Skip to main content

TEXT 2

2. VERS

Tekstas

Szöveg

rāja-vidyā rāja-guhyaṁ
pavitram idam uttamam
pratyakṣāvagamaṁ dharmyaṁ
su-sukhaṁ kartum avyayam
rāja-vidyā rāja-guhyaṁ
pavitram idam uttamam
pratyakṣāvagamaṁ dharmyaṁ
su-sukhaṁ kartum avyayam

Synonyms

Szó szerinti jelentés

rāja-vidyā — mokslų valdovas; rāja-guhyam — slaptingo žinojimo valdovas; pavitram — tyriausias; idam — šis; uttamam — transcendentinis; pratyakṣa — tiesioginiu patyrimu; avagamam — suvokiamas; dharmyam — religijos principas; su-sukham — labai džiaugsmingai; kartum — atliekamas; avyayam — amžinas.

rāja-vidyā – a tudás királya; rāja-guhyam – a bizalmas tudomány királya; pavitram – a legtisztább; idam – ez; uttamam – transzcendentális; pratyakṣa – közvetlen tapasztalat által; avagamam – megértett; dharmyam – a vallás elve; su-sukham – nagyon boldogan; kartum – végezni; avyayam – örökkévaló.

Translation

Fordítás

Šis žinojimas – mokslų valdovas, paslapčių paslaptis. Jis – tyriausias, o kadangi per patyrimą leidžia tiesiogiai suvokti savąjį „aš“, jis yra religijos tobulybė. Jis amžinas ir praktikuojamas džiaugsmingai.

Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, és mivel megvalósítása révén közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás tökéletessége; örökkévaló és örömmel végezhető.

Purport

Magyarázat

KOMENTARAS: Devintas „Bhagavad-gītos“ skyrius vadinamas mokslų vadovu, nes jis – visų anksčiau išaiškintų doktrinų ir filosofijų esmė. Pagrindiniai Indijos filosofai yra Gautama, Kaṇāda, Kapila, Yājñavalkya, Śāṇḍilya, Vaiśvānara ir, pagaliau, Vyāsadeva – „Vedānta-sūtros“ autorius. Taigi filosofijos ar transcendentinio žinojimo srityje žinių nestinga. Dabar Viešpats sako, kad devintas skyrius – tai visų tų mokslų valdovas, esmė viso žinojimo, kuris įgyjamas studijuojant Vedas ir vieną ar kitą filosofijos rūšį. Jis slaptingiausias, nes slaptingas arba transcendentinis žinojimas paaiškina skirtumą tarp sielos ir kūno, o visų slaptingų mokslų viršūnė – pasiaukojimo tarnystė.

A Bhagavad-gītānak ezt a fejezetét minden tudás királyának nevezik, mert ez a lényege minden előzőleg ismertetett tannak és filozófiának. India legfontosabb filozófusai Gautama, Kaṇāda, Kapila, Yājñavalkya, Śāṇḍilya, Vaiśvānara és végül Vyāsadeva, a Vedānta-sūtra szerzője. A filozófia vagy transzcendentális tudás terén tehát bővelkedünk ismeretekben. Az Úr most kijelenti: ez a kilencedik fejezet minden bölcsesség királya, s minden olyan tudomány lényege, melyet a Védák és a különféle filozófiák tanulmányozásával lehet elsajátítani. Ez a legtitkosabb tudás, mert a bizalmas vagy transzcendentális tudás magában foglalja a test és a lélek közötti különbség megértését. E legtitkosabb tudomány az odaadó szolgálatban tetőzik.

Paprastai žmonės neturi slaptingo žinojimo, jų išsimokslinimas susijęs su išoriniu pasauliu. Įprastoje švietimo sistemoje žmonės gilinasi į daugybę sričių: politiką, sociologiją, fiziką, chemiją, matematiką, astronomiją, technikos mokslus etc. Pasaulyje daug mokslo įstaigų ir solidžių universitetų, tačiau, deja, nėra universiteto ar kokios nors švietimo įstaigos, kur būtų dėstomas mokslas apie dvasinę sielą. O juk siela – pati svarbiausia kūno dalis, be jos kūnas bevertis. Vis dėlto didžiausią dėmesį žmonės skiria kūno poreikiams, nesirūpindami siela, įkvepiančia kūnui gyvybę.

