Skip to main content

KILENCEDIK FEJEZET

A legbizalmasabb tudás

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
idaṁ tu te guhya-tamaṁ
pravakṣyāmy anasūyave
jñānaṁ vijñāna-sahitaṁ
yaj jñātvā mokṣyase ’śubhāt

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; idam – ezt; tu – de; te – neked; guhya-tamam – legbizalmasabb; pravakṣyāmi – el fogom mondani; anasūyave – a nem irigynek; jñānam – tudást; vijñāna – megvalósított tudással; sahitam – együtt; yat – amit; jñātvā – megismerve; mokṣyase – meg fogsz szabadulni; aśubhāt – e gyötrelmes anyagi léttől.

Fordítás

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Arjunám, mivel te sohasem irigykedsz Rám, átadom neked e legtitkosabb tudást és bölcsességet, melyet megismerve megszabadulsz az anyagi lét gyötrelmeitől.

Magyarázat

Minél többet hall a bhakta a Legfelsőbb Úrról, annál inkább megvilágosodik. A hallásnak ezt a módját ajánlja a Śrīmad-Bhāgavatam: „Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének üzenetei teli vannak energiával. Ezen energiák léte akkor tudatosulhat a bhaktákban, ha maguk között a Legfelsőbb Istenségről beszélgetnek.” Ez megélt tudás, ezért az elméleti síkon spekulálók és a világi tudósok között lehetetlen elsajátítani.

A bhakták örökké a Legfelsőbb Urat szolgálják. Az Úr megérti a Kṛṣṇa-tudatot gyakorló élőlény gondolkodását és őszinteségét, és megadja neki azt az értelmet, mellyel a bhakták társaságában megértheti a Róla szóló tudományt. Ha Kṛṣṇáról beszélgetünk, annak rendkívüli hatása van. Ha egy szerencsés embernek módjában áll kapcsolatba kerülni a bhaktákkal, és megpróbálja befogadni ezt a tudást, kétségtelenül elindulhat a lelki megvilágosodás útján. Az Úr Kṛṣṇa lelkesíteni akarja Arjunát, hogy egyre magasabbra és magasabbra emelkedjen a Neki végzett igazi szolgálatban, ezért a kilencedik fejezetben feltárja előtte azt a tudást, ami még az eddigieknél is titkosabb.

A Bhagavad-gītā eleje, az első fejezet többé-kevésbé bevezetése a könyvnek, a második és harmadik fejezetben leírt lelki tudást pedig bizalmas tudásnak nevezik. A hetedik és nyolcadik fejezet témája főként az odaadó szolgálatra vonatkozik, s mivel a Kṛṣṇa-tudatról világosítja fel az embert, még bizalmasabbnak nevezhető. A kilencedik fejezet témája azonban a vegyítetlen, tiszta odaadás, ezért ezt a fejezetet a legbizalmasabbnak nevezik. Aki rendelkezik ezzel a Kṛṣṇáról szóló legbizalmasabb tudással, annak helyzete transzcendentális, ezért – noha az anyagi világban van – nincsenek anyagi fájdalmai. A Bhakti-rasāmṛta-sindhu írja, hogy a Legfelsőbb Úr szerető szolgálatára őszintén vágyó bhaktát, noha még az anyagi lét feltételekhez kötött állapotában van, mégis felszabadultnak kell tekinteni. A Bhagavad-gītā tizedik fejezete szintén kijelenti, hogy aki ebben a helyzetben van, az már elérte a felszabadulást.

Ennek az első versnek különösen nagy jelentősége van. Az idaṁ jñānam („ez a tudás”) szavak a tiszta odaadó szolgálatra utalnak, ami kilenc különböző tevékenységből áll: hallás, ismétlés, emlékezés, szolgálat, imádat, imádkozás, engedelmeskedés, barátkozás és meghódolás minden tulajdonunkkal. Az odaadó szolgálat e kilenc formájának gyakorlásával az ember felemelkedik a lelki tudat, a Kṛṣṇa-tudat síkjára. Ezt a Kṛṣṇáról szóló tudományt akkor lehet megérteni, ha az ember szíve megtisztult minden anyagi szennyeződéstől. Nem elegendő csupán azt megérteni, hogy az élőlény nem anyagi – ez mindössze a lelki önmegvalósítás kezdete lehet. Fel kell ismernünk, hogy különbség van a testi cselekedetek és az olyan ember lelki cselekedetei között, aki megértette, hogy nem ez a test.

A hetedik fejezetben már szó volt az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fenséges hatalmáról, különféle energiáiról, az alsóbb- és felsőbbrendű természetről, valamint erről az egész anyagi megnyilvánulásról. A kilencedik fejezet az Úr dicsőségéről fog szólni.

A versben a szanszkrit anasūyave szó szintén nagyon fontos. A Bhagavad-gītā magyarázói – sokszor rendkívüli műveltségük ellenére is – általában mind irigyek Kṛṣṇára, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Még a nagy tudású értelmiségiek is rendkívül pontatlanul írnak a Bhagavad-gītāról. Mivel irigyek Kṛṣṇára, magyarázataik hasznavehetetlenek, míg az Úr bhaktái által írt magyarázatok hitelesek. Senki sem képes elmagyarázni a Bhagavad-gītāt, és senki sem képes tökéletesen átadni másoknak a Kṛṣṇáról szóló tudást, ha irigy Kṛṣṇára. Aki nem tud róla semmit, mégis becsmérli Kṛṣṇa jellemét, az ostoba. Az ilyen emberek magyarázatait messze el kell kerülnünk. Ezek a fejezetek nagy hasznára válnak azoknak, akik megértik, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a tiszta és transzcendentális Személyiség.

Szöveg

rāja-vidyā rāja-guhyaṁ
pavitram idam uttamam
pratyakṣāvagamaṁ dharmyaṁ
su-sukhaṁ kartum avyayam

Szó szerinti jelentés

rāja-vidyā – a tudás királya; rāja-guhyam – a bizalmas tudomány királya; pavitram – a legtisztább; idam – ez; uttamam – transzcendentális; pratyakṣa – közvetlen tapasztalat által; avagamam – megértett; dharmyam – a vallás elve; su-sukham – nagyon boldogan; kartum – végezni; avyayam – örökkévaló.

Fordítás

Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, és mivel megvalósítása révén közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás tökéletessége; örökkévaló és örömmel végezhető.

Magyarázat

A Bhagavad-gītānak ezt a fejezetét minden tudás királyának nevezik, mert ez a lényege minden előzőleg ismertetett tannak és filozófiának. India legfontosabb filozófusai Gautama, Kaṇāda, Kapila, Yājñavalkya, Śāṇḍilya, Vaiśvānara és végül Vyāsadeva, a Vedānta-sūtra szerzője. A filozófia vagy transzcendentális tudás terén tehát bővelkedünk ismeretekben. Az Úr most kijelenti: ez a kilencedik fejezet minden bölcsesség királya, s minden olyan tudomány lényege, melyet a Védák és a különféle filozófiák tanulmányozásával lehet elsajátítani. Ez a legtitkosabb tudás, mert a bizalmas vagy transzcendentális tudás magában foglalja a test és a lélek közötti különbség megértését. E legtitkosabb tudomány az odaadó szolgálatban tetőzik.

Az embereket általában nem tanítják e bizalmas tudományra, így csupán felszínes tudásra tehetnek szert. Az általános oktatás során a tudomány számtalan ágát tanulmányozzák: politika, szociológia, fizika, kémia, matematika, asztronómia, technika stb. Szerte a világon számtalan tudományágnak vannak tanszékei a nagynevű egyetemeken, ám sajnálatos módon egyetlen egyetem vagy oktatási intézmény sincs, ahol a lélek tudományát tanítanák, pedig a lélek a test legfontosabb része, s jelenléte nélkül a test semmit sem ér. Az emberek azonban mégis a testi létszükségletek fontosságát hangsúlyozzák, mit sem törődve a létfontosságú lélekkel.

A Bhagavad-gītā a lélekre helyezi a hangsúlyt, különösen a második fejezettől kezdve. Az Úr rögtön az elején kijelenti, hogy a test mulandó, ám a lélek elpusztíthatatlan (antavanta ime dehā nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ). Ez a tudás egyik bizalmas része: egyszerűen megérteni, hogy a lélek különbözik a testtől, s hogy természeténél fogva változtathatatlan, elpusztíthatatlan és örökkévaló. Ez a leírás azonban még nem ad pozitív információt a lélekről. Néha az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a lélek különbözik ugyan a testtől, ám amikor elhagyja a testet, azaz amikor a test meghal, a semmibe merül, és elveszti személyiségét. Ez azonban nem igaz. Hogyan válhatna tétlenné a lélek a test elhagyása után, amikor a testben olyannyira tevékeny volt? A lélek mindig aktív. Ha léte örökkévaló, akkor aktivitása is az, s a lelki világban végzett tettei képezik a transzcendentális tudás legmeghittebb részét. Ahogyan ez a vers is utal rá, a lélek tettei alkotják minden tudás királyát, a legbizalmasabb tudást.

A védikus irodalom szerint ez a tudás minden tett legtisztább formája. A Padma-purāṇa az ember bűnös tetteit elemzi, és elmagyarázza, hogy azok a korábbi sorozatos bűnök következményei. A gyümölcsöző tetteket végzőket a bűnös visszahatások különféle formái több lépésben kötözik meg. Egy fa elvetett magja például nem azonnal hajt ki, hanem egy bizonyos idő után. Először megjelenik egy piciny, csírázó hajtás, majd kifejlődik belőle a fa, s csak akkor virágzik és hoz gyümölcsöt. Amikor teljesen kifejlődött, a mag elültetője élvezheti a fa gyümölcseit és virágait. A bűnös tett ehhez hasonlóan szintén nem azonnal hozza meg gyümölcsét. Folyamatában különböző szintek figyelhetők meg. Valaki talán már nem is követ el többé bűnt, korábbi bűneinek eredményeit vagy gyümölcseit azonban még megkapja. Vannak bűnök, melyek visszahatásai magként várnak a kihajtásra, míg mások már meghozták boldogtalanság és fájdalom formájában a termésüket.

Ahogy azt a hetedik fejezet huszonnyolcadik verse elmagyarázta, aki bűnös tetteinek minden visszahatását elszenvedte már, valamint csak jámbor tetteket végez, s mentes az anyagi világ kettősségeitől, az az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa odaadó szolgálatához lát. Más szóval akik valóban a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatában élnek, azok már megszabadultak minden visszahatástól. Ezt erősíti meg a Padma-purāṇa:

aprārabdha-phalaṁ pāpaṁ
kūṭaṁ bījaṁ phalonmukham
krameṇaiva pralīyeta
viṣṇu-bhakti-ratātmanām

Akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatát végzik, azok számára minden bűnös visszahatás – mag, éretlen vagy érett gyümölcs formájában egyaránt – fokozatosan megszűnik. Az odaadó szolgálat tisztító ereje tehát nagyon hatásos, ezért ezt pavitram uttamamnak, a legtisztábbnak nevezik. Az uttama szó jelentése: transzcendentális. A tamas szó az anyagi világra vagy a sötétségre utal, az uttama pedig azt jelenti, ami transzcendentális az anyagi tettekhez képest. Néha úgy tűnik, mintha a bhakták közönséges emberekhez hasonlóan cselekednének, ám az odaadó tetteket sohasem szabad anyagiaknak tekinteni. Aki tisztán lát, s jól ismeri az odaadó szolgálatot, az tudja, hogy a bhakták tettei nem anyagi tettek: lelkiek, melyeket nagy odaadással hajtanak végre, s mentesek az anyagi természet kötőerőinek szennyeződésétől.

Azt mondják, az odaadó szolgálat végrehajtása olyannyira tökéletes, hogy az ember közvetlenül tapasztalhatja az eredményét. Ez az azonnali hatás valóban érzékelhető. A mindennapi életben számtalanszor láttuk, hogy a Kṛṣṇa szent neveit (a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát) sértések elkövetése nélkül éneklő ember transzcendentális örömöt érez, s nagyon hamar megtisztul minden anyagi szennyeződéstől. Ezt valóban láthatjuk is. Ezenkívül ha valaki nemcsak hallja, de megpróbálja terjeszteni is az odaadó szolgálat üzenetét, azaz segíti a Kṛṣṇa-tudat missziós tevékenységét, akkor érezni fogja, hogy egyre jobban fejlődik a lelki életben. A lelki életben elért fejlődés nem függ semmiféle előzetes iskolázottságtól vagy képességtől. Maga a folyamat olyannyira tiszta, hogy csupán a végzésével megtisztul az ember.

A Vedānta-sūtra (3.2.26) ezt az alábbi szavakkal írja le: prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt. „Az odaadó szolgálat annyira hatásos, hogy általa az ember kétségkívül megvilágosodik.” Jó példa erre Nārada, aki előző életében egy cseléd fiaként látta meg a napvilágot. Nem taníttatták, és nem származott előkelő családból. Amikor azonban anyja a nagy bhaktákat szolgálta, Nārada segített neki, s anyja távollétében egyedül szolgálhatta őket. Maga Nārada így beszél erről:

ucchiṣṭa-lepān anumodito dvijaiḥ
sakṛt sma bhuñje tad-apāsta-kilbiṣaḥ
evaṁ pravṛttasya viśuddha-cetasas
tad-dharma evātma-ruciḥ prajāyate

Nārada a Śrīmad-Bhāgavatamnak ebben a versében (1.5.25) előző életéről beszél Vyāsadevának. Elmondja, hogy gyerekkorában egyszer négy hónapon keresztül szolgálta a tiszta bhaktákat, s nagyon bensőséges kapcsolatba került velük. A szentek néha maradékot hagytak a tányérjukon, amit az edényeket elmosogató fiú nagyon szeretett volna megkóstolni. Megkérdezte a nagy bhaktákat, ehet-e belőle, s ők beleegyeztek. Nārada megette hát ételmaradékukat, s megtisztult minden bűnös visszahatástól. Ezentúl mindig megette, amit a szentek a tányérjukon hagytak, s lassanként az ő szíve is olyan tiszta lett, mint az övék. E nagy bhakták az Úr szakadatlan odaadó szolgálatának ízét élvezték a hallgatás és az éneklés tettei révén, s lassan Nārada is megérezte ugyanazt az ízt. Később így beszélt:

tatrānv-ahaṁ kṛṣṇa-kathāḥ pragāyatām
anugraheṇāśṛṇavaṁ mano-harāḥ
tāḥ śraddhayā me ’nu-padaṁ viśṛṇvataḥ
priyaśravasy aṅga mamābhavad ruciḥ

A nagy szentek társaságában megérezte az Úr dicsősége hallásának és éneklésének ízét, s heves vágy ébredt benne az odaadó szolgálatra. Ezért – ahogyan az a Vedānta-sūtrában áll – prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt: ha valaki egyszerűen az odaadó szolgálat tetteibe merül, minden magától feltárul előtte, s mindent meg fog érteni. Ezt nevezik pratyakṣának, azonnali érzékelésnek.

A dharmyam szó jelentése: „a vallás útja”. Nāradának egy cseléd fiaként sohasem volt lehetősége iskolába járni. Anyjának segített, aki szerencsés módon a bhaktákat szolgálta. Így a gyermek Nārada is lehetőséget kapott a szolgálatra, és pusztán e kapcsolat eredményeképpen elérte minden vallás legfelsőbb célját. A Śrīmad-Bhāgavatam elmondja: minden vallás legmagasabb rendű célja az odaadó szolgálat (sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje). A vallásos emberek általában nem tudják ezt. Ahogyan azt a nyolcadik fejezet utolsó versével kapcsolatban már elmondtuk (vedeṣu yajñeṣu tapaḥsu caiva), az önmegvalósításhoz általában szükség van a védikus tudásra. Most azonban azt látjuk, hogy Nārada úgy érte el a Védák tanulmányozásának legfőbb eredményét, hogy nem járt egy lelki tanítómester iskolájába, ahol a védikus elvekre tanították volna. Ennek a folyamatnak olyan ereje van, hogy az ember a vallásos folyamat rendszeres végzése nélkül is elérheti a legfelsőbb tökéletességet. Hogyan lehetséges ez? A védikus írások megerősítik: ācāryavān puruṣo veda. Még ha valaki nem is részesült kellő oktatásban, és soha nem tanulmányozta a Védákat, szert tehet mindarra a tudásra, ami a megvilágosodáshoz szükséges, ha a nagy ācāryák társaságát keresi.

Az odaadó szolgálat folyamata nagyon örömteli (su-sukham). Hogy miért? Az odaadó szolgálat śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ, azaz főképpen abból áll, hogy az Úr dicsőségéről hallunk és énekelünk, s meghallgatjuk a hiteles ācāryák filozófiai előadásait a transzcendentális tudásról. Csupán azzal, hogy ott ül az ember, tanulhat, aztán pedig fogyaszthatja az Istennek felajánlott étel maradékait, a finomabbnál finomabb fogásokat. Az odaadó szolgálat minden pillanatban örömteli, s még a legszegényebb ember is végezheti. Az Úr azt mondja: patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyam, Ő bármit elfogad a bhaktától. Egy levelet, egy virágot, néhány gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, ami mindenhol a világon megtalálható, amit bárki fel tud ajánlani Neki, társadalmi helyzetétől függetlenül, s az Úr elfogadja tőle, ha szeretettel adja. A történelemben számtalan példa van erre. Nagy bölcsek – köztük Sanatkumāra – váltak bhaktákká az Úr lótuszlábának felajánlott tulasī-levél megízlelése után. Az odaadó szolgálat folyamata nagyon csodálatos, s boldogan végezhető. Isten csak a szeretetet fogadja el, amivel felajánlunk Neki valamit.

Ez a vers megemlíti, hogy az odaadó szolgálat örök. Ez nem egyezik meg a māyāvādī filozófusok elképzelésével. Ők néha belekezdenek egyfajta állítólagos odaadó szolgálatba, s úgy gondolják, addig folytatják, amíg fel nem szabadulnak, amikor azonban végül felszabadulnak, akkor „eggyé válnak Istennel”. Az efféle ideiglenes, köpönyegforgató szolgálatot nem lehet tiszta odaadó szolgálatnak tekinteni. Az igazi odaadó szolgálat még a felszabadulás után is folytatódik. A bhakta akkor is szolgálja a Legfelsőbb Urat, miután eljutott Isten birodalmának lelki bolygójára, s nem próbál eggyé válni Vele.

Ahogyan látni fogjuk, a Bhagavad-gītā azt írja: a valódi odaadó szolgálat a felszabadulás után kezdődik. Miután az ember felszabadult és megállapodik a Brahman szintjén (brahma-bhūta), megkezdi odaadó szolgálatát (samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām). Senki sem ismerheti meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét csupán a karma-yoga, a jñāna-yoga, az aṣṭāṅga-yoga vagy bármilyen más yoga gyakorlásával. Az efféle yoga-folyamatokkal az ember tehet néhány lépést a bhakti-yoga felé, ám ha nem éri el az odaadó szolgálat szintjét, nem értheti meg az Istenség Személyiségét. A Śrīmad-Bhāgavatam is megerősíti, hogy az ember csak akkor értheti meg a Kṛṣṇáról, Istenről szóló tudományt, ha az odaadó szolgálat végzése – különösen a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā megvalósított lelkek ajkairól való hallgatása – által megtisztul. Evaṁ prasanna-manaso bhagavad-bhakti-yogataḥ. Ha az ember szíve megtisztul minden ostobaságtól, megértheti, kicsoda Isten. Láthatjuk tehát, hogy az odaadó szolgálat folyamata, vagyis a Kṛṣṇa-tudat minden műveltség és minden titkos tudás királya. Ez a vallás legtisztább formája, amit minden nehézség nélkül, boldogan lehet végezni. Mindenkinek el kellene fogadnia ezt a folyamatot.

Szöveg

aśraddadhānāḥ puruṣā
dharmasyāsya paran-tapa
aprāpya māṁ nivartante
mṛtyu-saṁsāra-vartmani

Szó szerinti jelentés

aśraddadhānāḥ – a hit nélküli; puruṣāḥ – emberek; dharmasya – a vallás folyamatában; asya – ebben; parantapa – ó, ellenség elpusztítója; aprāpya – nem érve el; mām – Engem; nivartante – visszatérnek; mṛtyu – a halálnak; saṁsāra – az anyagi létnek; vartmani – az útjára.

Fordítás

Ó, ellenség legyőzője! Akiknek nincs hitük az odaadó szolgálatban, azok nem érhetnek el Engem, hanem visszatérnek az anyagi világbeli születés és halál ösvényére.

Magyarázat

Aki nem rendelkezik hittel, nem képes végigjárni az odaadó szolgálat útját – ez a mondanivalója ennek a versnek. A hit a bhakták társaságában ébred fel. A szerencsétlen emberek még azután sem hisznek Istenben, hogy a legkiválóbb személyiségektől hallották a védikus irodalom bizonyítékait. Határozatlanok, s nem tudnak szilárdan megállapodni az Úr odaadó szolgálatában. A hit tehát a legfontosabb tényező, ami szükséges ahhoz, hogy fejlődhessünk a Kṛṣṇa-tudatban. A Caitanya-caritāmṛta szerint a hit az a teljes meggyőződés, hogy csupán a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa szolgálatával teljes tökéletességet lehet elérni. Ezt hívják igazi hitnek. A Śrīmad-Bhāgavatam (4.31.14) így ír:

yathā taror mūla-niṣecanena
tṛpyanti tat-skandha-bhujopaśākhāḥ
prāṇopahārāc ca yathendriyāṇāṁ
tathaiva sarvārhaṇam acyutejyā

„A fa gyökerét öntözve az ágak és a levelek is elégedetté válnak, s ha az étel a gyomorba jut, kielégül a test minden érzéke. Éppen így a Legfelsőbb Úr transzcendentális szolgálatával is minden félistent és élőlényt elégedetté teszünk.” A Bhagavad-gītā elolvasása után azonnal megérthetjük annak végkövetkeztetését: fel kell hagynunk minden más tevékenységgel, s el kell kezdenünk a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége szolgálatát. Ha valakinek meggyőződésévé vált ez az életfilozófia, annak igazi hite van.

A Kṛṣṇa-tudat e hit kifejlesztésének módszere. A Kṛṣṇa-tudatú emberek három csoportba sorolhatók. A harmadik csoportba azok tartoznak, akiknek nincs hitük. Ha felszínesen gyakorolják is az odaadó szolgálatot, nem tudnak a legtökéletesebb szintre eljutni. Egy bizonyos idő után minden valószínűség szerint elbuknak. Hozzákezdenek az odaadó szolgálathoz, de mivel nincsen teljes meggyőződésük és hitük, nagyon nehezen tudják folytatni a Kṛṣṇa-tudat gyakorlását. Missziós tevékenységünk során sokszor tapasztaltuk, hogy vannak, akik valamilyen rejtett szándékkal csatlakoznak a Kṛṣṇa-tudathoz, s gyakorlásába kezdenek, amint azonban anyagi helyzetük javul, abbahagyják, s visszatérnek régi szokásaikhoz. A Kṛṣṇa-tudatban csakis a hit által lehet fejlődni. Ami a hit kialakulását illeti, aki jól ismeri az odaadó szolgálatról szóló írásokat, és szilárd hite van, azt a legkiválóbb Kṛṣṇa-tudatú embernek tekintik. A második osztályba azok tartoznak, akik nem nagyon értik még az odaadás szentírásait, de természetes, rendületlen hitük van abban, hogy a kṛṣṇa-bhakti, azaz Kṛṣṇa szolgálata a legjobb folyamat, ezért nagy hittel végzik. Magasabb szinten állnak, mint a harmadik csoportbeliek, akik nem ismerik tökéletesen az írások tudományát, s nincs erős hitük, ám akik a bhakták társaságában, egyszerűségük folytán mégis gyakorolni próbálják a módszert. A Kṛṣṇa-tudatúak harmadik csoportjába tartozók elbukhatnak, ám aki elérte a második szintet, az nem esik vissza, az elsőrangú bhakta számára pedig a bukás egyszerűen nem létezik. Ő minden kétséget kizáróan fejlődni fog, és végül eléri a kívánt eredményt. A harmadik csoportba tartozó bhakták, még ha meggyőződésük is, hogy Kṛṣṇa odaadó szolgálata jó, az írások – például a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā – tanulmányozásával nem tettek szert elegendő tudásra Kṛṣṇáról. Olykor a karma-yoga és a jñāna-yoga felé tekintgetnek, néha pedig teljesen összezavarodnak, de amint kigyógyulnak a karma-yoga és a jñāna-yoga fertőzéséből, ők is másod- vagy első rangú bhaktákká válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A Kṛṣṇába vetett hit – melyről a Śrīmad-Bhāgavatam ír – három kategóriába sorolható. A Śrīmad-Bhāgavatam tizenegyedik énekében a Kṛṣṇához fűződő első, másod- és harmadosztályú vonzódásról is olvashatunk. Akiknek még azután sincs hitük, hogy Kṛṣṇáról és az odaadó szolgálat nagyszerűségéről hallottak, s akik az egészet csupán eltúlzott dicshimnusznak tekintik, azok annak ellenére, hogy többé-kevésbé odaadó szolgálatot végeznek, nagyon nehéznek találják ezt az utat. Számukra nagyon kevés remény van arra, hogy elérik a tökéletességet. A hit tehát nagyon fontos az odaadó szolgálat végzéséhez.

Szöveg

mayā tatam idaṁ sarvaṁ
jagad avyakta-mūrtinā
mat-sthāni sarva-bhūtāni
na cāhaṁ teṣv avasthitaḥ

Szó szerinti jelentés

mayā – Általam; tatam – áthatott; idam – ez; sarvam – az egész; jagat – kozmikus megnyilvánulás; avyakta-mūrtinā – a megnyilvánulatlan forma által; mat-sthāni – Bennem; sarva-bhūtāni – minden élőlény; na – nem; ca – is; aham – Én; teṣu – bennük; avasthitaḥ – lakozom.

Fordítás

Megnyilvánulatlan formámban ezt az egész univerzumot áthatom. Minden lény Bennem van, de Én nem vagyok bennük.

Magyarázat

Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét nem lehet durvafizikai érzékekkel felfogni. Az írások kijelentik:

ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmādi
na bhaved grāhyam indriyaiḥ
sevonmukhe hi jihvādau
svayam eva sphuraty adaḥ

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.234)

Az Úr Śrī Kṛṣṇa nevét, dicsőségét, kedvteléseit stb. anyagi érzékekkel lehetetlen felfogni. Ő csak azok előtt tárja fel magát, akik megfelelő vezetés alatt tiszta odaadó szolgálatot végeznek Neki. A Brahma-saṁhitā (5.38) azt írja, premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti: csak az láthatja mindig, testén belül és testén kívül is az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Govindát, akiben transzcendentális szeretet ébredt Iránta. Az átlagemberek tehát nem láthatják Őt. E vers szerint az Úr mindent átható, tehát jelen van mindenhol, anyagi érzékekkel mégsem érzékelhető. Erre utal ebben a versben az avyakta-mūrtinā szó. Ám annak ellenére, hogy nem látjuk Őt, valójában minden Benne nyugszik. A hetedik fejezetben már szó esett arról, hogy az egész anyagi kozmikus megnyilvánulás csupán az Ő két energiájának, a felsőbbrendű, lelki és az alsóbbrendű, anyagi energiának a kombinációja. A napfényhez hasonlóan az Úr energiája is szétterjed az egész teremtésben, és minden ebben az energiában nyugszik.

Nem szabad ugyanakkor arra a következtetésre jutnunk, hogy mivel áthatja az egész megnyilvánulást, elveszti személyes létét. Az Úr éppen ezt az értelmezést akarja megcáfolni, amikor így szól: „Én mindenhol jelen vagyok, és minden Bennem van, mégis különállóan létezem.” A király például kormányozza az államot, amely nem más, mint energiájának megnyilvánulása. Az államirányítás különféle részlegei különböző energiáit képviselik, ám mindegyikük teljes mértékben a király hatalmának van alárendelve. Senki sem várja azonban, hogy a király személyesen legyen jelen az államvezetés különféle területein. Ez egy nyers példa, ám ehhez hasonlóan minden, ami az anyagi és a lelki világban látható és létezik, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiáján nyugszik. A teremtés az Ő különféle energiáinak szétáradásával megy végbe, és ahogyan a Bhagavad-gītā is kifejti, viṣṭabhyāham idaṁ kṛtsnam: Ő mindenütt jelen van személyes képviselője, különféle energiáinak kiterjedése révén.

Szöveg

na ca mat-sthāni bhūtāni
paśya me yogam aiśvaram
bhūta-bhṛn na ca bhūta-stho
mamātmā bhūta-bhāvanaḥ

Szó szerinti jelentés

na – sohasem; ca – is; mat-sthāni – Bennem van; bhūtāni – az egész teremtés; paśya – lásd hát; me – Enyém; yogam aiśvaram – felfoghatatlan misztikus hatalmamat; bhūta-bhṛt – minden élőlény fenntartójaként; na – sohasem; ca – is; bhūta-sthaḥ – a kozmikus megnyilvánulásban; mama – Enyém; ātmā – Személyem; bhūta-bhāvanaḥ – minden megnyilvánulás forrása.

Fordítás

És mégsem nyugszik Bennem minden teremtett. Íme misztikus hatalmam! Habár Én vagyok az összes élőlény fenntartója, s jelen vagyok mindenhol, Én magam mégsem vagyok része e kozmikus megnyilvánulásnak, mert Én vagyok a teremtés eredeti forrása.

Magyarázat

Nem szabad félreértenünk, amikor az Úr kijelenti, hogy minden Rajta nyugszik (mat-sthāni sarva-bhūtāni). Ő nem közvetlenül gondoskodik az anyagi megnyilvánulás fenntartásáról és ellátásáról. Gyakran láthatjuk az Atlaszt ábrázoló képeken, hogy szinte összeroskad a vállain nyugvó hatalmas földgolyó súlyától. Amikor Kṛṣṇa azt mondja, hogy Ő a teremtett univerzum fenntartója, nem szabad ezt Atlasz mintájára elképzelnünk. Kṛṣṇa azt mondja, hogy bár minden Rajta nyugszik, Ő mégis különálló. A különféle bolygórendszerek az űrben lebegnek, s az űr a Legfelsőbb Úr energiája, ám Ő nem azonos azzal, azon kívül áll. „Bár minden az Én elképzelhetetlen energiámon nyugszik – mondja ezért az Úr –, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként mégis különállóként létezem.” Ez az Úr felfoghatatlan fensége.

A Nirukti védikus értelmező szótár azt mondja: yujyate 'nena durghaṭeṣu kāryeṣu. „A Legfelsőbb Úr energiáját megnyilvánítva elképzelhetetlenül csodálatos kedvteléseket hajt végre.” Az Ő személyisége mindenféle hatalmas energiával van teli, akarata pedig eleve megvalósult tény. Ily módon kell tekintenünk az Istenség Személyiségére. Ha mi szeretnénk tenni valamit, sok akadályba ütközünk, és néha lehetetlen végrehajtanunk a terveinket. Kṛṣṇa azonban pusztán az akaratával olyan tökéletesen képes megtenni bármit, amit kíván, hogy lehetetlen felfogni, miképpen történt. Ezt az Úr maga így magyarázza: noha Ő az egész anyagi megnyilvánulás fenntartója és ellátója, mégsem áll közvetlen kapcsolatban vele. Mindent pusztán legfelsőbb akarata teremt, tart fenn és semmisít meg. Mivel Ő abszolút lélek, nincsen különbség elméje és saját maga között (míg a mi jelenlegi anyagi elménk különbözik tőlünk). Az Úr egyszerre jelen van mindenben, a közönséges ember azonban képtelen megérteni, hogyan van jelen személyesen is. Nem azonos ezzel az anyagi megnyilvánulással, mégis minden Rajta nyugszik. Ez a vers mint yogam aiśvaramról, az Istenség Legfelsőbb Személyisége misztikus hatalmáról beszél erről.

