VERSO 10

10. VERS

Texto

Szöveg

vīta-rāga-bhaya-krodhā
man-mayā mām upāśritāḥ
bahavo jñāna-tapasā
pūtā mad-bhāvam āgatāḥ

Sinônimos

Szó szerinti jelentés

vīta — livres de; rāga — apego; bhaya — medo; krodhāḥ — e ira; mat-mayā — plenamente em Mim; mām — em Mim; upāśritāḥ — estando completamente situados; bahavaḥ — muitos; jñāna — de conhecimento; tapasā — pela penitência; pūtāḥ — sendo purificados; mat-bhāvam — transcendental amor por Mim; āgatāḥ — alcançaram.

vīta – mentesen; rāga – ragaszkodástól; bhaya – félelemtől; krodhāḥ – és haragtól; mat-mayā – teljesen Énbennem; mām – Bennem; upāśritāḥ – teljesen elmélyülve; bahavaḥ – sokan; jñāna – a tudás; tapasā – szigorú művelése által; pūtāḥ – megtisztulva; mat-bhāvam – Irántam érzett transzcendentális szeretetet; āgatāḥ – elérték.

Tradução

Fordítás

Estando livres do apego, do medo e da ira, estando plenamente absortas em Mim e refugiando-se em Mim, muitas e muitas pessoas no passado purificaram-se através do conhecimento a Meu respeito — e com isso todas alcançaram amor transcendental por Mim.

Megszabadulván a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmerülvén Énbennem, oltalmat Énnálam keresve már sokan megtisztultak a múltban a Rólam szóló tudás által, s így felébredt bennük az Irántam érzett transzcendentális szeretet.

Comentário

Magyarázat

Como se descreve acima, é dificílimo para uma pessoa muito afetada pela matéria compreender a natureza pessoal da Suprema Verdade Absoluta. De um modo geral, as pessoas que estão apegadas à concepção de vida corpórea vivem tão absortas no materialismo que lhes é quase impossível compreender como o Supremo pode ser uma pessoa. Tais materialistas nem mesmo podem imaginar que exista um corpo transcendental, imperecível, pleno de conhecimento e eternamente bem-aventurado. No conceito materialista o corpo é perecível, cheio de ignorância e completamente miserável. Portanto, as pessoas em geral têm em mente esta mesma idéia corpórea quando ouvem a respeito da forma pessoal do Senhor. Para esses homens materialistas, a forma da gigantesca manifestação material é suprema. Por conseguinte, consideram o Supremo como impessoal. E porque estão muito absortos na vida materialista, a idéia de conservar a personalidade após libertarem-se da matéria os deixa assustados. Quando são informados de que a vida espiritual é também individual e pessoal, eles ficam com medo de voltarem a ser pessoas, e então preferem naturalmente uma espécie de fusão no vazio impessoal. Em geral, eles comparam as entidades vivas às bolhas do oceano, que se fundem no oceano. Esta é a perfeição mais elevada da existência espiritual alcançada por alguém que não cultive a personalidade individual. Este estágio de vida é cheio de temores, e é desprovido do conhecimento perfeito acerca da existência espiritual. Ademais, há muitas pessoas que não podem de modo algum compreender a existência espiritual. Atrapalhando-se com tantas teorias e com as contradições encontradas nos vários tipos de especulação filosófica, elas ficam aborrecidas e zangadas e concluem tolamente que não existe uma causa suprema e que, em última análise, tudo é vazio. Tais pessoas estão numa condição de vida doentia. Algumas estão muito apegadas materialmente e por isso não dão atenção à vida espiritual; outras querem fundir-se na causa espiritual suprema; e há aquelas que não acreditam em nada, e desiludidas, ficam aborrecidas com toda sorte de especulação espiritual. Esta última classe de homens busca refúgio em algum tipo de intoxicação, e suas alucinações psicóticas às vezes são aceitas como visão espiritual. Temos que livrar-nos de todas as três etapas do apego ao mundo material: negligência da vida espiritual; medo de uma identidade pessoal espiritual; e a concepção do vazio que surge da frustração com a vida. Para livrar-nos destas três etapas do conceito de vida material, devemos abrigar-nos completamente no Senhor e seguir as disciplinas e princípios regulativos encontrados na vida devocional, sendo guiados pelo mestre espiritual autêntico. A última fase da vida devocional chama-se bhāva, ou amor transcendental a Deus.

