valaki olyan szerencsés, hogy egy tiszta bhaktánál keres menedéket, s miután hallott tőle az önmegvalósításról, követi nyomdokait, akkor fokozatosan maga is tiszta bhaktává válik. Ez a vers főleg a hallás folyamatát hangsúlyozza, s ez nagyon helyénvaló. A közönséges ember általában nem rendelkezik olyan képességekkel, mint az úgynevezett filozófusok, ám ha egy hiteles szaktekintélyre hallgat, az segíteni fogja abban, hogy felülkerekedhessen az anyagi léten, és hazatérhessen, vissza Istenhez.

Szöveg

yāvat sañjāyate kiñcit
sattvaṁ sthāvara-jaṅgamam
kṣetra-kṣetrajña-saṁyogāt
tad viddhi bharatarṣabha

Szó szerinti jelentés

yāvat – bármikor; sañjāyate – születik; kiñcit – bármilyen; sattvam – létezésbe; sthāvara – mozdulatlan; jaṅgamam – mozgó; kṣetra – a testnek; kṣetra-jña – és a test ismerőjének; saṁyogāt – egységéből; tat viddhi – azt tudnod kell; bharata-ṛṣabha – ó, Bhāraták vezére.

Fordítás

Ó, Bhāraták vezére, tudd meg, hogy minden, ami létezik, legyen az mozgó vagy mozdulatlan, csupán a tettek mezejének és a mező ismerőjének kombinációja.

Magyarázat

Ez a vers az anyagi természetről és az élőlényről beszél. Mindkettő létezett már a kozmosz megteremtése előtt is. A teremtésben kivétel nélkül minden az élőlény és az anyagi természet kombinációja. Vannak mozdulatlan létezők, mint pl. a fák, a hegyek és a dombok, és számtalan mozgó lény is létezik. Mindegyik az anyagi természet és a felsőbbrendű természet, az élőlény kombinációja. Anélkül hogy kapcsolatba kerülne a felsőbbrendű természettel, vagyis az élőlénnyel, semmi sem képes növekedni. Az anyagi természet és a lelki természet kapcsolata örök időktől fogva fennáll, s kombinációjukat a Legfelsőbb Úr befolyásolja; Ő irányítja tehát a felsőbb- és az alsóbbrendű természetet is. Ő teremti az anyagi természetet, majd belehelyezi a felsőbbrendű természetet. Így jön létre minden tett és megnyilvánulás.

Szöveg

samaṁ sarveṣu bhūteṣu
tiṣṭhantaṁ parameśvaram
vinaśyatsv avinaśyantaṁ
yaḥ paśyati sa paśyati

Szó szerinti jelentés

samam – egyenlően; sarveṣu – minden; bhūteṣu – élőlényben; tiṣṭhan-tam – lakozva; parama-īśvaram – a Felsőlelket; vinaśyatsu – az elpusztíthatóban; avinaśyantam – a soha el nem pusztulót; yaḥ – bárki; paśyati – látja; saḥ – ő; paśyati – valóban lát.

Fordítás

Aki minden testben látja az egyéni lélek mellett a Felsőlelket, és aki megérti, hogy sem az egyéni lélek, sem pedig a Felsőlélek, aki a halandó testben lakozik, nem semmisül meg soha, az valóban lát.

Magyarázat

Igazi tudással az rendelkezik, aki annak köszönhetően, hogy megfelelő társasággal érintkezik, három dolgot lát együtt: a testet, a test birtokosát – vagyis az egyéni lelket –, valamint annak barátját. Akinek nincs kapcsolata a lelki témák valódi ismerőivel, az nem láthatja e három dolgot. E kapcsolat nélkül az ember tudatlan marad, mert csak a testet látja, s úgy véli, hogy a test halálával mindennek vége. Ez azonban a valóságban nem így van. A test halála után a lélek és a Felsőlélek továbbra is létezik, s együtt vándorolnak tovább a különféle mozgó és mozdulatlan testeken keresztül. A szanszkrit parameśvara szót néha „egyéni lélek”-nek fordítják, mert ő a test mestere, aki a test halálával egy újabb testbe kerül, s így annak mestere lesz. Vannak azonban, akik Felsőlélekként fordítják ugyanezt a szót. Bármelyiket is fogadjuk el, a Felsőlélek és az egyéni lélek egyaránt folytatja létét, egyikük sem pusztul el. Aki ily módon lát, az valóban látja, mi történik.

