Skip to main content

Įvadas

Bevezetés

oṁ ajñāna-timirāndhasya
jñānāñjana-śalākayā
cakṣur unmīlitaṁ yena
tasmai śrī-gurave namaḥ
oṁ ajñāna-timirāndhasya
jñānāñjana-śalākayā
cakṣur unmīlitaṁ yena
tasmai śrī-gurave namaḥ
śrī-caitanya-mano-’bhīṣṭaṁ
sthāpitaṁ yena bhū-tale
svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ
dadāti sva-padāntikam
śrī-caitanya-mano-’bhīṣṭaṁ
sthāpitaṁ yena bhū-tale
svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ
dadāti sva-padāntikam

Aš gimiau tamsiausiu neišmanėliu, bet mano dvasinis mokytojas, pašvietęs žinojimo žiburiu, atvėrė man akis. Su didžiausia pagarba jam lenkiuosi.

A legsötétebb tudatlanságban születtem, ám lelki tanítómesterem a tudás fáklyalángjával felnyitotta szememet. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom neki!

O, kada gi pagaliau Śṛīla Rūpa Gosvāmis Prabhupāda, šiame pasaulyje ėmęsis misijos patenkinti Viešpaties Caitanyos troškimą, suteiks man prieglobstį prie savo lotosinių pėdų?

Vajon mikor fog Śrīla Rūpa Gosvāmī Prabhupāda – az Úr Caitanya kívánságát ebben az anyagi világban valóra váltó misszió alapítója – menedéket nyújtani lótuszlábánál?

vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-
kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca
śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-
raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam
sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-
sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ
śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-
lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca
vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-
kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca
śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-
raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam
sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-
sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ
śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-
lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

Aš pagarbiai lenkiuosi savo dvasinio mokytojo ir visų vaiṣṇavų lotosinėms pėdoms. Su didžiausia pagarba lenkiuosi Śrīlos Rūpos Gosvāmio bei vyresniojo jo brolio Sanātanos Gosvāmio, taip pat Raghunāthos Dāsos, Raghunāthos Bhaṭṭos, Gopālos Bhaṭṭos ir Śrīlos Jīvos Gosvāmio lotosinėms pėdoms. Su didžiausia pagarba lenkiuosi Viešpačiui Kṛṣṇai Caitanyai ir Viešpačiui Nityānandai, o taip pat Advaitai Ācāryai, Gadādharai, Śrīvāsai ir kitiems Jų palydovams. Su didžiausia pagarba lenkiuosi Śrīmatī Rādhārāṇī ir Śrī Kṛṣṇai, Jų palydovėms Śrī Lalitai ir Viśākhai.

Tisztelettel borulok le tanítómesterem lótuszlábánál s minden vaiṣṇava lábánál! Tisztelettel borulok le Śrīla Rūpa Gosvāmī és idősebb fivére, Sanātana Gosvāmī, valamint Raghunātha Dāsa, Raghunātha Bhaṭṭa, Gopāla Bhaṭṭa és Śrīla Jīva Gosvāmī lótuszlábánál! Tisztelettel borulok le az Úr Kṛṣṇa Caitanya és az Úr Nityānanda, valamint Advaita Ācārya, Gadādhara, Śrīvāsa és többi társuk előtt! Tisztelettel borulok le Śrīmatī Rādhārāṇī, Śrī Kṛṣṇa és társaik, Śrī Lalītā és Viśākhā előtt is!

he kṛṣṇa karuṇā-sindho
dīna-bandho jagat-pate
gopeśa gopikā-kānta
rādhā-kānta namo ’stu te
he kṛṣṇa karuṇā-sindho
dīna-bandho jagat-pate
gopeśa gopikā-kānta
rādhā-kānta namo ’stu te

O mano brangusis Kṛṣna, Tu – nelaimingųjų draugas ir kūrinijos šaltinis. Tu – gopių valdovas ir Rādhārāṇī mylimasis. Pagarbiai Tau lenkiuosi.

Ó, drága Kṛṣṇám! Te vagy a boldogtalanok barátja s a teremtés eredete! Te vagy a gopīk Ura és Rādhārāṇī kedvese! Tisztelettel leborulok Előtted!

tapta-kāñcana-gaurāṅgi
rādhe vṛndāvaneśvari
vṛṣabhānu-sute devi
praṇamāmi hari-priye
tapta-kāñcana-gaurāṅgi
rādhe vṛndāvaneśvari
vṛṣabhānu-sute devi
praṇamāmi hari-priye

Reiškiu savo didžiausią pagarbą Rādhārāṇī, Vṛndāvanos karalienei, valdovo Vrṣabhānu dukteriai, kurios kūnas yra lydyto aukso spalvos – esi ypač brangi Viešpačiui Kṛṣṇai.

Hódolattal borulok le Rādhārāṇī, Vṛndāvana királynője előtt, akinek testszíne olyan, akár az olvadt arany! Te vagy Vṛṣabhānu király leánya, aki oly kedves az Úr Kṛṣṇának.

vāñchā-kalpa-tarubhyaś ca
kṛpā-sindhubhya eva ca
patitānāṁ pāvanebhyo
vaiṣṇavebhyo namo namaḥ
vāñchā-kalpa-tarubhyaś ca
kṛpā-sindhubhya eva ca
patitānāṁ pāvanebhyo
vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

Pagarbiai lenkiuosi visiems vaiṣṇavams, pasiaukojusiems Viešpaties pasekėjams, kurie yra kupini užuojautos puolusioms sieloms ir lyg troškimų medžiai gali išpildyti visų troškimus.

Tisztelettel borulok le az Úr összes vaiṣṇava híve előtt, akik mindenki óhaját teljesíteni tudják, akár a kívánságteljesítő fák, s végtelenül könyörületesek a bűnös lelkekhez.

śrī-kṛṣṇa-caitanya prabhu-nityānanda
śrī-advaita gadādhara śrīvāsādi-gaura-bhakta-vṛnda
śrī-kṛṣṇa-caitanya prabhu-nityānanda
śrī-advaita gadādhara śrīvāsādi-gaura-bhakta-vṛnda

Pagarbiai lenkiuosi Śrī Kṛṣṇai Caitanyai, Prabhu Nityānandai, Śrī Advaitai, Gadādharai, Śrīvāsai bei kitiems, kurie eina pasiaukojimo keliu.

Hódolattal borulok le Śrī Kṛṣṇa Caitanya, Nityānanda Prabhu, Śrī Advaita, Gadādhara, Śrīvāsa és mindenki más előtt, aki az odaadás útján halad!

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare
hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

„Bhagavad-gītā“ žinoma taip pat ir „Gītopaniṣados“ vardu. Ji – Vedų žinojimo esmė ir viena svarbiausių Upaniṣadų visuose Vedų raštuose. „Bhagavad-gītai“ parašyta daug komentarų anglų kalba, ir skaitytojas gali suabejoti, ar reikalingas dar vienas. Šio leidinio būtinumą paaiškintų toks pavyzdys. Neseniai viena amerikietė paprašė manęs rekomenduoti jai kurį nors „Bhagavad-gītos“ anglišką vertimą. Aišku, Amerikos skaitytojui prieinama daug „Bhagavad-gītos“ angliškų vertimų, tačiau nė vieno tų leidinių, su kuriais man teko susipažinti – ne tiktai Amerikoje, bet ir Indijoje – griežtai tariant, negalima pavadinti autoritetingais, nes beveik visi komentatoriai juose reiškia tik savo požiūrį, neperteikdami „Bhagavad- gītos“ tokios, kokia ji yra, dvasios.

A Bhagavad-gītāt Gītopaniṣadnak is nevezik. A Gītā a védikus tudás lényege, s a védikus irodalom upaniṣadjai közül az egyik legfontosabb, így természetes, hogy számos angol nyelvű magyarázata létezik. Joggal kérdezhetnénk tehát, hogy miért van szükség egy újabbra. A jelenlegi kiadás magyarázata a következő: Nemrégiben egy amerikai hölgy arra kért, ajánljak számára egy angol nyelvű Gītā-fordítást. Amerikában nagyon sok angol nyelvű Bhagavad-gītā-kiadás jelent meg, de megítélésem szerint nemcsak ott, de még Indiában sincs egyetlen olyan fordítása sem, melyet szigorú értelemben hitelesnek nevezhetnénk, mert a magyarázók szinte mindegyikben a saját véleményüket igyekeznek kifejteni, anélkül hogy tiszteletben tartanák a Bhagavad-gītā valódi szellemét.

„Bhagavad-gītos“ dvasią atskleidžia jos pačios tekstas. Čia tiktų analogija: jei norime vartoti kokius vaistus, turime laikytis nurodymų, išspausdintų etiketėje. Vaistų negalima vartoti savo nuožiūra ar patarus draugui. Jie vartojami pagal etiketės nurodymus ar gydytojo paskyrimą. Analogiškai „Bhagavad-gītą“ reikia suvokti taip, kaip nurodė jos autorius. O „Bhagavad-gītą“ pateikė Viešpats Śrī Kṛṣṇa. Kiekviename „Bhagavad-gītos“ puslapyje Śrī Kṛṣṇa vadinamas Aukščiausiuoju Dievo Asmeniu, Bhagavānu. Žinoma, kartais žodis bhagavān nurodo kokią nors galingą asmenybę ar pusdievį, ir šiuo atveju, be abejo, žodis bhagavān turi tokią reikšmę, tačiau turime žinoti, kad Viešpats Śrī Kṛṣṇa – visų pirma Aukščiausiasis Dievo Asmuo. Tai liudija visi didieji ācaryos (dvasiniai mokytojai): Śaṅkarācārya, Rāmānujācārya, Madhvācārya, Nimbārka Svāmis, Śrī Caitanya Mahāprabhu ir daugelis kitų pripažintų Indijoje Vedų žinovų. „Bhagavad-gītoje“ Viešpats Pats teigia esąs Aukščiausiasis Dievo Asmuo. Apie Jį – kaip apie Aukščiausiąjį Dievo Asmenį – kalba „Brahma-saṁhitā“ bei visos Purāṇos, o daugiausia „Śrīmad-Bhāgavatam“, dar vadinama „Bhāgavata Purāṇa“ (kṛṣṇas tu bhagavān svayam). Todėl „Bhagavad-gītą“ turėtume suvokti taip, kaip nurodo Pats Dievo Asmuo.

Ketvirtame Gītos skyriuje (4.1–3) Viešpats sako:

A Bhagavad-gītā szellemét maga a Bhagavad-gītā határozza meg. Olyan ez, mint amikor egy orvosságot akarunk bevenni: követnünk kell a dobozán feltüntetett utasításokat. Nem szabad saját szeszélyeink vagy egy barátunk tanácsai alapján szedni; vagy a dobozon feltüntetett előírást, vagy az orvos utasításait kell követnünk. Így van ez a Bhagavad-gītā esetében is: úgy kell elfogadnunk, ahogyan azt maga az elbeszélő tanácsolja. A Bhagavad-gītāt az Úr Śrī Kṛṣṇa mondta el, akit a könyv minden oldalon az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Bhagavānnak nevez. Természetesen a bhagavān szó olykor bármilyen kiváló személyiségre vagy félistenre is vonatkozhat, és itt is kétségkívül az Úr Śrī Kṛṣṇa személyiségének kiválóságára utal, ugyanakkor azonban tudnunk kell, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ahogyan azt valamennyi kiváló ācārya (lelki tanítómester), köztük Śaṅkarācārya, Rāmānujācārya, Madhvācārya, Nimbārka Svāmī, Śrī Caitanya Mahāprabhu és India sok más hiteles, a védikus tudásban jártas tekintélye is alátámasztja. A Bhagavad-gītāban maga az Úr is megerősíti, hogy Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. A Brahma-saṁhitā és a purāṇák mindegyike is így tekint Rá, különösen a Śrīmad-Bhāgavatam (kṛṣṇas tu bhagavān svayam), melyet Bhāgavata-purāṇának is neveznek. A Bhagavad-gītāt éppen ezért úgy kell elfogadnunk, ahogyan azt maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége megparancsolja nekünk.

A Gītā negyedik fejezetében (4.1–3) az Úr így szól:

imaṁ vivasvate yogaṁ
proktavān aham avyayam
vivasvān manave prāha
manur ikṣvākave ’bravīt
imaṁ vivasvate yogaṁ
proktavān aham avyayam
vivasvān manave prāha
manur ikṣvākave ’bravīt
evaṁ paramparā-prāptam
imaṁ rājarṣayo viduḥ
sa kāleneha mahatā
yogo naṣṭaḥ paran-tapa
evaṁ paramparā-prāptam
imaṁ rājarṣayo viduḥ
sa kāleneha mahatā
yogo naṣṭaḥ paran-tapa
sa evāyaṁ mayā te ’dya
yogaḥ proktaḥ purātanaḥ
bhakto ’si me sakhā ceti
rahasyaṁ hy etad uttamam
sa evāyaṁ mayā te ’dya
yogaḥ proktaḥ purātanaḥ
bhakto ’si me sakhā ceti
rahasyaṁ hy etad uttamam

Šiais žodžiais Viešpats paskelbia Arjunai, kad yogos sistema, apibūdinta „Bhagavad-gītoje“, pirmiausia buvo atskleista Saulės dievui, Saulės dievas išaiškino ją Manu, Manu persakė Ikṣvāku, ir šitaip, mokinių seka, perduodamas iš lūpų į lūpas keliavo mokymas apie yogos sistemą. Tačiau ilgainiui jis buvo prarastas. Todėl Viešpats turėjo skelbti jį iš naujo, šį kartą Arjunai Kurukṣetros mūšio lauke.

Az Úr ezekben a versekben elmondja Arjunának, hogy ezt a yoga-rendszert, a Bhagavad-gītāt először a napistennek magyarázta el, a napisten átadta azt Manunak, Manu pedig Ikṣvākunak. Ily módon, a tanítványi láncon keresztül, az egyik elbeszélőtől a másikig szállt alá ez a yoga-rendszer. Idővel azonban a tanítás feledésbe merült, ezért az Úrnak újra el kellett mondania – ez alkalommal Arjunának, a kurukṣetrai csatamezőn.

Viešpats kalba Arjunai, kad pačią didžiausią paslaptį patikįs jam, nes pastarasis esąs Jo draugas ir bhaktas. Šį Aukščiausiojo Dievo Asmens poelgį galima taip paaiškinti: „Bhagavad-gītos“ traktatas yra skirtas visų pirma Viešpaties bhaktui. Yra trys transcendentalistų rūšys – jñāniai, yogai ir bhaktai, arba impersonalistai, medituotojai ir pasiaukoję Viešpaties pasekėjai. Viešpats aiškiai sako pasirenkąs Arjuną naujos paramparos (mokinių sekos) pradininku, nes senoji nutrūko. Žodžiu, Viešpats panoro pradėti kitą paramparą, ištikimą minties tradicijai, kurią Saulės dievas perdavė mokinių kartoms. Vėl skleisti Savo mokymą Viešpats patiki Arjunai. Jis nori, kad Arjuna taptų autoritetingu „Bhagavad-gītos“ žinovu. Taigi Kṛṣṇa moko Arjuną „Bhagavad-gītos“ tiesų pirmiausiai todėl, kad Arjuna yra Viešpaties bhaktas, tiesioginis mokinys ir artimas draugas. Vadinasi, „Bhagavad-gītą“ geriausiai suvoks savo savybėmis Arjunai artimas žmogus, bhaktas, palaikantis tiesioginius ryšius su Viešpačiu. Tiesioginiai ryšiai su Aukščiausiuoju užsimezga išsyk, kai tik tampama Jo bhaktu. Paliesta tema labai sudėtinga, tačiau trumpai apibūdinant dalyko esmę galima pasakyti, kad įmanomas penkių tipų ryšys su Aukščiausiuoju Dievo Asmeniu:

Śrī Kṛṣṇa elmondja neki, hogy e legmagasztosabb titkot azért tárja fel előtte, mert Arjuna a bhaktája és a barátja. Ez azt jelenti, hogy a Bhagavad-gītā olyan mű, ami legfőképpen az Úr híveinek szól. A transzcendentalistákat három csoportba sorolhatjuk: a jñānīk, a yogīk és a bhakták, vagyis az imperszonalisták, a meditálók és az Úr hívei. Az Úr itt világosan értésére adja Arjunának, hogy őt teszi az új paramparā (tanítványi lánc) első tagjává, mivel a korábbi láncolat megszakadt. Az Úr kívánsága volt tehát, hogy egy újabb paramparā jöjjön létre, amely magáénak vallja a hajdanán a napistentől alászálló tanítványi lánc eszméit, s az Ő vágya volt az is, hogy Arjuna terjessze el újra ezeket a tanításokat. Azt akarta, hogy Arjuna váljék szaktekintéllyé a Bhagavad-gītā értő ismerete terén. Láthatjuk tehát, hogy a Bhagavad-gītāt az Úr leginkább azért tanította Arjunának, mert Arjuna az Úr híve, közvetlen tanítványa és bensőséges barátja volt. A Bhagavad-gītāt az érti meg a legjobban, akinek jelleme Arjunáéhoz hasonló. Úgy is mondhatnánk, hogy az Úr hívének kell lennie, aki közvetlen kapcsolatban áll az Úrral. Amint valaki az Úr bhaktája lesz, azonnal közvetlen kapcsolatba kerül Vele. Ez egy rendkívül összetett téma, röviden azonban annyit elmondhatunk, hogy a bhakta a következő öt viszony egyikében állhat kapcsolatban az Istenség Legfelsőbb Személyiségével:

1. Galima būti pasyviu bhaktu.

1. passzív,

2. Galima būti aktyviu bhaktu.

2. aktív,

3. Galima būti bhaktu – draugu.

3. baráti,

4. Galima būti bhaktu – tėvu ar motina.

4. szülői és

5. Galima būti bhaktu – mylinčiu sutuoktiniu.

5. szerelmi kapcsolat.

Arjuną su Kṛṣṇa jungė draugystės saitai. Žinoma, jų draugystę ir materialiam pasauliui būdingą draugystę skiria praraja. Tai transcendentinė draugystė, ir ne kiekvienam ji prieinama. Be abejo, tam tikrus ryšius su Viešpačiu turi kiekvienas, ir jie išryškėja tobulėjant pasiaukojimo tarnystei. Bet dabar esame pamiršę ne tik Aukščiausiąjį Viešpatį, bet ir savo amžiną ryšį su Juo. Kiekvieną iš daugybės milijardų ar net trilijonų gyvųjų būtybių sieja saviti, amžini ryšiai su Viešpačiu, vadinami svarūpa. Pasiaukojimo tarnystės metodu galime atkurti svarūpą, ir tai vadinsis svarūpa-siddhi – mūsų prigimtinio būvio tobulumas. Taigi Arjuna – bhaktas, ir jį siejo su Aukščiausiuoju Viešpačiu draugystė.

Arjunát baráti viszony fűzte az Úrhoz. Természetesen e barátság és az anyagi világban tapasztalt barátság között nagy különbség van. Ez a barátság transzcendentális, melyre nem tehet szert bárki. Mindenki sajátos kapcsolatban áll az Úrral, melyet újra visszaállíthat a tökéletes odaadó szolgálat révén. Jelenlegi helyzetünkben azonban nemcsak a Legfelsőbb Úrról feledkeztünk meg, de arról az örök kapcsolatról is, ami Hozzá fűz bennünket. Sok-sok milliárdnyi és billiónyi élőlény létezik, s mindegyiküknek sajátos, örök kapcsolata van az Úrral. Ezt nevezik svarūpának. Az odaadó szolgálat segítségével e svarūpát újra életre lehet kelteni. Ezt a szintet svarūpa-siddhinek, eredeti helyzetünk tökéletességének hívják. Arjuna tehát bhakta volt, s baráti kapcsolatban állt a Legfelsőbb Úrral.

Verta priminti, kaip nusiteikęs Arjuna išklausė „Bhagavad-gītą“. Apie tai pasakojama dešimtame skyriuje (10.12–14):

Érdemes megjegyeznünk, hogyan fogadta el Arjuna a Bhagavad-gītāt. Erről a tizedik fejezetben (10.12–14) olvashatunk:

arjuna uvāca
arjuna uvāca
paraṁ brahma paraṁ dhāma
pavitraṁ paramaṁ bhavān
puruṣaṁ śāśvataṁ divyam
ādi-devam ajaṁ vibhum
paraṁ brahma paraṁ dhāma
pavitraṁ paramaṁ bhavān
puruṣaṁ śāśvataṁ divyam
ādi-devam ajaṁ vibhum
āhus tvām ṛṣayaḥ sarve
devarṣir nāradas tathā
asito devalo vyāsaḥ
svayaṁ caiva bravīṣi me
āhus tvām ṛṣayaḥ sarve
devarṣir nāradas tathā
asito devalo vyāsaḥ
svayaṁ caiva bravīṣi me
sarvam etad ṛtaṁ manye
yan māṁ vadasi keśava
na hi te bhagavan vyaktiṁ
vidur devā na dānavāḥ
sarvam etad ṛtaṁ manye
yan māṁ vadasi keśava
na hi te bhagavan vyaktiṁ
vidur devā na dānavāḥ

„Arjuna tarė: Tu – Aukščiausiasis Dievo Asmuo, galutinė buveinė ir skaisčiausiasis, Absoliuti Tiesa. Tu – amžina, transcendentinė ir pirminė asmenybė, negimęs, didžiausiasis. Visi didieji išminčiai – Nārada, Asita, Devala ir Vyāsa patvirtino, jog tai tiesa, o dabar tą patį man byloji Tu Pats. O Kṛṣṇa, viską, ką man bylojai, laikau tiesa. Nei pusdieviai, nei demonai, o Viešpatie, negali perprasti Tavo asmenybės.“

„Arjuna így szólt: Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a legvégső hajlék, a legtisztább, az Abszolút Igazság! Te vagy az örök, transzcendentális és eredeti személy, a megszületetlen, a leghatalmasabb! Nārada, Asita, Devala, Vyāsa és minden más nagy bölcs megerősíti ezt Rólad, és most Te magad is ezt mondod nekem. Ó, Kṛṣṇa, teljes igazságként fogadom el mindazt, amit elmondtál! Sem a félistenek, sem a démonok nem érthetik meg személyiségedet, ó, Uram!”

