Prológus
Setting the Scene
Noha a Bhagavad-gītā számtalan kiadást megért már, és rendkívül széles körben olvassák önálló könyvként, eredetileg a Mahābhārata, az ősi szanszkrit történelmi eposz egyik fejezete. A Mahābhārata egészen a jelenlegi Kali-korszakig felöleli az eseményeket. E kor kezdetén, mintegy öt évezreddel ezelőtt történt, hogy az Úr Kṛṣṇa elbeszélte a Bhagavad-gītāt barátjának és hívének, Arjunának.
Although widely published and read by itself, Bhagavad-gītā originally appears as an episode in the Mahābhārata, the epic Sanskrit history of the ancient world. The Mahābhārata tells of events leading up to the present Age of Kali. It was at the beginning of this age, some fifty centuries ago, that Lord Kṛṣṇa spoke Bhagavad-gītā to His friend and devotee Arjuna.
Párbeszédük – minden idők legnagyszerűbb filozófiai és vallási dialógusa – egy csata, egy hatalmas testvérháború kezdete előtt hangzott el. Az ütközetben Dhṛtarāṣṭra száz fia és ellenfeleik, unokatestvéreik, a Pāṇḍavák, azaz Pāṇḍu fiai álltak szemben egymással.
Their discourse – one of the greatest philosophical and religious dialogues known to man – took place just before the onset of war, a great fratricidal conflict between the hundred sons of Dhṛtarāṣṭra and on the opposing side their cousins the Pāṇḍavas, or sons of Pāṇḍu.
Dhṛtarāṣṭra és Pāṇḍu fivérek voltak, a Kuru-dinasztia sarjai. A dinasztia Bharata királytól szállt alá, a Föld hajdani uralkodójától, akinek nevéből a Mahābhārata elnevezés is származik. Dhṛtarāṣṭra, az idősebb testvér vakon született, ezért a trón, mely egyébként őt illette volna, öccsére, Pāṇḍura szállt.
Dhṛtarāṣṭra and Pāṇḍu were brothers born in the Kuru dynasty, descending from King Bharata, a former ruler of the earth, from whom the name Mahābhārata derives. Because Dhṛtarāṣṭra, the elder brother, was born blind, the throne that otherwise would have been his was passed down to the younger brother, Pāṇḍu.
Pāṇḍu fiatalon meghalt, s öt gyermekét – Yudhiṣṭhirát, Bhīmát, Arjunát, Nakulát és Sahadevát – Dhṛtarāṣṭra vette gondjaiba, akit ideiglenesen a trónra ültettek. Így aztán Dhṛtarāṣṭra és Pāṇḍu fiai együtt nőttek fel a királyi palotában. Mindannyiukat a kiváló Droṇa tanította a hadászat tudományára, s a dinasztia rendkívüli tiszteletnek örvendő „nagyatyja”, Bhīṣma látta el őket tanácsokkal.
When Pāṇḍu died at an early age, his five children – Yudhiṣṭhira, Bhīma, Arjuna, Nakula and Sahadeva – came under the care of Dhṛtarāṣṭra, who in effect became, for the time being, the king. Thus the sons of Dhṛtarāṣṭra and those of Pāṇḍu grew up in the same royal household. Both were trained in the military arts by the expert Droṇa and counseled by the revered “grandfather” of the clan, Bhīṣma.
Dhṛtarāṣṭra fiai azonban (különösen a legidősebb, Duryodhana) gyűlölték a Pāṇḍavákat, és irigykedtek rájuk, s a vak és befolyásolható Dhṛtarāṣṭra azt akarta, hogy ne Pāṇḍu gyermekei, hanem saját fiai örököljék a királyságot.
Yet the sons of Dhṛtarāṣṭra, especially the eldest, Duryodhana, hated and envied the Pāṇḍavas. And the blind and weak-minded Dhṛtarāṣṭra wanted his own sons, not those of Pāṇḍu, to inherit the kingdom.
Duryodhana Dhṛtarāṣṭra jóváhagyásával kitervelte, hogy megöli Pāṇḍu ifjú fiait, akik csakis nagybátyjuk, Vidura és unokatestvérük, az Úr Kṛṣṇa körültekintő gondoskodásának köszönhetően élték túl az őket ért megannyi támadást.
Thus Duryodhana, with Dhṛtarāṣṭra’s consent, plotted to kill the young sons of Pāṇḍu, and it was only by the careful protection of their uncle Vidura and their cousin Lord Kṛṣṇa that the Pāṇḍavas escaped the many attempts against their lives.
Az Úr Kṛṣṇa nem közönséges ember volt, hanem maga a Legfelsőbb Istenség, aki alászállt a Földre, s egy virágzó dinasztia hercegének szerepét játszotta. Ebben a szerepben Pāṇḍu feleségének, Kuntīnak, vagyis Pṛthānak, a Pāṇḍavák anyjának unokaöccse is volt. Rokonukként és a vallás örök fenntartójaként kegyében részesítette és megvédelmezte Pāṇḍu jámbor fiait.
Now, Lord Kṛṣṇa was not an ordinary man but the Supreme Godhead Himself, who had descended to earth and was playing the role of a prince in a contemporary dynasty. In this role He was also the nephew of Pāṇḍu’s wife Kuntī, or Pṛthā, the mother of the Pāṇḍavas. So both as a relative and as the eternal upholder of religion, Kṛṣṇa favored the righteous sons of Pāṇḍu and protected them.
A ravasz Duryodhana azonban végül szerencsejátékra hívta ki a Pāṇḍavákat. A végzetes viadal során Duryodhana és fivérei megkaparintották Draupadīt, a Pāṇḍavák erényes és odaadó feleségét, és aljas módon megpróbálták levetkőztetni őt a hercegek és királyok gyülekezetének szeme láttára. Kṛṣṇa isteni beavatkozása megmentette Draupadīt, de a szerencsejáték során, amely előre kitervelt gonosztett volt, a Pāṇḍavákat megfosztották királyságuktól, és tizenhárom évre száműzték őket.
Ultimately, however, the clever Duryodhana challenged the Pāṇḍavas to a gambling match. In the course of that fateful tournament, Duryodhana and his brothers took possession of Draupadī, the chaste and devoted wife of the Pāṇḍavas, and insultingly tried to strip her naked before the entire assembly of princes and kings. Kṛṣṇa’s divine intervention saved her, but the gambling, which was rigged, cheated the Pāṇḍavas of their kingdom and forced them into thirteen years of exile.
Száműzetésükből visszatérve a Pāṇḍavák az őket jogosan megillető királyságot követelték Duryodhanától, aki nyíltan visszautasította a kérést. Mivel hercegek lévén kötelességük volt a nép vezetése, az öt Pāṇḍava ekkor csupán öt falut kért. Az öntelt Duryodhana azonban kijelentette: még annyi földet sem ad nekik, amennyi egy tű hegye alatt elfér.
Upon returning from exile, the Pāṇḍavas rightfully requested their kingdom from Duryodhana, who bluntly refused to yield it. Duty-bound as princes to serve in public administration, the five Pāṇḍavas reduced their request to a mere five villages. But Duryodhana arrogantly replied that he wouldn’t spare them enough land into which to drive a pin.
A Pāṇḍavák mindvégig türelmesek és béketűrőek voltak; most azonban úgy tűnt, a háború elkerülhetetlen.
Throughout all this, the Pāṇḍavas had been consistently tolerant and forbearing. But now war seemed inevitable.
A világ királyai két csoportra oszlottak: voltak, akik Dhṛtarāṣṭra fiainak oldalára álltak, míg mások a Pāṇḍavákat támogatták. Kṛṣṇa Pāṇḍu fiai hírnökének szerepében még elment Dhṛtarāṣṭra udvarába, hogy megpróbáljon békét kötni. Kérését megtagadták, s így a háború bizonyossá vált.
Nonetheless, as the princes of the world divided, some siding with the sons of Dhṛtarāṣṭra, others with the Pāṇḍavas, Kṛṣṇa Himself took the role of messenger for the sons of Pāṇḍu and went to the court of Dhṛtarāṣṭra to plead for peace. When His pleas were refused, war was now certain.