Szöveg

yathākāśa-sthito nityaṁ
vāyuḥ sarvatra-go mahān
tathā sarvāṇi bhūtāni
mat-sthānīty upadhāraya

Szó szerinti jelentés

yathā – ahogyan; ākāśa-sthitaḥ – az égben nyugodva; nityam – mindig; vāyuḥ – a szél; sarvatra-gaḥ – mindenhol fújó; mahān – nagy; tathā – hasonlóan; sarvāṇi bhūtāni – minden teremtett lény; mat-sthāni – Bennem van; iti – ily módon; upadhāraya – próbáld megérteni.

Fordítás

Tudd meg, hogy minden teremtett lény úgy nyugszik Bennem, miként a mindenhol fújó erős szél nyugszik állandóan az űrben.

Magyarázat

A közönséges ember számára szinte elképzelhetetlen, hogyan nyugszik az Úrban a hatalmas anyagi teremtés. Ő azonban egy példával segít nekünk ezt megérteni. Az űr számunkra a felfoghatóság határain belül a legnagyobb megnyilvánulás, s ebben az űrben a szél vagy a levegő a kozmikus világ legnagyobb megnyilvánulása. A levegő mozgása befolyásolja minden más mozgását. A szél azonban annak ellenére, hogy hatalmas, az űrben van, s nem azon túl. Ehhez hasonlóan a csodálatos kozmikus megnyilvánulások is mind Isten legfelsőbb akarata által léteznek, s annak alárendeltjei. Ahogy mondani szokás, egy fűszál sem mozdulhat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének akarata nélkül. Minden az Ő akarata szerint mozog. Az Ő akarata teremt, tart fenn és semmisít meg mindent, Ő mégis kívül áll mindenen, mint ahogyan az égre sincs hatással a szélfúvás.

Az upaniṣadok kijelentik: yad-bhīṣā vātaḥ pavate. „A szél a Legfelsőbb Úrtól rettegve fúj” (Taittirīya-upaniṣad 2.8.1). A Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣadban (3.8.9) az áll: etasya vā akṣarasya praśāsane gārgi sūrya-candramasau vidhṛtau tiṣṭhata etasya vā akṣarasya praśāsane gārgi dyāv-āpṛthivyau vidhṛtau tiṣṭhataḥ. „A Hold, a Nap és a többi hatalmas bolygó az Istenség Legfelsőbb Személyiségének felügyelete alatt, az Ő legfelsőbb parancsára kering.” Ezt a Brahma-saṁhitā (5.52) is megerősíti.

yac-cakṣur eṣa savitā sakala-grahāṇāṁ
rājā samasta-sura-mūrtir aśeṣa-tejāḥ
yasyājñayā bhramati sambhṛta-kāla-cakro
govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi

Ez a vers a Nap mozgását írja le. A Napot a Legfelsőbb Úr egyik szemének tekintik, s hevét és fényét óriási energiával árasztja szét, mégis Govinda utasítására, az Ő legfelsőbb akaratából kering pályáján. A védikus írásokban tehát bizonyítékot találunk arra, hogy ez a számunkra rendkívül csodálatosnak és hatalmasnak tűnő anyagi megnyilvánulás teljesen az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irányítása alatt áll. Ezt a fejezet későbbi versei még részletesebben kifejtik majd.

Szöveg

sarva-bhūtāni kaunteya
prakṛtiṁ yānti māmikām
kalpa-kṣaye punas tāni
kalpādau visṛjāmy aham

Szó szerinti jelentés

sarva-bhūtāni – a teremtett élőlények mind; kaunteya – ó, Kuntī fia; prakṛtim – a természetbe; yānti – behatolnak; māmikām – az Enyémbe; kalpa-kṣaye – a korszak végén; punaḥ – újra; tāni – mindazokat; kalpa-ādau – a korszak kezdetén; visṛjāmi – megteremtem; aham – Én.

Fordítás

Ó, Kuntī fia, a korszak végével minden anyagi megnyilvánulás visszatér az Én természetembe, de a következő korszak hajnalán újra megteremtem őket energiám által.

Magyarázat

Az anyagi kozmikus megnyilvánulás teremtése, fenntartása és megsemmisülése teljesen az Istenség Személyiségének legfelsőbb akaratától függ. A „korszak végén” kifejezés azt jelenti: Brahmā halálakor. Brahmā száz évig él. Egy napja a mi időszámításunk szerint négymilliárd-háromszázmillió évből áll, s éjszakája is ugyanilyen hosszú. Számára harminc ilyen nap és éjszaka jelent egy hónapot, tizenkét hónap pedig egy évet. Száz év után Brahmā meghal, s ekkor megkezdődik az univerzum megsemmisülése. Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr kinyilvánított energiáját újra visszavonja magába. Amikor újra szükségessé válik a kozmikus világ teremtése, az is akarata által történik. Bahu syām: „Egy vagyok, mégis sok leszek.” Ez a Védák aforizmája (Chāndogya-upaniṣad 6.2.3). Az Úr kiterjed az anyagi energiába, és így ismét létrejön az egész kozmikus megnyilvánulás.

Szöveg

prakṛtiṁ svām avaṣṭabhya
visṛjāmi punaḥ punaḥ
bhūta-grāmam imaṁ kṛtsnam
avaśaṁ prakṛter vaśāt

Szó szerinti jelentés

prakṛtim – az anyagi természetbe; svām – saját magaméba; avaṣṭabhya – behatolva; visṛjāmi – teremtek; punaḥ punaḥ – újra meg újra; bhūta-grāmam – minden kozmikus megnyilvánulást; imam – ezeket; kṛtsnam – teljesen; avaśam – automatikusan; prakṛteḥ – a természet ereje által; vaśāt – kényszerítve.

Fordítás

A teljes kozmikus megnyilvánulás Nekem van alárendelve. Akaratomból újra meg újra megnyilvánul, s végül akaratomból semmisül meg.

Magyarázat

Ez az anyagi világ az Istenség Legfelsőbb Személyisége alsóbbrendű energiájának megnyilvánulása. Ezt már korábban is többször elmagyaráztuk. A teremtés idején az anyagi energia mint mahat-tattva kiárad, s ebbe a mahat-tattvába hatol be az Úr első puruṣa inkarnációjában, Mahā-viṣṇuként. Az Okozati-óceánra hever, és megszámlálhatatlan univerzumot lélegez ki. Aztán Garbhodakaśāyī Viṣṇuként az Úr újra behatol minden egyes univerzumba – így teremt meg minden univerzumot. Ezek után Kṣīrodakaśāyī Viṣṇuként nyilvánul meg, s behatol mindenbe, még a legkisebb atomba is. Ezt magyarázza meg ez a vers. Az Úr mindenbe behatol.

Az anyagi természet megtermékenyül, s élőlények népesítik be, akik korábbi tetteiknek megfelelően különböző körülmények közé kerülnek. Így veszi kezdetét az anyagi világ működése. A különféle fajokhoz tartozó élőlények tettei a teremtés pillanatától kezdődnek, s nem fokozatosan alakulnak ki. Az élőlények különböző fajai az univerzummal egy időben jönnek létre. Az emberek, a vadállatok, a madarak stb. egyidejűleg teremtődnek meg, mert az élőlényeknek az előző megsemmisüléskor létező vágyai újra megnyilvánulnak. Ebben a versben az avaśam szó egyértelműen arra utal, hogy az élőlényeknek nincs közük ehhez a folyamathoz. Ők csupán azt a létállapotot nyerik vissza, amely az előző teremtésben jellemezte őket, s minden egyedül az Úr akarata által történik. Ilyen Isten Legfelsőbb Személyiségének felfoghatatlan hatalma. A különféle létformák megteremtése után az Úrnak nincsen tovább kapcsolata azokkal. A teremtés azért következik be, hogy lehetőséget biztosítson a különféle élőlényeknek hajlamaik kielégítésére, s ebbe az Úr nem avatkozik bele.

Szöveg

na ca māṁ tāni karmāṇi
nibadhnanti dhanañ-jaya
udāsīna-vad āsīnam
asaktaṁ teṣu karmasu

Szó szerinti jelentés

na – sohasem; ca – szintén; mām – Engem; tāni – mindazok; karmāṇi – a tettek; nibadhnanti – megkötnek; dhanañjaya – ó, gazdagság meghódítója; udāsīna-vat – semlegesként; āsīnam – létezem; asaktam – vonzódás nélkül; teṣu – azokhoz; karmasu – a tettekhez.

Fordítás

Ó, Dhanañjaya, ezek a tettek nem köthetnek meg Engem. Mindig kívül állok mindezen anyagi tetteken, mintha semleges lenne helyzetem.

Magyarázat

Ne gondolja senki e vers alapján, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljesen tétlen. Lelki világában Ő mindig tevékeny. A Brahma-saṁhitā (5.6) elmondja: ātmārāmasya tasyāsti prakṛtyā na samāgamaḥ. „Mindig örökkévaló, gyönyörrel teli lelki tetteit végzi, ám az anyagi tettekhez nincs köze.” Az anyagi tetteket különféle energiái végzik. Az Úr a teremtett világ anyagi tetteiben mindig semleges. Ebben a versben az udāsīna-vat szó utal arra, hogy Ő semleges. Noha Ő irányítja a legparányibb anyagi működést is, mégis semleges marad. Ezzel kapcsolatban a bírói székben ülő bíró példáját lehet megemlíteni, akinek parancsára oly sok minden történik: valakit felakasztanak, másvalakit börtönbe zárnak, megint másokat pénzzel jutalmaznak. Maga a bíró azonban pártatlan, akár nyereségről, akár veszteségről van szó. Hozzá hasonlóan az Úr is mindig semleges, noha keze minden tettben benne van. A Vedānta-sūtra (2.1.34) szerint – vaiṣamya-nairghṛṇye na – Ő nem az anyagi világ kettősségeiben él, hanem transzcendentális azokhoz képest. Az anyagi világ teremtéséhez és megsemmisítéséhez sem ragaszkodik – az élőlények előző tetteik szerint születnek meg a különböző létformákban, s az Úr nem avatkozik közbe.

Szöveg

mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ
sūyate sa-carācaram
hetunānena kaunteya
jagad viparivartate

Szó szerinti jelentés

mayā – az Én; adhyakṣeṇa – felügyeletem által; prakṛtiḥ – az anyagi természet; sūyate – megnyilvánul; sa – mindkettő; cara-acaram – a mozgó és a mozdulatlan; hetunā – ebből a célból; anena – ez; kaunteya – ó, Kuntī fia; jagat – a kozmikus megnyilvánulás; viparivartate – működik.

Fordítás

Ó, Kuntī fia! Ez az anyagi természet, ami egyike energiáimnak, az Én irányításom alatt működik, létrehozva a mozgó és mozdulatlan lények mindegyikét. Az anyagi természet törvénye alapján újra és újra megteremtődik és megsemmisül ez a megnyilvánulás.

Magyarázat

Ebből a versből kiderül, hogy noha a Legfelsőbb Úr távol áll az anyagi világ tetteitől, mindig Ő marad a legfelsőbb irányító. A Legfelsőbb Úr a legfelsőbb akarat, s Ő áll az anyagi megnyilvánulás hátterében, de az irányítást az anyagi természet végzi. Kṛṣṇa azt is mondja a Bhagavad-gītāban, hogy a különféle fajokban és formákban megjelenő élőlényeknek „Én vagyok az atyjuk”. Ahogyan az apa az anyaméhbe juttatja magját, hogy a gyermek megfoganjon, a Legfelsőbb Úr csupán pillantása által valamennyi élőlényt az anyagi természet méhébe juttatja, megtermékenyítve azt. Az élőlények korábbi vágyaik és tetteik alapján a különféle fajok különféle formáit öltik magukra. A Legfelsőbb Úr pillantásának hatására születnek meg, testet mégis korábbi vágyaik és tetteik szerint kapnak. Az Úr tehát nem áll közvetlen kapcsolatban az anyagi teremtéssel. Csupán rápillant az anyagi természetre, ezzel működésre készteti, ezáltal pedig egyszerre létrejön minden. A Legfelsőbb Úr kétségtelenül cselekszik, mivel rápillant az anyagi természetre, de nincs közvetlen kapcsolata az anyagi világ megnyilvánulásával. A smṛti ezzel kapcsolatban az alábbi példát hozza fel: egy illatos virághoz hajolva az illat eléri az ember szaglóérzékét, noha a szaglásnak és a virágnak nincs kapcsolata egymással. Ehhez hasonló viszony létezik az anyagi világ és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. Az Úrnak valójában semmi kapcsolata nincs az anyagi világgal, mégis – pillantása és akarata által – Ő teremti meg azt. Egyszóval tehát az anyagi természet semmire sem képes az Istenség Legfelsőbb Személyiségének felügyelete nélkül, Ő azonban távol áll minden anyagi tettől.

Szöveg

avajānanti māṁ mūḍhā
mānuṣīṁ tanum āśritam
paraṁ bhāvam ajānanto
mama bhūta-maheśvaram

Szó szerinti jelentés

avajānanti – kigúnyolnak; mām – Engem; mūḍhāḥ – az ostobák; mānuṣīm – emberi formájú; tanum – testet; āśritam – felöltve; param – transzcendentális; bhāvam – természetet; ajānantaḥ – nem ismerve; mama – Enyém; bhūta – minden létezőnek; mahā-īśvaram – legfelsőbb birtokosát.

Fordítás

Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban. Nem ismerik transzcendentális természetem, s nem tudják, hogy mindenek Legfelsőbb Ura vagyok.

Magyarázat

A fejezet előző verseinek magyarázataiból kitűnik, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem egy közönséges ember, noha emberi formában jelenik meg. A teljes kozmikus megnyilvánulás teremtését, fenntartását és megsemmisítését irányító Istenség Személyisége nem lehet emberi lény. Ennek ellenére számtalan olyan ostoba van, aki Kṛṣṇát csupán egy nagyhatalmú embernek hiszi. A valóságban Kṛṣṇa maga az eredeti Legfelsőbb Személyiség. Ezt a Brahma-saṁhitā is megerősíti (īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ): Ő a Legfelsőbb Úr.

Sok īśvara, azaz irányító van, s van köztük hatalmasabb és kevésbé hatalmas. Az anyagi világban a társadalom mindennapi irányításában is tapasztalhatjuk, hogy egy tisztviselő vagy vezető fölött a titkár, afölött a miniszter, a miniszter fölött pedig az államelnök áll. Mindegyikük irányító, de az egyik a másik irányítása alatt áll. A Brahma-saṁhitā szerint Kṛṣṇa a legfelsőbb irányító. Kétségtelenül számtalan vezető létezik az anyagi és a lelki világban, mégis Kṛṣṇa a legfelsőbb irányító (īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ), akinek teste sac-cid-ānanda, vagyis nem anyagi.

Azokat a csodálatos tetteket, melyekről az előző versek írtak, lehetetlen anyagi testtel végrehajtani. Kṛṣṇa teste örökkévaló, gyönyörrel és tudással teli. Nem egy közönséges ember Ő, az ostobák mégis kigúnyolják, s embernek hiszik. Testét ez a vers mānuṣīmnak írja le, mert emberi szerepben, Arjuna barátjaként és politikusként vett részt a kurukṣetrai csatában. Sok esetben úgy cselekszik, mintha közönséges ember lenne, ám ez csak a látszat, mert az Ő teste valójában sac-cid-ānanda-vigraha (abszolút, örökkévaló, gyönyörrel és teljes tudással teli). Ezt több védikus szentírás is megerősíti. Sac-cid-ānanda rūpāya kṛṣṇāya: „Hódolatomat ajánlom az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa előtt, aki a tudás örökkévaló, gyönyörteli formája” (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.1). Tam ekaṁ govindam: „Te vagy Govinda, az érzékek és a tehenek boldogságának forrása.” Sac-cid-ānanda-vigraham: „A Te tested transzcendentális, tudással, gyönyörrel és örökkévalósággal teljes” (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.38).