Az embereket általában nem tanítják e bizalmas tudományra, így csupán felszínes tudásra tehetnek szert. Az általános oktatás során a tudomány számtalan ágát tanulmányozzák: politika, szociológia, fizika, kémia, matematika, asztronómia, technika stb. Szerte a világon számtalan tudományágnak vannak tanszékei a nagynevű egyetemeken, ám sajnálatos módon egyetlen egyetem vagy oktatási intézmény sincs, ahol a lélek tudományát tanítanák, pedig a lélek a test legfontosabb része, s jelenléte nélkül a test semmit sem ér. Az emberek azonban mégis a testi létszükségletek fontosságát hangsúlyozzák, mit sem törődve a létfontosságú lélekkel.

„Bhagavad-gītā“, ypač nuo antro jos skyriaus, akcentuoja sielos svarbą. Juk iš pat pradžių Viešpats sako, kad kūnas yra netvarus, o siela – amžina (antavanta ime dehā nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ). Slaptingoji žinojimo dalis – tai supratimas, kad dvasinė siela skiriasi nuo kūno ir kad ji pagal savo prigimtį nekintama, nesunaikinama ir amžina. Bet toks žinojimas dar neatskleidžia tikrosios sielos prigimties. Siela skiriasi nuo kūno, ir žmonėms kartais susidaro įspūdis, kad tada, kai kūnui ateina galas arba kai iš jo išsivaduojama, siela pakimba tuštumoje ir tampa beasmene. Tačiau taip nėra. Kaip siela, tokia aktyvi kūne, išsivadavusi iš jo gali būti pasyvi? Ji visada aktyvi. Ji amžina, todėl ir amžinai aktyvi, o jos veikla dvasinėje karalystėje sudaro slaptingiausią dvasinio žinojimo dalį. Todėl čia sakoma, kad dvasinės sielos veikla – visų mokslų valdovas, slaptingiausia viso žinojimo dalis.

A Bhagavad-gītā a lélekre helyezi a hangsúlyt, különösen a második fejezettől kezdve. Az Úr rögtön az elején kijelenti, hogy a test mulandó, ám a lélek elpusztíthatatlan (antavanta ime dehā nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ). Ez a tudás egyik bizalmas része: egyszerűen megérteni, hogy a lélek különbözik a testtől, s hogy természeténél fogva változtathatatlan, elpusztíthatatlan és örökkévaló. Ez a leírás azonban még nem ad pozitív információt a lélekről. Néha az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a lélek különbözik ugyan a testtől, ám amikor elhagyja a testet, azaz amikor a test meghal, a semmibe merül, és elveszti személyiségét. Ez azonban nem igaz. Hogyan válhatna tétlenné a lélek a test elhagyása után, amikor a testben olyannyira tevékeny volt? A lélek mindig aktív. Ha léte örökkévaló, akkor aktivitása is az, s a lelki világban végzett tettei képezik a transzcendentális tudás legmeghittebb részét. Ahogyan ez a vers is utal rá, a lélek tettei alkotják minden tudás királyát, a legbizalmasabb tudást.

Vedų raštuose aiškinama, kad šis žinojimas yra pati tyriausia bet kokios veiklos forma. „Padma Purāṇoje“ po nuodėmingų žmogaus poelgių nagrinėjimo teigiama, kad jie yra viena paskui kitą sekančių nuodėmių padariniai. Karminę veiklą atliekantys žmonės įstringa skirtingose atoveikio už nuodėmes stadijose, juos apraizgo skirtingos to atoveikio formos. Pavyzdžiui, pasodinus kokio nors medžio sėklą, reikia šiek tiek palaukti, kol išaugs medis. Iš pradžių išdygsta mažas daigas, kuris vėliau išauga į medį, po to jis žydi ir nokina vaisius; pagaliau žmogus, pasodinęs šio medžio sėklą, sulaukia jo žiedų ir vaisių. Taip ir veikiantysis padaro nuodėmingą poelgį, o šis, kaip sėkla, tik po kurio laiko subrandina vaisių. Yra įvairūs sėklos brendimo etapai. Žmogus gali nustoti daręs nuodėmes, tačiau tos veiklos padarinys, arba vaisius, vis tiek turės būti paragautas. Vienos nuodėmės vis dar sėklos pavidalo, kitos jau užsimezgusios ir duoda vaisių, kurį patiriame kaip kančią ar skausmą.