Išklausęs „Bhagavad-gītą“ iš Aukščiausiojo Dievo Asmens, Arjuna pripažino Kṛṣṇą paraṁ brahma, Aukščiausiuoju Brahmanu. Kiekviena gyvoji būtybė yra Brahmanas, tačiau pati aukščiausia gyvoji būtybė, Aukščiausiasis Dievo Asmuo – Aukščiausiasis Brahmanas. Paraṁ dhāma reiškia, kad Jis – aukščiausias prieglobstis, visa ko buveinė; pavitram – kad Jis skaistus, neužsiteršęs materija; puruṣam nurodo, kad Jis yra aukščiausias besimėgaujantis subjektas; śāśvatam – pirminis; divyam – transcendentinis; ādi-devam – Aukščiausiasis Dievo Asmuo; ajam – negimęs; vibhum – didžiausias.

Miután Arjuna végighallgatta a Bhagavad-gītāt Kṛṣṇától, az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, belátta, hogy Kṛṣṇa paraṁ brahma, a Legfelsőbb Brahman. Minden élőlény Brahman, de a legfelsőbb élőlény, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a Legfelsőbb Brahman. A paraṁ dhāma kifejezés azt jelenti, hogy Ő a legfelsőbb menedéke vagy hajléka mindennek, a pavitram pedig azt, hogy tiszta, mentes az anyagi szennyezettségtől. A puruṣam szó arra utal, hogy Ő a legfelsőbb élvező. Ő śāśvatam, az eredeti; divyam, transzcendentális; ādi-devam, az Istenség Legfelsőbb Személyisége; ajam, megszületetlen; valamint vibhum, a leghatalmasabb.

Galima būtų pagalvoti, kad Arjuna visa tai sako meilikaudamas Kṛṣṇai, nes Kṛṣṇa yra jo draugas, tačiau Arjuna – kad „Bhagavad-gītos“ skaitytojams tokia mintis net nešautų į galvą – neginčijamais įrodymais pagrindžia savo pagiriamąjį žodį, kitame posme sakydamas, kad Kṛṣṇą Aukščiausiuoju Dievo Asmeniu pripažįsta ne tiktai jis, bet ir tokie autoritetai, kaip Nārada, Asita, Devala ir Vyāsadeva. Visi jie – didžios asmenybės, skleidžiančios Vedų žinojimą tokį, kokį pripažįsta visi ācāryos. Todėl Arjuna sako Kṛṣṇai kiekvieną Jo žodį laikąs absoliučiai tobulu. Sarvam etad ṛtaṁ manye – „Viską, ką man bylojai, laikau tiesa.“ Arjuna teigia ir tai, kad suvokti Dievo Asmenybę yra labai sunku, to negali net ir didieji pusdieviai. Tai reiškia, kad Viešpaties negali suvokti net už žmogų aukštesnės asmenybės. Tad ar gali Viešpatį Śrī Kṛṣṇą suvokti žmogus, kuris nėra Jo bhaktas?

Azt hihetnénk ezek után, hogy Arjuna csupán hízelgésből mondta mindezt Kṛṣṇának, mert a barátja volt. Ám hogy eloszlassa az efféle kételyeket a Bhagavad-gītā olvasóinak elméjében, Arjuna megerősíti magasztalását a következő versben, amikor azt mondja: Kṛṣṇát nemcsak ő tekinti az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, hanem minden hiteles szaktekintély, így Nārada, Asita, Devala és Vyāsadeva is. Mindannyian kiváló személyiségek, akik a védikus tudást olyan módon terjesztik, ahogyan azt valamennyi ācārya elfogadja. Arjuna éppen ezért azt mondja Kṛṣṇának, hogy teljesen tökéletesnek tekinti mindazt, amit Kṛṣṇa mond. Sarvam etad ṛtaṁ manye: „Igaznak fogadom el minden szavad.” Arjuna elmondja azt is, hogy az Úr személyiségét megérteni rendkívül nehéz, s hogy még a hatalmas félistenek sem ismerhetik meg Őt. Ez annyit jelent, hogy az Urat még azok sem érthetik meg, akik az embereknél magasabb szinten állnak. Hogyan érthetné meg akkor egy emberi lény az Úr Śrī Kṛṣṇát anélkül, hogy az Ő híve lenne?

Todėl „Bhagavad-gītą“ skaityti reikėtų su pasiaukojimo dvasia. Nereikia manyti, kad esi lygus Kṛṣṇai, nereikia laikyti Kṛṣṇos ir paprastu žmogumi ar net labai didžia asmenybe. Viešpats Śri Kṛṣṇa – Aukščiausiasis Dievo Asmuo. Taigi remdamiesi „Bhagavad-gītos“ teiginiais arba Arjunos – žmogaus, mėginančio suvokti „Bhagavad-gītą“, teiginiais, mes turėtume, bent teoriškai, pripažinti Śrī Kṛṣṇą Aukščiausiuoju Dievo Asmeniu. Su tokia nuolankumo dvasia mes galėsime suvokti „Bhagavad-gītą“. Jeigu skaitysime „Bhagavad-gītą“ be nuolankumo, suvokti ją bus labai sunku, nes ji – didi paslaptis.

A Bhagavad-gītāt az odaadás szellemében kell tanulmányoznunk. Az ember ne higgye, hogy egyenlő Kṛṣṇával, s azt se gondolja, hogy Kṛṣṇa egy közönséges ember. Nagyhatalmú személyiségnek sem szabad tekintenie Őt. Az Úr Śrī Kṛṣṇa nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége. A Bhagavad-gītā, illetve a Bhagavad-gītāt megérteni próbáló Arjuna kijelentései alapján Śrī Kṛṣṇát legalább elméletben az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kell tekintenünk. Ebben az alázatos szellemben megérthetjük majd a Bhagavad-gītāt. Ez a mű nagy rejtély, ezért mindaddig, amíg nem alázatos szellemben olvassuk, rendkívül nehéz lesz megérteni.

Kas gi iš tiesų yra „Bhagavad-gītā“? „Bhagavad-gītos“ tikslas – išgelbėti žmoniją nuo neišmanymo, kurio priežastis – materiali būtis. Kiekvienas iš mūsų susiduriame su įvairiausiais sunkumais. Štai ir Arjuna turi dalyvauti Kurukṣetros mūšyje, o tai jam neįmanomai sunku. Arjuna atsidavė Śrī Kṛṣṇai, ir todėl buvo paskelbta „Bhagavad-gītā“. Ne tik Arjuną, bet ir visus mus slegia materialios būties rūpesčiai. Tikrąją mūsų būtį supa nebūtis. Iš esmės mes egzistuojame ne tam, kad kęstume nebūties baimę. Esame amžini, tačiau šiaip ar taip pakliuvome į asat būklę. Asat nurodo tai, ko nėra.

Mi is valójában a Bhagavad-gītā? A Gītā célja az, hogy kiszabadítsa az emberiséget az anyagi lét tudatlanságából. Az embereknek számtalan megpróbáltatással kell szembenézniük, éppen úgy, ahogy Arjuna is nehéz helyzetbe került, amikor meg kellett vívnia a kurukṣetrai csatát. Ám meghódolt Śrī Kṛṣṇa előtt, az Úr pedig elmondta neki a Bhagavad-gītāt. Nemcsak Arjunát gyötörte aggodalom az anyagi lét miatt – mi is mindannyian hasonló helyzetben vagyunk. Egész létünket a nemlét hangulata hatja át, mi azonban nem arra teremtődtünk, hogy szüntelenül a nemlét gondolata tartson minket rettegésben. Létünk örök, ám valamiképpen az asatba kerültünk. Asat az, ami nem létezik.

Iš daugybės kenčiančių žmonių vos keletas išties susimąsto apie savo padėtį, nori suvokti, kas jie yra, kodėl jų būklė tokia nedėkinga ir t.t. Kol žmogus neprabunda tiek, kad imtų klausti apie savo kančių priežastį, kol nesupranta, kad nori ne kentėti, o atsikratyti visų kančių – jo negalima laikyti pilnaverčiu žmogumi. Žmogus tampa žmogumi tada, kai ima kelti tokius klausimus. „Brahma-sūtroje“ šie klausimai vadinami brahma- jijñāsā. Athāto brahma-jijñāsā. Kol žmogus nepradeda domėtis Absoliuto prigimtimi, bet koks jo veiksmas laikytinas niekam tikusiu. Todėl tik tie, kurie klausia, kodėl jie kenčia, iš kur atėjo ir kur eis po mirties, sugebės studijuoti ir suprasti „Bhagavad-gītą“. Be to, nuoširdus mokinys turi labai gerbti Aukščiausiąjį Dievo Asmenį. Kaip tik toks mokinys ir buvo Arjuna.

A számtalan szenvedő ember közül csupán néhányat érdekli valódi helyzete, az, hogy ki ő, miért kényszerült ilyen kellemetlen feltételek közé, stb. Senki sem nevezhető tökéletes embernek addig, amíg el nem jut odáig, hogy megkérdezze, miért szenved, s amíg rá nem ébred, hogy nem akar szenvedni, hanem véget akar vetni minden szenvedésnek. Csak akkortól beszélhetünk emberi létről, amikor elménkben felébred ez az érdeklődés. A Brahma-sūtra ezt az érdeklődést brahma-jijñāsānak nevezi. Athāto brahma-jijñāsā. Mindaddig, amíg az ember nem tesz fel kérdéseket az Abszolút természetéről, valamennyi tette kudarcnak számít. A Bhagavad-gītāt tehát azok érthetik meg, akik megkérdezik, hogy miért szenvednek, honnan jöttek, s hogy hová kell menniük a halál után. Az őszinte tanítványnak ezenkívül rendíthetetlen tisztelettel kell tekintenie az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Ilyen tanítvány volt Arjuna.

Viešpats Kṛṣṇa nužengia į žemę visų pirma tam, kad primintų tikrąjį gyvenimo tikslą, kai žmogus jį užmiršta. Tačiau netgi tada iš daugelio prabudusiųjų atsirastų gal tik vienas žmogus, kuris visa savo esybe suvoktų, kokia jo padėtis, – štai jam ir pasakojama „Bhagavad-gītā“. Teisybę sakant, visi esame neišmanymo tigrės nasruose, bet Viešpats yra labai maloningas gyvosioms esybėms, ypač žmonėms. Todėl Jis ir išdėsto „Bhagavad-gītą“ pasirinkęs mokiniu Savo draugą Arjuną.

Az Úr Kṛṣṇa legfőképpen azért száll alá, hogy az embereket figyelmeztesse az élet valódi céljára, amikor azok megfeledkeznek róla. A sok-sok feleszmélt ember közül jó, ha egy akad, aki valóban elsajátítja azt a szellemet, amelyben megértheti helyzetét. Neki szól a Bhagavad-gītā. A valóság az, hogy mindannyiunkat lenyelt a tudatlanság nősténytigrise, ám az Úr végtelenül kegyes az élőlényekhez, különösen pedig az emberekhez. Emiatt beszélte el a Bhagavad-gītāt, barátját, Arjunát téve meg tanítványának.

Arjuna – artimas Viešpačiui Kṛṣnai asmuo, todėl jis aukščiau bet kokio neišmanymo. Tačiau Kurukṣetros mūšio lauke jis buvo pastūmėtas į neišmanymą, kad klausdamas apie būties problemas sudarytų Viešpačiui Kṛṣṇai progą jas išaiškinti visų ateities kartų labui ir nužymėti joms gyvenimo gaires. Tada žmogus galėtų atitinkamai elgtis ir įvykdyti gyvenimo misiją.

Arjuna az Úr társa volt, ezért nem lehetett tudatlan, ám a kurukṣetrai csatamezőn mégis hatalmába kerítette a tudatlanság, de csak azért, hogy az Úr Kṛṣṇát az élet problémáiról kérdezhesse, s hogy az Úr az emberiség eljövendő nemzedékei érdekében választ adhasson e kérdésekre, és kijelölhesse az élet célját. Az emberek így ennek megfelelően cselekedhetnek, és tökéletesen beteljesíthetik az emberi lét küldetését.

„Bhagavad-gītos“ turinys padeda suvokti penkias fundamentalias tiesas. Visų pirma, joje dėstomas Dievo mokslas, vėliau apibrėžiamas prigimtinis gyvųjų esybių, jīvų, būvis. Iśvara – tai valdovas, o jīvos – Jo kontroliuojamos gyvosios esybės. Jei gyvoji esybė teigia esanti nekontroliuojama, laisva – ji nepilno proto. Gyvoji būtybė visapusiškai kontroliuojama, bent jau savo sąlygotame gyvenime. Taigi „Bhagavad-gītā“ sutelkia dėmesį į īśvarą, aukščiausiąjį valdovą, ir jīvas – Jo kontroliuojamas gyvąsias būtybes. Knygoje taip pat aptariami prakṛti (materiali gamta), laikas (visatos, arba išreikštos materialios gamtos, egzistavimo trukmė) ir karma (veikla). Kosmose verda įvairiausia veikla. Į vienokią ar kitokią veiklą yra įsitraukusi kiekviena gyvoji esybė. Iš „Bhagavad-gītos“ turime sužinoti, kas yra Dievas, gyvosios esybės, prakṛti, materialus kosmosas ir kaip jis pavaldus laikui, bei kokia yra gyvųjų esybių veikla.

A Bhagavad-gītāt olvasva az ember megértheti az öt alapigazságot. A könyv először az Istenről szóló tudományt magyarázza el, majd az élőlények, a jīvák örök helyzetét. Létezik egy īśvara, egy irányító, s vannak a jīvák, az élőlények, akiket irányít. Ha egy élőlény azt állítja magáról, hogy őt nem irányítja senki, s hogy szabad, akkor őrült. Az élőlény minden tekintetben irányítás alatt áll, legalábbis feltételekhez kötött élete során. A Bhagavad-gītā témája tehát az īśvara, a legfelsőbb irányító, valamint a jīvák, az irányított élőlények. A prakṛtiről (az anyagi természetről), az időről (az egész univerzum létezésének, vagyis az anyagi természet megnyilvánult állapotának időtartamáról) és a karmáról (a tettekről) szintén beszél. A kozmikus megnyilvánulásban számtalan tevékenység zajlik. Minden élőlény más-más tett végzésébe merül. A Bhagavad-gītāból meg kell tanulnunk, hogy ki Isten, kik az élőlények, mi a prakṛti, mi a kozmikus megnyilvánulás, miképpen irányítja azt az idő, és milyen tetteket végeznek az élőlények.

Šios penkios fundamentalios „Bhagavad-gītos“ tiesos įrodo, kad Aukščiausiasis Dievas – Kṛṣṇa, Brahmanas, aukščiausiasis valdovas, ar Paramātmā (galite vartoti bet kurį jums patinkantį vardą), yra visų didžiausias. Kokybės prasme gyvosios būtybės tapačios su aukščiausiuoju valdovu. Apie tai, kaip Viešpats kontroliuoja visus kosminius materialios gamtos reiškinius, bus aiškinama tolimesniuose „Bhagavad-gītos“ skyriuose. Materiali gamta yra priklausoma, ji veikia pagal Aukščiausiojo Viešpaties valią. Kaip sako Viešpats Kṛṣṇa: māyādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram – „materiali gamta veikia Man vadovaujant.“ Regėdami nuostabą keliančius kosmoso reiškinius, turime žinoti, kad už jų slypi valdovas. Niekas negali atsirasti be kūrėjo ir valdovo. Ignoruoti valdovo egzistavimą tiesiog vaikiška. Pavyzdžiui, vaikui gali atrodyti, kad automobilis – stebuklingas, nes jis rieda netraukiamas arklio ar kito kinkomo gyvulio, bet sveikai protaujantis žmogus supranta automobilio veikimo principą. Jis gerai žino, kad mechanizmą visad valdo žmogus, vairuotojas. Taip ir Aukščiausiasis Viešpats yra kaip vairuotojas – viskas veikia Jam vadovaujant. O jīvas, ar gyvąsias esybes, kaip pastebėsime tolimesniuose „Bhagavad-gītos“ skyriuose, Viešpats pripažįsta neatskiriamomis Savo dalelėmis. Aukso smiltis – irgi auksas, o lašas vandenyno vandens toks pat sūrus kaip ir vandenynas. Taip ir mes – gyvosios esybės, neatskiriamos aukščiausiojo valdovo, īśvaros, arba Bhagavāno, Viešpaties Śrī Kṛṣṇos dalelės, turime visas Aukščiausiojo Viešpaties savybes, tik mažais kiekiais, nes esame mikroskopiniai, pavaldūs īśvaros. Mes bandome kontroliuoti gamtą, antai šiuo metu žmogus mėgina užkariauti kosmosą ir kitas planetas, o polinkį valdyti turime, nes jį turi ir Kṛṣṇa. Nors ir turime polinkį valdyti materialią gamtą, nevalia pamiršti, kad ne mes aukščiausieji valdovai. Tai aiškinama „Bhagavad-gītoje“.

A Bhagavad-gītā kijelenti, hogy az öt alapigazság közül, amelyek fő témáit alkotják, a Legfelsőbb Istenség, azaz Kṛṣṇa, a Brahman, a legfelsőbb irányító vagy a Paramātmā – ki-ki szólítsa úgy, ahogy neki tetszik – a leghatalmasabb. Az élőlények lényegi minőségüket tekintve éppen olyanok, mint a legfelsőbb irányító. Az Úr irányít mindent az anyagi természet univerzumaiban, ahogyan azt majd a Bhagavad-gītā későbbi fejezetei elmondják. Az anyagi természet nem független; a Legfelsőbb Úr felügyeletével működik. Mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram, mondja az Úr Kṛṣṇa. „Ez az anyagi természet az Én irányításom alatt működik.” Ha csodálatos jelenségek tanúi vagyunk a kozmikus természetben, mindig jusson eszünkbe, hogy a kozmikus megnyilvánulás mögött egy irányító áll. Semmi sem nyilvánulhat meg irányítás nélkül. Gyerekes dolog, ha nem veszünk tudomást az irányítóról. Csak egy gyermek gondolkozhat úgy, hogy milyen csodálatos dolog is az autó, hiszen megy anélkül is, hogy ló vagy más állat húzná. A józan ember tudja, hogyan működik az autó motorja, s azzal is tisztában van, hogy a gépezet mögött egy ember áll, a vezető. Ehhez hasonlóan a Legfelsőbb Úr az a vezető, akinek irányítása alatt minden működik. Ahogyan azt a későbbi fejezetekben olvashatjuk, az Úr saját szerves részeinek tekinti a jīvákat, az élőlényeket. A kis aranyrög szintén arany, és az óceán egy csöppje is sós. Ugyanígy amiatt, hogy a legfelsőbb irányító, az īśvara, vagyis Bhagavān, az Úr Śrī Kṛṣṇa szerves részei vagyunk, parányi mennyiségben bennünk, élőlényekben is megtalálható a Legfelsőbb Úr valamennyi tulajdonsága, mert parányi, alárendelt īśvarák vagyunk. Megpróbáljuk uralmunk alá hajtani a természetet, ahogyan manapság a világűrt vagy a bolygókat akarjuk meghódítani. Ez az uralkodásra való hajlam azért van meg bennünk, mert Kṛṣṇában is jelen van. Annak ellenére azonban, hogy megvan bennünk a vágy, hogy uralkodjunk az anyagi természet fölött, tudnunk kell, hogy nem mi vagyunk a legfelsőbb irányító. Erről beszél a Bhagavad-gītā.

Kas yra materiali gamta? Šis klausimas Gītoje irgi atskleistas. Materiali gamta apibūdinama kaip žemesnioji prakṛti, žemesnioji gamta, o gyvosios esybės kaip aukštesnioji prakṛti. Prakṛti yra visada kontroliuojama – ir aukštesnioji, ir žemesnioji. Prakṛti – moteris, ją Viešpats kontroliuoja taip, kaip žmonos veiksmus kontroliuoja vyras. Prakṛti visada priklausoma, pavaldi Viešpačiui, kuris yra dominuojantis subjektas. Ir gyvąsias esybes, ir materialią gamtą valdo ir kontroliuoja Aukščiausiasis Viešpats. Pasak Gītos, gyvosios esybės, nors yra neatskiriamos Aukščiausiojo Viešpaties dalelės, laikytinos prakṛti. Apie tai aiškiai kalbama septintame „Bhagavad- gītos“ skyriuje. Apareyam itas tv anyāṁ prakṛtiṁ viddhi me parām/ jīva- bhūtam – „Materiali gamta yra Mano žemesnioji prakṛti, bet be jos yra ir kita prakṛtijīva-bhūtām, gyvoji esybė.“

Mi az anyagi természet? A Gītā ezt is elmagyarázza, s alsóbbrendű prakṛtinek, alsóbbrendű természetnek nevezi, míg az élőlényt felsőbbrendű prakṛtiként határozza meg. A prakṛti mindig irányítás alatt áll, legyen akár alsóbb-, akár felsőbbrendű. A prakṛti nőnemű, s az Úr irányítása alatt áll, ahogyan a feleség tetteit is a férj irányítja. A prakṛti mindig alárendelt, s az Úr uralkodik felette, aki az uralkodó. Az élőlényeken és az anyagi természeten egyaránt a Legfelsőbb Úr uralkodik, Ő irányítja őket. A Gītā szerint az élőlényeket, annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Úr szerves részei, prakṛtinek kell tekinteni. Ezt a Bhagavad-gītā hetedik fejezete egyértelműen kijelenti. Apareyam itas tv anyāṁ prakṛtiṁ viddhi me parām / jīva-bhūtām: „Ez az anyagi természet az Én alacsonyabb rendű prakṛtim, ám ezen fölül van egy másik prakṛti is: a jīva-bhūtām, az élőlény.”

Materialią gamtą sudaro trys savybės: dorybės guṇa, aistros guṇa ir neišmanymo guṇa. Viršum tų guṇų – amžinasis laikas, o šių gamtos guṇų jungimasis, kontroliuojant ir prižiūrint amžinajam laikui, sukuria veiklą, kuri vadinasi karma. Mes veikiame nuo neatmenamų laikų ir ragaujame tos veiklos vaisius – džiaugiamės arba kenčiame. Tarkime, pavyzdžiui, kad aš – komersantas ir per didelius vargus sumaniu darbu susikroviau nemenką kapitalą. Tokiu atveju galiu mėgautis savo veiklos vaisiais. Bet štai, verslas sužlunga, ir aš netenku visų pinigų – tada man tenka kentėti. Taip ir gyvenime, kiekvienoje jo srityje, mes mėgaujamės savo veiklos rezultatais arba dėl jų kenčiame. Tai vadinasi karma.