Szöveg

samaṁ paśyan hi sarvatra
samavasthitam īśvaram
na hinasty ātmanātmānaṁ
tato yāti parāṁ gatim

Szó szerinti jelentés

samam – egyenlően; paśyan – látva; hi – bizony; sarvatra – mindenhol; samavasthitam – ugyanolyan helyzetűnek; īśvaram – a Felsőlelket; na – nem; hinasti – degradálja; ātmanā – az elme által; ātmānam – a lelket; tataḥ – azután; yāti – eléri; parām – a transzcendentális; gatim – célt.

Fordítás

Aki a Felsőlelket mindenhol, minden élőlényben egyformán látja, azt elméje nem húzza a mélybe, s így elérkezik a transzcendentális célhoz.

Magyarázat

Az élőlény az anyagi lét elfogadásával másmilyen helyzetbe került, mint amilyenben lelki létében volt. Ha azonban megérti, hogy a Legfelsőbb Paramātmāként mindenhol jelen van, azaz ha minden élőlényben látja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akkor pusztító mentalitása nem húzza a mélybe, hanem fokozatosan halad a lelki világ felé. Az elme általában az érzékek kielégítéséhez ragaszkodik, de ha a Felsőlélekre irányítjuk, akkor fejlődhetünk a lélekről szóló tudomány terén.

Szöveg

prakṛtyaiva ca karmāṇi
kriyamāṇāni sarvaśaḥ
yaḥ paśyati tathātmānam
akartāraṁ sa paśyati

Szó szerinti jelentés

prakṛtyā – az anyagi természet által; eva – bizony; ca – és; karmāṇi – tetteket; kriyamāṇāni – végezve; sarvaśaḥ – minden tekintetben; yaḥ – aki; paśyati – látja; tathā – szintén; ātmānam – magát; akartāram – nem cselekvőnek; saḥ – ő; paśyati – tökéletesen lát.

Fordítás

Aki látja, hogy minden tettet az anyagi természet létrehozta test hajt végre, s az önvaló nem tesz semmit, az valóban lát.

Magyarázat

Ezt a testet a Felsőlélek irányításával az anyagi természet hozza létre, s a testtel kapcsolatos tetteket nem az egyéni lélek végzi. Bármit is tegyen az ember boldogsága vagy boldogtalansága érdekében, arra a test természete miatt kényszerül csupán. Az önvaló azonban független minden testi cselekedettől. Az élőlény múltbeli vágyainak megfelelően kap testet. Hogy e vágyai teljesülhessenek, egy bizonyos testbe kerül, mellyel adott módon cselekedhet. A test egy géphez hasonlítható, amit a Legfelsőbb Úr tervezett, hogy az élőlénynek ily módon teljesülhessenek a vágyai. A vágy az oka tehát annak, hogy az élőlény különféle körülmények közé kerül, hogy szenvedjen illetve boldog legyen. Ha transzcendentális látóképességet fejleszt ki magában, akkor távol marad a testi cselekedetektől. Az lát igazán, aki ily módon lát.

Szöveg

yadā bhūta-pṛthag-bhāvam
eka-stham anupaśyati
tata eva ca vistāraṁ
brahma sampadyate tadā

Szó szerinti jelentés

yadā – amikor; bhūta – az élőlényeknek; pṛthak-bhāvam – különálló voltát; eka-stham – egyben lévőként; anupaśyati – próbálja látni a hiteles forrásokon keresztül; tataḥ eva – azután; ca – szintén; vistāram – kiterjedésként; brahma – az Abszolútat; sampadyate – eléri; tadā – akkor.

Fordítás

Amikor a bölcs ember többé nem különféle élőlényeket lát különféle anyagi testeik alapján, hanem látja, hogy az élőlények mindenhová kiterjednek, akkor elérkezik a Brahman-felfogáshoz.

