Skip to main content

Bg. 17.4

Szöveg

yajante sāttvikā devān
yakṣa-rakṣāṁsi rājasāḥ
pretān bhūta-gaṇāṁś cānye
yajante tāmasā janāḥ

Szó szerinti jelentés

yajante – imádnak; sāttvikāḥ – a jóság kötőerejében lévők; devān – félisteneket; yakṣa-rakṣāṁsi – démonokat; rājasāḥ – a szenvedély kötőerejében lévők; pretān – holt szellemeket; bhūta-gaṇān – kísérteteket; ca – és; anye – mások; yajante – imádnak; tāmasāḥ – a tudatlanságban lévő; janāḥ – emberek.

Fordítás

A jóság kötőerejében élők a félisteneket, a szenvedélyben lévők a démonokat, a tudatlanság kötelékének rabjai pedig a szellemeket és a kísérteteket imádják.

Magyarázat

Ebben a versben az Istenség Legfelsőbb Személyisége az imádók fajtáiról beszél, külsődleges tevékenységeik alapján. Az írások parancsai szerint egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyisége méltó az imádatra, ám akik nem ismerik eléggé az írások tanítását, vagy nem hűségesek ahhoz, azok az anyagi természet kötőerőiben való sajátos helyzetük szerint választják ki imádatuk tárgyát. Akik a jóság kötőerejében vannak, általában a félisteneket imádják. A félistenek közé tartozik Brahmā, Śiva és sokan mások, például Indra, Candra és a napisten. Sokféle félisten van. A jóság kötőerejében élők egy bizonyos cél érdekében egy bizonyos félistent imádnak. A szenvedély kötőerejében lévők szintén egy adott cél érdekében imádják a démonokat. Még emlékszünk arra, hogy a második világháború alatt egy kalkuttai ember Hitlert imádta, mert a háborúnak köszönhette hatalmas vagyonát, amit a feketepiacon üzletelve összegyűjtött. A szenvedély és a tudatlanság kötelékének rabjai általában szintén egy nagy hatalmú embert választanak ki istenüknek. Azt gondolják, hogy bárkit lehet istenként imádni, az eredmény minden esetben ugyanaz.

E versből kiderül, hogy a szenvedély kötőerejében lévők ilyen isteneket teremtenek és imádnak, s hogy a tudatlanságban, sötétségben élők a kísérteteket imádják. Vannak, akik egy halott sírjánál végeznek imádatot. A szexuális élvezettel egybekötött imádat szintén a sötétség kötőerejében van. India egyes eldugott falvaiban mind a mai napig élnek szellemimádók. Ezek a primitív emberek néha elmennek az erdőbe, és ha tudomást szereznek róla, hogy egy fában szellem lakozik, akkor imádni kezdik azt a fát, és áldozatokat mutatnak be neki. Az efféle imádatok nem nevezhetők Isten-imádatnak. Isten imádata a transzcendentális, tiszta jóságban lévő emberek számára való. Ezzel kapcsolatban a Śrīmad-Bhāgavatam (4.3.23) így ír: sattvaṁ viśuddhaṁ vāsudeva-śabditam. „Aki elérte a tiszta jóságot, Vāsudevát imádja.” Az anyagi természet kötőerőitől teljesen megtisztult, transzcendentális szintre jutott emberek tehát az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádják.

Az imperszonalisták, akikről azt tartják, hogy a jóság kötőerejében vannak, öt félistent és Viṣṇu anyagi világban létező személytelen arculatát imádják, melyet filozófiai Viṣṇunak neveznek. Viṣṇu az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kiterjedése, de az imperszonalisták – akik végső soron nem hisznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségében – a Viṣṇu-formát csupán a személytelen Brahman egyik aspektusának vélik. Hasonlóképpen az Úr Brahmāról azt tartják, hogy a szenvedély anyagi kötőerejében megnyilvánuló személytelen forma. Ily módon öt imádandó félistent tételeznek fel, de mivel a végső igazságnak a személytelen Brahmant tartják, végül minden forma imádatával felhagynak. Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy a természet anyagi kötőerőinek különféle tulajdonságaitól a transzcendentális személyiségek társaságában lehet megtisztulni.