Magát az anyagi természetet három kötőerő alkotja: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság. Fölöttük az örök idő áll, s a természet e kötőerőinek kombinációja révén, valamint az örök idő irányítása alatt és hatáskörén belül létrejönnek a tettek, amiket karmának nevezünk. Időtlen idők óta tartanak ezek a tettek, mi pedig vagy élvezzük tetteink gyümölcseit, vagy szenvedünk tőlük. Tegyük fel, hogy valaki üzletember, s fáradságos munkával nagyon okosan tekintélyes bankbetétre tett szert. Ekkor élvező. De ha később a vállalkozásaiban minden pénzét elveszíti, akkor szenved. Így élvezzük mi is tetteink eredményeit az élet minden területén, vagy így szenvedünk azok következményeitől. Ezt nevezik karmának.

Īśvarą (Aukščiausiąjį Viešpatį), jīvą (gyvąją esybę), prakṛti (gamtą), kālą (amžiną laiką) bei karmą (veiklą) – visą tai aiškina „Bhagavad-gītā“. Iš šių penkių tiesų amžinos yra: Viešpats, gyvosios esybės, materiali gamta bei laikas. Prakṛti – nors ir laikina, bet reali. Kai kurie filosofai teigia, kad materialios gamtos apraiška nereali, tačiau „Bhagavad-gītos“, ar vaiṣṇavų filosofijos supratimu taip nėra. Gavęs išraišką pasaulis nėra nerealus, jis – realus, bet laikinas. Jį galima palyginti su debesiu, plaukiančiu dangumi, ar liūčių sezonu, kuris subrandina javus. Pasibaigus liūčių sezonui ir išsisklaidžius debesims, lietaus subrandintos varpos tuoj sudžiūva. Taip pat ir materialus pasaulis: tam tikru metu jis atsiranda, kurį laiką egzistuoja ir po to išnyksta. Taip veikia prakṛti, ir šis ciklas vyksta amžinai. Vadinasi, prakṛti – amžina, negalima teigti, kad ji nereali. Viešpats vadina ją „Manoji prakṛti“. Materiali gamta – atsieta Aukščiausiojo Viešpaties energija, kaip ir gyvosios esybės, kurios irgi yra Viešpaties energija, tik ne atsieta, o amžinai susijusi su Viešpačiu. Taigi Viešpats, gyvoji esybė, materiali gamta ir laikas yra tarpusavyje susiję ir amžini. Tačiau kita tiesa – karma – nėra amžina. Karmos pasekmių ištakos gali siekti nepaprastai tolimą praeitį. Mes patiriame kančią ar džiaugsmą dėl veiklos, kurios pasekmės atlydi mus iš amžių glūdumos, bet mūsų karmos, t.y. veiklos, rezultatus galime pakeisti – tai priklauso nuo mūsų žinojimo lygio. Esame įsitraukę į pačią įvairiausią veiklą ir, be abejo, nežinome, kokios veiklos turėtume imtis, kad išsivaduotume iš jos atoveikio. Tačiau „Bhagavad-gītoje“ ir tai paaiškinta.

A Bhagavad-gītā az īśvaráról (a Legfelsőbb Úrról), a jīváról (az élőlényről), a prakṛtiről (a természetről), a kāláról (az örök időről) és a karmáról (a tettekről) egyaránt beszél. Az öt közül az Úr, az élőlények, az anyagi természet és az idő örökek. A prakṛti megnyilvánulása ideiglenes, ám attól még létező valóság. Egyes filozófusok azt állítják, hogy az anyagi természet megnyilvánulása nem valóságos, ám a Bhagavad-gītā és a vaiṣṇavák filozófiája szerint ez nem így van. A világ megnyilvánulását ők nem tekintik hamisnak, hanem valóságosnak, jóllehet ideiglenesnek. Az égen vonuló felhőhöz vagy a gabonát tápláló esős évszak beköszöntéhez hasonlítják. Amint véget ér az esős évszak, s amint eltűnnek a felhők, a termés, melyet az eső táplált, elszárad. Ez az anyagi megnyilvánulás szintén létrejön bizonyos időközönként, egy darabig fennmarad, majd eltűnik. Így működik a prakṛti. Ez a körforgás azonban örökké tart, ezért a prakṛti örök, s nem hamis. Az Úr úgy beszél róla, hogy „az Én prakṛtim”. Ez az anyagi természet a Legfelsőbb Úr különálló energiája, s az élőlények szintén a Legfelsőbb Úr energiáját alkotják, de nem különállóak, hanem örök kapcsolatban állnak Vele. Az Úr, az élőlény, az anyagi természet és az idő tehát mind kapcsolatban állnak egymással, s mindegyikük örök. Az ötödik tényező, a karma azonban nem örök. A karma visszahatásai valójában nagyon régóta érvényesülnek. Időtlen idők óta élvezzük tetteink eredményeit vagy szenvedünk azoktól, de tetteink, azaz karmánk következményein változtathatunk, s ez mindössze tudásunk tökéletességén múlik. Számtalanféle cselekedetet végrehajtunk, de azt sajnos nem tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy megszabaduljunk e tettek okaitól és következményeitől. A Bhagavad-gītā ezt is elmagyarázza.

Īśvara, Aukščiausiasis Viešpats, pagal Savo padėtį – aukščiausioji sąmonė. Jīvos, t.y. gyvosios esybės, neatskiriamos Aukščiausiojo Viešpaties dalelės, irgi turi sąmonę. Ir gyvoji esybė, ir materiali gamta skiriamos prie prakṛti, Aukščiausiojo Viešpaties energijos, bet iš jų tik jīvai yra būdinga sąmonė. Kita prakṛti – nesąmoninga. Tuo jos ir skiriasi. Todėl jīva-prakṛti vadinama aukštesniąja energija, nes jīvos sąmonė analogiška Viešpaties sąmonei. Tačiau Viešpaties sąmonė – aukščiausia ir nevalia kalbėti apie tai, kad jīva, gyvoji esybė, turi aukščiausią sąmonę. Kad ir kokia tobula būtų gyvoji būtybė, ji negali turėti aukščiausios sąmonės. Todėl teorija, teigianti, jog tai įmanoma – klaidinga. Taip, gyvoji būtybė turi sąmonę, tačiau toji sąmonė nėra nei tobula, nei aukščiausia.

Az īśvara, a Legfelsőbb Úr helyzetét a legfelsőbb tudat jellemzi. A jīvák, vagyis az élőlények a Legfelsőbb Úr szerves részei, ezért szintén rendelkeznek tudattal. Az élőlényről és az anyagi természetről egyaránt azt tartják, hogy prakṛti, vagyis a Legfelsőbb Úr energiája, ám a kettő közül az egyiknek, a jīvának van tudata, míg a másiknak nincs. Ez a különbség közöttük. A jīva-prakṛtit éppen ezért felsőbbrendűnek nevezik, mert a jīva az Úréhoz hasonló tudattal rendelkezik. Az Úr tudata azonban a legfelsőbb rendű tudat, és senkinek sem szabad azt állítania, hogy a jīva, az élőlény szintén ilyen legfelsőbb rendű tudatot mondhat a magáénak. Tökéletessége egyetlen szintjén sem rendelkezhet e legfelsőbb rendű tudattal, s az az elmélet, mely szerint rendelkezhet vele, nagyon félrevezető. Van tudata, de az nem tökéletes és nem a legfelsőbb rendű.

Jīvos ir īśvaros skirtingumas, apie kurį kalbame, bus aptartas tryliktame „Bhagavad-gītos“ skyriuje. Viešpats yra kṣetra-jña, t.y. Jis kaip ir gyvoji būtybė yra sąmoningas, tačiau gyvosios esybės sąmonė išplitusi tik savame kūne, o Viešpaties sąmonė apima visus kūnus. Viešpats gyvena visų gyvųjų būtybių širdyse, todėl Jis žino kiekvienos konkrečios jīvos mintis ir jausmus. Mums nevalia to pamiršti. Be to, knygoje aiškinama, kad Paramātmā, Aukščiausiasis Dievo Asmuo, glūdi kiekvieno širdyje kaip iśvara – valdovas, ir nurodo, kaip gyvajai esybei veikti pagal jos pačios troškimus. Gyvoji esybė pamiršta, ką turi veikti. Iš pradžių ji nutaria atlikti tam tikrą veiksmą, o vėliau susipainioja savo susikurtos karmos atoveikiuose. Palikusi vieną kūną, ji persikelia į kitą lygiai taip, kaip mes užsivelkame ir nusimetame drabužius. Keliaudama iš vieno kūno į kitą, siela kenčia ankstesnės savo veiklos atoveikius. Pakeisti veiklos pobūdį gyvoji būtybė gali tiktai pasiekusi dorybės guṇą, būdama sveiko proto, suvokdama, kokios veiklos privalo imtis. Jeigu jai tai pavyksta, tuomet gali pasikeisti visi jos ankstesnės veiklos atoveikiai. Vadinasi, karma neamžina. Todėl mes ir teigiame, jog iš penkių tiesų (īśvara, jīva, prakṛti, laikas ir karma) amžinos yra keturios pirmosios, o karma – laikina.

A jīva és az īśvara közötti különbséget a Bhagavad-gītā tizenharmadik fejezete tárgyalja. Az Úr kṣetra-jña, azaz van tudata, akárcsak az élőlénynek, de míg az élőlény tudata csak a saját testén belül működik, addig az Úr tudata valamennyi testre kiterjed. Mivel minden élőlény szívében jelen van, ismeri minden egyes élőlény pszichikai állapotát. Ezt sohase felejtsük el. A Bhagavad-gītā azt is kifejti, hogy a Paramātmā, az Istenség Legfelsőbb Személyisége īśvaraként, vagyis irányítóként ott van minden élőlény szívében, s vágyainak megfelelően irányítja őt tetteiben. Az élőlény elfelejti, mit kell tennie. Először eldönti, hogyan akar cselekedni, majd belebonyolódik saját karmájának okaiba és következményeibe. Miután egyik testét elhagyja, egy másikba kerül, éppúgy, ahogyan ruhánkat vesszük le és fel. Miközben a lélek ekképpen vándorol, korábbi cselekedeteinek hatásaitól és visszahatásaitól szenved. E tetteken akkor lehet változtatni, amikor az élőlény a jóság kötőerejének hatása alatt áll, amikor józan, s megérti, hogyan kell cselekednie. Ha így tesz, megváltoztathatja valamennyi előző tettének hatását és visszahatását. A karma tehát nem örök. Ezért mondtuk, hogy az öt tényező (az īśvara, a jīva, a prakṛti, az idő és a karma) közül a négy első örök, míg a karma nem az.

Īśvara, turintis aukščiausią sąmonę, gyvai esybei tapatus tuo, kad ir Viešpaties, ir gyvosios esybės sąmonė – transcendentinė. Būtų klaidinga manyti, kad sąmonė atsirado materijos jungimosi procese. Tai – klaidinga idėja. „Bhagavad-gītā“ atmeta teoriją, jog sąmonė išsivystė iš tam tikromis sąlygomis besijungiančių materijos pradmenų. Kaip spalvotas stiklas nudažo kokia nors spalva pro jį krintančią šviesą, taip materialių sąlygų apdangalas iškreipia sąmonę; tačiau Viešpaties sąmonei materija nedaro jokios įtakos. Viešpats Kṛṣṇa sako: mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ. Viešpačiui nužengus į materialią visatą, materija Jo sąmonei nedaro jokios įtakos. Jeigu materija veiktų Viešpatį, Jis negalėtų kalbėti apie tuos transcendentinius dalykus, kuriuos apreiškė „Bhagavad-gītoje“. Su materijos užteršta sąmone apie transcendentinį pasaulį negalėsi ničnieko pasakyti. Taigi Viešpats neužsiteršia materija. O mūsų sąmonė šiuo momentu yra užteršta. „Bhagavad-gītā“ moko, kad turime valyti materijos suterštą sąmonę. Kai sąmonė taps tyra, mūsų poelgiai derinsis su īśvaros valia, ir tai padarys mus laimingus. Netiesa, kad mes turime visiškai atsisakyti veiklos, veikiau turime ją gryninti. Gryna veikla vadinama bhakti. Iš pirmo žvilgsnio bhakti veikla panaši į bet kurią kitą, tačiau iš tikrųjų ji – švari. Nenusimanančiam žmogui bhakto veiksmai ir darbai gali būti panašūs į įprastą veiklą, tačiau toks menką žinių kraitį turintis žmogus tiesiog nežino, kad Viešpaties ir Jo bhaktų poelgių nesutepa negryna sąmonė, t.y. materija. Jie transcendentalūs trims materialios gamtos guṇoms. Tačiau mes turime žinoti, jog dabar mūsų sąmonė yra užteršta.

A legfelsőbb rendű tudattal rendelkező īśvara hasonló az élőlényhez abban az értelemben, hogy Neki és az élőlénynek egyaránt transzcendentális tudata van. A tudat nem az anyagi elemek kombinációjának következtében jön létre. Ez egy téves elképzelés. Azt az elméletet, miszerint a tudatot az anyagi elemek bizonyosfajta vegyülése által teremtett feltételek hozzák létre, a Bhagavad-gītā elveti. Az anyagi burkolat talán torzítva tükrözi a tudatot, mint ahogyan a színes üvegen át érkezett fény tükörképe is színesnek látszik, az Úr tudatára azonban nincs hatással az anyag. Az Úr Kṛṣṇa azt mondja: mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ. Amikor alászáll az anyagi világba, tudatát az anyag nem befolyásolja. Ha az anyag hatással lenne Rá, nem lenne alkalmas arra, hogy transzcendentális témákról beszéljen, ahogyan azt a Bhagavad-gītāban teszi. Akinek tudatát az anyag beszennyezi, az nem képes a transzcendentális világról beszélni. Egyszóval az Urat nem szennyezi be az anyag. A mi tudatunk azonban jelen pillanatban valóban anyaggal fertőzött. A Bhagavad-gītā arra tanít, hogy meg kell tisztítanunk anyaggal fertőzött tudatunkat. Tiszta tudatban az īśvara vágyával összhangban fogunk cselekedni, s ez boldoggá tesz majd bennünket. Nem arról van szó, hogy abba kell hagynunk minden cselekvést, hanem arról, hogy meg kell tisztítanunk tetteinket. A megtisztított cselekedeteket bhaktinak nevezik, s bár egyszerű, hétköznapi tetteknek tűnnek, mégis mentesek a szennyeződéstől. A tudatlan talán úgy látja, hogy a bhakta ugyanúgy cselekszik, mint bármelyik közönséges halandó, ám az ilyen csekély értelmű ember nem tudja, hogy az ő tetteit – és az Úréit – nem szennyezi be a tisztátalan tudat vagy az anyag. Mindketten transzcendentálisan a természet három kötőereje fölött állnak. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy a mi tudatunk jelenleg szennyezett tudat.

Kai mus yra užteršusi materija, vadinamės „sąlygotomis sielomis“. Mūsų sąmonę iškreipia įspūdis, kad „aš – materialios gamtos padarinys“. Tai vadinama „klaidinga savimone“. Tas, kuris mąsto kūniškomis kategorijomis, nesuvokia savo padėties. „Bhagavad-gītā“ buvo išsakyta siekiant padėti žmogui atsikratyti kūniškos būties sampratos. Arjuna imasi neišmanėlio vaidmens norėdamas, kad Viešpats suteiktų šį žinojimą. Reikia atsikratyti kūniškos būties sampratos, transcendentalistui – tai pirmiausias uždavinys. Kas nori būti laisvas, nori išsivaduoti, tas visų pirma privalo patirti, jog jis nėra materialus kūnas. Išsivaduoti, pasiekti mukti – tai nepriklausyti nuo materialios sąmonės. „Śrīmad-Bhāgavatam“ pateikiamas išsivadavimo apibrėžimas. Muktir hitvānyathā-rūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ: pasiekti mukti – tai „išsikovoti nepriklausomybę nuo materialaus pasaulio suterštos sąmonės ir grįžti į gryną sąmoningumą“. Visi „Bhagavad-gītos“ pamokymai yra skirti tam, kad pažadinti tyrą sąmonę. Todėl ir baigiamoje Gītos pamokymų dalyje mes girdime, kaip Krṣṇa klausia Arjunos, ar jis jau atgavo tyrą sąmonę. Turėti išgrynintą sąmonę – reiškia veikti pagal Viešpaties nurodymus. Tokia yra „išgrynintos sąmonės“ sąvokos esmė. Mes turime sąmonę, nes esame neatskiriamos Aukščiausiojo Viešpaties dalelės, tačiau mums visada gresia pavojus pakliūti žemesniųjų gamtos guṇų įtakon. Viešpačiui toks pavojus negresia, nes Jis – Aukščiausiasis. Tuo Aukščiausiasis Viešpats ir skiriasi nuo mažų individualių sielų.

Amikor az anyag beszennyez bennünket, létünk feltételekhez van kötve. A hamis tudat akkor nyilvánul meg, amikor azt hisszük, hogy az anyagi természettől származunk. Ezt nevezik hamis én-tudatnak. Aki a testi felfogásban merül el, nem értheti valódi helyzetét. A Bhagavad-gītāt az Úr azért beszélte el, hogy megszabadítsa az embereket a testi életfelfogástól. Arjuna belehelyezkedett ebbe az állapotba, hogy meghallgathassa az Úr tanítását. Meg kell válnunk a testi életfelfogástól – ez a transzcendentalisták első feladata. Aki szabad akar lenni, aki fel akar szabadulni, annak legelőször azt kell megtanulnia, hogy nem azonos az anyagi testével. A mukti, a felszabadulás azt jelenti, hogy megválunk az anyagi tudattól. A Śrīmad-Bhāgavatam szintén meghatározza, mi a felszabadulás: muktir hitvānyathā-rūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ. A mukti nem más, mint megtisztulni ennek az anyagi világnak a szennyes tudatától és szert tenni a tiszta tudatra. A Bhagavad-gītā minden utasításának az a célja, hogy felébressze ezt a tiszta tudatot. Éppen ezért a Gītā tanításának végén azt olvashatjuk, hogy Kṛṣṇa arról kérdezi Arjunát, tiszta-e már a tudata. A megtisztult tudat azt jelenti, hogy az ember az Úr utasításai alapján cselekszik. Ez a tiszta tudat lényege. Mint az Úr szerves részei, tudattal mindig rendelkezünk, ám nagyon könnyen az alacsonyabb rendű kötőerők befolyása alá kerülünk. Ez azonban az Úrral, aki a Legfelsőbb, sohasem történhet meg. Ez a különbség a Legfelsőbb Úr és a parányi egyéni lelkek között.

Kas yra toji sąmonė? Sąmonė – tai suvokimas, kad „aš esu“. O kas tasai „aš“? Turint užterštą sąmonę, „aš esu“ reiškia „aš – valdovas to, ką regiu aplink“ ir „aš – besimėgaujantis subjektas“. Gyvenimo ratas sukasi, nes kiekviena gyvoji būtybė galvoja esanti materialaus pasaulio valdovė bei kūrėja. Materiali sąmonė turi dvi psichines savybes: viena – žmogus mano „aš kūrėjas“, kita – „aš besimėgaujantis subjektas“. Bet iš tiesų ir kūrėjas, ir besimėgaujantis subjektas yra Aukščiausiasis Viešpats, o gyvoji esybė, kaip neatskiriama Aukščiausiojo Viešpaties dalelė, nėra nei kūrėja, nei besimėgaujantis subjektas, ji tik talkina Viešpačiui. Ji – sukurta, ir ji – džiaugsmo objektas. Pavyzdžiui, mechanizmo dalis dalyvauja bendrame mechanizmo darbe, o kūno organas – bendroje organizmo veikloje. Rankos, kojos, akys ir t.t. – kūno dalys, jos negali pačios pasisotinti. Skrandis – gali. Kojos neša kūną, rankos ima maistą, dantys jį kramto. Visos kūno dalys darniai rūpinasi skrandžiu, nes skrandis – svarbiausias organas, maitinantis visą kūno struktūrą. Todėl viskas atiduodama skrandžiui. Medis gauna maisto, kai mes laistome jo šaknis, kūnas pasisotina, kai pripildomas skrandis; kad kūnas būtų sveikas, visos jo dalys, kartu veikdamos, turi tiekti maistą skrandžiui. Taip ir mūsų, pavaldžių gyvųjų būtybių, paskirtis – sutartinai teikti džiaugsmą Aukščiausiajam Viešpačiui, besimėgaujančiam subjektui ir kūrėjui. Toks bendradarbiavimas visiems mums naudingas, kaip naudingas visoms kūno dalims į skrandį patekęs maistas. Jei pirštai sumanytų pasmaguriauti patys, užuot atidavę maistą skrandžiui, jiems ničnieko neišeitų. Centrinė kūrinijos figūra ir besimėgaujantis subjektas – Aukščiausiasis Viešpats, o gyvosios esybės tėra Jo talkininkės. Tarpininkaudamos jos patiria pasitenkinimą. Ryšys tarp Aukščiausiojo Viešpaties ir gyvosios būtybės yra toks, koks jis būna tarp šeimininko ir tarno. Jei visiškai patenkintas šeimininkas, patenkintas ir tarnas. Analogiškai, nors gyvosioms esybėms ir būdingas sugebėjimas kurti bei mėgautis materialiu pasauliu, kurį jos perėmė iš Aukščiausiojo Viešpaties, suteikusio išraišką kosminiam pasauliui, tenkinamas turi būti Aukščiausiasis Viešpats.