A védikus irodalom szerint ez a tudás minden tett legtisztább formája. A Padma-purāṇa az ember bűnös tetteit elemzi, és elmagyarázza, hogy azok a korábbi sorozatos bűnök következményei. A gyümölcsöző tetteket végzőket a bűnös visszahatások különféle formái több lépésben kötözik meg. Egy fa elvetett magja például nem azonnal hajt ki, hanem egy bizonyos idő után. Először megjelenik egy piciny, csírázó hajtás, majd kifejlődik belőle a fa, s csak akkor virágzik és hoz gyümölcsöt. Amikor teljesen kifejlődött, a mag elültetője élvezheti a fa gyümölcseit és virágait. A bűnös tett ehhez hasonlóan szintén nem azonnal hozza meg gyümölcsét. Folyamatában különböző szintek figyelhetők meg. Valaki talán már nem is követ el többé bűnt, korábbi bűneinek eredményeit vagy gyümölcseit azonban még megkapja. Vannak bűnök, melyek visszahatásai magként várnak a kihajtásra, míg mások már meghozták boldogtalanság és fájdalom formájában a termésüket.

Kaip buvo aiškinta septinto skyriaus dvidešimt aštuntame posme, žmogus, kurio nuodėmingų poelgių atoveikis išseko, kuris yra pasinėręs į doringą veiklą ir išsivadavęs iš materialaus pasaulio dualizmo, atsideda tarnauti Aukščiausiajam Dievo Asmeniui, Kṛṣṇai. Kitaip sakant, su pasiaukojimu tarnaujantys Aukščiausiajam Viešpačiui jau išvengė atoveikio už visas nuodėmes. Šis teiginys patvirtintas „Padma Purāṇoje“:

Ahogy azt a hetedik fejezet huszonnyolcadik verse elmagyarázta, aki bűnös tetteinek minden visszahatását elszenvedte már, valamint csak jámbor tetteket végez, s mentes az anyagi világ kettősségeitől, az az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa odaadó szolgálatához lát. Más szóval akik valóban a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatában élnek, azok már megszabadultak minden visszahatástól. Ezt erősíti meg a Padma-purāṇa:

aprārabdha-phalaṁ pāpaṁ
kūṭaṁ bījaṁ phalonmukham
krameṇaiva pralīyeta
viṣṇu-bhakti-ratātmanām
aprārabdha-phalaṁ pāpaṁ
kūṭaṁ bījaṁ phalonmukham
krameṇaiva pralīyeta
viṣṇu-bhakti-ratātmanām

Tiems, kurie su pasiaukojimu tarnauja Aukščiausiajam Dievo Asmeniui, atoveikis už visas nuodėmes – ar užmegzto, ar subrandinto vaisiaus, ar sėklos pavidalo – pamažu išnyksta. Taigi pasiaukojimo tarnystė turi labai stiprią apvalomąją galią, ji vadinama pavitram uttamam – tyriausia. Uttama reiškia „transcendentalus“. Tamas – tai materialus pasaulis, arba tamsybė, o uttama – tai, kas transcendentalu materialiai veiklai. Pasiaukojimo veiklos nereikia laikyti materialia, nors kartais ir atrodo, kad bhaktai daro tą patį, ką ir paprasti žmonės. Pasiaukojimo tarnystę suprantantis ir gerai su ja susipažinęs žmogus žino, kad tai ne materiali, o dvasinė, Viešpačiui skirta veikla, nesutepta materialios gamtos guṇų.

Akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatát végzik, azok számára minden bűnös visszahatás – mag, éretlen vagy érett gyümölcs formájában egyaránt – fokozatosan megszűnik. Az odaadó szolgálat tisztító ereje tehát nagyon hatásos, ezért ezt pavitram uttamamnak, a legtisztábbnak nevezik. Az uttama szó jelentése: transzcendentális. A tamas szó az anyagi világra vagy a sötétségre utal, az uttama pedig azt jelenti, ami transzcendentális az anyagi tettekhez képest. Néha úgy tűnik, mintha a bhakták közönséges emberekhez hasonlóan cselekednének, ám az odaadó tetteket sohasem szabad anyagiaknak tekinteni. Aki tisztán lát, s jól ismeri az odaadó szolgálatot, az tudja, hogy a bhakták tettei nem anyagi tettek: lelkiek, melyeket nagy odaadással hajtanak végre, s mentesek az anyagi természet kötőerőinek szennyeződésétől.

