A Bhagavad-gītā széles körben olvasott teista tudomány. Összefoglalása a Gītā-māhātmya (A Gītā dicsőítése), amely kijelenti, hogy a Bhagavad-gītāt nagyon alaposan, egy olyan ember segítségével kell tanulmányoznunk, aki Śrī Kṛṣṇa híve, s emellett minden önös célú értelmezés nélkül kell törekednünk a megértésére. A világos megértésre, arra, hogyan kell e tudást elsajátítanunk, magában a Bhagavad-gītāban találunk példát Arjuna személyében, aki közvetlenül az Úrtól hallotta ezt a tanítást. Aki olyan szerencsés, hogy a Bhagavad-gītāt e tanítványi láncon, s nem egy személyes indítékoktól vezérelt magyarázaton keresztül értette meg, arról elmondhatjuk, hogy már a teljes védikus tudományt és a világ minden szentírását tanulmányozta. A Bhagavad-gītāban az olvasó megtalálja mindazt, amit valamennyi egyéb szentírás tartalmaz, s ezenkívül olyan dolgokkal is találkozhat, amelyekről sehol máshol nem olvashat. Ez a Bhagavad-gītā különleges jellemzője. A tökéletes teista tudományt tartalmazza, hiszen maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa beszéli el.

Dhṛtarāṣṭra és Sañjaya párbeszéde – amit a Mahābhāratában olvashatunk – alkotja e nagyszerű bölcsesség alapját. Köztudott, hogy ez a filozófia a kurukṣetrai csatamezőn keletkezett, amely időtlen idők óta, a védikus időktől kezdve szent zarándokhely. Maga az Úr beszélte el, amikor személyesen jelen volt ezen a bolygón, hogy útmutatással lássa el az emberiséget.

A dharma-kṣetra (vallási rítusok helye) szónak nagy jelentősége van, mert a kurukṣetrai csatamezőn az Istenség Legfelsőbb Személyisége is jelen volt, Arjuna oldalán. Dhṛtarāṣṭra, a Kuruk atyja erősen kételkedett fiai végső győzelmében. Bizonytalanságában Sañjayától, tanácsosától érdeklődött: „Mi történt?” Abban biztos volt, hogy fiai, valamint öccse, Pāṇḍu fiai azért gyűltek össze a kurukṣetrai harctéren, hogy döntő csatát vívjanak egymással. Kérdése mégis jelentős. Nem akart egyezkedést az unokatestvérek és testvérek között, s tudni akarta, mi vár a csatamezőn felsorakozott fiaira. A csata helyszínéül Kurukṣetrát választották – amiről a Védák azt írják, e helyen Istent kell imádniuk még a mennyek félisteneinek is –, ezért Dhṛtarāṣṭra attól tartott, hogy a szent hely befolyásolhatja a csata kimenetelét. Nagyon jól tudta, hogy ez Arjunának és Pāṇḍu többi fiának kedvez majd, akik természetüknél fogva mind nagyon erényesek voltak. Sañjaya Vyāsa tanítványa volt, és Vyāsa kegyéből képes volt arra, hogy lássa a kurukṣetrai csatateret, annak ellenére, hogy Dhṛtarāṣṭra szobájában tartózkodott. Dhṛtarāṣṭra tehát őt kérdezte a csatamezőn történtekről.

A Pāṇḍavák és Dhṛtarāṣṭra fiai ugyanahhoz a családhoz tartoztak. Ez a vers azonban felfedi előttünk Dhṛtarāṣṭra elméjét, aki szándékosan csak saját fiait volt hajlandó Kurukként elismerni, míg Pāṇḍu fiait kizárta a családi örökségből. Ennek alapján megérthetjük Dhṛtarāṣṭrának az unokaöccseihez, Pāṇḍu fiaihoz fűződő viszonyát. A történet kezdetétől fogva sejthetjük, hogy ahogyan a rizsföldön a nem odavaló gyomokat távolítják el, úgy fogja Kurukṣetra szent mezején Śrī Kṛṣṇa, a vallás atyja kiirtani a nemkívánatos gazt, Dhṛtarāṣṭra fiát, Duryodhanát és társait, hogy helyükbe a valóban vallásosakat állítsa, akiket Yudhiṣṭhira vezetett. Ez tehát a dharma-kṣetre és a kuru-kṣetre szavak jelentése történelmi és védikus jelentéstartalmuk mellett.