Skip to main content

TEXTS 8-12

8–12. VERS

Tekstas

Szöveg

amānitvam adambhitvam
ahiṁsā kṣāntir ārjavam
ācāryopāsanaṁ śaucaṁ
sthairyam ātma-vinigrahaḥ
amānitvam adambhitvam
ahiṁsā kṣāntir ārjavam
ācāryopāsanaṁ śaucaṁ
sthairyam ātma-vinigrahaḥ
indriyārtheṣu vairāgyam
anahaṅkāra eva ca
janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-
duḥkha-doṣānudarśanam
indriyārtheṣu vairāgyam
anahaṅkāra eva ca
janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-
duḥkha-doṣānudarśanam
asaktir anabhiṣvaṅgaḥ
putra-dāra-gṛhādiṣu
nityaṁ ca sama-cittatvam
iṣṭāniṣṭopapattiṣu
asaktir anabhiṣvaṅgaḥ
putra-dāra-gṛhādiṣu
nityaṁ ca sama-cittatvam
iṣṭāniṣṭopapattiṣu
mayi cānanya-yogena
bhaktir avyabhicāriṇī
vivikta-deśa-sevitvam
aratir jana-saṁsadi
mayi cānanya-yogena
bhaktir avyabhicāriṇī
vivikta-deśa-sevitvam
aratir jana-saṁsadi
adhyātma-jñāna-nityatvaṁ
tattva-jñānārtha-darśanam
etaj jñānam iti proktam
ajñānaṁ yad ato ’nyathā
adhyātma-jñāna-nityatvaṁ
tattva-jñānārtha-darśanam
etaj jñānam iti proktam
ajñānaṁ yad ato ’nyathā

Synonyms

Szó szerinti jelentés

amānitvam — nuolankumą; adambhitvam — nesikėlimą į puikybę; ahiṁsā — prievartos atsisakymą; kṣāntiḥ — pakantumą; ārjavam — paprastumą; ācārya-upāsanam — kreipimąsi į bona fide dvasinį mokytoją; śaucam — švarumą; sthairyam — kantrybę; ātma-vinigrahaḥ — savitvardą; indriya- artheṣu — juslių atžvilgiu; vairāgyam — atsižadėjimą; anahaṅkāraḥ — klaidingos savimonės neturėjimą; eva — tikrai; ca — taip pat; janma — gimimo; mṛtyu — mirties; jarā — senatvės; vyādhi — ir ligų; duḥkha — kančios; doṣa — ydos; anudarśanam — matymą; asaktiḥ — atsižadėjimą; anabhiṣvaṅgaḥ — neprisirišimą prie; putra — sūnaus; dāra — žmonos; gṛha-ādiṣu — namų etc; nityam — nuolatinę; ca — taip pat; sama-cittatvam — pusiausvyrą; iṣṭa — pageidautino; aniṣṭa — ir nepageidautino; upapattiṣu — akivaizdoje; mayi — Man; ca — taip pat; ananya-yogena — besąlyginei pasiaukojimo tarnystei; bhaktiḥ — pasiaukojimą; avyabhicāriṇī — nuolatinis; vivikta — nuošalios; deśa — vietos; sevitvam — siekimą; aratiḥ — neprisirišimą; jana-saṁsadi — prie žmonių bendrijos; adhyātma — susijusio su savuoju „aš“; jñāna — pažinimo; nityatvam — pastovumą; tattva-jñāna — žinių apie tiesą; artha — tikslu; darśanam — filosofiją; etat — visa tai; jñānam — pažinimas; iti — taip; proktam — skelbiama; ajñānam — neišmanymas; yat — tai, kas; ataḥ — nuo to; anyathā — kita.

amānitvam – alázatosság; adambhitvam – büszkeségnélküliség; ahiṁsā – erőszaknélküliség; kṣāntiḥ – béketűrés; ārjavam – egyszerűség; ācārya-upāsanam – egy hiteles lelki tanítómester felkutatása; śaucam – tisztaság; sthairyam – rendületlenség; ātma-vinigrahaḥ – önfegyelem; indriya-artheṣu – az érzékekkel kapcsolatban; vairāgyam – lemondás; anahaṅkāraḥ – hamis ego nélküliség; eva – bizony; ca – is; janma – születésnek; mṛtyu – halálnak; jarā – öregségnek; vyādhi – és betegségnek; duḥkha – a boldogtalanságnak; doṣa – a hibáját; anudarśanam – meglátván; asaktiḥ – nem ragaszkodva; anabhiṣvaṅgaḥ – nem társulva; putra – fiúgyermekhez; dāra – feleséghez; gṛha-ādiṣu – otthonhoz stb.; nityam – állandó; ca – is; sama-cittatvam – kiegyensúlyozottság; iṣṭa – kívánatost; aniṣṭa – és nemkívánatost; upapattiṣu – elérvén; mayi – Nekem; ca – és; ananya-yogena – tiszta odaadó szolgálattal; bhaktiḥ – odaadás; avyabhicāriṇī – töretlen; vivikta – magányos; deśa – helyekre; sevitvam – törekedve; aratiḥ – nem ragaszkodva; jana-saṁsadi – az átlagemberek tömegéhez; adhyātma – az önvalóra vonatkozó; jñāna – tudásban; nityatvam – állandóság; tattva-jñāna – az igazságról szóló tudásnak; artha – a céljáért; darśanam – filozófia; etat – mindez; jñānam – tudásnak; iti – így; proktam – nyilváníttatik; ajñānam – tudatlanság; yat – ami; ataḥ – ettől; anyathā – különböző.

Translation

Fordítás

Nuolankumą, nesikėlimą į puikybę, prievartos atsisakymą, pakantumą, paprastumą; kreipimąsi į bona fide dvasinį mokytoją; švarumą, pastovumą, savitvardą; juslinio pasitenkinimo objektų atsisakymą; klaidingos savimonės neturėjimą; suvokimą, jog gimimas, mirtis, senatvė ir ligos yra blogis; atsižadėjimą, neprisirišimą prie vaikų, žmonos, namų ir kitų panašių dalykų; pusiausvyrą malonių ir nemalonių dalykų akivaizdoje; nuolatinį ir besąlyginį pasiaukojimą Man; siekimą gyventi nuošalioje vietoje; šalinimąsi žmonių minios; dvasinės savivokos svarbos pripažinimą; filosofinį Absoliučios Tiesos ieškojimą – visa tai Aš skelbiu pažinimu, o visa kita, kad ir kas tai būtų, yra neišmanymas.

Alázatosság; büszkeségnélküliség; erőszakmentesség; béketűrés; egyszerűség; egy hiteles lelki tanítómester elfogadása; tisztaság; kitartás; önfegyelem; lemondás az érzékkielégítés tárgyairól; a hamis ego hiánya; a születés, halál, öregség és betegség okozta gyötrelem felismerése; lemondás; nem kötődés a gyermekekhez, a feleséghez, az otthonhoz és a többi hasonló dologhoz; kiegyensúlyozottság kellemes és kellemetlen körülmények között egyaránt; az Irántam érzett állandó és tiszta odaadás; magányos életre törekvés; elhatárolódás az emberek általános tömegétől; az önmegvalósítás fontosságának felismerése; az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – mindezeket tudásnak nyilvánítom, s ezen kívül minden tudatlanság.

Purport

Magyarázat

KOMENTARAS: Menkos nuovokos žmonės kartais klaidingai mano, kad toks pažinimo kelias – veiklos lauko sąveikų išdava. Tačiau iš tiesų tai – tikrasis pažinimo procesas. Pripažįstant šį kelią atsiranda galimybė priartėti prie Absoliučios Tiesos. Tas kelias nėra anksčiau minėtų dvidešimt keturių pradmenų sąveikos rezultatas. Tai priemonė išsivaduoti iš tų pradmenų nelaisvės. Įkūnytoji siela yra įkalinta kūne – apvalkale, sudarytame iš dvidešimt keturių pradmenų. Šiuose posmuose nurodytas pažinimo kelias – tai būdas iš jo ištrūkti. Aprašant pažinimo būdus, svarbiausia mintis išreikšta vienuolikto posmo pirmoje eilutėje. Mayi cānanya-yogena bhaktir avyabhicāriṇī: pažinimo kelias baigiasi besąlygine pasiaukojimo tarnyste Viešpačiui. Taigi nesugebant ar nenorint transcendentiškai tarnauti Viešpačiui, likusios devyniolika pozicijų nebus vertingos. Bet jeigu visuomet atsimindami Kṛṣṇą įsijungiame į pasiaukojimo tarnystę, tos devyniolika savybių atsiranda savaime. „Śrīmad-Bhāgavatam“ (5.18.12) sakoma: yasyāsti bhaktir bhagavaty akiñcanā sarvair guṇais tatra samāsate surāḥ. Visas gerąsias, pažinimą sudarančias savybes išsiugdo tas, kuris pasiekia pasiaukojimo tarnystės pakopą. Aštuntas posmas primena, jog labai svarbu kreiptis į dvasinį mokytoją. Tai ypatingai svarbu net ir tam, kuris imasi praktikuoti pasiaukojimo tarnystę. Transcendentinis gyvenimas prasideda nuo tada, kai kreipiamasi į bona fide dvasinį mokytoją. Aukščiausiasis Dievo Asmuo, Śrī Kṛṣṇa, čia aiškiai sako, jog toks pažinimo procesas – tikras kelias. Visi kiti su juo nesusiję prasimanymai yra gryni niekai.

A kevésbé értelmes emberek néha félreértik a tudás elérésének ezt a folyamatát, és úgy vélik, hogy ez a cselekvés mezejének kölcsönhatása. Valójában azonban ez a tudás utáni kutatás igazi folyamata. Ha valaki elfogadja ezt, akkor lehetősége nyílik az Abszolút Igazság elérésére. Ez tehát – ahogyan korábban már olvashattuk – nem a huszonnégy elem kölcsönhatásának az eredménye, hanem az elemektől való megszabadulás eszköze. A megtestesült lélek a test börtönében ül, ami egy huszonnégy elemből álló burkolat. Kiszabadulni belőle a tudás elérésének itt leírt folyamatával lehet. A folyamat leírásában a legfontosabb tényező az, amiről a tizenegyedik vers első sora ír. Mayi cānanya-yogena bhaktir avyabhicāriṇī: a tudás megszerzésének végén az Úr tiszta odaadó szolgálata áll. Tehát ha valaki nem jut el, illetve nem képes eljutni az Úr transzcendentális szolgálatához, akkor a többi tizenkilenc tényezőnek gyakorlatilag semmi haszna. Ellenben ha valaki az odaadó szolgálatba fog, és teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá válik, akkor a többi tizenkilenc tulajdonságra is automatikusan szert tesz. Ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam (5.18.12) kijelenti: yasyāsti bhaktir bhagavaty akiñcanā sarvair guṇais tatra samāsate surāḥ. A tudásra jellemző valamennyi jó tulajdonság kifejlődik abban az emberben, aki eljutott az odaadó szolgálat szintjére. A lelki tanítómester elfogadása – ahogyan a nyolcadik vers említi – nagyon lényeges. Még az odaadó szolgálatot végző számára is a legfontosabb dolog. A transzcendentális élet a hiteles lelki tanítómester elfogadásával kezdődik. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa itt érthetően kijelenti, hogy a tudás e folyamata az igazi út, és minden más kitaláció ostobaság.

Jei kalbėsime apie pažinimą, kuris aprašytas šiuose posmuose, tai jo elementus galime taip analizuoti. Nuolankumas (kuklumas) – tai nereikalavimas iš kitų pagarbos sau norint pasitenkinti. Materiali būties samprata verčia mus trokšti aplinkinių pripažinimo, tačiau žmogui, kuris įgijo tobulą žinojimą ir suvokė nesąs šis kūnas, su kūnu susijusi šlovė ar nešlovė neturi jokios prasmės. Nedera vaikytis materialaus pripažinimo, nes jis – tik apgaulė. Žmonės aistringai trokšta garsėti savo religingumu ir, nesuprasdami religijos principų, kartais prisijungia prie kokios nors grupės, kuri iš esmės religijos principų nesilaiko, o po to skelbiasi religiniais vadovais. Siekiant tikrojo tobulėjimo dvasinio mokslo srityje, būtina turėti pažangos įvertinimo kriterijus. Įvertinti savo pažangą galima, pasirinkus kriterijumi šiuose posmuose išvardintas savybes.

A fenti versek által meghatározott tudás elemeit a következőképpen fejthetjük ki bővebben: Az alázatosság azt jelenti, hogy az embernek nem szabad vágynia a mások tiszteletéből fakadó elégedettségre. Anyagi életfelfogásunk miatt mindannyian nagyon szeretnénk elnyerni mások megbecsülését. De a tökéletes tudással rendelkező ember szemében, aki tudja, hogy nem azonos a testével, mindaz, ami a testre vonatkozik – tisztelet, szégyen stb. – teljesen lényegtelen. Senki ne vágyjon ilyen megtévesztő anyagi dolgokra. Vannak emberek, akik azt szeretnék, hogy vallásosságukról legyenek híresek, s ezért néha a vallás elveinek ismerete nélkül egy olyan csoportnak lesznek a tagjai, amely valójában nem is tartja be a vallásos elveket, s így vallási vezetőknek adják ki magukat. Hogy valaki milyen magas szinten áll a lelki tudományban, azt az ezekben a versekben felsorolt tulajdonságok alapján lehet megállapítani.

Prievartos nenaudojimas dažniausiai suprantamas kaip draudimas žudyti ar žaloti kūną, nors iš tiesų ši sąvoka reiškia, kad negalima kelti kančių kitiems. Paprasti žmonės dėl savo neišmanymo papuola į materialios būties sampratos pinkles ir amžinai kenčia materialias kančias. Taigi kas neskatina kitų eiti dvasinio pažinimo keliu, tas naudoja prievartą. Todėl derėtų dėti visas pastangas tikrajam žinojimui skleisti, kad žmonės prašviesėtų ir galėtų ištrūkti iš materijos pančių. Štai kas yra prievartos nenaudojimas.

Erőszaknélküliség alatt az emberek általában a test elpusztításának vagy megölésének tilalmát értik, holott az igazi jelentése az, hogy ne okozzunk senkinek se aggodalmat. Általában az emberek anyagi életfelfogásuk miatt a tudatlanság csapdájában vergődnek, s állandó anyagi szenvedésnek vannak kitéve. Ezért az ember mindaddig erőszakot követ el, amíg nem kezd el törekedni arra, hogy embertársait a lelki tudás síkjára emelje. Próbáljunk megtenni minden tőlünk telhetőt az igazi tudás terjesztése érdekében, hogy az embereknek így lehetőségük nyíljon a megvilágosodásra, és képesek legyenek kiszabadulni az anyag fogságából. Ezt jelenti az erőszaknélküliség.

Pakantumas – tai mokėti pakęsti aplinkinių įžeidinėjimus ir pažeminimus. Puoselėjantis dvasinį žinojimą patirs daugybę įžeidimų ir bus aplinkinių žeminamas. Šito ir reikia tikėtis, nes taip yra sutvarkyta materiali gamta. Prisiminkime, kokiame pavojuje dėl tėvo priešiškumo atsidūrė dvasinį žinojimą puoselėjęs Prahlāda, nors jam tebuvo tik penkeri metai. Tėvas visaip stengėsi jį nužudyti, tačiau Prahlāda buvo jam pakantus. Taigi dvasinio pažinimo kelyje gali iškilti daugybė kliūčių, tačiau turime būti pakantūs ir ryžtingai žengti į priekį.

Béketűrés azt jelenti, hogy az ember megtanulja elviselni másoktól a sértést és a gyalázatot. Aki a lelki tudásban akar fejlődni, azt sok sértés és gyalázat fogja érni. Erre számítani kell, mert ez az anyagi világ természete. A lelki tudás után kutatva még Prahlāda (aki mindössze ötéves volt) is veszélybe került, amikor odaadása láttán az apja ellene fordult. Prahlāda békésen tűrte, amikor apja a legkülönfélébb módszerekkel próbálta őt megölni. Sok akadály állhat tehát utunkban, ha a lelki tudásban akarunk előrelépni, de béketűrőnek kell lennünk, s elszántan kell haladnunk tovább.

Būti paprastam, reiškia atmesti diplomatiškumą ir turėti tiek atvirumo, kad net priešui galėtum pasakyti visą tiesą. Ypatingai svarbu kreiptis į dvasinį mokytoją, nes be bona fide dvasinio mokytojo nurodymų padaryti pažangą dvasinio mokslo srityje neįmanoma. Kreiptis į dvasinį mokytoją reikia labai nuolankiai ir visaip jam tarnauti, kad patenkintas mokytojas laimintų mokinį. Kadangi bona fide dvasinis mokytojas – Kṛṣṇos atstovas, kiekvienas jo palaiminimas mokiniui suteikia galimybę padaryti staigią pažangą – netgi tada, kai mokinys nesilaiko reguliuojamųjų principų. Antra vertus, reguliuojamųjų principų laikytis lengviau, kai mokinys negailėdamas jėgų tarnauja dvasiniam mokytojui.

Az egyszerűség nem más, mint hogy az embernek színlelés nélkül nyíltnak és őszintének kell lennie, olyannak, aki még az ellenségének is megmondja az igazságot. A lelki tanítómester elfogadása elengedhetetlen, mert egy hiteles lelki tanítómester utasításai nélkül senki sem fejlődhet a lelki tudományban. A lelki tanítómestert az embernek teljes alázatossággal kell megszólítania, s fel kell ajánlania neki a szolgálatát, mert a mester így szívesen részesíti majd áldásában a tanítványt. A hiteles lelki tanítómester Kṛṣṇa képviselője, ezért bárhogyan áldja is meg tanítványát, az nyomban fejlődni fog a lelki életben, még akkor is, ha esetleg nem követi a szabályozó elveket. Másrészről pedig aki fenntartás nélkül szolgálja a lelki tanítómestert, annak a szabályozó elvek betartása is könnyebb lesz.

Švarumas – būtina sąlyga siekiant pažangos dvasiniame gyvenime. Švara gali būti dvejopa: išorinė ir vidinė. Išorinė švara – tai dažnas apsiplovimas, o siekiant vidinės švaros reikia nuolat galvoti apie Kṛṣṇą ir kartoti Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Šis procesas nuo proto nubraukia dulkes, kurias sunešė anksčiau sukaupta karma.

A tisztaság alapvetően fontos a lelki fejlődéshez. Kétféle tisztaság van: külső és belső. Az előbbi azt jelenti, hogy az ember rendszeresen megfürdik, az utóbbi pedig azt, hogy mindig Kṛṣṇára gondol, és a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát énekli. Ez a folyamat megtisztítja az elmét a múlt karmájának összegyűlt porától.

Pastovumu pasižymi tas, kuris pilnas ryžto padaryti pažangą dvasiniame gyvenime. Ryškesnė pažanga be tokio ryžto neįmanoma. Savitvarda pasireiškia tuo, kad atmetama tai, kas nepalanku dvasinei pažangai. Reikia išsiugdyti įprotį atmesti viską, kas priešinga dvasinei pažangai. Toks yra tikrasis atsižadėjimas. Juslės yra labai stiprios ir nuolatos trokšta juslinių malonumų. Tačiau nereikia pataikauti tiems juslių poreikiams, kurie nėra būtini. Juslių poreikiai tenkintini tiek, kiek reikalinga, kad būtų sveikas kūnas, ir galėtume atlikti savo pareigą – daryti pažangą dvasiniame gyvenime. Pati svarbiausia ir sunkiausiai suvaldoma juslė – liežuvis. Kas suvaldo liežuvį, tas visada galės suvaldyti kitas jusles. Liežuvio funkcija – patirti skonį ir sukelti garsus. Todėl liežuvį reikia nuolat reguliuoti – kad jis ragautų tiktai Kṛṣṇai paaukoto maisto likučius ir giedotų „Hare Kṛṣṇa“. O akims nederėtų leisti matyti nieko kito, kaip nuostabų Kṛṣṇos pavidalą. Taip suvaldysime akis. Ausys turi klausyti pasakojimų apie Kṛṣṇą, o nosis – uostyti Kṛṣṇai paaukotas gėles. Toks yra pasiaukojimo tarnystės kelias ir šie posmai rodo, kad „Bhagavad-gītā“ moko tik pasiaukojimo tarnystės mokslo, kad svarbiausias ir vienintelis jos tikslas – pasiaukojimo tarnystė. Neišmintingi „Bhagavad-gītos“ komentatoriai stengiasi nukreipti skaitytojo mintis į kitus dalykus, tačiau be pasiaukojimo tarnystės nieko kito „Bhagavad-gītā“ nenagrinėja.

A rendíthetetlenség azt jelenti, hogy az embernek nagyon eltökéltnek kell lennie, ha fejlődni akar a lelki életben. Ilyen eltökéltség hiányában nem lehet igazán eredményes. Az önfegyelmezés azt jelenti, hogy nem szabad elfogadnunk semmit, ami hátráltatja a lelki fejlődést. Meg kell szoknunk, hogy elutasítsunk mindent, ami gátolja előrehaladásunkat a lelki fejlődésben. Ez a valódi lemondás. Az érzékszervek nagyon erősek, s mindig élvezet után sóvárognak. Ezek a vágyak mind fölöslegesek, ezért nem szabad eleget tenni nekik. Az érzékszerveknek csak annyi élvezetet kell biztosítani, amennyi szükséges ahhoz, hogy a test egészséges maradjon, és alkalmas legyen a lelki fejlődést szolgáló kötelességek végrehajtására. A legfontosabb és egyben a legnehezebben megfékezhető érzékszerv a nyelv. Ha valaki képes uralkodni a nyelve fölött, annak minden esélye megvan a többi érzék szabályozására is. A nyelv feladata az ízlelés és a beszéd, ezért szabályozása azt jelenti, hogy mindig a Kṛṣṇának felajánlott étel maradékának ízlelésével és a Hare Kṛṣṇa éneklésével kell elfoglalni. Ami a szemet illeti, nem szabad engednünk, hogy Kṛṣṇa gyönyörűséges formáján kívül mást is lásson. Így lehet fegyelmezni a szemet. Hasonlóan a fülünket is csak arra kell használnunk, hogy Kṛṣṇáról halljunk, az orrot pedig arra, hogy a Neki felajánlott virágokat szagoljuk. Ez az odaadó szolgálat folyamata. Láthatjuk, hogy a Bhagavad-gītā egyedül az odaadó szolgálat tudományát tárgyalja részletesen. Az odaadó szolgálat az egyetlen és a legfontosabb cél. A Bhagavad-gītā ostoba magyarázói megpróbálják az olvasók figyelmét más témákra terelni, ám az odaadó szolgálaton kívül nincs másról szó ebben a műben.

Klaidinga savimonė – tai laikyti kūną savimi. Suprasdami, kad esame ne kūnas, o dvasinė siela, atgauname savo tikrąją savimonę. Savimonė egzistuoja visada, tačiau smerktina yra klaidinga savimonė, o ne tikroji. Vedų raštuose („Bṛhad-āraṇyaka Upaniṣada“ 1.4.10) sakoma: ahaṁ brahmāsmi – Aš esu Brahmanas, aš esu dvasia. „Aš esu“, savojo „aš“ pojūtis, išlieka net suvokus save, kai pasiekiama išsivadavimo stadija. „Aš esu“ pojūtis – tai savimonė, tačiau kai ji taikoma mūsų netikram kūnui, ji yra klaidinga savimonė. Kai savojo „aš“ pojūtis siejamas su realybe, savimonė – tikra. Kai kurie filosofai teigia, kad mes turime atsisakyti savimonės, tačiau to padaryti neįmanoma, nes savimonė reiškia identiškumą. Žinoma, mes neturime klaidingai save tapatinti su kūnu.

A hamis ego nem más, mint amikor valaki a testét önmagának tekinti. A valódi ego ezzel szemben az, ha megértjük, hogy nem ez a test, hanem szellemi lélek vagyunk. Az ego létezik, ezért csupán a hamis ego a rossz, s nem az igazi. A védikus irodalom (Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad 1.4.10) így ír: ahaṁ brahmāsmi, brahman, vagyis lélek vagyok. Ez a „vagyok”, más szóval az énérzet még az önmegvalósítás felszabadult síkján is létezik. Ezt hívják egónak, amikor azonban az anyagi testre vonatkoztatják, hamis ego lesz belőle. Ha tehát az énérzet az igazi énünkkel kapcsolatos, igazi egónak nevezik. Némely filozófusok azt hangoztatják, hogy meg kell válnunk az egónktól. Ez azonban nem lehetséges, hiszen az ego az önazonosságunkat jelenti. Amitől azonban természetesen meg kell szabadulnunk, az a testtel való hamis azonosulás.

Reikėtų pasistengti suprasti, kad gimimas, mirtis, senatvė ir ligos sukelia kančias. Gimimo aprašymų galima sutikti plačioje Vedų raštijoje. „Śrīmad- Bhāgavatam“ labai vaizdžiai apibūdina negimusio vaiko pasaulį: jo buvimą motinos įsčiose, jo kančias etc. Gimimas yra kančia, ir tai derėtų gerai įsisąmoninti. Užmiršę, kiek prisikentėjome motinos įsčiose, net nebandome išspręsti gimimo ir mirties pasikartojimo problemos. O juk ir mirdami patiriame įvairių kančių, apie kurias irgi kalbama autoritetinguose šventraščiuose. Šiuos klausimus būtina aptarti. O apie ligas ir senatvę kiekvienas sužinome iš savo patirties. Niekas nenori susirgti ar pasenti, tačiau ligos ir senatvė – neišvengiami. Jei atsižvelgę į gimimo, mirties, ligų ir senatvės kančias materialaus gyvenimo nevertinsime pesimistiškai, nebus akstino daryti pažangą dvasiniame gyvenime.

Az embernek törekednie kell arra, hogy megértse, milyen gyötrelemmel jár a születés, a halál, az öregség és a betegség. A védikus irodalom számos könyve ír a születésről. A Śrīmad-Bhāgavatam például nagyon szemléletesen ecseteli a még meg nem született embrió világát, helyzetét az anyaméhben, szenvedését stb. Alaposan meg kell értenünk, hogy megszületni rendkívül fájdalmas dolog. Mivel elfelejtjük, hogy mennyit szenvedtünk az anyaméhben, egyáltalán nem próbálunk megoldást keresni az ismétlődő születés és halál problémájára. A halál ehhez hasonlóan szintén sok fájdalommal jár, s a hiteles szentírások erről is szólnak. Ezekről a témákról beszélni kell. A betegséget és az öregséget bárki tapasztalhatja az életben. Senki sem kíván megbetegedni vagy megöregedni, ám ezt senki nem kerülheti el. Amíg a születés, a halál, az öregség és a betegség okozta szenvedés felismerésével nem teszünk szert pesszimista felfogásra az anyagi léttel kapcsolatban, addig nincs, ami előrelendítene bennünket a lelki élet fejlődésének útján.

Neprisirišimas prie vaikų, žmonos ir namų nereiškia, kad turėtume atsisakyti savo jausmų jiems, kadangi jie yra natūralūs meilės objektai. Tačiau jeigu jie trukdo dvasiškai tobulėti, prisirišti prie jų neverta. Geriausias būdas sukurti palankią aplinką namuose – Kṛṣṇos sąmonė. Jei žmogus iki galo išsiugdė Kṛṣṇos sąmonę, jis atneša namams džiaugsmą, nes Kṛṣṇos sąmonės procesas yra labai lengvas. Tereikia kartoti Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare, valgyti Kṛṣṇai paaukoto maisto likučius, studijuoti tokias knygas, kaip „Bhagavad-gītā“ bei „Śrīmad-Bhāgavatam“, ir garbinti Dievybę. Šie keturi veiklos būdai padarys žmogų laimingą. To reikia mokyti ir savo šeimos narius. Rytą ir vakarą visa šeima gali drauge giedoti Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Kas laikosi šių keturių principų ir gali sutvarkyti šeimyninį gyvenimą taip, kad šeimoje būtų ugdoma Kṛṣṇos sąmonė, tam atsižadėti šeimyninio gyvenimo nebūtina. Tačiau jeigu šeimyninis gyvenimas nepalankus dvasiškai tobulėti, jo reikia atsisakyti. Kas nori patirti Kṛṣṇą ir Jam tarnauti, turi paaukoti viską, kaip kad pasielgė Arjuna. Arjuna nenorėjo žudyti savo šeimos narių, tačiau supratęs, kad jie kliudo patirti Kṛṣṇą, paklausė Kṛṣṇos pamokymo ir mūšyje juos nukovė. Šiaip ar taip, nereikia prisirišti prie šeimyninio gyvenimo džiaugsmų ir sielvartų, nes šiame pasaulyje žmogus negali būti nei visiškai laimingas, nei visiškai nelaimingas.

Az, hogy ne kötődjünk a gyermekekhez, a feleséghez és az otthonhoz, nem azt jelenti, hogy érzéketlennek kell lennünk velük szemben. Az efféle érzések irántuk természetesek. Amikor azonban nem segítik elő a lelki fejlődésünket, nem szabad ragaszkodnunk hozzájuk. A Kṛṣṇa-tudat teheti leginkább kellemessé az otthonunkat. Ha valaki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, nagyon boldog otthont teremthet, mert a Kṛṣṇa-tudat folyamatát nagyon könnyű gyakorolni. Az embernek csupán arra kell ügyelnie, hogy énekelje a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, fogyassza a Śrī Kṛṣṇának felajánlott étel maradékait, tanulmányozza a szentírásokat, például a Bhagavad-gītāt és a Śrīmad-Bhāgavatamot, valamint imádja a mūrtikat. E négy cselekedet bárkit boldoggá tehet. Az embernek így kell nevelnie a családját. Reggelenként és esténként leülhetnek, hogy együtt énekeljék: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Ha az ember képes családi életét ennek megfelelően alakítani, és e négy dolgot gyakorolva kifejleszteni a Kṛṣṇa-tudatot, akkor nem szükséges áttérnie a családi életről a lemondott életrendre. Ha azonban a családi helyzete nem megfelelő, s az nem kedvez a lelki életben való fejlődésének, akkor le kell mondania a családról. Kṛṣṇa elérése és szolgálata érdekében mindent fel kell áldozni, ahogy Arjuna is tette. Arjuna nem akarta elpusztítani hozzátartozóit, de miután megértette, hogy akadályozzák őt Kṛṣṇa elérésében, elfogadta Kṛṣṇa utasítását, harcolt, s végül megölte őket. Az embernek sohasem szabad kötődnie a családi élet örömeihez és gondjaihoz, hiszen ebben a világban senki sem lehet soha csak boldog vagy csak boldogtalan.

Laimė ir kančia – materialaus gyvenimo palydovai. „Bhagavad-gītā“ pataria mokytis kantrumo. Neįmanoma sulaikyti ateinant bei pranykstant laimę ir kančią, todėl reikia atsisakyti materialistinės gyvensenos, išlaikyti pusiausvyrą ir laimėje, ir nelaimėje. Dažniausiai, gavę ko troškome, labai džiaugiamės, o susidūrę su tuo, kas nepageidautina, kenčiame. Tačiau nei laimė, nei kančia mūsų nejaudins, jei būsime pasiekę dvasinį lygį, o kad jį pasiektume, turime nepertraukiamai praktikuoti pasiaukojimo tarnystę. Nenukrypstamai su pasiaukojimu tarnauti Kṛṣṇai – tai vykdyti devynis pasiaukojimo tarnystės procesus: giedoti, klausytis, garbinti, pagarbiai lenktis etc. – apie tai rašoma paskutiniame devinto skyriaus posme. Šiuo keliu ir reikėtų eiti.

A boldogság és a szenvedés az anyagi lét velejárói, s a Bhagavad-gītā azt tanácsolja, tanuljuk meg eltűrni őket. Az öröm és a szenvedés magától jön és tűnik el, s ezt nem tudjuk megakadályozni, ezért a legjobb, ha lemondunk a materialista életmódról, s így képesek leszünk megőrizni a lelki egyensúlyunkat mindkettő során. Az emberek általában akkor boldogok, ha valami kellemes éri őket, míg ellenkező esetben boldogtalanok. Ha azonban elérjük az igazi lelki szintet, akkor az ilyen dolgok nem okoznak többé aggodalmat nekünk. Ennek a síknak az elérése érdekében töretlenül kell végeznünk az odaadó szolgálatot. Kṛṣṇa megingathatatlan odaadó szolgálata azt jelenti, hogy az odaadó szolgálat kilenc folyamatát végezzük – éneklés, hallás, imádat, hódolatunk felajánlása stb. –, ahogyan a kilencedik fejezet utolsó verse is írja. Ez az az út, melyet követnünk kell.

Kai žmogus įpranta gyventi dvasiškai, suprantama, jis nenori būti drauge su materialistais, nes tokia bendrija jam ne prie širdies. Save patikrinti galėtume atkreipdami dėmesį į tai, ar linkstame gyventi nuošalioje vietoje, atsisakę nepageidautinos draugijos. Natūralu, kad bhaktas nelinkęs vaikščioti į kiną ar į priėmimus, nelinkęs sportuoti, jei tai nėra būtina, nes jis supranta, kad tai tuščias laiko švaistymas. Daugelis mokslininkų tyrinėtojų ir filosofų nagrinėja lytinį gyvenimą ar kitas problemas, tačiau, pasak „Bhagavad- gītos“, tokio pobūdžio tyrimai ir samprotavimai beverčiai. Šiaip ar taip, tai gryniausi niekai. Pasak „Bhagavad-gītos“, pasitelkus filosofinę įžvalgą reikia tirti sielos prigimtį. Tyrimus reikia atlikti stengiantis suprasti savąjį „aš“. Štai kas čia rekomenduojama.

Aki a lelki élethez már hozzászokott, az természetesen nem vágyik materialista emberek társaságára, hiszen ez ellenkezne a természetével. Az ember úgy teheti próbára saját magát, hogy megnézi, mennyire hajlik arra, hogy a nemkívánatos emberek társaságát elhagyva egy magányos helyen éljen. A bhaktának nincs kedve a felesleges sporthoz, nincs kedve moziba vagy társasági rendezvényekre járni, mert megértette, hogy ezzel csupán az idejét vesztegeti. Számtalan kutató és filozófus tanulmányozza például a nemi életet vagy más ehhez hasonló témát, de a Bhagavad-gītā szerint az efféle kutatómunka és filozófiai spekuláció haszontalan, s többé-kevésbé ostobaság. A Bhagavad-gītā a lélek természetének filozófiai tanulmányozását ajánlja. Az embernek azért kell kutatást végeznie, hogy megérthesse az önvalót, mondja ez a vers.

O dėl dvasinės savivokos, tai šiuose posmuose aiškiai pasakyta, kad šiuo požiūriu bhakti-yoga itin paranki. Iškilus klausimui dėl pasiaukojimo, turi būti įvertinamas Supersielos ir individualios sielos savitarpio ryšys. Supersiela ir individuali siela negali būti viena, bent jau pagal bhakti, pasiaukojimo tarnystės, sampratą. Čia aiškiai sakoma, kad individualios sielos tarnystė Aukščiausiajai Sielai yra amžina – nityam. Taigi bhakti, pasiaukojimo tarnystė, yra amžina. Reikia būti filosofiškai tuo įsitikinus.

A versből egyértelműen kitűnik, hogy a bhakti-yoga az önmegvalósításhoz vezető legcélszerűbb folyamat. Ha odaadásról beszélünk, akkor a Felsőlélek és az egyéni lélek viszonyára kell gondolnunk. A Felsőlélek és az egyéni lélek nem lehet egy és ugyanaz, legalábbis nem a bhakti, vagyis az odaadás felfogása szerint. Az is világosan kiderül, hogy az egyéni lélek örökké (nityam) szolgálja a Legfelsőbb Lelket. Az odaadó szolgálat, a bhakti tehát örökkévaló. Az embernek szert kell tennie erre a filozófiai meggyőződésre.

Tai paaiškinama „Śrīmad-Bhāgavatam“ (1.2.11): vadanti tat tattva-vidas tatvaṁ yaj jñānam advayam. „Tie, kurie iš tikrųjų pažino Absoliučią Tiesą, supranta, kad Aukščiausiasis pažįstamas trimis aspektais: kaip Brahmanas, Paramātmā ir Bhagavānas.“ Bhagavāno pažinimas – aukščiausia Absoliučios Tiesos pažinimo viršūnė, tad reikėtų pasiekti šį Aukščiausiojo Dievo Asmens suvokimo lygmenį ir atsidėti pasiaukojimo tarnystei Viešpačiui. Toks yra žinojimo tobulumas.

A Śrīmad-Bhāgavatam (1.2.11) elmagyarázza ezt. Vadanti tat tattva-vidas tattvaṁ yaj jñānam advayam: „Az Abszolút Igazság ismerői tudják, hogy a Legfelsőbbet három szinten, mint Brahmant, mint Paramātmāt és mint Bhagavānt lehet tudatosan megérteni.” Bhagavān az Abszolút Igazság elérésének végső célja, ezért az Istenség Legfelsőbb Személyisége megismerésének síkjára kell eljutnunk, s ott az Úr odaadó szolgálatát kell végeznünk. Ez a tudás tökéletessége.

Aukščiausiosios Tiesos pažinimo procesas yra tartum laiptai, kurie prasideda pirmuoju aukštu – nuolankumo praktika, ir baigiasi paskutiniuoju – Absoliutaus Dievo Asmens suvokimu. Daugelis, kopdami Aukščiausiosios Tiesos pažinimo laiptais, pasiekė pirmąjį, antrąjį, trečiąjį etc. aukštus, tačiau kol neužkopiama į paskutinį aukštą, kuris reiškia Kṛṣṇos suvokimą, tol žinojimo lygis žemas. Kas nori varžytis su Dievu ir tuo pat metu daryti pažangą dvasinio gyvenimo srityje, tas patirs nesėkmę. Čia aiškiai pasakyta, kad be nuolankumo pažinimas išties neįmanomas. Save laikyti Dievu – didžiausias išpuikimas. Nors gyvoji esybė nuolat patiria griežtų materialios gamtos dėsnių smūgius, vis dėlto per savo neišmanymą vis dar galvoja: „aš – Dievas“. Todėl žinojimas prasideda nuolankumu – amānitva. Reikia būti nuolankiam ir suprasti, kad esi pavaldus Aukščiausiajam Viešpačiui. Kas sukyla prieš Aukščiausiąjį Viešpatį, tas pakliūva materialios gamtos valdžion. Šią tiesą reikia suprasti ir būti tvirtai ja įsitikinus.

Ez a folyamat, ami az alázatosság gyakorlásával kezdődik, és egészen addig tart, amíg valaki tudatára nem ébred a Legfelsőbb Igazságnak, az Istenség Abszolút Személyiségének, hasonlatos egy lépcsőhöz, amely a földszintről a legfelső emeletre vezet. Ezen a lépcsőn sok ember jutott már fel az első, a második, a harmadik vagy valamelyik felsőbb emeletre, de amíg nem érik el a legfelső emeletet, ami Kṛṣṇa megismerése, addig mindannyian a tudás alacsonyabb szintjén állnak. Ha valaki gyarapítani akarja lelki tudását, közben azonban verseng Istennel, kudarc vár rá. Ez a vers világosan utal rá, hogy alázatosság nélkül valójában lehetetlen a megismerés. A magát Istennek képzelő ember mindenki között a legfelfuvalkodottabb. Habár az anyagi természet szigorú törvényei szüntelenül megleckéztetik, tudatlansága következtében továbbra is azt gondolja: „Én vagyok Isten.” A tudás tehát az amānitvával, az alázatossággal kezdődik. Az ember legyen alázatos, és értse meg, hogy a Legfelsőbb Úr alárendeltje. Az élőlény azért kerül az anyagi természet hatása alá, mert fellázad a Legfelsőbb Úr ellen. Erről az igazságról teljes meggyőződésre kell szert tennünk.