Skip to main content

Prológus

Leidėjų žodis

Noha a Bhagavad-gītā számtalan kiadást megért már, és rendkívül széles körben olvassák önálló könyvként, eredetileg a Mahābhārata, az ősi szanszkrit történelmi eposz egyik fejezete. A Mahābhārata egészen a jelenlegi Kali-korszakig felöleli az eseményeket. E kor kezdetén, mintegy öt évezreddel ezelőtt történt, hogy az Úr Kṛṣṇa elbeszélte a Bhagavad-gītāt barátjának és hívének, Arjunának.

Nors „Bhagavad-gītā“ plačiai publikuojama ir skaitoma kaip savarankiškas kūrinys, iš tikrųjų ji yra „Mahābhāratos“ – sanskrito epo, pasakojančio praeities amžių istoriją, epizodas. „Mahābhāratos“ įvykiai aprėpia laikotarpį nuo seniausių laikų iki mūsų dienų, Kali amžiaus. Kali-yugos pradžioje, maždaug prieš penkis tūkstančius metų, Viešpats Kṛṣṇa perteikė „Bhagavad-gītą“ Savo draugui ir bhaktui Arjunai.

Párbeszédük – minden idők legnagyszerűbb filozófiai és vallási dialógusa – egy csata, egy hatalmas testvérháború kezdete előtt hangzott el. Az ütközetben Dhṛtarāṣṭra száz fia és ellenfeleik, unokatestvéreik, a Pāṇḍavák, azaz Pāṇḍu fiai álltak szemben egymással.

Viešpaties Kṛṣṇos ir Arjunos pokalbis – vienas didingiausių filosofinių ir religinių dialogų, žinomų žmogui, įvyko prieš didįjį brolžudišką karą, kuriame vieni prieš kitus stojo šimtas Dhṛtarāṣṭros sūnų ir jų pusbroliai – Pāṇḍavai, Pāṇḍu sūnūs.

Dhṛtarāṣṭra és Pāṇḍu fivérek voltak, a Kuru-dinasztia sarjai. A dinasztia Bharata királytól szállt alá, a Föld hajdani uralkodójától, akinek nevéből a Mahābhārata elnevezés is származik. Dhṛtarāṣṭra, az idősebb testvér vakon született, ezért a trón, mely egyébként őt illette volna, öccsére, Pāṇḍura szállt.

Dhṛtarāṣtra ir Pāṇḍu buvo broliai ir priklausė Kuru dinastijai, kilusiai iš karaliaus Bharatos, tolimoje senovėje valdžiusio Žemę. Jo vardu ir buvo pavadinta „Mahābhārata“. Kadangi vyresnysis brolis, Dhṛtarāsṭra, gimė aklas, sostą, turėjusį atitekti jam, paveldėjo jaunesnysis brolis, Pāṇḍu.

Pāṇḍu fiatalon meghalt, s öt gyermekét – Yudhiṣṭhirát, Bhīmát, Arjunát, Nakulát és Sahadevát – Dhṛtarāṣṭra vette gondjaiba, akit ideiglenesen a trónra ültettek. Így aztán Dhṛtarāṣṭra és Pāṇḍu fiai együtt nőttek fel a királyi palotában. Mindannyiukat a kiváló Droṇa tanította a hadászat tudományára, s a dinasztia rendkívüli tiszteletnek örvendő „nagyatyja”, Bhīṣma látta el őket tanácsokkal.

Anksti mirus Pāṇḍu, penkis jo sūnus – Yudhiṣṭhirą, Bhīmą, Arjuną, Nakulą ir Sahadevą – imasi globoti Dhṛtarāṣṭra, po brolio mirties tapęs valdovu. Dhṛtarāṣṭros ir Paṇḍu sūnūs auga vienoje karališkoje šeimoje. Ir vienus, ir kitus auklėja gerbiamas genties senolis Bhīṣma, o karo meno moko prityręs karžygys Droṇa.

Dhṛtarāṣṭra fiai azonban (különösen a legidősebb, Duryodhana) gyűlölték a Pāṇḍavákat, és irigykedtek rájuk, s a vak és befolyásolható Dhṛtarāṣṭra azt akarta, hogy ne Pāṇḍu gyermekei, hanem saját fiai örököljék a királyságot.

Nepaisant to, Dhṛtarāṣṭros sūnūs, ypač vyresnysis Duryodhana, nekentė Pāṇḍavų ir jiems pavydėjo. O piktos valios neregys Dhṛtarāṣṭra troško, kad karalystę paveldėtų ne Pāṇḍavai, o jo sūnūs.

Duryodhana Dhṛtarāṣṭra jóváhagyásával kitervelte, hogy megöli Pāṇḍu ifjú fiait, akik csakis nagybátyjuk, Vidura és unokatestvérük, az Úr Kṛṣṇa körültekintő gondoskodásának köszönhetően élték túl az őket ért megannyi támadást.

