VERSO 20

20. VERS

Texto

Szöveg

kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ
prapadyante ’nya-devatāḥ
taṁ taṁ niyamam āsthāya
prakṛtyā niyatāḥ svayā

Sinônimos

Szó szerinti jelentés

kāmaiḥ — por desejos; taiḥ taiḥ — vários; hṛta — privados de; jñānāḥ — conhecimento; prapadyante — rendem-se; anya — a outros; devatāḥ — semideuses; tam tam — correspondentes; niyamam — regulações; āsthāya — seguindo; prakṛtyā — por natureza; niyatāḥ — controlados; svayā — por sua própria.

kāmaiḥ – vágyak által; taiḥ taiḥ – különféle; hṛta – megfosztva; jñānāḥ – tudástól; prapadyante – meghódolnak; anya – más; devatāḥ – félisteneknek; tam tam – megfelelő; niyamam – szabályokat; āsthāya – követve; prakṛtyā – természetük által; niyatāḥ – szabályozva; svayā – sajátjuk által.

Tradução

Fordítás

Aqueles cuja inteligência foi roubada pelos desejos materiais rendem-se aos semideuses e prestam adoração através de determinadas regras e regulações que se coadunam com suas próprias naturezas.

Akiket az anyagi vágyak megfosztottak értelmüktől, meghódolnak a félistenek előtt, és követik a saját természetük szerint kiszabott imádatszabályokat.

Comentário

Magyarázat

Aqueles que estão livres de todas as contaminações materiais rendem-se ao Senhor Supremo e ocupam-se em Seu serviço devocional. Enquanto não expurgarem a contaminação material, eles, por natureza, continuarão sendo não-devotos. Mas mesmo aqueles que têm desejos materiais e que recorrem ao Senhor Supremo não sentem muita atração pela natureza externa; como se aproximam da meta correta, eles logo ficam livres de toda a luxúria material. No Śrīmad-Bhāgavatam, recomenda-se que, quer alguém seja um devoto puro e livre de todos os desejos materiais, quer esteja cheio de desejos materiais, quer deseje livrar-se da contaminação material, ele deve em todos os casos render-se a Vāsudeva e adorá-lO. Como se confirma no Bhāgavatam (2.3.10):

Akik mentesek minden anyagi szennyeződéstől, azok meghódolnak a Legfelsőbb Úr előtt, és odaadóan szolgálják Őt. Addig, amíg nem tisztulnak meg teljesen az anyagi fertőzéstől, az emberek természetüknél fogva abhakták. De még ha anyagi vágyai is vannak valakinek, ha a Legfelsőbb Úrhoz fordul, már nem vonzódik többé túlságosan a külső természethez. Mivel a helyes cél felé halad, hamarosan teljesen megtisztul az anyagi kéjtől. A Śrīmad-Bhāgavatam azt ajánlja, hogy akár tiszta bhakta valaki, s mentes minden anyagi vágytól, akár tele van ilyen vágyakkal, akár az anyagi szennyeződésektől akar megszabadulni, minden esetben hódoljon meg Vāsudeva előtt, s imádja Őt. A Bhāgavatam (2.3.10) kijelenti:

akāmaḥ sarva-kāmo vā
mokṣa-kāma udāra-dhīḥ
tīvreṇa bhakti-yogena
yajeta puruṣaṁ param

Os menos inteligentes que perderam seu tino espiritual refugiam-se nos semideuses, esperando, com isso, obter a satisfação imediata dos seus desejos materiais. De um modo geral, eles não buscam a Suprema Personalidade de Deus, porque estão influenciados pelos modos inferiores da natureza (ignorância e paixão) e por isso adoram vários semideuses. Eles se satisfazem em seguir as regras e regulações de adoração. Os adoradores de semideuses são motivados por desejos muito limitados e não sabem como alcançar a meta suprema, mas o devoto do Senhor Supremo não fica desorientado. Porque a literatura védica recomenda que se adorem diferentes deuses para se alcançar diferentes resultados (p.ex., recomenda-se a um homem doente que adore o Sol), aqueles que não são devotos do Senhor pensam que, para eles conseguirem certos resultados, os semideuses são melhores do que o Senhor Supremo. Mas o devoto puro sabe que o Supremo Senhor Kṛṣṇa é o senhor de todos. No Caitanya-caritāmṛta (Ādi 5.142), afirma-se que ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya: só a Suprema Personalidade de Deus, Kṛṣṇa, é o senhor, e todos os outros são servos. Portanto, o devoto puro jamais procura satisfazer suas necessidades materiais através da intervenção dos semideuses. Ele depende do Senhor Supremo e se satisfaz com aquilo que Este lhe der.

A lelki ítélőképességüket elvesztett, nem túl intelligens emberek anyagi vágyaik azonnali teljesülése reményében a félisteneknél keresnek menedéket. Ezek az emberek általában nem fordulnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, mert az alacsonyabb rendű kötőerők (a tudatlanság és a szenvedély) tartják fogva őket, így a különféle félisteneket imádják, s az imádat előírásszerű követése elégedetté teszi őket. A félistenek imádóit kicsinyes vágyak hajtják, és nem tudják, hogyan érhetnék el a legfelsőbb célt. A Legfelsőbb Úr bhaktája azonban a helyes úton jár. Mivel a védikus irodalom a különféle célok érdekében különféle félistenek imádatát javasolja (egy beteg embernek például azt tanácsolja, imádja a Napot), az abhakták úgy vélik, hogy a félistenek bizonyos szempontból jobbak a Legfelsőbb Úrnál. A tiszta bhakta azonban tudja, hogy a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa mindennek a mestere. A Caitanya-caritāmṛta (Ādi-līlā 5.142) azt mondja: ekale īśvara kṛṣṇa, āra saba bhṛtya – egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa az Úr, mindenki más szolga. Éppen ezért a tiszta bhakta sohasem fordul a félistenekhez anyagi szükségletei kielégítéséért. A Legfelsőbb Úrra bízza magát, s elégedett mindennel, amit az Úr ad neki.