Bg. 1.30

Türelmetlenségében Arjuna úgy érezte, képtelen tovább a csatatéren maradni, s elméje gyengesége miatt egészen megfeledkezett magáról. Az anyagi dolgokhoz való túlzott ragaszkodás az oka, ha valaki ilyen zavarodottság jellemezte helyzetbe kerül. Bhayaṁ dvitīyābhiniveśataḥ syāt (Śrīmad-Bhāgavatam 11.2.37): az efféle félelem és az elme nyugalmának elvesztése azoknál figyelhető meg, akikre túlságosan nagy hatással vannak az anyagi körülmények. Arjuna nem látott mást a csatatéren, mint fájdalmat és szerencsétlenséget. Úgy érezte, még az ellenség fölött aratott győzelem sem tenné boldoggá. A nimittāni viparītāni szavak nagyon fontosak. Ha valakinek semmi reménye vágyai teljesülésére, így gondolkodik: „Mit keresek én itt?” Mindenkit csupán saját maga és saját jóléte érdekel, a Legfelsőbb Énnel viszont senki nem törődik. Arjuna Kṛṣṇa akaratából úgy tesz, mintha nem lenne tisztában valódi érdekével. Az ember valódi jóléte Viṣṇun, vagyis Kṛṣṇán múlik. A feltételekhez kötött lélek megfeledkezik erről, s ez az oka, hogy anyagi gyötrelmektől kell szenvednie. Arjuna úgy vélte, hogy a csata megnyerése csak bánatot okoz majd neki.