TEXT 20

20. VERS

Texte

Szöveg

kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ
prapadyante ’nya-devatāḥ
taṁ taṁ niyamam āsthāya
prakṛtyā niyatāḥ svayā

Synonyms

Szó szerinti jelentés

kāmaiḥ: par les désirs; taiḥ taiḥ: variés; hṛta: privés de; jñānāḥ: connaissance; prapadyante: s’abandonnent; anya: aux autres; devatāḥ: devas; tam tam: correspondantes; niyamam: les règles; āsthāya: suivant; prakṛtyā: nature; niyatāḥ: contrôlés; svayā: par leur propre.

kāmaiḥ – vágyak által; taiḥ taiḥ – különféle; hṛta – megfosztva; jñānāḥ – tudástól; prapadyante – meghódolnak; anya – más; devatāḥ – félisteneknek; tam tam – megfelelő; niyamam – szabályokat; āsthāya – követve; prakṛtyā – természetük által; niyatāḥ – szabályozva; svayā – sajátjuk által.

Translation

Fordítás

Ceux dont l’intelligence a été ravie par les désirs matériels s’abandonnent aux devas et suivent les divers rites correspondant à leur nature propre.

Akiket az anyagi vágyak megfosztottak értelmüktől, meghódolnak a félistenek előtt, és követik a saját természetük szerint kiszabott imádatszabályokat.

Purport

Magyarázat

Ceux qui sont lavés de toute souillure matérielle s’abandonnent au Seigneur Suprême et se dédient à Son service de dévotion, alors que ceux qui ne sont pas encore complètement purifiés conservent leur nature non dévotionnelle. Toutefois, même ceux qui conservent encore des désirs matériels perdent rapidement leur attrait pour le monde extérieur s’ils s’en remettent au Seigneur, car en approchant du but ils s’affranchissent très vite de la concupiscence. Le Śrīmad-Bhāgavatam (2.3.10) enjoint donc à tous les êtres, qu’ils soient exempts de tout désir matériel ou qu’ils en soient au contraire remplis, ou encore qu’ils aspirent à la libération, de s’abandonner à Vāsudeva et de L’adorer:

Akik mentesek minden anyagi szennyeződéstől, azok meghódolnak a Legfelsőbb Úr előtt, és odaadóan szolgálják Őt. Addig, amíg nem tisztulnak meg teljesen az anyagi fertőzéstől, az emberek természetüknél fogva abhakták. De még ha anyagi vágyai is vannak valakinek, ha a Legfelsőbb Úrhoz fordul, már nem vonzódik többé túlságosan a külső természethez. Mivel a helyes cél felé halad, hamarosan teljesen megtisztul az anyagi kéjtől. A Śrīmad-Bhāgavatam azt ajánlja, hogy akár tiszta bhakta valaki, s mentes minden anyagi vágytól, akár tele van ilyen vágyakkal, akár az anyagi szennyeződésektől akar megszabadulni, minden esetben hódoljon meg Vāsudeva előtt, s imádja Őt. A Bhāgavatam (2.3.10) kijelenti:

akāmaḥ sarva-kāmo vā
mokṣa-kāma udāra-dhīḥ
tīvreṇa bhakti-yogena
yajeta puruṣaṁ param

Les gens de moindre intelligence, ayant perdu leur raison spirituelle, prennent refuge auprès des devas afin d’assouvir rapidement leurs désirs matériels, plutôt que d’aller sans détour à Dieu, la Personne Suprême. Cela est dû à l’empire qu’ont sur eux les guṇas inférieurs (la passion et l’ignorance). Ils suivent les règles du culte et trouvent bientôt satisfaction. Motivés par des désirs bassement matériels, ils ignorent le but suprême. Parce que les Védas recommandent, pour obtenir certains bienfaits, de rendre un culte aux devas (le deva du soleil, par exemple, pour être en bonne santé), ils croient que ces derniers sont plus aptes que Dieu Lui-même à satisfaire leurs demandes. Mais le pur dévot du Seigneur ne se laisse pas égarer de la sorte. Il sait bien que Kṛṣṇa, la Personne Suprême, est le maître de tout, ainsi que le confirme le Caitanya-caritāmṛta (Ādi-līlā 5.142): ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya – seul Kṛṣṇa, Dieu, est le maître, tous les autres sont serviteurs. Aussi le pur dévot n’approche-t-il jamais les devas pour satisfaire ses besoins matériels. Il s’en remet entièrement au Seigneur Suprême et se satisfait de ce qu’il reçoit.

A lelki ítélőképességüket elvesztett, nem túl intelligens emberek anyagi vágyaik azonnali teljesülése reményében a félisteneknél keresnek menedéket. Ezek az emberek általában nem fordulnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, mert az alacsonyabb rendű kötőerők (a tudatlanság és a szenvedély) tartják fogva őket, így a különféle félisteneket imádják, s az imádat előírásszerű követése elégedetté teszi őket. A félistenek imádóit kicsinyes vágyak hajtják, és nem tudják, hogyan érhetnék el a legfelsőbb célt. A Legfelsőbb Úr bhaktája azonban a helyes úton jár. Mivel a védikus irodalom a különféle célok érdekében különféle félistenek imádatát javasolja (egy beteg embernek például azt tanácsolja, imádja a Napot), az abhakták úgy vélik, hogy a félistenek bizonyos szempontból jobbak a Legfelsőbb Úrnál. A tiszta bhakta azonban tudja, hogy a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa mindennek a mestere. A Caitanya-caritāmṛta (Ādi-līlā 5.142) azt mondja: ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya – egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa az Úr, mindenki más szolga. Éppen ezért a tiszta bhakta sohasem fordul a félistenekhez anyagi szükségletei kielégítéséért. A Legfelsőbb Úrra bízza magát, s elégedett mindennel, amit az Úr ad neki.