2. VERS

VERSO 2

Szöveg

Texto

adhiyajñaḥ kathaṁ ko ’tra
dehe ’smin madhusūdana
prayāṇa-kāle ca kathaṁ
jñeyo ’si niyatātmabhiḥ

Szó szerinti jelentés

Sinônimos

adhiyajñaḥ – az áldozat Ura; katham – hogyan; kaḥ – ki; atra – itt; dehe – a testben; asmin – ebben; madhusūdana – ó, Madhusūdana; prayāṇa-kāle – a halál idejekor; ca – és; katham – hogyan; jñeyaḥ asi – megismerhető vagy; niyata-ātmabhiḥ – az önfegyelmezettek által.

adhiyajñaḥ — o Senhor do sacrifício; katham — como; kaḥ — quem; atra — aqui; dehe — no corpo; asmin — este; madhusūdana — ó Madhusūdana; prayāṇa-kāle — na hora da morte; ca — e; katham — como; jñeyaḥ asi — você pode ser conhecido; niyata-ātmabhiḥ — pelos autocontrolados.

Fordítás

Tradução

Ó, Madhusūdana, ki az áldozat Ura, és hogyan él a testben? Miként tudhatnak Rólad a halál pillanatában azok, akik odaadó szolgálatot végeztek?

Quem é o Senhor do sacrifício, e como é que Ele vive no corpo, ó Madhusūdana? E como podem aqueles ocupados em serviço devocional conhecer Você na hora da morte?

Magyarázat

Comentário

Az „áldozat Ura” Indrára és Viṣṇura is vonatkozhat. Viṣṇu a fő félistenek (Brahmā, Śiva és mások) vezére, Indra pedig az irányító félisteneké. A yajña végrehajtásával Indrát és Viṣṇut egyaránt imádják. Arjuna ebben a versben azonban azt kérdezi: ki a yajña (áldozat) valódi Ura, s miképpen lakozik az Úr az élőlény testében?

“Senhor do sacrifício” pode referir-se a Indra ou a Viṣṇu. Viṣṇu é o líder dos semideuses primordiais, incluindo Brahmā e Śiva, e Indra é o líder dos semideuses administrativos. Tanto Indra quanto Viṣṇu são adorados com execuções de yajña. Mas aqui Arjuna pergunta quem é o verdadeiro Senhor do yajña (sacrifício) e como o Senhor reside dentro do corpo da entidade viva.

Arjuna Madhusūdanának szólítja az Urat, mert Kṛṣṇa egyszer megölt egy Madhu nevű démont. Arjuna Kṛṣṇa-tudatú bhakta, ezért efféle kételkedésről árulkodó kérdéseknek nem lett volna szabad felmerülniük benne. Ezeket a kétségeket ezért démonokhoz lehet hasonlítani. Kṛṣṇa nagyon ügyes a démonok elpusztításában, ezért Arjuna itt Madhusūdanának nevezi Őt, azt remélve, hogy Kṛṣṇa az elméjében támadt démoni kételyekkel is végez.

Arjuna dirige-se ao Senhor como Madhusūdana porque uma vez Kṛṣṇa matou um demônio chamado Madhu. Na verdade, estas perguntas, que denotam dúvidas, não deviam ter surgido na mente de Arjuna, porque Arjuna é um devoto consciente de Kṛṣṇa. Portanto, estas dúvidas são como demônios. Como Kṛṣṇa é tão hábil em matar demônios, Arjuna aqui O chama de Madhusūdana para que Ele possa matar as dúvidas demoníacas que surgiram em sua mente.

A versben a prayāṇa-kāle szavak nagyon jelentőségteljesek, mert ebben az életben végzett tetteink a halál pillanatában mérettetnek meg. Arjuna azokról akar hallani, akik állandóan elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban. Milyen helyzetben kell lenniük a végső pillanatban? Amikor a halál bekövetkezik, a test működése leáll, s az elme állapota többé nem kielégítő. A test állapota megzavarhatja az embert, s így lehetséges, hogy nem tud a Legfelsőbb Úrra emlékezni. Kulaśekhara Mahārāja, az Úr nagy bhaktája így imádkozik: „Kedves Uram! Most még egészséges vagyok, jobb hát, ha azonnal meghalok, addig, amíg elmém hattyúja még képes lótuszlábad szárába hatolni.” Ezt a metaforát Kulaśekhara Mahārāja azért használja, mert a hattyú, a vizek lakója abban leli örömét, hogy fejével a lótuszvirágba hatol – ez játékos kedvtelése. Kulaśekhara Mahārāja így szól az Úrhoz: „Elmémet most semmi nem zavarja meg, s egészséges vagyok. Ha most halok meg, lótuszlábadra emlékezve, akkor biztos, hogy odaadó szolgálatom eléri a tökéletességet. De ha addig kell várnom, míg a halál magától el nem ragad, nem tudom, mi lesz, mert akkor a test működése leáll, torkom elszorul, s nem tudom, képes leszek-e arra, hogy nevedet énekeljem. Hadd haljak hát meg most azonnal!” Arjuna azt szeretné tehát megtudni, hogyan rögzítheti elméjét az ember rendületlenül Kṛṣṇa lótuszlábára a halál pillanatában.

E neste verso a palavra prayāṇa-kāle é muito significativa porque tudo o que fizermos na vida será testado ao chegar a hora da morte. Arjuna está ansioso em saber sobre os que sempre se ocupam em consciência de Kṛṣṇa. Qual deve ser a posição deles naquele momento final? Na hora da morte, todas as funções corpóreas entram em desordem, e a mente não está numa condição apropriada. Perturbada por essa situação do corpo, a pessoa talvez não consiga lembrar-se do Senhor Supremo. Mahārāja Kulaśekhara, um grande devoto, ora: “Meu querido Senhor, agora mesmo estou bem saudável, e é melhor que eu morra imediatamente para que o cisne de minha mente possa embrenhar-se no caule de Seus pés de lótus”. Usa-se essa metáfora porque o cisne, uma ave aquática, tem prazer em enfiar-se pelas flores de lótus; ao divertir-se, ele procura enfiar-se na flor de lótus. Mahārāja Kulaśekhara diz ao Senhor: “Agora minha mente está tranqüila e estou bem de saúde. Se eu morrer agora mesmo, pensando em Seus pés de lótus, então, tenho certeza de que desempenharei com perfeição o Seu serviço devocional. Mas se tiver de esperar por minha morte natural, então, não sei o que acontecerá, porque naquele momento as funções corpóreas estarão em desordem, minha garganta ficará sufocada, e não sei se serei capaz de cantar Seu nome. É melhor que eu morra imediatamente”. Arjuna pergunta como alguém pode fixar sua mente nos pés de lótus de Kṛṣṇa em tal momento.