Skip to main content

Bg. 12.6-7

Szöveg

ye tu sarvāṇi karmāṇi
mayi sannyasya mat-parāḥ
ananyenaiva yogena
māṁ dhyāyanta upāsate
teṣām ahaṁ samuddhartā
mṛtyu-saṁsāra-sāgarāt
bhavāmi na cirāt pārtha
mayy āveśita-cetasām

Szó szerinti jelentés

ye – akik; tu – de; sarvāṇi – minden; karmāṇi – tettet; mayi – Nekem; sannyasya – feladva; mat-parāḥ – Hozzám vonzódva; ananyena – kizárólag; eva – bizony; yogena – az ilyen bhakti-yoga gyakorlása által; mām – Rajtam; dhyāyantaḥ – meditálva; upāsate – imádnak; teṣām – nekik; aham – Én; samuddhartā – a megszabadítójuk; mṛtyu – a halál; saṁsāra – és az anyagi lét; sāgarāt – óceánjából; bhavāmi – leszek; na – nem; cirāt – hosszú idő után; pārtha – ó, Pṛthā fia; mayi – Rám; āveśita – szögezett; cetasām – akiknek az elméje.

Fordítás

Ó, Pṛthā fia! Gyorsan kimentem a születés és halál óceánjából azt, aki minden tettét Nekem felajánlva Engem imád, teljesen átadja magát Nekem, odaadó szolgálatban él, és elméjét Rám szögezve mindig Rajtam meditál.

Magyarázat

Ez a vers egyértelműen kijelenti, hogy a bhakták nagyon szerencsések, mert az Úr rövid időn belül felszabadítja őket az anyagi létből. A tiszta odaadó szolgálattal az ember elméletben és gyakorlatban is megérti, hogy Isten hatalmas, az egyéni lélek pedig az alárendeltje, s hogy éppen ezért a kötelessége, hogy szolgálja az Urat. Ha nem ezt teszi, akkor a māyāt fogja szolgálni.

Ahogyan korábban olvashattuk, a Legfelsőbb Úr csodálatos voltát csakis az odaadó szolgálaton keresztül lehet igazán felismerni, ezért hát teljes odaadással kell Felé fordulnunk. Az embernek tökéletesen Kṛṣṇára kell rögzítenie az elméjét, ha el akarja érni Őt. Minden munkánkat egyedül érte kell végeznünk. Nem számít, hogy mit dolgozik valaki, a fontos az, hogy csak Kṛṣṇának tegye. Ez az odaadó szolgálat feltétele. A bhakta csakis az Istenség Legfelsőbb Személyiségének akar a kedvében járni, és nem vágyik semmi másra. Életének küldetése, hogy örömet szerezzen Kṛṣṇának, s ennek érdekében kész minden áldozatra, épp úgy, ahogy Arjuna is feláldozott mindent a kurukṣetrai csatamezőn. A módszer nagyon egyszerű: az ember végezze a munkáját, ugyanakkor énekelje a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát. E transzcendentális hangvibráció hatására a bhakta vonzódni fog az Istenség Személyiségéhez.

Ebben a versben a Legfelsőbb Úr megígéri, hogy késedelem nélkül kimenti az ily módon cselekvő tiszta bhaktát az anyagi lét óceánjából. A fejlett yogīk a yoga folyamata segítségével, kívánságuk szerint bármelyik bolygóra eljuttathatják lelküket, mások pedig másféle módszereket alkalmaznak ennek érdekében, de ami a bhaktákat illeti, ez a vers világosan kijelenti, hogy róluk maga az Úr gondoskodik, s nem kell arra várniuk, hogy az efféle gyakorlatokban kiválóvá válva maguktól jussanak el a lelki világba.

A Varāha-purāṇában a következő verssel találkozunk:

nayāmi paramaṁ sthānam
arcir-ādi-gatiṁ vinā
garuḍa-skandham āropya
yatheccham anivāritaḥ

E vers mondanivalója az, hogy a bhaktának nem szükséges az aṣṭāṅga-yogát gyakorolnia ahhoz, hogy lelke elérhesse a lelki bolygókat. Erről maga a Legfelsőbb Úr gondoskodik. Egyértelműen kijelenti: Ő maga lesz a felszabadító. Ahogyan a szülők minden tekintetben gondját viselik gyermeküknek, aki így biztonságban van, a bhaktának sem kell arra törekednie, hogy a yoga módszerével eljusson más bolygókra. A Legfelsőbb Úr jön el érte kegyesen Garuḍa, madártestű hordozója vállán, s nyomban kimenti bhaktáját az anyagi létből. Az óceán vizében fuldokló embernek nincsen esélye az életben maradásra, még akkor sem, ha kiváló úszó és nagyon elszántan küzd. Ha azonban jön valaki, és kimenti a vízből, megmenekült. Az Úr hasonló módon szabadítja ki bhaktáját az anyagi létből. Csupán arra van szükség, hogy az ember végezze a Kṛṣṇa-tudat könnyű folyamatát, és merüljön el az odaadó szolgálatban. Az intelligens embernek ezt a módszert kell előnyben részesítenie minden más úttal szemben. A Nārāyaṇīya az alábbi verssel erősíti meg ezt:

yā vai sādhana-sampattiḥ
puruṣārtha-catuṣṭaye
tayā vinā tad āpnoti
naro nārāyaṇāśrayaḥ

E vers szerint az embernek nem szabad a gyümölcsöző cselekedetek különböző útjait járnia vagy elméleti spekuláció segítségével a tudás művelésével foglalkoznia. Aki átadta magát a Legfelsőbb Személyiségnek, az képes elérni mindazt az áldást, amit más yoga-folyamatok, a spekuláció, a szertartások, az áldozatok, az adományozások stb. eredményeznek. Ez az odaadó szolgálat különleges áldása.

Az Úr bhaktája Kṛṣṇa szent neveinek éneklésével – Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare – könnyedén és boldogan eljuthat a legvégső célig, amelyet egyetlen más vallásos folyamat gyakorlásával sem lehet elérni.

A Bhagavad-gītā végkövetkeztetését a tizennyolcadik fejezet tárja fel:

sarva-dharmān parityajya
mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja
ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo
mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ

Az embernek tehát fel kell hagynia minden más önmegvalósítási módszerrel, s kizárólag Kṛṣṇa-tudatos odaadó szolgálatot kell végeznie. Ez képessé teszi majd arra, hogy szert tegyen az élet legmagasabb rendű tökéletességére. Nem kell előző életei bűnös tettei miatt aggódnia, mert teljes mértékben a Legfelsőbb Úr gondoskodik róla. Senki se próbálkozzon tehát hiábavalóan azzal, hogy a lelki megvalósítás folyamata segítségével felszabadítsa magát, inkább keressen menedéket a legfelsőbb, mindenható Istenségnél, Kṛṣṇánál. Ez az élet legfőbb tökéletessége.