Bg. 10.12-13

Ebben a két versben a Legfelsőbb Úr esélyt ad a māyāvādī filozófusoknak, mert félreérthetetlenül kiderül belőlük, hogy a Legfelsőbb különbözik az egyéni lélektől. Miután Arjuna hallotta e fejezetben a Bhagavad-gītā négy leglényegesebb versét, teljesen megszabadult minden kételytől, és elfogadta Kṛṣṇát az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Azon nyomban lelkesen kijelentette: „Te vagy a paraṁ brahma, az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” Korábban Kṛṣṇa azt mondta, Ő az eredete mindennek és mindenkinek. Minden félisten és minden emberi lény Tőle függ, ám tudatlanságuk következtében az emberek és a félistenek magukat abszolútnak és az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől függetlennek gondolják. Az odaadó szolgálat végzése tökéletesen eloszlatja ezt a tudatlanságot. Ezt az Úr már az előző versben elmagyarázta, s kegyéből most Arjuna – a védikus tanításokkal összhangban – a Legfelsőbb Igazságnak fogadja el Őt. Nem szabad azt hinnünk, hogy mivel Arjuna Kṛṣṇa meghitt barátja, csupán hízelgésképpen szólítja Őt az Istenség Legfelsőbb Személyiségének és az Abszolút Igazságnak. A védikus írások alátámasztják mindazt, amit Arjuna e két versben elmond. Megerősítik, hogy egyedül az értheti meg a Legfelsőbb Urat, aki odaadó szolgálatot végez Neki, senki más. A Védák megerősítik Arjuna minden egyes szavát ebben a versben.

A Kena-upaniṣad szerint a Legfelsőbb Brahman az alapja mindennek, s az előzőekben Kṛṣṇa már elmagyarázta, hogy minden Őrajta nyugszik. A Muṇdaka-upaniṣad megerősíti, hogy a Legfelsőbb Urat, akin minden nyugszik, csak azok érhetik el, akik állandóan Rá gondolnak. Azt, amikor valaki állandóan Kṛṣṇára gondol, smaraṇának nevezik, s ez az odaadó szolgálat kilenc folyamatának egyike. Az ember egyedül a Kṛṣṇa iránti odaadó szolgálat által értheti meg helyzetét, s ily módon szabadulhat meg az anyagi testétől.

A Védák a Legfelsőbb Urat a tiszták közül is a legtisztábbnak nevezik. Aki megérti, hogy Kṛṣṇa a legtisztább, az megtisztulhat minden bűnös tettől. Az ember azonban mindaddig nem tud megszabadulni a bűnös tettektől, amíg meg nem hódol a Legfelsőbb Úr előtt. Arjuna a legtisztábbként tekint Kṛṣṇára, és ez megegyezik a védikus írások tanításával. Ezt a nagy személyiségek is megerősítik, akik közül Nārada a legfőbb.

Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s az embernek mindig Rajta kell meditálnia, élveznie transzcendentális kapcsolatát Vele. Ő a legfelsőbb létezés. Testének nincs szüksége semmire, nem születik és nem hal meg. Ezt nemcsak Arjuna mondja, hanem a teljes védikus irodalom, a purāṇák és a történelmi elbeszélések is. Minden védikus írás így jellemzi Kṛṣṇát, s Ő maga is azt mondja a negyedik fejezetben: „Habár megszületetlen vagyok, mégis megjelenek ezen a Földön, hogy megszilárdítsam a vallás elveit.” Ő a legfelsőbb eredet; Neki nincs oka, mert Ő minden ok oka, s minden Belőle árad. Erre a tökéletes tudásra a Legfelsőbb Úr kegyéből lehet szert tenni.

Arjuna csakis Kṛṣṇa kegyéből képes kifejezni magát. Ha meg akarjuk érteni a Bhagavad-gītāt, akkor el kell fogadnunk e két vers kijelentéseit. Ezt nevezik a paramparā rendszernek, a tanítványi lánc elfogadásának. Senki sem értheti meg a Bhagavad-gītāt mindaddig, amíg nem tagja a tanítványi láncnak – a világi műveltség mit sem segít. A védikus szentírásokban található számtalan bizonyíték ellenére a tudományos képzettségükre büszke emberek sajnálatos módon kitartanak önfejű meggyőződésük mellett, miszerint Kṛṣṇa egy közönséges ember.