Duryodhana, Dḥṛtarāṣṭrai pritariant, sumano nužudyti jaunuosius Pāṇḍu sūnus, ir tiktai dėdės Viduros ir jų pusbrolio Viešpaties Kṛṣṇos rūpestingai globojami, Pāṇḍavai išvengia mirties, tykojusios juos ne vieną kartą.

Az Úr Kṛṣṇa nem közönséges ember volt, hanem maga a Legfelsőbb Istenség, aki alászállt a Földre, s egy virágzó dinasztia hercegének szerepét játszotta. Ebben a szerepben Pāṇḍu feleségének, Kuntīnak, vagyis Pṛthānak, a Pāṇḍavák anyjának unokaöccse is volt. Rokonukként és a vallás örök fenntartójaként kegyében részesítette és megvédelmezte Pāṇḍu jámbor fiait.

Viešpats Kṛṣṇa nėra paprastas žmogus, o Patsai Aukščiausiasis Dievas, nužengęs į žemę ir ėmęsis vienos karališkos dinastijos valdovo vaidmens. Šiame vaidmenyje Jis – taip pat ir Pāṇḍu žmonos (Kuntī, ar Pṛthos), Pāṇḍavų motinos, sūnėnas. Taigi ir kaip giminaitis, ir kaip amžinas religijos globėjas, Kṛṣṇa palaikė teisiuosius Pāṇḍu sūnus ir juos gynė.

A ravasz Duryodhana azonban végül szerencsejátékra hívta ki a Pāṇḍavákat. A végzetes viadal során Duryodhana és fivérei megkaparintották Draupadīt, a Pāṇḍavák erényes és odaadó feleségét, és aljas módon megpróbálták levetkőztetni őt a hercegek és királyok gyülekezetének szeme láttára. Kṛṣṇa isteni beavatkozása megmentette Draupadīt, de a szerencsejáték során, amely előre kitervelt gonosztett volt, a Pāṇḍavákat megfosztották királyságuktól, és tizenhárom évre száműzték őket.

Galiausiai gudrusis Duryodhana metęs iššūkį priverčia Pāṇḍavus lošti. Lemtingo žaidimo metu ištikima, skaisčios sielos Pāṇḍavų žmona Draupadī tampa Duryodhanos ir jo brolių nuosavybe, kurie įžeidžiamai pamėgina išrengti ją susirinkusių karalių ir princų akivaizdoje. Draupadī išgelbsti dieviškas Kṛṣṇos įsikišimas, tačiau apgavikiško lošimo metu Pāṇḍavai netenka savo karalystės ir pasmerkiami trylikos metų tremčiai.

Száműzetésükből visszatérve a Pāṇḍavák az őket jogosan megillető királyságot követelték Duryodhanától, aki nyíltan visszautasította a kérést. Mivel hercegek lévén kötelességük volt a nép vezetése, az öt Pāṇḍava ekkor csupán öt falut kért. Az öntelt Duryodhana azonban kijelentette: még annyi földet sem ad nekik, amennyi egy tű hegye alatt elfér.

Grįžę iš tremties, Pāṇḍavai reikalauja iš Duryodhanos grąžinti jų teisėtas valdas, tačiau jis atvirai atsisako tai daryti. Gimę princais, broliai Pāṇḍavai privalėjo valdyti, todėl jie nusileidžia ir sutinka valdyti tik penkis kaimus, tačiau Duryodhana įžūliai atsako, kad neduosiąs jiems žemės ir adatai įbesti.

A Pāṇḍavák mindvégig türelmesek és béketűrőek voltak; most azonban úgy tűnt, a háború elkerülhetetlen.

Visą tą laiką Pāṇḍavai buvo pakantūs ir atlaidūs, bet dabar karas rodėsi bus neišvengiamas.

A világ királyai két csoportra oszlottak: voltak, akik Dhṛtarāṣṭra fiainak oldalára álltak, míg mások a Pāṇḍavákat támogatták. Kṛṣṇa Pāṇḍu fiai hírnökének szerepében még elment Dhṛtarāṣṭra udvarába, hogy megpróbáljon békét kötni. Kérését megtagadták, s így a háború bizonyossá vált.

Sukilo viso pasaulio valdovai – vieni jungėsi prie Dhṛtarāṣṭros sūnų, kiti prie Pāṇḍavų. Patsai Kṛṣṇa imasi Pāṇḍavų pasiuntinio vaidmens ir vyksta į Dhṛtarāṣṭros rūmus prašyti taikos. Kai prašymas buvo atmestas, tapo aišku – karo neišvengti.