Sakoma, kad pasiaukojimo tarnystės praktika yra tokia tobula, jog jos rezultatas patiriamas tiesiogiai. Tiesioginis poveikis gerai jaučiamas, ir mūsų praktinė patirtis rodo, kad kiekvienas žmogus, be nusižengimų kartojantis šventuosius Kṛṣṇos vardus – Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare – pajunta transcendentinę palaimą ir netrukus apsivalo nuo visų materijos nešvarybių. Tai iš tikro galima pastebėti. Jeigu žmogus ne tiktai klausosi, bet ir stengiasi skelbti žinią apie transcendentinę veiklą ar prisideda prie misionieriškos Kṛṣṇos sąmonės veiklos, jis pajunta, jog tolydžio dvasiškai tobulėja. Tokia dvasinė raida nepriklauso nuo anksčiau įgyto išsilavinimo ar kitų savybių. Pats metodas toks tyras, kad vien jo pakanka apsivalyti.

Azt mondják, az odaadó szolgálat végrehajtása olyannyira tökéletes, hogy az ember közvetlenül tapasztalhatja az eredményét. Ez az azonnali hatás valóban érzékelhető. A mindennapi életben számtalanszor láttuk, hogy a Kṛṣṇa szent neveit (a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát) sértések elkövetése nélkül éneklő ember transzcendentális örömöt érez, s nagyon hamar megtisztul minden anyagi szennyeződéstől. Ezt valóban láthatjuk is. Ezenkívül ha valaki nemcsak hallja, de megpróbálja terjeszteni is az odaadó szolgálat üzenetét, azaz segíti a Kṛṣṇa-tudat missziós tevékenységét, akkor érezni fogja, hogy egyre jobban fejlődik a lelki életben. A lelki életben elért fejlődés nem függ semmiféle előzetes iskolázottságtól vagy képességtől. Maga a folyamat olyannyira tiszta, hogy csupán a végzésével megtisztul az ember.

„Vedānta-sūtroje“ (3.2.26) ši mintis išreikšta tokiais žodžiais: prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt. „Pasiaukojimo tarnystė tokia galinga, kad tiesiog ją atlikdamas, žmogus prašviesėja. Dėl to nereikia abejoti.“ Geru pavyzdžiu čia gali būti praeitas Nārados gyvenimas, kai jis buvo tarnaitės sūnus. Nārada nebuvo nei išsilavinęs, nei aukštos kilmės. Kai jo motina patarnaudavo didiems bhaktams, Nārada jai padėdavo, o kartais, kai motinos nebūdavo, didiems bhaktams jis patarnaudavo pats. Nārada sako:

A Vedānta-sūtra (3.2.26) ezt az alábbi szavakkal írja le: prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt. „Az odaadó szolgálat annyira hatásos, hogy általa az ember kétségkívül megvilágosodik.” Jó példa erre Nārada, aki előző életében egy cseléd fiaként látta meg a napvilágot. Nem taníttatták, és nem származott előkelő családból. Amikor azonban anyja a nagy bhaktákat szolgálta, Nārada segített neki, s anyja távollétében egyedül szolgálhatta őket. Maga Nārada így beszél erről:

ucchiṣṭa-lepān anumodito dvijaiḥ
sakṛt sma bhuñje tad-apāsta-kilbiṣaḥ
evaṁ pravṛttasya viśuddha-cetasas
tad-dharma evātma-ruciḥ prajāyate
ucchiṣṭa-lepān anumodito dvijaiḥ
sakṛt sma bhuñje tad-apāsta-kilbiṣaḥ
evaṁ pravṛttasya viśuddha-cetasas
tad-dharma evātma-ruciḥ prajāyate

Šiame „Śrīmad-Bhāgavatam“ (1.5.25) posme Nārada pasakoja savo mokiniui Vyāsadevai apie praeitą gyvenimą. Jis sako, kad vaikystėje patarnaudavo tyriems bhaktams ir keturis mėnesius, kol jie svečiuodavosi jo namuose, artimai su jais bendraudavo. Kartais išminčių lėkštėse likdavo maisto, ir jas plovęs berniukas užsimanė jo paragauti. Jis paprašė didžių bhaktų leidimo paragauti maisto likučių, ir išminčiai jam leido. Taip Nārada išsivadavo nuo atoveikio už visas nuodėmes. Bevalgant maisto likučius, jo širdis tolydžio skaistėjo ir tapo tokia pat tyra, kaip išminčių. Klausydamiesi apie Viešpatį ir Jį šlovindami didieji bhaktai mėgavosi tuo skoniu, kurį teikė nuolatinė pasiaukojimo tarnystė Viešpačiui. Polinkį klausytis apie Viešpatį ir Jį šlovinti pamažu išsiugdė ir Nārada. Toliau Nārada sako:

Nārada a Śrīmad-Bhāgavatamnak ebben a versében (1.5.25) előző életéről beszél Vyāsadevának. Elmondja, hogy gyerekkorában egyszer négy hónapon keresztül szolgálta a tiszta bhaktákat, s nagyon bensőséges kapcsolatba került velük. A szentek néha maradékot hagytak a tányérjukon, amit az edényeket elmosogató fiú nagyon szeretett volna megkóstolni. Megkérdezte a nagy bhaktákat, ehet-e belőle, s ők beleegyeztek. Nārada megette hát ételmaradékukat, s megtisztult minden bűnös visszahatástól. Ezentúl mindig megette, amit a szentek a tányérjukon hagytak, s lassanként az ő szíve is olyan tiszta lett, mint az övék. E nagy bhakták az Úr szakadatlan odaadó szolgálatának ízét élvezték a hallgatás és az éneklés tettei révén, s lassan Nārada is megérezte ugyanazt az ízt. Később így beszélt:

tatrānv-ahaṁ kṛṣṇa-kathāḥ pragāyatām
anugraheṇāśṛṇavaṁ mano-harāḥ
tāḥ śraddhayā me ’nu-padaṁ viśṛṇvataḥ
priyaśravasy aṅga mamābhavad ruciḥ
tatrānv-ahaṁ kṛṣṇa-kathāḥ pragāyatām
anugraheṇāśṛṇavaṁ mano-harāḥ
tāḥ śraddhayā me ’nu-padaṁ viśṛṇvataḥ
priyaśravasy aṅga mamābhavad ruciḥ

Bendraujant su išminčiais, Nāradai atsirado polinkis klausytis apie Viešpatį ir Jį šlovinti, ir jis išsiugdė didžiulį norą pasiaukojamai tarnauti. Todėl, kaip sakoma „Vedānta-sūtroje“: prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt – jei atliekami pasiaukojimo tarnystės veiksmai, to užtenka, kad viskas atsiskleistų savaime ir viskas taptų aišku. Tai vadinama pratyakṣa – tiesioginiu patyrimu.

A nagy szentek társaságában megérezte az Úr dicsősége hallásának és éneklésének ízét, s heves vágy ébredt benne az odaadó szolgálatra. Ezért – ahogyan az a Vedānta-sūtrában áll – prakāśaś ca karmaṇy abhyāsāt: ha valaki egyszerűen az odaadó szolgálat tetteibe merül, minden magától feltárul előtte, s mindent meg fog érteni. Ezt nevezik pratyakṣának, azonnali érzékelésnek.

Žodis dharmyam reiškia „religijos kelias“. Nārada buvo tarnaitės sūnus ir neturėjo galimybės lankyti mokyklos. Jis tiktai padėdavo savo motinai, kuri, laimė, patarnavo bhaktams. Nārada gavo galimybę patarnauti ir vien tik bendravimo dėka pasiekė aukščiausią visos religijos tikslą. „Śrīmad-Bhāgavatam“ teigiama: sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje – aukščiausias visos religijos tikslas yra pasiaukojimo tarnystė. Religingi žmonės dažnai nežino, kad pasiaukojimo tarnystė yra aukščiausias religijos tobulumas. Kaip jau buvo kalbėta, aptariant aštunto skyriaus paskutinį posmą (vedeṣu yajñeṣu tapaḥsu caiva) – siekiant dvasinės savivokos Vedų išmintis dažniausiai būna reikalinga. Bet šiuo atveju Nārada, nors ir nelankė mokyklos, kuriai vadovauja dvasinis mokytojas, ir nesimokė Vedų priesakų, įgijo pačius aukščiausius Vedų studijų rezultatus. Šis procesas toks galingas, kad net reguliariai neatliekant religinės veiklos, galima pasiekti aukščiausią tobulumą. Kaip tai įmanoma? Tai paaiškinta Vedų raštuose: ācāryavān puruṣo veda. Bendraudamas su didžiausiais ācāryomis, žmogus, net jei jis nėra išsilavinęs ir niekad nestudijavęs Vedų, įgyja dvasinei savivokai reikalingą išmanymą.

