A Legfelsőbb Lélek parányi, atomnagyságú töredék része minőségileg azonos a Legfelsőbbel, s a testtel ellentétben nem változik. Néha kūṭa-sthának, állandónak is nevezik. A test hatféle változáson megy keresztül. Megszületik az anya méhéből, egy ideig fennmarad, növekszik, utódokat hoz létre, majd fokozatosan elsorvad, és végül a feledés homályába merül. A lelket azonban nem érik ilyen változások. Nem születik, de mivel anyagi testbe költözik, a test megszületik. A lélek nem születik és nem hal meg. Minden, ami megszületik, el is pusztul. Mivel a léleknek nincs születése, nincs múltja, jelene és jövője sem. Örökkévaló, mindig létező és eredeti, azaz létrejöttének nincsen nyoma a történelemben. Csupán a testről szerzett tapasztalataink miatt akarunk tudni a lélek születéséről és többi változásáról. A testtel ellentétben a lélek sohasem öregszik meg. Ezért van az, hogy egy úgynevezett idős ember ugyanúgy érzi magát, mint gyermekkorában vagy fiatalként. A test változásai nem befolyásolják a lelket. A lélek nem indul bomlásnak az idő hatására, mint a fa vagy bármilyen más anyag, és melléktermékei sincsenek. A test melléktermékei, azaz a gyermekek szintén különböző egyéni lelkek, s egyedül a testnek tudható be, hogy valaki gyermekeinek tűnnek. A test a lélek jelenlétének következtében fejlődik ki, de a lélek nem változik, s utódokat sem hoz létre – mentes tehát a test hatféle változásától.

A Kaṭha-upaniṣadban (1.2.18) egy hasonló kijelentést olvashatunk:

E vers jelentése és magyarázata ugyanaz, mint a Bhagavad-gītā verséé, ám egy sajátos szóval találkozunk benne – vipaścit –, ami azt jelenti, hogy „tanult” vagy „tudással rendelkező”.

A lélek tudással teli, azaz mindig teljes tudattal rendelkezik; a tudat a lélek tünete. Még ha nem is találjuk meg a lelket a szívben – ott, ahol elhelyezkedik –, a tudat jelenlétéből mégis következtethetünk arra, hogy létezik. Néha a felhők miatt vagy más okból nem látjuk a napot az égen, de napfény mindig van, s ebből tudhatjuk, hogy nappal van. Amint egy halvány fényt látunk korán reggel az égen, megérthetjük, hogy felkelt a nap. Hasonlóan, miután bizonyos mértékű tudattal minden test rendelkezik, legyen az emberé vagy állaté, megérthetjük, hogy a lélek jelen van benne. A lélek tudata azonban különbözik a Legfelsőbb tudatától, mert a legfelsőbb tudat mindentudó, ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, míg az egyéni lélek tudata hajlamos a feledékenységre. Amikor megfeledkezik valódi természetéről, Kṛṣṇa felsőbbrendű tanítása világosítja fel. Kṛṣṇa azonban nem olyan, mint a feledékeny lélek, mert ha olyan lenne, akkor a Bhagavad-gītā tanításának semmi haszna nem lenne.

Kétféle lélek létezik: a parányi lélekrészecske (aṇu-ātmā) és a Felsőlélek (vibhu-ātmā). Ezt a Kaṭha-upaniṣad (1.2.20) is megerősíti:

„A Felsőlélek [Paramātmā] és az atomnyi lélek [jīvātmā] a test ugyanazon fáján, egyazon élőlény szívében helyezkedik el. Egyedül az értheti meg a Legfelsőbb kegyéből a lélek dicsőségét, aki megszabadult minden anyagi vágytól, s nem siránkozik semmi miatt.” Kṛṣṇa a Felsőlélek forrása is – ahogyan azt a későbbi fejezetek feltárják –, míg Arjuna az atomnyi lélek, aki megfeledkezett igazi természetéről, s ezért szüksége van Kṛṣṇa vagy hiteles képviselője (a lelki tanítómester) felvilágosítására.