Bg. 9.11

A fejezet előző verseinek magyarázataiból kitűnik, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem egy közönséges ember, noha emberi formában jelenik meg. A teljes kozmikus megnyilvánulás teremtését, fenntartását és megsemmisítését irányító Istenség Személyisége nem lehet emberi lény. Ennek ellenére számtalan olyan ostoba van, aki Kṛṣṇát csupán egy nagyhatalmú embernek hiszi. A valóságban Kṛṣṇa maga az eredeti Legfelsőbb Személyiség. Ezt a Brahma-saṁhitā is megerősíti (īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ): Ő a Legfelsőbb Úr.

Sok īśvara, azaz irányító van, s van köztük hatalmasabb és kevésbé hatalmas. Az anyagi világban a társadalom mindennapi irányításában is tapasztalhatjuk, hogy egy tisztviselő vagy vezető fölött a titkár, afölött a miniszter, a miniszter fölött pedig az államelnök áll. Mindegyikük irányító, de az egyik a másik irányítása alatt áll. A Brahma-saṁhitā szerint Kṛṣṇa a legfelsőbb irányító. Kétségtelenül számtalan vezető létezik az anyagi és a lelki világban, mégis Kṛṣṇa a legfelsőbb irányító (īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ), akinek teste sac-cid-ānanda, vagyis nem anyagi.

Azokat a csodálatos tetteket, melyekről az előző versek írtak, lehetetlen anyagi testtel végrehajtani. Kṛṣṇa teste örökkévaló, gyönyörrel és tudással teli. Nem egy közönséges ember Ő, az ostobák mégis kigúnyolják, s embernek hiszik. Testét ez a vers mānuṣīmnak írja le, mert emberi szerepben, Arjuna barátjaként és politikusként vett részt a kurukṣetrai csatában. Sok esetben úgy cselekszik, mintha közönséges ember lenne, ám ez csak a látszat, mert az Ő teste valójában sac-cid-ānanda-vigraha (abszolút, örökkévaló, gyönyörrel és teljes tudással teli). Ezt több védikus szentírás is megerősíti. Sac-cid-ānanda rūpāya kṛṣṇāya: „Hódolatomat ajánlom az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa előtt, aki a tudás örökkévaló, gyönyörteli formája” (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.1). Tam ekaṁ govindam: „Te vagy Govinda, az érzékek és a tehenek boldogságának forrása.” Sac-cid-ānanda-vigraham: „A Te tested transzcendentális, tudással, gyönyörrel és örökkévalósággal teljes” (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.38).

Annak ellenére, hogy az Úr Kṛṣṇa testét transzcendentális tulajdonságok jellemzik, valamint gyönyörrel és tudással teli, számtalan olyan botcsinálta tudós és Bhagavad-gītā-magyarázó akad, aki közönséges embernek gondolja Kṛṣṇát, s kigúnyolja Őt. Lehet, hogy ezek a tanult emberek előző életük jámbor cselekedetei következtében nem közönséges emberek, ám ez a felfogásuk Śrī Kṛṣṇáról szegényes tudásuknak tudható be. Mūḍháknak nevezik őket, hiszen csakis az ostobák tekintik Kṛṣṇát közönséges emberi lénynek, amiatt, hogy nem ismerik a Legfelsőbb Úr bensőséges cselekedeteit és különféle energiáit. Nem tudják, hogy Kṛṣṇa teste a teljes tudás és boldogság szimbóluma, hogy Ő minden létező tulajdonosa, s hogy képes bárkit felszabadítani. Mivel nem tudnak Kṛṣṇa számtalan transzcendentális tulajdonságáról, kigúnyolják Őt.

Azt sem tudják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének megjelenése ebben az anyagi világban belső energiájának megnyilvánulása. Ő az Ura az anyagi energiának. Kṛṣṇa több helyen elmagyarázza (mama māyā duratyayā), hogy bár az anyagi energia rendkívül hatalmas, mégis az irányítása alatt áll, s bárki, aki meghódol Előtte, kiszabadulhat börtönéből. Ha a feltételekhez kötött lelkek Neki meghódolva megszabadulhatnak az anyagi energia befolyásától, akkor hogyan lenne a Legfelsőbb Úrnak, az egész kozmikus természet teremtő, fenntartó és megsemmisítő irányítójának hozzánk hasonlóan anyagi teste? A Kṛṣṇáról alkotott efféle elképzelés teljes mértékben ostobaság. Az ostobák nem tudják felfogni, hogyan lehet a látszólag közönséges emberként megjelenő Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége minden atom és a kozmikus forma gigantikus megnyilvánulásának irányítója. A legnagyobb és a legkisebb fogalma meghaladja elképzelésüket, ezért nem képesek felfogni, hogyan tudja egyszerre hatalmában tartani egy emberhez hasonló test a végtelenül nagyot és a végtelenül parányit. Annak ellenére, hogy Ő a végső irányítója a parányinak és a végtelennek, valójában távol marad az egész megnyilvánulástól. Korábban már kiderült, hogy elképzelhetetlen transzcendentális energiája, a yogam aiśvaram képes egyidejűleg irányítani a végtelent és a parányit is, de Ő mégis távol tud maradni mindkettőtől. Bár az ostobák nem tudják elképzelni, hogy Kṛṣṇa, aki emberi lényként jelenik meg, hogyan tudja irányítani a végtelent és a végest, a tiszta bhakták elfogadják és megértik azt, mert tudják, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért a bhakták teljesen meghódolnak Előtte, és odaadóan szolgálják Őt Kṛṣṇa-tudatban.