Annak ellenére, hogy az Úr Kṛṣṇa testét transzcendentális tulajdonságok jellemzik, valamint gyönyörrel és tudással teli, számtalan olyan botcsinálta tudós és Bhagavad-gītā-magyarázó akad, aki közönséges embernek gondolja Kṛṣṇát, s kigúnyolja Őt. Lehet, hogy ezek a tanult emberek előző életük jámbor cselekedetei következtében nem közönséges emberek, ám ez a felfogásuk Śrī Kṛṣṇáról szegényes tudásuknak tudható be. Mūḍháknak nevezik őket, hiszen csakis az ostobák tekintik Kṛṣṇát közönséges emberi lénynek, amiatt, hogy nem ismerik a Legfelsőbb Úr bensőséges cselekedeteit és különféle energiáit. Nem tudják, hogy Kṛṣṇa teste a teljes tudás és boldogság szimbóluma, hogy Ő minden létező tulajdonosa, s hogy képes bárkit felszabadítani. Mivel nem tudnak Kṛṣṇa számtalan transzcendentális tulajdonságáról, kigúnyolják Őt.

Azt sem tudják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének megjelenése ebben az anyagi világban belső energiájának megnyilvánulása. Ő az Ura az anyagi energiának. Kṛṣṇa több helyen elmagyarázza (mama māyā duratyayā), hogy bár az anyagi energia rendkívül hatalmas, mégis az irányítása alatt áll, s bárki, aki meghódol Előtte, kiszabadulhat börtönéből. Ha a feltételekhez kötött lelkek Neki meghódolva megszabadulhatnak az anyagi energia befolyásától, akkor hogyan lenne a Legfelsőbb Úrnak, az egész kozmikus természet teremtő, fenntartó és megsemmisítő irányítójának hozzánk hasonlóan anyagi teste? A Kṛṣṇáról alkotott efféle elképzelés teljes mértékben ostobaság. Az ostobák nem tudják felfogni, hogyan lehet a látszólag közönséges emberként megjelenő Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége minden atom és a kozmikus forma gigantikus megnyilvánulásának irányítója. A legnagyobb és a legkisebb fogalma meghaladja elképzelésüket, ezért nem képesek felfogni, hogyan tudja egyszerre hatalmában tartani egy emberhez hasonló test a végtelenül nagyot és a végtelenül parányit. Annak ellenére, hogy Ő a végső irányítója a parányinak és a végtelennek, valójában távol marad az egész megnyilvánulástól. Korábban már kiderült, hogy elképzelhetetlen transzcendentális energiája, a yogam aiśvaram képes egyidejűleg irányítani a végtelent és a parányit is, de Ő mégis távol tud maradni mindkettőtől. Bár az ostobák nem tudják elképzelni, hogy Kṛṣṇa, aki emberi lényként jelenik meg, hogyan tudja irányítani a végtelent és a végest, a tiszta bhakták elfogadják és megértik azt, mert tudják, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért a bhakták teljesen meghódolnak Előtte, és odaadóan szolgálják Őt Kṛṣṇa-tudatban.

A személytelen és a személyes filozófia hívei között sok vitára adott alkalmat az Úr emberi formában való megjelenése. Azonban a Kṛṣṇáról szóló tudomány hiteles forrásait, a Bhagavad-gītāt és a Śrīmad-Bhāgavatamot tanulmányozva megérthetjük, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ő nem közönséges ember, annak ellenére, hogy a Földön közönséges emberként jelent meg. A Śrīmad-Bhāgavatam első énekének első fejezetében (1.1.20) a Śaunaka vezette bölcsek Kṛṣṇa tetteiről kérdeznek:

kṛtavān kila karmāṇi
saha rāmeṇa keśavaḥ
ati-martyāni bhagavān
gūḍhaḥ kapaṭa-māṇuṣaḥ

„Az Úr Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége Balarāmával együtt emberi lény szerepében jelent meg, s e szerepet felöltve számtalan emberfölötti tettet hajtott végre.” Az Úr emberhez hasonló megjelenése megtéveszti az ostobákat. Egyetlen ember sem képes olyan csodálatos tettekre, mint amilyeneket Kṛṣṇa hajtott végre földi jelenléte idején. Apja és anyja, Vasudeva és Devakī előtt négykarú formában jelent meg, de imáik után közönséges gyermekké változott. Ahogy a Bhāgavatam (10.3.46) elmondja, babhūva prākṛtaḥ śiśuḥ: közönséges gyermekké, közönséges emberi lénnyé változott. Ez a vers szintén arra utal, hogy az Úr közönséges emberi lényként való megjelenése transzcendentális testének egyik jellegzetessége. A Bhagavad-gītā tizenegyedik fejezetében az áll, hogy Arjuna azért imádkozott, hogy láthassa Kṛṣṇa négykarú formáját (tenaiva rūpeṇa catur-bhujena). Miután Kṛṣṇa Arjuna kérésére megmutatta ezt a formát, újra felvette eredeti, emberhez hasonló formáját (mānuṣaṁ rūpam). A Legfelsőbb Úrnak ezek a tulajdonságai a közönséges emberi lényre egyáltalán nem jellemzőek.

A Kṛṣṇát kigúnyolók közül egyesek, akiket megfertőzött a māyāvāda filozófia, a Śrīmad-Bhāgavatam egyik versére (3.29.21) hivatkoznak, hogy bebizonyítsák: Kṛṣṇa is csupán ember. Ahaṁ sarveṣu bhūteṣu bhūtātmāvasthitaḥ sadā: „A Legfelsőbb jelen van minden élőlényben.” Ezt a verset azonban nem a minden szakértelmet nélkülöző, Kṛṣṇát kigúnyoló emberek félremagyarázása alapján, hanem a hiteles vaiṣṇava ācāryák, például Jīva Gosvāmī és Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura segítségével kell megérteni. E vershez fűzött magyarázatában Jīva Gosvāmī azt mondja, hogy Kṛṣṇa teljes értékű kiterjedéseként, Paramātmāként, azaz Felsőlélekként jelen van a mozgó és a mozdulatlan élőlényekben. Annak a kezdő bhaktának tehát, aki nem tiszteli a többi élőlényt, hanem figyelmét egyedül a Legfelsőbb Úr templomi arcā-mūrti formájára rögzíti, igyekezete hiábavaló. Az Úr bhaktáinak három csoportja van, melyek közül a kezdők a legalsó szinten állnak. Ők többet törődnek a templomi mūrtival, mint a bhaktákkal, ezért Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura figyelmeztet bennünket, hogy az ilyen szemléleten változtatni kell. Egy bhaktának látnia kell, hogy mivel Kṛṣṇa Paramātmāként mindenki szívében jelen van, minden test a Legfelsőbb Úr templomának vagy megtestesülésének számít. Éppúgy kell tehát tisztelnünk minden egyes testet, melyben a Paramātmā lakozik, mint ahogyan az Úr templomát tiszteljük. Mindenkinek meg kell adnunk a kellő tiszteletet, és senkit sem szabad semmibe vennünk.

Számtalan olyan imperszonalista van, aki gúnyt űz a templomi imádatból. Az ilyen emberek szerint Isten mindenhol megtalálható; miért kellene hát csak a templomban imádni? Ha azonban Isten mindenhol jelen van, akkor miért ne lenne jelen templomában vagy a mūrtiban is? A személyes és a személytelen filozófia hívei között szüntelenül dúló vita ellenére a Kṛṣṇa-tudatú, tökéletes bhakta tudja, hogy bár Kṛṣṇa a Legfelsőbb Személyiség, mégis mindent áthat. Ezt a Brahma-saṁhitā is megerősíti. Habár Kṛṣṇa mindig saját hajlékán, Goloka-Vṛndāvanán tartózkodik, különféle energiáinak megnyilvánulásai és teljes értékű kiterjedése révén mégis jelen van mindenhol az anyagi és a lelki teremtésben.

Szöveg

moghāśā mogha-karmāṇo
mogha-jñānā vicetasaḥ
rākṣasīm āsurīṁ caiva
prakṛtiṁ mohinīṁ śritāḥ

Szó szerinti jelentés

mogha-āśāḥ – azok, akiknek reményei meghiúsultak; mogha-karmāṇaḥ – azok, akiknek gyümölcsöző cselekedeteik meghiúsultak; mogha-jñānāḥ – azok, akik kudarcot vallottak a tudás terén; vicetasaḥ – a megzavarodottak; rākṣasīm – a démoni; āsurīm – ateista; ca – és; eva – bizony; prakṛtim – természetnél; mohinīm – megtévesztőnél; śritāḥ – menedéket keresve.

Fordítás

Ezek a megzavarodott emberek a démoni és ateista nézetekhez vonzódnak. Ebben az illuzórikus állapotban a felszabaduláshoz, a gyümölcsöző tettekhez és a tudomány műveléséhez fűzött összes reményük meghiúsul.

Magyarázat

Sok hívő van, aki csupán színleli, hogy Kṛṣṇa-tudatú és odaadó szolgálatot végez, ám a valóságban nem hiszi tiszta szívből, hogy az Abszolút Igazság az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa. Az ilyen emberek sohasem fogják az odaadó szolgálat gyümölcsét megízlelni, és sohasem térhetnek haza Istenhez. A gyümölcsöző jámbor cselekedeteket végzők – akik végső soron arra vágynak, hogy megszabaduljanak az anyagi kötelékektől – sem lesznek soha sikeresek, mert gúnyt űznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, Kṛṣṇából. A Kṛṣṇát kigúnyolókról tehát tudnunk kell, hogy démonikusak és ateisták. A Bhagavad-gītā hetedik fejezete szerint az ilyen démonikus bűnösök sohasem hódolnak meg Kṛṣṇának. Elmebeli spekulációval akarják elérni az Abszolút Igazságot, ezért arra a téves következtetésre jutnak, hogy a közönséges élőlény és Kṛṣṇa egy és ugyanaz. E téves meggyőződésre alapozva úgy vélik, hogy bár az emberek testét pillanatnyilag befedi az anyagi természet, a felszabadulás után azonnal megszűnik minden különbség Isten és őközöttük. Kísérletük, hogy eggyé váljanak Kṛṣṇával, illuzórikus, ezért kudarccal fog végződni. Mint ahogy ez a vers is rámutat, a lelki tudásra ateista és démoni módszerekkel törekvők erőfeszítése mindig meddő marad. Ezek az emberek mindig kudarcot vallanak, ha megpróbálják elsajátítani a védikus irodalom, például a Vedānta-sūtra és az upaniṣadok tudományát.

Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét közönséges embernek tekinteni tehát nagy sértés. Akik így tesznek, azok minden bizonnyal az illúzió rabjai, mert képtelenek megérteni Kṛṣṇa örökkévaló formáját. A Bṛhad-viṣṇu-smṛti félreérthetetlenül kijelenti:

yo vetti bhautikaṁ dehaṁ
kṛṣṇasya paramātmanaḥ
sa sarvasmād bahiṣ-kāryaḥ
śrauta-smārta-vidhānataḥ
mukhaṁ tasyāvalokyāpi
sa-celaṁ snānam ācaret

„Annak az embernek, aki Kṛṣṇa testét anyaginak tekinti, tilos a śrutiban és a smṛtiben leírt rítusokat és szertartásokat végeznie. Ha pedig valaki véletlenül megpillantja egy ilyen ember arcát, annak azonnal meg kell fürödnie a Gangeszben, hogy megtisztuljon a fertőzéstől.” Az emberek azért űznek gúnyt Kṛṣṇából, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, mert irigyek Rá. Rájuk kétségtelenül az vár, hogy ateista és démoni fajokban kell újra és újra megszületniük. Igazi tudásukat örökre illúzió fedi be, s így lassanként a teremtés legsötétebb régióiba süllyednek.

Szöveg

mahātmānas tu māṁ pārtha
daivīṁ prakṛtim āśritāḥ
bhajanty ananya-manaso
jñātvā bhūtādim avyayam

Szó szerinti jelentés

mahā-ātmānaḥ – a nagy lelkek; tu – de; mām – Nekem; pārtha – ó, Pṛthā fia; daivīm – isteni; prakṛtim – természetnél; āśritāḥ – védelmet keresve; bhajanti – szolgálatot végeznek; ananya-manasaḥ – rendületlen elmével; jñātvā – ismerve; bhūta – teremtésnek; ādim – az eredetét; avyayam – kimeríthetetlent.

Fordítás

Ó, Pṛthā fia, a nagy lelkek, akik nincsenek illúzióban, az isteni természet védelme alatt állnak. Teljesen elmerülnek az odaadó szolgálatban, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, eredetinek és kimeríthetetlennek ismernek Engem.

Magyarázat

Ez a vers egyértelműen meghatározza, ki a mahātmā. A mahātmā első ismertetőjele, hogy már elérte az isteni természetet, s nem áll az anyagi természet irányítása alatt. Hogy ez miképpen lehetséges, azt a hetedik fejezet már elmagyarázta: aki meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa előtt, az azon nyomban felszabadul az anyagi természet irányítása alól. Ez az a tulajdonság, ami szükséges hozzá. Amint az ember átadja lelkét az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, azonnal kiszabadul az anyagi természet rabságából. Ez az előkészítő lépés. Az élőlény az Úr határenergiáját képezi, ezért ha megszabadul az anyagi természet befolyásától, rögtön a lelki természet irányítása alá kerül. A lelki természet irányítását daivī prakṛtinek, isteni természetnek nevezik. Amikor tehát az ember azáltal, hogy meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, magasabbra emelkedik, eléri a nagy lélek, a mahātmā szintjét.

A mahātmā figyelmét semmi nem tudja elterelni Kṛṣṇáról, mert jól tudja, hogy Ő az eredeti Legfelsőbb Személy, minden ok oka, s efelől semmi kétsége nincs. Ilyen mahātmāvá, nagy lélekké más mahātmāk vagy tiszta bhakták társaságában válhat valaki. A tiszta bhaktákat még Kṛṣṇa más formái – köztük a négykarú Mahā-viṣṇu – sem érdeklik. Egyedül Kṛṣṇa kétkarú formájához vonzódnak, nem pedig Kṛṣṇa más formáihoz, s nem törődnek semmilyen félisten vagy ember imádatával sem. Kizárólag Kṛṣṇán meditálnak, Kṛṣṇa-tudatban, és szakadatlanul az Úr rendíthetetlen szolgálatát végzik.

Szöveg

satataṁ kīrtayanto māṁ
yatantaś ca dṛḍha-vratāḥ
namasyantaś ca māṁ bhaktyā
nitya-yuktā upāsate

Szó szerinti jelentés

satatam – mindig; kīrtayantaḥ – énekelve; mām – Rólam; yatantaḥ – teljes igyekezettel; ca – is; dṛḍha-vratāḥ – elszántsággal; namasyantaḥ – hódolatot ajánlva; ca – és; mām – Nekem; bhaktyā – odaadással; nitya-yuktāḥ – örökké végezve; upāsate – imádatot.

Fordítás

Ezek a nagy lelkek állandóan az Én dicsőségemet zengik, nagy elszántsággal igyekeznek, s leborulva Előttem szüntelenül odaadóan imádnak Engem.

Magyarázat

A mahātmā címmel nem lehet egy közönséges embert felruházni. Ez a vers leírja a nagy lélek jellemzőit: egy mahātmā mindig a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége dicsőségét zengi. Semmi mást nem tesz, mint állandóan az Urat dicsőíti, tehát nem imperszonalista. Ha dicsőítésről van szó, a Legfelsőbb Urat kell dicsőítenünk, valamint szent nevét, örökkévaló formáját, transzcendentális tulajdonságait és rendkívüli kedvteléseit. Ezeket kell dicsőíteni, s a mahātmā ezért ragaszkodik az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez.

