Skip to main content

Bg. 12.20

Szöveg

ye tu dharmāmṛtam idaṁ
yathoktaṁ paryupāsate
śraddadhānā mat-paramā
bhaktās te ’tīva me priyāḥ

Szó szerinti jelentés

ye – akik; tu – de; dharma – vallásnak; amṛtam – nektárját; idam – ezt; yathā – ahogyan; uktam – mondtam; paryupāsate – teljesen elmerülnek benne; śraddadhānāḥ – hittel; mat-paramāḥ – Engem, a Legfelsőbb Urat tekintve mindennek; bhaktāḥbhakták; te – ők; atīva – nagyon-nagyon; me – Nekem; priyāḥ – kedvesek.

Fordítás

Azok, akik az odaadó szolgálat örök útját járják, s Engem tekintve legfelsőbb céljuknak, nagy hittel teljesen elmerülnek ebben, azok nagyon-nagyon kedvesek Nekem.

Magyarázat

Ebben a fejezetben a második verstől (mayy āveśya mano ye mām, „elméjét Rám szögezve”) az utolsóig (ye tu dharmāmṛtam idam, „az örök hivatás vallása”) a Legfelsőbb Úr a transzcendentális szolgálat folyamatait magyarázta el, melyek által elérhetjük Őt. Ezek a folyamatok nagyon kedvesek az Úrnak, s elfogadja azt, aki valamelyiket követi. Arjuna azt kérdezte: „Ki a jobb: aki a személytelen Brahman útját járja, vagy aki személyesen szolgálja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét?” Az Úr válaszából egyértelműen megtudhatjuk, hogy a lelki önmegvalósítás valamennyi folyamata közül kétségtelenül az Istenség Személyiségének végzett odaadó szolgálat a legjobb. Ez a fejezet tehát elmondja, hogy a megfelelő társaság hatására az emberben vonzalom ébred a tiszta odaadó szolgálat iránt, aminek eredményeképpen elfogad egy hiteles lelki tanítómestert. Az ő irányításával gyakorolni kezdi a hallás és az éneklés folyamatát, majd hittel, ragaszkodással és lelkesedéssel követni kezdi az odaadó szolgálat szabályozó elveit, s ily módon az Úr transzcendentális szolgálatához lát. Ezt az utat ajánlja ez a fejezet. Kétségtelen tehát, hogy az odaadó szolgálat az egyetlen abszolút út, amely az önmegvalósításhoz és az Istenség Legfelsőbb Személyisége eléréséhez vezet. A Legfelsőbb Abszolút Igazság személytelen felfogása, amelyről e fejezetben olvashattunk, csupán addig ajánlott, amíg az ember át nem adja magát az önmegvalósításnak. A személytelen felfogás tehát csak addig hasznos, amíg az embernek nincs lehetősége arra, hogy egy tiszta bhakta társaságát élvezze. Az Abszolút Igazságot személytelennek vélő ember nem cselekszik tettei gyümölcséért, meditál, s a lélek és az anyag természetének megértése érdekében a tudás elsajátítására törekszik. Ez addig szükséges, amíg nincs lehetősége egy tiszta bhakta társaságára. Szerencsére ha valaki arra vágyik, hogy közvetlen, tiszta odaadó szolgálatot végezzen a Kṛṣṇa-tudatban, akkor nincs arra szüksége, hogy a lelki felemelkedés előző lépcsőit fokról fokra végigjárja. Az odaadó szolgálat – amit a Bhagavad-gītā középső hat fejezete ír le – sokkal célravezetőbb. Az embernek nem kell aggódnia amiatt, hogy testét-lelkét fenntartsa, mert az Úr kegyéből minden természetesen megtörténik.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā tizenkettedik fejezetéhez, melynek címe: „Az odaadó szolgálat”.