VERŠ 27
27. VERS
Verš
Szöveg
guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ
ahaṅkāra-vimūḍhātmā
kartāham iti manyate
guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ
ahaṅkāra-vimūḍhātmā
kartāham iti manyate
Synonyma
Szó szerinti jelentés
prakṛteḥ — hmotnou prírodou; kriyamāṇāni — všetko konané; guṇaiḥ — kvalitami; karmāṇi — činy; sarvaśaḥ — všetky druhy; ahaṅkāra-vimūḍha — zmätený falošným egom; ātmā — duša; kartā — vykonávateľ; aham — ja; iti — tak; manyate — domnieva sa.
prakṛteḥ – az anyagi természetnek; kriyamāṇāni – megtett; guṇaiḥ – a kötőerői által; karmāṇi – cselekedetek; sarvaśaḥ – mindenféle; ahaṅkāra-vimūḍha – a hamis egótól megtévesztett; ātmā – szellemi lélek; kartā – a cselekvő; aham – én vagyok; iti – így; manyate – gondolja.
Překlad
Fordítás
Duša pomýlená falošným egom sa považuje za vykonávateľa činov, ktoré v skutočnosti vykonávajú tri kvality hmotnej prírody.
A hamis ego által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.
Význam
Magyarázat
Môže sa zdať, že dve osoby — jedna vedomá si Kṛṣṇu a druhá s materialistickým vedomím — konajú na rovnakej úrovni. Medzi ich postavením je však napriek tomu priepastný rozdiel. Človek s hmotným vedomím je vplyvom falošného ega presvedčený, že všetko, čo robí, závisí od neho. Nevie totiž, že mechanizmus tela je vytvorený hmotnou prírodou, ktorá pracuje pod dozorom Najvyššieho Pána. Materialisticky zameraný človek nevie, že je krajne ovládaný Kṛṣṇom. Domnieva sa, že všetko robí nezávisle, a to je príznak nevedomosti. Nevie, že hmotná príroda stvorila jeho hrubohmotné a jemnohmotné telo podľa pokynov Najvyššieho Pána, Śrī Kṛṣṇu, a že telesné a mentálne aktivity treba zapojiť do služby Jemu. Keďže nevedomý človek tak dlho zneužíval svoje zmysly k hmotnému pôžitku, zabudol na to, že jedno z mien Najvyššej Božskej Osobnosti je Hṛṣīkeśa — Pán zmyslov. Zabudol na svoj vzťah ku Kṛṣṇovi, lebo ho falošné ego zviedlo na nesprávnu cestu.
Ha egy Kṛṣṇa-tudatú és egy anyagi tudatú ember hasonló tetteket hajt végre, látszólag azonos szinten cselekszenek, ám kettejük helyzete között nagy különbség van. A materialista tudatú ember hamis egójának köszönhetően meg van róla győződve, hogy ő a tettei végrehajtója. Nem tudja, hogy a test mechanizmusát a Legfelsőbb Úr ellenőrzése alatt álló anyagi természet hozza létre. Arról sincsen tudomása, hogy ő maga végső soron Kṛṣṇa irányítása alatt áll. A hamis ego hatása alatt azt hiszi, hogy függetlenül cselekszik, s tetteiért magának tulajdonít minden érdemet. Ez az ismertetőjele a tudatlanságának. Nem érti, hogy ez a durva- és finomfizikai test az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irányítása alatt álló anyagi természet terméke, s hogy ezért teste és elméje cselekedeteivel Kṛṣṇát kellene szolgálnia Kṛṣṇa-tudatban. A tudatlan elfelejti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét Hṛṣīkeśának, az anyagi test érzékei urának hívják. Ez annak köszönhető, hogy érzékszerveit hosszú időn keresztül helytelenül az érzékkielégítésben használva a hamis ego teljesen megtévesztette, minek következtében megfeledkezett Kṛṣṇához fűződő örök kapcsolatáról.