Skip to main content

Bg. 2.61

Szöveg

tāni sarvāṇi saṁyamya
yukta āsīta mat-paraḥ
vaśe hi yasyendriyāṇi
tasya prajñā pratiṣṭhitā

Szó szerinti jelentés

tāni – azokat az érzékeket; sarvāṇi – mindegyiket; saṁyamya – leigázva; yuktaḥ – lefoglalva; āsīta – legyen ilyen helyzetben; mat-paraḥ – Velem kapcsolatban; vaśe – teljesen leigázva; hi – bizony; yasya – akinek; indriyāṇi – érzékszervei; tasya – annak; prajñā – tudata; pratiṣṭhitā – szilárd.

Fordítás

Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.

Magyarázat

Ez a vers világosan elmagyarázza, hogy a Kṛṣṇa-tudat a yoga legmagasabb rendű és legtökéletesebb formája. Az ember nem képes uralkodni az érzékszervein addig, míg nem válik Kṛṣṇa-tudatúvá. Az előzőekben már említettük, hogy a nagy bölcs, Durvāsā Muni vitába bocsátkozott Ambarīṣa Mahārājával, s miután büszkesége miatt minden ok nélkül méregbe gurult, nem tudott többé uralkodni érzékein. A király nem volt olyan hatalmas yogī, mint a bölcs, ám az Úr bhaktája volt, aki szó nélkül tűrte a bölcs minden igazságtalanságát, s így ő került ki győztesen. Azért tudta féken tartani az érzékszerveit, mert rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, melyekről a Śrīmad-Bhāgavatam (9.4.18–20) ír:

sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor
vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane
karau harer mandira-mārjanādiṣu
śrutiṁ cakārācyuta-sat-kathodaye
mukunda-liṅgālaya-darśane dṛśau
tad-bhṛtya-gātra-sparśe ’ṅga-saṅgamam
ghrāṇaṁ ca tat-pāda-saroja-saurabhe
śrīmat-tulasyā rasanāṁ tad-arpite
pādau hareḥ kṣetra-padānusarpaṇe
śiro hṛṣīkeśa-padābhivandane
kāmaṁ ca dāsye na tu kāma-kāmyayā
yathottama-śloka-janāśrayā ratiḥ

„Ambarīṣa király az elméjét az Úr Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítette, szavaival az Ő hajlékát írta le, két kezével az Ő templomát tisztította, fülével az Úr kedvteléseit hallgatta, szemével az Úr formáját nézte, testével a bhakták testét érintette, orrával az Úr lótuszlábának ajánlott virágok illatát szagolta, nyelvével a Neki felajánlott tulasī-leveleket ízlelte, lábával a szent helyre ment, ahol az Ő temploma áll, fejével hódolatát ajánlotta az Úrnak, vágyait pedig az Ő kívánságainak teljesítésére használta. Ezek a tulajdonságok alkalmassá tették arra, hogy az Úr mat-para bhaktája legyen.”

A mat-para szónak ebben a vonatkozásban nagy jelentősége van. Ambarīṣa Mahārāja életéből megtudhatjuk, hogyan válhat valakiből mat-para. Śrīla Baladeva Vidyābhūṣaṇa, a mat-para lánc nagy tudósa és ācāryája megjegyzi: mad-bhakti-prabhāvena sarvendriya-vijaya-pūrvikā svātma-dṛṣṭiḥ sulabheti bhāvaḥ. „Az érzékeken csakis a Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálat révén lehet teljes mértékben uralkodni.” Néha a tűz példáját is használjuk erre: „Ahogyan a lángoló tűz mindent felemészt egy szobában, úgy éget föl minden tisztátalanságot az Úr Viṣṇu, aki a yogī szívében lakozik.” A Yoga-sūtra szintén azt írja elő, hogy Viṣṇun kell meditálnunk, nem pedig a semmin. Azok az állítólagos yogīk, akik meditációjuk középpontjába nem Viṣṇu alakját helyezik, csupán idejüket vesztegetik, amikor hiábavalóan holmi álomvilág után kutatnak. Kṛṣṇa-tudatúvá, az Istenség Személyiségének odaadó hívévé kell válnunk. Ez az igazi yoga célja.