Bg. 2.10

A beszélgetés két bensőséges barát, Hṛṣīkeśa és Guḍākeśa között folyt. Barátok lévén azonos szinten álltak, ám egyikük önszántából a másik tanítványa lett. Kṛṣṇa azért mosolygott, mert egy barátja a tanítványa akart lenni. Ő, mindenki Ura és mestere, mindig felsőbbrendű helyzetben van, mégis barátjává, fiává vagy kedvesévé válik annak a bhaktájának, aki ilyen szerepben szeretné látni Őt. Amikor mesternek választották, rögtön vállalta ezt a szerepet, s tanítványához mesterként, kellő komolysággal szólt. Láthatjuk, hogy a tanítómester és tanítványa közötti beszélgetés a két sereg jelenlétében történt, nyíltan, hogy mindenkinek áldására legyen. A Bhagavad-gītā tehát nem egy bizonyos embernek, társadalomnak vagy közösségnek szól, hanem mindenkinek, s barát és ellenség egyformán jogosult arra, hogy hallja.