Bg. 12.11

Előfordulhat, hogy társadalmi, családi, vallási vagy más akadályok miatt az ember képtelen még arra is, hogy támogassa a Kṛṣṇa-tudat mozgalmát. Ha közvetlenül venne részt a Kṛṣṇa-tudatú tettekben, kivívná családja tiltakozását, vagy más akadályok merülnének fel. Az ilyen embernek azt ajánlják, hogy áldozza fel tettei felhalmozódott eredményét valami nemes célra. A védikus irodalom leírja ennek a módját. Számos leírást találhatunk az áldozatokról és a telihold napján végzendő különleges szertartásokról, valamint azokról a tettekről, amelyekhez az ember előző cselekedetei gyümölcsét használja fel. Az ily módon cselekvő fokozatosan elérheti a tudás szintjét. Az is gyakran előfordul, hogy valaki, akit a Kṛṣṇa-tudatos tettek egyáltalán nem érdekelnek, adakozik egy kórház vagy más társadalmi intézmény javára, lemondva munkája gyümölcséről, melyért oly sokat dolgozott. Ez a vers is ajánlja ezt, mert a munka gyümölcséről való lemondással az ember lassan, de biztosan megtisztítja elméjét, s ezen a szinten már képes lesz megérteni a Kṛṣṇa-tudatot. Természetesen a Kṛṣṇa-tudat nem függ semmilyen más tevékenységtől, mert a Kṛṣṇa-tudat önmagában meg tudja tisztítani az elmét. De ha valaki nem tudja elfogadni a Kṛṣṇa-tudatot, mert akadályok állnak az útjában, akkor próbáljon legalább megválni munkája gyümölcsétől. Ebből a szempontból nézve elfogadható a társadalomnak, a közösségnek vagy a nemzetnek végzett szolgálat, a hazáért hozott áldozat stb., mert ezáltal az ember egy napon eljuthat a Legfelsőbb Úr tiszta odaadó szolgálatának szintjére. A Bhagavad-gītā (18.46) ezzel kapcsolatban azt írja: yataḥ pravṛttir bhūtānām, ha valaki elhatározta, hogy áldozatot hoz a legfelsőbb cél érdekében, akkor még ha nem is tudja, hogy a legfelsőbb cél Kṛṣṇa, áldozata révén fokozatosan megérti majd.