A Bhagavad-gītā nem nevezi mahātmānak a Legfelsőbb Úr személytelen arculatához, a brahmajyotihoz vonzódó embert. Róla egészen mást ír a következő vers. A Śrīmad-Bhāgavatam szerint egy mahātmā mindig az odaadó szolgálat különféle tevékenységeibe merül, s nem egy félistenről vagy emberről, hanem Viṣṇuról hall és énekel. Ezt jelenti az odaadás: śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ és smaraṇam, emlékezni Őrá. Az ilyen mahātmā rendíthetetlen elhatározásában, hogy végül elnyerje a Legfelsőbb Úr társaságát az öt transzcendentális rasa valamelyikében. Ennek érdekében tetteit, gondolatait, testét és szavait, azaz mindenét a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa szolgálatába állítja. Ezt hívják tökéletes Kṛṣṇa-tudatnak.

Az odaadó szolgálatban vannak bizonyos tettek, melyeket feltétlenül végre kell hajtani. Ide sorolható a böjtölés bizonyos napokon, például a telő és a fogyó hold tizenegyedik napján, ekādasīn, vagy az Úr megjelenési napján. Ezeket a szabályokat és előírásokat a nagy ācāryák ajánlják azok számára, akik valóban szeretnék elnyerni az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságát a transzcendentális világban. A mahātmāk, a nagy lelkek szigorúan betartják e szabályokat és előírásokat, s ezért kétségtelenül elérik a kívánt eredményt.

Mint ahogyan e fejezet második verse írta, az odaadó szolgálat nemcsak könnyű, de örömteli is. Az embernek nem szükséges szigorú vezeklést és önmegtartóztatást vállalnia. A hozzáértő lelki tanítómester vezetése alatt az odaadó szolgálatot ebben az életében bármilyen helyzetben gyakorolhatja: házasemberként, sannyāsīként vagy brahmacārīként egyaránt. Életkörülményeitől függetlenül bárhol, a világ bármelyik részén odaadással szolgálhatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s ezáltal igazi mahātmāvá, nagy lélekké válhat.

Szöveg

jñāna-yajñena cāpy anye
yajanto mām upāsate
ekatvena pṛthaktvena
bahudhā viśvato-mukham

Szó szerinti jelentés

jñāna-yajñena – a tudás művelésével; ca – is; api – bizony; anye – mások; yajantaḥ – áldozók; mām – Engem; upāsate – imádnak; ekatvena – egységben; pṛthaktvena – kettősségben; bahudhā – sokféleségben; viśvataḥ-mukham – a kozmikus formaként.

Fordítás

Mások, akik a tudás művelésével hajtanak végre áldozatot, a Legfelsőbb Urat mint az egyetlent, a sokban jelenlévőt és a kozmikus formát imádják.

Magyarázat

Ez a vers a korábbi versek összefoglalása. Az Úr azt mondja Arjunának, hogy aki tisztán Kṛṣṇa-tudatú, s akit nem érdekel más, mint Kṛṣṇa, azt mahātmānak hívják. Vannak azonban mások, akik nem érték el teljesen a mahātmā szintet, és szintén Kṛṣṇát imádják, de más úton. Ezek közül a boldogtalanról, a szegényről, a kíváncsiról és a tudásra vágyóról már volt szó. Vannak azonban olyanok, akik még náluk is alacsonyabb szinten állnak. Három csoportra oszthatók: 1. az önmagát imádó, aki magát a Legfelsőbb Úrral azonosítja, 2. az, aki saját elképzelése szerint kitalál egy formát a Legfelsőbb Úrról, és azt imádja, valamint 3. az, aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége viśva-rūpáját, kozmikus formáját fogadja el és imádja. A három közül a legalacsonyabb szinten az áll – s egyben az a leggyakoribb is –, aki monistának vallja magát, s abban a hiszemben, hogy ő a Legfelsőbb Úr, saját magát imádja. Az ilyen emberek azt hiszik, hogy azonosak a Legfelsőbb Úrral, s ezzel a mentalitással saját magukat imádják. Ez is egyfajta Isten-imádat, mert megértették, hogy nem az anyagi test, hanem a szellemi lélek az énjük – legalább eddig a felfogásig eljutottak. Az imperszonalisták általában ily módon imádják a Legfelsőbb Urat. A második csoportot a félistenek imádói alkotják, akik bármilyen elképzelt formát a Legfelsőbb Úr formájának vélnek. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik a megnyilvánult anyagi univerzumon túl semmit sem képesek felfogni. Magát az univerzumot hiszik a legfelsőbb létezőnek, s azt imádják. Az univerzum szintén az Úr egyik formája.

Szöveg

ahaṁ kratur ahaṁ yajñaḥ
svadhāham aham auṣadham
mantro ’ham aham evājyam
aham agnir ahaṁ hutam

Szó szerinti jelentés

aham – Én; kratuḥ – a védikus rítus; aham – Én; yajñaḥ – a smṛti áldozat; svadhā – a felajánlás; aham – Én; aham – Én; auṣadham – a gyógynövény; mantraḥ – a transzcendentális hangvibráció; aham – Én; aham – Én; eva – bizony; ājyam – az olvasztott vaj; aham – Én; agniḥ – a tűz; aham – Én; hutam – a felajánlás.

Fordítás

Ám Én vagyok a szertartás, az áldozat, az ősatyáknak szóló felajánlás, a gyógyító fű és a transzcendentális mantra. Én vagyok a vaj, a tűz és a felajánlás is.

Magyarázat

A jyotiṣṭoma nevű védikus áldozat és a smṛtiben említett mahā-yajña szintén Kṛṣṇa. A Pitṛlokának tett felajánlások, azaz a Pitṛloka elégedettsége érdekében felajánlott áldozat – ami a tisztított vaj formájában egyfajta gyógyszernek tekinthető – szintén Kṛṣṇa. Az ez alkalommal énekelt valamennyi mantra is Kṛṣṇa. A sokféle étel, amit felajánlás céljából tejtermékekből készítenek, szintén Kṛṣṇa. A tűz is Kṛṣṇa, mert egyike az öt anyagi elemnek, s ezért az Ő különálló energiáját képezi. A Védák karma-kāṇḍa fejezetében ajánlott áldozatok tehát mind Kṛṣṇa. Akik odaadó szolgálatukkal imádják Kṛṣṇát, azok már előző életeikben végrehajtották a Védák ajánlotta valamennyi áldozatot.

Szöveg

pitāham asya jagato
mātā dhātā pitāmahaḥ
vedyaṁ pavitram oṁ-kāra
ṛk sāma yajur eva ca

Szó szerinti jelentés

pitā – az atya; aham – Én; asya – ennek; jagataḥ – az univerzumnak; mātā – az anya; dhātā – a fenntartó; pitāmahaḥ – a nagyatya; vedyam – az, amit ismerni kell; pavitram – az, ami megtisztít; oṁ-kāraḥ – az oṁ szótag; ṛk – a Ṛg-veda; sāma – a Sāma-veda; yajuḥ – a Yajur-veda; eva – bizony; ca – és.

Fordítás

Én vagyok az univerzum atyja, az anya, a fenntartó és az ősatya. Én vagyok a tudás tárgya, Én vagyok az, ami megtisztít, és Én vagyok az oṁ szótag. A Ṛg-, a Sāma- és a Yajur-veda szintén Én vagyok.

Magyarázat

Az egész kozmikus megnyilvánulás, mozdulatlan és mozgó lényeivel együtt, Kṛṣṇa energiájának különféle tevékenységei által nyilvánul meg. Az anyagi létben különböző kapcsolatokat teremtünk a különféle élőlényekkel, akik nem mások, mint Kṛṣṇa határenergiái. A prakṛti befolyása alatt apánknak, anyánknak, nagyatyánknak, teremtőnknek stb. hisszük őket, valójában azonban csupán Kṛṣṇa szerves részei. Ily módon ezek az élőlények, akik apánknak, anyánknak stb. tűnnek, nem mások, mint Kṛṣṇa. Ebben a versben a dhātā szó „teremtőt” jelent. Nemcsak anyánk és apánk szerves része Kṛṣṇának, de a teremtő, a nagyanya, a nagyapa stb. is Kṛṣṇa. Tulajdonképpen minden élőlény Kṛṣṇa, mert mindenki az Ő szerves része. Éppen ezért valamennyi Véda egyedül Kṛṣṇát tartja végső céljának. A bennük ismertetett különféle tudományágak mind Kṛṣṇa megismeréséhez segítik hozzá az embert. Különösen az a téma tekinthető Kṛṣṇának, ami segít bennünket, hogy felélesszük eredeti természetünket. A védikus elvek megértésére törekvő élőlény ugyanígy Kṛṣṇa szerves része, tehát szintén Kṛṣṇa. A valamennyi védikus mantrában előforduló oṁ szó, a praṇava egy transzcendentális hangvibráció, és szintén Kṛṣṇa. A négy Véda (Sāma, Yajur, Ṛg és Atharva) himnuszaiban nagyon gyakori a praṇava vagy más néven oṁkāra, ezért ez is Kṛṣṇának tekinthető.

Szöveg

gatir bhartā prabhuḥ sākṣī
nivāsaḥ śaraṇaṁ suhṛt
prabhavaḥ pralayaḥ sthānaṁ
nidhānaṁ bījam avyayam

Szó szerinti jelentés

gatiḥ – cél; bhartā – ellátó; prabhuḥ – Úr; sākṣī – tanú; nivāsaḥ – hajlék; śaraṇam – menedék; su-hṛt – legbensőségesebb barát; prabhavaḥ – teremtés; pralayaḥ – megsemmisülés; sthānam – alap; nidhānam – nyugvóhely; bījam – mag; avyayam – elpusztíthatatlan.

Fordítás

Én vagyok a cél, az ellátó, az Úr, a tanú, a hajlék, a menedék és a legkedvesebb barát. Én vagyok a teremtés és a megsemmisülés, mindennek az alapja, a nyugvóhely és az örök mag.

Magyarázat

A gati célállomást jelent, ahová el szeretnénk jutni. A végső cél azonban Kṛṣṇa, noha az emberek nem tudják ezt. Aki nem ismeri Kṛṣṇát, az tévúton jár, és látszólagos haladása vagy nagyon jelentéktelen, vagy csupán képzelődés. Sokan a különféle félisteneket tekintik céljuknak, s a megfelelő gyakorlat szigorú végrehajtásával el is jutnak a félistenek bolygóira – Candralokára, Sūryalokára, Indralokára, Maharlokára és így tovább. Ezek a lokák, vagyis bolygók azonban mind Kṛṣṇa teremtései, ezért egyidejűleg tekinthetők Kṛṣṇának is, meg nem is. Mint Kṛṣṇa energiájának megnyilvánulásai, ezek a bolygók is egy bizonyos értelemben Kṛṣṇa, de valójában elérésük csupán egy lépést jelent a Kṛṣṇa eléréséhez vezető úton. Ha Kṛṣṇa különféle energiái felé haladunk, azáltal közvetve Kṛṣṇa felé haladunk. Hozzá azonban közvetlenül kell mennünk, mert ezzel időt és energiát takarítunk meg. Miért választanánk például a lépcsőt, hogy feljussunk a legfelső emeletre, ha lift is van? Minden Kṛṣṇa energiáján nyugszik, ezért az Ő oltalma nélkül semmi sem létezhet. Kṛṣṇa a legfelsőbb uralkodó, mert minden az Ő tulajdonát képezi, s minden az Ő energiáján nyugszik. Ő a végső tanú is, mert mindenki szívében jelen van. Otthonaink, hazánk, bolygónk, melyen élünk, szintén Kṛṣṇa. Ő a végső, oltalmat nyújtó cél, ezért az embernek Nála kell menedéket keresnie, hogy védelmét élvezhesse, s megszabadulhasson a szenvedéstől. Bármikor van szükségünk védelemre, tudnunk kell, hogy azt csakis egy élő erő nyújthatja. Kṛṣṇa a legfelsőbb élőlény. Ő létünk forrása, Legfelsőbb Atyánk, ezért Nála senki sem lehet jobb barát vagy őszintébb jóakaró. Kṛṣṇa a teremtés eredeti forrása, és a megsemmisülés után minden létező végső nyugvóhelye. Ő tehát minden ok örökkévaló oka.

Szöveg

tapāmy aham ahaṁ varṣaṁ
nigṛhṇāmy utsṛjāmi ca
amṛtaṁ caiva mṛtyuś ca
sad asac cāham arjuna

Szó szerinti jelentés

tapāmi – hőt adok; aham – Én; aham – Én; varṣam – esőt; nigṛhṇāmi – visszatartom; utsṛjāmi – küldöm; ca – és; amṛtam – halhatatlanság; ca – és; eva – bizony; mṛtyuḥ – halál; ca – és; sat – lélek; asat – anyag; ca – és; aham – Én; arjuna – ó, Arjuna.

Fordítás

Ó, Arjuna! Én adom a hőt, s Én tartom vissza vagy küldöm az esőt. Én vagyok a halhatatlanság és a halál megszemélyesítője is. Lélek és anyag egyaránt Bennem van.

Magyarázat

Kṛṣṇa különféle energiái révén, az elektromosságon és a napon keresztül hőt és fényt áraszt. Ő az, aki nyáron meggátolja a csapadék hullását, majd az esős évszak ideje alatt szakadatlan esővel árasztja el a földet. Az az energia, ami az életünket meghosszabbítva fenntartja létünket, szintén Kṛṣṇa, s életünk végén, a halál formájában szintén Vele találkozunk. Kṛṣṇa e különféle energiáit tanulmányozva az ember rájöhet arra, hogy az Ő számára nincs különbség anyag és lélek között, vagyis Ő az anyag és a lélek is. Aki tehát fejlett a Kṛṣṇa-tudatban, az nem lát ilyen különbséget. Mindenben csupán Kṛṣṇát látja.

Mivel Kṛṣṇa az eredete a léleknek és az anyagnak is, az egész anyagi megnyilvánulást alkotó hatalmas kozmikus forma szintén Kṛṣṇa. Vṛndāvanai kedvtelései, melyeknek a kétkarú, fuvoláján játszó Śyāmasundaraként hódolt, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kedvtelései.

Szöveg

trai-vidyā māṁ soma-pāḥ pūta-pāpā
yajñair iṣṭvā svar-gatiṁ prārthayante
te puṇyam āsādya surendra-lokam
aśnanti divyān divi deva-bhogān

Szó szerinti jelentés

trai-vidyāḥ – a három Véda ismerői; mām – Engem; soma-pāḥ – a soma ital fogyasztói; pūta – megtisztulva; pāpāḥ – bűnöktől; yajñaiḥ – áldozatok által; iṣṭvā – imádva; svaḥ-gatim – a mennyei bolygókra való eljutásért; prārthayante – imádkoznak; te – ők; puṇyam – jámbor; āsādya – elérve; sura-indra – Indrának; lokam – a világát; aśnanti – élvezik; divyān – mennyei; divi – a mennyekben; deva-bhogān – az istenek örömeit.

Fordítás

Akik a mennyei bolygókra vágyva a Védákat tanulmányozzák, és a soma italt fogyasztják, azok közvetve imádnak Engem. Ők a bűnös visszahatásoktól megtisztulva Indra jámbor, mennyei bolygóján fognak megszületni, hogy isteni élvezetekben legyen részük.

Magyarázat

A trai-vidyāḥ szó a három Védát, a Sāma-, a Yajur- és a Ṛg-vedát jelenti. Azt a brāhmaṇát, aki már áttanulmányozta e három Védát, tri-vedīnek nevezik. A társadalomban nagy megbecsülésnek örvend az, aki nagyon ragaszkodik a három Védából származó tudáshoz. Sajnálatos módon azonban sok olyan, a Védákat tanulmányozó tudós is akad, aki nem tudja, mi ennek a végső célja. Ezért aztán Kṛṣṇa ebben a versben kijelenti, hogy Ő maga a tri-vedīk végső célja. Az igazi tri-vedīk Kṛṣṇa lótuszlábánál keresnek menedéket, és tiszta odaadó szolgálatukkal járnak a kedvében. Az odaadó szolgálat a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével kezdődik, de ezzel egy időben arra is törekednünk kell, hogy valóban megértsük Kṛṣṇát. Sajnos azonban a Védákat kizárólag hivatalból tanulmányozókat jobban érdeklik a különféle félisteneknek – Indrának, Candrának és másoknak – bemutatott áldozatok. A különböző félistenek imádói törekvéseiknek köszönhetően megtisztulnak a természet alacsonyabb rendű kötőerői okozta szennyeződésektől, s így a felsőbb bolygórendszerekbe, azaz a mennyei bolygókra kerülnek (Maharlokára, Janalokára, Tapolokára stb.). Ott az embernek százezerszer jobb lehetősége van az érzékei kielégítésére, mint ezen a bolygón.