A dharmyam szó jelentése: „a vallás útja”. Nāradának egy cseléd fiaként sohasem volt lehetősége iskolába járni. Anyjának segített, aki szerencsés módon a bhaktákat szolgálta. Így a gyermek Nārada is lehetőséget kapott a szolgálatra, és pusztán e kapcsolat eredményeképpen elérte minden vallás legfelsőbb célját. A Śrīmad-Bhāgavatam elmondja: minden vallás legmagasabb rendű célja az odaadó szolgálat (sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje). A vallásos emberek általában nem tudják ezt. Ahogyan azt a nyolcadik fejezet utolsó versével kapcsolatban már elmondtuk (vedeṣu yajñeṣu tapaḥsu caiva), az önmegvalósításhoz általában szükség van a védikus tudásra. Most azonban azt látjuk, hogy Nārada úgy érte el a Védák tanulmányozásának legfőbb eredményét, hogy nem járt egy lelki tanítómester iskolájába, ahol a védikus elvekre tanították volna. Ennek a folyamatnak olyan ereje van, hogy az ember a vallásos folyamat rendszeres végzése nélkül is elérheti a legfelsőbb tökéletességet. Hogyan lehetséges ez? A védikus írások megerősítik: ācāryavān puruṣo veda. Még ha valaki nem is részesült kellő oktatásban, és soha nem tanulmányozta a Védákat, szert tehet mindarra a tudásra, ami a megvilágosodáshoz szükséges, ha a nagy ācāryák társaságát keresi.

Pasiaukojimo tarnystės kelias yra labai džiaugsmingas (su-sukham). Kodėl? Pasiaukojimo tarnystę sudaro śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ – taigi pakanka klausytis, kaip šlovinamas Viešpats, ar lankyti autorizuotų ācāryų skaitomas filosofines paskaitas apie transcendentinį žinojimą. Vien dalyvaujant jose jau yra mokomasi, be to, galima valgyti Dievui paaukoto maisto likučius, gardžius patiekalus. Pasiaukojimo tarnystė visada teikia džiaugsmo. Su pasiaukojimu tarnauti gali net didžiausias varguolis. Viešpats sako: patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyam – Jis pasiruošęs iš bhakto priimti kiekvieną auką, nesvarbu kokia ji būtų. Lapelis, gėlė, vaisius ar truputis vandens – visa tai bet kuriame pasaulio kampelyje gali pasiūlyti kiekvienas žmogus, nepriklausomai nuo jo socialinės padėties, ir, jeigu aukojama su meile, auka bus priimta. Istorija žino daug tokių pavyzdžių. Paragavę Viešpaties lotosinėms pėdoms paaukotų tulasī lapelių, tokie didieji išminčiai, kaip Sanat-kumāra, tapo didžiais bhaktais. Taigi pasiaukojimo tarnystė yra nuostabi ir atliekama pakilia nuotaika. Aukoje Dievas priima tik meilę.

Az odaadó szolgálat folyamata nagyon örömteli (su-sukham). Hogy miért? Az odaadó szolgálat śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ, azaz főképpen abból áll, hogy az Úr dicsőségéről hallunk és énekelünk, s meghallgatjuk a hiteles ācāryák filozófiai előadásait a transzcendentális tudásról. Csupán azzal, hogy ott ül az ember, tanulhat, aztán pedig fogyaszthatja az Istennek felajánlott étel maradékait, a finomabbnál finomabb fogásokat. Az odaadó szolgálat minden pillanatban örömteli, s még a legszegényebb ember is végezheti. Az Úr azt mondja: patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyam, Ő bármit elfogad a bhaktától. Egy levelet, egy virágot, néhány gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, ami mindenhol a világon megtalálható, amit bárki fel tud ajánlani Neki, társadalmi helyzetétől függetlenül, s az Úr elfogadja tőle, ha szeretettel adja. A történelemben számtalan példa van erre. Nagy bölcsek – köztük Sanatkumāra – váltak bhaktákká az Úr lótuszlábának felajánlott tulasī-levél megízlelése után. Az odaadó szolgálat folyamata nagyon csodálatos, s boldogan végezhető. Isten csak a szeretetet fogadja el, amivel felajánlunk Neki valamit.