Mi is ez a tudat? Annak a tudata, hogy „vagyok”. S ki vagyok? A fertőzött tudat állapotában a „vagyok” azt jelenti: „Én vagyok az ura mindannak, amit látok. Én vagyok az élvező.” Ezt a világot az tartja mozgásban, hogy minden élőlény azt hiszi, ő az anyagi világ ura és teremtője. Az anyagi tudat lélektanilag két részből áll. Az egyik az „én vagyok a teremtő”, a másik az „én vagyok az élvező” gondolkodás. A valóságban azonban a Legfelsőbb Úr a teremtő és az élvező, s az élőlény, mivel a Legfelsőbb Úr szerves része, nem a teremtő és nem az élvező, csupán együttműködik az Úrral; ő a teremtett és ő az élvezet tárgya. A gépalkatrészek például együttműködnek a géppel, a testrészek pedig a testtel. A kar, a láb, a szem mind részei a testnek, de valójában nem ők az élvezők. Az élvező a gyomor. A láb viszi a testet, a kéz beszerzi az ételt, a fogak megrágják, s ily módon minden testrész a gyomor kielégítésén fáradozik, mert az látja el legfőképpen energiával az egész szervezetet. Mindent a gyomor kap tehát. A fát a gyökér öntözésével tápláljuk, a testet pedig azzal, hogy enni adunk a gyomornak, mert ha meg akarjuk őrizni a test egészségét, a testrészeknek együtt kell működniük a gyomor táplálásában. Ehhez hasonlóan a Legfelsőbb Úr a teremtő és az élvező, s nekünk, alárendelt élőlényeknek az a feladatunk, hogy közös erővel örömet szerezzünk Neki. Ez az együttműködés valójában segíteni fog rajtunk, mint ahogyan a gyomorba juttatott étel is segíti a többi testrészt. Ha az ujjak elhatároznák, hogy többé nem adják az ételt a gyomornak, hanem megtartják maguknak, végül nagyon csalódnának. A teremtés és az élvezet középpontjában a Legfelsőbb Úr áll, az élőlények pedig együttműködnek Vele, s ez okoz nekik élvezetet. Kapcsolatuk az úr és szolgája viszonyához is hasonlít: ha az úr teljesen elégedett, szolgája is örül. A hajlam, hogy teremtővé váljon és élvezze az anyagi világot, jelen van az élőlényben, mert jelen van a Legfelsőbb Úrban, a megnyilvánult kozmikus világ teremtőjében is, de akkor is a Legfelsőbb Úr az, akinek örömet kell szereznünk.

Taigi iš „Bhagavad-gītos“ sužinosime, kad išbaigtą visumą sudaro aukščiausiasis valdovas, pavaldžios gyvosios esybės, materialus kosmosas, amžinas laikas bei karma, arba veikla. Tekstas aiškina visas šias tiesas, kurios kartu paėmus sudaro išbaigtą visumą, ir toji išbaigta visuma vadinasi Aukščiausioji Absoliuti Tiesa. Išbaigta visuma ir išbaigta Absoliuti Tiesa – tai išbaigtas Dievo Asmuo, Śrī Kṛṣṇa. Visas apraiškas sukuria skirtingos Jo energijos. Jis Pats yra išbaigta visuma.

A Bhagavad-gītāban azt olvashatjuk, hogy a teljes egész a legfelsőbb irányítóból, az Általa irányított élőlényekből, a kozmikus megnyilvánulásból, az örök időből és a karmából, a cselekedetekből áll. A Gītā mindezt sorra elmagyarázza majd. E tényezők összessége alkotja a teljes egészet, melyet a Legfelsőbb Abszolút Igazságnak neveznek. A teljes egész és a teljes Abszolút Igazság nem más, mint Isten Személyének a teljessége, Śrī Kṛṣṇa. Minden megnyilvánulás az Ő különféle energiáinak köszönhető. Ő valóban a teljes egész.

Gītoje toliau kalbama, jog beasmenis Brahmanas taip pat yra pavaldus išbaigtam Aukščiausiajam Asmeniui (brahmaṇo hi pratiṣṭhāham). Brahmanas, kaip plačiau aiškina „Brahma-sūtra“, yra tarsi saulės spinduliai. Beasmenis Brahmanas – tai Aukščiausiojo Dievo Asmens švytintys spinduliai. Beasmenio Brahmano, kaip ir Paramātmos, pažinimas neatveria pilno absoliučios visumos vaizdo. Iš penkiolikto skyriaus sužinosime, kad Aukščiausiojo Dievo Asmens, Puruṣottamos, pažinimas pranoksta tiek beasmenio Brahmano, tiek Paramātmos pažinimą, kuris irgi yra nepilnas. Aukščiausiasis Dievo Asmuo yra vadinamas sad-cid-ānanda-vigraha. „Brahma-saṁhitā“ prasideda tokiais žodžiais: īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ/ anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam. „Govinda, Kṛṣṇa, yra visų priežasčių priežastis. Jis – pirminė priežastis, įkūnijanti amžiną būtį, žinojimą bei palaimą.“ Beasmenio Brahmano pažinimas atskleidžia Viešpaties sat (amžinybės) aspektą. O Paramātmos pažinimas – tai sat-cit (amžino žinojimo) aspekto pažinimas. Tiktai pažinus Dievo Asmenį, Kṛṣṇą, pažįstami visi transcendentiniai aspektai: sat, cit ir ānanda (amžinybė, žinojimas ir palaima), įkūnijami išbaigto vigrahos (pavidalo).

A Gītā azt is elmondja, hogy a személytelen Brahman szintén alárendelt helyzetben van a teljes Legfelsőbb Személlyel szemben (brahmaṇo hi pratiṣṭhāham). A Brahma-sūtra a Brahmant érzékletesen a nap sugaraihoz hasonlítja. A személytelen Brahman nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ragyogó sugárzása. A személytelen Brahmanban nem lehet teljes tudatosságot nyerni az abszolút egészről, s ugyanez mondható el a Paramātmā felismeréséről is. A tizenötödik fejezetben láthatjuk majd, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Puruṣottama felette áll mind a személytelen Brahmanról, mind a Paramātmāról való részleges tudatosságnak. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét sac-cid-ānanda-vigrahának nevezik. A Brahma-saṁhitā a következő szavakkal kezdődik: īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ / anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam. „Govinda, Kṛṣṇa minden ok oka. Ő az elsődleges ok, és teste maga az öröklét, a tudás és a gyönyör.” A személytelen Brahmanról való tudatossággal az Ő sat (öröklét), a Paramātmāról való tudatossággal pedig sat-cit (örök tudás) arculatáról válunk tudatossá. Amikor azonban Kṛṣṇáról, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről vagyunk tudatossá, akkor valamennyi transzcendentális aspektusa – sat, cit és ānanda (öröklét, tudás és gyönyör) – tudatosul bennünk egyetlen teljes vigrahában (formában).

Menkos nuovokos žmonėms Aukščiausioji Tiesa atrodo beasmenė. Tačiau visi Vedų raštai liudija, kad Aukščiausioji Tiesa – transcendentinė asmenybė. Nityo nityānāṁ cetanaś cetanānāṁ („Kaṭha Upaniṣada“ 2.2.13). Kaip mes, gyvosios būtybės, esame individualios asmenybės, taip ir Aukščiausioji Absoliuti Tiesa galiausiai yra asmenybė, o Dievo Asmens pažinimas atskleidžia visus Jo išbaigto pavidalo transcendentinius aspektus. Išbaigta visuma nėra beformė. Jei Dievo Asmuo – beformis arba už ką nors menkesnis, tai Jis negali būti išbaigta visuma. Išbaigta visuma privalo apimti visa, kas prieinama mūsų patyrimui, ir tai, kas nepatiriama. Antraip ji nebus išbaigta.

A csekély értelmű emberek személytelennek vélik a Legfelsőbb Igazságot, holott Ő egy transzcendentális személy. Ezt minden védikus írás megerősíti. Nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām (Kaṭha-upaniṣad 2.2.13). Ahogyan mi mindannyian különálló élőlények vagyunk, s rendelkezünk egyéniséggel, úgy végső soron a Legfelsőbb Abszolút Igazság is egy személy. Az Istenség Személyiségéről való teljes tudatosság valamennyi transzcendentális arculatának megismerését jelenti az Ő teljes formájában. A teljes egész nem forma nélküli. Ha az lenne, vagyis ha kevesebb lenne, mint bármi más, akkor nem lehetne a teljes egész. A teljes egésznek rendelkeznie kell mindazzal, ami tapasztalatainkon belül és azokon túl létezik, másképp nem lehet teljes.

Išbaigtos visumos, Dievo Asmens, galios neribotos (parāsya śaktir vividhaiva śrūyate). „Bhagavad-gītoje“ taip pat aiškinama, kaip Kṛṣṇa veikia panaudodamas Savo skirtingas galias. Reiškinių, arba materialus pasaulis, kuriame gyvename, irgi pats sau išbaigtas, nes dvidešimt keturi pradmenys (jų laikino pasireiškimo rezultatas, sāṅkhyos filosofijos supratimu, ir yra mūsų materiali visata) tobulai pritaikyti tiekti visus būtinus resursus, reikalingus visatai palaikyti ir egzistuoti. Visatoje nėra nei pertekliaus, nei trūkumo. Ši apraiška turi aukščiausios visumos energijos nustatytą egzistavimo trukmę, ir kai baigsis jai skirtas laikas, ji bus sunaikinta pagal tobulą išbaigtos visumos tvarką. Mažiems išbaigtiems vienetams, t.y. gyvosioms esybėms, sudarytos puikiausios sąlygos pažinti visumą, o visi netobulumai matomi dėl nepilno visumos pažinimo. Taigi į „Bhagavad-gītą“ sudėta visa Vedų išmintis.

A teljes egésznek, az Istenség Személyiségének számtalan energiája van (parāsya śaktir vividhaiva śrūyate). A Bhagavad-gītā azt is elmagyarázza, hogyan cselekszik Kṛṣṇa különféle energiáin keresztül. Ez a jelenségvilág, vagy más néven anyagi világ, amelyben élünk, szintén önmagában teljes, mert a huszonnégy elem – amelynek ideiglenes megnyilvánulása a sāṅkhya filozófia szerint nem más, mint ez az anyagi univerzum – tökéletesen biztosítani tudja mindazt, amire az univerzum fennmaradásához és létezéséhez szükség van. Semmi sem fölösleges, és semmiben sincs hiány. E megnyilvánulás csupán adott ideig létezik, amit a legfelsőbb egész energiája határoz meg, s amikor ez az idő lejár, a teljes egész tökéletes elrendezéséből ezek az ideiglenes megnyilvánulások mind megsemmisülnek. A parányi teljes egységeknek, az élőlényeknek megadatott a teljes lehetőség, hogy megértsék és megtapasztalják a teljességet, s csupán amiatt tapasztalnak mindenféle nem-teljességet, mert nem rendelkeznek tökéletes tudással a teljességről. A Bhagavad-gītā a védikus bölcselet teljes ismeretanyagát tartalmazza.

Visas Vedų žinojimas yra tobulas ir be klaidų, tai pripažįsta kiekvienas induistas. Pavyzdžiui, karvės mėšlas – gyvulio išmatos; pagal smṛti, Vedų nurodymą, prisilietus prie gyvulio išmatų reikia išsimaudyti, kad apsivalytum. Tačiau karvės mėšlą Vedų raštai laiko valančia priemone. Šiuo atveju galima įžvelgti prieštaravimą, tačiau šį nurodymą turime pripažinti, nes taip sako Vedos, ir mes neapsiriksime. Šiuolaikinis mokslas iš tiesų įrodė, kad karvės mėšlas pasižymi antiseptinėmis savybėmis. Taigi Vedų žinojimas tobulas, nes yra aukščiau bet kokių abejonių ir klaidų, o „Bhagavad- gītā“ – tai viso Vedų žinojimo esmė.

A védikus tudás teljes mértékben tévedhetetlen, s a hinduk tökéletesnek és kétségbevonhatatlannak tekintik. A tehéntrágya például egy állat ürüléke, és a smṛti, azaz a védikus parancsolatok szerint ha valaki állati ürülékhez ér, meg kell fürödnie, hogy megtisztuljon. Ám a védikus írások a tehéntrágyáról azt tartják, hogy tisztító hatása van. Ez ellentmondásosnak tűnhet, mégis elfogadjuk, mert védikus parancsolat, melyet követve nem hibázhatunk. A modern tudomány azóta bebizonyította, hogy a tehéntrágya számos fertőtlenítő tulajdonsággal rendelkezik. A védikus tudomány tehát teljes, mert minden kétség és hiba fölött áll, a Bhagavad-gītā pedig nem más, mint a teljes védikus tudomány lényege.

Vedų žinojimas įgyjamas ne tyrinėjimo būdu. Mūsų tiriamasis darbas netobulas, nes atliekamas netobulomis juslėmis. Mes turime perimti tobulą žinojimą, kuris, „Bhagavad-gītos“ tvirtinimu, perduodamas mums per paramparą (mokinių seką). Jį įgyti reikia iš patikimo šaltinio – asmenybės, kuri priklauso paramparai, prasidedančiai aukščiausiu dvasiniu mokytoju, Pačiu Viešpačiu, iš kurio žinojimas keliauja dvasinių mokytojų seka. Arjuna, Viešpaties Śrī Kṛṣṇos mokinys, sutinka su visais savo mokytojo žodžiais nesiginčydamas. Negalima dalį „Bhagavad-gītos“ teiginių pripažinti, o dalį atmesti. „Bhagavad-gītą“ reikia priimti jos neinterpretuojant, nebraukant ir be savavališkų pataisymų. Gītą reikia laikyti tobuliausiai Vedų žinojimą perteikiančiu veikalu. Vedų žinojimas yra gautas iš transcendentinių šaltinių, pirmąjį jų žodį ištarė Pats Viešpats. Viešpaties žodžiai – apauruṣeya, t.y. jie skiriasi nuo materialaus pasaulio gyventojo, turinčio keturias ydas, žodžių. Pirma jo yda – jis būtinai klysta. Antra – iliuzija neišvengiamai jam daro įtaką, trečia – jis linkęs apgaudinėti kitus, ketvirta – jis ribojamas netobulų juslių. Neatsikračius šių keturių netobulumų, neįmanoma perduoti tobulos informacijos, kurią suteikia visa apimantis žinojimas.

A védikus tudás nem kutatómunka eredménye. Kutatásunk tökéletlen, hiszen tökéletlen érzékekkel vizsgáljuk a dolgokat. Azt a tökéletes tudást kell elfogadnunk, amely – ahogyan azt a Bhagavad-gītā elmondja – a paramparān (a tanítványi láncon) keresztül száll alá. Tudásra a megfelelő forrásból, a tanítványi láncolattól kell szert tennünk, amely a legfőbb lelki tanítómesterrel, magával az Úrral kezdődik, s lelki tanítómesterek során át jut el hozzánk. Arjuna, az Úr Śrī Kṛṣṇa tanítványa az Úr minden szavát ellentmondás nélkül elfogadja. Nem szabad, hogy az ember a Bhagavad-gītānak csupán egyes részeit fogadja el, a többit meg elutasítsa. Ez nem helyes. A Bhagavad-gītāt minden belemagyarázás és kihagyás nélkül, saját önkényes véleményünket mellőzve kell elfogadnunk, a védikus tudomány legtökéletesebb leírásaként. A védikus tudás transzcendentális forrásból érkezik hozzánk, s az első szavakat maga az Úr ejtette ki. Az Úr szavait apauruṣeyának nevezik, ami azt jelenti, hogy nem a négy tökéletlenség megfertőzte e világi emberektől származnak. Egy materialista ember 1. biztos, hogy hibákat követ el, 2. számtalan illuzórikus elképzelés hatása alatt áll, 3. hajlamos arra, hogy másokat becsapjon, és 4. tökéletlen érzékei korlátokhoz kötik. Akire e négy hiányosság jellemző, az nem adhat tökéletes felvilágosítást a mindent átfogó tudásról.

Vedų žinojimą perteikė ne tokios netobulos gyvosios esybės. Tas žinojimas buvo perkeltas į pirmosios sukurtos gyvosios būtybės, Brahmos, širdį, o Brahmā savo ruožtu jį paskleidė sūnums bei mokiniams tokį, kokį gavo iš Viešpaties. Viešpats yra pūrṇam – absoliučiai tobulas, ir Jam materialios gamtos dėsniai negali daryti jokios įtakos. Todėl žmogui turėtų pakakti išminties suprasti, kad Viešpats – vienintelis viso to, kas yra visatoje, savininkas, pirminis kūrėjas, sukūręs ir Brahmą. Vienuoliktame skyriuje į Viešpatį kreipiamasi žodžiu prapitāmaha, nes žodžiu pitāmaha – prosenis, kreipiamasi į Jo sukurtąjį Brahmą. Taigi mums nepriklauso niekas, galime imti tiktai tuos daiktus, kuriuos Viešpats skiria mums kaip mūsų pragyvenimui skirtą dalį.

A védikus tudás nem ilyen tökéletlen élőlényektől származik. Ezt a tudományt az Úr az első teremtett élőlény, Brahmā szívébe juttatta, aki úgy adta azt tovább fiainak és tanítványainak, amikor rá került a sor, ahogyan eredetileg az Úr átadta neki. Az Úr pūrṇam, teljesen tökéletes, s lehetetlen, hogy az anyagi világ törvényeinek hatása alá kerüljön. Az embernek kellőképpen okosnak kell lennie ahhoz, hogy megértse: a világegyetemben az Úr a kizárólagos tulajdonosa mindennek, s Ő az eredeti teremtő, aki Brahmāt megteremtette. A tizenegyedik fejezetben Arjuna prapitāmahának szólítja az Urat, mert Brahmāt pitāmahának, nagyatyának szokták nevezni, s az Úr a nagyatya teremtője. Senki se állítsa tehát, hogy bárminek is a tulajdonosa. Csak azokat a dolgokat szabad elfogadnunk, melyeket az Úr a létfenntartásunk érdekében biztosít számunkra.

Yra daug pavyzdžių, kaip mes turėtume naudotis tuo, ką mums skiria Viešpats. Apie tai taip pat pasakojama „Bhagavad-gītoje“. Iš pradžių Arjuna nutarė, kad Kurukṣetros mūšyje jam kautis nedera. Toks buvo jo savarankiškas sprendimas. Arjuna pareiškė Viešpačiui negalėsiąs džiaugtis karalyste, įgyta giminaičių kraujo kaina. Toks sprendimas buvo padiktuotas kūno, nes kūną jis laikė pačiu savimi, o tuos, kurie susiję su kūnu – savo broliais, sūnėnais, pusbroliais, seneliais ir t.t. Vadinasi, jis norėjo patenkinti savo kūniškus poreikius. Viešpats paskelbė „Bhagavad-gītą“, norėdamas pakeisti tokį Arjunos požiūrį. Galų gale Arjuna ryžosi kovoti vadovaujamas Viešpaties; jis tarė: kariṣye vacanaṁ tava – „Nuo šiol veiksiu paklusdamas Tavo žodžiui.“

Számtalan példa van arra, hogyan használhatjuk fel mindazt, amit az Úr nekünk szánt. A Bhagavad-gītā erről is beszél. Arjuna kezdetben úgy határozott, hogy nem fog harcolni a kurukṣetrai csatában – ez saját döntése volt. Elmondta az Úrnak, hogy nem tudná élvezni a királyságot rokonai megölése után. Arjuna a testi én-tudat alapján döntött így, mert azt hitte, azonos a testével, s hogy a testi rokonai valóban a testvérei, unokatestvérei, sógorai, nagyatyái és így tovább; egyszóval teste követeléseinek akart eleget tenni. Az Úr azért mondta el neki a Bhagavad-gītāt, hogy megváltoztassa a szemléletét, s végül Arjuna valóban elszánta magát arra, hogy utasításait követve fegyvert fogjon. Kariṣye vacanaṁ tava: „Szavaid szerint fogok cselekedni” – mondta.

Žmonės materialiame pasaulyje turėtų gyventi ne tam, kad rietųsi kaip katės ir šunys. Žmonėms turi pakakti išminties, kad jie suprastų žmogaus gyvenimo svarbą ir nesielgtų kaip paprasti gyvūnai. Žmogus privalo suvokti savo gyvenimo tikslą, o kaip tai padaryti, byloja visi Vedų raštai, kurių esmė išdėstyta „Bhagavad-gītoje“. Vedų raštai skirti žmonėms, o ne gyvūnams. Žudydami vienas kitą, gyvūnai neužsitraukia nuodėmės, bet jei žmogus, pataikaudamas savo nekontroliuojamiems pomėgiams, nužudo gyvūną, jis privalo atsakyti už gamtos dėsnių laužymą. „Bhagavad-gītoje“ išsamiai paaiškinta, kad veikla yra trijų rūšių ir atitinka tris gamtos guṇas: dorybę, aistrą ir neišmanymą. Maistas irgi yra trijų rūšių: dorybės, aistros ir neišmanymo guṇų. Apie tai plačiai rašoma „Bhagavad-gītoje“, ir jeigu mes tinkamai pasinaudosime jos patarimais, tai visas mūsų gyvenimas taps švaresnis ir galop įstengsime pasiekti buveinę, slypinčią anapus materialaus dangaus (yad gatvā na nivartate tad dhāma paramaṁ mama).

Ebben a világban az embereknek nem az a feladatuk, hogy marakodjanak, mint a kutyák és a macskák. Intelligenseknek kell lenniük, hogy felfogják az emberi élet jelentőségét, s hogy elutasítsák a közönséges állatokra jellemző viselkedést. Az emberi lénynek el kell érnie élete célját. Ehhez ad útmutatást minden védikus írás, a lényeget pedig a Bhagavad-gītāban találjuk meg. A védikus irodalom az embereknek szól, s nem az állatoknak. Ha egy állat megöl egy másikat, nem terheli érte bűn, ám ha egy ember pusztít el egy állatot pusztán azért, hogy féktelen nyelvének kielégülést szerezzen, akkor felelnie kell a természet törvényeinek megszegéséért. A Bhagavad-gītā világosan elmagyarázza, hogy a természet különféle kötőerőinek megfelelően a tetteket három csoportba sorolhatjuk: 1. a jóság, 2. a szenvedély és 3. a tudatlanság kötőereje alatt álló cselekedetek. Ehhez hasonlóan a táplálék is háromféle lehet: állhat a jóság, a szenvedély vagy a tudatlanság kötőerejének hatása alatt. Minderről a Bhagavad-gītā részletes leírást ad, s ha helyesen alkalmazzuk tanítását, létünk teljesen megtisztul, és végül eljutunk a végső célhoz, amely túl van ezen az anyagi világon (yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama).

Ta buveinė – amžinas, t.y. sanātana, dvasinis dangus. Mes matome, kad viskas materialiame pasaulyje laikina: atsiranda, kurį laiką egzistuoja, sukuria tam tikrus šalutinius produktus, vysta ir galiausiai išnyksta. Toks jau materialaus pasaulio dėsnis, ar imtume pavyzdžiu kūną, ar vaisių, ar dar ką nors. Tačiau turime žinių ir apie kitą pasaulį, esantį anapus šio, laikinojo. Tą pasaulį sudaro visiškai kitokia gamta, jis yra sanātana, amžinas. Vienuoliktame „Bhagavad-gītos“ skyriuje ir jīva, ir Viešpats taip pat apibūdinami kaip amžini, sanātana. Mes glaudžiai susiję su Viešpačiu, o kadangi sanātana-dhāma, t.y. dangus, sanātana Aukščiausiasis Dievo Asmuo bei sanātana gyvosios esybės kokybiškai nesiskiria, tai pagrindinis „Bhagavad- gītos“ tikslas yra atgaivinti mūsų sanātana veiklą, sanātana-dharmą – gyvosios esybės amžiną užsiėmimą. Laikinai mes atliekame tam tikrą veiklą, kurią galime išgryninti, jeigu atsisakę laikinos veiklos pradėsime veikti pagal Aukščiausio Viešpaties nurodymus. Tokia tyro gyvenimo esmė.