A jámbor Pāṇḍavák az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fogadták el Kṛṣṇát, ám Dhṛtarāṣṭra istentelen fiai nem így tekintettek Rá. Kṛṣṇa mégis felajánlotta, hogy a szembenálló felek kívánsága szerint vesz részt a harcban. Mint Isten, személyesen nem akart harcolni, de az egyik fél – kívánságának megfelelően – megkaphatta Kṛṣṇa hadseregét, a másik pedig magát Kṛṣṇát mint tanácsadót és segítőt. Duryodhana, aki kiváló politikus volt, azon nyomban lecsapott Kṛṣṇa hadseregére, míg a Pāṇḍavák ugyanennyire vágytak arra, hogy maga Kṛṣṇa álljon az oldalukon.
The Pāṇḍavas, men of the highest moral stature, recognized Kṛṣṇa to be the Supreme Personality of Godhead, whereas the impious sons of Dhṛtarāṣṭra did not. Yet Kṛṣṇa offered to enter the war according to the desire of the antagonists. As God, He would not personally fight; but whoever so desired might avail himself of Kṛṣṇa’s army – and the other side could have Kṛṣṇa Himself, as an advisor and helper. Duryodhana, the political genius, snatched at Kṛṣṇa’s armed forces, while the Pāṇḍavas were equally eager to have Kṛṣṇa Himself.
Kṛṣṇából így Arjuna kocsihajtója lett, vállalva, hogy vezeti a híres íjász harci szekerét. Elérkeztünk hát ahhoz a pillanathoz, ahol a Bhagavad-gītā elkezdődik: a két sereg harcra készen felsorakozott, s Dhṛtarāṣṭra türelmetlenül kérdezi tanácsosától, Sañjayától: „Mi történik?”
In this way, Kṛṣṇa became the charioteer of Arjuna, taking it upon Himself to drive the fabled bowman’s chariot. This brings us to the point at which Bhagavad-gītā begins, with the two armies arrayed, ready for combat, and Dhṛtarāṣṭra anxiously inquiring of his secretary Sañjaya, “What did they do?”
Minden díszlet a helyén – most már csak a fordításhoz és a magyarázathoz szeretnénk néhány szót fűzni.
The scene is set, with only the need for a brief note regarding this translation and commentary.
A Bhagavad-gītā korábbi fordítói általában arra használták a művet, hogy Kṛṣṇa személyét félretolva saját elképzeléseiket és filozófiájukat mutassák be. A Mahābhārata történetét különös mítosznak tekintették, Kṛṣṇát pedig puszta költői eszköznek, egy névtelen géniusz szócsövének, vagy a legjobb esetben is egy nem túlságosan figyelemre méltó történelmi személyiségnek.
The general pattern translators have followed in rendering Bhagavad-gītā into English has been to brush aside the person Kṛṣṇa to make room for their own concepts and philosophies. The history of the Mahābhārata is taken as quaint mythology, and Kṛṣṇa becomes a poetic device for presenting the ideas of some anonymous genius, or at best He becomes a minor historical personage.
A Bhagavad-gītā célja és lényege azonban Kṛṣṇa személye, ahogyan azt a Gītā maga is számos ízben kijelenti.
But the person Kṛṣṇa is both the goal and the substance of Bhagavad-gītā, so far as the Gītā speaks of itself.
Ennek a fordításnak és a hozzá fűzött magyarázatnak az a célja, hogy az olvasót Kṛṣṇa felé vezesse, nem pedig az, hogy eltávolítsa Tőle, s ezáltal a mű ellentmondásoktól mentessé és érthetővé válik. A Gītā elbeszélője és végső célja Kṛṣṇa, ezért A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van e csodálatos szentírás valódi mondanivalóját tárja fel.
This translation, then, and the commentary that accompanies it propose to direct the reader to Kṛṣṇa rather than away from Him. The Bhagavad-gītā thus becomes wholly consistent and comprehensible. Since Kṛṣṇa is the speaker of the Gītā, and its ultimate goal as well, the Bhagavad-gītā As It Is presents this great scripture in its true terms.
A Kiadók
The Publishers