Bg. 13.22

Ez a vers nagyon fontos ahhoz, hogy megérthessük, hogyan vándorol az élőlény egyik testből a másikba. A második fejezet magyarázata szerint az élőlény úgy váltja a testét, mint ahogyan ruháinkat cseréljük. Ez a ruhacsere az anyagi léthez való ragaszkodás következménye. Amíg az élőlény vonzódik ehhez a hamis megnyilvánuláshoz, addig egyik testből a másikba kell vándorolnia, s e nemkívánatos körülmények közé azért kényszerül, mert az anyagi természet ura akart lenni. Anyagi vágyai következtében hol félistenként, hol emberként, hol vadállatként, madárként, féregként, halként, szent emberként, olykor pedig bogárként születik meg. Így zajlik ez, s az élőlény mindegyik esetben a helyzet urának hiszi magát, holott az anyagi természet befolyása alatt áll.

Ez a vers azt magyarázza meg, hogyan kerül az élőlény a különféle testekbe. Ez a természet különféle kötőerőivel való kapcsolatának eredménye. Az embernek ezért felül kell emelkednie a három anyagi kötőerőn, s meg kell állapodnia a transzcendentális szinten. Ezt nevezik Kṛṣṇa-tudatnak. Amíg valaki nem Kṛṣṇa-tudatú, addig anyagi tudata arra fogja kényszeríteni, hogy egyik testből a másikba vándoroljon, mert időtlen idők óta anyagi vágyai vannak. Ettől a felfogástól azonban meg kell szabadulnia, s ez csak úgy lehetséges, ha a hiteles forrásokra hallgat. A legjobb példát Arjuna esete szolgáltatja, aki Kṛṣṇától hallott az Istenről szóló tudományról. Ha az élőlény átadja magát a hallás folyamatának, akkor megszabadulhat régi vágyától, hogy uralkodjon az anyagi természeten, s ahogyan vágya csökken, úgy tapasztal majd egyre nagyobb lelki boldogságot. A Védák egyik mantrája szerint olyan mértékben vagyunk képesek élvezni az örökkévaló, örömteli életet, amilyen mértékben megvilágosodunk az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságában.