Skip to main content

TEXT 63

63. VERS

Tekstas

Szöveg

krodhād bhavati sammohaḥ
sammohāt smṛti-vibhramaḥ
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo
buddhi-nāśāt praṇaśyati
krodhād bhavati sammohaḥ
sammohāt smṛti-vibhramaḥ
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo
buddhi-nāśāt praṇaśyati

Synonyms

Szó szerinti jelentés

krodhāt — iš pykčio; bhavati — kyla; sammohaḥ — visiška iliuzija; sammohāt — iš iliuzijos; smṛti — atminties; vibhramaḥ — užtemimas; smṛti- bhraṁśāt — aptemus atminčiai; buddhi-nāśaḥ — intelekto praradimas; buddhi nāśāt — praradus intelektą; praṇaśyati — patiriamas nuopuolis.

krodhāt – a dühből; bhavati – lesz; sammohaḥ – teljes illúzió; sammohāt – az illúzióból; smṛti – az emlékezet; vibhramaḥ – zavara; smṛti-bhraṁśāt – az emlékezet zavarából; buddhi-nāśaḥ – az értelem elvesztése; buddhi-nāśāt – és az értelem elvesztése folytán; praṇaśyati – az ember elbukik.

Translation

Fordítás

Pyktis visiškai paklaidina, o paklydimas aptemdo atmintį. Kai atmintis aptemsta, dingsta intelektas, o dingus intelektui vėl puolama į materijos liūną.

A düh eredménye teljes illúzió, az illúzióé pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.

Purport

Magyarázat

KOMENTARAS: Śrīla Rūpa Gosvāmis mums nurodo:

Śrīla Rūpa Gosvāmī a következő utasítást adja számunkra:

prāpañcikatayā buddhyā
hari-sambandhi-vastunaḥ
mumukṣubhiḥ parityāgo
vairāgyaṁ phalgu kathyate
prāpañcikatayā buddhyā
hari-sambandhi-vastunaḥ
mumukṣubhiḥ parityāgo
vairāgyaṁ phalgu kathyate

(„Bhakti-rasāmṛta-sindhu“ 1.2.258)

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.258)

Ugdant Kṛṣṇos sąmonę aiškėja, kad viską galima panaudoti Viešpaties tarnystei. Neišmanantys Kṛṣṇos sąmonės dirbtinai mėgina išvengti materialių objektų. Nors jie ir trokšta išsivaduoti iš materijos nelaisvės, tobulo atsižadėjimo pakopos nepasiekia. Tariamas jų atsižadėjimas vadinasi phalgu, nepilnavertis. O tas, kuris jau pasiekė Kṛṣṇos sąmonę, žino, kaip viską panaudoti tarnaujant Viešpačiui, todėl jis netampa materialios sąmonės auka. Pavyzdžiui, impersonalistas mano, kad Viešpats, arba Absoliutas, būdamas beasmenis negali valgyti. Impersonalistas stengiasi atsisakyti gardžių patiekalų, o bhaktas supranta, jog Kṛṣṇa – aukščiausiasis besimėgaujantis subjektas, kad Jis valgo viską, kas su pasiaukojimu Jam pasiūloma. Todėl, paaukojęs gardų maistą Viešpačiui, bhaktas vaišinasi jo likučiais, kurie vadinasi prasādam. Taip viskas sudvasinama ir nelieka pavojaus nupulti. Kṛṣṇą įsisąmoninęs bhaktas valgo prasādam, tuo tarpu nebhaktas atsisako maisto, laikydamas jį materialiu. Dirbtinis atsižadėjimas trukdo impersonalistui džiaugtis gyvenimu. Dėl šios priežasties pakanka protui šiek tiek susijaudinti, ir toks žmogus vėl smunka į materialios būties liūną. Sakoma, kad netgi tada, kai tokia siela išsivaduoja, ji vėl patiria nuopuolį, nes neturi pasiaukojimo tarnystės paramos.

Kṛṣṇa-tudata fejlődése során az ember megtanulja, hogy minden felhasználható az Úr szolgálatában. Akik nem ismerik a Kṛṣṇa-tudatot, azok természetellenes módszerekkel próbálják elkerülni az anyagi dolgokat, s ennek az az eredménye, hogy noha az anyagi kötelékek alóli felszabadulásra vágynak, nem jutnak el a lemondás tökéletes szintjére. Állítólagos lemondásukat phalgunak, lényegtelennek nevezik. A Kṛṣṇa-tudatú ember ezzel szemben tudja, hogyan használjon fel mindent az Úr szolgálatában, s ezért ő nem esik áldozatul az anyagi tudatnak. Az imperszonalisták például azt gondolják, hogy mivel az Úr, az Abszolút személytelen, nem képes enni. Megpróbálnak lemondani a finom ételekről, ám a bhakták velük ellentétben tudják, hogy Kṛṣṇa a legfelsőbb élvező, s elfogyasztanak mindent, amit odaadással felajánlanak Neki. Finomabbnál finomabb ételeket ajánlanak fel az Úrnak, majd megeszik a maradékot, amit prasādának hívnak. Ily módon minden lelkivé válik, s a bhaktákat nem fenyegeti az elbukás veszélye. Kṛṣṇa-tudatosan elfogyasztják a prasādát, míg az abhakták azt anyaginak tekintik, s elutasítják. Az imperszonalisták természetellenes lemondásuk miatt tehát nem tudják élvezni az életet, s ennek következtében elméjük a legkisebb izgatásra is az anyagi lét mocsarába rántja őket. A szentírások szerint az ilyen lélek még ha el is éri a felszabadulást, ismét visszaesik, mert nem áll mögötte az odaadó szolgálat támasza.