Bg. 2.6

Arjuna nem tudta, mit tegyen: harcoljon-e, amivel azt kockáztatná, hogy felesleges erőszakot alkalmaz, noha a harc a kṣatriya kötelessége, vagy vonuljon vissza és koldulással tengesse életét. Ha nem kerekedik felül az ellenségen, a koldulás marad számára az egyetlen lehetőség a megélhetésre. Nem volt azonban biztos a győzelemben sem, hiszen bármelyik fél győztesként kerülhetett ki a csatából. Még ha megnyernék a csatát (ami ügyük igazságát jelentené), akkor is nehéz lenne folytatni életüket Dhṛtarāṣṭra fiai nélkül, ha azok mind a csatatéren vesznek. Ilyen körülmények között a győzelem is vereséget jelentett volna. E megfontolások határozottan bizonyítják, hogy Arjuna nemcsak az Úr hűséges bhaktája, de rendkívül felvilágosodott ember is volt, aki teljesen ura tudott lenni elméjének és érzékeinek. Kívánsága, hogy koldulva éljen – habár királyi család sarja volt – szintén a világi dolgokról való lemondását mutatja. Ezek a jellemvonások, valamint Śrī Kṛṣṇának, lelki tanítómesterének szavaiba vetett hite arról tanúskodnak, hogy Arjuna igazán erényes ember volt, s ebből arra következtethetünk, hogy megérdemelte a felszabadulást. Az ember mindaddig nem emelkedhet a tudás síkjára, amíg nem képes uralkodni az érzékszervein, tudás és odaadás nélkül pedig senkinek sincs esélye a felszabadulásra. Arjuna az anyagi kapcsolataiban megnyilvánuló rendkívüli jellemvonások mellett ezekkel a tulajdonságokkal is mind rendelkezett.