Ezt a végső célt sanātana égnek, örök lelki égnek nevezik. Azt látjuk, hogy ebben az anyagi világban minden ideiglenes. Minden létrejön, fennmarad egy ideig, melléktermékeket hoz létre, sorvadni kezd, majd megsemmisül. Ez az anyagi világ törvénye, akár a testet, akár egy gyümölcsöt, akár bármi mást vizsgálunk meg. Ezen az ideiglenes világon túl azonban egy másik világ létezéséről is tudunk, amelyre egy másik, örök, azaz sanātana természet jellemző. A jīva szintén sanātana, vagyis örökkévaló, s a tizenegyedik fejezet az Urat is sanātanának nevezi. Bensőséges kapcsolatunk van az Úrral, s mivel minőség tekintetében mindannyian – a sanātana-dhāma, vagyis az örök ég, a sanātana Legfelsőbb Személyiség és a sanātana élőlények – egyek vagyunk, a Bhagavad-gītā célja az, hogy felújítsa sanātana kötelességünket, a sanātana-dharmát, amely az élőlény örök hivatása. Ideiglenesen oly sok tevékenységet végzünk, ám ha ezekkel felhagyunk, s a Legfelsőbb Úr által előírt módon cselekszünk, minden tettünk megtisztul. Ezt nevezik tiszta életnek.

Ir Aukščiausiasis Viešpats, ir Jo transcendentinė buveinė, ir visos gyvosios esybės yra sanātana, o gyvųjų esybių susijungimas su Viešpačiu Jo sanātana buveinėje – žmogaus būties tobulumas. Viešpats labai maloningas gyvosioms esybėms, nes jos – Jo vaikai. Viešpats Kṛṣṇa garsiai paskelbia „Bhagavad-gītoje“: sarva-yoniṣu . . . ahaṁ bīja-pradaḥ pitā – „Aš esu visų tėvas“. Žinoma, egzistuoja įvairių tipų gyvosios esybės, įvairi jų karma, bet cituotame posme Viešpats tvirtina esąs visų jų tėvas. Todėl Viešpats nužengia į žemę, kad padėtų puolusioms sąlygotoms sieloms pasitaisyti ir pakviestų jas atgal į amžiną sanātana dangų, kad sanātana gyvosios esybės atgautų savo amžiną, sanātana padėtį ir amžinai bendrautų su Viešpačiu. Siekdamas išgelbėti sąlygotas sielas Viešpats nužengia įvairiomis Savo inkarnacijomis arba atsiunčia Savo artimus tarnus kaip Savo sūnus, palydovus, ācāryas.

A Legfelsőbb Úr és transzcendentális hajléka egyaránt sanātana, akárcsak az élőlények, s a Legfelsőbb Úr és az élőlények kölcsönös kapcsolata a sanātana birodalomban az emberi élet tökéletességét jelenti. Az Úr nagyon kegyes az élőlényekhez, hiszen a fiai ők. A Bhagavad-gītāban kijelenti: sarva-yoniṣu... ahaṁ bīja-pradaḥ pitā. „Én vagyok mindenki Atyja.” Eltérő karmájuknak köszönhetően természetesen az élőlények mind mások és mások, az Úr azonban kijelenti, hogy Ő valamennyiük atyja. Alászáll tehát, hogy hazahívjon minden bűnös, feltételekhez kötött lelket, haza a sanātana, örök világba, ahol a sanātana élőlények az Úr örök társaiként visszakerülhetnek örök, sanātana helyzetükbe. Az Úr vagy maga jön el különböző inkarnációiban, vagy bizalmas szolgáit küldi el fiaiként, társaiként vagy ācāryákként, hogy hazahívják a feltételekhez kötött lelkeket.

Todėl sanātana-dharma nėra kažkoks sektantiškas religinis judėjimas. Tai amžinų gyvųjų esybių amžinos pareigos amžino Aukščiausiojo Viešpaties atžvilgiu. Sanātana-dharma, kaip jau minėjome anksčiau, nurodo amžiną gyvosios esybės veiklą. Śrīpāda Rāmānujācārya žodį sanātana aiškina taip: „tai, kas neturi nei pradžios, nei pabaigos“. Tad kai mes kalbame apie sanātana-dharmą, pasikliaudami Śrīpādos Rāmānujācāryos autoritetu patikėkime, kad ji neturi nei pradžios, nei pabaigos.

A sanātana-dharma tehát nem valamiféle elvakult vallási folyamatot jelent, hanem az örök élőlény örök feladatára utal az örök Legfelsőbb Úrral való kapcsolatában. A sanātana-dharma kifejezés, ahogy azt korábban említettük, az élőlény örök kötelességét jelenti. Śrīpāda Rāmānujācārya a következőképpen határozta meg a sanātana szó jelentését: „Az, aminek nincs kezdete és nincs vége.” Amikor tehát sanātana-dharmáról beszélünk, Śrīpāda Rāmānujācārya hiteles véleménye alapján biztosra vehetjük, hogy ennek a dharmának nincs sem kezdete, sem vége.

Žodis religija turi kiek kitokią reikšmę, negu sanātana-dharma. Religija išreiškia tikėjimo idėją, o tikėjimas gali kisti. Galime įtikėti vieną kurį procesą, vėliau patikėti kažkuo kitu, tačiau sanātana-dharma nurodo veiklą, kurios neįmanoma pakeisti. Kaip negalima, pavyzdžiui, atsieti šilumą nuo ugnies, o skystumą nuo vandens, lygiai taip amžina gyvoji esybė yra neatsiejama nuo savo amžinų pareigų. Sanātana-dharma – amžina gyvosios esybės savasties dalis. Taigi kalbėdami apie sanātana-dharmą, turime pasikliauti Śrīpados Rāmānujācāryos autoritetu ir neabejoti, kad ji neturi nei pradžios, nei pabaigos. Tai, kas neprasideda ir nesibaigia, negali būti ribota, nes begalybės neįmanoma įsprausti į jokius rėmus. Kokio nors sektantiško tikėjimo išpažinėjas gali palaikyti sanātana-dharmą irgi ribota, tačiau įsigilinę į dalyko esmę ir pažvelgę į šią problemą šiuolaikinio mokslo požiūriu pamatysime, jog sanātana-dharma – tai viso pasaulio žmonių, teisingiau, visų gyvųjų visatos esybių reikalas.

A magyar vallás szó kicsit mást jelent, mint a sanātana-dharma. A vallás szón általában hitet értünk, a hit azonban változhat. Az ember hisz egy bizonyos útban, ám hitét megváltoztathatja, s egy másik útra léphet. A sanātana-dharma azonban arra a tevékenységre utal, amit nem lehet megváltoztatni. Ahogyan a folyékony halmazállapot nem választható el a víztől, sem a hő a tűztől, úgy az örök élőlény is elválaszthatatlan örök elfoglaltságától. A sanātana-dharma mindörökre szervesen hozzátartozik az élőlényhez. Amikor tehát a sanātana-dharmáról beszélünk, Śrīpāda Rāmānujācārya hiteles véleményére támaszkodva biztosra kell vennünk, hogy ez egy olyan valami, aminek nincs sem kezdete, sem pedig vége. Aminek nincs kezdete és nincs vége, az nem lehet elvakult dolog, hiszen semmilyen határ nem korlátozhatja. Azok, akik valamiféle elvakult hit hívei, helytelenül a sanātana-dharmát is elvakultnak tekintik. Ha azonban alaposan elmélyedünk e téma tanulmányozásában, s a modern tudomány fényében vizsgáljuk meg, akkor rá fogunk jönni, hogy a sanātana-dharma a világ valamennyi emberének, sőt az univerzum minden élőlényének tevékenységét jelenti.

Religinio tikėjimo, neturinčio ryšio su sanātana, ištakas galima atsekti žmonijos istorijos metraščiuose, tačiau sanātana-dharmos istorija neturi pradžios, nes ji – amžina gyvųjų esybių dalis. O kalbėdamos apie gyvąsias esybes, autoritetingos śastros tvirtina, kad gyvosios esybės nei gimsta, nei miršta. Gītoje teigiama, kad gyvoji esybė niekada negimsta ir niekada nemiršta, yra amžina ir nesunaikinama, o kai suyra jos laikinas materialus kūnas, ji pati gyvena toliau. Palietę sanātana-dharmos koncepciją, pamėginkime išsiaiškinti religijos sąvoką šio sanskrito žodžio šaknies pagrindu. Dharma yra tai, kas neatsiejama nuo tam tikro objekto. Šviesa ir šiluma – neatsiejamos nuo ugnies. Be šviesos ir šilumos žodis „ugnis“ netenka prasmės. Analogiškai turėtume aiškintis, kas esmingiausia gyvojoje būtybėje, kokia savybė yra neatskiriama jos dalis. Toji neatskiriama dalis, amžina savybė – tai jos amžinoji religija.

Annak a vallásos hitnek a kialakulásáról, amely nem sanātana vallás, az emberiség történelmének krónikáiban olvashatunk, a sanātana-dharmának azonban nincsen kezdete, mert örökre elválaszthatatlan az élőlényektől. Ami az élőlényeket illeti, a hiteles śāstrák szerint számukra nincs születés és nincs halál. A Gītā kijelenti, hogy az élőlény soha nem születik meg és soha nem hal meg; örök, elpusztíthatatlan, s ideiglenes anyagi testének megsemmisülése után is folytatja létét. A sanātana-dharma fogalmával kapcsolatban próbáljuk meg most megérteni a vallás tartalmát a szó eredeti szanszkrit jelentésének vizsgálatával. Dharma az, ami elválaszthatatlan egy bizonyos dologtól. A hő és a fény együtt jár a tűzzel; ezek nélkül nincs értelme a tűz szónak. Éppen így rá kell jönnünk, mi az a leglényegesebb dolog, ami örökké együtt jár az élőlénnyel. Ez az örök társ az élőlény örök jellemzője, ez az örök jellemző pedig örök vallása.

Kai Sanātana Gosvāmis paklausė Śrī Caitanyos Mahāprabhu apie kiekvienos gyvosios būtybės svarūpą, Viešpats atsakė, kad gyvosios būtybės svarūpa, t.y. prigimtinis būvis – tarnauti Aukščiausiajam Dievo Asmeniui. Paanalizavę šį Viešpaties Caitanyos teiginį, tuojau pat pastebėsime, jog visos gyvosios būtybės nuolatos viena kitai tarnauja. Gyvoji būtybė tarnauja įvairiais būdais ir taip semiasi gyvenimo džiaugsmo. Pavyzdžiui, menkiau išsivystę gyvūnai tarnauja žmonėms kaip tarnas savo šeimininkui. A tarnauja šeimininkui B, B tarnauja šeimininkui C, C – šeimininkui D ir t.t. Analogiškai, draugas tarnauja draugui, motina – sūnui, žmona – vyrui, vyras – žmonai ir pan. Jei ir toliau analizuosime ta kryptimi, paaiškės, kad gyvųjų būtybių visuomenėje visi be išimties tarnauja. Politinis veikėjas, skelbdamas savo manifestą visuomenei, siekia įtikinti ją savo sugebėjimu tarnauti. Manydami, kad politikas deramai pasitarnaus visuomenei, rinkėjai atiduoda jam savo balsus. Paklusdamas amžinam amžinos gyvosios būtybės poreikiui tarnauti, parduotuvės savininkas tarnauja pirkėjui, amatininkas – kapitalistui, kapitalistas – šeimai, o šeima – valstybei. Taigi, matome, kad nė viena gyvoji būtybė neišvengia tarnavimo kitai gyvajai būtybei, tad galima drąsiai daryti išvadą, kad tarnystė neatskiriamai susijusi su gyvąja būtybe, yra jos amžinoji religija.

Amikor Sanātana Gosvāmī az élőlények svarūpájáról kérdezte Śrī Caitanya Mahāprabhut, az Úr azt válaszolta, hogy az élőlények svarūpája, azaz eredeti helyzete nem más, mint az, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálják. Ha elemezzük az Úr Caitanyának ezt a kijelentését, könnyen beláthatjuk, hogy az élőlények valamennyien szüntelenül másokat szolgálnak, különféle képességeiknek megfelelően, s így próbálják élvezni az életet. Az alacsonyabb rendű állatok úgy szolgálják az embereket, mint szolga az urát. A szolgálja B-t, B szolgálja C-t, C szolgálja D-t és így tovább. A barát a barátot szolgálja, az anya a fiát, a feleség a férjét, a férj a feleségét, stb. Ha ilyen szellemben folytatjuk a kutatást, észrevehetjük, hogy az élőlények társadalmában kivétel nélkül mindenki szolgálatot végez. A politikus a programjával arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy alkalmas a szolgálatra, s a választók ezért értékes szavazatukat rá adják, abban a reményben, hogy nagy szolgálatot tesz majd a társadalomnak. A bolttulajdonos a vevőket, az iparos a tőkést, a tőkés a családot, a család pedig az államot szolgálja az örök élőlény örök természete miatt. Láthatjuk tehát, hogy nincs egyetlen olyan élőlény sem, aki ne szolgálná a többieket, ezért nyugodtan levonhatjuk a következtetést, hogy a szolgálat örökké elkíséri az élőlényt, a szolgálatvégzés tehát az élőlény örök vallása.

Nepaisant to, žmonės, priklausomai nuo laiko ir aplinkybių, teigia priklausą kokiam nors tikėjimui ir skelbiasi esą induistai, musulmonai, krikščionys, budistai ar dar kokios kitos sektos atstovai, nors šie įvardijimai su sanātana-dharma neturi nieko bendro. Induistas gali pakeisti savo tikėjimą ir tapti musulmonu, musulmonas – atsiversti į induizmą, krikščionis taip pat gali pakeisti savo tikėjimą ir pan. Tačiau tikėjimo pakeitimas neatšaukia gyvosios būtybės amžinos paskirties tarnauti kitiems. Ir induistas, ir musulmonas, ir krikščionis bet kokiomis aplinkybėmis yra kažkieno tarnas. Todėl išpažinti tam tikrą tikėjimą – dar nereiškia išpažinti ir savo sanātana- dharmą. Sanātana-dharma yra tarnystė.

Az emberek ennek ellenére azt vallják magukról, hogy az idő és a körülmények által meghatározott bizonyos hithez tartoznak, s így hindunak, mohamedánnak, kereszténynek, buddhistának vagy valami más felekezet hívének vallják magukat. Az efféle elnevezések nem jellemzők a sanātana-dharmára. A hindu változtathat a hitén, és mohamedánná válhat, a mohamedán áttérhet a hindu hitre, a keresztény is megváltoztathatja a hitét, stb. A vallásos hit megváltoztatása azonban semmilyen körülmények között nem befolyásolja az ember örök feladatát, hogy másokat szolgáljon. A hindu, a mohamedán és a keresztény mindig, minden körülmények között valakinek a szolgája. Az tehát, hogy az ember egy bizonyos hitet vall, nem sanātana-dharmájának vallását jelenti. A sanātana-dharma a szolgálatvégzés.

Iš tikrųjų su Aukščiausiuoju Viešpačiu mus sieja tarnystė. Aukščiausiasis Viešpats – aukščiausias besimėgaujantis subjektas, o mes, gyvosios esybės, esame Jo tarnai. Mes sukurti Jo džiaugsmui ir patys tampame laimingi, jeigu prisijungiame prie Aukščiausiojo Dievo Asmens amžino džiaugsmo akto. Kitaip laimės nepatirsime. Negalime būti laimingi atsiskyrę nuo Viešpaties, lygiai kaip ir bet kuri kūno dalis, atskirta nuo skrandžio, negali justi pasitenkinimo. Gyvoji būtybė negali būti laiminga, jei ji netarnauja Aukščiausiajam Viešpačiui su transcendentine meile.

Valójában a szolgálaton keresztül állunk kapcsolatban a Legfelsőbb Úrral. Ő a legfelsőbb élvező, mi pedig, élőlények, a szolgái vagyunk. Az élvezetére teremtett bennünket, s ha részt veszünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségével együtt ebben az örök élvezetben, akkor boldogok leszünk. Másként ez nem lehetséges. Függetlenül lehetetlen elérni a boldogságot, ahogyan egyetlen testrész sem válhat elégedetté, ha nem működik együtt a gyomorral. Az élőlény tehát nem lehet boldog, ha nem a Legfelsőbb Személy transzcendentális szerető szolgálatát végzi.

„Bhagavad-gītoje“ nepritariama įvairiausių pusdievių garbinimui bei tarnavimui jiems. Septinto skyriaus dvidešimtame posme teigiama:

A Bhagavad-gītā nem helyesli a különféle félistenek imádatát vagy szolgálatát. A hetedik fejezet huszadik verse kijelenti:

kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ
prapadyante ’nya-devatāḥ
taṁ taṁ niyamam āsthāya
prakṛtyā niyatāḥ svayā
kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ
prapadyante ’nya-devatāḥ
taṁ taṁ niyamam āsthāya
prakṛtyā niyatāḥ svayā

„Tie, kurių intelektą pasiglemžė materialūs troškimai, atsiduoda pusdieviams ir laikosi tam tikrų, jų prigimtį atitinkančių garbinimo taisyklių.“ Cituotame posme paprastai ir aiškiai pasakyta, jog tie, kuriuos valdo geismas, garbina pusdievius, o ne Aukščiausiąjį Viešpatį Kṛṣṇą. Vardą Kṛṣṇa mes vartojame ne kažkokia sektantiška prasme: kṛṣṇa – tai „aukščiausioji palaima“. Aukščiausiasis Viešpats, pasak śastrų, yra visos palaimos šaltinis ir lobynas. Visi trokštame malonumų. Ānanda-mayo ‘bhyāsāt („Vedānta-sūtra“ 1.1.12). Kaip ir Viešpats, gyvosios esybės turi pilnavertę sąmonę, todėl siekia laimės. Viešpats amžinai laimingas, ir jei gyvosios esybės bendrauja su Viešpačiu, Jam talkininkauja ir su Juo draugauja, tuomet ir jos patiria laimę.

„Akiket az anyagi vágyak megfosztottak értelmüktől, meghódolnak a félistenek előtt, és követik a saját természetük szerint kiszabott imádatszabályokat.” Ez a vers egyértelműen kimondja, hogy akik az anyagi vágyak irányítása alatt állnak, azok nem a Legfelsőbb Urat, Kṛṣṇát, hanem a félisteneket imádják. Amikor a „Kṛṣṇa” névről beszélünk, nem egy adott vallás szűk keretein belül használt névre utalunk. A kṛṣṇa szó a legmagasabb rendű gyönyört jelenti, s bizonyított tény, hogy a Legfelsőbb Úr a forrása és a tárháza minden gyönyörnek. Mindannyian boldogságra vágyunk. Ānanda-mayo 'bhyāsāt (Vedānta-sūtra 1.1.12). Az élőlényeket az Úrhoz hasonlóan tudat hatja át, s ők is a gyönyört keresik. Az Úr szüntelenül boldog, s ha az élőlények csatlakoznak Hozzá és együttműködnek Vele, valamint bhaktái társaságát keresik, akkor ők is boldogok lehetnek.

Į šį mirtingąjį pasaulį Viešpats nužengia, kad parodytų Savo kupinas džiaugsmo pramogas Vṛndāvanoje. Kai Viešpats Śrī Kṛṣṇa buvo Vṛndāvanoje, džiugesiu spinduliavo visa Jo veikla: draugystė su piemenukais, meilė piemenaitėms, Vṛṇdāvanos gyventojams ir karvėms. Visų iki vieno Vṛndāvanos gyventojų mintis valdė tik Kṛṣṇa. Kṛṣṇa net Savo tėvą Nandą Mahārāją atkalbėjo garbinti pusdievį Indrą, nes norėjo parodyti žmonėms, kad nėra jokio reikalo garbinti pusdievius. Žmonės turi garbinti tik Aukščiausiąjį Viešpatį, nes galutinis jų tikslas – sugrįžti į Jo buveinę.

Az Úr azért száll alá e mulandó világba, hogy feltárja vṛndāvanai kedvteléseit, melyeket teljes boldogság jellemez. Amikor az Úr Śrī Kṛṣṇa Vṛndāvanában tartózkodott, a tehénpásztorfiúkkal, barátnőivel, Vṛndāvana többi lakójával és a tehenekkel teljes boldogságban élvezte kedvteléseit. Vṛndāvana népe számára egyedül Kṛṣṇa létezett. Az Úr Kṛṣṇa azonban még apját, Nanda Mahārāját is lebeszélte arról, hogy imádja Indra félistent, mert be akarta bizonyítani, hogy az embernek fölösleges a félisteneket imádnia. Egyedül a Legfelsőbb Urat kell imádnunk, mert az élet végső célja az, hogy visszatérjünk az Ő hajlékára.

Viešpaties Śrī Kṛṣṇos buveinė aprašyta „Bhagavad-gītos“ penkiolikto skyriaus šeštame posme:

Az Úr Śrī Kṛṣṇa hajlékát a Bhagavad-gītā tizenötödik fejezetének hatodik verse a következőképpen jellemzi:

na tad bhāsayate sūryo
na śaśāṅko na pāvakaḥ
yad gatvā na nivartante
tad dhāma paramaṁ mama
na tad bhāsayate sūryo
na śaśāṅko na pāvakaḥ
yad gatvā na nivartante
tad dhāma paramaṁ mama

„Mano aukščiausiosios buveinės neapšviečia nei saulė, nei mėnuo. Nereikia jai nei ugnies, nei elektros šviesos. Kas ją pasiekia, tas jau niekada nebesugrįžta į šį materialųjį pasaulį.“

„Az Én legfelsőbb hajlékomat nem nap vagy hold, tűz vagy elektromosság ragyogja be. Aki egyszer eljut oda, többé már nem tér vissza az anyagi világba.”

Šis posmas aprašo amžinąjį dangų. Žinoma, dangų mes suvokiame materialiai ir neįsivaizduojame jo be saulės, mėnulio, žvaigždžių ir t.t., bet šiuo posmu Viešpats teigia, jog amžiname danguje nereikalinga nei saulė, nei mėnulis, nei elektra, nei ugnis ar koks kitas šviesos šaltinis, nes dvasinį dangų apšviečia brahmajyoti – iš Aukščiausiojo Viešpaties sklindantys spinduliai. Su didžiausiu vargu mėginame pasiekti kitas planetas, tačiau suvokti Aukščiausiojo Viešpaties buveinę yra visiškai nesunku. Ji vadinasi Goloka, ir yra gražiai aprašyta „Brahma-saṁhitoje“ (5.37): goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ. Viešpats amžinai gyvena Savo buveinėje Golokoje, tačiau priartėti prie Jo galime jau šiame pasaulyje, juk būtent tam Viešpats ir apsireiškia mums Savo tikruoju sac-cid-ānanda-vigrahos pavidalu. Jam apsireiškus šiuo pavidalu, mums jau nebereikia spėlioti, kaip Jis atrodo. Viešpats nužengia į žemę kaip Śyāmasundara – pasirodo toks, koks yra iš tikrųjų, kad padarytų galą visokiems prasimanymams apie Jį. Deja, menkos nuovokos žmonės išjuokia Jį, nes Jis ateina tarsi būtų vienas iš mūsų ir elgiasi kaip žmogus. Tačiau tai ne pagrindas laikyti Viešpatį vienu iš mūsų. Tik Savo visagalybės dėka Viešpats pasirodo mums Savo tikruoju pavidalu ir apreiškia Savo pramogas, kurios tiksliai atkartoja Jo buveinėje vykstančias pramogas.

Ez a vers az örök eget írja le. Ha az égre gondolunk, anyagi felfogásunk miatt rögtön a nap, a hold és a csillagok jutnak eszünkbe, ám az Úr itt azt mondja, hogy az örök égben nincs szükség sem napra, sem holdra, sem elektromosságra vagy bármilyen tűzre, mert a lelki világot a brahmajyoti, a Legfelsőbb Úrból áradó sugarak ragyogják be. Más bolygókra akarunk eljutni, s ennek érdekében mindenféle megpróbáltatást vállalunk, pedig a Legfelsőbb Úr hajlékát nagyon könnyen megismerhetnénk. Az Úr lakhelyének neve Goloka. A Brahma-saṁhitā (5.37) nagyon szépen így ír róla: goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ. Az Úr örökké hajlékán, Golokán él, ám az anyagi világ lakói is eljuthatnak Hozzá. Ennek érdekében alászáll, hogy láthatóvá tegye valódi formáját, a sac-cid-ānanda-vigrahát. Ha megmutatja önmagát, nincs szükség arra, hogy kitaláljuk, milyen is Ő. Alászáll, hogy véget vessen képzelgéseinknek, s megmutatja magát eredeti alakjában, Śyāmasundaraként. Sajnálatos módon az ostobák kigúnyolják Őt, mert úgy jön, mintha közülünk való lenne, s emberként játszik velünk. Ettől azonban még nem szabad azt hinnünk, hogy olyan, mint mi vagyunk. Mindenhatósága révén feltárja magát előttünk eredeti alakjában, s bemutatja kedvteléseit, amelyek saját hajlékán játszódó kedvteléseinek másai.

Akinančiame dvasinio dangaus spindesyje plaukioja nesuskaičiuojama daugybė planetų. Brahmajyoti šviesa sklinda iš aukščiausios buveinės – Kṛṣṇalokos, o toje šviesoje plauko nematerialios ānanda-maya, cin-maya planetos. Viešpats nurodo: na tad bhāsayate sūryo na śaśāṅko na pāvakaḥ/ yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama. Pasiekusiam dvasinį dangų nebereikia grįžti atgal į materialų pasaulį. Materialiame danguje, net jeigu mes nukeliautume į aukščiausią planetą (Brahmaloką), o ką jau kalbėti apie Mėnulį, atrasime tas pačias gyvenimo sąlygas: gimimą, mirtį, ligas bei senatvę. Nėra tokios planetos materialiame pasaulyje, kurioje negaliotų šie keturi materialios būties dėsniai.

A lelki ég ragyogó sugaraiban végtelen sok lelki bolygó lebeg. A brahmajyoti a legfelsőbb hajlékból, a Kṛṣṇalokából árad, s az ānanda-maya, cin-maya bolygók, melyek nem anyagiak, ebben a sugárzásban lebegnek. Az Úr kijelenti: na tad bhāsayate sūryo na śaśāṅko na pāvakaḥ / yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama. Aki egyszer eljut a lelki égbe, annak nem kell többé visszatérnie az anyagi világba. Még ha az anyagi világ legfelsőbb bolygójára, Brahmalokára jutnánk el – a Holdról nem is beszélve –, ott is ugyanezekkel az életkörülményekkel találkoznánk: születéssel és halállal, betegséggel és öregséggel. Az anyagi univerzum egyetlen bolygója sem mentes az anyagi lét e négy alapvető velejárójától.

Gyvosios esybės keliauja iš vienos planetos į kitą, bet tai nereiškia, kad mes galime nuvykti į bet kokią mums patikusią planetą mechaninėmis priemonėmis. Jeigu mes norime patekti į kitas planetas, tam yra specialus metodas. Apie tai irgi kalbama: yānti deva-vratā devān pitṝn yānti pitṛ- vratāḥ. Tarpplanetinei kelionei įgyvendinti nereikia jokių mechaninių priemonių. Gītā moko: yānti devā-vratā devān. Mėnulis, Saulė bei aukštesniosios planetos vadinamos „Svargaloka“. Planetos yra trijų skirtingų lygių: aukštesnės, vidurinės ir žemesnės. Žemė priklauso vidurinių planetų sistemai. „Bhagavad-gītā“ mums nurodo, kad patekti į aukštesnių planetų sistemas (Devalokas) galima pasinaudojus labai paprasta formule: yānti deva- vratā devān. Pakanka garbinti norimoje planetoje viešpataujantį pusdievį, ir kelias į Mėnulį, Saulę ar bet kurią aukštesniąją planetų sistemą – atviras.

Az élőlények az egyik égitestről a másikra vándorolnak, ám pusztán mechanikus úton nem juthatunk el oda, ahová csak akarunk. Ha el szeretnénk menni egy másik bolygóra, annak megvan a maga módja. Erről szintén olvashatunk: yānti deva-vratā devān pitṝn yānti pitṛ-vratāḥ. A bolygóközi utazáshoz nincs szükség mechanikai módszerekre. Yānti deva-vratā devān, tanítja a Gītā. A Holdat, a Napot és a felsőbb bolygókat Svargalokának nevezik. A bolygók három szintet alkotnak, a felső, a középső és az alsó bolygórendszereket. A Föld a középső bolygórendszerhez tartozik. A Bhagavad-gītā elmondja, hogyan juthatunk el egy nagyon egyszerű módszer segítségével a felsőbb bolygórendszerbe (Devalokára): yānti deva-vratā devān. Csak imádnunk kell a bolygó félistenét, s ily módon eljuthatunk a Holdra, a Napra vagy a felsőbb bolygórendszerek bármelyikébe.

Vis dėlto „Bhagavad-gītā“ nepataria keliauti į jokią materialaus pasaulio planetą, kadangi pasinaudoję kokiu nors mechaniniu įtaisu, kelionėje užtrukę keturiasdešimt tūkstančių metų (kas gi nugyvens tokį amžių?) ir patekę į aukščiausią iš jų – Brahmaloką, susidursime su tomis pačiomis materialaus pasaulio bėdomis: gimimu, mirtimi, ligomis bei senatve. Bet tas, kuris siekia patekti į aukštesniąją planetą Kṛṣṇaloką ar bet kurią kitą dvasinio dangaus planetą, nepatirs tokių materialių sunkumų. Viena iš dvasinio dangaus planetų yra aukščiausia, ji vadinasi Goloka Vṛndāvana. Tai – pirminė planeta pirminio Aukščiausiojo Dievo Asmens Śrī Kṛṣṇos buveinėje. Apie tai pasakojama „Bhagavad-gītoje“, iš jos sužinome, kaip ištrūkti iš materialaus pasaulio ir pradėti tikrai palaimingą gyvenimą dvasiniame danguje.

A Bhagavad-gītā azonban mégsem tanácsolja, hogy az anyagi világ bolygóira utazzunk, mert még ha Brahmalokára, a legfelsőbb égitestre mennénk – mechanikus úton, amellyel körülbelül 40 000 évig tartana az utazás; s vajon ki él addig? –, ott is találkoznánk az anyagi élet nyomorúságaival, azaz a születéssel, a halállal, a betegséggel és az öregséggel. Ám aki a legfelsőbb bolygóra, Kṛṣṇalokára vagy a lelki ég más bolygóira akar jutni, az nem fog ezekkel az anyagi gyötrelmekkel szembekerülni. A lelki ég bolygói közül a legfelsőbbet Goloka-Vṛndāvanának nevezik. Ez Śrī Kṛṣṇa, az eredeti Istenség Személyisége birodalmában az eredeti bolygó. Minderről a Bhagavad-gītā számol be, s tanításából megtudhatjuk, hogyan hagyhatjuk magunk mögött ezt az anyagi világot, és hogyan kezdhetünk el egy valóban boldog életet a lelki világban.

Penkioliktame „Bhagavad-gītos“ skyriuje piešiamas realus materialaus pasaulio vaizdas. Ten pasakyta:

A Bhagavad-gītā tizenötödik fejezete valós képet fest az anyagi világról:

ūrdhva-mūlam adhaḥ-śākham
aśvatthaṁ prāhur avyayam
chandāṁsi yasya parṇāni
yas taṁ veda sa veda-vit
ūrdhva-mūlam adhaḥ-śākham
aśvatthaṁ prāhur avyayam
chandāṁsi yasya parṇāni
yas taṁ veda sa veda-vit

Šiame posme materialus pasaulis palyginamas su medžiu, kurio šaknys viršuje, o šakos apačioje. Visi esame matę medį, kurio šaknys yra viršuje: atsistoję ant upės kranto ar prie bet kokio vandens telkinio, pamatysime jame aukštyn kojomis atsispindinčius medžius. Jų šakos leidžiasi žemyn, o šaknys kyla į viršų. Lygiai taip ir materialus pasaulis yra dvasinio pasaulio atspindys. Materialus pasaulis tėra realybės šešėlis. Šešėlyje nėra realybės ar substanciškumo, bet iš jo galime spėti apie realybės ir substancijos egzistavimą. Dykumoje nėra vandens, tačiau miražas suponuoja vandens egzistavimą. Materialiame pasaulyje nėra vandens, nėra laimės – realūs tikrosios laimės šaltiniai trykšta ten, dvasiniame pasaulyje.

Ez a vers az anyagi világot egy fához hasonlítja, melynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé néznek. Mindannyian láttunk már olyan fát, melynek gyökerei felfelé nőnek: ha egy folyó vagy egy tó partján állunk, a vízben tükröződő fa fejjel lefelé áll. Az ágak lefelé nyúlnak, a gyökerek pedig felfelé. Ez az anyagi világ szintén tükörkép, a lelki világ tükröződése. Az anyagi világ nem más, mint a valóság árnyéka. Az árnyék nem valóságos, nem kézzelfogható, azt azonban megérthetjük belőle, hogy a valóság létezik. A sivatagban nincs víz, de a délibáb arra utal, hogy a víz létező dolog. Az anyagi világban nincs víz, nincs boldogság, a lelki világban azonban a valódi boldogság valóságos vizével találkozunk.

Viešpats siūlo mums siekti dvasinio pasaulio tokiu būdu (BG 15.5):

Az Úr a Gītāban tanácsot ad, hogyan juthat el az ember a lelki világba (15.5):

nirmāna-mohā jita-saṅga-doṣā
adhyātma-nityā vinivṛtta-kāmāḥ
dvandvair vimuktāḥ sukha-duḥkha-saṁjñair
gacchanty amūḍhāḥ padam avyayaṁ tat
nirmāna-mohā jita-saṅga-doṣā
adhyātma-nityā vinivṛtta-kāmāḥ
dvandvair vimuktāḥ sukha-duḥkha-saṁjñair
gacchanty amūḍhāḥ padam avyayaṁ tat

padam avyayam, „amžinąją karalystę“, gali pasiekti tik tas, kuris yra nirmāna-moha. Ką tai reiškia? Visi esame įvardijimų vergai. Vienas nori tapti „seru“, kitas „lordu“, trečias prezidentu, turtuoliu, karaliumi ar dar kuo nors. Kol juntame potraukį įvardijimams, tol būsime priklausomi nuo kūno, nes jie – susiję su kūnu. Bet mes nesame kūnai, toks suvokimas – pirmasis dvasinio pažinimo žingsnis. Mes susiję su trimis materialios gamtos guṇomis, tačiau per pasiaukojimo tarnystę Viešpačiui privalome ištrūkti iš jų įtakos. Jei nesame pasinėrę į pasiaukojimo tarnystę Viešpačiui, nepajėgsime atsispirti materialios gamtos guṇų poveikiui. Įvardijimus bei prisirišimus mums primeta geismai ir norai, polinkis viešpatauti materialioje gamtoje. Kol neatsisakysime polinkio valdyti materialią gamtą, tol neturėsime galimybių grįžti į Aukščiausiojo karalystę – sanātana-dhāmą. Prie šios amžinos, nesunaikinamos karalystės gali priartėti tik tas, kuris atsispiria apgaulingų materialių malonumų žavesiui ir tarnauja Aukščiausiajam Viešpačiui. Tokiam žmogui nesunku priartėti prie aukščiausios buveinės.

E padam avyayamba, örök birodalomba csakis az juthat el, aki nirmāna-moha. Mit jelent ez? Mindannyian valamilyen címre vágyunk. Van, aki „úr” akar lenni, van, aki „méltóságos úr”, mások elnökké, gazdag emberré, királlyá vagy valami mássá szeretnének válni. Amíg ragaszkodunk ezekhez a címkékhez, addig ragaszkodunk a testhez is, mivel a címkék a testre vonatkoznak. Mi azonban nem az anyagi test vagyunk. Ennek megértése jelenti a lelki megvilágosodás első lépcsőfokát. Össze vagyunk kapcsolva az anyagi természet három kötőerejével, de az Úr odaadó szolgálatán keresztül meg kell tőlük szabadulnunk. Mindaddig nem távolodhatunk el az anyagi természet kötőerőitől, amíg nem alakul ki bennünk ragaszkodás az Úr odaadó szolgálatához. A megkülönböztető címkék és vonzódások kéjes anyagi vágyainknak köszönhetők, annak, hogy az anyagi természet urai akarunk lenni. Amíg le nem mondunk arról a vágyról, hogy uralkodjunk az anyagi természeten, addig nincs esélyünk arra, hogy visszatérjünk a Legfelsőbb birodalmába, a sanātana-dhāmába. A soha meg nem semmisülő örök világba az juthat el, akit nem téveszt meg a hamis anyagi élvezetek vonzereje, s aki a Legfelsőbb Úr szolgálatának él. Az ilyen ember könnyen eljuthat a legfelsőbb hajlékra.

Viename Gītos posmų (8.21) sakoma:

Egy másik helyen a Gītāban (8.21) ezt olvashatjuk:

avyakto ’kṣara ity uktas
tam āhuḥ paramāṁ gatim
yaṁ prāpya na nivartante
tad dhāma paramaṁ mama
avyakto ’kṣara ity uktas
tam āhuḥ paramāṁ gatim
yaṁ prāpya na nivartante
tad dhāma paramaṁ mama

Avyakta – tai neišreikštumas. Net ir materialų pasaulį mes matome ne visą. Mūsų juslės yra tokios netobulos, kad regime tiktai dalį materialios visatos žvaigždynų. Iš Vedų raštų skaitytojas gali pasisemti nemaža žinių apie kitas planetas, o tikėti jomis ar ne, yra mūsų pačių reikalas. Vedų raštai, ypač „Śrīmad-Bhāgavatam“, aprašo svarbiausias planetas. Dvasinis pasaulis, esantis anapus materialaus dangaus, apibūdintas kaip avyakta – neišreikštas. Turime karštai siekti šios aukščiausiosios karalystės, nes iš ten nereikės grįžti į šį materialų pasaulį.

Az avyakta szó megnyilvánulatlant jelent. Szemünk előtt még az anyagi világ sem nyilvánul meg teljesen. Érzékeink olyannyira tökéletlenek, hogy még az összes csillagot sem láthatjuk ebben anyagi univerzumban. A védikus irodalomból sok mindent megtudhatunk a különféle égitestekről, s rajtunk áll, hogy elhisszük-e az ott leírtakat. A védikus irodalom (különösen a Śrīmad-Bhāgavatam) az anyagi világ valamennyi fontos bolygójáról felvilágosítást ad, s az anyagi világon túl létező lelki világról is ír, amit avyaktának, megnyilvánulatlannak nevez. E legfelsőbb birodalomba kell vágyakoznia az embernek, mert ha egyszer eljut oda, többé nem kell visszatérnie ebbe az anyagi világba.

Gali kilti klausimas kaip patekti į šią Aukščiausiojo Viešpaties buveinę? Į šį klausimą atsakoma aštuntame skyriuje. Ten pasakyta:

Ezek után felvetődhet a kérdés, mit kell tennünk ahhoz, hogy eljussunk a Legfelsőbb Úr hajlékára. Ezt a nyolcadik fejezet ötödik verséből tudhatjuk meg:

anta-kāle ca mām eva
smaran muktvā kalevaram
yaḥ prayāti sa mad-bhāvaṁ
yāti nāsty atra saṁśayaḥ
anta-kāle ca mām eva
smaran muktvā kalevaram
yaḥ prayāti sa mad-bhāvaṁ
yāti nāsty atra saṁśayaḥ

„Kas gyvenimo pabaigoje, atsiskirdamas nuo kūno, atsimena Mane, tas iškart pasiekia Mano būtį, tuo tikrai nereikia abejoti.“ (BG 8.5) Kas mirties akimirką galvoja apie Kṛṣṇą, tas eina pas Kṛṣną. Reikia visuomet prisiminti Kṛṣṇos pavidalą; kas Jį atmena mirties akimirką, tas tikrai pasiekia dvasinę karalystę. Mad-bhāvam nurodo aukščiausiąją Aukščiausiosios Būtybės būtį. Aukščiausioji Būtybė yra sac-cid-ānanda-vigraha – Jos pavidalas amžinas, kupinas žinojimo ir palaimos. Dabartinis mūsų kūnas nėra sac-cid-ānanda. Jis – asat, o ne sat, t.y. jis – laikinas, o ne amžinas. Jis kupinas ne cit – žinojimo, o neišmanymo. Apie dvasinę karalystę nežinome nieko, išsamių žinių neturime net apie šį materialų pasaulį, kur tiek daug mums nežinoma. Kūnas taip pat yra nirānanda – užuot teikęs džiaugsmą, jis sukelia kančią. Visas kančias, kurias patiriame materialiame pasaulyje, sukelia kūnas, tačiau tas, kuris palieka kūną galvodamas apie Viešpatį Kṛṣṇą – Aukščiausiąjį Dievo Asmenį, išsyk gauna sac-cid-ānanda kūną.

„Bárki legyen is az, ha élete végén egyedül Rám emlékezve hagyja el testét, minden kétséget kizárva azonnal eléri az Én természetemet.” Aki a halál pillanatában Kṛṣṇára gondol, az eljut Hozzá. Az embernek Kṛṣṇa formájára kell emlékeznie. Ha úgy hagyja el a testét, hogy az Ő formájára gondol, nem férhet hozzá kétség, hogy eljut a lelki birodalomba. A mad-bhāvam szó a Legfelsőbb Lény legfelsőbb természetére utal. A Legfelsőbb Lény sac-cid-ānanda-vigraha, azaz formája örök, tudással és gyönyörrel teljes. A mi jelenlegi testünk nem sac-cid-ānanda. Nem sat, hanem asat, azaz nem örök, hanem mulandó, és nem cit, vagyis nem tudással teli, hanem teljesen tudatlan. Nemcsak a lelki világot nem ismerjük, de nincs tökéletes tudásunk még erről az anyagi világról sem, ahol oly sok minden ismeretlen a számunkra. A test nirānanda is, ami azt jelenti, hogy nem gyönyörrel, hanem szenvedéssel teli. Az anyagi világban tapasztalt valamennyi gyötrelem a testnek köszönhető, ám aki az Úr Kṛṣṇára, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondol teste elhagyásakor, az azonnal sac-cid-ānanda testet kap.

Materialiame pasaulyje iš vieno kūno į kitą pereinama pagal tam tikrus dėsnius. Žmogus miršta tada, kai būna nuspręsta, kokios formos kūną jis turės kitą gyvenimą. Tačiau šį sprendimą daro ne gyvoji esybė, o aukštesniosios jėgos. Nuo to, kaip gyvename šį gyvenimą, priklauso, ar mes pakilsime, ar patirsime nuopuolį. Dabartinis gyvenimas – tai pasirengimas būsimajam. Jei deramai pasiruošime grįžti į Dievo karalystę šiame gyvenime, nėra abejonių – atsiskyrę nuo savo materialaus kūno, įgysime dvasinį, tokį kaip Viešpaties kūną.

Az anyagi világban a test elhagyása és az új testbe költözés folyamata szintén meghatározott terv szerint történik. Az ember csak akkor hal meg, ha már eldőlt, milyen testet kap a következő életben. Ezt a döntést nem az élőlény, hanem egy felsőbb hatalom hozza. Az életünk során végrehajtott tettektől függően vagy felemelkedünk, vagy lesüllyedünk. Jelenlegi életünk a következőt készíti elő, éppen ezért ha már ebben az életben arra készülünk, hogy eljussunk Isten országába, akkor az anyagi test elhagyása után kétségtelenül az Úréhoz hasonló lelki testet kapunk.