Szöveg

te taṁ bhuktvā svarga-lokaṁ viśālaṁ
kṣīṇe puṇye martya-lokaṁ viśanti
evaṁ trayī-dharmam anuprapannā
gatāgataṁ kāma-kāmā labhante

Szó szerinti jelentés

te – ők; tam – azt; bhuktvā – élvezve; svarga-lokam – a mennyet; viśālam – hatalmasat; kṣīṇe – kimerítvén; puṇye – jámbor tetteik eredményét; martya-lokam – a halandók földjére; viśanti – visszaesnek; evam – ily módon; trayī – a három Védának; dharmam – törvényeit; anuprapannāḥ – követve; gata-āgatam – születést és halált; kāma-kāmāḥ – érzékkielégítésre vágyva; labhante – elérik.

Fordítás

A mennyei érzéki örömök korlátlan élvezete után, amikor jámbor tetteik eredményei elfogynak, ismét visszatérnek a halandók bolygójára. Így akik a Védák törvényeit követve keresik az érzékkielégítést, azokra csak ismétlődő születés és halál vár.

Magyarázat

A felsőbb bolygókra eljutó ember hosszabb életet élvez, s ott a körülmények is sokkal kedvezőbbek az érzékkielégítésre. Mindezek ellenére az ember nem maradhat ott örökre. Korábbi jámbor tettei gyümölcseinek elfogyasztása után ismét visszakerül a Földre. Aki nem tesz szert tökéletes tudásra, melyre a Vedānta-sūtra utal (janmādy asya yataḥ), azaz nem érti meg Kṛṣṇát, minden ok okát, az sikertelenül törekszik az élet végső céljának elérésére, s így abba a körfolyamatba kényszerül, amely óriáskerékként hol a felsőbb, hol ismét az alsóbb bolygókra juttatja el. Ennek az a magyarázata, hogy az ember ahelyett, hogy a lelki világba jutna, ahonnan a visszatérés veszélye nem fenyegeti többé, a születés és halál körforgásában vándorol az alsóbb és felsőbb bolygókon. Jobban tesszük, ha a lelki világot választjuk, ahol örökkévaló, tudással és boldogsággal teljes létet élvezhetünk, s ahonnan soha nem kell már visszatérnünk ebbe a szenvedésekkel teli anyagi létbe.

Szöveg

ananyāś cintayanto māṁ
ye janāḥ paryupāsate
teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ
yoga-kṣemaṁ vahāmy aham

Szó szerinti jelentés

ananyāḥ – minden más tárgy nélkül; cintayantaḥ – összpontosítva; mām – Rám; ye – akik; janāḥ – emberek; paryupāsate – helyesen imádnak; teṣām – nekik; nitya – mindig; abhiyuktānām – azoknak, akik rendületlenek az odaadásban; yoga – amire szükség van; kṣemam – védelmet; vahāmi – elhozom; aham – Én.

Fordítás

De akik kizárólagos odaadással mindig Engem imádnak, transzcendentális formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.

Magyarázat

Aki egy pillanatig sem képes Kṛṣṇa-tudat nélkül élni, az napi huszonnégy órán át csak Kṛṣṇára tud gondolni, hiszen odaadó szolgálatot végez: hall Róla, dicsőíti Őt, emlékezik Rá, imákat zeng Neki, imádja Őt, lótuszlábát szolgálja s egyéb szolgálatot is végez, barátságot köt Vele, s mindenét átadja Neki. Ezek a tettek mind nagyon kedvezőek, mind lelki erővel vannak teli, s ezek teszik olyan tökéletessé a bhaktát az önmegvalósításban, hogy egyetlen kívánsága az lesz, hogy elnyerje az Istenség Legfelsőbb Személyiségének társaságát. Az ilyen bhakta kétségtelenül minden nehézség nélkül eljut az Úrhoz. Ezt nevezik yogának. Az Úr kegyéből az ilyen bhakta sohasem tér vissza többé az anyagi életfeltételek közé. A kṣema szó Kṛṣṇa kegyes védelmére utal. Az Úr segíti a bhaktát, hogy a yoga segítségével Kṛṣṇa-tudatúvá válhasson, s amikor a bhakta teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá vált, az Úr megvédi őt attól, hogy visszaessen a szenvedésekkel teli, feltételekhez kötött életbe.

Szöveg

ye ’py anya-devatā-bhaktā
yajante śraddhayānvitāḥ
te ’pi mām eva kaunteya
yajanty avidhi-pūrvakam

Szó szerinti jelentés

ye – akik; api – is; anya – más; devatā – istenek; bhaktāḥbhaktái; yajante – imádják; śraddhayā anvitāḥ – hittel; te – ők; api – is; mām – Engem; eva – csak; kaunteya – ó, Kuntī fia; yajanti – imádnak; avidhi-pūrvakam – rosszul.

Fordítás

Ó, Kuntī fia! Akik más istenek hívei, s őket imádják nagy hittel, azok valójában egyedül Engem imádnak, ám a rossz úton járnak.

Magyarázat

„A félistenek imádói csekély értelműek, noha imádatuk közvetve Nekem szól” – mondja Kṛṣṇa. Ha egy ember a fa leveleit és ágait öntözi, s nem a gyökerét, azt vagy azért teszi, mert nem rendelkezik kellő tudással, vagy azért, mert nem tartja be az előírásokat. A test különféle tagjait is úgy szolgáljuk megfelelően, ha az ételt a gyomorba juttatjuk. A félistenek – mondhatjuk így – különféle vezető tisztségeket töltenek be a Legfelsőbb Úr államigazgatásában. Az embernek végső soron az állam, nem pedig a különféle tisztviselők és igazgatók törvényeinek kell engedelmeskednie. Éppen így mindenkinek egyedül a Legfelsőbb Urat kell imádnia, s ezáltal az Úr különféle tisztségviselőinek és vezetőinek is a kedvében jár. Ezek a tisztségviselők és vezetők az állam képviselői, s megvesztegetésüket tiltják a törvények. Ez az avidhi-pūrvakam jelentése ebben a versben. Kṛṣṇa tehát nem helyesli a félistenek felesleges imádatát.

Szöveg

ahaṁ hi sarva-yajñānāṁ
bhoktā ca prabhur eva ca
na tu mām abhijānanti
tattvenātaś cyavanti te

Szó szerinti jelentés

aham – Én; hi – bizony; sarva – minden; yajñānām – áldozatnak; bhoktā – élvezője; ca – és; prabhuḥ – Ura; eva – is; ca – és; na – nem; tu – de; mām – Engem; abhijānanti – ismernek; tattvena – igazi valómban; ataḥ – ezért; cyavanti – visszaesnek; te – ők.

Fordítás

Én vagyok minden áldozat egyetlen élvezője és Ura. Akik nem ismerik fel igazi, transzcendentális természetemet, elbuknak.

Magyarázat

A vers érthetően kimondja, hogy bár a védikus irodalom sokféle yajña végrehajtását ajánlja, valójában mindegyiknek a Legfelsőbb Úr elégedettsége a célja. A yajña szó Viṣṇut jelenti. A Bhagavad-gītā harmadik fejezetében egyértelműen az áll, hogy az embernek csakis Yajña, azaz Viṣṇu öröméért kell dolgoznia. A varṇāśrama-dharmának nevezett tökéletes emberi társadalom célja Viṣṇu elégedetté tétele. Ezért mondja Kṛṣṇa ebben a versben: „Mivel Én vagyok a legfelsőbb Úr, Én vagyok minden áldozat élvezője.” A csekély értelműek azonban nem tudják ezt, s az ideiglenes nyereség reményében a félisteneket imádják. Éppen ezért nem érik el az élet hőn vágyott célját, hanem az anyagi létbe süllyednek. Ha azonban valakinek anyagi vágyai vannak, akkor jobb, ha a Legfelsőbb Úrhoz imádkozik (annak ellenére, hogy ez nem tiszta odaadás), mert így elérheti a kívánt eredményt.

Szöveg

yānti deva-vratā devān
pitṝn yānti pitṛ-vratāḥ
bhūtāni yānti bhūtejyā
yānti mad-yājino ’pi mām

Szó szerinti jelentés

yānti – mennek; deva-vratāḥ – a félistenek imádói; devān – a félistenekhez; pitṝn – az ősatyákhoz; yānti – mennek; pitṛ-vratāḥ – az ősatyák imádói; bhūtāni – a szellemekhez és kísértetekhez; yānti – mennek; bhūta-ijyāḥ – a szellemek és kísértetek imádói; yānti – mennek; mat – Enyém; yājinaḥbhakták; api – de; mām – Hozzám.

Fordítás

A félisteneket imádók a félistenek között fognak újraszületni, az ősatyák imádói az ősatyákhoz jutnak; akik a szellemeket és kísérteteket imádják, azok közéjük születnek, s akik Engem imádnak, azok Velem fognak élni.

Magyarázat

Ha valaki a Holdra, a Napra vagy bármelyik másik bolygóra akar eljutni, elérheti célját, ha az erre vonatkozó védikus előírásokat, pl. a szakkifejezéssel darśa-paurṇamāsīnak nevezett módszert követi. Ezekről a Védák gyümölcsöző cselekedetekkel foglalkozó részében találhatunk leírást, amely a különféle felsőbb bolygókon lakozó félistenek sajátos imádatát ajánlja. Hasonló módon lehet elérni a pitā bolygókat is, az ehhez ajánlott yajña végzésével. Az ember a számtalan szellembolygó valamelyikére is eljuthat, hogy ott yakṣa, rakṣa vagy piśāca legyen. A piśāca-imádatot nevezik boszorkányságnak vagy fekete mágiának. Nagyon sok ember űz fekete mágiát, azt hívén, hogy ez a lelki élet, ám ezek a cselekedetek teljes mértékben anyagiak. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádó tiszta bhakta biztosan a Vaikuṇṭha-bolygókra vagy Kṛṣṇalokára jut. Ebből a fontos versből könnyen megérthetjük, hogy ha a félistenek imádói elérhetik a felsőbb, mennyei bolygókat, vagy ha a pitāk imádója a Pitā bolygókra kerül, a fekete mágiát űzők pedig a szellembolygókra, akkor a tiszta bhakta ugyanígy eljuthat Kṛṣṇa vagy Viṣṇu bolygójára. Sajnos azonban a legtöbb ember nem tud Kṛṣṇa és Viṣṇu csodálatos bolygóiról, és mivel nem tudnak róluk, vissza kell jönniük. Még az imperszonalisták is visszatérnek a brahmajyotiból. A Kṛṣṇa-tudat mozgalma ezért az egész emberi társadalmat megtanítja arra a csodálatos dologra, hogy csupán a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével bárki tökéletessé teheti életét, s hazatérhet, vissza Istenhez.

Szöveg

patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ
yo me bhaktyā prayacchati
tad ahaṁ bhakty-upahṛtam
aśnāmi prayatātmanaḥ

Szó szerinti jelentés

patram – egy levelet; puṣpam – egy virágot; phalam – egy gyümölcsöt; toyam – vizet; yaḥ – bárki; me – Nekem; bhaktyā – odaadással; prayacchati – felajánl; tat – azt; aham – Én; bhakti-upahṛtam – odaadással ajánlottat; aśnāmi – elfogadom; prayata-ātmanaḥ – attól, aki tiszta tudatú.

Fordítás

Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.

Magyarázat

Egy intelligens ember számára elengedhetetlen, hogy Kṛṣṇa-tudatú legyen, s az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végezze, hogy eljusson egy örök, gyönyörteli lakhelyre, ahol örök boldogság vár rá. E csodálatos eredményt bárki nagyon könnyen elérheti, s még a legszegényebb, legképzetlenebb ember is törekedhet rá. Az egyetlen dolog, ami szükséges, hogy az ember az Úr tiszta bhaktája legyen – nem számít, hogy kicsoda, s hogy milyen helyzetben van. Ez a módszer annyira könnyű, hogy akár egy levelet, egy kis vizet vagy egy gyümölcsöt is felajánlhatunk a Legfelsőbb Úrnak igaz szeretettel, s az Úr örömmel elfogadja azt. Senki sincs tehát kizárva a Kṛṣṇa-tudatból – ez egy rendkívül egyszerű és egyetemes folyamat. Ki olyan ostoba hát, hogy ne akarna Kṛṣṇa-tudatossá válni általa, s ne szeretne egy örökkévaló, boldogsággal és tudással teli, legtökéletesebb életet élni? Kṛṣṇa csak szerető szolgálatot akar tőlünk, semmi mást. Még egy apró virágot is elfogad tiszta bhaktájától. Egy abhaktától azonban nem akar semmit – nincs szüksége arra, hogy bárki bármit adjon Neki. Ő teljes Önmagában, szeretetteljes kapcsolatukban azonban bhaktája felajánlását mégis elfogadja. A Kṛṣṇa-tudat kifejlesztésével az élet legmagasabb rendű tökéletességét érjük el. Ez a vers kétszer is megemlíti a bhakti szót, hogy kihangsúlyozza: Kṛṣṇához kizárólag a bhakti, vagyis az odaadó szolgálat által lehet eljutni. Semmi más nem veheti rá Kṛṣṇát, hogy elfogadja, amit felajánlanak Neki – legyen bár valaki brāhmaṇa, művelt tudós, gazdag ember vagy nagy filozófus. A bhakti alapelve nélkül semmi sem tudja az Urat arra késztetni, hogy bárkitől bármit is elfogadjon. A bhakti mindig indokolatlan, s ez a módszer örök. Ez az abszolút egész közvetlen szolgálata.

Az Úr Kṛṣṇa ebben a versben – miután kijelentette, hogy Ő az egyedüli élvező, az elsődleges Úr és minden áldozati felajánlás igazi célja – felfedi, milyen áldozatokat kíván. Ha valaki odaadóan akarja szolgálni a Legfelsőbbet, hogy megtisztuljon, s elérje az élet végső célját – az Úr transzcendentális szerető szolgálatát –, akkor meg kell tudnia, mit kíván tőle az Úr. Aki szereti Kṛṣṇát, az azt adja Neki, amit Ő akar, s nem ajánl fel olyat, amit Kṛṣṇa nem akar. Így tehát húst, halat és tojást nem szabad felajánlanunk. Ha az Úr ezt akarta volna, megmondta volna. Ehelyett azonban egyértelműen azt kéri, hogy leveleket, gyümölcsöt, virágot és vizet adjunk Neki, s ha valaki ezeket ajánlja fel Neki, azt mondja, hogy „Én örömmel elfogadom azt”. Ebből meg kell értenünk, hogy a húst, a halat és a tojást elutasítja. A zöldségeket, a gabona- és gyümölcsféléket, a tejtermékeket, valamint a vizet írja elő az emberek számára megfelelő táplálékként. Ezen kívül semmi mást nem ajánlhatunk fel Neki, mert nem fogadja el. Ha tehát más ételt ajánlunk fel, nem állunk a szeretetteljes odaadás szintjén.

