Skip to main content

Bg. 6.35

Szöveg

śrī-bhagavān uvāca
asaṁśayaṁ mahā-bāho
mano durnigrahaṁ calam
abhyāsena tu kaunteya
vairāgyeṇa ca gṛhyate

Szó szerinti jelentés

śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Személyisége mondta; asaṁśayam – kétségtelenül; mahā-bāho – ó, erős karú; manaḥ – az elme; durnigraham – nehezen legyőzhető; calam – ingadozó; abhyāsena – gyakorlással; tu – de; kaunteya – ó, Kuntī fia; vairāgyeṇa – közömbösséggel; ca – is; gṛhyate – szabályozható.

Fordítás

Az Úr Śrī Kṛṣṇa így szólt: Ó, Kuntī erős karú fia! A nyugtalan elmét legyőzni kétségtelenül nagyon nehéz, de a megfelelő gyakorlás és a ragaszkodásnélküliség célhoz vezet.

Magyarázat

Az Istenség Személyisége elfogadja Arjuna véleményét, miszerint a csökönyös elme szabályozása rendkívül nehéz, de ugyanakkor azt is mondja, hogy a gyakorlás és a ragaszkodástól való mentesség segítségével az ember sikerrel járhat. Mit is jelent ez a gyakorlás? Ebben a korszakban senki sem képes szigorúan betartani a szabályokat és előírásokat, például hogy magányos és szent helyen éljen, elméjét rögzítse a Felsőlélekre, szabályozza az érzékeket és az elmét, éljen cölibátusban és egyedül stb. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása közben azonban az ember kilenc formában szolgálhatja odaadóan az Urat. Az első és legfontosabb odaadó elfoglaltság a Kṛṣṇáról való hallás. Ez nagyon hatásos transzcendentális folyamat, amely megtisztítja az elmét minden kételkedéstől. Minél többet hall az ember Kṛṣṇáról, annál inkább megvilágosodik, s eltávolodik mindentől, ami eltérítheti Tőle. A vairāgyát könnyen elsajátíthatjuk azáltal, hogy elménket elszigeteljük az olyan tettektől, amelyek nem állnak kapcsolatban az Úr odaadó szolgálatával. Vairāgya annyit jelent, mint megválni az anyagtól és lelki elfoglaltságot adni az elmének. A ragaszkodásmentességhez vezető imperszonalista folyamat sokkal nehezebb, mint az elmét Kṛṣṇa tetteire rögzíteni. Az utóbbi rendkívül célszerű, mert Kṛṣṇáról hallva az ember természetes módon ragaszkodni fog a Legfelsőbb Lélekhez. Ezt a ragaszkodást hívják pareśānubhavának, azaz lelki elégedettségnek. Olyan ez, mint amikor az éhes ember minden lenyelt falat után elégedettséget érez: minél többet eszik, annál elégedettebbnek és erősebbnek érzi magát. Ehhez hasonlóan az odaadó szolgálat végzése következtében transzcendentális elégedettséget érzünk, amikor az elme eltávolodik az anyagi tárgyaktól. Ahhoz hasonlíthatjuk ezt, mint amikor szakszerű kezeléssel és megfelelő étrenddel meggyógyítunk egy betegséget. Az őrült elme számára ezért a legjobb kezelés az Úr Kṛṣṇa transzcendentális tetteinek hallgatása, a szenvedő beteg megfelelő diétája pedig a Kṛṣṇának felajánlott étel. Ez a kezelés nem más, mint a Kṛṣṇa-tudat folyamata.