E fejezet negyvennyolcadik versében az Úr Kṛṣṇa röviden beszélt kozmikus formájának kinyilvánításáról, s tudatta Arjunával, hogy nem lehet csupán jámbor tettek, áldozatok stb. végzésével meglátni azt. Ez a vers a su-durdarśam szó használatával arra utal, hogy Kṛṣṇa kétkarú formája még bizalmasabb jellegű. A kozmikus formát megláthatja az ember, ha a különféle tettekhez, például az aszkézishez, a védikus irodalom tanulmányozásához, a filozófiai spekulációhoz stb. hozzáad egy kis odaadó szolgálatot. Ez tehát lehetséges, ám a bhakti hozzáadása nélkül az ember semmit nem láthat. Ezt már előzőleg Kṛṣṇa is megmagyarázta. Kṛṣṇa eredeti, kétkarú formáját azonban még a kozmikus alakjánál is nehezebb megpillantani, még az olyan félistenek számára is, mint Brahmā és az Úr Śiva. Ők is látni szeretnék az Urat, és ezt a Śrīmad-Bhāgavatam is tanúsítja: amikor Kṛṣṇa „anyja”, Devakī méhében volt, a felsőbb bolygók összes félistene alászállt, hogy megcsodálhassa Őt, és szép imákat intéztek Hozzá, noha akkor még nem is láthatták. Csak arra vártak, hogy megpillanthassák az Urat. Az ostobák közönséges embernek vélvén kigúnyolhatják Őt, s megtehetik, hogy tiszteletüket nem Neki, hanem a Benne lévő személytelen „valaminek” ajánlják, ez azonban ostobaság. Kṛṣṇát kétkarú formájában még a legnagyobb félistenek – Brahmā és Śiva – is szeretnék látni.

A Bhagavad-gītā (9.11) szintén megerősíti: avajānanti māṁ mūḍhā mānuṣīṁ tanum āśritam, a gúnyolódó, ostoba emberek számára Ő nem látható. Kṛṣṇa maga mondja a Bhagavad-gītāban – s a Brahma-saṁhitā is megerősíti ezt –, hogy teste teljesen lelki, gyönyörrel teli és örökkévaló, és semmilyen anyagi testhez nem hasonlítható. Azok számára azonban, akik úgy tanulmányozzák Őt, hogy olvassák a Bhagavad-gītāt és más hasonló védikus írásokat, Kṛṣṇa nehezen érthető. Akik Istent valamilyen anyagi módszerrel kísérlik megérteni, azok Kṛṣṇát csak egy nagy történelmi személyiségnek, művelt filozófusnak, mégis közönséges embernek tekintik, akinek hatalma ellenére anyagi testet kellett felöltenie. Az ilyen emberek végső soron úgy vélik, hogy az Abszolút Igazság személytelen, s ezért azt gondolják, hogy a személytelen arculat öltött fel egy személyes formát, amely kapcsolatban áll az anyagi természettel. Ez a materialisták felfogása a Legfelsőbb Úrról. Van egy másik, spekuláló feltevés is. A tudás keresői szintén Kṛṣṇán elmélkednek, de személyes formáját kevésbé tartják fontosnak, mint a Legfelsőbb kozmikus formáját. Vannak tehát, akik azt gondolják, hogy a kozmikus forma, melyet Kṛṣṇa Arjunának kinyilvánított, fontosabb Kṛṣṇa személyes formájánál. Szerintük a Legfelsőbb személyes formája csupán a képzelet szüleménye, mert az Abszolút Igazság végső soron nem személy. A transzcendentális folyamatról azonban a Bhagavad-gītā negyedik fejezete ír: Kṛṣṇáról a hiteles forrásoktól kell hallani. Ez az igazi védikus folyamat. Akik valóban a védikus utat követik, azok az autentikus forrásoktól hallanak Kṛṣṇáról, s ha újra és újra hallanak Róla, nagyon kedvessé válik számukra. Ahogyan már többször elmondtuk, Kṛṣṇát yoga-māyā energiája fedi el, s nem látható mindenki számára, nem tárja fel magát mindenki előtt. Egyedül az pillanthatja meg, akinek ezt Ő megengedi. Ezt a védikus irodalom is alátámasztja: a meghódolt lélek valóban megértheti az Abszolút Igazságot. Mivel a transzcendentalisták szüntelenül elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban és odaadó szolgálatot végeznek, ki tudják nyitni lelki szemüket, és megláthatják a feltárulkozó Kṛṣṇát. Ez még a félistenek számára sem adatott meg, így aztán még nekik is nagyon nehéz megérteniük Őt. Még a lelkileg fejlettebb félistenek is állandóan abban reménykednek, hogy egyszer megpillanthatják Kṛṣṇát kétkarú formájában. A végkövetkeztetés tehát az, hogy Kṛṣṇa kozmikus formáját rendkívül nehéz megpillantani, s nem lehetséges bárki számára, ám személyes Śyāmasundara-formáját még ennél is nehezebb megérteni.