A jámbor Pāṇḍavák az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fogadták el Kṛṣṇát, ám Dhṛtarāṣṭra istentelen fiai nem így tekintettek Rá. Kṛṣṇa mégis felajánlotta, hogy a szembenálló felek kívánsága szerint vesz részt a harcban. Mint Isten, személyesen nem akart harcolni, de az egyik fél – kívánságának megfelelően – megkaphatta Kṛṣṇa hadseregét, a másik pedig magát Kṛṣṇát mint tanácsadót és segítőt. Duryodhana, aki kiváló politikus volt, azon nyomban lecsapott Kṛṣṇa hadseregére, míg a Pāṇḍavák ugyanennyire vágytak arra, hogy maga Kṛṣṇa álljon az oldalukon.

Pāṇḍavai, labai aukštos moralės žmonės, priešingai nei nedori Dhṛtarāṣtros sūnūs, pripažino Kṛṣṇą Aukščiausiuoju Dievo Asmeniu. Vis dėlto Kṛṣna pasiūlo, kad Jis dalyvaus kare taip, kaip to norės priešininkai. Kaip Dievas, Jis Pats nekovosiąs, tačiau viena pusė tegu pasirenka Jo kariuomenę, o kita – Jį Patį, kaip patarėją ir pagalbininką. Duryodhana, tikras politikas, tuoj pat renkasi Kṛṣṇos kariuomenę, o Pāṇḍavai ne mažiau trokšta Paties Kṛṣṇos.

Kṛṣṇából így Arjuna kocsihajtója lett, vállalva, hogy vezeti a híres íjász harci szekerét. Elérkeztünk hát ahhoz a pillanathoz, ahol a Bhagavad-gītā elkezdődik: a két sereg harcra készen felsorakozott, s Dhṛtarāṣṭra türelmetlenül kérdezi tanácsosától, Sañjayától: „Mi történik?”

Paėmęs į Savo rankas Arjunos, legendinio lankininko, kovos vežimo vadžias, Kṛṣṇa tampa jo vežėju. Čia mes prieiname tą vietą, kuria prasideda „Bhagavad-gītā“: dvi kariuomenės pasiruošė mūšiui, ir Dhṛtarāṣṭra su nerimu klausia savo patarėjo Sañjayos: „Ką jie veikia?“

Minden díszlet a helyén – most már csak a fordításhoz és a magyarázathoz szeretnénk néhány szót fűzni.

Taigi mes jau susipažinome su visais įvykių dalyviais, telieka tarti keletą žodžių apie šį Gītos vertimą bei komentarus.

A Bhagavad-gītā korábbi fordítói általában arra használták a művet, hogy Kṛṣṇa személyét félretolva saját elképzeléseiket és filozófiájukat mutassák be. A Mahābhārata történetét különös mítosznak tekintették, Kṛṣṇát pedig puszta költői eszköznek, egy névtelen géniusz szócsövének, vagy a legjobb esetben is egy nem túlságosan figyelemre méltó történelmi személyiségnek.

Tendencijai, kurios laikėsi dauguma „Bhagavad-gītos“ vertėjų į anglų kalbą, būdingas siekimas nustumti į šalį Kṛṣṇos asmenybę ir iškelti į pirmą vietą savo koncepcijas ir filosofines idėjas. „Mahabhārātos“ siužetas traktuojamas kaip žavi mitologija, o Kṛṣṇa virsta poetine priemone išreikšti nežinomo genijaus idėjoms, arba, geriausiu atveju, nereikšmingu istoriniu personažu.

A Bhagavad-gītā célja és lényege azonban Kṛṣṇa személye, ahogyan azt a Gītā maga is számos ízben kijelenti.

Tačiau, jei tikėsime tuo, ką apie save kalba pati „Bhagavad-gītā“, Kṛṣṇa yra ir jos tikslas, ir esmė.

Ennek a fordításnak és a hozzá fűzött magyarázatnak az a célja, hogy az olvasót Kṛṣṇa felé vezesse, nem pedig az, hogy eltávolítsa Tőle, s ezáltal a mű ellentmondásoktól mentessé és érthetővé válik. A Gītā elbeszélője és végső célja Kṛṣṇa, ezért A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van e csodálatos szentírás valódi mondanivalóját tárja fel.

O šis vertimas bei komentarai kaip tik ir kreipia skaitytoją į Kṛṣṇą, o ne nuo Jo. Tuo požiūriu „Bhagavad-gītā, kokia ji yra“ unikali. Unikalu ir tai, jog šios aplinkybės dėka „Bhagavad-gītā“ tampa darniu, aiškiu kūriniu. Kṛṣṇa – Gītos pasakotojas, o taip pat galutinis jos tikslas, todėl „Bhagavad-gītā, kokia ji yra“ – neišvengiamai vienintelis vertimas, teisingai perteikiantis šį didį kūrinį.

A Kiadók

Leidėjai