Bg. 2.12

A Védák – a Kaṭha-upaniṣad és a Śvetāśvatara-upaniṣad – azt mondják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége tartja fenn a számtalan élőlényt, egyéni tetteik és azok visszahatásai következtében elért helyzetüknek megfelelően. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes részei által minden élőlény szívében is jelen van. Csakis azok a szent emberek érhetik el valóban a tökéletes és örökkévaló békét, akik belül és kívül egyaránt látják ugyanazt a Legfelsőbb Urat.

Azt a védikus igazságot, amelyet Arjuna megtudott, megtudhatják azok is mind, akik nagyon műveltnek adják ki magukat, holott tudásuk rendkívül csekély. Az Úr egyértelműen kijelenti, hogy Ő maga, Arjuna és a csatatéren összegyűlt királyok mind örökkévaló egyéni élőlények, s Ő az örök fenntartójuk mind feltételekhez kötött, mind felszabadult helyzetükben. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb egyén, és Arjuna, az Úr örök társa, valamint az ott összesereglett uralkodók szintén egyéni, örök személyek. Nem igaz, hogy nem léteztek mint egyének a múltban, s hogy nem maradnak örökkévaló személyek. Egyéni létük megvolt a múltban, és megszakítás nélkül folytatódni fog a jövőben is. Éppen ezért nincs értelme bárkiért is bánkódni.

A legfelsőbb hiteles forrás, az Úr Kṛṣṇa ebben a versben megcáfolja azt a māyāvādī elméletet, miszerint a felszabadulás után az egyéni lélek, aki megszabadult a māyā, vagyis az illúzió burkától, beleolvad a személytelen Brahmanba, és elveszíti egyéni létét. Azt az elméletet sem támasztja alá, mely az egyéniséget csakis a feltételekhez kötött állapotban ismeri el. Kṛṣṇa ebben a versben világosan kijelenti, hogy az Ő egyénisége, valamint minden élőlény egyénisége a jövőben is örökké létezni fog. Ezt az upaniṣadok is megerősítik. Kṛṣṇának ez a kijelentése autentikus, hiszen Őt nem kerítheti hatalmába az illúzió. Ha az egyéniség nem lenne valóság, Kṛṣṇa nem hangsúlyozta volna ennyire még a jövőre vonatkozóan is. Egy māyāvādī érvelhet azzal, hogy a Kṛṣṇa által említett egyéniség nem lelki, hanem anyagi. Még ha el is fogadnánk azt az érvet, hogy az egyéniség az anyagi síkon létezik, hogyan különböztetnénk meg Kṛṣṇa egyéniségét? Kṛṣṇa határozottan állítja, hogy rendelkezett egyéniséggel a múltban, és megerősíti, hogy az a jövőben is megmarad. Egyéniségének létét számtalan formában megerősítette, s kijelentette, hogy a személytelen Brahman az alárendeltje. Kṛṣṇa mindvégig fenntartotta lelki egyéniségét, s ha Őt valaki közönséges, egyéni tudattal rendelkező, feltételekhez kötött léleknek tekinti, akkor a Bhagavad-gītānak mint hiteles szentírásnak nincsen értéke. Egy közönséges ember, akit az emberi gyarlóság négy hibája jellemez, nem képes olyan tanítást átadni, amely meghallgatásra érdemes. A Gītā felette áll az ilyen irodalomnak. Egyetlen világi könyvet sem lehet összehasonlítani vele. Ha valaki közönséges embernek tekinti Kṛṣṇát, a Gītā elveszíti minden jelentőségét. A māyāvādīk érve szerint a versben említett többes szám használata csak a szokásokat követi, és csak a testre utal. Ám egy verssel korábban Kṛṣṇa már elítélte az efféle testi felfogást. Hogyan tehetett volna újra egy általános kijelentést a testet illetően, ha azt a felfogást, amely az élőlényeket a testüknek tekinti, már elítélte? Az egyéniség tehát a lelki síkon marad fenn, s ezt a nagy ācāryák, például Śrī Rāmānuja és mások is megerősítik. A Gītā sok helyen világosan kijelenti, hogy ezt a lelki egyéniséget azok érthetik meg, akik az Úr bhaktái. Azok, akik irigyek Kṛṣṇára, mert Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége, nem érthetik meg e nagy művet. Ha olyanok próbálják elsajátítani a Gītā tanítását, akik nem bhaktái az Úrnak, az olyan, mint amikor a méhek kívülről nyalogatják a mézesüveget. Senki sem élvezheti a méz ízét, amíg nem nyitja fel az üveget, s éppen így a Bhagavad-gītā misztériumát is egyedül a bhakták érthetik meg. Senki más nem ízlelheti meg, ahogyan azt e könyv negyedik fejezetében olvashatjuk. A Gītāt nem érthetik meg azok sem, akik irigyek az Úr létére. A Gītā māyāvādī magyarázata tehát a teljes igazság leginkább félrevezető bemutatása. Az Úr Caitanya megtiltotta számunkra a māyāvādīk magyarázatainak olvasását, és figyelmeztetett bennünket, hogy aki elfogadja a māyāvādī filozófia tanítását, az elveszíti minden képességét arra, hogy a Bhagavad-gītā valódi misztériumát megérthesse. Ha az egyéniség a felfogható univerzumra vonatkozik, akkor semmi szükség az Úr tanítására. Az egyéni lélekre és az Úrra vonatkozó többes szám örök tény, s a Védák megerősítik, ahogyan azt az előbbiekben láthattuk.