A harmadik fejezet tizenharmadik versében Śrī Kṛṣṇa elmagyarázza, hogy akik fejlődni akarnak a lelki életben, s meg szeretnének szabadulni az anyagi kötelékektől, azok számára kizárólag az áldozat megtisztított maradékai jelentik a helyénvaló táplálékot. Ugyanebben a versben azt is hozzáteszi, hogy akik nem ajánlják fel ételüket, azok csak bűnt esznek – más szóval minden egyes falattal egyre jobban az anyagi természet útvesztőjébe bonyolódnak. Ha azonban valaki egyszerű, finom vegetáriánus ételeket főz, amit leborulva felajánl az Úr Kṛṣṇa képe vagy mūrtija előtt, kérve Őt, hogy fogadja el szerény felajánlását, az segíti majd, hogy biztos fejlődést érjen el a lelki életben, a test megtisztításában, és a finom agyszövetek létrehozásában, melyek tiszta gondolkodást eredményeznek. A legfontosabb az, hogy a felajánlást szeretet hassa át. Kṛṣṇa a tulajdonosa mindennek, ezért Neki nincs szüksége ételre. Ám attól, aki így akar a kedvében járni, mégis elfogadja a felajánlást. Az étel készítésében, tálalásában és felajánlásában tehát a Kṛṣṇa iránti szeretet a legfontosabb tényező.

Az imperszonalista filozófusok, akik azt állítják, hogy az Abszolút Igazság érzékszervek nélküli, nem tudják felfogni a Bhagavad-gītā e versét. Számukra ez metaforának tűnik, vagy úgy gondolják, Kṛṣṇának, a Bhagavad-gītā elbeszélőjének világi természetét bizonyítja. Az igazság azonban az, hogy Kṛṣṇának, a Legfelsőbb Istenségnek vannak érzékszervei, melyek felcserélhetők, azaz mindegyik képes a többi feladatát is ellátni. Ezt jelenti az, hogy Kṛṣṇa abszolút. Őt nem lehetne minden fenséggel teljesnek tekinteni, ha nem rendelkezne érzékszervekkel. Kṛṣṇa a hetedik fejezetben elmagyarázta: Ő termékenyíti meg élőlényekkel az anyagi természetet. Ez úgy történik, hogy rápillant az anyagi természetre. A felajánlás esetében Kṛṣṇa hallja, amint a bhakta szeretetteljes szavakkal kínálja Neki az ételt, s ez a hallás teljesen ugyanaz, mintha enne, s megkóstolná az ételt. Ezt a gondolatot nagyon fontos kihangsúlyoznunk: Ő abszolút, ezért hallása teljesen azonos evésével és ízlelésével. Egyedül az a bhakta, aki Kṛṣṇát minden félreértelmezés nélkül olyannak fogadja el, amilyennek Ő leírja magát, értheti meg, hogy a Legfelsőbb Abszolút Igazság képes arra, hogy egyen és az étel élvezetet nyújtson Neki.

Szöveg

yat karoṣi yad aśnāsi
yaj juhoṣi dadāsi yat
yat tapasyasi kaunteya
tat kuruṣva mad-arpaṇam

Szó szerinti jelentés

yat – bármit; karoṣi – teszel; yat – bármit; aśnāsi – eszel; yat – bármit; juhoṣi – felajánlasz; dadāsi – elajándékozol; yat – bármit; yat – bármilyen; tapasyasi – lemondást végzel; kaunteya – ó, Kuntī fia; tat – azt; kuruṣva – tedd; mat – Nekem; arpaṇam – felajánlásként.

Fordítás

Ó, Kuntī fia, ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, felajánlasz vagy elajándékozol, valamennyi lemondásoddal együtt!

Magyarázat

Láthatjuk, hogy mindenkinek úgy kell alakítania az életét, hogy Kṛṣṇát soha, semmilyen körülmények között ne felejtse el. A test és a lélek együtt tartása érdekében mindenkinek dolgoznia kell, de Kṛṣṇa ebben a versben azt ajánlja, hogy Őérte dolgozzunk. Aki élni akar, annak ennie kell, ezért fogyasszuk csupán a Kṛṣṇának felajánlott étel maradékait. Minden civilizált embernek végeznie kell valamiféle vallásos szertartást, ezért Kṛṣṇa azt ajánlja: „Végezd azt Nekem!” Ezt arcanának hívják. Mindenkiben van hajlam az adományozásra, ezért Kṛṣṇa azt mondja: „Add azt Nekem!” Ez azt jelenti, hogy minden fölösleges pénzünket a Kṛṣṇa-tudat mozgalmának terjesztésére kell fordítanunk. Manapság az emberek egyre jobban érdeklődnek a különféle meditációs folyamatok iránt, ám ezek végzése ebben a korszakban egyáltalán nem célravezető. Ha azonban valaki napi huszonnégy órán át meditál Kṛṣṇán a japa, a Hare Kṛṣṇa mantra imafüzéren történő éneklése segítségével, az minden kétséget kizáróan a legkiválóbb meditáló és a legkiválóbb yogī, ahogyan azt a Bhagavad-gītā hatodik fejezete leírja.

Szöveg

śubhāśubha-phalair evaṁ
mokṣyase karma-bandhanaiḥ
sannyāsa-yoga-yuktātmā
vimukto mām upaiṣyasi

Szó szerinti jelentés

śubha – a kedvező; aśubha – és kedvezőtlen; phalaiḥ – eredményektől; evam – így; mokṣyase – megszabadulsz; karma – tettek; bandhanaiḥ – kötelékeitől; sannyāsa – a lemondásra; yogayogára; yukta-ātmā – rögzített elmével; vimuktaḥ – felszabadultként; mām – Hozzám; upaiṣyasi – el fogsz jutni.

Fordítás

Ily módon megszabadulsz a tettekhez fűző kötelékektől, s annak kedvező és kedvezőtlen eredményeitől. A lemondás ezen elvével elmédet Rám szögezve felszabadulsz, s eljutsz Hozzám.

Magyarázat

Aki felsőbb vezetés alatt a Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, azt yuktának nevezik. A szakkifejezés erre a yukta-vairāgya. Ezt Rūpa Gosvāmī részletesebben is elmagyarázza:

anāsaktasya viṣayān
yathārham upayuñjataḥ
nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe
yuktaṁ vairāgyam ucyate

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu, 1.2.255)

Rūpa Gosvāmī azt mondja, hogy amíg az anyagi világban vagyunk, addig cselekednünk kell; nem hagyhatunk fel a tettekkel. Ha cselekszünk, és munkánk gyümölcseit Kṛṣṇának adjuk, akkor azt yukta-vairāgyának nevezik. Valódi lemondásban élve az ilyen tettek megtisztítják az elme tükrét, s amint a cselekvő fokozatosan fejlődik a lelki élet ösvényén, lassanként teljesen meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. Végül felszabadul, s felszabadulása nagyon különleges. Nem a brahmajyotival válik eggyé, hanem a Legfelsőbb Úr lelki bolygójára kerül. Ez a vers nagyon érthetően fejezi ki ezt: mām upaiṣyasi, „Hozzám jön”, haza, vissza Istenhez. A felszabadulásnak öt szintje van. A vers szerint az, aki egész életében a Legfelsőbb Úr irányítását követve élt, az eljut oda, hogy teste elhagyása után visszatérhet Istenhez, s közvetlen társaságában szolgálhatja Őt, a Legfelsőbb Urat.

Igazi sannyāsīnak azt nevezik, aki nem akar mást, mint életét az Úr szolgálatának szentelni. Mindig örök szolgának tekinti magát, aki teljesen meghódolt az Úr legfelsőbb akaratának. Ezért hát bármit is tesz, azt az Úrért teszi, s minden tettét az Úr szolgálatában végzi. Nem törődik sokat a Védákban említett gyümölcsöző cselekedetekkel vagy az ott leírt kötelességek végrehajtásával. A közönséges ember számára elengedhetetlen, hogy eleget tegyen a Védákban előírt kötelességeknek, s ezeket a teljesen az Úr szolgálatába merülő tiszta bhakta elvégzi, noha néha úgy tűnik, hogy épp ellenkezőleg cselekszik.

A hiteles vaiṣṇava szaktekintélyek ezért azt tanítják, hogy még a legokosabb ember sem értheti meg egy tiszta bhakta terveit és tetteit: tāṅra vākya, kriyā, mudrā vijñeha nā bujhaya (Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 23.39). Aki mindig az Úr szolgálatába merül, aki állandóan azon gondolkozik és azt tervezgeti, hogyan szolgálja Őt, arra úgy kell tekinteni, hogy elérte a teljes felszabadulást, s a jövőben minden kétséget kizárva hazatér, vissza Istenhez. Kṛṣṇához hasonlóan róla sem lehet semmi rosszat mondani.

Szöveg

samo ’haṁ sarva-bhūteṣu
na me dveṣyo ’sti na priyaḥ
ye bhajanti tu māṁ bhaktyā
mayi te teṣu cāpy aham

Szó szerinti jelentés

samaḥ – egyenlő; aham – Én; sarva-bhūteṣu – minden élőlénnyel szemben; na – senki; me – Nekem; dveṣyaḥ – gyűlöletes; asti – van; na – sem; priyaḥ – kedves; ye – akik; bhajanti – transzcendentális szolgálatot végeznek; tu – de; mām – Nekem; bhaktyā – odaadással; mayi – Bennem; te – az ilyen személyek; teṣu – bennük; ca – is; api – bizony; aham – Én.

Fordítás

Én senkire sem irigykedem, és olyan sincs, akivel szemben elfogult lennék – mindenkivel egyenlően bánok. De aki odaadással szolgál Engem, az a barátom, Bennem van, s Én is a barátja vagyok.

Magyarázat

Felmerülhet a kérdés, hogy ha Kṛṣṇa egyformán bánik mindenkivel, és senkit sem tekint a barátjának, akkor miért mutat megkülönböztetett érdeklődést azok iránt a bhakták iránt, akik mindig az Ő transzcendentális szolgálatát végzik? Ez azonban nem részrehajlás, hanem természetes jelenség. Az anyagi világban is láthatjuk, hogy még a mindenkivel jó szándékú ember is többet törődik a saját gyermekeivel. Az Úr minden élőlényt – legyenek bármilyen testben – saját fiának tekint, ezért mindenkit bőségesen ellát mindazzal, amire életében szüksége van. Olyan Ő, mint a felhő, ami megkülönböztetés nélkül mindent megöntöz esővel, a sziklákat, a szárazföldet és a tengereket egyaránt. Bhaktáiról azonban mégis külön gondoskodik. Ezekről a bhaktákról tesz említést ez a vers: mindig Kṛṣṇa-tudatosak, s ezért transzcendentálisan valamennyien Kṛṣṇában vannak. Maga a „Kṛṣṇa-tudat” kifejezés is arra utal, hogy akiknek ilyen a tudatuk, azok igazi transzcendentalisták, akik Őbenne vannak. Az Úr itt félreérthetetlenül azt mondja: mayi te, „Bennem vannak”. Így hát természetes, hogy az Úr is bennük van – a viszony kölcsönös. Ez megmagyarázza a következő szavakat is: ye yathā māṁ prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmy aham. „Mindenkinek úgy viselem gondját, amilyen mértékben átadja magát Nekem.” Ez a transzcendentális, kölcsönös viszony azért létezik, mert az Úr és a bhaktája egyaránt tudatosak. Amikor egy gyémántot aranygyűrűbe foglalnak, nagyon szépen mutat – a gyémánt és az arany egyformán tündöklik. Az Úr és az élőlény örökké ragyogóak. Amikor az élőlény a Legfelsőbb Úr szolgálatába kezd, akkor az aranyhoz hasonlítható, az Úr pedig olyan, mint a gyémánt, így kettőjük kombinációja nagyon szép. Bhaktáknak azokat az élőlényeket nevezzük, akik elérték a tiszta szintet. A Legfelsőbb Úr bhaktái bhaktájává válik. Személyes filozófia csakis az Úr és bhaktái közötti kölcsönös viszony esetén létezik. Az imperszonalista filozófia tagadja a Legfelsőbb és az élőlény közötti kölcsönös kapcsolatot, de a perszonalista filozófia nem.

Az Urat gyakran hasonlítják kívánságteljesítő fához, amitől az ember bármit kérhet és megkaphat. Ez a vers azonban még többet mond erről, amikor azt írja, hogy az Úr elfogult a bhaktáival szemben. Így nyilvánítja ki bhaktái iránti különleges kegyét. Ezt azonban nem szabad a karma törvénye következményének tekintenünk. Ez ahhoz a transzcendentális természethez tartozik, ami az Urat és bhaktáit jellemzi. A Neki végzett odaadó szolgálat nem az anyagi, hanem a lelki világ része, ahol örökkévalóság, boldogság és tudás uralkodik.

Szöveg

api cet su-durācāro
bhajate mām ananya-bhāk
sādhur eva sa mantavyaḥ
samyag vyavasito hi saḥ

Szó szerinti jelentés

api – még; cet – ha; su-durācāraḥ – a legszörnyűbb tetteket végrehajtó; bhajate – odaadó szolgálatot végez; mām – Nekem; ananya-bhāk – kizárólagosan; sādhuḥ – szentnek; eva – bizony; saḥ – ő; mantavyaḥ – tekintendő; samyak – teljesen; vyavasitaḥ – eltökélt; hi – bizony; saḥ – ő.

Fordítás

Még ha valaki a legszörnyűbb tettet követi is el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert eltökéltsége a helyes irányba vezeti.

Magyarázat

Ebben a versben a su-durācāraḥ szónak nagy jelentősége van, amit helyesen kell értelmeznünk. Feltételekhez kötött helyzetében az élőlény kétféle tettet hajt végre: az egyiket a körülmények hatására, a másikat pedig örök természete szerint. A test védelme vagy a társadalom és az állam törvényeinek betartása érdekében még a bhaktáknak is kétségtelenül számtalan tettet kell végrehajtaniuk feltételekhez kötött életüknek köszönhetően, s ezeket feltételes cselekedeteknek nevezik. Ezenkívül az élőlény, aki tudatában van lelki természetének, és a Kṛṣṇa-tudatban, az Úr odaadó szolgálatában él, transzcendentálisnak nevezett tetteket is végez. Ezeket – melyeket szaknyelven odaadó szolgálatnak neveznek – örök helyzetének megfelelően végzi. A feltételekhez kötött létállapotban az odaadó és a testtel kapcsolatos feltételes szolgálat néha párhuzamosan történik, ugyanakkor azonban néha teljes ellentétben állhat egymással. Egy bhakta ügyel rá, hogy amennyire csak lehet, ne tegyen semmi olyat, ami felborítaná ezt az egyensúlyt. Tudja: tetteinek tökéletessége azon múlik, mennyire fejlődik a Kṛṣṇa-tudat elérésében. Néha azonban azt tapasztaljuk, hogy egy Kṛṣṇa-tudatú ember olyan tettet hajt végre, amit társadalmi vagy politikai szempontból elítélendőnek tekintenek. Az ilyen ideiglenes visszaesés azonban nem jelenti azt, hogy az illető nem bhakta többé. A Śrīmad-Bhāgavatam szerint ha valaki visszaesik, de szívvel-lélekkel részt vállal a Legfelsőbb Úr transzcendentális szolgálatában, azt a szívében jelen lévő Úr megtisztítja, s megbocsátja szörnyű tettét. Az anyagi szennyeződés annyira erős, hogy néha még az Úr szolgálatában teljesen elmerülő yogī is megtéved, ám a Kṛṣṇa-tudat olyan hatásos, hogy általa az efféle ideiglenes visszaesést azonnal jóvá lehet tenni. Az odaadó szolgálat módszere ezért mindig sikeres. Az ideális útról véletlenül letérő bhaktát tehát senkinek sem szabad kigúnyolnia, mert ahogyan a következő vers elmagyarázza, az ilyen alkalmi visszaesések egy idő után megszűnnek, amint a bhakta teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá válik.