Magyarázat

Akkor lát igazán az ember, ha látja, hogy az élőlények különféle testeit az egyéni lélek különféle vágyai szülik, s a testek valójában nem tartoznak a lélekhez. Az anyagi életfelfogásban valakit félistennek, valaki mást embernek, kutyának vagy macskának látunk. Ez azonban nem igazi, hanem anyagi látásmód. Ez az anyagi különbségtétel az anyagi életfelfogásnak tulajdonítható. A lélek az anyagi test pusztulása után is ugyanaz marad, a különféle testeket pedig az anyagi természettel való kapcsolat eredményeként kapja. Ha valaki képes ezt megérteni, az lelki szemléletre tesz szert. Nem tesz többé olyan különbséget az élőlények között, hogy az egyik ember, a másik állat, magasabb vagy alacsonyabb rendű stb., így tudata megtisztul, és lelki önazonosságát visszanyerve képes lesz a Kṛṣṇa-tudat kifejlesztésére. Hogy miképpen lát ezek után, arról a következő vers szól.

Szöveg

anāditvān nirguṇatvāt
paramātmāyam avyayaḥ
śarīra-stho ’pi kaunteya
na karoti na lipyate

Szó szerinti jelentés

anāditvāt – örökkévalósága miatt; nirguṇatvāt – transzcendentális természete miatt; parama – az anyagi természeten túli; ātmā – lélek; ayam – ez; avyayaḥ – kimeríthetetlen; śarīra-sthaḥ – testben lakozó; api – habár; kaunteya – ó, Kuntī fia; na karoti – sohasem cselekszik; na lipyate – nem merül bele.

Fordítás

Az örökkévalóságot látók tudják, hogy az elpusztíthatatlan lélek transzcendentális, örökké létező, s túl van a természet kötőerőin. Ó, Arjuna, a lélek nem cselekszik soha, így nem is köthetik meg az ilyen tettek, noha kapcsolatban áll az anyagi testtel.

Magyarázat

Az élőlény láthatóan az anyagi test születésével egy időben születik meg, valójában azonban örökkévaló: sohasem született, s annak ellenére, hogy anyagi testben van, transzcendentális és örök. Így tehát nem lehet elpusztítani. Természetéhez ezenkívül az is hozzátartozik, hogy boldogsággal teli. A lélek nem végez semmilyen anyagi tettet, ezért a különféle anyagi testekkel való kapcsolatából származó cselekedetek sohasem láncolják le.

Szöveg

yathā sarva-gataṁ saukṣmyād
ākāśaṁ nopalipyate
sarvatrāvasthito dehe
tathātmā nopalipyate

Szó szerinti jelentés

yathā – ahogyan; sarva-gatam – a mindent átható; saukṣmyāt – finom természeténél fogva; ākāśam – levegő; na – sohasem; upalipyate – keveredik; sarvatra – mindenhol; avasthitaḥ – levőként; dehe – a testben; tathā – úgy; ātmā – az önvaló; na – sohasem; upalipyate – keveredik.

Fordítás

Finom természeténél fogva a levegő nem keveredik semmivel, bár mindent áthat. Éppígy a Brahman-szemlélettel rendelkező lélek sem vegyül a testtel, noha abban foglal helyet.

Magyarázat

A levegő behatol a vízbe, a sárba, az ürülékbe és minden másba, mégsem vegyül semmivel. Az élőlény ehhez hasonlóan magasabb rendű természete miatt bármilyen testben él, attól különálló marad. Anyagi szemmel éppen ezért lehetetlen meglátni, hogyan áll kapcsolatban a testtel, s annak halálakor hogyan távozik belőle. Ezt egyetlen tudós sem képes kideríteni.

Szöveg

yathā prakāśayaty ekaḥ
kṛtsnaṁ lokam imaṁ raviḥ
kṣetraṁ kṣetrī tathā kṛtsnaṁ
prakāśayati bhārata

Szó szerinti jelentés

yathā – ahogyan; prakāśayati – beragyogja; ekaḥ – egy; kṛtsnam – az egész; lokam – univerzumot; imam – ez; raviḥ – a nap; kṣetram – ezt a testet; kṣetrī – a lélek; tathā – hasonlóan; kṛtsnam – az egészet; prakāśayati – beragyogja; bhārata – ó, Bharata fia.