Čia sakoma, kad pasiaukojimo tarnystė amžina. Tai prieštarauja māyāvādžių filosofų teiginiams. Nors kartais jie ir įsijungia į vadinamąją pasiaukojimo tarnystę, bet galvoja, kad tęs ją tik tol, kol išsivaduos, o po to „susivienys su Dievu“. Tokia laikina pasiaukojimo tarnystė nelaikytina tyra. Tikroji pasiaukojimo tarnystė tęsiasi ir išsivadavus. Kai bhaktas įžengia į dvasinę planetą Dievo karalystėje, ten jis irgi tarnauja Aukščiausiajam Viešpačiui ir nesistengia su Juo susivienyti.

Ez a vers megemlíti, hogy az odaadó szolgálat örök. Ez nem egyezik meg a māyāvādī filozófusok elképzelésével. Ők néha belekezdenek egyfajta állítólagos odaadó szolgálatba, s úgy gondolják, addig folytatják, amíg fel nem szabadulnak, amikor azonban végül felszabadulnak, akkor „eggyé válnak Istennel”. Az efféle ideiglenes, köpönyegforgató szolgálatot nem lehet tiszta odaadó szolgálatnak tekinteni. Az igazi odaadó szolgálat még a felszabadulás után is folytatódik. A bhakta akkor is szolgálja a Legfelsőbb Urat, miután eljutott Isten birodalmának lelki bolygójára, s nem próbál eggyé válni Vele.

Kaip rodo „Bhagavad-gītā“, tikroji pasiaukojimo tarnystė prasideda išsivadavus. Kai išsivadavus yra pasiekiamas Brahmano būvis (brahma-bhūta), prasideda pasiaukojimo tarnystė (samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām). Niekas nesugebės suprasti Aukščiausiojo Dievo Asmens praktikuodamas tik karma-yogą, jñāna-yogą, aṣṭāṅga-yogą ar kurią nors kitą yogą. Šie yogos metodai leidžia tik truputį priartėti prie bhakti-yogos, tačiau nepasiekus pasiaukojimo tarnystės lygio, neįmanoma suprasti, kas yra Dievo Asmuo. „Śrīmad-Bhāgavatam“ pritaria tam, kad kai žmogus apsivalo atlikdamas pasiaukojimo tarnystę, ypač klausydamasis „Śrīmad- Bhāgavatam“ arba „Bhagavad-gītos“ iš dvasiškai susivokusių sielų, tada jis suvokia Kṛṣṇos mokslą – mokslą apie Dievą. Evaṁ prasanna-manaso bhagavad-bhakti-yogataḥ. Kas yra Dievas, suprasime tik tada, kai širdis apsivalys nuo visokio šlamšto. Taigi pasiaukojimo tarnystės, Kṛṣṇos sąmonės, procesas yra visų mokslų ir slaptingo žinojimo valdovas. Jis – gryniausia religijos forma, o praktikuojamas lengvai ir džiaugsmingai. Todėl reikia praktikuoti šį procesą.

Ahogyan látni fogjuk, a Bhagavad-gītā azt írja: a valódi odaadó szolgálat a felszabadulás után kezdődik. Miután az ember felszabadult és megállapodik a Brahman szintjén (brahma-bhūta), megkezdi odaadó szolgálatát (samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām). Senki sem ismerheti meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét csupán a karma-yoga, a jñāna-yoga, az aṣṭāṅga-yoga vagy bármilyen más yoga gyakorlásával. Az efféle yoga-folyamatokkal az ember tehet néhány lépést a bhakti-yoga felé, ám ha nem éri el az odaadó szolgálat szintjét, nem értheti meg az Istenség Személyiségét. A Śrīmad-Bhāgavatam is megerősíti, hogy az ember csak akkor értheti meg a Kṛṣṇáról, Istenről szóló tudományt, ha az odaadó szolgálat végzése – különösen a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā megvalósított lelkek ajkairól való hallgatása – által megtisztul. Evaṁ prasanna-manaso bhagavad-bhakti-yogataḥ. Ha az ember szíve megtisztul minden ostobaságtól, megértheti, kicsoda Isten. Láthatjuk tehát, hogy az odaadó szolgálat folyamata, vagyis a Kṛṣṇa-tudat minden műveltség és minden titkos tudás királya. Ez a vallás legtisztább formája, amit minden nehézség nélkül, boldogan lehet végezni. Mindenkinek el kellene fogadnia ezt a folyamatot.