Bg. 9.29

Felmerülhet a kérdés, hogy ha Kṛṣṇa egyformán bánik mindenkivel, és senkit sem tekint a barátjának, akkor miért mutat megkülönböztetett érdeklődést azok iránt a bhakták iránt, akik mindig az Ő transzcendentális szolgálatát végzik? Ez azonban nem részrehajlás, hanem természetes jelenség. Az anyagi világban is láthatjuk, hogy még a mindenkivel jó szándékú ember is többet törődik a saját gyermekeivel. Az Úr minden élőlényt – legyenek bármilyen testben – saját fiának tekint, ezért mindenkit bőségesen ellát mindazzal, amire életében szüksége van. Olyan Ő, mint a felhő, ami megkülönböztetés nélkül mindent megöntöz esővel, a sziklákat, a szárazföldet és a tengereket egyaránt. Bhaktáiról azonban mégis külön gondoskodik. Ezekről a bhaktákról tesz említést ez a vers: mindig Kṛṣṇa-tudatosak, s ezért transzcendentálisan valamennyien Kṛṣṇában vannak. Maga a „Kṛṣṇa-tudat” kifejezés is arra utal, hogy akiknek ilyen a tudatuk, azok igazi transzcendentalisták, akik Őbenne vannak. Az Úr itt félreérthetetlenül azt mondja: mayi te, „Bennem vannak”. Így hát természetes, hogy az Úr is bennük van – a viszony kölcsönös. Ez megmagyarázza a következő szavakat is: ye yathā māṁ prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmy aham. „Mindenkinek úgy viselem gondját, amilyen mértékben átadja magát Nekem.” Ez a transzcendentális, kölcsönös viszony azért létezik, mert az Úr és a bhaktája egyaránt tudatosak. Amikor egy gyémántot aranygyűrűbe foglalnak, nagyon szépen mutat – a gyémánt és az arany egyformán tündöklik. Az Úr és az élőlény örökké ragyogóak. Amikor az élőlény a Legfelsőbb Úr szolgálatába kezd, akkor az aranyhoz hasonlítható, az Úr pedig olyan, mint a gyémánt, így kettőjük kombinációja nagyon szép. Bhaktáknak azokat az élőlényeket nevezzük, akik elérték a tiszta szintet. A Legfelsőbb Úr bhaktái bhaktájává válik. Személyes filozófia csakis az Úr és bhaktái közötti kölcsönös viszony esetén létezik. Az imperszonalista filozófia tagadja a Legfelsőbb és az élőlény közötti kölcsönös kapcsolatot, de a perszonalista filozófia nem.

Az Urat gyakran hasonlítják kívánságteljesítő fához, amitől az ember bármit kérhet és megkaphat. Ez a vers azonban még többet mond erről, amikor azt írja, hogy az Úr elfogult a bhaktáival szemben. Így nyilvánítja ki bhaktái iránti különleges kegyét. Ezt azonban nem szabad a karma törvénye következményének tekintenünk. Ez ahhoz a transzcendentális természethez tartozik, ami az Urat és bhaktáit jellemzi. A Neki végzett odaadó szolgálat nem az anyagi, hanem a lelki világ része, ahol örökkévalóság, boldogság és tudás uralkodik.