Fordítás

Ó, Bharata fia, ahogy a nap egymagában beragyogja ezt az egész univerzumot, úgy világítja be tudatával a testben lakozó élőlény az egész testet.

Magyarázat

A tudatról többféle elmélet létezik. A Bhagavad-gītā a nap és a napfény példáját említi. Ahogyan a nap szilárdan egy helyen állva bevilágítja az egész univerzumot, úgy ragyogja be tudatával az egész testet a szívben lakozó parányi lélek. Így tehát a lélek létét a tudat bizonyítja, mint ahogy a nap létét a napsugár, illetve a fény. Ha a lélek jelen van a testben, a tudat áthatja az egész testet, ám amint távozik, a tudat is megszűnik. Ezt minden értelmes ember megértheti. A tudat tehát nem az anyagi elemek kombinációjának terméke, hanem az élőlény léttünete. Bár az élőlény tudata természetét tekintve megegyezik a legfelsőbb tudattal, mégsem a legfelsőbb, mert nem terjed ki egyetlen más testre sem. Ezzel ellentétben a Felsőlélek, aki az egyéni lélek barátjaként jelen van minden testben, minden testről tud mindent. Ez a különbség a legfelsőbb tudat és az egyéni tudat között.

Szöveg

kṣetra-kṣetrajñayor evam
antaraṁ jñāna-cakṣuṣā
bhūta-prakṛti-mokṣaṁ ca
ye vidur yānti te param

Szó szerinti jelentés

kṣetra – a testnek; kṣetra-jñayoḥ – a test tulajdonosának; evam – így; antaram – a különbségét; jñāna-cakṣuṣā – a tudás szemével; bhūta – az élőlénynek; prakṛti – az anyagi természetből; mokṣam – megszabadulását; ca – szintén; ye – akik; viduḥ – ismerik; yānti – elérik; te – ők; param – a Legfelsőbbet.

Fordítás

Aki a tudás szemével látja a különbséget a test és a test ismerője között, s megérti, hogyan szabadulhat ki az anyagi természet kötelékei közül, az eléri a legfelsőbb célt.

Magyarázat

A tizenharmadik fejezet lényege nem más, mint hogy ismernünk kell a test, annak birtokosa és a Felsőlélek közötti különbséget. Fel kell ismernünk a folyamatot, ami a felszabaduláshoz vezet, ahogyan arról a 8–12. versben olvashatunk. Ezek után az ember folytathatja útját a végső cél felé.

A hittel rendelkező embernek először is fel kell kutatnia azokat, akiknek társaságában hallhat Istenről, s így fokozatosan megvilágosodhat. Ha valaki elfogad egy lelki tanítómestert, megtanulhatja, hogyan tegyen különbséget a lélek és az anyag között. Ez egy újabb lépést jelent a lelki megvalósítás útján. A lelki tanítómester különféle utasításaival oktatja tanítványát, hogy az megszabadulhasson az anyagi életfelfogástól. A Bhagavad-gītāban például Kṛṣṇa arra tanítja Arjunát, hogy adja fel anyagi szemléletét.

Megérthetjük, hogy ez a test anyagból van, s tovább vizsgálva azt is megláthatjuk, hogy huszonnégy elemből áll. A test a durva megnyilvánulás, az elme és a pszichológiai hatások a finomfizikai megnyilvánulást alkotják, az élettünetek pedig ezek kölcsönhatásaiból származnak. Mindezeken túl azonban ott van a lélek és a Felsőlélek. A kettő nem azonos egymással. Az anyagi világ a lélek és a huszonnégy anyagi elem kombinációjának eredményeképpen működik. Aki képes megérteni, hogy az egész anyagi megnyilvánulás a lélek és az anyagi elemek kombinációja, és ezenkívül ismeri a Legfelsőbb Lélek helyzetét, az méltó arra, hogy eljusson a lelki világba. Mindezt alaposan végig kell gondolnunk, meg kell valósítanunk, s egy lelki tanítómester segítségével teljes mértékben meg kell értenünk ezt a fejezetet.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā tizenharmadik fejezetéhez, melynek címe: „A természet, az élvező és a tudat”.