A személytelen és a személyes filozófia hívei között sok vitára adott alkalmat az Úr emberi formában való megjelenése. Azonban a Kṛṣṇáról szóló tudomány hiteles forrásait, a Bhagavad-gītāt és a Śrīmad-Bhāgavatamot tanulmányozva megérthetjük, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ő nem közönséges ember, annak ellenére, hogy a Földön közönséges emberként jelent meg. A Śrīmad-Bhāgavatam első énekének első fejezetében (1.1.20) a Śaunaka vezette bölcsek Kṛṣṇa tetteiről kérdeznek:

„Az Úr Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége Balarāmával együtt emberi lény szerepében jelent meg, s e szerepet felöltve számtalan emberfölötti tettet hajtott végre.” Az Úr emberhez hasonló megjelenése megtéveszti az ostobákat. Egyetlen ember sem képes olyan csodálatos tettekre, mint amilyeneket Kṛṣṇa hajtott végre földi jelenléte idején. Apja és anyja, Vasudeva és Devakī előtt négykarú formában jelent meg, de imáik után közönséges gyermekké változott. Ahogy a Bhāgavatam (10.3.46) elmondja, babhūva prākṛtaḥ śiśuḥ: közönséges gyermekké, közönséges emberi lénnyé változott. Ez a vers szintén arra utal, hogy az Úr közönséges emberi lényként való megjelenése transzcendentális testének egyik jellegzetessége. A Bhagavad-gītā tizenegyedik fejezetében az áll, hogy Arjuna azért imádkozott, hogy láthassa Kṛṣṇa négykarú formáját (tenaiva rūpeṇa catur-bhujena). Miután Kṛṣṇa Arjuna kérésére megmutatta ezt a formát, újra felvette eredeti, emberhez hasonló formáját (mānuṣaṁ rūpam). A Legfelsőbb Úrnak ezek a tulajdonságai a közönséges emberi lényre egyáltalán nem jellemzőek.

A Kṛṣṇát kigúnyolók közül egyesek, akiket megfertőzött a māyāvāda filozófia, a Śrīmad-Bhāgavatam egyik versére (3.29.21) hivatkoznak, hogy bebizonyítsák: Kṛṣṇa is csupán ember. Ahaṁ sarveṣu bhūteṣu bhūtātmāvasthitaḥ sadā: „A Legfelsőbb jelen van minden élőlényben.” Ezt a verset azonban nem a minden szakértelmet nélkülöző, Kṛṣṇát kigúnyoló emberek félremagyarázása alapján, hanem a hiteles vaiṣṇava ācāryák, például Jīva Gosvāmī és Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura segítségével kell megérteni. E vershez fűzött magyarázatában Jīva Gosvāmī azt mondja, hogy Kṛṣṇa teljes értékű kiterjedéseként, Paramātmāként, azaz Felsőlélekként jelen van a mozgó és a mozdulatlan élőlényekben. Annak a kezdő bhaktának tehát, aki nem tiszteli a többi élőlényt, hanem figyelmét egyedül a Legfelsőbb Úr templomi arcā-mūrti formájára rögzíti, igyekezete hiábavaló. Az Úr bhaktáinak három csoportja van, melyek közül a kezdők a legalsó szinten állnak. Ők többet törődnek a templomi mūrtival, mint a bhaktákkal, ezért Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura figyelmeztet bennünket, hogy az ilyen szemléleten változtatni kell. Egy bhaktának látnia kell, hogy mivel Kṛṣṇa Paramātmāként mindenki szívében jelen van, minden test a Legfelsőbb Úr templomának vagy megtestesülésének számít. Éppúgy kell tehát tisztelnünk minden egyes testet, melyben a Paramātmā lakozik, mint ahogyan az Úr templomát tiszteljük. Mindenkinek meg kell adnunk a kellő tiszteletet, és senkit sem szabad semmibe vennünk.

Számtalan olyan imperszonalista van, aki gúnyt űz a templomi imádatból. Az ilyen emberek szerint Isten mindenhol megtalálható; miért kellene hát csak a templomban imádni? Ha azonban Isten mindenhol jelen van, akkor miért ne lenne jelen templomában vagy a mūrtiban is? A személyes és a személytelen filozófia hívei között szüntelenül dúló vita ellenére a Kṛṣṇa-tudatú, tökéletes bhakta tudja, hogy bár Kṛṣṇa a Legfelsőbb Személyiség, mégis mindent áthat. Ezt a Brahma-saṁhitā is megerősíti. Habár Kṛṣṇa mindig saját hajlékán, Goloka-Vṛndāvanán tartózkodik, különféle energiáinak megnyilvánulásai és teljes értékű kiterjedése révén mégis jelen van mindenhol az anyagi és a lelki teremtésben.