Bg. 3.34

Akik Kṛṣṇa-tudatúak, azok természetüknél fogva távol tartják magukat az anyagi érzékkielégítéstől. Azoknak azonban, akiknek nem ilyen a tudata, követniük kell a kinyilatkoztatott írások szabályait és előírásait. Az anyagi rabság oka a mértéktelen érzéki élvezet, de akik betartják a kinyilatkoztatott írások szabályait, azokat nem kötik le az érzéktárgyak. A nemi élvezet például szükségszerű a feltételekhez kötött lélek számára, s a házasság keretei között az írások engedélyezik azt. A szentírások parancsai szerint az ember csak a feleségével élhet nemi életet, a más nőkkel való szexuális kapcsolat tilos számára, s a feleségén kívül minden nőt anyjának kell tekintenie. Az emberek azonban még e parancsok ellenére is hajlamosak a más nőkkel való nemi kapcsolatra. Az efféle hajlamokat meg kell fékezni, mert akadályt jelentenek az önmegvalósítás ösvényén. Amíg van anyagi testünk, követelésének eleget kell tennünk, de csakis a szabályoknak és előírásoknak megfelelően. Ezekkel az engedményekkel azonban nem szabad visszaélnünk. Ragaszkodás nélkül kell követnünk őket, mert másképpen még a szabályozott érzékkielégítés is tévútra vezethet bennünket, ahogyan a baleset veszélye még a legjobb utakon is fennáll. Még ha a legbiztosabb úton járunk is, senki sem garantálhatja, hogy nem ér bennünket baleset. Az érzéki élvezet szelleme már hosszú-hosszú idő óta jelen van bennünk az anyaggal való kapcsolat eredményeként, ezért még a szabályozott érzéki élvezet ellenére is minden esély megvan a visszaesésre. Arra kell hát törekednünk, hogy ne ragaszkodjunk még a szabályozott érzéki élvezethez sem. Ha azonban Kṛṣṇához ragaszkodunk, azaz mindig Kṛṣṇa szerető szolgálatát végezzük, az távol tart bennünket mindenfajta érzéki tettől. Sohasem szabad megválnunk a Kṛṣṇa-tudattól, az élet egyetlen szakaszában sem. Az érzéki ragaszkodástól való függetlenség célja az, hogy az ember végül felemelkedjen a Kṛṣṇa-tudat szintjére.