Bg. 2.1

Az anyagi részvét, a panaszkodás és a könnyek mind az igazi énről való tudatlanság jelei. Az örök lélek iránti részvétet az önmegvalósítás jelenti. A „Madhusūdana” szónak nagy jelentősége van ebben a versben. Az Úr Kṛṣṇa megölte Madhu démont, s Arjuna azt szerette volna, ha most a félreértés démonával is végez, aki hatalmába kerítve őt akadályozta kötelessége végrehajtásában. Az emberek nem tudják, mi iránt kell részvétet érezniük. A fuldokló ruhája iránti szánalom ostobaság. A tudatlanság óceánjában fuldoklón nem segíthetünk azzal, ha csak ruháját, durvaanyagi testét mentjük meg. Aki ezt nem tudja, s ezért csak a ruha miatt siránkozik, azt śūdrának, vagyis fölöslegesen kesergőnek hívják. Arjunához kṣatriya lévén méltatlan volt az ilyen viselkedés. Az Úr Kṛṣṇa azonban véget vethet a tudatlan ember kesergésének, s e célból énekelte el a Bhagavad-gītāt. E fejezetben a legfelsőbb hiteles forrás, az Úr Śrī Kṛṣṇa arra oktat bennünket, hogyan érhetjük el az önmegvalósítást az anyagi test és a szellemi lélek elemző tanulmányozásával. Ez annak számára lehetséges, aki tettei során nem ragaszkodik azok gyümölcséhez, s az igazi önvaló szilárd tudatában cselekszik.