Ezért a Kṛṣṇa-tudatban élő ember helyzetét, aki nagy eltökéltséggel énekli a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, transzcendentálisnak kell tekintenünk még akkor is, ha véletlenül vagy akaratlanul letért az útról. A vers kihangsúlyozza: sādhur eva, „az ilyen ember szent”. Ez arra figyelmezteti az abhaktákat, hogy nem szabad kigúnyolniuk a véletlen folytán visszaesett bhaktát; továbbra is szentnek kell tekinteniük őt, véletlen bukása ellenére is. A mantavyaḥ szó pedig még nyomatékosabb: ha valaki nem tartja be ezt a szabályt, és ideiglenes visszaesése miatt kigúnyolja a bhaktát, az a Legfelsőbb Úr parancsát szegi meg. Az egyetlen tulajdonság, ami szükséges ahhoz, hogy valaki bhakta legyen, az, hogy rendíthetetlenül és kizárólagosan végezze az odaadó szolgálatot.

A Nṛsiṁha-purāṇában a következő kijelentéssel találkozhatunk:

bhagavati ca harāv ananya-cetā
bhṛśa-malino ’pi virājate manuṣyaḥ
na hi śaśa-kaluṣa-cchabiḥ kadācit
timira-parābhavatām upaiti candraḥ

Ez azt jelenti, hogy ha valaki teljesen elmerül az Úr odaadó szolgálatában, de néha mégis elítélendő tetteket követ el, ezeket úgy kell tekinteni, mint a hold foltjait, amelyek egy nyúlra emlékeztetnek. A holdon látható folt nem akadályozza a holdfény áradását, s éppen így a szent jellemhez véletlenül méltatlanná vált bhaktát sem teszi vétke förtelmessé.

Nem szabad ugyanakkor azt hinnünk, hogy a transzcendentális odaadó szolgálatot végző bhakta bármilyen bűnt elkövethet. Ez a vers csak a véletlen esetekre vonatkozik, melyek az anyagi kötelékek erős befolyásának köszönhetően következnek be. Az odaadó szolgálat többé-kevésbé hadüzenet az illuzórikus energia ellen. Mindaddig, amíg az ember nem elég erős az illuzórikus energiával vívott harcban, fennáll a veszélye, hogy véletlenül visszaesik. Ha azonban kellőképpen megerősödik, akkor többé nem kell visszaesnie, ahogyan azt már korábban megmagyaráztuk. Senkinek sem szabad ezt a verset arra használnia, hogy mindenféle ostobaságot elkövessen, s ugyanakkor bhaktának higgye magát. Ha az odaadó szolgálat által nem javít jellemén, akkor megérthetjük, hogy nem túlságosan fejlett bhakta.

Szöveg

kṣipraṁ bhavati dharmātmā
śaśvac-chāntiṁ nigacchati
kaunteya pratijānīhi
na me bhaktaḥ praṇaśyati

Szó szerinti jelentés

kṣipram – hamarosan; bhavati – válik; dharma-ātmā – erényessé; śaśvat-śāntim – maradandó békét; nigacchati – elér; kaunteya – ó, Kuntī fia; pratijānīhi – hirdesd; na – sohasem; me – az Én; bhaktaḥbhaktám; praṇaśyati – megsemmisül.

Fordítás

Hamarosan tisztességessé válik és maradandó békét ér el. Ó, Kuntī fia, hirdesd bátran: az Én hívem nem vész el soha!

Magyarázat

Ezt a verset szintén nem szabad félreértenünk. A hetedik fejezetben azt mondja az Úr Kṛṣṇa, hogy aki bűnös tetteket követ el, az nem lehet az Úr bhaktája, aki pedig nem bhakta, annak nincsenek jó tulajdonságai. Felmerülhet a kérdés, hogy a véletlenül vagy akarattal bűnt elkövető ember hogyan lehet tiszta bhakta? A kérdés jogos. A hetedik fejezet és a Śrīmad-Bhāgavatam egyaránt kijelenti: a bűnös tettek elkövetői, akik sohasem kezdik el az Úr odaadó szolgálatát, nem rendelkeznek jó tulajdonságokkal. Az odaadó szolgálat kilenc tevékenységével a bhakta általában minden anyagi szennyeződéstől megtisztítja a szívét. Szívébe zárja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s így természetesen minden bűnös szennyeződéstől megszabadul, s örökké a Legfelsőbb Úrra gondolva jelleme is megtisztul. A Védák bizonyos szabályokat, adott rítusok végrehajtását írják elő a fejlett síkról visszaeső ember számára, hogy megtisztulhasson. A bhaktának azonban nincs szüksége arra, hogy e tisztító rítusokat végrehajtsa, mert mivel állandóan az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondol, a tisztító folyamatokat a szívében végzi. Ezért kell szünet nélkül a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát énekelnie. Ez meg fogja védeni minden alkalmi visszaeséstől, s így végleg ellenáll minden anyagi fertőzésnek.

Szöveg

māṁ hi pārtha vyapāśritya
ye ’pi syuḥ pāpa-yonayaḥ
striyo vaiśyās tathā śūdrās
te ’pi yānti parāṁ gatim

Szó szerinti jelentés

mām – Nálam; hi – bizony; pārtha – ó, Pṛthā fia; vyapāśritya – védelmet keresve; ye – azok, akik; api – szintén; syuḥ – vannak; pāpa-yonayaḥ – alacsony rangú család szülöttei; striyaḥ – nők; vaiśyāḥ – kereskedők; tathā – is; śūdrāḥ – alacsony sorú emberek; te api – még ők is; yānti – mennek; parām – a legfelsőbb; gatim – célhoz.

Fordítás

Ó, Pṛthā fia! Aki Nálam keres menedéket, az még ha alacsony sorban született is – nő, vaiśya [kereskedő] vagy śūdra [munkás] –, elérheti a legfelsőbb célt.

Magyarázat

A Legfelsőbb Úr egyértelműen kimondja ebben a versben, hogy az odaadó szolgálatban nincsen különbség a magasabb és alacsonyabb osztályba tartozó emberek között. Materialista életfelfogással szemlélve vannak ilyen csoportok, ám aki az Úr transzcendentális odaadó szolgálatában él, az nem tesz ilyen különbséget. Mindenki alkalmas a végső cél elérésére. A Śrīmad-Bhāgavatam (2.4.18) szerint még a caṇḍālák (kutyaevők), azaz a legalacsonyabb rendű emberek is megtisztulhatnak a tiszta bhakták társaságában. Az odaadó szolgálatnak és a tiszta bhakták vezetésének tehát olyan nagy ereje van, hogy eltöröl minden különbséget az emberek magasabb és alacsonyabb rendű csoportjai között, s bárki hozzákezdhet a végzéséhez. A tiszta bhaktánál menedéket keresve, a megfelelő vezetés alatt még a legegyszerűbb ember is megtisztulhat. Az emberek az anyagi természet különféle kötőerői szerint négy csoportra oszthatók: akikre a jóság kötőereje hat (brāhmaṇák), akikre a szenvedély (kṣatriyák, vagyis vezetők), akik a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének hatása alatt állnak (vaiśyák, vagyis kereskedők), és akik a tudatlanság kötőerejében élnek (śūdrák, vagyis kétkezi munkások). Az ennél alacsonyabb szinten álló embereket, akik bűnös családokban születtek, caṇḍāláknak nevezik. A rangosabb osztályok általában kerülik az ilyen bűnös családok szülötteinek társaságát. Az odaadó szolgálat folyamata azonban olyannyira hatásos, hogy a Legfelsőbb Úr tiszta bhaktája még az alacsonyabb rendű osztályok tagjait is képessé teheti arra, hogy elérjék az élet legfőbb tökéletességét. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember Kṛṣṇánál keres menedéket. Ahogyan azt a vyapāśritya szó jelzi, teljes mértékben Kṛṣṇánál kell menedéket keresnünk, s így az ember még a nagy jñānīknál és yogīknál is sokkal fejlettebbé válhat.

Szöveg

kiṁ punar brāhmaṇāḥ puṇyā
bhaktā rājarṣayas tathā
anityam asukhaṁ lokam
imaṁ prāpya bhajasva mām

Szó szerinti jelentés

kim – mennyire; punaḥ – megint; brāhmaṇāḥbrāhmaṇák; puṇyāḥ – jámborak; bhaktāḥbhakták; rāja-ṛṣayaḥ – szent királyok; tathā – is; anityam – ideiglenes; asukham – gyötrelemmel teli; lokam – bolygót; imam – ezt; prāpya – elnyerve; bhajasva – végezz szerető szolgálatot; mām – Nekem.

Fordítás

S mennyivel inkább igaz ez a jámbor brāhmaṇák, a bhakták és a szent királyok esetében! Ezért hát, miután ebbe az ideiglenes és nyomorúságos világba kerültél, szolgálj Engem szeretettel!

Magyarázat

Ebben az anyagi világban sokféle ember él, ám senki sem találja meg itt a boldogságot. Ezt mondja ki félreérthetetlenül ez a vers: anityam asukhaṁ lokam, ez a világ ideiglenes és szenvedésekkel teli, ezért egyetlen józan úriember sem találja lakhatónak. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége kijelentette, hogy ez a világ átmeneti és gyötrelemmel teli. Néhány filozófus, különösen a māyāvādīk azt mondják, hogy ez a világ hamis, a Bhagavad-gītāból azonban megtudhatjuk, hogy a világ nem hamis, hanem ideiglenes. Az ideiglenes és a hamis nem ugyanazt jelenti. Ez a világ átmeneti, de létezik egy másik világ, amely örökkévaló. Ez a szenvedések helye, míg a másik örökkévaló és gyönyörteljes.

Arjuna egy szent királyi családban született. Az Úr őt is felszólítja: „Kezdd el odaadó szolgálatodat, s minél előbb térj haza, vissza Istenhez!” Senkinek sem szabad ebben az ideiglenes, szenvedésekkel teli világban maradnia. Mindenkinek az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél kell menedéket keresnie, hogy elérje az örök boldogságot. A Legfelsőbb Úr odaadó szolgálata az egyetlen módszer, amely által az emberek különféle csoportjainak minden problémája megoldódhat. Mindenkinek Kṛṣṇa-tudatúvá kell tehát válnia, hogy életét tökéletessé tehesse.

Szöveg

man-manā bhava mad-bhakto
mad-yājī māṁ namaskuru
mām evaiṣyasi yuktvaivam
ātmānaṁ mat-parāyaṇaḥ

Szó szerinti jelentés

mat-manāḥ – gondolj mindig Rám; bhava – legyél; mat – Enyém; bhaktaḥbhakta; mat – Engem; yājī – imádóként; mām – Nekem; namas-kuru – ajánld hódolatodat; mām – Hozzám; eva – teljesen; eṣyasi – el fogsz jönni; yuktvā – elmélyülve; evam – így; ātmānam – lelkedet; mat-parāyaṇaḥ – Nekem átadva.

Fordítás

Gondolj mindig Rám, légy a bhaktám, ajánld hódolatodat Nekem, és imádj Engem! Ha teljesen elmerülsz Bennem, biztosan eljutsz Hozzám.

Magyarázat

Ez a vers világosan kijelenti, hogy egyedül a Kṛṣṇa-tudat által lehet kiszabadulni a fertőzött anyagi világ csapdájából. A felelőtlen magyarázók néha eltorzítják e vers egyértelmű mondanivalóját, miszerint minden odaadó szolgálatot az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Kṛṣṇának kell felajánlani. Sajnálatos módon valami másra terelik az olvasó figyelmét, arra, ami egyáltalán nem megvalósítható. Nem tudják, hogy nincsen különbség Kṛṣṇa elméje és maga Kṛṣṇa között. Kṛṣṇa nem egy közönséges ember, hanem az Abszolút Igazság. Teste, elméje és Ő maga mind egy és abszolút. Anubhāṣya című művében Bhaktisiddhānta Sarasvatī Gosvāmī a Caitanya-caritāmṛtát (Ādi-līlā 5.41–48) magyarázva a Kūrma-purāṇából idéz: deha-dehi-vibhedo 'yaṁ neśvare vidyate kvacit. Ez azt jelenti, hogy Kṛṣṇa, a Legfelsőbb Úr teste és Ő maga között nincs különbség. A magyarázók azonban nem ismerik ezt a Kṛṣṇáról szóló tudományt, így elrejtik Kṛṣṇát, és személyét különválasztják a testétől és az elméjétől. Ez csak azt mutatja, hogy teljesen járatlanok Kṛṣṇa tudományában, néhányan közülük mégis pénzhez jutnak az emberek félrevezetésével.

Vannak olyan emberek is, akik démonikusak. Ők is Kṛṣṇára gondolnak, de irigyek Rá. Ilyen volt például Kaṁsa király, Kṛṣṇa nagybátyja, aki szintén örökké Kṛṣṇára gondolt, de ellenségének tekintette Őt. Állandóan attól rettegett, mikor jön el Kṛṣṇa, hogy megölje őt. Az ilyen meditáció nem segít rajtunk. Az embernek odaadó szeretettel kell gondolnia Kṛṣṇára – ez a bhakti –, és szakadatlanul tanulmányoznia kell a Kṛṣṇáról szóló tudományt. Mi is ez a kedvező folyamat, melyet követnünk kell? Egy hiteles lelki tanítómestertől kell tanulnunk. Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és ahogyan jó néhányszor elmondtuk már, az Ő teste nem anyagi, hanem örökkévaló, tudással és boldogsággal teli. Így kell tehát Kṛṣṇáról beszélnünk, s ez segít majd abban, hogy bhaktákká váljunk. Ha másképp akarjuk megismerni Őt, a rossz forrásra hallgatva, törekvésünk nem járhat sikerrel.

Elménket irányítsuk Kṛṣṇa örökkévaló, elsődleges formájára, s azzal a szívből jövő meggyőződéssel, hogy Kṛṣṇa a Legfelsőbb, imádjuk Őt. Indiában ezer és ezer templomban imádják Kṛṣṇát, s végeznek Neki odaadó szolgálatot. E gyakorlat során hódolatunkat kell ajánlanunk Kṛṣṇának. Meg kell hajtanunk a fejünket a mūrti előtt, s elménkkel, testünkkel, tetteinkkel, azaz mindenünkkel Őt kell szolgálnunk. Ez segít majd abban, hogy teljesen, megingathatatlanul Kṛṣṇába merüljünk, s eljussunk Kṛṣṇalokára. Nem szabad hagynunk, hogy a lelkiismeretlen magyarázók tévútra vezessenek bennünket. Végeznünk kell az odaadó szolgálat kilenc folyamatát, amely azzal kezdődik, hogy hallunk Kṛṣṇáról és beszélünk Róla. A tiszta odaadó szolgálat a legtökéletesebb szint az emberi társadalomban.

A Bhagavad-gītā hetedik és nyolcadik fejezete az Úr tiszta odaadó szolgálatáról beszélt, ami mentes a spekulatív tudástól, a misztikus yogától és a gyümölcsöző cselekedetektől. Akik még nem tisztultak meg teljesen, azok vonzódhatnak az Úr különféle aspektusaihoz, például a személytelen brahmajyotihoz és a helyhez kötött Paramātmāhoz, ám a tiszta bhakták közvetlenül a Legfelsőbb Úr szolgálatába fognak.

Egy Kṛṣṇát leíró gyönyörű vers egyértelműen kimondja, hogy aki a félisteneket imádja, az végtelenül ostoba, és sohasem kaphatja meg Kṛṣṇától a legnagyobb jutalmat. Kezdetben, fejlődése elején a bhakta néha visszaesik, s nem tudja tartani a kívánt szintet, de még akkor is magasabb rendűnek kell tekinteni őt a többi filozófusnál és yogīnál. Arról, aki mindig Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, tudnunk kell, hogy tökéletes szent. Fokozatosan elhagyja azokat a világi tetteket, melyeket véletlenül elkövet, s kétségtelenül hamarosan teljes tökéletességet ér el. Valójában a tiszta bhaktákkal nem fordulhat elő, hogy visszaesnek, mert a Legfelsőbb Istenség személyesen gondoskodik róluk. Az okos embernek ezért azonnal el kell kezdenie a Kṛṣṇa-tudat folyamatát, hogy boldogan élhessen ebben az anyagi világban, s így végül megkapja majd Kṛṣṇától a legnagyobb jutalmat.

Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā kilencedik fejezetéhez, melynek címe: „A legbizalmasabb tudás”.