Anksčiau jau buvo aiškinta, kad yra skirtingų rūšių transcendentalistai: brahma-vādžiai, paramātma-vādžiai ir bhaktai; ir, kaip minėta, brahmajyoti, t.y. dvasiniame danguje, yra nesuskaičiuojama daugybė dvasinių planetų. Jų skaičius nepalyginamai didesnis už bendrą materialaus pasaulio planetų skaičių. Sakoma, kad materialus pasaulis sudaro tik ketvirtadalį visos kūrinijos (ekāṁśena sthito jagat). Tame materialiame ketvirtadalyje išsitenka milijonai ir milijardai visatų su trilijonais planetų ir saulių, žvaigždžių ir mėnulių. Bet materialus pasaulis – tik dalis visos kūrinijos. Didžioji kūrinijos dalis yra dvasiniame danguje. Kas trokšta įsilieti į Aukščiausiojo Brahmano būtį, tas tą pačią akimirką pereina į Aukščiausiojo Viešpaties brahmajyoti ir taip pasiekia dvasinį dangų. Bhaktas, norintis bendrauti su Viešpačiu, įžengia į Vaikuṇṭhos planetas, kurių yra nesuskaičiuojama daugybė, ir Aukščiausiasis Viešpats per Savo pilnutinius skleidinius – keturrankį Nārāyaṇą, žinomą Pradyumnos, Aniruddhos, Govindos ir kitais vardais, suteikia jam galimybę su Juo bendrauti. Todėl prieš mirtį transcendentalistai mąsto apie brahmajyoti, Paramātmą arba Aukščiausiąjį Dievo Asmenį, Śrī Kṛṣṇą. Visi jie įžengia į dvasinį dangų, tačiau tiktai bhaktas patenka į Vaikuṇṭhos planetas arba į Goloka Vṛndāvanos planetą, nes jis turi asmenišką kontaktą su Aukščiausiuoju Viešpačiu. Viešpats priduria: „Tuo nereikia abejoti.“ Privalome tvirtai tikėti Jo žodžiais. Negalima atmesti to, ko neaprėpia mūsų vaizduotė, nusiteikime kaip Arjuna: „Tikiu visu tuo, ką man pasakei.“ Žodžiu, kai Viešpats sako, jog tas, kuris mirties valandą mąsto apie Jį kaip Brahmaną, Paramātmą ar Dievo Asmenį, būtinai įžengia į dvasinį dangų, – nereikia tuo abejoti, nes nėra jokio pagrindo netikėti Jo žodžiais.

Ahogy azt korábban elmondtuk, a transzcendentalistáknak több csoportja van: a brahma-vādīk, a paramātma-vādīk és a bhakták. Arról is említést tettünk, hogy a brahmajyotiban (a lelki égben) megszámlálhatatlan lelki bolygó van, melyeknek száma sokkal-sokkal nagyobb, mint az anyagi világ valamennyi bolygójáé együttesen. Az anyagi világról azt mondják, hogy a teremtésnek megközelítőleg csupán egynegyed részét képezi (ekāṁśena sthito jagat). Ebben az anyagi régióban millió és millió univerzum van, mindegyikben millió és millió bolygó és nap, csillag és hold, az anyagi teremtés mégis csupán töredéke a teljes teremtésnek. A teremtés nagy részét a lelki ég alkotja. Aki a Legfelsőbb Brahman létébe akar olvadni, az rögtön a Legfelsőbb Úr brahmajyotijába kerül, s így eljut a lelki égbe. A bhakták, akik az Úr társaságát akarják élvezni, a megszámlálhatatlan Vaikuṇṭha-bolygó egyikére kerülnek, ahol a Legfelsőbb Úr társaságát élvezhetik teljes kiterjedése, a négykarú Nārāyaṇa formájában, akit különféle nevekkel illetnek, mint például Pradyumna, Aniruddha és Govinda. A transzcendentalisták tehát a halál pillanatában vagy a brahmajyotira, vagy a Paramātmāra, vagy pedig az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, Śrī Kṛṣṇára gondolnak, s így minden esetben a lelki világba jutnak, ám egyedül a bhakták – vagyis akik személyes kapcsolatban állnak a Legfelsőbb Úrral – léphetnek a Vaikuṇṭha-bolygók vagy Goloka-Vṛndāvana területére. Az Úr azt is hozzáteszi, hogy „ehhez nem fér kétség”. Szilárdan kell hinnünk ebben, s nem szabad elutasítanunk azt, ami nem egyezik az elképzelésünkkel. Hozzáállásunk olyan legyen, mint Arjunáé: „Mindent elhiszek, amit mondtál.” Ha tehát az Úr azt mondja, hogy aki a halál pillanatában Rá gondol – vagy mint Brahmanra, vagy mint Paramātmāra, vagy mint az Istenség Személyiségére –, az biztosan eljut a lelki világba, akkor ehhez semmi kétség nem férhet. Ebben nem szabad kételkednünk.

„Bhagavad-gītoje“ (8.6) aiškinamas bendras principas, kaip įžengti į dvasinę karalystę – mirties akimirką mąstyti apie Aukščiausiąjį:

A Bhagavad-gītā (8.6) azt is elmagyarázza, hogyan juthat el az ember a lelki világba pusztán azáltal, hogy a halál pillanatában a Legfelsőbbre gondol:

yaṁ yaṁ vāpi smaran bhāvaṁ
tyajaty ante kalevaram
taṁ tam evaiti kaunteya
sadā tad-bhāva-bhāvitaḥ
yaṁ yaṁ vāpi smaran bhāvaṁ
tyajaty ante kalevaram
taṁ tam evaiti kaunteya
sadā tad-bhāva-bhāvitaḥ

„Kokį būvį žmogus prisimena palikdamas dabartinį kūną, tokiame ir atsiduria kitą gyvenimą.“ Pirmiausiai mes turime suprasti, kad materiali gamta – tai vienos iš Aukščiausiojo Viešpaties energijų apraiška. „Viṣṇu Purāṇa“ (6.7.61) taip apibrėžia Aukščiausiojo Viešpaties energijų rūšis:

„Amilyen létállapotra emlékezik az ember teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül.” Ezek után először azt kell megértenünk, hogy az anyagi természet a Legfelsőbb Úr egyik energiájának megnyilvánulása. A Viṣṇu-purāṇa (6.7.61) így ír a Legfelsőbb Úr teljes energiájáról:

viṣṇu-śaktiḥ parā proktā
kṣetra-jñākhyā tathā parā
avidyā-karma-saṁjñānyā
tṛtīyā śaktir iṣyate
viṣṇu-śaktiḥ parā proktā
kṣetra-jñākhyā tathā parā
avidyā-karma-saṁjñānyā
tṛtīyā śaktir iṣyate

Aukščiausiasis Viešpats valdo nesuskaičiuojamą daugybę energijų, kurių mes nesuvokiame, ir vis dėlto didieji išminčiai, išsivadavusios sielos, tyrinėjo ir suskirstė jas į tris tipus. Visų tipų energijos priklauso viṣṇu-śakti kategorijai, kitaip sakant, jos yra įvairios Viešpaties Viṣṇu galios. Pirmoji energija parā, transcendentinė. Kaip jau buvo aiškinta, gyvosios esybės irgi priklauso aukštesniajai energijai. Kitas, t.y materialias energijas, valdo neišmanymo guṇa. Mirties akimirką galime pasirinkti, ar liksime žemesnės energijos viešpatijoje, materialiame pasaulyje, ar eisime į dvasinio pasaulio energijos viešpatiją. Todėl „Bhagavad-gītā“ (8.6) sako:

A Legfelsőbb Úr megszámlálhatatlanul sok és változatos energiával rendelkezik, melyeknek érzékelése meghaladja felfogóképességünket. A kiváló, művelt bölcsek, a felszabadult lelkek azonban tanulmányozták ezeket az energiákat, s három főbb kategóriába osztották őket. Minden energia viṣṇu-śakti, vagyis az Úr Viṣṇu energiája. Az első energia parā, azaz transzcendentális. Az élőlények szintén a felsőbbrendű energiához tartoznak, ahogyan azt már elmagyaráztuk. A többi energia, vagyis az anyagi energiák a tudatlanság kötőerejének hatása alatt állnak. A halál pillanatában eldől, hogy itt maradunk-e az anyagi világ alsóbbrendű energiájában, vagy a lelki világ energiájába kerülünk. Ahogy a Bhagavad-gītā (8.6) mondja:

yaṁ yaṁ vāpi smaran bhāvaṁ
tyajaty ante kalevaram
taṁ tam evaiti kaunteya
sadā tad-bhāva-bhāvitaḥ
yaṁ yaṁ vāpi smaran bhāvaṁ
tyajaty ante kalevaram
taṁ tam evaiti kaunteya
sadā tad-bhāva-bhāvitaḥ

„Kokį būvį žmogus prisimena palikdamas dabartinį kūną, tokiame ir atsiduria kitą gyvenimą.“

„Amilyen létállapotra emlékezik az ember teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül.”

Mes įpratę galvoti arba apie materialią, arba apie dvasinę energiją. O kaip atitraukti mintis nuo materialios energijos ir nukreipti į dvasinę energiją? Literatūra, kuri mūsų sąmonę užpildo materialia energija – laikraščiai, žurnalai, romanai etc. – labai plati. Mūsų mintis, kurios pastaruoju metu yra užvaldytos tokios literatūros, reikia nukreipti į Vedas. Tam reikalui didieji išminčiai ir paliko plačios apimties Vedų raštus – pavyzdžiui, Purāṇas. Purāṇos nėra fantazijos vaisius, tai istorijos metraščiai. „Caitanya-caritāmṛtoje“ (Madhya 20.122) yra toksai posmas:

Életünk során hozzászoktunk ahhoz, hogy vagy az anyagi energiára, vagy a lelki energiára gondolunk. De hogyan lehetséges gondolatainkat az anyagi energiáról a lelki energiára irányítani? Oly sok írás van – újságok, folyóiratok, regények stb. –, ami az anyagi energiával tölti meg gondolatainkat. Az efféle irodalomban elmerülő elménket a védikus irodalomra kell irányítanunk. A nagy bölcsek számtalan védikus írást megalkottak ennek érdekében, köztük például a purāṇákat. A purāṇák nem kitalált mesék, hanem történelmi feljegyzések. A Caitanya-caritāmṛtában (Madhya-līlā 20.122) olvashatjuk az alábbi verset:

māyā-mugdha jīvera nāhi svataḥ kṛṣṇa-jñāna
jīvere kṛpāya kailā kṛṣṇa veda-purāṇa
māyā-mugdha jīvera nāhi svataḥ kṛṣṇa-jñāna
jīvere kṛpāya kailā kṛṣṇa veda-purāṇa

Užmaršios gyvosios esybės, ar sąlygotos sielos, pamiršo savo ryšį su Aukščiausiuoju Viešpačiu, jų mintys sukasi tik apie materialią veiklą. Siekdamas nukreipti jų minties energiją dvasinio dangaus link, Kṛṣṇa-dvaipāyana Vyāsa paliko plačios apimties Vedų raštus. Pirmiausia jis padalino Vedas į keturias dalis, po to paaiškino jas Purāṇose, o ne tokiems pagauliems žmonėms parašė „Mahābhāratą“, į kurios tekstą įtraukta „Bhagavad- gītā“. Tuomet visus Vedų raštus autorius apibendrino „Vedānta-sūtroje“ ir ateities kartoms „Vedānta-sūtros“ prasmę plačiau nušvietė jos komentare „Śrīmad-Bhāgavatam“. Mes visi turime užimti savo protą Vedų raštų skaitymu. Kaip materialistai neatsitraukia nuo laikraščių, žurnalų ir visokios materialistinės literatūros, taip ir mes turime neatsitraukdami skaityti tą literatūrą, kurią mums paliko Vyāsadeva. Tada mirties valandą įstengsime atsiminti Aukščiausiąjį Viešpatį. Tai vienintelis kelias, kurį siūlo Viešpats, o rezultatą Jis garantuoja: „Neabejok.“

A feledékeny élőlények, a feltételekhez kötött lelkek megfeledkeztek arról a kapcsolatról, amely a Legfelsőbb Úrhoz fűzi őket, és gondolataik az anyagi cselekedetekbe merülnek. Hogy gondolkodásukat a lelki égre irányítsa, Kṛṣṇa-dvaipāyana Vyāsa számtalan védikus írást hagyott hátra számukra. Először négy részre osztotta a Védákat, majd megmagyarázta őket a purāṇákban, azután a kevésbé értelmes emberek számára megírta a Mahābhāratát. A Bhagavad-gītāt a Mahābhāratában találjuk meg. A védikus irodalmat a Vedānta-sūtrában összegezte, s jövőbeni útmutatóként megírta a Vedānta-sūtra természetes magyarázatát is, a Śrīmad-Bhāgavatamot. Elménket mindig e védikus írások olvasásával kell elfoglalnunk. Ahogyan a materialisták fejét az újságok, a folyóiratok és a tengernyi materialista irodalom tölti meg, nekünk Vyāsadeva írásaiban kell elmerülnünk, s így képesek leszünk arra, hogy a halál idején a Legfelsőbb Úrra emlékezzünk. Az Úr egyedül ezt az utat ajánlja, s biztosít bennünket a sikerről: „Ehhez nem fér kétség.”

tasmāt sarveṣu kāleṣu
mām anusmara yudhya ca
mayy arpita-mano-buddhir
mām evaiṣyasy asaṁśayaḥ
tasmāt sarveṣu kāleṣu
mām anusmara yudhya ca
mayy arpita-mano-buddhir
mām evaiṣyasy asaṁśayaḥ

„Todėl, Arjuna nuolat atmink Mane, Kṛṣṇą, ir toliau kovok – vykdyk savo nurodytą pareigą. Man paaukojęs savo veiklą, į Mane nukreipęs protą bei intelektą, tikrai ateisi pas Mane.“ (BG 8.7)

„Ezért, Arjuna, gondolj mindig Rám Kṛṣṇa-formámban, s ezzel egy időben hajtsd végre előírt kötelességed, s harcolj! Tetteid Nekem ajánlva, elméd és értelmed Rám függesztve kétségtelenül elérsz majd Engem” (8.7).

Viešpats nepataria Arjunai mesti savo pareigos ir vien tiktai mąstyti apie Jį. Jokiu būdu. Jis niekada nepasiūlys to, kas neįvykdoma. Materialiame pasaulyje, kad pamaitintume kūną, reikia dirbti. Pagal veiklą, žmonių visuomenė skyla į keturis luomus: brahmanus, kṣatriyus, vaiśyus, śūdras. Brahmanų klasės atstovai, t.y. inteligentija, atlieka vienokį darbą, kṣatriyai, arba administratorių klasė – kitokį, prekijų bei darbininkų klasės linkusios atlikti savo specifines pareigas. Žmonių visuomenėje – ar tu esi darbininkas, prekijas, administratorius, žemdirbys, ar aukščiausios klasės atstovas – literatas, mokslininkas ar teologas – kad pragyventum, privalai dirbti. Todėl Viešpats pataria Arjunai ne atsisakyti pareigų, bet jas vykdant atsiminti Kṛṣṇą (mām anusmara). Jei jis nesipratins atminti Kṛṣṇą kovodamas už būvį, nesugebės Jo atminti ir mirties valandą. Tą pataria daryti ir Viešpats Caitanya. Jis sako: kīrtanīyaḥ sadā hariḥ – reikia stengtis be perstojo kartoti Viešpaties vardus. Viešpaties vardai ir Jo asmenybė yra viena ir tas pat. Tad Viešpaties Kṛṣṇos nurodymas Arjunai „atmink Mane“ ir Viešpaties Caitanyos paliepimas „visad kartok Viešpaties Kṛṣṇos vardus“ niekuo nesiskiria. Jie nesiskiria, nes Kṛṣṇa ir Kṛṣṇos vardas yra viena ir tas pat. Absoliučioje plotmėje nėra skirtumo tarp sąvokos ir ja nusakomo objekto. Todėl kartodami Viešpaties vardus turime išmokti atminti Jį visada, dvidešimt keturias valandas per parą, ir taip organizuoti savo gyvenimą, kad niekada jo nepamirštume.

Kṛṣṇa tehát nem azt tanácsolja, hogy jelenlegi kötelességének hátat fordítva Arjuna csak gondoljon Őrá. Nem, az Úr sohasem ad megvalósíthatatlan tanácsot. Ebben az anyagi világban az embernek létfenntartása érdekében dolgoznia kell. Az emberi társadalom az emberek elfoglaltsága alapján négy társadalmi rendre oszlik: brāhmaṇákra, kṣatriyákra, vaiśyákra és śūdrákra. A brāhmaṇák, vagyis az értelmiségi réteg egy bizonyos fajta munkát végez, a kṣatriyák, a vezető tisztséget betöltők egy másfélét, s a kereskedők és a kétkezi munkások is mind saját kötelességüket végzik. Az emberi társadalomban a létfenntartása végett mindenkinek végeznie kell valamilyen munkát, legyen akár munkás, akár kereskedő, vezető tisztviselő vagy földműves, s így van ez még azok esetében is, akik a legfelsőbb rétegekhez tartoznak – írók, tudósok vagy épp teológusok. Az Úr azt mondja Arjunának, hogy nem kell felhagynia hivatásával, hanem a munkáját végezve Kṛṣṇára kell emlékeznie (mām anusmara). Ha a létért folytatott küzdelem során nem gondol szüntelenül Kṛṣṇára, akkor nem lesz képes erre a halál pillanatában sem. Az Úr Caitanya is ugyanezt tanácsolja. Kīrtanīyaḥ sadā hariḥ, mondja: mindig énekeljük az Úr neveit. Az Úr és nevei nem különböznek egymástól. Kṛṣṇa Arjunának adott utasítása („emlékezz Rám”) és az Úr Caitanya utasítása („mindig énekeld az Úr Kṛṣṇa neveit”) egy és ugyanaz. Nincs különbség közöttük, mert Kṛṣṇa és Kṛṣṇa neve azonosak. Az abszolút szintjén az, amit mondunk, és az, amiről mondjuk, nem különbözik egymástól. Örökké az Úrra kell tehát emlékeznünk, a nap huszonnégy órájában, azáltal, hogy neveit énekeljük, s életünk során cselekedeteinket úgy kell alakítanunk, hogy mindig tudjunk gondolni Rá.

Kaip tai įgyvendinti? Ācāryos pateikia tokį pavyzdį. Jeigu ištekėjusi moteris susižavi kitu vyru, arba vedęs vyras pajunta potraukį kitai moteriai – vadinasi jų jausmas labai stiprus. Tokį stiprų potraukį turintis žmogus nuolat galvoja apie mylimąjį. Moteris, besiilginti savo meilužio, net ruošdamasi namuose svajoja apie judviejų susitikimą. Iš tikrųjų visus darbus ji nudirba geriau nei paprastai, kad tik vyras ko neįtartų. Panašiai ir mes nuolat turime atminti aukščiausią mylimąjį, Śrī Kṛṣṇą, ir tuo pat metu puikiai atlikti savo materialias pareigas. Tam būtinas stiprus meilės jausmas. Jei turime stiprų meilės jausmą Aukščiausiajam Viešpačiui, galime atlikti savo pareigą ir kartu atminti Jį. Bet tokį meilės jausmą turime ugdyti. Pavyzdžiui, Arjuna nepaliaujamai galvojo apie Kṛṣṇą: jis buvo nuolatinis Kṛṣṇos palydovas ir kartu – karys. Kṛṣṇa nepataria Savo mokiniui atsisakyti kovos ir, pasitraukus į mišką, atsidėti meditacijai. Kai Viešpats Kṛṣṇa apibūdina Arjunai yogos sistemą, šis prisipažįsta nepajėgsiąs jos praktikuoti.

Hogyan lehetséges ez? Az ācāryák ezt a következő példával szemléltetik: ha egy férjes asszony vonzódik egy másik férfihoz, vagy ha egy nős ember nem a feleségét, hanem egy másik nőt szeret, az efféle vonzódás nagyon erős. Az ekképpen ragaszkodó ember mindig szíve választottjára gondol. A feleségnek állandóan, még háziasszonyi teendői közben is azon jár az esze, hogyan találkozhatna szerelmével, és sokkal figyelmesebben végzi a házimunkát, mint azelőtt, nehogy férje gyanakodni kezdjen. Hasonlóan kell nekünk is szüntelenül emlékeznünk legfelsőbb szerelmünkre, Śrī Kṛṣṇára, ugyanakkor nagyon szépen kell végeznünk az anyagi életben ránk háruló feladatokat. Ehhez nagyon erős szeretetre van szükség. Ha mély szeretetet érzünk a Legfelsőbb Úr iránt, akkor képesek leszünk arra, hogy kötelességünk végzésével egy időben Rá is emlékezzünk. Ezt a szeretetet azonban ki kell fejlesztenünk magunkban. Arjuna például mindig Kṛṣṇára gondolt. Állandó társa volt, de egyben harcos is. Kṛṣṇa nem azt tanácsolta neki, hogy mondjon le a harcról és vonuljon az erdőbe meditálni. Amikor Kṛṣṇa felvázolta előtte a yoga-rendszert, Arjuna azt felelte, hogy nem képes ezt az utat járni (6.33).

arjuna uvāca
arjuna uvāca
yo ’yaṁ yogas tvayā proktaḥ
sāmyena madhusūdana
etasyāhaṁ na paśyāmi
cañcalatvāt sthitiṁ sthirām
yo ’yaṁ yogas tvayā proktaḥ
sāmyena madhusūdana
etasyāhaṁ na paśyāmi
cañcalatvāt sthitiṁ sthirām

„Arjuna tarė: O Madhusūdana, yogos sistema, kurią Tu apibūdinai, atrodo man neįgyvendinama ir neparanki, nes protas labai nepastovus ir nenustygsta vietoje.“ (BG 6.33).

„Arjuna így szólt: Ó, Madhusūdana! Az Általad ismertetett yoga megvalósíthatatlannak, sőt elviselhetetlennek tűnik számomra, hiszen az elme csapongó és nyugtalan.”

Bet Viešpats sako:

Az Úr azonban azt mondja (6.47):

yoginām api sarveṣāṁ
mad-gatenāntar-ātmanā
śraddhāvān bhajate yo māṁ
sa me yukta-tamo mataḥ
yoginām api sarveṣāṁ
mad-gatenāntar-ātmanā
śraddhāvān bhajate yo māṁ
sa me yukta-tamo mataḥ

„Iš visų yogų tas, kuris su didžiu tikėjimu visad gyvena Manyje, galvoja apie Mane ir tarnauja Man su transcendentine meile, yra artimiausiai susijęs su Manimi yogos ryšiais ir visų aukščiausias. Tokia Mano nuomonė.“ (BG 6.47) Taigi tas, kuris visad mąsto apie Aukščiausiąjį Viešpatį, tuo pačiu metu yra didžiausias yogas, nepranokstamas jñānis ir neprilygstamas bhaktas. Toliau Viešpats sako Arjunai, jog kaip kṣatriyas, Arjuna negali atsisakyti kovos, o jeigu jis kausis atmindamas Kṛṣṇą – atsimins Jį ir mirties valandą. Kad taip įvyktų, reikia visiškai atsiduoti Viešpačiui, tarnaujant Jam su transcendentine meile.

„Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, magában Énrám gondol, és transzcendentális szerető szolgálatot végez Nekem, az a legmeghittebben egyesül Velem a yogában, s minden yogī közül ő a legkiválóbb. Ez az Én véleményem.” Aki szüntelenül a Legfelsőbb Úrra gondol, az a legnagyobb yogī, a legkiválóbb jñānī, s ugyanakkor a bhakták közül is ő a legjobb. Az Úr később azt mondja Arjunának, hogy kṣatriya lévén nem hagyhatja abba a harcot, de ha közben szakadatlanul Kṛṣṇára emlékezik, akkor képes lesz a halál pillanatában is Rá gondolni. Ehhez azonban az embernek teljesen át kell adnia magát az Úr transzcendentális szerető szolgálatának.

Iš tikrųjų mes veikiame ne kūnu, o protu bei intelektu. Jeigu protas ir intelektas bus nuolat užimti mintimis apie Aukščiausiąjį Viešpatį, savaime Jam tarnaus ir juslės. Pati juslių veikla nepasikeis, bent jau išoriškai, bet pasikeis sąmonė. „Bhagavad-gītā“ moko, kaip protą ir intelektą priversti nuolat mąstyti apie Viešpatį. Pasinėrimas mintimis į Viešpatį atveria kelią į Jo karalystę. Jei Kṛṣṇai tarnauja protas, juslės norom nenorom Jam irgi tarnaus. Tai tikras menas, ir tame slypi „Bhagavad-gītos“ paslaptis – visiškas pasinėrimas į Śrī Kṛṣṇą mintimis.

Tulajdonképpen nem a testünkkel, hanem az elménkkel és az értelmünkkel cselekszünk. Ha tehát értelmünk és elménk mindig a Legfelsőbb Úrral kapcsolatos gondolatokba merül, akkor ebből következően érzékeink is az Urat szolgálják. Az érzékek tevékenysége látszólag nem változik meg, a tudat azonban igen. A Bhagavad-gītā megtanítja, hogyan merítsük elménket és értelmünket az Úrról szóló gondolatokba. Ez az elmélyedés teszi majd lehetővé számunkra, hogy eljussunk az Úr birodalmába. Ha az elme Kṛṣṇa szolgálatában áll, automatikusan az érzékek is Őt szolgálják. Ez az a művészet és ez az a titok, melyet a Bhagavad-gītā elénk tár: teljesen elmerülni a Śrī Kṛṣṇáról szóló gondolatokban.

Šių dienų žmogus padėjo daug pastangų, kad pasiektų Mėnulį, bet visiškai nesistengia tobulėti dvasiškai. Jei prieš akis dar liko penkiasdešimt gyvenimo metų, paskirkime šį trumpą laiko tarpą praktikai, kurios esmę sudaro Aukščiausiojo Dievo Asmens atminimas. Ta praktika yra pasiaukojimo procesas:

Napjaink embere fáradságot nem kímélve azzal kísérletezik, hogy eljusson a Holdra, lelki felemelkedéséért azonban semmit sem tesz. Akinek még van ötven év hátra az életéből, annak ezt a rövid időt arra kell használnia, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségére emlékezzen. Ennek gyakorlása jelenti az odaadás folyamatát.

śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ
smaraṇaṁ pāda-sevanam
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ
sakhyam ātma-nivedanam
śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ
smaraṇaṁ pāda-sevanam
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ
sakhyam ātma-nivedanam

(„Śrīmad-Bhāgavatam“ 7.5.23)

(Śrīmad-Bhāgavatam 7.5.23)

Minėti devyni pasiaukojimo tarnystės būdai, kurių lengviausias – śravaṇam, t.y. išgirsti „Bhāgavad-gītos“ mokymą iš dvasiškai susivokusios asmenybės lūpų, paskatina žmogų susimąstyti apie Aukščiausiąją Būtybę. Susimąstymas perauga į nuolatinį Aukščiausio Viešpaties atminimą ir, palikus dabartinį kūną, padeda įgyti dvasinį kūną, tinkamą bendrauti su Aukščiausiuoju Viešpačiu.

A kilenc folyamat végzése – melyek közül a legegyszerűbb a śravaṇam, a Bhagavad-gītā hallgatása egy önmegvalósított személy ajkairól – gondolatainkat a Legfelsőbb Lényre fogja terelni. Így emlékezni fogunk a Legfelsőbb Úrra, és testünk elhagyása után lelki testet kaphatunk, amely alkalmas arra, hogy a Legfelsőbb Úr társaságát élvezhessük.

Toliau Viešpats kalba:

Az Úr aztán így szól a Gītāban (8.8):

abhyāsa-yoga-yuktena
cetasā nānya-gāminā
paramaṁ puruṣaṁ divyaṁ
yāti pārthānucintayan
abhyāsa-yoga-yuktena
cetasā nānya-gāminā
paramaṁ puruṣaṁ divyaṁ
yāti pārthānucintayan

„Kas medituoja Mane, Aukščiausiąjį Dievo Asmenį, nenukrypdamas mintimis į nieką kitą, nuolatos atmena Mane, tas, o Arjuna, neabejotinai ateis pas Mane.“ (BG 8.8)

„Ó, Pārtha, aki Rajtam mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditál, elméjében mindig Rám emlékezik, s nem tér le az útról, az biztosan elér Engem.”

Tai nėra itin sudėtingas metodas, tačiau mokytis jo reikia iš patyrusio asmens. Tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet: reikia kreiptis į asmenį, kuris jau turi praktinės patirties. Mintys nuolat blaškosi nuo vieno objekto prie kito, todėl reikia stengtis kaskart susikoncentruoti į Aukščiausiojo Viešpaties Śrī Kṛṣṇos pavidalą arba į Jo vardo garsą. Nors proto prigimtis nerami, jis blaškosi šen ir ten, nusiraminimą jis gali atrasti Kṛṣṇos vardo garse. Todėl reikia medituoti paramaṁ puruṣam – Aukščiausiąjį Dievo Asmenį dvasinėje karalystėje, dvasiniame danguje, ir tokiu būdu Jį pasiekti. Priemonės ir keliai galutinei pažinimo pakopai, galutiniam tikslui pasiekti yra nurodyti „Bhagavad-gītoje“, o durys į šį žinojimą atviros visiems. Niekam neužginta įeiti. Visų klasių žmonės gali prisiartinti prie Viešpaties Kṛṣṇos, galvodami apie Jį, nes kiekvienas gali klausytis ir galvoti apie Kṛṣṇą.

Ez nem nehéz módszer, ám olyasvalakitől kell elsajátítanunk, aki tapasztalt ebben a témában. Tad-vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet: egy olyan emberhez kell fordulnunk, aki gyakorolja e folyamatot. Az elme örökké ide-oda csapong, de meg kell tanulnunk, hogyan rögzítsük örökké a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa formájára vagy nevének hangjaira. Az elme természete az, hogy nyugtalan, ide-oda röppen, ám Kṛṣṇa nevének hangvibrációjától megnyugszik. A lelki birodalomban, a lelki világban lakozó parama-puruṣán, az Istenség Legfelsőbb Személyiségén kell tehát meditálnunk, s így elérhetjük Őt. A végső megvalósítás, a végső cél elérésének útjáról a Bhagavad-gītā ír, s e tudás kapuja mindenki előtt nyitva áll. Senki sincs kizárva. Az emberek minden rétege elindulhat az Úr Kṛṣṇa felé azzal, hogy Őrá gondol, hiszen mindenki hallhat Róla és gondolhat Rá.

Toliau Viešpats sako (BG 9.32–33):

Az Úr ezek után kijelenti (9.32–33):

māṁ hi pārtha vyapāśritya
ye ’pi syuḥ pāpa-yonayaḥ
striyo vaiśyās tathā śūdrās
te ’pi yānti parāṁ gatim
māṁ hi pārtha vyapāśritya
ye ’pi syuḥ pāpa-yonayaḥ
striyo vaiśyās tathā śūdrās
te ’pi yānti parāṁ gatim
kiṁ punar brāhmaṇāḥ puṇyā
bhaktā rājarṣayas tathā
anityam asukhaṁ lokam
imaṁ prāpya bhajasva mām
kiṁ punar brāhmaṇāḥ puṇyā
bhaktā rājarṣayas tathā
anityam asukhaṁ lokam
imaṁ prāpya bhajasva mām

Taigi Viešpats sako, kad net prekijas, puolusi moteris, darbininkas ar net žemiausios padermės žmonės gali pasiekti Aukščiausiąjį. Tam nereikalingas itin išvystytas intelektas: kiekvienam, kuris praktikuoja bhakti-yogą ir Aukščiausiąjį Viešpatį laiko gyvenimo summum bonum, aukščiausiu objektu bei galutiniu tikslu, kelias pas Viešpatį į dvasinį dangų yra atviras. Sekdamas „Bhagavad-gītos“ tiesomis žmogus gali savo gyvenimą padaryti tobulą bei kartą ir visiems laikams išspręsti visas gyvenimo problemas. Tokia „Bhagavad-gītos“ esmė.

Még egy kereskedő, egy bűnös nő, egy kétkezi munkás, sőt egy még náluk is alacsonyabb rendű ember is elérheti a Legfelsőbbet, mondja az Úr. Nincs szükség hozzá átlagon felüli intelligenciára. Bárki, aki elfogadja a bhakti-yoga elvét, s aki a Legfelsőbb Urat a legfőbb jóként, az élet végső és legfelsőbb céljaként fogadja el, az eljuthat az Úrhoz a lelki világba. Ha valaki elfogadja a Bhagavad-gītāban kinyilatkoztatott elveket, tökéletessé teheti életét, s végső megoldást találhat az élet valamennyi problémájára. Ez az egész Bhagavad-gītā lényege.

Baigiant reikia pasakyti, kad „Bhagavad-gītā“ – transcendentinis kūrinys, kurį reikia skaityti labai atidžiai. Gīṭa-śāstram idaṁ puṇyaṁ yaḥ paṭhet prayataḥ pumān – jeigu tinkamai laikomasi „Bhagavad-gītos“ nurodymų, galima atsikratyti visų gyvenimo negandų ir rūpesčių. Bhaya-śokādi- varjitaḥ. Žmogus atsikratys visų baimių dabartiniame gyvenime, o kitas jo gyvenimas bus dvasinis („Gītā-māhātmya“ 1).

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a Bhagavad-gītā egy transzcendentális írás, amelyet nagyon figyelmesen kell tanulmányoznunk. Gītā-śāstram idaṁ puṇyaṁ yaḥ paṭhet prayataḥ pumān: ha valaki pontosan betartja a Bhagavad-gītā utasításait, az élet minden nyomorúságától és aggodalmától megszabadulhat. Bhaya-śokādi-varjitaḥ: még ebben az életben megszabadul minden félelemtől, a következő élete pedig már lelki lesz (Gītā-māhātmya 1).

Gītā turi ir kitų privalumų:

Van egy másik előnye is:

gītādhyāyana-śīlasya
prāṇāyāma-parasya ca
naiva santi hi pāpāni
pūrva-janma-kṛtāni ca
gītādhyāyana-śīlasya
prāṇāyāma-parasya ca
naiva santi hi pāpāni
pūrva-janma-kṛtāni ca

„Jeigu žmogus skaito Bhagavad-gītą labai nuoširdžiai ir rimtai, Viešpaties malone jis nesusilauks atoveikio už savo praeities piktadarybes.“ („Gītā- māhātmya“ 2). Baigiamojoje „Bhagavad-gītos“ dalyje (18.66) Viešpats Śrī Kṛṣṇa garsiai pareiškia:

„Ha valaki nagyon őszintén és teljes komolysággal tanulmányozza a Bhagavad-gītāt, múltban elkövetett bűneinek következményei az Úr kegyéből nem lesznek hatással rá” (Gītā-māhātmya 2). Az Úr nagy nyomatékkal mondja a Bhagavad-gītā utolsó részében (18.66):

sarva-dharmān parityajya
mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja
ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo
mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ
sarva-dharmān parityajya
mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja
ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo
mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ

„Atmesk visų atmainų religijas ir tiesiog atsiduok Man. Aš išgelbėsiu tave nuo atoveikio už visas nuodėmes. Nesibaimink.“ Tad Viešpats prisiima visą atsakomybę už tą, kuris atsiduoda Jam, ir išperka atoveikį už visas to asmens nuodėmes.

„Hagyj fel a vallás minden változatával, s hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!” Az Úr ezzel teljes felelősséget vállal azokért, akik átadják magukat Neki, s megvédi őket a bűn valamennyi visszahatásától.

mala-nirmocanaṁ puṁsāṁ
jala-snānaṁ dine dine
sakṛd gītāmṛta-snānaṁ
saṁsāra-mala-nāśanam
mala-nirmocanaṁ puṁsāṁ
jala-snānaṁ dine dine
sakṛd gītāmṛta-snānaṁ
saṁsāra-mala-nāśanam

„Galima rūpintis švara kasdien nusiprausiant vandeniu, tačiau žmogus, bent sykį nusimaudęs šventuose kaip Ganga Bhagavad-gītos vandenyse, visiškai nusiplauna materialaus gyvenimo nešvarybes.“ („Gītā- māhātmya“ 3)

„Az ember naponta megfürdik, hogy megtisztuljon, de ha valaki csak egyszer is megfürdik a Bhagavad-gītā szent Gangesz-vizében, az anyagi élet minden szennyétől megtisztul” (Gītā-māhātmya 3).

gītā su-gītā kartavyā
kim anyaiḥ śāstra-vistaraiḥ
yā svayaṁ padmanābhasya
mukha-padmād viniḥsṛtā
gītā su-gītā kartavyā
kim anyaiḥ śāstra-vistaraiḥ
yā svayaṁ padmanābhasya
mukha-padmād viniḥsṛtā

Kadangi „Bhagavad-gītą“ paskelbė Aukščiausiasis Asmuo, nėra jokio būtinumo skaityti kokius nors kitus Vedų raštus. Reikia tik įdėmiai ir reguliariai klausytis „Bhagavad-gītos“ ir ją skaityti. Mūsų laikais žmonės yra taip įsitraukę į žemišką veiklą, kad visų Vedų raštų perskaityti tiesiog nepajėgtų. Bet tai ir nebūtina. Pakanka vienos „Bhagavad-gītos“, nes ši knyga – visų Vedų raštų esmė, o svarbiausia, ją paskelbė Aukščiausiasis Dievo Asmuo („Gītā-māhātmya“ 4).

Mivel a Bhagavad-gītāt az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el, szükségtelen más védikus írásokat olvasnunk. Az embernek csupán arra van szüksége, hogy figyelmesen és rendszeresen hallgassa és olvassa a Bhagavad-gītāt. A jelen korszakban az emberek annyira elmerülnek a világi tettekben, hogy nem képesek valamennyi védikus írást elolvasni. Erre azonban nincs is szükség. Ez az egyetlen könyv, a Bhagavad-gītā elegendő, mert ez az egész védikus irodalom lényege, és mert – s ez a legfontosabb – az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el (Gītā-māhātmya 4).

Pasakyta:

A Gītā-māhātmya (5) így ír:

bhāratāmṛta-sarvasvaṁ
viṣṇu-vaktrād viniḥsṛtam
gītā-gaṅgodakaṁ pītvā
punar janma na vidyate
bhāratāmṛta-sarvasvaṁ
viṣṇu-vaktrād viniḥsṛtam
gītā-gaṅgodakaṁ pītvā
punar janma na vidyate

„Kas atsigeria Gangos vandens, tas gauna išsigelbėjimą, tad ką kalbėti apie tą, kuris ragauja Bhagavad-gītos nektarą? Bhagavad-gītā – tai saldžiausias Mahābhāratos nektaras, ją paskelbė Patsai Viešpats Kṛṣṇa, pirminis Viṣṇu.“ („Gītā-māhātmya“ 5)

„Bhagavad-gītā“ pradžią gauna iš Aukščiausiojo Dievo Asmens lūpų, o Ganga, kaip žinoma, išteka iš Jo lotosinių pėdų. Žinoma, nėra skirtumo tarp Aukščiausiojo Viešpaties lūpų ir Jo pėdų, tačiau pažvelgę iš šalies suprasime, kad „Bhagavad-gītā“ svarbesnė ir už Gangos vandenį.

„Aki a Gangesz vizéből iszik, felszabadul. Még inkább igaz ez arra, aki a Bhagavad-gītā nektárját issza. A Bhagavad-gītā a Mahābhārata legsűrűbb nektárja, s maga az Úr Kṛṣṇa, az eredeti Viṣṇu beszélte el.” A Bhagavad-gītā az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ajkairól származik, a Gangeszről pedig azt mondják, hogy az Úr lótuszlábától ered. A Legfelsőbb Úr ajka és lába között természetesen nincsen különbség, ám a Bhagavad-gītā egy semleges nézőpontból ítélve még nagyobb jelentőségű, mint a Gangesz vize.

sarvopaniṣado gāvo
dogdhā gopāla-nandanaḥ
pārtho vatsaḥ su-dhīr bhoktā
dugdhaṁ gītāmṛtaṁ mahat
sarvopaniṣado gāvo
dogdhā gopāla-nandanaḥ
pārtho vatsaḥ su-dhīr bhoktā
dugdhaṁ gītāmṛtaṁ mahat

„Gītopaniṣada, Bhagavad-gītā – tai visų Upaniṣadų esmė, ji yra nelyginant karvė, o Viešpats Kṛṣṇa – tai melžiantis ją piemenėlis. Arjuna – lyg veršelis, o nektariškas Bhagavad-gītos pienas – gėrimas, skirtas didiems išminčiams ir tyriems bhaktams gerti.“ („Gītā-māhātmya“ 6)

„Ez a Gītopaniṣad, a Bhagavad-gītā, minden upaniṣad lényege olyan, mint egy tehén, az Úr Kṛṣṇa pedig, aki tehénpásztorfiúként híres, megfeji e tehenet. Arjuna olyan, akár a borjú, a bölcs tudósok és a tiszta bhakták pedig a Bhagavad-gītā nektári tejét isszák” (Gītā-māhātmya 6).

ekaṁ śāstraṁ devakī-putra-gītam
eko devo devakī-putra eva
eko mantras tasya nāmāni yāni
karmāpy ekaṁ tasya devasya sevā
ekaṁ śāstraṁ devakī-putra-gītam
eko devo devakī-putra eva
eko mantras tasya nāmāni yāni
karmāpy ekaṁ tasya devasya sevā

(„Gītā-māhātmya“ 7)

(Gītā-māhātmya 7)

Mūsų dienomis žmonės trokšta turėti vieną šventraštį, vieną Dievą, vieną religiją ir vieną bendrą reikalą. Todėl ekaṁ śāstraṁ devakī-putra-gītam: tebūnie vienas vienintelis šventraštis, kuris būtų bendras visam pasauliui – „Bhagavad-gītā“. Eko devo devakī-putra eva: tebūnie vienas Dievas visam pasauliui – Śrī Kṛṣṇa. Eko mantras tasya nāmāni: ir tebūnie vienas himnas, viena mantra, viena malda – Jo vardo kartojimas: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Karmāpy ekaṁ tasya devasya sevā: tebūnie vienas bendras visų reikalas – tarnauti Aukščiausiajam Dievo Asmeniui.

Manapság az emberek egy szentírásra, egy Istenre, egy vallásra és egy hivatásra vágynak. Ezért ekaṁ śāstraṁ devakī-putra-gītam: legyen csak egyetlen szentírás, egy közös írás az egész világ számára – a Bhagavad-gītā. Eko devo devakī-putra eva: legyen az egész világnak egy Istene – Śrī Kṛṣṇa. Eko mantras tasya nāmāni: legyen csak egy himnusz, egy mantra, egy ima – az Ő nevének éneklése: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Karmāpy ekaṁ tasya devasya sevā: és hadd legyen csak egyetlen hivatás – az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálata.

Mokinių seka

A tanítványi lánc

Evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ „Šis aukščiausias mokslas buvo perduodamas mokinių seka, ir taip jį patirdavo šventieji karaliai . . .” („Bhagavad-gītā” 4.2). „Bhagavad-gītā, kokia ji yra“ perteikta tokia mokinių seka:

evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ

„E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncon keresztül szállt alá” (Bhagavad-gītā 4.2).

1. Kṛṣṇa
2. Brahmā
3. Nārada
4. Vyāsa
5. Madhva
6. Padmanābha
7. Nṛhari
8. Mādhava
9. Akṣobhya
10. Jaya Tīrtha
11. Jñānasindhu
12. Dayānidhi
13. Vidyānidhi
14. Rājendra
15. Jayadharma
16. Puruṣottama
17. Brahmaṇya Tīrtha
18. Vyāsa Tīrtha
19. Lakṣmīpati
20. Mādhavendra Purī
21. Īśvara Purī, (Nityānanda, Advaita)
22. Lord Caitanya
23. Rūpa, (Svarūpa, Sanātana)
24. Raghunātha, Jīva
25. Kṛṣṇadāsa
26. Narottama
27. Viśvanātha
28. (Baladeva), Jagannātha
29. Bhaktivinoda
30. Gaurakiśora
31. Bhaktisiddhānta Sarasvatī
32. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda

1. Kṛṣṇa
2. Brahmā
3. Nārada
4. Vyāsa
5. Madhva
6. Padmanābha
7. Nṛhari
8. Mādhava
9. Akṣobhya
10. Jaya Tīrtha
11. Jñānasindhu
12. Dayānidhi
13. Vidyānidhi
14. Rājendra
15. Jayadharma
16. Puruṣottama
17. Brahmaṇya Tīrtha
18. Vyāsa Tīrtha
19. Lakṣmīpati
20. Mādhavendra Purī
21. Īśvara Purī, (Nityānanda, Advaita)
22. Lord Caitanya
23. Rūpa, (Svarūpa, Sanātana)
24. Raghunātha, Jīva
25. Kṛṣṇadāsa
26. Narottama
27. Viśvanātha
28. (Baladeva), Jagannātha
29. Bhaktivinoda
30. Gaurakiśora
31. Bhaktisiddhānta Sarasvatī
32. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda