Bg. 4.25

Ahogyan korábban olvashattuk, a kötelességét Kṛṣṇa-tudatban végző embert tökéletes yogīnak, első rangú misztikusnak nevezik. Vannak azonban, akik a félistenek számára mutatnak be hasonló áldozatokat, mások pedig a Legfelsőbb Brahmannak, vagyis a Legfelsőbb Úr személytelen arculatának áldoznak. Tehát a különféle kategóriáknak megfelelően különféle áldozatok vannak. A sokféle végrehajtó sokféle áldozatvégzése csupán látszólag tér el egymástól. Az áldozat valójában a Yajñának is nevezett Legfelsőbb Úr, Viṣṇu kielégítését jelenti. A különféle áldozatokat két fő csoportba sorolhatjuk: 1. világi javak feláldozása és 2. áldozat a transzcendentális tudás művelésével. Akik Kṛṣṇa-tudatúak, azok minden anyagi tulajdonukat feláldozzák, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbb Urat, míg akik ideiglenes anyagi boldogságra vágynak, földi javaik felajánlásával a félisteneknek, többek között Indrának vagy a napistennek akarnak a kedvében járni. Az imperszonalisták önazonosságukat áldozzák fel, amikor a személytelen Brahmanba olvadnak. A félistenek olyan nagy hatalmú élőlények, akiket a Legfelsőbb Úr bízott meg azzal, hogy gondoskodjanak az anyagi világ valamennyi aspektusának működésről, vagyis az univerzum hő-, víz- és fényellátásáról, ügyeljenek annak fenntartására, és tartsák az ellenőrzésük alatt. Az anyagi jólétre vágyakozók a félisteneket imádják a védikus szertartásokkal, különféle áldozatok végrehajtásával. Bahv-īśvara-vādīknak, azaz sokistenhívőknek nevezik őket. Mások, akik az Abszolút Igazság személytelen aspektusát imádják, s a félistenek formáit ideiglenesnek tekintik, egyéni önazonosságukat áldozzák a legfelsőbb tűzbe, s a Legfelsőbb létébe olvadva véget vetnek egyéni létüknek. Ezek az imperszonalisták filozófiai spekulációval töltik az idejüket, így próbálják megérteni a Legfelsőbb transzcendentális természetét. Összefoglalva tehát a munka gyümölcseiért dolgozók az anyagi élvezet reményében javaikat áldozzák fel, míg az imperszonalisták anyagi megjelöléseikről mondanak le, hogy a Legfelsőbb létébe merüljenek. Az imperszonalista számára a Legfelsőbb Brahman az áldozás tűzoltára, felajánlása pedig az önvaló, melyet a Brahman lángja emészt fel. Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatú ember – amilyen Arjuna is volt – azért áldoz fel mindent, hogy Kṛṣṇa kedvében járjon, s mindenét, minden anyagi tulajdonát és önmagát is Kṛṣṇának adja. Ő tehát a legkiválóbb yogī, aki azonban egyéni létét nem veszíti el.