E vers szerint az, aki túlságosan materialista, aligha értheti meg a Legfelsőbb Abszolút Igazság személyes természetét. A testi életfelfogáshoz ragaszkodó emberek általában annyira elmerülnek a materializmusban, hogy szinte lehetetlen megérteniük, hogyan lehet a Legfelsőbb egy személy. Még azt sem tudják elképzelni, hogy létezik egy transzcendentális, elpusztíthatatlan, teljes tudással rendelkező és örökké boldogsággal teli test. Az anyagi felfogásban a test mulandó, tudatlansággal teli és teljes mértékben boldogtalan, így aztán amikor a hétköznapi ember az Úr személyes formájáról hall, arra is ugyanígy gondol. Az ilyen materialisták számára a gigantikus anyagi megnyilvánulás a legmagasabb rendű forma, következésképpen a Legfelsőbbet személytelennek hiszik. Túlságosan belemerülnek az anyagi életbe, s ezért rémülettel tölti el őket a gondolat, hogy a személyes létet még az anyagi kötelékek alól felszabadulva is megőrzik. Amikor azt hallják, hogy a lelki élet szintén egyéni és személyes, rettegnek attól, hogy ismét személyek legyenek, s így természetesen inkább a személytelen semmibe olvadás mellett döntenek. Az ilyen emberek az élőlényeket általában az óceán buborékaihoz hasonlítják, amelyek az óceánba merülnek. A lelki létnek ez a síkja a legtökéletesebb szint, amit egyéni személyiség nélkül el lehet érni. Meglehetősen félelmetes létállapot ez, amelyben az ember nem rendelkezik tökéletes tudással a lelki létről. Számtalan olyan ember is van, aki egyáltalán nem képes felfogni, hogy van lelki lét. A sokféle elmélet és filozófiai spekuláció ellentmondásaitól megzavarodva kiábrándultak és dühösek lesznek, majd ostobán arra a következtetésre jutnak, hogy nincs legfelsőbb ok, s végső soron minden üresség. Mindannyian egy beteges létállapotban élnek. Vannak olyan emberek is, akik túlságosan ragaszkodnak az anyagi dolgokhoz, s ezért nem törődnek a lelki élettel, mások a legfelsőbb lelki okba szeretnének olvadni, s vannak, akik semmiben sem hisznek, mert reménytelenségükben minden csaló vallásra dühösek. Az utóbbiak általában a kábítószereknél keresnek menedéket, s érzelmi hallucinációikat néha lelki látomásoknak hiszik. Meg kell szabadulnunk az anyagi világhoz fűződő ragaszkodás mindhárom fajtájától: a lelki élet megtagadásától, a személyes lelki azonosságtól való rettegéstől, valamint a nemlét elméletétől, amely az életből való kiábrándulásból származik. Ha valaki meg akar szabadulni az anyagi életfelfogás e három szintjétől, annak a hiteles lelki tanítómester vezetése alatt teljes menedéket kell keresnie az Úrnál, s követnie kell a lelki élet fegyelmező és szabályozó elveit. Az odaadó élet utolsó szintjét bhāvának, vagyis Isten iránti transzcendentális szeretetnek nevezik.

Consta no Bhakti-rasāmṛta-sindhu (1.4.15-16), a ciência do serviço devocional:

A Bhakti-rasāmṛta-sindhu, az odaadó szolgálat tudománya így ír erről (1.4.15–16):

ādau śraddhā tataḥ sādhu-
saṅgo ’tha bhajana-kriyā
tato ’nartha-nivṛttiḥ syāt
tato niṣṭhā rucis tataḥ

athāsaktis tato bhāvas
tataḥ premābhyudañcati
sādhakānām ayaṁ premṇaḥ
prādurbhāve bhavet kramaḥ

“No começo, deve-se ter um desejo preliminar para a auto-realização. Com isto, o indivíduo se sentirá inclinado a associar-se com pessoas espiritualmente elevadas. Na fase seguinte, ele é iniciado pelo mestre espiritual elevado, e, sob sua instrução, o devoto neófito começa o processo do serviço devocional. Através da execução do serviço devocional sob a orientação do mestre espiritual, ele se livra de todo o apego material, alcança constância na auto-realização e adquire gosto em ouvir sobre a Personalidade de Deus Absoluta, Śrī Kṛṣṇa. Este gosto continua propiciando o seu avanço, e ele então desenvolve apego à consciência de Kṛṣṇa, que, ao amadurecer, manifesta-se como bhāva, ou a fase preliminar do amor transcendental a Deus. O verdadeiro amor por Deus chama-se prema, a mais elevada etapa de perfeição na vida.” Na fase de prema, há uma constante ocupação no serviço transcendental amoroso ao Senhor. Então, através do processo lento do serviço devocional, sob a orientação de um mestre espiritual autêntico, será possível alcançar a fase mais elevada, livrando-se de todo o apego material, do medo em adquirir uma personalidade própria individual e espiritual, e das frustrações resultantes da filosofia do vazio. Aí então, atinge-se por fim a morada do Senhor Supremo.

„Az embernek legelőször is vágynia kell az önmegvalósításra. Ez majd eljuttatja arra a szintre, ahol törekedni fog arra, hogy a lelkileg fejlettek társaságába kerüljön. A következő lépcsőfokot az jelenti, amikor a kezdő bhakta egy kiváló lelki tanítómestertől avatásban részesül, s az ő irányítása alatt az odaadó szolgálat folyamatának gyakorlásába kezd. A lelki tanítómester felügyelete alatt odaadó szolgálatot végezve megszabadul minden anyagi ragaszkodástól, rendíthetetlen lesz az önmegvalósításban, és felébred benne a vágy, hogy az Istenség Abszolút Személyiségéről, Śrī Kṛṣṇáról halljon. Ez a szomj viszi tovább a bhaktát a Kṛṣṇa-tudathoz való ragaszkodásig, ami a bhāva, vagyis az Isten iránti transzcendentális szeretet előzetes szintjén érik meg. Az Isten iránti valódi szeretetet premának nevezik. Ez az élet legtökéletesebb állapota.” A prema síkján az ember szünet nélkül az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzi. A hiteles lelki tanítómester irányítása alatt végzett odaadó szolgálat lépcsőzetes folyamatával tehát az ember elérheti a legmagasabb szintet, megszabadulhat minden anyagi ragaszkodástól, a személyes, egyéni lelki léttől való rettegéstől és attól a kiábrándultságtól, amelyből a nemlétezést valló filozófia származik, s ezután végül eljuthat a Legfelsőbb Úr hajlékára.