Bg. 2.16
Devanagari
नासतो विद्यते भावो नाभावो विद्यते सतः ।
उभयोरपि दृष्टोऽन्तस्त्वनयोस्तत्त्वदर्शिभिः ॥ १६ ॥
उभयोरपि दृष्टोऽन्तस्त्वनयोस्तत्त्वदर्शिभिः ॥ १६ ॥
Verse text
nāsato vidyate bhāvo
nābhāvo vidyate sataḥ
ubhayor api dṛṣṭo ’ntas
tv anayos tattva-darśibhiḥ
nābhāvo vidyate sataḥ
ubhayor api dṛṣṭo ’ntas
tv anayos tattva-darśibhiḥ
Synonyms
na — nem; asataḥ — a nem létezőnek; vidyate — van; bhāvaḥ — állandósága; na — nem; abhāvaḥ — változás; vidyate — létezik; sataḥ — az örökkévalónak; ubhayoḥ — a kettőnek; api — valóban; dṛṣṭaḥ — megfigyelték; antaḥ — végkövetkeztetés; tu — de; anayoḥ — nekik; tattva — igazság; darśibhiḥ — a látnokok által.
Translation
Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.
Purport
A változó test számára nincsen állandóság. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test minden pillanatban változik a különféle sejtekben végbemenő hatásoknak és ellenhatásoknak köszönhetően. Ennek eredménye a növekedés és az öregség. A lélek azonban örökké létezik, s ugyanaz marad a test és az elme minden változása ellenére. Ez a különbség az anyag és a lélek között. A test természete az, hogy mindig változik, a léleké pedig hogy örök. Ezt a következtetést az igazság különféle látnokai – a személytelen és a személyes filozófia hívei egyaránt – mind elfogadták. A Viṣṇu-purāṇában (2.12.38) az áll, hogy Viṣṇunak és hajlékainak önragyogó lelki létük van (jyotīṁṣi viṣṇur bhuvanāni viṣṇuḥ). A létező illetve nem létező szavak csakis a lélekre, illetve az anyagra vonatkoznak. Mindenki, aki látja az igazságot, egyetért ezzel.
Ezzel kezdődik az a tanítás, melyben az Úr a tudatlanság hatására megzavarodott élőlényeket részesíti. A tudatlanság eltávolítása azt jelenti, hogy visszaállítjuk az imádó és az imádandó közötti örök kapcsolatot, és ezáltal megértjük a különbséget a szerves részek – az élőlények – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. A Legfelsőbb természetét úgy ismerheti meg az ember, hogy mélyrehatóan tanulmányozza önmagát, valamint az önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget, amit a rész és az egész viszonyaként érthetünk meg. A Legfelsőbbet a Vedānta-sūtrák a Śrīmad-Bhāgavatammal együtt valamennyi kiáradás eredetének fogadják el. Ezek a kiáradások a felsőbb- és alsóbbrendű természet jelenségein keresztül tapasztalhatóak. Az élőlények a felsőbb természethez tartoznak, ahogyan azt majd a hetedik fejezetből megtudhatjuk. Habár nincsen különbség az energia és az energia forrása között, ez utóbbit a Legfelsőbbnek, az energiát – vagy természetet – pedig alárendeltnek tekintik. Az élőlények így mindig a Legfelsőbb Úr alárendeltjei, ahogyan szolga az urának, tanítvány a tanítójának. Amíg az ember a tudatlanság bűvöletében él, nem értheti meg e nyilvánvaló bölcsességet. Az Úr azért tanítja a Bhagavad-gītāt, hogy elűzze e tudatlanságot, s hogy minden élőlényt örök időkre felvilágosítson.