A feltételekhez kötött lelkek az illuzórikus energia karmai között nagyon vágyódnak a békére az anyagi világban. Nem tudják, hogyan érhetik el, ám a Bhagavad-gītānak ez a része megmagyarázza mindezt. A béke legnagyszerűbb képlete a következő: az Úr Kṛṣṇa a haszonélvezője minden emberi tettnek. Ő az összes bolygó és az azokon uralkodó félistenek tulajdonosa, ezért mindent az Ő transzcendentális szolgálatára kell felajánlanunk. Nála senki sem hatalmasabb. Még a legnagyobb félisteneknél, az Úr Śivánál és az Úr Brahmānál is hatalmasabb. A Védák (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.7) a Legfelsőbb Úrról azt írják: tam īśvarāṇāṁ paramaṁ maheśvaram. Az élőlények az illúzió varázsa alatt megpróbálnak az urai lenni mindennek, amit csak látnak, noha a valóságban mind alárendeltjei az Úr anyagi energiájának. Az anyagi természetnek az Úr a mestere, a feltételekhez kötött élőlények pedig arra kényszerülnek, hogy engedelmeskedjenek az anyagi természet szigorú törvényeinek. Mindaddig, amíg meg nem értjük ezeket a magától értetődő tényeket, nem érhetünk el sem egyéni, sem általános békét a világban. A Kṛṣṇa-tudat lényege nem más, mint hogy az Úr Kṛṣṇa a legfelsőbb uralkodó, az élőlények pedig – beleértve a hatalmas félisteneket is – valamennyien az Ő alárendeltjei. A tökéletes békét tehát csakis teljes Kṛṣṇa-tudatban lehet elérni.

Az ötödik fejezet az általában karma-yogának nevezett Kṛṣṇa-tudat gyakorlati magyarázata. Arra a spekulatív kérdésre, hogy miképpen eredményezhet a karma-yoga felszabadulást, itt kapunk választ. A Kṛṣṇa-tudatbeli cselekvés azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, hogy közben tökéletes tudásunk van az Úrról, mindenek uralkodójáról. Az ilyen tevékenység nem különbözik a transzcendentális tudástól. A bhakti-yoga nem más, mint közvetlen Kṛṣṇa-tudat, a jñāna-yoga pedig egy olyan út, amely a bhakti-yogához vezet. A Kṛṣṇa-tudat tehát azt jelenti, hogy az ember úgy cselekszik, hogy teljes tudással rendelkezik a Legfelsőbb Abszolúthoz fűződő kapcsolatáról. Ez a tudat a Kṛṣṇáról, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló teljes tudás ismeretében válik tökéletessé. A tiszta lélek Isten parányi szerves része, s így örök szolgája. A māyāval (illúzióval) azért kerül kapcsolatba, mert annak ura akar lenni, s ez okozza tengernyi szenvedését. Mindaddig, míg kapcsolatban van az anyaggal, munkát is kell végeznie, hogy anyagi szükségleteit előteremtse. A Kṛṣṇa-tudat azonban a lelki életbe vezeti át az embert, miközben még az anyagi világban él, mert ennek az anyagi világban való gyakorlása feléleszti lelki létét. Minél emelkedettebb az ember, annál inkább kiszabadul az anyag karmai közül. Az Úr nem részrehajló senkivel szemben sem. Minden a Kṛṣṇa-tudatos kötelességek gyakorlati végrehajtásától függ, amelynek segítségével az ember eléri, hogy minden tekintetben uralkodni tud az érzékein, s képes szembeszállni a vágyak és a düh késztetéseivel. Aki pedig szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, s uralkodik az említett szenvedélyeken, az valóban a transzcendentális síkon, a brahma-nirvāṇában marad. Aki Kṛṣṇa-tudatban él, az ezzel együtt a nyolcfokú yogát is végzi, mert annak a végső célját is eléri. A yama, niyama, āsana, prāṇāyāma, pratyāhāra, dhāraṇā, dhyāna és samādhi gyakorlásával az ember fokozatosan emelkedik felfelé, ám ezek csupán előkészítik az odaadó szolgálat által elért tökéletességet. Egyedül az odaadó szolgálat ajándékozhatja meg békével az embert. Ez az élet legmagasabb rendű tökéletessége.