Skip to main content

Bg. 4.6

Szöveg

ajo ’pi sann avyayātmā
bhūtānām īśvaro ’pi san
prakṛtiṁ svām adhiṣṭhāya
sambhavāmy ātma-māyayā

Szó szerinti jelentés

ajaḥ – megszületetlen; api – habár; san – ilyen; avyaya – elpusztíthatatlan; ātmā – test; bhūtānām – mindazoknak, akik megszülettek; īśvaraḥ – a Legfelsőbb Úr; api – habár; san – így; prakṛtim – a transzcendentális formában; svām – Enyém; adhiṣṭhāya – ilyen helyzetben; sambhavāmi – alászállok; ātma-māyayā – belső energiám által.

Fordítás

Noha megszületetlen vagyok, és transzcendentális testem sohasem pusztul el, s bár Én vagyok valamennyi élőlény Ura, mégis minden korszakban megjelenek eredeti, transzcendentális alakomban.

Magyarázat

Az Úr ebben a versben sajátos születéséről beszél: noha közönséges embernek tűnhet, mégis emlékszik mindenre, ami sok-sok előző „élete” alatt történt, míg egy átlagember még azt sem tudja felidézni, amit néhány órával azelőtt tett. Ha egy egyszerű embert megkérdeznénk, mit csinált tegnap ugyanebben az órában, aligha tudna nyomban választ adni. Bizonyára nagyon meg kellene erőltetnie az emlékezetét, hogy eszébe jusson, mit is csinált előző nap ugyanebben az időben. Ám az emberek ennek ellenére mégis nagyon gyakran Istennek, Kṛṣṇának merészelik nevezni magukat. Ne hagyjuk, hogy az efféle értelmetlen állítások félrevezessenek bennünket! Az Úr ezután újra prakṛtijét, azaz formáját magyarázza meg. A prakṛti jelentése „természet”, valamint svarūpa, azaz „saját forma”. Az Úr azt mondja, hogy Ő saját testében jelenik meg; nem cseréli azt, mint az egyik testből a másikba vándorló közönséges élőlény. A feltételekhez kötött lélek rendelkezik valamilyen testtel ebben az életben, ám a következőben egy másikat kap. Az anyagi világban az élőlénynek nincsen állandó teste, hanem egyikből a másikba vándorol. Az Úr esetében azonban ez nem így van. Bármikor jelenik meg, azt mindig ugyanabban az eredeti testben, belső energiája által teszi. Más szóval Kṛṣṇa eredeti, örökkévaló, kétkarú formájában – egyik kezében fuvolát tartva – mutatkozik meg ebben az anyagi világban. Örökkévaló testében jelenik meg, amelyet az anyagi világ nem szennyez be. Noha mindig ugyanabban a transzcendentális testben száll alá, s Ő az univerzum Ura, mégis úgy tűnik, születése nem különbözik a közönséges élőlények születésétől. Annak ellenére, hogy teste az anyagi testtel ellentétben nem semmisül meg, az Úr Kṛṣṇa látszólag csecsemőkorból gyermekkorba, gyermekkorból ifjúkorba lép. Ennél a kornál azonban csodálatos módon sohasem lesz öregebb. A kurukṣetrai csata idején már számtalan unokája volt, azaz anyagi számítás szerint meglehetősen hajlott korú lehetett, ám mégsem tűnt idősebbnek húsz-huszonöt évesnél. Sohasem látunk olyan képet, ami idősnek ábrázolja Kṛṣṇát, mert velünk ellentétben Ő sohasem öregszik meg, noha Ő a legidősebb az egész teremtésben, a múltban, a jelenben és a jövőben. Teste és értelme sohasem pusztul el vagy változik meg, így aztán érthető, hogy bár az anyagi világban van, Ő a boldogság és a tudás születetlen, örökkévaló formája, akinek transzcendentális teste és értelme sohasem változik. Megjelenését és távozását a nap mozgásához hasonlíthatjuk: a nap felkel, magasra hág az égen, majd eltűnik szemünk elől. Ha nem látjuk a napot, azt hisszük, hogy lenyugodott, ha pedig megjelenik, úgy véljük, a horizonton van. Valójában azonban a nap mindig egy helyben marad; csak hiányos és elégtelen érzékeinknek köszönhetően hisszük azt, hogy megjelenik, majd eltűnik. És mivel az Úr Kṛṣṇa megjelenése és távozása teljesen eltér a közönséges élőlényétől, magától értetődik, hogy belső energiája révén Ő az örökkévaló, gyönyörteli tudás, s az anyagi természet sohasem szennyezi be. A Védák szintén alátámasztják a tényt, hogy noha az Istenség Legfelsőbb Személyisége születetlen, mégis úgy tűnik, mintha megszületne megszámlálhatatlanul sok megnyilvánulásában. A Védákat kiegészítő írások szintén megerősítik, hogy bár a látszat azt mutatja, hogy az Úr megszületik, Ő nem cserél testet. A Bhāgavatamban négykarú Nārāyaṇaként, a hatféle fenséges tulajdonság teljes díszében jelenik meg anyja előtt. Indokolatlan kegyéből jelenik meg eredeti, örök formájában, s azért részesíti e kegyben az élőlényeket, hogy azok eredeti formáján meditálhassanak, ne pedig valamiféle elmebeli kitaláción vagy egy elképzelt formán, mint az imperszonalisták, akik azt hiszik, hogy a Legfelsőbb Úr formája képzeletbeli, az elme kitalációja. A Viśva-kośa értelmező szótár szerint a māyā vagy ātma-māyā szó az Úr indokolatlan kegyére utal. Az Úr tudatában van valamennyi megjelenésének és távozásának, ám a közönséges élőlény amint egy új testet kap, azonnal elfelejt mindent előző testéről. Az Úr minden élőlény Ura, mert csodálatos és emberfeletti tetteket hajt végre földi tartózkodása idején. Ő tehát mindig ugyanaz az Abszolút Igazság, akinek formája és lelke, tulajdonságai és teste között nincsen különbség. Ezek után felmerülhet a kérdés, miért jelenik meg e világban, s miért távozik. Ezt a következő vers magyarázza meg.